Színművek III.

Vidám siratók^*

Sütő András beszélgetése Ablonczy Lászlóval

– E kötetben olvasható játékaidat a magyarországi olvasó alig-alig ismeri.

– Az nem baj, csak egészség legyen.

– De tán jobb mégis, ha ismeri. Tehát a hatvanas évek közepén, a színpad irányába lóduló ambícióidnak változatait adjuk közre…

– Bocsánat! Ezek nem változatok. Részemről véglegesnek tekintett szövegeim jelennek meg, mindahány teljes átdolgozásban ahhoz képest, ahogyan az hajdan deszkát és nyomdafestéket látott.

– Akkor lehetne bővebb is ez a gyűjtemény.

– Talán.

– Amikor leültünk megbeszélni e könyv anyagát, egyetértően hallgattunk arról, hogy például hátrább is tekinthetnénk az időben. Az 1962-ben íródott Tékozló szerelem című játékodat is e kötet gondolatköréhez illeszthetnénk. Csöndes tartózkodásunkban egyetértettünk.

– Egyet. Nem jutott még időm arra, hogy a Tékozló szerelem szövegével szembeüljek, s végiggondoljam: mit mondtam akkor vele, mit jeleztem csupán, mi módosult a színpadon a cenzor beleszólásai következtében. Hogy mit mondtam: arról régi-régi kis kötetben magyarul s románul megjelent szöveg tanúskodik. Hogy mit jeleztem csupán – vagy a kor szellemiségének szorításában mit jelezhettem –, jó szemmel az is észrevehető. Bizonyos, hogy a világ menetével kapcsolatos alapvető észrevételeimből egy s más helyet kapott a darabban. Ismétlem: ha – mi a kidolgozottságot illeti – csak érintőlegesen is.

– Mire gondolsz?

– Arra a szellemiségre, melynek hordozói bottal kergetnék az embert a Paradicsomba. Vagy pedig… A hatalomnak afféle taktikájára, miszerint: „Semmit sem tiltunk meg, de mindent meg fogunk akadályozni.” Ezt például Golovics nevezetű figurám szájából hallottam a darabomban, emlékezetem szerint pedig az észrevétel már Shaw-t is foglalkoztatta. A bőrünkön tapasztaltak tömör megfogalmazását, úgy emlékszem, tőle kölcsönöztem. Ám a darab, egészében, nem ezt a hatalomkritikát erősíti föl. Az is gyöngéje, hogy – bár valóságos társadalmi tapasztalataim lenyomata – jó néhány mozzanatában nem a valóságot, hanem a valóságról alkotott akkori véleményemet tükrözi. A tendenciát. Hogy – akkori gazdaságpolitikai meggondolások szerint – két termelőszövetkezetet egyesíteni kell-e, vagy nem kell egyesíteni? A tendencia pedig a legmulandóbb az irodalomban. Arról nem is beszélve, hogy ez némelykor éppenséggel félreértésből származhat. De most veszem észre, hogy olyasmiről, mi nincs ebben a kötetben, igen sokat beszélek.

– De annyit hadd tegyünk hozzá, hogy mindeddig ennek a darabodnak volt a legnagyobb közönségsikere.

– Valamennyi romániai magyar színház eljátszotta hosszú sorozatban. A marosvásárhelyi színpadon száznál több előadást ért meg, s nem bérlettel, hanem az előadás önerejéből. Román színházak is előadták, köztük a bukaresti Vígszínház, Radu Beligannal a főszerepben.

– Akkor említsük meg Kovács György nevét is.

– A marosvásárhelyi előadást Kovács György, a romániai magyar színjátszásnak azóta is legnagyobb alakja rendezte. Az emberek boldogságát, magatartását, szerelmét, álmát, óhajait megtervező személyt – kit a darabomban Golovics Péternek hívnak – ő alakította. Igen nagy kedvvel, mert maga is gyűlölte ezt a szellemiséget.

– Egy interjúban elmondottad: Tamási műveivel legelébb úgy ismerkedtél meg, hogy egyik nőrokonod Kolozsvárt szolgált gróf Bánffy Miklóséknál, és onnan hozogatott Pusztakamarásra könyvet, folyóiratot.

