Meg kell maradni!*– Amikor Csoóri Sándort először megválasztották az MVSZ elnökévé, ő/ők azt szerették volna, hogy ön legyen a szövetség díszelnöke. Akkor ezt visszautasította nyílt levélben is. Nyáron, a világszövetség III. kongresszusa után, Amerikából jövet elvállalta ezt a megtisztelő funkciót mindannyiunk örömére és büszkeségére. Kérem, részletezze a két döntése hátteréből azt, ami a nyilvánosságra tartozik/tartozhat. – Először 1990 tavaszán vállaltam el a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöki tisztségét. Erre az akkor megválasztott új elnökség nevében Dobos László pozsonyi író barátom kért föl. Őt én sokra és nagyra becsülöm, akár az erdélyi magyar irodalom régi, bátor és tudós krónikását, Czine Mihályt is. Ha valaki azt kérdezné: miért kell őt megdicsérni íróként, mint valami végvári huszárt bátorság dolgában is, azt mondanám: azért, mert Czine Mihály akkor írt remek és igaz tanulmányt Kós Károlyról, és akkor dobolta bele a magyarországi köztudatba az erdélyi magyar irodalom értékeit, amikor ezért Budapesten sem járt dicséret, hanem inkább rosszallás, mellőztetés, sőt üldöztetés is. 1990-ben őt is beválasztották az MVSZ új elnökségébe. De mi történt azután? Egy radikálisabb, gyökeresebb megújítás végett valóságos sajtóhadjárat indult az MVSZ ellen, a kollaboráns nyulakat pedig bokrostul kezdték lőni, majd amikor újabb tisztújító közgyűlést hívtak egybe, elfogadhatatlanul szélsőséges törekvések, célok, indulatok, programok hangzottak el. Csoóri Sándort ugyan megválasztották elnöknek, de jó néhány ártatlan és általam nagyrabecsült személyt elképesztő módon rágalmaztak meg, ami nyilván engem is lesújtott. (Az említetteken kívül Komlós Attilára és Pomogáts Bélára gondolok például.) Ilyen körülmények között döntöttem úgy, hogy nem vállalhatom el a nekem fölkínált tisztséget. Csoóri Sándor levelére azt válaszoltam: „Ha majd lecsillapodnak a szélsőséges indulatok.” Cserbenhagytam tehát az új elnököt? Kénytelen voltam átmenetileg viszonylagos nyugalomba vonulni. Igen gyenge egészségi állapotom kényszerített erre. Nos, köztudomású, hogy azóta megtartották a Magyarok III. Világtalálkozóját, amelyen engem újból fölkértek a tiszteletbeli elnöki tisztség elvállalására. Csoóri Sándor arról tájékoztatott engem Clevelandben, hogy valóban jelentős változás történt. A világtalálkozó tanácskozásait, egész jellegét a higgadtabb, józanabb, konstruktív szellemiség képviselői határozták meg. Köszönettel vállaltam el tehát a fölkínált tisztséget; erőm, képességem szerint segíteni szeretném munkájában a Magyarok Világszövetségét. Ennek célkitűzései között szerepel az is, hogy minden lehetséges módon elősegítse a Duna menti népek, nemzetek megbékélését. – Milyen politikai és írói tapasztalatokkal tért haza Amerikából, szem előtt tartva, hogy ottléte ideje alatt kezdett itthon éhségsztrájkba Tőkés László? – Utazásom célja kettős volt. Egyrészt régi meghívásnak tettem eleget, az Amerikai Magyar Baráti Közösség (Itt-Ott-kör) vendégeként. Másrészt orvosi vizsgálatok „tárgyát képeztem”. Irodalmunk tegnapi és mai állapotáról tartottam előadást több helyen is. Tapasztalatom? Hogy Élet és Irodalom páros viszonylatában az embereket főleg az életünk érdekli. Jól tudják ugyanis, hogy ha nincs elfogadható emberi élet, azt megsínyli az irodalom és általában a művészet is. Nem kellett hát nagyon megerőltetnem magam, hogy újból és újból fölhívjam hallgatóságom figyelmét egy olyan követelményre, amelyet például Hemingway így fogalmazott meg: „Il faut d’abord durer”. Elsősorban fenn kell maradni! Meg kell maradni! A létünket biztosítsuk először! Hát nem bolond, aki ezt napjainkban elutasítja? És nem volt igaza Németh Lászlónak? Miben? Amikor e szavakat papírra vetette: „Én nem vagyok tiszta művész, s nem akarok csak művész lenni… Egy író, aki csak szép: szajha…” Megvallom, számtalan nagyműveltségű amerikai magyar hallgatta a Németh László-i ars poeticát: mai érvényét senki sem vitatta. És mit tapasztaltam még? Hogy Iliescu elnök urunk sajnos tévedett, amikor a nyugati magyar emigrációt, diaszpórát példaként állította oda a román emigráció