Az is elképzelhető, hogy a dolgok rosszabbra fordulnak^*

Chrudinák Alajos: – Tudom, hogy még mindig nagyon fáradt vagy, és a súlyos sérülések akadályoznak a beszédben. Mégis hajlandó vagy szólni arról, ami most Erdélyben, Romániában történik. Szeretnék néhány kérdést föltenni azzal kapcsolatban, amit tegnapelőtt az Új Világ című műsorunkban Petre Roman nyilatkozott.

Petre Roman: – A kormánynyilatkozatban egészen egyszerűen a fejlődést mutatjuk, március 15-étől kezdve. És arra törekedtem, hogy megértessem azt a tényt, hogy egy adott pillanatban a román nép, a román lakosság Erdélyben érzelmileg érintett volt. Egy kicsit érzékenyen reagált. Mert a március 15-i események kapcsán tíz- és tízezer személyt láttunk megjelenni. Ezek nem román állampolgárok, hanem magyar állampolgárok voltak, és mondjuk ez volt az 1848-as évforduló. Ez meglehetősen sajátos módon történt. Ez olyan esemény, amelyet Magyarország nemzeti ünnepeként lehet jellemezni. Így hát ez valamelyest sokkolta a román lakosságot, és hát őket is meg kell érteni. Ettől kezdve kisebb incidensek voltak. De ezek a kisebb események a szikra szerepét játszották. Egy olyan helyzetben, amelyre, és ezt őszintén mondom, nem gondoltam, hogy kialakul. Hogy így kialakulhat.

Chrudinák Alajos: – Hogyan értékeled ezt a minősítést, hogy március 15-ével kezdődtek a gondok Erdélyben.

Sütő András: – Hát azt hiszem, hogy Petre Roman úrnak az információi más világból származnak, nem onnan, ahol 1848-at megünnepeltük, vagy megünnepelték Erdélyben. Egyrészt szó sincs arról, hogy magyar turisták tízezrével látogattak volna el hozzánk. Ellenkezőleg, nagyon-nagyon gyér volt a látogatás, ahol a legtöbben jelentek meg, Szatmáron, és ahol ugye botrányos esetek is megestek, ott sem voltak túl sokan, nem is okoztak semmilyen kellemetlenséget, felfordulást. Magam hallgattam két ízben a szatmári rendőrfőnök őszintének tűnő beszámolóját, miszerint a magyar turisták semmilyen bonyodalmat nem okoztak. Ez az állítás tehát, minden tiszteletem a miniszterelnök úré, de így kell mondanom, ez az állítás enyhén szólva is ködösítés, hamisítás, nem igaz.

Petre Roman: – És az, hogy tömegesen jelennek meg magyar állampolgárok magyar zászlókkal és propagandaanyaggal, sokkhatást váltott ki a románokban.

Sütő András: – Nem tapasztaltam semmi jelét annak – többek között Marosvásárhelyt –, hogy a román lakosság érzelmeit sértette volna az, ami történt. Nem sértette az a néhány Petőfi-vers, ami elhangzott, nem sértette az az egyetlen magyar nemzeti színű szalaggal díszített koszorú, amelyet Magyarország nagykövete, bukaresti nagykövete, illetve az ő megbízottja helyezett el a mi kegyhelyünkön. Különben a legnagyobb rendben, sőt csendben, békében zajlott le mindez, következésképpen ez az állítás sem felel meg a valóságnak.

Chrudinák Alajos: – A másik észrevétele a miniszterelnöknek az volt, hogy a dolgok akkor kezdődtek, amikor a magyarok, a Magyar Demokrata Szövetség marosvásárhelyi székházából – ahogy ő mondta, szó szerint idézem: – késeket és köveket hajigáltak.

Petre Roman: – Nos hát azt mondhatom, van erre vonatkozólag néhány adatom. Tehát sikerült azonosítani azokat a személyeket, akik köveket és késeket dobáltak a Magyar Demokrata Szövetség székházából, március 19-én. Azokat a személyeket, akik azt követően beléptek a székházba, és provokálták az összeütközéseket, vagy mondjuk a túlkapásokat, amelyeket láthattunk, és amelynek áldozata Sütő András író is, akit egyébként nagyon jól ismerek.

