Kisértetek

Ez a világ és benne én, tükrök itt, tükrök ott, nézek s ezer arcom visszanéz s fordul, ha fordulok. Én vagyok, amit az ezer arc szétbontott s összekuszált: a tartalom az én, az egy s a forma milliárd. Ezer évig értem dolgozott a születésem előtt, s most minden pillanatban én teremtem újra őt. És amire nézek, az vagyok: fű és hajókazán, és vihar, ha fekete bikák dübörögnek a menny piacán, és Kína vagyok, ha eszembe jut s pilóta a föld felett, bennem robog a nagy Pacific és lassú gleccserek fagynak szemembe, tenyerem fensík és kősivatag s belőlem ballagnak ki a holdas országutak. Minden vagyok, semmi se vagyok, mese és változás: fölnézek a holdra s az vagyok, szemfényvesztő varázs, varázsjáték: játszom veletek, gazellák, őzikék, valakit nagyon szeretek és fáradok… De még, még más is vagyok, én vagyok a legfőbb hatalom: ki ellenem hadakozik, molyként szétmorzsolom, ma még… Mert forog a tükör és még érdekel ez a sok: nézek s ezer arcom visszanéz s fordul, ha fordulok, de holnap… Holnap tán megunom az egészet s belelövök s mint egy kisértet eltünök a cserepei között.