Az Olvasóhoz

Ez a könyv nem Budán született, hanem a végeken. Ahol magyar várak már nincsenek, de magyarok vannak szép számmal. Végváriak. Ostromlottak. Önvédelmi harcban fogyatkozottak. Új hódítók évszázados támadásait szenvedik és verik vissza forgandó szerencsével. Ahogy lehet.

Küzdelmük keservesebb annál, amit Balassi Bálint idejében vívtak. A török hódoltság idején mindenünk odaveszhetett, de lelkünk, nyelvünk, vallásunk, nemzeti mivoltunk a kontyos rablót nem érdekelte. Új hódoltságban mai magyarok személyi-közösségi létének utolsó mentsvárait ostromolják a végeken. Anyanyelvi bástyát, a nemzeti önazonosság tudatának minden védfalát. Hajdani rabszolgaszedők módjára ma lélekbegyűjtők dolgoznak. Magyartalanításban legjobb módszer: a magyar lelkület irtása. Gyermekkorban. A többségi nemzet iskoláiban. Jó indián a halott indián. Jó magyar az asszimilált magyar.

Ily módon válik érthetővé: miként s mi végett és mi okból választ magának Végvári nevet a költő, hívják bár apja után Reményiknek. Ily módon alakul Erdélyben, hódoltsági körülmények között az írástudó, író, költő, drámaszerző, színész hivatástudata. Nevezzük Balassi-tudatnak. Két szerelmes vers megírása között kardot ragadva ki kell rohanni a várból a síkra – magyar életet védeni. Hiszen a vers értelme az élet értelme. Az emberhez méltatlan, jogfosztott, megalázott élet pedig, amely menekülésképpen éppenséggel üldözőjének nyelvébe, történelmébe, dalaiba, törekvéseibe költözik: magyar életként önmagát veszejti el mindörökre, Balassi verseivel együtt.

Kedves Olvasóm! Ha nem ellenzed a metaforikus beszédet, már nem is kell bővebben szólnom arról, hogy könyvem milyen kényszerűségből született. Végvári létben a helikoni magaslatról le kell ereszkedni a völgyekbe, a síkságra, közelharcot vívni a magyar életért, a szépírás nyugalmáért. Balassi idején kardos-lándzsás bajvívás volt ez.

Manapság publicisztikának hívják. Nem hivatásom ez, hanem kötelességem. Azok iránt, akik sorstársaim. Ezért nem költözhetem Budára.

 

 Sütő András