– Igen, főleg az Erdélyi Helikont. Abban találkoztam legelőször Tamási novelláival, és általában a helikonisták legjobbjaival. Tizenkét éves lehettem akkor. Emlékszem, hogy az Ördögváltozás Csíkban című novellát versengve olvastuk újra meg újra István öcsémmel. Szárnyon kapott engem a mesélésnek az a ritka öröme, amely Tamásit – ma így mondanám – mint egy kacagó faunt lopta a képzeletembe. Egyezkedik a székely és az ördög, egyik a híd alatt, másik a karfán, hogy ugorna belé a nadrágba. Mint tudjuk, a mélységbe ugró ördög elől a székely a nadrágot elkapja, mire aztán az megnyekken a jégen. No hallj ide, öcsém, mit mond erre a madarasi, hogy „Láddeg, a direkciót nem vevéd jól.” Estünk széjjel, mint valami dongák, a nevetéstől, s énbennem – titkolt vágyaim füstpárái között – fölsajogott az aranyásók egymás közti irigykedése. Istenem, itt kacag ez az ember, és mekkora aranyröggel a kezében! Mikor találok én ilyet? Semmi se bizonyos, csak az, hogy én soha! Megkacagtatott, fölemelt és porba sújtott ugyanakkor, meghagyván mégis az emberben a vágyat: írni! Mert az írás, lám: örömteremtés. És öröm talán magának a teremtőnek is. A kacagó faun arcán persze, csak évek múltán vehettem észre a keserű vonást. Amit pedig nem Schopenhauer húzott rá, hanem a székelység sorsa. Akik későbben miszticizmust és hasonlókat fogtak rá, minden jel szerint csak azért tették, hogy lelkiismeretüket, mely nemzeti tragédiáinkat is észrevehette volna, megnyugtassák.

– Érdekel, hogy Tamási játékaival mikor s hogyan ismerkedtél meg. Feltételezem, hogy alaposabban a hatvanas évek első felében kezdtél tanulmányozásukhoz, amikor már gyűjteményes kötetét, az Akaratos népséget is kézbe vehetted. Jól gondolom?

– Azt hiszem, nagyjából jól gondolod. A Csalóka szivárványt ugyan a kolozsvári református kollégium diákjaként vásároltam meg s olvastam 1945 tavaszán… Meg az Énekes madarat is, de, ahogy mondád, komolyabban csak később kezdtem foglalkozni Tamási színpadi munkáival. Egyik okaként azt hozhatnám föl, hogy az ellene folytatott hadjárat folytán 45 után a könyvei sok ideig nem kerültek nálunk forgalomba. A véletlen úgy hozta, hogy – az áramlattal szemben – legelső itteni novellás gyűjteményét a hatvanas évek közepén magam szerkeszthettem. Darabjait ez időben nem játszották: későbbi feltámasztásuk elsősorban a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház érdeme, meg Tompa Miklósé, aki sorozatban rendezte a Tamási-műveket. Németh László elragadtatott véleményét, miszerint Tamási a magyar színpad megújítója, s az Énekes madár éppenséggel zseniális – már diákként ismertem, de engem ez időben a novellisztikája érdekelt inkább…

– A nagy román prózaíró, Ion Creangă és Tamási írásművészetének párhuzamára több írásban, interjúban is utaltál. Talán éppen a Tamási irányába való elmélyülésed vezetett abban, hogy az 1949-es mesefordítás után a hatvanas évek közepén újólag foglalkozz a román klasszikussal. Új magyar kiadásának alkalmából fordításaidon sokat csiszoltál, módosítottál.

– Ami a párhuzamot illeti: itt elsősorban nyelvi, stílusbeli közös jegyekről van szó. Egy adott tájnyelvet mindketten az egyetemes, nemzeti nyelv régiójába emeltek. Áron fiam, semmi ehejt-ahajt nem művészet! – fumigálta Szabó Dezső a fiatal farkaslaki csodát. Szini Lajos góbéságaira utalva nyilván igaza lehetett, de Tamási dolgában tévedett. Tamási Mikes Kelemen prózájának csillagzata alatt jelentkezett. S ugyanúgy az említett Creangă, az ősi moldovai mesemondók szellemében önálló, sajátos stílust teremtve. S még valami. Creangă meséinek valóságháttere: a moldvai falu. Ugyanúgy, mint Tamási mesenovelláiban a székely falu és a Székelyföld általában. Nem csupán művészi: szociológiai értékük is van.

