Ébredés

Mintha puha üvegtenger alatt teljes sötétben úszna valaki. Mély s halk orgonaszó borzong elő; ki hallotta a kezdetét? Puha bokrokat ébreszt, lépcsőket rak, és megy, mint tompult fény. Vele megy a víz, ágaskodik. Alatta meztelen búvár mozdul. Vagy hulla? Különös kezek tolulnak és a jó, meleg, nagy zsibbadásból zúgva emelik az ájult testet egyre hűvösebb pillanatok s tájak felé. Hová? Valaki nézi s azt kérdi: hová? Valaki nézi, nagy szem, testtelen, és vele száll, aggódva, fölfelé. Föl! föl! Hová? Parafát dob föl így az örvény. Vissza! mért akarsz megint megszületni? Már régi, ismerős hangok is hívnak fentről. Vissza! De: Csak pár tempó még! Ki volt az? A nap ide besüt már. Törd át börtönöd roppant szempilláját! Tiz méter! Öt! Még egy! Óh boldog börtön! Iszonyú csattanás, uj csönd, és felébredek.