Könyvek – hazajáró lelkek^*

– Egy egész évtized munkájáról, terméséről beszélgetünk Sütő Andrással, kötetekről, naplójegyzetekről, esszékről, színművekről, színházi bemutatókról. A fordulat előtt, ’89 decembere előtt mikor jelent meg Sütő-kötet Romániában?

– Az utolsó könyvem itthon 1980-ban jelent meg, az Évek – hazajáró lelkek. Valamivel később, 1982-ben még kiadták a Szuzai menyegzőt, de azt korábban játszották, és csak megkésett a kötet.^* Ezért jelenhetett még meg.

– Attól kezdve hosszú kiadói csönd következett. A pártállam letiltotta a szerzőt, az ilyen döntést akkoriban a 2-es kabinetiroda, Ceauşescu hitvese hajtotta végre.

– 1980 után hiába kísérleteztem a Kriterionnál, nem sikerült kiadáshoz jutni. Domokos Gézával megállapodtunk abban, hogy egy novelláskötetet hoznak ki, összeválogattam az írásokat, de a kötet évekig várakozott a tulajdonképpen cenzúrának nevezhető illetékesek asztalán. Végül nem lett belőle semmi. Újrakiadásokkal is kísérleteztünk Domokos Gézával. Akkoriban a hatalom abszurd intézkedése volt, hogy a minisztertanácsnak kellett engedélyeznie egy könyv újrakiadását. Nos, én a minisztertanácshoz fordultam azzal a kéréssel, hogy mivel az Engedjétek hozzám jönni a szavakat című könyvem első kiadása hetek alatt elfogyott, engedélyezzék annak második kiadását. Szemberöhögtek. Megpróbáltam az Anyám könnyű álmot ígér könyvemet is újra kiadatni, a korábbi kiadások mind elfogytak. Ez sem sikerült. Így alakult ki az a helyzet, hogy 1980 és 1993 között könyveimet csak Magyarországon adták ki.

– Érdemes és érdekes lenne fölsorolni a magyarországi kiadásokat, hiszen ezeket alig ismerik itthon, Erdélyben. A fordulat előtt csak néhány példány került be hozzánk, a határon rendre elkobozták a köteteket, ’89 után is csak alkalomadtán hoztak be egy-egy csomagot. Tíz év alatt egy új olvasói réteg jelentkezett, a fiatalok nem olvashatták ezt a termést.

– Aki a könyvpiacon nincs jelen, azt nem olvassák… Lássuk a címeket. 1980-ban sikerült Budapesten újra megjelentetni az Engedjétek hozzám jönni a szavakat című könyvemet. Ezt utasította vissza itthon a minisztertanács. Egy évvel korábban megjelent Pesten a Nagyenyedi fügevirág esszékötetem, amely ugyancsak nem jutott el az itthoni könyvesboltokba. Folytassam: 1982-ben egy prózai válogatást adtak ki Budapesten, Gyermekkorom tükörcserepei címmel. Ebből nagyon kevés példányt, valamicskét behoztak az országba is. 1984-ben jelent meg Az Idő markában című könyvem a Szépirodalmi Kiadónál, esszék, útinaplók. Ebből semmit nem rendelhetett az erdélyi könyvterjesztés, 1986-ban jelent meg könyv alakban egy mesejátékom. Kalandozások Ihajcsuhajdiában. 1987-ben két könyvemet adták ki Pesten, egy színdarabgyűjteményt, Advent a Hargitán címmel és egy újabb kis esszékötetet, naplójegyzetet, a Sikaszói fenyőforgácsokat. Egyikből se hozhattak be egyetlen példányt se az országba. 1988-ban a Lőtt lábú madár nyomában címmel egy prózai kötetemet adták ki, nevezetesen egy esszéregényemet, az Engedjétek hozzám jönni a szavakat és az azokban az években írott elbeszéléseimnek egy csokrát. 1989-ben megkezdték válogatott munkáimnak megjelentetését a pesti Szépirodalmi Könyvkiadónál. A sorozatot tizenegy vagy tizenkét kötetre tervezték. 1989 és 1993 között a sorozatból öt kötet jelent meg. A kötetek prózát, esszét, útinaplót és színdarabokat tartalmaznak. Alig került be valami, az újabb kötetekből éppen semmi.

– Tizenhárom kötet! Ekkora hiátus azt jelentheti, hogy az erdélyiek egész olvasónemzedéke nem ismeri egy évtized írói termését.