– Társadalmi, szellemi küzdelmek közepette írói ambíciódban mi serkentett arra, hogy 1949-ben régmúlt idők, klasszikus írók felé fordulj, s nyelvileg is nagy igényességet, türelmet igénylő mesefordításba kezdjél? Az Idő logikája inkább a kortárs román kollégák műveinek átültetésére biztatott volna.

– A kortárs román írókat elismert magyar írók fordították már az idő tájt. Szemlér Ferenc, Kiss Jenő például, ami a prózát is illeti. Jómagam a legkezdőbb kezdő voltam még. Ám a kiadó föllelkesült az én Creangă-lelkesedésemtől. A kortárs román írókat nemigen ismertem. A moldovai mesemondó viszont már enyedi diák koromból való kedves emberem volt, a drámaíró Caragialéval együtt, egy román nemzetiségű tanárnőnk jóvoltából, aki nekünk Eminescu nyelvét tanította, s olyanformán, hogy nem kutyateremtettézett, nem rikácsolt türelmetlenül kisebbségi kötelességekről, nem csodálkozott nemzeti gőggel az első osztályos nebulón, hogy miért nem tud már tökéletesen románul, fülét nem bántotta a magyar szó, ami érthetetlen volt számára, abban nem sejtett összeesküvést, tehát tisztelte a mi nemzeti nyelvünket is, továbbá: nem gondolta, hogy a Bethlen Gábor alapította kollégiumban elegendő nekünk a magyar nyelv és nyelvtan fakultatív tanulása is; nem gyártott teóriát arról, miszerint a román nyelv második anyanyelvünk lenne, jól tudván, hogy az embernek egyetlen anyja van, tehát anyanyelve is csak egy lehet, mondom tehát, nem riasztott meg bennünket, hanem egyszerűen, csodás pedagógiai érzékkel megszerettette velünk saját nemzeti nyelvét és a román klasszikusokat. Így aztán még vakációban is kedvem támadt Creangă-mesét olvasni. Hát így volt ez valahogy…

– Úgy gondolom, Ion Creangăt nagyon nehéz más nyelvre lefordítani.

– Ami eddig magyarul olvasható tőle – az én fordításaimat is beleértve –, az az ő mesés mintájú szövegének még mindig nem a színe, csak a visszája.

– Tarisznyás Iván – így szólt mesefordításod címe. A bábjáték: Ördögűző tarisznyaként lett ismertté a nagyváradi, marosvásárhelyi bábszínpadon. 1983-ban Csillagvitéz címmel mesejátékká formáltad. Érdekel az, hogy milyen töprengések vezettek a műfaji váltásokban.

– Kezdetben elkapta kedvemet a mese, majd azután annak néhány motívuma, amire már a magam anyagából építkeztem. Legutóbb pedig Kalandozások Ihajcsuhajdiában címmel egészen új mesejátékot írtam; Creangă meséjéből csak a csodatarisznyát s az út mentén kolduló Úristent és Szent Pétert vittem magammal. Ebben már közösködni lehet. Ezek a meseelemek otthoni, mezőségi csodás történetekben is fölbukkantak.

– Szándékos allúziónak szántad, hogy Tamási Ábelének hűséges társa, Bolha kutya nevét viseli Csillagvitéz kutyája is?

– Nem. Egy úri kutyáról jutott eszembe, hogy a bárók fölszámolása után szegénykutya-sorsra jutva megették a bolhák, mert nem tudott vakarózni.

– Tamási azért a fejét csóválná.

– Azt se bánnám, ha megverne. Csak lehetne köztünk.

– A bábjáték egykori sikerében emlékszel-e még a gyermekek örömére?

– Fülemben még a kacagásuk. Mintha arra serkentene, hogy ebben a műfajban magam is nagyobb segítségére legyek mesét is mondó kartársaimnak. Rousseau mesterünk is közbe-közbeszól persze a figyelmeztetéssel: a felnőttnek lehet mesét mondani, ám a gyereknek meg kell mondani az igazat. Nohát, nem könnyű…

– A Pompás Gedeon 1967-es marosvásárhelyi bemutatójáról egykori beszámolók a drámaírói hang módosulását érzékelik. Miközben, például a marosvásárhelyi kritikus, Nagy Pál a Bakter figurájában a Mezítlábas menyasszonyra is emlékezik…

– Jézusom, mikor volt az?