Sütő András: – Igen, hát erről már sommásabban kell vélekedni. Ez akkora hazugság, hogy neki lehet támaszkodni. Ezt a székelyek így szokták mondani, ha valami egészen nagy hazugság. Természetesen föltételezem, hogy a miniszterelnök urat mások, ebben a pogromban érdekelt személyek így tájékoztatták, és ő pedig nem nézett utána nyilvánvalóan, vagy nem nézhetett utána annak, ami a dolgok háttere. Bárki gondolhatja, hogy egy hatvan-hetven főnyi beszorított, padlásra fölkényszerített marosvásárhelyi magyar nem lehet olyan ostoba, hogy önnön életét veszélyeztetve bármit is tegyen egy vele szemben, kint az utcán üvöltöző négy-ötezer főnyi tömeggel szemben, bármilyen agresszív mozdulatot is tegyen. Nemhogy késekkel dobáltunk volna, nemhogy követ ragadtunk volna, hanem igyekeztünk annak a jelét sem mutatni, hogy a padláson vagyunk. Ezért például külön megszerveztük, hogy a szelelőnyílásokon ne bámészkodjanak ki a barátaink, ugyanis amikor egyetlen arcot valaki meglátott, odakint a tömegben már fölharsant a kiáltás, hogy „Ímhol vannak, hozzátok ki őket, hogy akasszuk fel őket!” Teljességgel esztelen dolog lett volna minekünk bármilyen módon is jelét adnunk annak, hogy ott vagyunk. Egészen váratlanul meglepett bennünket ez a magából kikelten őrjöngő és ordibáló, vért, életet kívánó-követelő tömeg.

Chrudinák Alajos: – Ezek marosvásárhelyiek…

Sütő András: – Ezek részint marosvásárhelyiek, részint pedig vidékről, főleg a Görgény-völgyi román falvakból autóbuszokon beszállított román parasztok voltak, akik fölszerelkeztek villákkal, szúró-vágó szerszámokkal és láncokkal, amelyeket valakik ellen nyilván fel akartak használni, mint kiderült, végül is mi lettünk azok, akik ellen ezt fel is használták, amikor este fél tíz körül kénytelenek voltunk engedni a helyi katonai parancsnok kívánalmának, felszólításának, Judea ezredes úrnak.

Chrudinák Alajos: – Ő ott volt?

Sütő András: – Természetesen ott volt, magam tárgyaltam vele arról, hogy miként hagyhatjuk el az épületet. Ő maga pedig arra figyelmeztetett bennünket, hogy amennyiben nem hagyjuk el az épületet, esetleg már percek múlva felgyújtják. És akkor odaégünk, mert nem tudunk onnan kimenekülni. Így voltunk kénytelenek vele egyezséget kötni, és elfogadni az ő garanciáját, amely úgy szólt, hogy ő a katonáival, rendőrökkel az életünket megvédelmezi. Gyakorlatilag ebből annyi valósult meg, hogy két-három lépést tartott velünk, miután leszálltunk a padlásfeljárón, miután leereszkedtünk néhány lépcsőn, attól kezdve pedig már a székház termeibe behatolt román tömeg ökölcsapásai és rúgásai közepette vonultunk ki egy katonai teherautóhoz, libasorban.

Chrudinák Alajos: – És hol voltak a katonák?

