Gyermekünk, a halál

Tűrnünk kell, táplálni s növelni, ellenségünket, a halált, ki húsunk vak terein át rejtelmes geometriák kezével épiti magát, hogy egyszer meg tudjon születni. Milyen okos és mily türelmes! Mi vagyok neki? Vad terep; s ő, mint hódító hadsereg, egy élethosszú ütközet alatt megszállja testemet és elvégzi, amit kitervez. Békétlen lázadás az élet, gonosz angyal, aki teremt; és ő, az ellenség, a szent, szent a halál, mert ő a rend, ő a pihenés, ő a csend; s néha már jó tudni a véget. A halál meg akar születni, a hernyót megeszi a báb: készül bennünk a tulvilág, s mint anyának a magzatát, ellenségünket, a halált, gyermekünket, meg kell szeretni.