– Ezerkilencszázötven decemberében.

– Helyettem is tudod. Jobb sorsra érdemes az emlékezeted.

– Zsengéit az író hajlamosabb elfelejteni. Tehát, a föntebbieket folytatva, Gedeont mások a Tékozló szerelem Golovicsával rokonítják, említik aztán a Csokonaival, a népi színjátékkal, Tamási Tündöklő Jeromosával való rokonságot is.

– Tündöklő Jeromos: vesztegető szélhámos, emlékszel, a végén a székelyek azt mondják róla: „Ez az úr ördög vót!” Az én Gedeonomnak áldozatai vannak, de maga is áldozat. Egy sztálinista politikai gyakorlat eszköze és áldozata.

– Ismerem vallomásodat, miszerint színpadi játékod „megtörtént események írói jegyzőkönyvelései”. Hogyan látod Gedeonod családfáját?

– A hatvanas években gyűlt meg a gondom egy falusi székely Naszreddin Hodzsával. Aki viszont számtalan csínytevései közepette nemegyszer került slamasztikába is. Ilyenkor mindig hozzám állított be a szerkesztőségbe: segítsek rajta, ha tudok. Az ilyenkor kötelező loholással – hivatalból a hivatalos ember barátjáig, aki a barátom barátja – jó néhányszor sikerült őt a bajból kihúzni. Ám egy alkalommal odáig ragadtatta magát, hogy Naszreddin-esze helyett a tenyerét használva felpofozott egy embert, aki történetesen épp az ő falujának tanácselnöke volt. Hát ennél nagyobbat nem véthetett volna. Dérverten jött újból hozzám: mit tehetnénk, hogy börtön nélkül ússza meg a galibát? Elmentünk hát a tekintélyében tönkrepofozott elnökhöz. Otthonában kerestük föl, hogy civil asztal mellett az emberrel beszéljünk, s ilyenformán enyhítsük benne a tanácselnök szigorát. Nos, itt zajlott le darabom indító jelenete, amelyben Vizeslepedős a meggondolatlan pofont magyarázza, Gedeon pedig hajthatatlan az ügyben: az ő képe hivatali. Két vizeslepedősként ilyen választ kaptunk mi is a testisérelmes elnöktől: az eredmény nyolc hónap. Innen már csak egy ugrás kellett a másik elnökig, aki Marxot és Sztálint úgy értelmezte – a fölötteseivel együtt –, hogy akinek elegendő mersze van egy árnyékszék fehérre meszeléséhez, fölkerülhet már a kuláklistára. Ez lakoltatta ki szoba-konyhás kamarási házunkból szüleimet az istállóba. Nem szaporítom a szót. Száz meg száz ilyen esetből rajzolódott ki elibém Pompás Gedeon alakja. Már a bemutatón sokan akadtak, akik, mint mondani szokás, találva érezték magukat. S nem fogytak ki. Sokirányú ma is a prüszkölés ellene.

– Az Utunk 1965. augusztus 13-i számában írói terveidről nyilatkozván azt mondod, hogy befejezted ugyan, de még átdolgozod Istenes Gedeon című háromfelvonásos vidám játékodat. Csaknem két év telt el azután a színházi bemutatóig, s feltehetően nemcsak a cím változott. Az általunk ismeretlen első fogalmazvány miben tért el a későbbiektől?

– Az időt azzal töltöttem, hogy felvittem Gedeont a mennyországba. Ez egy kicsit bajosan ment.

– Miért?

– Nehezen tudtam eldönteni, hogy hol s merre fordulhat ő meg ottan, és abból, amit lát, milyen berzenkedés támad idelent a hívő emberek között? Aztán mégis támadt. Legutóbb is a sepsiszentgyörgyi bemutató alkalmából. Székelykeresztúrról kaptam például levelet, amelyben egy olyan értelmiségi néző, ki a szeplőtelen fogantatást is szó szerint értelmezi, nagy rosszallással ró meg engem a mennyországi jelenet miatt. Háborgásából az is kisejlett, hogy ő bizony betiltaná az ilyen darabot. Egy másik gondolat-inspektor viszont a földi jeleneteket kifogásolta, és ez már rengeteg bajt okozott, de hosszadalmas lenne elmesélni. Majd az emlékirataimban… Ha lesz módom emlékezésre.

