A halál csiráival…
| Nem futni, – szép lassan kimenni az |
| időből, és folytatni, napra-nap, |
| a lassu meghalást: igen, csak ez |
| jut nekem is, hisz tudom – óh, sokan |
| megmondták! – hogy az öröm gyilkosa |
| a lélek és a szellem. Gyötrelem |
| öntudatra ébredni: nincs sehol |
| valóságos cél, hitre érdemes. |
| Ha állat volnék, hegyek és mezők |
| s a perc kóbor fia, vagy ha paraszt |
| ekék nyomát követném s egyszerű |
| emberek közt pihennék, amikor |
| zsongó méhkas a májusi akác |
| s a föld szivéig ledobog a Nap |
| fullasztó gyönyöre, még csak nem is |
| sejtve, hogy mily gyönyörű a világ, |
| nem illetnék ajkam a csüggedés |
| és céltalanság fájó szavai |
| s nem érezném, hogy milyen nyomorult |
| a legnagyobb élet is. A robot |
| nehéz, de talán megnyugtat. Nekem |
| üres a lélek s a test alacsony: soha |
| nem fogok igazán örűlni, mert |
| antik romok s modern igéretek |
| között a beteg századok fölé |
| szivárványhidat épitve szavam |
| hitetlenség szava s gondolatom |
| a halál csiráival születik. |
|
|