Sütő András: – Ahol néhány katona védte volna az életünket a mögötte szorongó, illetve ordibáló tömegtől. Ahogy mi elindultunk a kapualjból, a kapu elé, hogy fölszálljunk a katonai teherautóra, melyet számunkra kihozatott Judea ezredes úr, és Scrieciu generális úr, már eltűnt mellőlünk az életünket úgymond garantáló két katona. Tehát Judea ugyanúgy, mint Scrieciu eltűnt mellőlünk, a katonák pedig, akik azelőtt a kezüket fogva valami gyenge láncot alkottak, egyszerűen elengedték és a hátuk mögül az egész őrjöngő tömeg mindenfajta ütő-vágó szerszámmal fölszerelten ránk vetette magát a teherautóban már. Néhány percig kit ahogy értek, püföltek, szurkáltak, vertek, majd mintha ott sem lettek volna, gyorsan leugráltak, és indult is velünk a katonai teherautó egyenesen a sürgősségire. Jellemző, amit megfigyelhettem, hogy annak ellenére, hogy én Judea úrtól olyan katonai teherautót kértem, amely nem ponyvás, hanem valamilyen szilárd tákolmány, kétoldalt, elöl, hátul, hogy ne lehessen olyan könnyedén hozzánk férkőzni, hogy ennek a katonai teherautónak a ponyvája már fel volt vagdalva, mire mi leértünk, úgyhogy könnyedén félrehajtogatták az egyes csíkokat, és úgy vetették ránk magukat ezek a gyilkosok, akik közül – sötét volt már, ugye – nem emlékeznék már senkire, hiszen az első csapás, iszonyatos csapás a szememet érte, és a homlokomat, majd a második az oldalamat, és a három törött bordával meg vérbe borult orcával már nem is láthattam semmit abból, ami utána következett. Hát úgy, röviden szólva így történt az, amiről a miniszterelnök úr azt mondta volna ugye, ezek szerint, hogy mi kihívtuk a velünk szemben órák óta üvöltöző tömeg haragját.

Chrudinák Alajos: – Szó esett a riportban Judeáról. A miniszterelnök azt mondta, hogy neki nem volt katonai beosztása.

Petre Roman: – Judea?

Liszkai László: – Igen, Judea.

Petre Roman: – Nézze, ez lehetséges. És azt is elmondhatom, hogy kikerült a tanácsból, mert az Ideiglenes Tanács tagja volt. Azt hiszem…

Liszkai László: – Még katonai vezető is volt?

Petre Roman: – Nem, egyáltalán nem. Egyáltalán nem volt semmiféle katonai beosztása, semmilyen felelős posztja nem volt. De politikai felelőssége jelentékeny volt. Azt hiszem, hogy a tanács alelnöke volt. És hallottuk ezt a vádat. Nos hát meg kell értenie, hogy mivel Sütő András író mondta ezt, ez rá nézve még súlyosabb.

Chrudinák Alajos: – Milyen szerepet játszott ez a hírhedt Judea Marosvásárhelyt?

Sütő András: – Egészen pontosan nem tudnám megfogalmazni. Amit tudok viszont, az igen komolyan jellemzi azokat az okokat, amelyek végül is oda vezettek, hogy ez az őrjöngő tömeg pogromra volt képes. Judea úr a városi tanács elnökeként működött, és csakis ezredesi egyenruhában lehetett látni. A mi demokrata szövetségi székházunkba betört félrészeg, vagy egészen részeg, vagy csak az indulattól és a gyűlölettől a gyilkosság hangulatában őrjöngő személyekre nézve tapasztalhattam, hogy például drága fiaim, fiacskáim, gyermekecskéim, így szólította őket, és lehetséges, hogy azok hallgattak volna rá, ha komolyabban is rájuk szól, de azt én nem tapasztaltam. Annak előtte napokon át viszont Judea úr egyik fő terjesztője és kommentátora volt egy hamisított, Amerikából Vásárhelyre került röpcédulának, amely ugye hát kvázi határrevíziós gondolatokat terjesztett. Na most mi megállapítottuk azt, hogy hamisítás, mert ’88-as röpcédulát úgy állítottak be, mint hogyha ’90 márciusában juttatták volna el Amerikából Marosvásárhelyre. Ez ellen tiltakoztam a román rádióban. Jól lehetett látni, hogy helyben, Marosvásárhelyt a dátumot is korrigálták 88-ról 90-re. Ennek kapcsán Judea úr a város több egységében az ifjúság bizonyos szervezett kereteiben, a rendőrség köreiben és természetesen a Vâtra szervezet kereteiben ugye terjesztette, hogy íme, mire készülnek a magyarok, Erdély elszakítására. Ez igen-igen nagy mértékben meghatározta a tömeg hangulatát.