– Vidám játék – adtad műfaji megjelölésként. Mások komédiának, megint mások tragikomédiának, szatírának mondták a Pompás Gedeont. A minősítések változatosságáról mint vélekedsz? Lehet a zavar jele is?

– Ezen most nem töröm a fejem. Fölösleges. Hogy mi ez a darab, s mi nem – számomra, oly sok esztendő után, hogy első változatában megírtam: sutba vetett kérdés. Ha nem tragikomédia: belenyugszom. Ha meg – miként az egyszeri ember a teknősbékára – erre is azt mondja valaki: ez vagy valami, vagy megy valahová, az se baj. Csak játszható legyen, mondjon el valamit emberi létünkről.

– Két műsorfüzetből idézek. Mindkettő a Pompás Gedeonhoz készült. Veress Dánielnek az újabb sepsiszentgyörgyi bemutatóhoz (1983) fűzött gondolatsorában olvasható: Gedeon, „akinek jószándékában semmi okunk kételkedni…” – majd így folytatja: – „a gedeonizmus fölött régecske túlfutott az idő, ám a középkorúak s az idősebbek emlékezetében sok minden megőrződött”. Litvai Nelli a kaposvári előadáshoz kötődve (1971) így látja: „a gedeonok érzik hatalmas tudatlanságukat, örökös félelemben élnek, megőrizni kívánják azt a hatalmat, amellyel egy nemcsak eredményeiben, de tévedéseiben is gazdag mechanizmus ruházta fel őket”. Megvallom, én az utóbbi gondolat jelen korra utaló aktualitását érzem inkább érvényesnek. Írókollégád mintha a múltba tessékelné művedet. Erejét lefokozná, s valamiféle anekdotázó színpadi memoárnak tekintené a színpadi játékot.

– Én mindkettőben találok helyes észrevételt. A „gedeonizmus” régi megnyilatkozási formái fölött valóban eljárt az idő. Más-más köntösben azonban: bárhol ma is fölismerhető. Adott – kisebb vagy nagyobb – hatalommal visszaélni: örökkön lehetséges lesz.

– Mégis megkérdem: Gedeon jó szándékában nem lehet-e kételkedni? Mert én kételkedem.

– Meg nem emésztett vagy rosszul megértett eszmék gyakorlatában a jó szándék és az objektíve bűnnek számító tett végzetesen elkeveredik. Nagyon nehéz kiválogatni a tiszta búzát az ocsúból. Gedeonnak egyik változatával beszélgettem egyszer hosszan egy Maros menti tanácsirodában. Végül ott is dőltünk pihenőre, ahogy épp lehetett, íróasztalon, fotelben. A katolikusok vertek föl hajnalban a harangozásukkal.

Azt mondja az én emberem: ördög a kalimpálásukba! A legjobb álmunkból riasztottak! Ideje lenne már ezt a klerikális zenebonát is fölszámolni. Lefekvés előtt ugyanis többek között Ady antiklerikális cikkei is szóba kerültek. Jó román közmondás van erre: imitt ütöd s amott reped.

– Mintha egy másik darabod, a Lócsiszár Müller Ferencének szavait hallanám Gedeon Pista fiának vélekedésében: „A hang a bakteré, a szellem az apáé.” Effajta frappáns gondolati fordulatok ismétlődését bizonyára nemcsak a szituáció azonossága teszi.

– A tizedes a káplárt, a káplár az őrmestert visszhangozza. Hogy akaratlanul is miként válhatunk egymásnak eszközeivé, meg hogy emberi állapotunkban miként hatnak ránk fölöttünk álló erők, erről ugye sokat lehetne beszélni…

– Barátságunk okán is elmondhatom: egyetértek azzal az ellenkedéssel, amely a darabban néhány olcsó poént kifogásol, például a betlehemi kisded születéséről. Ez nemcsak a hittel élőket, de az intézményt, az egyházat is sértheti.

