Kortársak

Még húsz év, tíz, talán harminc, esetleg ötven,   de tán csak egy, vagy annyi se, mindegy, végez velünk a betegség, az undor   vagy a véletlen fegyvere. Még húsz év, tíz, talán harminc, esetleg ötven, és megbékélve mind együtt leszünk a földben. Irígység s szeretet küzködött sírva bennünk;   s gyötörtük egymást szomorú testvérharcban, (amely sokszor ma is olyan már,   mint egy szinpadi háború) irígység s szeretet küzködött sírva bennünk s kapocs volt még az is, hogy ellenség lehettünk. De hozzád mi közünk, titokzatos jövendő?   Ami különbség most akad ember s ember között, sohsem oly kegyetlen,   amilyen idegen te vagy! A sírból mi közünk hozzád, örök jövendő? Teneked, ami volt, mind semmi és egyenlő. Az igazi haza az Időé, nem a Földé.   Az Időből halunk ki mind, az Időből, amely hazánk fölött hazánk lett   uj s nagyobb közösség szerint. Az igazi haza az Időé, nem a Földé: meghal az Egy Idő, de a Föld él örökké s akár egy idegen planéta is lehetne,   ahogy tovább forog s viszi hátán uj népeit, mig minket összerágnak   puha fekete fogai; akár egy más világ csillaga is lehetne, ugy száll majd, temetőnk, a tilos végtelenbe. Még húsz év, tíz, talán harminc, esetleg ötven;   s tetszik, nem tetszik, látni kell: ellenségünkkel is közösebb sors köt össze,   mint azután majd bárkivel. Még húsz év, tíz, talán harminc, esetleg ötven; – Béke, mért vagy csak a halottaké a földben!