Operába indul az autó

Operába indul az autó,
s mintha a puha nagyúri szalon
gördülne vele, boldogan
élvezi az isteni hölgy a tél
idilljét, a rohanó táj
komoly varázsát.
De mit ér nekem
a hó varázsa? mit e gyönyörü est
fehér nyugalma, mikor
otthon hideg van
és nincs mit enni?
Diákkoromban szivszorongva
néztem az első
pelyhek táncát az ablakon,
később a ródlipálya csak
állást jelentett:
gazdag gyerekekre vigyáztam
hogy ki ne törjék a nyakukat –
s bár azóta folyton dolgozom:
széntől repedhet most a bányák
szörnyeteg gyomra, az én gyerekemnek
mégis a foga vacog,
erdőket hurcolhatnak le a hegyekből
roskadó vonatok, nekem
még jó, ha félmázsa hitelt
ad az irgalmas uzsora.
Hol van hát isten, aki
nem énmellém áll, amikor
pörlekedem vele? hol akad
egy isten is, aki nem sír,
mikor, itt,
álomszerü villák zuzmarás
kapui előtt, e fehér
estében, a zizegő
hópelyhek alatt
reménytelenül dideregve
én, a kuli,
poklok mocskára-tüzére
gondolok
s igy nézek, szótlan, az elsuhanó
reflektor fénye után?!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]