A bolond kezei közt

Vak kezei néha
csupa jóakarat,
nem tudja, hogy összetör,
amikor simogat.
Mi vagyok neki?
Zsákmány? dísz? drága gond?
játéka? vagy étele? – Lepkét
fogott a bolond.
Bolond hatalom
és óriás;
sors, élet, idő:
neve, keze száz.
Neve: minden, ami
nem mi vagyunk;
keze: minden, amit
nem akarunk.
Forgat a bolond, nézeget
és csavar ide-oda;
bent régmúlt századok árnya jár
vagy még a bestia;
a sok titok, amiből a jelen
kint és bent összeállt,
szerkezetemben működik
és figyeli magát.
Forgat a kiváncsi százkezű
és út se be, se ki;
törnek, rángatnak, tiltanak
a bolond kezei,
s mint gyermek törli a lepkeszárny
szivárvány-mosolyát,
szörnyeteg ujjára tapad
rólam az ifjuság.
Romboló kezek mindenütt,
pénz, munka, szerelem;
hány kéz szed szét és hány parancs
rendelkezik velem!
Kezek szélvésze motollál
örvényt körém:
mind préda vagyunk
s ki lehet szökevény?
Te, Iszonyú,
te akarod így?
Megtesszük mind, amit akarsz,
akárhogy undorít.
Kezem-lábam kitépve:
így tetszem? Igy se? Csak
nem értesz hozzám? Vagy talán
élvezed a kínomat?
Év, évre, cibálnak
idegen erők,
együtt, külön, össze-vissza,
sirók, nevetők;
év-évre lassan pusztulunk
gonosz ujjaik között,
nem tudva azt se: ki bolond
van e sok kéz mögött?
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]