Nincs idő

Úgy érzem, szörnyű vén vagyok, millió éves a szivem, ezért van oly nagyon tele, ezért ver olyan nehezen. Ez a szív megtanult beszélni és mindenre emlékezik és engem persze érdekelne tudni a történeteit, mert csak ő ismer igazán, csak ő tudja, mik a titkai annak a vén birodalomnak, mely a nevemet viseli. Jó volna tudni, elbeszélni, mit látott, mit mond és miért; de nincs időm rá: a világ nem tart el a verseimért. Milyen kár! mondom eltünődve. Kinek kár? kérdem. Csak nekem! És már örülök, ha beszélő szívemről elfeledkezem.