Testem

Ki vagyok én? Ami vagyok, alaktalan folyna szét valami halálban, de véletlen formát találtam s most élek külön és magam. Testem, szegény, te vagy a teremtő edény, aki egykor kimeritettél a semmiből és segitettél, hogy legyek a sok én közt én is Én. Ami vagyok, te vagyok, lábam és kezem, te vagy a munkás és a hordár, szegény testem, mindig te voltál egyetlen szövetségesem, és ha a sok nyomorban lelkem megfutott s nem voltam már csak akarat-roncs, szétvert gyötrődés, – drága abroncs, te megtartottál s ma is egy vagyok. Testem, hazám, te vagy egyetlen birtokom, te vagy a földem és az ország, értem verejtékezik orcád, sebeid sírva csókolom, mert igazán eggyebb vagy velem, mint anyám, otthon, gép, erő, munka, gyár vagy, – testem, nyomorult proletár vagy s ha van, te vagy, csak te vagy a hazám. Testem, szegény, a lélek érted mit tehet? Nagyon önző és gőgös úr a lélek, de úgy rádszorúl, hogy fájni sem tud nélküled. Testem, szelíd kihasznált állatom, szegény, akit még én is üldözök, a sok-sok idegen között ki sajnáljon meg néha, ha nem én? Megköszönöm, hogy tüzes és jeges nagy útban szolgáltál és adtál ruhát és annyi ezer éjen át vigyáztál rám, amig aludtam; megköszönöm jóságodat, hogy a robotok s hadak élén jártál, míg pára lelkem élt, és siratlak, hogy mindezért oly rútúl fogsz bünhődni a végén.