Képzelt utazások
| Jégcsap-agyarait a szürke tél, |
| vén rozmár, játszatja a napban, |
| s nyár gyermeke, én, boldog habokon |
| Nápolyban, fényben, alkonyatban. |
|
| A tél fentről már mozgolódik, |
| zöld jéghegyek úsznak szivemre. |
| Délről pálmák lányserege jön |
| küldi Itália kék szerelme. |
|
| Észak és Dél csap össze bennem, |
| jéghegyek és lángkoszorús nap. |
| Telemben – óh, forró fény-zenekar! – |
| vad, nyári ütegei zúgnak. |
|
| Mosolyogva nézem magamat: |
| én vagyok Észak, én vagyok a Dél; |
| testemben a világ piroslik: élek, |
| testében a lélek én vagyok: a vér: |
|
| a képzeletem vagyok: égi csaták, |
| vágyam s ábrándom mind igazság: |
| csalódások el nem takarják: |
|
| minden vagyok: ugató jéghegyeken |
| úszom, rozmár-sereg a napban, |
| s füttyszóval kisérem a fény dalait |
| e tündöklő nápolyi alkonyatban. |
|
|
|