Kár

Kár elrontani, kár, buta kis életünket, úgyis ritka az ünnep, úgyis jön a halál. Mind, ami konc, ami érdem, ami lehet, be kicsi! Maga az ember, ahogy van, túlhitvány valami. Sír bennünk az igaz szív s épúgy sír a komisz; kár, hogy túlsokat ártunk fölöslegesen is. Pénz, hiuság, becsület: mind szánalmas csatatér, s csábit a szó, hogy a lélek nyugalma többet ér. Csábit a szó, de a béke ahogy jön, megy is a perccel; (könnyü annak, aki helyett más a gazember!) Tűnik a perc, s az örök föld bestiái miatt meggyűlöljük az égi prédikátorokat. Kár elrontani, mégis rontjuk az életünket, pedig ritka az ünnep s úgyis jön a halál. Küzdünk, sírva, vagy árván, mint kit a cél megúnt, s mindegy a cél, az eszközökért együtt lakolunk.