A Bazilikában zúg a harang

A Bazilikában zúgott a harang s a parkban két fiatalember vitázott a költő égi-földi feladatairól. Én a földet védtem, és mialatt a barátommal hadakoztam, mialatt magammal hadakoztam, úgy éreztem, egy harmadik áll mellénk, láthatatlanul egy harmadik, valaki, idegen. Munkás lehetett, vagy munkanélküli, figyelte vitánkat és én hallottam gondolatait. Igy válaszolt: Ez az égről beszél, az a földről, mégis szövetségesek, egy lélek ez a két fiatalúr, kétarcú ideológia. De hát az én bendőm, a gyalázatos, enni akar, s természetellenes vágyát se földi, se égi szó nem elégítette ki még sohasem. Szeretnék közbeszólni, egész egyszerűen, szeretném megmondani, hogy az én gondjaimat mellényzsebéből kifizethetné akárki nagyúr, miért vagyok hát az anyagiasság rút mintaképe, miért nem tudok én is oly ideálisan gondolkozni, mint ők, akik csak a jó vagy rossz angyalok harca iránt érdeklődnek, holott én, aki, ugy-e, hordtam, tudjuk, a követ, hogy legyen lakásuk (ha nem is fényes, de jobb az enyémnél) és a ruhájukat szőttem, megvarrtam, aki a földet túrtam, cipőt, kalapot csináltam nékik, stb., és fűtöttem a gyorsvonatot, amikor gyógyúlni, tanúlni Capriba vagy a Dolomitokba utaztak, s aki láthatatlanúl dolgoztam nekik ezer meg ezer alakban, mondom, szeretnék közbeszólni, hogy én, az önző materialista, szintén ember vagyok, noha sokkal jobb volna, ha buta barommá degradálnának a fiatalurak, – szeretném megmondani, hogy az én szemeim is látni akarnak, isten teremtett engem is, a szépre, jóra, ideálra van hajlandóság bennem is, és az én gyerekem se kutyakölyök, bár elsősorban enni kér, s amennyit a boldogok érnek, annyit az én lelkem is ér, – miért nem néznek hát rám is olyan érdeklődéssel, mint a levegő angyalaira, miért nem beszélnek helyettem, aki még bánataimat se tudom az isten törvényszéke előtt elmondani tisztességesen, – miért nem dolgoznak, ahogy tudnak, azon, hogy valamikor én is örüljek, hogy ne dolgozzon annyit az anyám, mért nem biztatnak, hogy lesz nekem is ideálom és hazám, és e hazában valahol lesz még számomra hely, ahol egy kis nyugalomért meghalni mégse kell, – – mért nem mondják, miért nem érzik ezt az angyali fiatalurak, akik oly lelkesen távcsövezik a jó s rossz angyalok harcát, de nem látják a legszomorubb harcot, s hogy én közönséges állat maradok az örök szegénységtől, mialatt a Bazilikában zúg a harang és ők meg utódaik századokon át vitáznak a költő égi és földi feladatairól?