elé, mondván: a magyarok egységesek a nemzeti célokban. Sajnos, ez így nem igaz. A nyugati szórványmagyarságot is számtalan ellentét bomlasztja. Csak Amerikában 300 magyar egyesület, szövetség, kultúrközösség stb. működik. Ezek persze nem húznak 301-fele, de egységes föllépésük még messzi álom a holnap horizontján. Jóleső volt mégis tapasztalni, hogy kisebbségjogi küzdelmeink iránt az érdeklődés lankadatlan, sőt fokozódó. Ez persze nem új jelenség. Ismeretes, hogy az első nemzetközi visszhangot keltő erkölcsi-politikai megszégyenítés Ceauşescut épp New Yorkban érte a hetvenes évek végén. A világszenzációt keltő tüntetést az amerikai magyar közösség szervezte ellene. Tőkés László éhségsztrájkjáról megemlékeztek az amerikai sajtóban is. Amerikai, angolszász közéleti személyiségek ez alkalommal több helyen is kifejtették előttem: Románia megítélésében egyik legfőbb szempont mostantól kezdve a kisebbségek jogainak állapota is. Az emberi jogok általános, felületes, formális megítélése helyett egyre szigorúbban, tárgyszerűbben ítélik meg a nemzetiségek, kisebbségi népcsoportok kollektív jogainak biztosítását. – Legutóbbi beszélgetésünkkor – egy villáminterjúban – említette, hogy Sikaszóban szeretné befejezni a budapesti Nemzeti Színháznak szánt drámáját. Ez miről szól, mi a címe, mikor láthatják a pestiek, és mikor mi, idehaza? – Régi tervem, hogy a budapesti Nemzeti Színháznak tett ígéretem, szerződésem alapján újraírjam, s a rendező kezébe adjam Az ugató madár című drámámat. Talán nem kell bővebben szólnom arról, mi minden akadályozott eddig a munkámban. És mi minden akadályoz ezután is. De mindenképpen eleget akarok tenni ígéretemnek. Aztán, hogy idehaza is eljátsszák-e majd? Nem tudhatom. Mert lám, az Advent a Hargitán című játékom a budapesti Nemzetiben immár a 250. előadás felé tart, itthon pedig kicsi a valószínűsége, hogy a közeljövőben színpadra kerül. Miért? Azt hiszem, ennek oka a megfélemlítettség. Akik műsorra tűznék ezt a darabot, attól félnek, hogy a modern irányzatok szélsőségesei elverik majd rajtuk a port. Akik pedig eleve provinciális nép-nemzeti és ideologikus valaminek tartják a darabot, azok nyilván más szerzők után néznek. De hát majd csak lesz valahogy. Divatok jönnek, divatok múlnak, az életünk pedig marad a küzdés terein, a lenni vagy nem lenni drámai állapotában. Így sajnos az én említett munkám semmit sem vesztett időszerűségéből. Ha pedig túljutunk a kisebbségi lét drámáin, még mindig szembe kell néznünk az objektív és szubjektív idő emberi dimenzióinak fájdalmas ellentmondásaival. – A most következő kérdést Csoóri Sándornak is feltettem. Az Édes Anyanyelvünk című folyóiratban olvastam, hogy az anyanyelvi vetélkedőkön a legtöbbször idézett élő szerző Csoóri Sándor és Sütő András. Mondja, kérem, mit jelent az ön számára az anyanyelv? – Az anyanyelv? Csak ismétlem magam, azt mondván: az anyanyelvünk a hazánk is, Illyés Gyulával szólva: Haza a magasban. Hozzá való ragaszkodásunk nem öncélú, nem holmi nacionalizmus, hanem adott közösségi – és nyilván egyéni – létünk tudomásulvétele. Hogy magyar vagyok: lehet választás dolga is, amit ugyancsak tiszteletben kell tartania mindenkinek. De nemcsak a választás joga, hanem az elrendeltség állapotából adódó kötelesség is, mélyen és természetesen emberi. Így tehát, ha beleszületünk egy nyelvbe, ez az eleve elrendeltségnek egyik változata, része, sajátossága. Ezt ugyanolyan tisztelet illeti meg, mint minden egyebet, ami az ember jogait alkotja. Ezek egyike: a másság kötelező elismerése. Higgyünk abban – bár későre jön el az ideje –, hogy egyszer elmúlik a paranoid nacionalizmus garázdálkodásának korszaka is. Hinnünk kell abban a társadalomban, amelynek rendőrei, pszichiáterei a másság ellen lázadó paranoiásokat akár egy sértő szóért is helyben lefülelik, kényszerzubbonyt vetnek rájuk és elmekórtani intézetekbe szállítják őket, avagy járványkórházakba, mint a leprásokat, kolerásokat és nemi betegeket. Azért kell ebben hinnünk, mert valószínű, hogy másként nehéz lesz megérnünk a paranoid nacionalizmus kimúlásának idejét. – Köszönöm a beszélgetést.
(Komoróczy György, 1992) |