Nők

1. Mikor a kielégülés hűti már vágyad tetszhalottra s mégy megint, mégy gőgös robotba s látod, hogy mindent férfi-kéz épitett, férfi-ész s verejték, valami hősi akarat esztelen kényszere alatt kalapálva célt és szerencsét: hogy bírsz (az Anyákon kivűl) a nőkre gondolni, e csacska, gyerekes és élősdi fajra, hogy bírsz gyűlölettelenűl gondolni még a nőkre, átkos sorsod kétes diszeire, akiknek semmi közük e csikorgó és sötét világhoz?   2. Hiába épít, látni kell, hogy sivár csoda s bús rend az ész s erő, dicsőség, munka, pénz s a többi gőg mind hamar elfogy, s ha végleg megnyilt a titok: hogy butaság a hősiesség és minden harc és cél üresség és a jobb rész nekik jutott: nem térünk-e meg akkor áldva hozzájuk, és nem mennyei vigaszunk-e épp gyermeki szivük édes hancurozása, vagy amikor ez nem elég s a végső feledést keressük, tudjuk-e nélkülözni testük irgalmas kábitószerét!