A szelíd tanitvány
| Szebbek a szép tavaszi napoknál is, de szavaid, barátom, |
| hidegek, mint a vas, és még az éjszakánál is ijesztőbbek. |
|
| Minden este megáldalak álmaimban, te nem is tudsz róla. |
| Nem is tudod, mennyire szeretem okos szemeidet. |
|
| Azt szeretem benned, amit nem akarsz nekem adni, |
| magányodat szeretem és lelked kételyeit, |
|
| mert örök szomorúság borzong benned, |
| mikor a Megismerhetetlen ajtait nyitogatod előttem. |
|
| Régóta enyém vagy. A Hegyen is te beszéltél velem? |
| Sokáig elvesztettelek, azért csábitott a kentaurok és pogány nők hivása. |
|
| Itt maradok veled. Hallak. Rád figyelek, de még szégyenkezve és kissé tartózkodóan, |
| mint a virág, mely a februári nap simogatására nem mer egészen kinyilni. |
|
|
|