Magány

Mint héjj az almát, borít a magány, körülkerített és szólt: „Ennyi vagy!” Hordom az élet bőrét, burkomat s látom, mindenki páncélt hord magán. A mindenségből furcsa kivonat: millió véletlenből összegyűltem, de már megszületve elkülönűltem s most magány vagyok s uj magányra mag. Gyümölcs vagyok, magamban, idegenben. Ugy vénülök, mintha kis életemben át kéne élnem az egész világot. Nap, föld, eső voltam, most alma, várok: várom, hogy a halál kezébe vesz s lehámozza rólam az életet.