Chrudinák Alajos: – Most, hogy folyik a vizsgálat, erről beszélt a miniszter… Roman miniszterelnök is, hogy kiderítik majd, hogy kik voltak a fölbujtók, kik követték el.

Sütő András: – A városban nyugtalanságot keltő tüntetések sorozatát a Vâtra nevezetű és magát kulturálisnak is tituláló szervezet intézte és rendezte. Ebben igen nagy segítségére volt a román televízió, a bukaresti központi adás maga, és a Rompress. Többek között, gondolom, a miniszterelnök úr által említett vizsgálatban, annak folyamán azt is ki kell majd deríteni, hogy a Rompress kinek a megbízásából, milyen információ alapján és milyen céllal kürtölte tele az országot szemenszedett hazugságok sorozatával, amelyek, ha igazak, valóban joggal háborítanak föl román tömegeket.

Chrudinák Alajos: – Elképzelhető, hogy a dolgok rosszabbra fordulnak? Mire számítsz a történtek után?

Sütő András: – Az is elképzelhető, hogy a dolgok rosszabbra fordulnak, amennyiben a kormány ugyanazt a bizonytalanságot tanúsítja e jelenségek láttán, mint amit eddig tanúsított, és különösen, ha a kormány továbbra is hitelt ad ama hazugságözönnek, miszerint a magyarság itt agresszíven lépett és lép föl bárhol az országban a jogait követelve, ami pedig nyilván nem igaz.

Chrudinák Alajos: – A miniszterelnök azt is mondta, hogy a magyarok elsietik a dolgokat, túl hevesen és túl gyorsan követelik azokat a jogokat, amelyekkel – mint mondotta – ő egyetért.

Petre Roman: – A problémát összességében kezelték. Egy csapásra akarták megoldani. Hirtelen és egyszerre és minden szinten akarták megoldani a magyar nyelvű oktatás kérdését. Úgy gondolom, hogy ez nem jó módszer.

Chrudinák Alajos: – Valóban, ott Marosvásárhelyt elsiették volna a dolgokat?

Sütő András: – Ugyanazokat a részleges jogokat követelték Csíkszeredán, Sepsiszentgyörgyön, Kolozsvárott, Szatmáron, és ezek megoldódtak békésen, kivéve a marosvásárhelyieket. Miért siették el a marosvásárhelyiek, és miért nem siették el ezek szerint az említett városokban? Nem erről van szó szerintem, hanem arról, hogy az a szélsőjobboldali törekvés, amely a romániai magyarságnak minden jogát megkérdőjelezi, az Marosvásárhelyt vált a legagresszívebbé és a legerősebbé. És minden valójában ennek tulajdonítható.

Chrudinák Alajos: – Mielőbbi gyógyulást kívánok, és a Panoráma nézői nevében hadd köszönjem meg mindazt, amit tettél az erdélyi magyarságért, miértünk, magyarokért. És reméljük azt, hogy a dolgok kedvezően fognak megoldódni, visszanyered egészséged, újra olvashatjuk műveidet, drámáidat, és újra Marosvásárhelyt folytathatjuk le a következő beszélgetést. Köszönöm.

Sütő András: – Köszönöm én is. Hadd tegyem még hozzá, hogy engem csak meg akartak gyilkolni, de téged most ez a kulturális szervezet (írásban láttam) halálra is ítélt, és arra kérlek, hogy mindentől függetlenül nagyon-nagyon vigyázz magadra, mert ezzel magunkra is vigyázol, és arra is kérnélek, hogy ettől függetlenül és mindennek ellenére velünk együtt képviseld továbbra is azt, amit eddig is képviseltél.

Chrudinák Alajos: – Ígérem, hogy nem fogom be pörös számat.

Chrudinák Alajos