Új lakásban

A parkettet már legyalulták, most söprik a forgácsokat; – bár gyalulnám le én is lelkemet és söpörnék ki, ami összegyűlt, belőle minden szemetet! Milyen üresek még itt a falak, s milyen tiszták! mint gyermekek lakatlan lelke… Óh, készül az új ház, de milyen lesz benne az új lakó? Ődöngök a szobákban szerteszét, barlangban, második emeleten. Idegen még, de máris az nekem, mi bogárnak a páncél s ostromolt katonának a fedezék: sánc és fedezék: be védtelen voltam eddig, fázó és meztelen, s be jó lesz most, csupaszság évei után e szép, friss falakat új ruhaként magamra ölteni! Szép, friss falak, tiszták, üresek, ma még csak sok rejtett csövetek mutatja, hogy éltek, a víz meg a fény: mint tűrő, jóságos tehén fehér testéből ömlik a tej, úgy ömlik belőletek is az élet… S mint a hitetlen a friss forrásnál, mit Mózesnek a vén szikla nyitott meg a csodák legendás idején: úgy állok én is a csoda előtt: fényt fejek a falból, vizet, erőt, élő villanyt a halott kövek husából: él ez a kő, s a benne lüktető kapcsolókat és vezetékeket valami nem-ismert Közösség küldte hozzám, hogy életemet szomszéd sorsokkal összekössék s vezetve mind (együtt s rejtelmesen, ahogy a Föld egyszerre vezeti és egy tengerbe kis és nagy folyóit) így szóljanak: – Érezd bennünk a lelkek egyességét, mint tíz ujj érzi egymást, mikor imára kulcsolódik.