A zene kardot ránt

Mikor a zene az álom hullámjátéka után elűzi tündér alakzatait s kardot ránt és szuronyok rohama csattog, óh, amikor egyszerre száz torkán felüvölt a fantasztikus gép-fenevad: háboru, háboru önti szivembe a vérét, szárnyas lobogók tűzvésze röpít, tűz, sortűz, millió robbanás veti szét fáradt testemet s lelkem, ez a halnivágyó gyáva kis akarat, ugy ég el ezer fájdalom önkínzó kéjében, a hangok szikrázó tusakodásaiban, mint egy remegő állat, ki a rágyúlt erdő lángpalotáiból nem tud menekűlni s iszonyodó kínok közt is csontjáig érzi a megsemmisülés kimondhatatlan gyönyörét.