– Legfeljebb a szüleiktől, amit hallottak az íróról… De folytassam és fejezzem be a listát. Az idei magyarországi könyvnapon két kötetem szerepelt. A válogatott munkák ötödik kötete, a címe Csipkerózsika ébresztése, ebbe arcképvázlatok és újabb úti tűnődések kerültek bele. Debrecenben pedig a Csokonainál kiadták a Szemet szóért című könyvemet. Dokumentumokat és naplóm részleteit válogattam össze, együttesen beillenek történelmi jajkiáltásnak. Az 1990-es vásárhelyi pogrom előzményeiről és lezajlásáról tettem közre a magam tanúságát. De arról is próbáltam hírt adni, hogy immár van történelmi esélyünk a megmenekülésre! Ez a lehetőség persze nem úgy jön elibénk, mint valamilyen lakodalmas menet. Azon gondolkozom, hogyan lehetne a Szemet szóért kötetet hazahozni, a romániai magyar olvasó asztalára letenni, hiszen annak itt a helye!

– Milyen új könyv jelenik meg legközelebb?

– Pesten az életműsorozatban az idén kerül piacra a hatodik kötet, és Debrecenben, a Csokonainál a Naplójegyzeteim egy kötetben.^* Ez lesz a napló teljes szövege, a karácsonyi könyvnapra jelenik meg.

– A ’89-es fordulat után az első itthoni Sütő-kiadás a lap nevéhez fűződik, a Romániai Magyar Szó zsebkönyvsorozatában látott napvilágot a Naplójegyzetek egy drámai részlete.

– Igen, ez így van. Mégpedig nagy, tömegpéldányszámban jelent meg, és el is fogyott egykettőre. Új könyvemben, a Szemet szóért-ban megírtam a naplórészlet közlésének történetét is.

– A romániai színpadokon is letiltottak annak idején minden Sütő-színdarabot.

– Az a színpadi sorozat, amely a hetvenes évek közepén kezdődött az Egy lócsiszár virágvasárnapja premierjével, a Szuzai menyegzővel teljesen megszakadt. A nyolcvanas évek elején drámáim itthoni bemutatása lezárult… Harag György rendezte a kolozsvári sorozatot, egymás után kerültek színpadra darabjaim… A bekövetkező kényszerű szünet alatt még három új drámát írtam, ezek egyike se jutott itthon színpadra. 1985-ben készültem el Az ugató madárral. Ezt is Harag György szerette volna színpadra vinni, de még az ő életében letiltották a darabot. Röviddel azután ő maga is elhagyott minket. Meghalt. Az ugató madár című drámát csak az idén, ’93 májusában vettem elő újra… 1986-ban még két színdarabot tettem le néhány színházunk asztalára, egyik az Advent a Hargitán, másik az Álomkommandó volt. Mindkét darabot visszautasították az illetékes megyei kontrollszervek. 1986-ban különben megjelent egy harmadik színpadi munkám is Budapesten, a Kalandozások Ihajcsuhajdiában. Persze ezt sem játszhatták itthon. Miközben odakint Pesten az Advent a Hargitán 1987 óta már a 250. előadásához közeledik. Az Álomkommandót nemcsak Pesten mutatták be, hanem lefordították németre, és Aachenben is játszották. A Kalandozások Ihajcsuhajdiában két anyaországi színházban is műsorra került, Egerben és Veszprémben. A veszprémiek ősszel turnéra jönnek Erdélybe… Minden színdarabnak is megvan a maga sorsa.

– Ezek a színdarabok lassanként mind hazatérnek.

– Az máris biztató, hogy az Álomkommandó 1991-ben Marosvásárhelyen is színpadra került, a színház magyar társulata játszotta.

– Várható újabb színházi bemutató itthon?

– Igen. Az ugató madarat műsorra tűzte a vásárhelyi színház is az 1993/94-es évadban. Kincses Elemér fogja rendezni. Az ősbemutató joga a pesti Nemzetié, július 8-án a Gyulai Várszínházban játszották és az ősszel Budapesten, a Nemzeti Színházban játsszák tovább.

– Mi lehet az oka annak, hogy a kiadókat itthon nem nagyon érdekli a kézirat?

