Két lány térdtől bokáig

Négy gyönyörü láb libbent autóba. Két lány. Legalább tudnám, ki volt! Nem érdekel már az utca, semmi, csak menni kéne, utána menni négy villanásnak, gyalázatos szép csalogatásnak, valami könnyű, gazdag örömnek, annak, ami ott libbent autóba és tudja isten, hol jár azóta! Négy gyönyörü láb libbent autóba. Többet nem láttam. Két nő. Ki volt? Rohan az utca föl és alá; jöttek és szöktek; honnan? hová? Nyugodtak, szépek, piszok az élet, hej, hogy örűlne dühöm nekik! Két nő: melyik szebb? Kéne: melyik? Négy lábat láttam, azt se sokáig, két gyönyörü lányt térdtől bokáig. Nem érdekel már az utca, semmi, csak menni kéne, utánuk menni, örűlni nékik térdtől bokáig, s tovább, sokáig, örűlni ujra valami jónak, ami gyerekké ringat-altat: keresni bennük a nyugalmat, katona lelkem tűnt vendégét, érdes életem ellentétét. Mondd, igazán bűn, hogy e két lányban valami újat ugy megkivántam, valami könnyűt és idegent? Ha bűn, legyen bűn: bűn akkor a jaj s gazember mind a szegény s fiatal. Négy gyönyörü láb libbent autóba, és tudja isten hol jár azóta; valami itt volt és elhagyott, – be fáj, hogy egyszer meghalok.