Gyermekek, tiétek a jövő

Első a gyermek! Nézd, ez a sok friss élet, amellyel csak bolondozik az apja, mikor munkája után hazamegy, ez a sok csöppség, aki gondtalanúl játszadozik utcán, ligetben és otthon, az asztal alatt, és nem tudja, hogy van osztályharc és kongregáció, ez a sok kis akarat, ez a sok felelőtlen és komolytalan, szegény vagy úri kis ember, akit talán meg se látsz, ha nem a magad asszonya hozza eléd, ez a sok gyermek, mire töprengő fejeden megjelenik az első ősz hajszál: ez a sok uj ember észrevétlenűl melléd áll s durván vagy szeliden átveszi tőled a terv s a tett szerszámait – és ki tudja, az a kis csibész, aki még csak ágaskodva tud cukrot lopni zsebedből, ki tudja, nem az, nem ő menti-e meg majd életedet a klinikán, nem ő építi-e majd palotádat, komoly cipőidet nem ő talpalja-e, ki tudja, nem ő itél-e halálra a törvény teljes pompájában, nem ő gyujtja-e föl, kacagó asszonytest, fáradt érzékeidet, s ki tudja, nem őrá próbálsz-e dobni, érdekeidet tipró népbiztosra, fekete bombát, nem őt csodálod-e meg különös verseiért, vagy öreg kezed nem neki tapsol-e majd valami népszövetség karzatáról, a zseniális ifju vezérnek? – – Óh, örök hullámverés forrása, idők élő hídja, reményeink tartaléka, Gyermek, piciny játékszerünk, ki a jó vagy a rossz tetteiben uj erőddel mindig átlépsz szülődön és akaratunkat a halálon tul, ismeretlen állomás felé vezetve, egyszer talán mégiscsak megteremted az Uj Embert s az Igazság Országát: sirva térdelek komolytalan játékaid elé s a remegő remény s a boldog alázat mindig csak azt suttogja bennem, hogy tiétek, óh, gyermekek, tiétek a jövő!