Egy vidám játék komédiája

Pompás Gedeon című vidám játékom átdolgozott változatának bemutatóját február 11-re hirdette meg N.^* város színháza. Meghívók szerteküldve az ország minden részébe, néhány kritikus már meg is érkezett a városba, mások – budapesti barátaim közül – útra készen álltak, a bemutató pontos idejét véglegesítő táviratra, telefonra várva. Marosvásárhelyről indult már a helyi rádióadó magyar csoportja, Cs. Z. pedig, a televízió bukaresti magyar adásának munkatársa ugyancsak mozgósította az embereit.

Ha nem egyéb, ebből esemény lesz!

Jómagam beszereztem a műszakiak szilvapálinkáját, megrendeltem a színészeknek a virágkosarat, nejem meg új öltözékkel is meglepte magát Pompás Gedeon tiszteletére. Írókollégám s a színház felelős embere elküldte nekem a nagy gonddal megszerkesztett műsorfüzetet; benne volt néhány versem is – meglepetés a szerzőnek! – meg egy okos, csillogó esszé is Gedeon hányattatásairól, mai értelmezési lehetőségeiről. Hát igen! Az esszé szerzője is konok bab, nem hagyta magát puhára főzni a spekulatív és terméketlen esztétizálás kondérjaiban. A Gedeon-jelenség elemzésével húsunkat-csontunkat rágó kérdések körül időzve próbálta „elkomorítani” a nézőt, olvasót. A műsorfüzet írásai közé iktatta Csipkerózsika című jegyzetemet is, amely sajátosságunk méltóságának gondolatával annak előtte heves vitát keltett irodalmi sajtónkban.

Bár ne tette volna!

Majd kiderül: miért.

Cs. Z. tévériporterként azt kérdezte tőlem: miről beszélgethetnénk majd – a bemutató után – a kamera előtt. Mondom: talán arról, hogy miért dolgoztam át a Pompás Gedeont. Másfél évtizeddel ezelőtt, az ősbemutató napjaiban annyi cenzor sürgölődött körülötte, hogy jó néhánynak keze nyoma óhatatlanul megcsúfolta a szöveget. Nos, az átdolgozás folytán ezt a csúfságolást is levakargattam róla. A cenzúra megszűnt, a cenzorokat elbocsátották, vagyis más munkára fogták, evoé! Meg aztán – folytattam – arról is szólani kellene valamit, hogy Gedeon – a lélekvándorlás mitikus törvénye szerint – újra meg újra fölbukkan az életünkben, példának okáért a Boldogság-Tervező bőrében és egyensapkájában, egyenkoponyában az egyen-eszmékkel. Stop! – mondta ekkor Cs. Z. aggodalmas tekintete, s én megértvén őt, menten pontot is tettem gyermeteg elgondolásaimra. „Hát persze, csak röviden.” A darabnak amúgy is kutya kötelessége a szerző helyett is beszélni, fölöslegessé téve ilyenformán minden magyarázatot és magyarázkodást. „A bemutatón találkozunk.”

Hát nem találkoztunk.

Február 10-én, vagyis a bemutató előtti napon reggel tíz óra tájt szól a telefon. N. P. közli velem, hogy rossz híre van számomra: a Pompás Gedeon előadását letiltották, s egyéb bajok is vannak. A műsorfüzet „végzetesen problematikus”, többek között a benne levő pisztrángos versem miatt is, ugyanis az vagyon írva benne, hogy ez a lazacféleség örökösen árral szemben úszik, amitől az ügy még elképesztőbbé válik. Égszakadás, földindulás, maradj otthon, pajtás! Táviratok az ország minden részébe, s persze budapesti barátaimnak is: „Maradj otthon, pajtás!” A bemutatót a helyi újság is meghirdette, nosza siessünk az új közleménnyel: az előadás elmarad. Miért s mi végett? Fejtse meg, aki tudja. Afféle rémhír is lábra kelt azonnal, miszerint a kisváros esperese tiltakozott volna a mennyországi jelenetek komikuma miatt.

Mit tehet ilyenkor a szerző?

Levelet menesztettem fővárosi illetékeseknek, kérvén a helyi betiltás okainak felülvizsgálását.

Most itt vagyunk a helyszínen, újabb kritikai próba előtt. A művelődési ügyek egyik fővárosi illetékese ügyemben igen készségesnek mutatkozott. Valamiféle felülvizsgáló bizottságot küldött ide, talán igazságot tenni, ellensúlyozni lehetőleg a darabbal, e szatirikus vidám játékkal szemben támasztott helyi követelményeket.

Ilyeneket például:

A. elvtárs: Teljességgel helytelen a darab egyik figurájának következtetése, miszerint hallgatni arany, pofázni nyolc hónap. (A dutyiban persze.)

Más: bár a darab cselekménye közel negyedszázaddal ezelőtt játszódik, megengedhetetlen, hogy egy falusi bakter ablak alatt hallgatózzék, majd följelentést tegyen észleleteiről a tanácselnöknél. Arról például, hogy az emberek mit énekelnek. Ilyesmit: „Hol vagytok, székelyek?” Ebből arra lehetne következtetni, hogy hazánkban, nemzetiségi hovatartozása miatt bárki hátrányos helyzetbe kerülhet. Holott ilyesmi nincs és nem volt a múltban sem. Továbbá: a darabban túlhangsúlyozott a klerikális elem. Egyik jelenete a mennyországban zajlik, az angyalok szárnyakat viselnek stb. Ugyanakkor fölfoghatatlan, hogy miként lehetnek bizonyos földi figurák, mint Báró, Presbiter, Kántor, a mennyben is központi figurák. Egyik Szent Péter, a másik Durumó stb.

