Ujsághírben a végtelen

Földrészek nyílhatnak föl szemedben –
hiába: nincs itt semmi:
Törökszentmiklóson vagy Fegyverneken
nagyon keserves
egyedül lenni.
Határok! Európa! Szárnyak! –
Jaj, nem fog a sáron a hitnek, a vágynak
semmi hatalma,
mert errefelé csak az van:
sár, sár, és fáradt
közöny vagy bánat
emberben és kuvaszban:
rossznak nem rossz, jónak se jó,
s az esti gyors étkezőkocsijával
félnapra elmegy a civilizáció.
Bizony itt csak utazó mindég
a vendég,
ha ujat akar: idegen!
Fölfigyel rá egy-két zsidó,
de zöld zsaluk mögött émelyeg a zongoraszó,
és alszik a piaci ház-sor – –
S ha százszor
kelted is őket, hogy: Tegyetek
valamit, magyarok, emberek! –
szavad senki sem érti meg
s nem tartalom, csak üres buborék vagy:
Törökszentmiklóson vagy Fegyverneken
értelmetlen keserüség vagy,
vagy annyi se: áram, amely belül ég,
de kifelé halott, mert nincs vezeték.
Uzsonnautáni zongoraszó –
lefogja a világ zenéjét!
Valami rémület kell ide,
– bomba! karambol! – hogy beszéljék
az erőt, a nagyot, ami fény, ami szépség:
„A Moszkvai Gárda a népre tüzel!”,
„Királyt temet a pápa, bim-bam”,
s „Leégett az Elegáns Hotel
az Engadinban!”:
szenzációt!! – – Igy még kigyúl
a sárban valami izgalom,
s mint távoli, megkésett, kopott
film, végigdübörög egy lopott
ujsághírben a Végtelen
Törökszentmiklóson és Fegyverneken.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]