A legjobb tündér

E gyönyörű és büszke nyárban mely szárnyat s egeket adott, szépséged megszomoritott. Megszomorított: megmutatta, hogy nem elég a képzelet, s hazugság minden nélküled. Azt hittem, hogy senki se kell és nem szorulok rá semmire, s lecsaltál magadhoz, ide. Álmodott egek s viharok közt utam hősi volt és sivár – Olyan jó meghódolni már! Itt vagyok, legyőztél, Valóság, te, legjobb tündér… Bölcs kezed szivedre húzza fejemet… Ringass, édes, altass el, és hogy tökéletes legyen a vígasz: mondd azt, hogy nem te boldogítasz!