– Többféle oka van annak. A legfőbb ok az, bár tévednék, amikor azt állítom, hogy a mi könyvkiadásunk valójában abszolút mértékben összeomlott. Minden régi kiadónk anyagi válságba jutott, nehezen tudják túlélni az átváltást. Néhány új próbálkozásról is tudok, de ezek az új vállalkozások még csak tájékozódnak… A tájékozódásnak is több akadálya van. Például az eddig fölsorolt könyveket valószínű, nemcsak az olvasóim nem ismerik, de a kiadók szerkesztői sem. A szerkesztők java része nem ismeri. A pesti kiadások nem jutottak haza, az itthoni kritika nem írhatott ezekről, visszhangtalan maradt minden… A másik ok, hogy sok az eszkimó és kevés a fóka. Vagyis, sok a fiatal szerző, aki teljes joggal óhajtaná, hogy megjelenjen, de a kiadás lehetősége nagyon lecsökkent.

– Az itthoni könyvpiacon egyelőre még nem érvényesül az eladhatóság szigorú szempontja. A Sütő-kötetek nem maradnának raktáron.

– Könyveim itthoni sorsának mostohaságában szerepe van egy bizonyos új esztétikai hullámnak. Egy új ízlés sorozza jobbra vagy balra a könyveket, a kéziratokat.

– Nem a közönség ízlése.

– Persze, hogy nem, sokkal inkább a szerkesztők ízlése működik, ez az ízlés a népi-nemzetinek nevezett, jobban mondva, annak bélyegzett írást nem karolja föl. Vannak, akik ideologikusnak minősítik munkáimat. Remélem, mindezek a jelenségek a fordulattal járó elkerülhetetlen zavarok, tájékozódási zavarok.

– Érdekes, az anyagi válságot betetőzi egy szellemi válság, sokszor ez okozza a teljesebb bénultságot. Nem tudnak mit kezdeni a szabadsággal. A kiadót, a kiadást nem dirigálja többet senki és semmi. Senki nem szól bele „felülről” a dolgokba, nincs cenzúra, csak ízlés és a piac számít, és mégis paralizálódott a könyvkiadás.

– Azt hiszem, hogy a Magyarországon dúló szellemi belháború igen komolyan érezteti közvetlen hatását az erdélyi szellemi életben. Ahogy Magyarországon felerősödtek olyan irányzatok, amelyek türelmetlenek a tőlük különböző, más irányzatokkal szemben, ez a türelmetlenség itthon is jelentkezett. Ennek gyakorlati következményeit lépten-nyomon lehet tapasztalni. Van egy szemlélet, amely nem óhajtja figyelembe venni a közönség igényét, az olvasó elvárásait, vagy pedig csak egy sokkal szűkebb közönség igényét vállalja fel. Holott a sokszínűség lesz szerintem az, amely tovább lendíti a kiadás újraindulását. Hogy minden irányzat a maga által keltett érdeklődés arányában kapjon teret. Azt látom aggasztónak, hogy egyelőre a közönség nélkül zajlik ez az esztétikai csatározás, az olvasók, mint a felhőjárást, úgy tekintik ezeknek az irányzatoknak a feltűnését és tovavonulását… Ez a türelmetlenség ugyanis az egész táblát le akarja törölni, és minden eddigit semmisnek óhajt nyilvánítani. Ez valójában önpusztítás, és főleg nálunk az! A mi körülményeink között az! Ahol nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy mi ezután se egyfajta nyugati demokráciában folytatjuk életünket. A szellemi élet megújulásának előfeltétele, azt hiszem, egyetlen előfeltétele: a tolerancia! A különféle ízlések és szellemi irányzatok egymás mellett élése. Sokat veszítenénk ellenkezőleg. Új értékrendet semmiféle új értékrendcsinálók nem hozhatnak létre. Új értékrendet csak új értékek hozhatnak létre. Meg kell várni, hogy ezek az új értékek megmutatkozzanak és életképességüket bizonyítsák. Nem lehet erőszakkal és minden eddigi tagadásával továbblépni.

– Normálisnak nevezhető az a helyzet, hogy megszakadt mindenfajta kapcsolat a román írók és az erdélyi magyarok között?

– Egy évtizede a nevemet csak átkok kíséretében írták le Bukarestben. Pedig valaha Creangăt fordítottam, és valaha játszotta darabomat a Bulandra Színház, engem rengeteg emlék, konstruktív tapasztalat, kedves emlék fűz a román kollégákhoz… Hihetetlen, mi történt a román írótársadalommal. Remélem, egyszer újjászületik a román irodalom is, a román szellemi élet, remélem, egyszer majd fölerősödik a hangja olyan embereknek is, mint amilyen Mircea Dinescu… De olyan helyzet, olyan alávetettség, ami évtizedekig uralkodott, még egyszer nem lehet. A közeledés csak kölcsönös lehet!

 

(Marosi Barna, 1993)