Születésnapi sorok Agárdy Gáborhoz^*

Miután ennek az évnek tavaszán elbúcsúztam az Advent-játék aranycsapatától, híre jött Budapestről egy újabb csínyednek; úgy hallom itt, nemrégen változott cellámban, a hatvanötösben, hogy te sem nyughattál ama hatvankilencesben. Ezért augusztussal kezdődőleg a hetvenesbe költöztettek át a párkák, akiktől híveidnek nagy seregével együtt én is azt kérem: sorsod fonalát akkor se vágják el, ha valamikoron füstös-mohás matuzsálemként egyenesen rájuk parancsolnál.

Kívánom s mondom ezt, Gábor, önző módon is, a magam földi rabságának könnyebb elviselése végett. Jobban, otthonosabban érzem magam ezen a földön, ha Téged is magam mellett tudlak; akivel oly sokszor elmondtuk már ebben a keserves erdélyi új exodusban: „Akik maradtunk, üres csigaházakká lettünk.” Hogy ezt teveled, a te ragyogó színészi alakításod erejével mondhatom és mondjuk: vigasz, reménygyarapodás az ismeretlen holnap kapujában. Mert nincs ott semmilyen nyereség, semmi javulás, ahol a veszteség és a nyomorúságos állapot erős hangon ki nem mondatik.

Születésnapodon, földi vándorutunk közös kötöttségeiben jóleső érzéssel köszönöm neked, hogy művészként, emberként érted és érzed sorsunkat; hogy egy történelmi advent végét velünk együtt várod a Nagy Romlás hótornyai alatt.

Öleléssel:

 

Sütő András