Egy asszony beszél
| Mennyit kinlódik, hazudik |
| De neki az élet a szerelem, |
|
| Mennyit hazudik s hogy fáj neki hogy |
| Más nők, s én persze csak hazudom: |
| Oly magasan jár, hogy a bűneit, – |
|
| Itthagyni? Az se segítene, |
| ő se hagy el, mert nélkülem |
| akármi övé, ő mindig örök |
|
| Valamit keres, én őt keresem. |
| tud tisztán bűnözni, mig én |
| tisztán is vétkezem ellene, |
|
| mert énmiattam bűn csak a bűn, |
|
| s mosolyát éppúgy elveszem, |
| – mert, jaj, ellensége vagyok |
| neki minden kell, minden szerelem, |
|
|
| Már nem is mondom soha neki, |
| Férjem, uram, eltart, szeret, |
| nekem az élet a szerelem, |
|
| Mit adhatnék neki? Mit tehet |
| Munkája, gondja, tervei, mind |
| Lennék a rabja, – de nem, hisz az őr |
|
| Lelkéből nem jut más nekem, |
| csak akkor egészen az enyém, |
|
| Ahogy neki kell, igen, szeret, |
| s alig több, mint amennyire én |
|
| Neki minden kell, s oly nagy a világ, |
| Engem csak úgy érez, ahogy |
| Ellene: volnék valaki. Igy: |
|
| Nem szabad meg se mondanom, |
| Nekem az élet a szerelem, |
|
|
|
|