Nyári utazás

Nyár, dél, fény. Ég és föld: parázs, minden perc egy-egy baltacsapás: kábító fénybalták alatt izzadva csörtet a gyorsvonat. Ez jó nekem – – Óh, nem, ez is kevés: engem a Tűz vad lelke visz és old szét, hogy csupa láng legyek s elkapjam a menekülő egeket. Én tűz vagyok, érzem, oly égi sugár, mint testvérem, ez az iszonyu nyár, s a Napba vágyom – Óh, hogy elmarad ez a nyomorult Föld a röptöm alatt, hogy elmarad a renyhe testi lét, mely most csak az árnyék hüvösét keresi, dongó és arató – Nyár van, dél, ernyedt, altató pihenés – Én sohasem pihenek! Még túlragyogom a földi perceket, lelkem még csupa robbanás, folytonos halál és feltámadás: még szállok, céltalan és vakon, de oly tüzekkel gazdagon, hogy mikor elérem, megborzong a Nap, ha rácsókolom egy sugaramat.