Torzonborz, fekete állat
| Torzonborz, fekete állat, iszonyú karokkal, iszonyú fekete medvekarokkal, |
| fetrengtem a jajgató füvön s szaggattam a tölgyek menekülő gyökereit; |
| aludtam, mint bányában a kő, aludtam, mint vasban a mágnes, |
| aludtam, mint bennetek a rémület. |
|
| Jobb volt, barátaim, jobb, igazán, jobb volt a testnek örűlni, |
| testemnek örülni, ezer testemnek, medve-öntudattalan; |
| már unom a lelket, a finom s ravasz észt, jobb volna kergetni messzire döngő |
| szeleket a lusta mezőkön, |
|
| és zengeni, mint a vizesés, és szállani, mint a golyó száll, |
| meredek sziklák között zuhogni s száguldó harsonákkal a csöndből |
| kitépni a láncravert visszhangokat… – óh, nyomorultak, |
| tudnátok csak, mennyire megvetlek mind titeket! |
|
| Megvetlek, én: igaz Ember, megvetlek, én: igaz Állat, |
| torzonborz, fekete állat, ki éhes fogakkal, iszonyú, fekete medvekarokkal |
| hempergek a porban, a fényben, s szeretem a földet, az isteni testet: |
| millió villám csatázza értem s velem a Szent Csatát, |
| millió mennydörgés ujjong szavaimból: Győzelem! |
|
|
|