Utószó

Az elmúlt húsz esztendő több mint száz interjújából állítottuk össze ezt a gyűjteményt. Arra törekedtünk, hogy azokat a beszélgetéseket adjuk át az olvasónak, amelyek Sütő András életművének fontos momentumairól, írói munkásságának fordulatairól és keserves, már-már tragikus közügyi küzdelmeiről adnak hírt.

Némely fontos interjút, sajnálatunkra, nem tudtunk vállalni, mert a rádióban és a televízióban olyan zenei-képi atmoszféra vette körbe a beszélgetést, amelynek egyszerű közlése gondolati és esztétikai értelemben is károsodással járna. Más esetben fájdalmas hiányt kell tudatnunk, mert több, a kötetbe illő anyaghoz sem sikerült hozzájutnunk, így a Bölöni Sándor által szervezett nagyváradi Kerekasztal anyagához s a bukaresti televízió magyar adásában Sütő Andrásnak Gálfalvi Zsolttal készült beszélgetéséhez. Reméljük: Sütő András életművének későbbi, publicisztikai írásokat tartalmazó kötetébe beilleszthetjük a most hiányzó anyagokat.

Az itt olvasható interjúk az eredeti közlést követik, némely helyen a cenzori húzásokat vagy a terjedelmi okokból kénytelen rövidítéseket visszaállítottuk. Az egykori filológiai pontatlanságokat is javítottuk, a címet ott módosítottuk, Sütő András egyetértésével, ahol nem utalt a tartalomra, illetve: nem a lényegre hívta fel az olvasó figyelmét; a változtatásról a jegyzetekben tájékoztatjuk az olvasót.

A kötet szerkezetében fejezetenként a beszélgetések többnyire időrend szerint következnek. Ha ettől eltértünk, azt az interjú súlya indokolja. Előrébb sorolva (mint az első fejezetben is) jobban segíti az olvasó tájékozódását Sütő András életművének áttekintésében. Némelykor pedig nem a beszélgetés időpontját, hanem tárgyát tekintettük a szerkesztés döntő szempontjának.

A jegyzetek összeállításában felhasználtuk Bertha Zoltán–Görömbei András A romániai magyar irodalom válogatott bibliográfiája 1971–1980 (TIT–Bp. 1983) című munkáját és Lázok János kéziratos bibliográfiáját, amelyet Sütő András anyagainak felhasználásával állított össze.

 

Budapest, 1990. október 5.

A. L.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]