Árnyék
|
Tóth Árpád emlékének
| Egy hosszú-hosszú éve már, |
|
| Egy év. Mégis: jobb, hogy vagyok. |
| Kislányomat ringatja térdem |
| s egyre jobban irtózva kérdem: |
| mi lett volna, ha meghalok? |
|
| Egy árny jön, mosolyogva int: |
| – „Jobb így!” – s látom, hogy jóbarát – |
| „mint szemétredobott ruhát, |
| szétrágtak volna férgeink.” |
|
| Aztán felsír: – „Fuss! Jaj, hiába! |
| Megesznek így is, összerothadt |
| ócska ruhát!…” – és sírva ott hagy |
|
|
|