Tovább

Már vége lehetne, már rég akarom, nem tetszik a mozgás, csak a nyugalom. A gyors nap után, mely űzött, hajigált, most végigaludnék kétannyi halált. Már tán nem is ember, ami vagyok, jót, rosszat, ahogy van, úgy hagyok; nem öröm az élet, nem keserüség, úgy nézem, unom mint egy idegenét. Mégis tudom, érzem uj hajnalomat, mert sorsom erősebb, testem okosabb: ha csügged a lélek s lehunyja szemét, nem csügged a test és dolgozik a gép. Testembe, jövőmbe visszavonulok; virrassz te fölöttem, őrizz te, titok! Hernyóban a lepkét így szövi a báb; formálj, ha megéri, formálj te tovább!