Páll Árpád halálára^*

Páll Árpáddal orvul és gyorsan végzett a korai halál. Súlyos betegségének hírét alig váltottuk át önáltató reménységbe, csodavárásba: családja küldte máris Kolozsvárról gyászjelentését. Minekünk, más városokban élő barátainak még csak elegendő idő se adatott a végzet tudomásulvételére. Halálra ítélt sorstársával az ember megosztja lélekben a siralomház borzalmait. Ha csak távoli virrasztásban is. Figyelmünket azonban Páll Árpád önnön kapaszkodó reményei felé fordította. Munkaterveiben osztoztunk vele – utolsó napjaiban is.

Utolsó könyvén dolgozott. Úgy valahogy, miként a lőtt madár szárnya repdes még a földön, a megszakadt szárnyalás utánzataként. Megannyi futkosó igyekezetünk ellenére füstbe ment terv maradt a neki szánt születésnapi ajándék. Hetvenedik évét töltötte februárban. Reméltük, hogy ha megkésetten is, asztalára tehetjük a könyvét, utolsó munkáját; egy búcsúzó lélek visszaintő vallomását torzóban maradt életművének történelmi idejéről.

Terveit magával vitte. Kálváriás küszködéseinek hasznos java, bizonyítéka, könyveinek kis csapata ránk és velünk marad, eltagadhatatlanul.

Páll Árpád munkáiban nem csupán színháztörténeti, nemzetiségpolitikai dokumentumra találnak az utónemzedékek, hanem egy szuverén intellektus eleven szellemiségére is. Németh László tanítványaként indult, szőtt álmokat írói tervek megvalósításáról. Szellemi hagyatékának java vigasz a vigasztalanságban. Ordas időkben, kultúrböllérek közt, a közügyi karrier szirénhangjainak ellenállva, üldöztetés áldozataként is hű maradt önmagához: a kolozsvári Református Kollégium maturándusához, aki a magyar szellem óriásainak bűvöletében alakította vágyait és hangvételét.

A kor kívánalma és biztatása szerint világmegváltó szándékkal indult Páll Árpád is. Áldott legyen a fölismerés, aztán a szándék, amely őt is arra késztette, hogy önmagát váltsa meg.

Nem dogmatikai szándék volt ez, hanem az igazsággal kötött szövetség parancsa, amelyet sohasem tudtak elhallgattatni benne a népboldogítás farizeusai.

Dühöngő diktatúra veszedelmei közt így lett maga is a szellemi ellenállás részese; nemzeti eszméletünk kovászembere. Nem volt oratórius erényekben tündöklő természet. Csöndes, tárgyias szava elenyészett napjainkban is a pátosz wagneri kürthangjai között. Egyik könyvének címe őt magát is jellemzi: Harangszó a mélyből. Történelmi fordulat előtt, a végveszély napjaiban szólt így Páll Árpád, akinek napjai elfogytak, maga is alászáll a földnek mélyébe. Oda tér meg, ahonnan metafora-harangjainak pünkösdi hangjait hallotta.

Vele és általa hallottuk mi is, akik fájdalommal és ragaszkodó emlékezéssel veszünk végső búcsút tőle.