Enyém volt s mégse enyém ma

Enyém volt s mégse enyém ma, enyém ma is, és idegen, ha eszembe jut, újra hajnal ragyog az életemen. Nézem s nem látom. Az arca csupa fény, felhő, remegés; virágzene: szóba fogni túlsok és túlkevés. Virágzene, érthetetlen. Ki tudja, nem álom-e? Tűnt évek titka, merengő fény- és illat-zene. Enyém volt s mégse enyém ma, nem enyém, s örökre az, neki üzenek, a szive tudja, s megdobban: úgy van, igaz! Enyém volt és mégse enyém ma, enyém ma is, és idegen, ha eszembe jut, újra hajnal ragyog az életemen.