Ujsághírben a végtelen

Földrészek nyílhatnak föl szemedben – hiába: nincs itt semmi: Törökszentmiklóson vagy Fegyverneken nagyon keserves egyedül lenni. Határok! Európa! Szárnyak! – Jaj, nem fog a sáron a hitnek, a vágynak semmi hatalma, mert errefelé csak az van: sár, sár, és fáradt közöny vagy bánat emberben és kuvaszban: rossznak nem rossz, jónak se jó, s az esti gyors étkezőkocsijával félnapra elmegy a civilizáció. Bizony itt csak utazó mindég a vendég, ha ujat akar: idegen! Fölfigyel rá egy-két zsidó, de zöld zsaluk mögött émelyeg a zongoraszó, és alszik a piaci ház-sor – – S ha százszor kelted is őket, hogy: Tegyetek valamit, magyarok, emberek! – szavad senki sem érti meg s nem tartalom, csak üres buborék vagy: Törökszentmiklóson vagy Fegyverneken értelmetlen keserüség vagy, vagy annyi se: áram, amely belül ég, de kifelé halott, mert nincs vezeték. Uzsonnautáni zongoraszó – lefogja a világ zenéjét! Valami rémület kell ide, – bomba! karambol! – hogy beszéljék az erőt, a nagyot, ami fény, ami szépség: „A Moszkvai Gárda a népre tüzel!”, „Királyt temet a pápa, bim-bam”, s „Leégett az Elegáns Hotel az Engadinban!”: szenzációt!! – – Igy még kigyúl a sárban valami izgalom, s mint távoli, megkésett, kopott film, végigdübörög egy lopott ujsághírben a Végtelen Törökszentmiklóson és Fegyverneken.