Megszentségtelenítik a székelység szent hegyét^*

– Hunyadi Mátyás évszázadokig mentsvár volt a nép számára a bajban. A róla keringő történetek és mondák bizonyosan önnek is kedves olvasmányai voltak gyermekkorában. Lehetséges-e, hogy az elmúlt napokban történt kolozsvári szoborgyalázás célja nem egyszerűen a történelem hamisítása, hanem az is, hogy elrabolják a megnyomorított erdélyi magyarságtól az utolsó szalmaszálat is?

– Mátyás – a magyar király! Még azon a Mezőségen is ő az igazságos, a nagy király, ahol a magyarok történelmi ismeretek tekintetében és talán más szempontból is a legtudatlanabbak. Róla ott is minden gyermek tudja, hogy a magyarság históriájának, hajdani dicsőségének, erejének – és ugyanakkor jövőbeli lehetőségeinek is a metaforája. Hosszadalmas beszélgetés során talán mesélhetnék a magam gyermekkori Mátyás-élményeiről. Most azonban csak arra utalnék, hogy ha valaki panaszkodott a környezetemben, mindig azzal fejezte be, hogy „…meghalt Mátyás király, oda az igazság!”

– Az idei romániai helyhatósági és parlamenti választásokon, ha nem is diadalmaskodott, de előretört a demokratikus ellenzék és meggyengült a posztkommunista-nacionalista hatalom. Kolozsváron most mégis megtörtént, ami megtörtént… Valódi-e ez az ellentmondás, vagy csak látszólagos?

– A parlamenti választások eredményei valóban azt igazolják, hogy az ellenzék megerősödött. De a szenátusba és a képviselőházba bejutottak azok a fasisztoid jellegű pártok is, amelyek jócskán módosították a viszonyokat abban az értelemben, hogy a magyarság elleni támadások gyakoribbak és élesebbek lettek. A Ceauşescu „másodgarnitúrájában” nevelkedett személyek is számosan jutottak be a parlamentbe. Olyanok, akikről még álmunkban sem tételeztük volna fel, hogy visszakerülhetnek a közéletbe. Gondolok például a fasisztoid Nagy-Románia Párt elnökére, aki már-már irracionális megszállottsággal, az elmebaj határát súroló megnyilatkozásokkal kel ki minden lehetséges alkalommal a magyarság jogos követelései ellen. A román politikai életben még mindig erős a törekvés arra, hogy Ceauşescu örökségét, ha úgy tetszik, szóbeli végrendeletét végrehajtsák, azaz egyszerűen ki- és beteljesítsék az etnikai tisztogatást. És mivel a jugoszláviai módszerek meghonosítása Romániában ma még lehetetlen, folytatják például a kulturális genocídiumot. Ennek a törekvésnek a része a Mátyás-szobor meggyalázása Kolozsvárott.

– Gheorghe Funar, a rettegett kolozsvári polgármester szombaton este a bukaresti rádióban kijelentette, hogy az észak-erdélyi nagyvárosban valójában nem élnek magyarok, csak elmagyarosodott cigányok, zsidók, örmények, svábok és románok. Vajon ez a „verdikt” a román sovinizmus újabb hullámát indíthatja-e el?

– Természetesen. A kijelentésben potenciálisan ott rejlik bármely magyarellenes lépés lehetősége. Funar semmi újat sem mondott ugyan ezzel a kijelentésével – ilyen megnyilvánulásai korábban is jócskán előfordultak –, és nem is ő az egyetlen paranoiás román nacionalista, aki már a létét is kétségbe vonja az erdélyi magyarságnak. Ide tartoznak azok is, akik a székelységet igyekeznek lépten-nyomon megalázni.

– Domokos Géza és az erdélyi magyarság több más vezetője nyilvánosan is utalt arra, hogy a romániai magyarság helyzete ma feltétlenül jobb, mint a Ceauşescu-korszakban volt. Egyetért-e ön ezzel?

– Találhatunk olyan jelenségeket, amelyek arra utalnak, hogy a helyzetünk javult, hogy léteznek olyan jogaink, amelyek a Ceauşescu-korszakban elképzelhetetlenek voltak. Ilyen például a szabad megnyilatkozás lehetősége a sajtóban. Élhetünk a panasz, a követelés jogával nyilvánosan is. De a pozitívumokat és a negatívumokat összevetni a Ceauşescu-korszak jelenségeivel – nos, ez bonyolult kérdés…

– Feltámadhat-e Kolozsvár után újra a román nacionalizmus?

– Ez könnyen lehetséges. Bár Funar betiltotta a tüntetést, nem elképzelhetetlen, hogy legközelebb a magyar polgárok mégis tüntetnek, s lehetséges, hogy a mozgalom kiszélesedik, nagyobb méreteket ölt az erdélyi területeken. Ugyanis nemcsak arról van szó, hogy Kolozsváron meggyalázták Mátyás király szobrát, Fadrusz János remekét. Hanem arról is, hogy a Székelyföldön ugyancsak folytatódik a kulturális genocídium… A Ceauşescu-féle koncepció „szellemében” megpróbálják megbontani ennek a területnek az etnikai állapotát. A módszer: a hadsereg bizonyos egységeit távlati elképzelésekkel telepítik be. Így került veszélybe a székelyek Mekkájának is nevezhető madarasi Hargita. A székelység szent hegye egy kormányrendelet értelmében a hadügyminisztérium tulajdonába kerül, ami a gyakorlatban azt jelenti: a székelyeket ezer esztendő után kiszorítják, kitiltják arról a területről, ahol évszázadokig közösségi jelleggel találkoztak, ahová gyógyászati reményekkel utazhattak, a szórakozás, az ének, a tánc fénykörében boldognak érezhették magukat. A kormányrendelet megszületett, végrehajtása egyelőre ismeretlen ok miatt meghatározhatatlan időre elmaradt. Hogy a konfliktus miként oldódik fel, nem tudhatjuk. De tartok tőle, hogy a következmények nagyon súlyosak lehetnek.

– Ez az intézkedés is bizonyítja, hogy az új kormányzati hatalom és Funar még mindig politikai édestestvérek?

– Ezt ilyen határozottan nem állíthatom. A lényeg szerintem az: a mai romániai vezetőség a jelek szerint a korábbinál szélesebbre tárta a kaput a fasisztoid tömörülések számára, bizonyos értelemben törvényes úton is, mind a parlamentben, mind általában a közéletben, mind a sajtóban.

– Romániai magyar vezetők sajtónyilatkozatai odahaza és a magyarországi sajtóban azt az érzetet keltik, mintha tovább folytatódna az „osztódás” az erdélyi magyarság politikai életében. Ön is így látja?

– Sajnálatos tény, hogy a romániai magyarság egysége legfontosabb céljaink megvalósítása érdekében még nem jött létre. Én úgy ítélem meg, hogy bármilyen vallású, bármilyen meggyőződésű erdélyi magyarnak elemi kötelessége a mi kisebbségjogi küzdelmünkben az egység pártján állva őrizni kollektív létünket. És óvni közösségünket a szétdarabolódástól.

– Minden magyarországi politikai tényező az egységre igyekszik ösztönözni az erdélyi magyarságot?

– Ezt nem tudom, ebben nem vagyok bizonyos. Ellenkezőleg. Olyan tapasztalataim is vannak, amelyek nem ezt igazolják…

 

(Lengyel András György, 1992)