Utazás háború után

Iramodó sinekkel iramodom, a vonat reszket, szinte lángol, csábitva csattog a kerekekben az örök igéret, a távol. Te voltál, kedves, az első, akitől bucsuzni fáj; de mennem kell, az élet minden kincse és titka vár. Mindent akarok – Óh, a tenger a Kárpátokon, Alpokon túl! Siessünk! Sín, nyargalj velem; aki vak volt, most látni indúl! Aki rab volt, érzi: szárnya nőtt. Bőgj, mozdony, sors kereke, lángolj! Ezer életet akarok – van! van! – és mit kaptam én még a világból? Rab voltam. Szemeim jussa a Föld, csak ellopta valaki tőlem – Most vége: sineim kifutottak s leborulnak a hidak előttem.