Magyarok Transzjordániában^*

Kis pletykafészek a nagyvilág. Egyik magyart a másik szerint ítéli meg: kettejük után, sokadalomban a magyarságot, Magyarországot is. E kontinentális megítélésben és főleg szapulásban manapság elismerő szavak is elhangzanak rólunk. Mit ad isten! – még onnan is, ahol trianoni döntésként épp hetvenhét esztendeje kimondatott a ránk mért büntetés: hungarocídium…

Ami azóta megmaradt belőlünk: roppant geopolitikai módosulások folytán – és valljuk meg, ezúttal okos alkalmazkodással – minden jel szerint újból Európának szerves részévé lesz –, tehát nem csupán térkép szerint. Itt-amott, remények ügetőversenyén Petőfi jóslata száll lobogókra: „A magyar név megint szép lesz.” Szép lehet, kivéve minket, erdélyi magyarokat meg a többi kisebbségit Felvidéken, Délvidéken. Nekünk most még így szól a regula: a türelem rózsát terem, követelményeinkben pedig hátrább az agarakkal! Többek közt egy francia úrtól is hallom ezt. Szavai Illyés Gyula följegyzését juttatják eszembe. A második világháborút lezáró békekötések idején ő tapasztalta: kelet-európai érdekeik vásznán akármerre tévedt a győztesek ollója, vagdalt országrészek számára nem volt apelláta. Transzszilvániai magyarokról szólva ekkor adta hírül egy párizsi napilap: Transzjordániát újból Romániának ítélték a győztes hatalmak.

Reméljük: ma már többet tudnak rólunk és Erdélyről. Reméljük: Magyarország is bepótolja mindazt, amitől népét fél évszázadon át megfosztották a határon túli magyarok sorsát illetően. Reméljük, tudja, hogy a nemzet legerősebb és nyelvében leggazdagabb ága a székelység is magyarul beszél, s a legszebben beszél magyarul.

Románia viszont – Magyarországgal szemben – egyelőre kimarad az európai integráció kereteiből. Ha nem is a régi módon: újabb vasfüggöny ereszkedik a két ország közé. Nagy gondja, aggodalma lesz ez Romániának ugyanúgy, mint Magyarországnak. Súlyos aggodalmunk lesz nekünk is, erdélyi magyaroknak. Feltámadásunk átmeneti reményének megtöretése következhet abból, ha ügyünket Magyarország nem viszi magával Európába. Ezért várjuk el tőle, hogy belépése előtt, „átvilágításakor” nemzeti problémáinak poggyászkontrolljakor nyíltan bevallja: maga mögött hárommillió magyarnak aggasztó emberjogi állapota, konfliktusos helyzete marad, amitől nem szabad megijedniök azoknak, akik régen rendezett állapotukban ijedeznek megoldatlan konfliktusoktól.

Európa népeinek közösségében, ahol svájci kantonok, finn, olasz, spanyol autonómiák bizonyítják a nemzeti paranoia végleges kimúlását, mi magunkról csak az igazat mondhatjuk. Magyarországtól azt várjuk, hogy Európa példáját lehetőségei szerint kötelezővé tétesse a kelet-európai, magyarfóbiában szenvedő országok számára is. Mert mindenekfelett való az emberi jogok biztosítása mindenütt, ahol azok százszor megígért és ezeregyszer megszegett, elárult ígéretek maradtak.