Czine Mihály születésnapjára

A hatvanéves Czine Mihályt ünneplem magamban és önző módon.

Mert innen nézem őt, a magyar irodalom erdélyi szárnyáról. Keletről tehát, ahol most sorra hunynak ki a szellem őrtüzei.

Írói és tudós mivoltában nem járom őt körül. Munkásságának csak arról a részéről szólnék, amely közvetlenül kapcsolódik az erdélyi magyar irodalomhoz.

No lám, mily békésen lépdelnek egymás nyomában a szavak: erdélyi, meg magyar és közvetlen kapcsolat. Lépdelnek és nem acsarkodnak senki, semmi ellen. Béke van itt, az én papíromon.

De micsoda küzdelmek zajlanak a kisebbségi valóságban e fogalmak körül?! Sok évtizedes teóriacséplésnek szalmakazlai alól kell kibújnunk, hogy természetesen és békében sorjázó szavaink értelmét újra meg újra megvédjük az értelmetlenségben. A kisebbségi kultúrákat bekebelező mindenkori nacionalista mohósággal szemben.

Czine Mihály munkásságát nézve újból azt mondhatjuk tehát: ki a kazlak alól!

A természetes emberi jogok s a szellemi nyitottság szabad tereire. Ahonnan Czine Mihály figyeli immár évtizedek óta az erdélyi magyar irodalmat is.

Mert divat – mondják egyesek.

Mert történelmi nosztalgiákat űz – mondják mások.

És mi mindent mondanak még a magyar szellemiség folyamatos öncsonkításának jegyében annak jeleként is, hogy anyanemzet és kisebbségi létre juttatott magyarság eleven kapcsolatának dolgában tart még a homály korszaka.

Tart és növekszik.

Folytatnunk kell tehát a küzdelmet, hogy tisztességes szavaink értelmét bármilyen gyanakvással szemben elfogadtassuk. Ebben volt mindig támaszunk Czine Mihály.

Olyan időben szólt rólunk, amikor még erdélyi írók közt is akadt, aki tiltakozott a kettős kötöttség gondolata ellen. Későbbi bánatára persze, a kisebbségi nyomorúságnak nem első és – sajnos – nem utolsó jeleként.

Czine Mihály pedig már a hatvanas évek közepén megírta könyvét az erdélyi magyar irodalomról. Megírta, de nem jelenhetett meg. Így hát elkezdte mondani Pozsonytól Marosvásárhelyig, egyetemi katedrán és művelődési házakban szólt Kós Károlyról és utódairól, erdélyi öregekről és fiatalokról.

Szólt kezdetben, mint aki köveknek prédikál, a lehetetlent ostromolva, szétesett Egésznek helyén a részeket felpártolva.

Mert reves dogmákkal szemben új szellemi égboltot kellett felhúzni kétoldali hivatalos tiltások és rombolások közepette.

Így vádolták meg Czine Mihályt is nacionalizmussal, tévelygéssel. S mi mindennel onnan is, ahol sorskérdéseinket lebecsülő tiszta esztétikák, mint égő házban fésülködő vénasszonyok kacarásznak.

Nem túlzás azt mondani: volt idő, mikor a kisebbségi magyar irodalmak számontartásának dolgában Czine Mihály pótolta az egyetemet, az akadémiát, a magyar kultúrpolitikát. Már-már azt mondtam: hogy az olvasóit is, hisz valljuk be: negyvenöt után sok időnek kellett eltelnie, míg olvasóink is támadtak Magyarországon. Okkal is, objektív körülmények folytán is.

Azok pedig, akik Czine „erdélyiségében” a provincia szellemi veszélyeit vélték fölismerni, épp legjobb hagyományunkról feledkeztek meg: többek közt Babits, Kosztolányi s Németh László felénk irányuló figyelméről. Illyésről, aki rettegett ostora lett a kisebbségek többségi nyomorgatóinak.

Ilyen csillagképhez igazodva Czine Mihály ugyancsak fényes nevet teremtett magának. Ha majd számba vétetik, hogy a szerteomlott magyar szellemi égbolt láttán ki nem sajnálta vállát az egybehordásban: mi, erdélyiek az elsők között ültetjük őt a tisztelet és megbecsülés székébe. Nem aranyszék, nem ama híres Pindaroszé, hanem a szegénység tisztaságában és szívmelegében óvott kisebbségi megtiszteltetésé. Azoknak tartogatjuk ezt, akiket a hivatalos gyanakvás nem kínál hellyel, sőt, arccal falnak fordít, hogy zsebében tiltott fegyvert, agyában gyanús eszmét sejtve megkutassa. Mert ők azok, akik kollektív magányunkat is oldják.

Czine Mihály életművét: az írottat s a cselekvéseiben számba vehetőt Erdélyből nézve ilyen magányoldónak látom. Őt magát pedig a szellem olyan emberének, akinek volt ereje, bátorsága, képessége a jövőnek követelményét teljesíteni. Ez pedig úgy szólna, hogy ha magyar író népben és nemzetben akar gondolkodni, nem teheti ezt másként, csak ha nemzetiségben is gondolkozik.

Egésznek és Résznek dialektikájában.

Czine Mihály ezt teszi évtizedek óta. Innen tehát, a havas Istenszékének aljából, ahol Kós Károly elárvult asztalát üljük körül a helyben maradás erős szándékával, ezért is köszöntjük őt szeretettel.