Miénk a napfény

Miénk a napfény, a levegő s mindaz, mit a pénz nem zárolhat; miénk a test, mely még friss és erős, s a lélek, mely ép ugy örül és szenved, mint a gazdagoké. – De mit ér ez a test, ha nap-nap után lopja erejét az idegen boldogulás? Mit ér a lélek, ha csak hulladék jut néha néki? Mit akar az a sok nyomorult, aki egymást teszi fölöslegessé, mit akar a sok koldus, aki rá sem ér örülni az élet ingyen-szépségeinek, mert ahogy ő a mindennapi kenyeret, ugy eszi őt is a mindennapi kenyér?! – S ha százszor- szent is a bölcs lemondás szomorusága és ha csoda is mindaz, amit a pénz nem vehet el: mit ér szegénynek az utcasarok tavaszi fénye, mit a percnyi öncsalás, – mit ér a robotolók örök erőlködése, ha sosem látják meg istent, azt, aki az ingyen napon és levegőn túl adhatna még valamit, hogy ne maradjon hetedizigleni unokáik számára is a nélkülözés rémuralma a jövő?