A vágy szégyene
| Aranybarázdás Ég, s te, a világ |
| bástyáiról lenéző Helios, |
| mondjátok meg, kihez forduljak? Óh, |
| van-e, ki értelmetlen bánatom |
| elcsöndesíti?… Úgy fáj ma a friss |
| hajnali szél gondtalansága és |
| Engem gúnyol e szikrázó derű: |
| talán megtudta, hogy a rámfogott |
| bűnök szennye már egész belevénült, |
| belesötétedett lelkembe, hisz |
| csodálkozva néz és iszonyodik |
| (vagy úgy tesz!) s eldob, aki csak megismer. |
| Óh, jaj, hová fussak az emberek |
| fürkész szemeitől, s ha megzavar |
| a mások mosolya s kétségbeejt |
| az önmagának elég Föld nyugalma: |
| hogy irtsam ki vágyamat, – jaj, hová |
| meneküljek a nők és a tavasz |
| megfoghatatlan szépsége elől?! |
|
|