A bolond kezei közt

Vak kezei néha csupa jóakarat, nem tudja, hogy összetör, amikor simogat. Mi vagyok neki? Zsákmány? dísz? drága gond? játéka? vagy étele? – Lepkét fogott a bolond. Bolond hatalom és óriás; sors, élet, idő: neve, keze száz. Neve: minden, ami nem mi vagyunk; keze: minden, amit nem akarunk. Forgat a bolond, nézeget és csavar ide-oda; bent régmúlt századok árnya jár vagy még a bestia; a sok titok, amiből a jelen kint és bent összeállt, szerkezetemben működik és figyeli magát. Forgat a kiváncsi százkezű és út se be, se ki; törnek, rángatnak, tiltanak a bolond kezei, s mint gyermek törli a lepkeszárny szivárvány-mosolyát, szörnyeteg ujjára tapad rólam az ifjuság. Romboló kezek mindenütt, pénz, munka, szerelem; hány kéz szed szét és hány parancs rendelkezik velem! Kezek szélvésze motollál örvényt körém: mind préda vagyunk s ki lehet szökevény? Te, Iszonyú, te akarod így? Megtesszük mind, amit akarsz, akárhogy undorít. Kezem-lábam kitépve: így tetszem? Igy se? Csak nem értesz hozzám? Vagy talán élvezed a kínomat? Év, évre, cibálnak idegen erők, együtt, külön, össze-vissza, sirók, nevetők; év-évre lassan pusztulunk gonosz ujjaik között, nem tudva azt se: ki bolond van e sok kéz mögött?