Vigyorgó búbánat^*

Kedves Barátaim!

Marosvásárhelyi, székelyföldi vendégjátékotok vigasz volt számomra. Köszönöm nektek, hogy száműzött mesejátékomat hazahoztátok Erdélybe. Jóleső érzés volt látnom, hogy szűkebb pátriám színpadjain is létrejött a csodás metamorfózis, ama kettős építkezés, minden színházi produkció feltétele, mikor is a játék mása, tükörképe a nézőtéren is létrejön, megelevenedik a nézősereg tudatában. Ebben része lehetett az itthon sarjadt szónak, bánatnak és reménységnek is, ám a legfőbb elismerés benneteket illet; az együttest és annak rendezőjét.

Örülök, hogy erdélyi előadásaitok után újból elmondhatom: az én mesejátékom ihletett művészek tehetségének köszönheti a sikerét, marosvásárhelyi meleg fogadtatását. De így szólván csak általánosságot mondanék, ha nem tenném hozzá: mifajta ihletettségre gondolok. Nos, arra főleg, hogy Vándorfi Lászlónak rendezői „telitalálata” volt ez a munka; a játék hármas kibontása, szöveg, dal és koreográfia egyesítése. Mesés fogalommal szólva: olyan régióba emelte munkámat, ahol hőseim az élet vizére bukkantak az életfa tövében.

Köszönöm, kedves Barátaim, hogy fölkaroltátok a szülőhelyén betiltott játékot. A kisebbségi létbe zuhant magyarnak egyetlen vigasza a nemzeti szolidaritás.

Baráti köszöntéssel:

 

Sütő András