Fűben

Fekszem hanyatt; fejem alatt megszólal a vén föld szava: No, ugye, kár volt? Nézem a felhőt és lent az erdőt, a néma tábort; aztán lehúnyom a szemem, süllyedni kezd a föld velem s nyíló husa halálpuha kéjében oly ismerősen elomlok, ahogy az én alvó husomban alusznak a csontok.