Őrizni fogsz
Mint százkezű szél a riadozó |
vagy mint a nap, mikor reggel beleveti magát |
karjaiba a meztelen tavaknak. |
|
Megrohanlak: a hálám rohan meg. |
Rettenetes fény gyul át rajtam: |
nem látlak tőle, pedig itt vagy |
s te magad keresed az ajkam. |
|
Nem látlak – Emberek vagyunk még? |
Káprázat visz hintázva föl-le. |
Egyszer, súgod, egyetlenegyszer! |
Aztán zuhanok, mindörökre. |
|
Egyszer, súgod még, s én kialszom, |
feketén, kábultan, halottan, |
de te már megőrzöl, ahogy a napfényt őrzi |
a föld sötét s nehéz aranyban. |
|
|
|