Más: a mennyei zene túlságosan mennyei. A darab egyfelől vallásos jellegű, ami nagy hiba, másfelől vallásellenes, ami még nagyobb hiba! A darab főszereplője, a leváltott tanácselnök sajnálatos módon nem olyan figura, hogy képviselni tudná a helyes álláspontot, és ateista-materialista alapról leplezné le a klerikalizmust. Pedig egy ilyen hősre lenne szükség.

B. elvtárs: A szerzőnek ez a darabja lényegében vallásos propaganda. Hiszen a tanácselnök felesége templomba jár, Gedeon pedig, miután leváltják, kifizeti az egyházi adóját. Jellemét a kétlakiság határozza meg. A színműből hiányoznak az ateista figurák. A vallásos személyek fensőségesebbek, mint azok, akiknek a hivatalosságot kellene képviselniük. A mennyországbeli kosztümök is vallásosak. Különben a mennyországi jelenet teljes egészében a vallás malmára hajtja a vizet.

Más: Báró, Presbiter, Kántor a darabban irredenta nótát énekel. Ez tiltott akció és büntetendő. De ha ezt így kihozzuk, az derül ki belőle: ha magyar vagy, börtönbe kerülsz. Ez pedig helytelen következtetés a szerző részéről, mivel ez a gondolat egyes nézőkben oda vezethet, hogy nálunk nincs egyenlő joguk a nemzetiségeknek. Szó sem lehet arról, hogy a darabban fölmerüljön a szólásszabadság kérdése. Valaki ugyanis azt mondja, hogy hallgatni helyesebb, mint beszélni, ez pedig félreértésekre adhat alkalmat.

Más: Elfogadhatatlan, hogy a falusiak ajnározzák a Bárót, például azzal, hogy azt mondják neki: tessék helyet foglalni, hogy és mint van a méltóságos asszony, megdöglik a macskánk stb. Egyébként is a földesúri osztály felszámolása nem úgy történt, hogy kényszerlakhelyre vitték volna őket, illetve, ha történtek is ilyen dolgok, ez is a múltunkhoz tartozik, annak bemutatása tehát helytelen.

C. elvtársnő: A darab kérdéseket támasztott benne, amelyeket nem képes magának megválaszolni. Például: Gedeon sorsa egyedi eset-e vagy általánosítható? Kinek az áldozata Gedeon? Önmagának-e vagy a körülményeknek? Miért nincs neki egy pozitív ellenképe? No persze, Kántor, Presbiter, Báró – isznak, nótáznak, de hogyan jutnak oda, hogy azt énekeljék: Hol vagytok, székelyek? A mennyben azt mondja Szent Péter, hogy karácsony estéjén az Úr lement Csíkba, illetve Szentdomokosra. Kérdem én: szerző részéről mi ennek a hivatkozásnak a célja és az oka? És mit szólnak ehhez a csíki elvtársak? Mivel én magamban e kérdésekre – tehát saját kérdéseimre – nem tudok megnyugtató választ adni: a darabot tisztátalannak, illetve zavarosnak tartom.

D. elvtársnő: Az előadásban nincs elválasztva világosan a vallásosság és a vallásellenesség. Példa erre Gedeon figurája, aki nem tiszta figura. Vallás is van benne, meg az ellenkezője is. Gedeonban hibás jellemvonásokat és egy bizonyos helytelen viselkedést verünk vissza. Ez rendben volna. De az már nincs rendjén, hogy a darabból nem derül ki, miszerint ma már nincsenek ilyen vezető káderek. (Kétségbeesett hozzászólás a színháziak részéről: az isten szerelmére!, hogy derülhetne ki, mikor a darab cselekménye negyedszázaddal ezelőtt játszódik?! Nem számít! Ennek akkor is ki kell derülnie!)

E. elvtárs: A darab dificilis témát visz színpadra. Mi ezen az úton is el akarunk búcsúzni a múlttól. A darab nevettet, viszont az a kérdés, hogy min nevetünk? A hibán-e vagy a vezető káderen, mert az ugyebár nem mindegy. Más kérdés, hogy a darab bizonyos vonatkozásban, a rendezés ugyancsak bizonyos vonatkozásban nem szolgálja a hazafias nevelés ügyét. Például a zsoltárok, a mennyei jelenet (angyalok, szentek stb.) nem szolgálják a tudományos ateista nevelést.

Az előadás betiltása után rendezett fenti vitában bírálat alá vették a műsorfüzetet is. Néhányan azt kifogásolták, hogy a szerzőnek olyan verse van benne, amely súlyosan problematikus. Ugyanis egy pisztrángról szól. Ez a hal – a szerző szerint, de talán egyébként is – mindig az árral szemben úszik. De kérdés: milyen ár ellen és miért? Mi célja ezzel a szerzőnek? Ez ugyanis egy teljesen zavaros kérdés. A műsorfüzet – a szerző vallomása szerint – arról is szól, hogy a darabot a hatvanas években Marosvásárhelyt betiltották, mivel úgymond „egyes aggodalmaskodók” elhatározták, hogy annak hibái vannak. Ez rendben van. De kik azok az „egyesek”? „Mi ugyan jól tudjuk, kik voltak, de miért kell akkor ezt szóvá tenni? Lehet, hogy akkor hiba volt a darabot betiltani. Ebből azonban nem következik, hogy most engedélyezni kell.” Ezenkívül pedig teljesen helytelen újraközölni a szerző Csipkerózsika című írását a műsorfüzetben, mivel az is csupa hiányosságról beszél.

(1984)