Két ország határán

Ha még megkivánsz, megkivánlak érte, kevés már a kedvem földi jóra, szépre, kezdek öltözködni jégbe, hófehérbe. Nem érek rá többé könnyű ölelésre, ha nagyon szeretsz, hálás leszek érte, ha nem csábitasz el, magad vesztesége. Én már csak az égre nézek fel maholnap, két ország határán lábaim topognak, az is csak búcsú, ha szivedbe botolnak. Ha még itt marasztalsz, hálás leszek érte, nagyon nehéz az út az őszbe, a télbe, nem kisérhet oda nyarad édessége. Megyek mégis. Kell a béke tisztasága, nem tudom, mit ér, de ma még fáj az ára; várjak, most, miattad, várjak, utoljára? Sirva így bucsúzom, régi életemtől, ha nem húzom is ki kezed a kezemből: nincs út visszafelé e szomorú percből. Öltöztet az idő jégbe, hófehérbe, két országban járok, mindegyiktől félve; akármit választasz, megszenvedek érte.