Van lelke a pénznek

Van lelke a pénznek! Én tudom, a büszke arany jobban fűt, mint a bor, de belül csupa szégyen és vacogás: finom esze tudja, miből, milyen nyomorok árán gyült össze, érzi, hogy harc, gyűlölet, vagy leplezett szemrehányás fogadja mindenütt: bujna kifelé mindenütt gazdája zsebéből s nem kell hozzá panaszos száj vagy fenyegető tribün, fél úgyis, vagy legalább rosszul érzi magát a szegények közt. Óh, én tudom, van lelke! s azért menekűl autón, azért rejtőzik párnázott-őrzött ajtók mögé, mert azt hiszi, hogy lelkiismeretének füleit betapasztja, szemét becsukja majd a magány. Van lelke a pénznek, barátaim! Én voltam titkára, tudom, hogy cinkosa bár, orgyilkosa is a másik pénz, láttam, mennyire vágyik a jóság örömeire, mennyit gyötrődik, amíg kiirtja magából a szeretetet, amely mást boldogít, de őt megölné. – Barátaim, gondoljatok néha az arany titkaira, nyugodt becsület, gondolj a pénz, a nagy pénz poklára és sajnáld szegényt!