Magasból

A nagyságos asszonynak egy falatért kezet csókol a koldus. És mégsem ő igazán szánalmas, hanem az, a másik, aki már ember lehetne, de csak a parányi siker megvesztegetett bérence s aki egy kis élősdi nyugalomért boldogan meglapul a Nagyok lábainál, az az igazi gyönge s nyomorult, aki lelki békéjét falat kenyerekkel egyensulyozza… De más, de más mellette a nagy, a hatalmas, az igazi ember, aki küzd és ezer idegen akarat kezéből kiveri a pengőt, óh, milyen más az a lélek, amely a veszélynek elektromos mezői s az érdekek alá- aknázott tájai fölött vezeti a pénz vagy a hit nagyszerü hadjáratait és az erő halálfejes lobogóját nyiltan feltűzi a legmagasabb ormokra – Óh, be egyformán kicsiny onnan a koldus, meg a nagyságos asszony óvatos könyörülete, s az egész emberiség, ez a nyöszörgő kín-sivatag, be kicsiny onnan, fentről, ahol az önzés óriás toronyőreivel hiu harcban csak a legbátrabb földi sikolyok őrült keselyűi csatáznak!