Tapsos áldás a belépőre*

Aki tudja, hogy Agárdy Gábor, a Nemzeti Színház örökös tagja, színészek nagyja augusztusi gyermekként jött e világra, azt kérdezheti most: vajon mely alkalomból, minek az okán köszöntjük őt? Névnapja is februárban lészen, vagy ha jobban tetszik neki: márciusban, így hát miért a kalaplengetés? Megmondom. Ami szóra késztet engem, különleges alkalom a művész életében. Sem névnapi, sem születésnapi, hanem újjászületési öröm – és bizony mondom, semmi túlzás benne. Agárdy Gábor a lét és nemlét határát járta meg súlyos betegségének idején, amely váratlanul és gyorsan jött, de lassan távozott, miközben virrasztott bennünk a remény, riadozott a szív minden aggasztó hírnek hallatán.

Most, hogy e betegség polipkarjaiból szabadult művész gyógyultan tér meg a színpadra, híveinek, rajongóinak, hatalmas közönségének azt is bevallom: a személye körül támadt, hosszú ideig tartó hallgatás oka nem a közöny volt, hanem a végzetével küzdő beteg iránti tapintat; annak hiedelme, hogy jajsötét szívben csak csüggedést kelt a külvilág jajongása. Mi tagadás, ilyenkor szembekötősdit játszik az ember, hogy ne lássa maga sem az ordas veszedelmet.

Jó, hogy ez már a múlté, s én, aki közös színpadi álmokban Agárdy Gábornak lehetek szellemtestvére, örömmel hírelem, hogy a Nemzeti Színháznak az a művésze, aki mindig nyertesen játszott a szívekkel: nyertesen tér meg abból a viaskodásból is, amelyben élete volt a tét. Hosszú hónapokig tartó virrasztásunkból énekes vigaszra kapjuk föl a fejünk: feketeszárnyú angyalát a Jóisten másfelé rendelte. Ez akkor történhetett, midőn az Úr, közelebb hajolván Gábor szenvedő arcához, fölismerte benne a homo ludibundust meg az ikonográfust is, aki drágakövek, igazgyöngyök ragyogásával mond Ave Mariát és karácsonyi evangéliumot a betlehemi Gyermek születéséről. Minden embernek élni kell, s az ilyennek kiváltképp – sokáig, lévén a művész maga is világteremtő: a humánum, az emberség isteni princípiumának gyarapítója. Megtér hát közibénk – közönségéhez – Agárdy Gábor. Tapsos áldás a belépőre!

 

(2000)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]