– Talán arra gondolsz, hogy Péter atya azt kérdi Józseftől a kisded születésekor: no és fiú-e vagy leány? A kérdés olcsósága, poénszerűsége azon múlik: honnan ítélem meg. A bigottság oldaláról-e, vagy az élet felől, mikor is – ily esetben – mindig ez a legelső kérdés. Ami pedig ez esetben egy álom körülményei között hangzik el. Az emberi került föl a szentség régiójába. Nyilván ott is emberinek kell maradnia. Tőlem egyszer Sztálin azt kérdezte álmomban: no fiam, hogy ityeg a fityeg? Ugye, nem illik hozzá? Hatalmának teljében volt olyan szentség, hogy még álmunkban is megőrizze legfőbb lény mivoltát. Az egyházi szentségekről különben az idők folyamán sokkalta profánabb dolgok is elhangzottak. Gondolj a hitviták korára, a reformációra, Luther jelzőire…

– Azok földi lényekre irányultak, a pápára például…

– Isten földi helytartójára, közvetett módon tehát arra is, kinek a helyét tartotta. Ám akkor más példát hozok. Nemrégen került a kezembe Lammel Annamária és Nagy Ilona gyűjtése: a Parasztbiblia. Ahány történet, megannyi szentségtörés – a nép emberi látásmódja égi szentségekről. Be komoly és áhítatos Mózes könyvében az emberteremtés aktusa: „Teremté tehát Isten az embert az ő képére. Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket.” De hogy szórakozottságában a cigányt – száradás végett – a napon felejtette, és így lett az fekete, meg hogy Évának megfelelő helyére szilvamagot is illesztett, s a többi… nem lehet olcsó viccelődés a bigott ember számára? Ezt a földi mitológiát ugyanaz az ember teremtette, amelyik kereszttel a kezében a hitért az életét adta számtalan esetben. Zeusz volt olyan szentség a görögök számára, mint a kereszténység Istene Kis János számára. Ettől Arisztophanészt még nem kövezték meg A madaraknak valósággal istentagadó szellemisége miatt.

– A Vidám sirató egy bolyongó porszemért című vidám játékodnak egy korábbi egyfelvonásos változatában Miklós és Lenke szerelme az Énekek énekének szép soraival nyilatkozik meg. Ez a motívum aztán a Lócsiszárban Kolhaas Mihály és Lisbeth szerelmi kapcsolatában bukkan fel, s a Vidám siratóban a két fiatal párbeszédében a biblikus motívumok már enyhén ironikus hangsúlyt kapnak. Érdekel, hogy a motívumváltozásban milyen meggondolás vezetett.

– Miklóst és Lenkét adventista oktatók – Prédikás és Emma asszony – mindenfajta istenes tanítással képesztik el. Szerelmes játékukban ezeknek a parafrázisait is hallhatjuk. Én úgy véltem: ide csak ez való. A Lócsiszárban inkább helye van az Énekek énekének. Luther fordításában a Biblia akkor már tömegek olvasmánya lehetett, Kolhaas mélyen vallásos ember s a többi. Meg aztán: egyik vidám játék, a másik meg dráma. Ez utóbbiban a biblikus sorok jobb helyen vannak.

– Mostan pedig a Vidám sirató kapcsán említem a következőket: Az „eszközember” kifejezéssel először Veres Péternél találkoztam. Az eszközemberek lelkiségéről. A Mit ér az ember, ha magyar című könyvében. Ebben a véleménye inkább kedvező erről az embertípusról. Azt írja: „Nagyon jó emberanyag ez, csak tudni kell velük bánni. Tudni kell őket elhelyezni, egymással sakkban tartani.” A Vidám siratóban te mintha szigorúbban ítélkeznél. Vagy Veres Péter észrevétele óta az idő sok és komor tapasztalattal szolgált?

– Hirtelenjében most nem vehetjük elő Veres Péter könyvét, így nem tudhatom, hogy az idézet milyen összefüggésekből kerül terítékre. Ebben a formájában – úgy gondolom – ellentmondás feszül benne. „Nagyon jó emberanyag…” Csak egyiket a másikkal sakkban kell tartani! Ezt sokféleképpen lehet értelmezni. Lesújtó módon is. A Vidám siratóban jól ismert otthoni, mezőségi atyámfiai közül válogathattam szereplőket. Ezen a tájon eléggé elszaporodtak a vallásos szekták. Ezekben olyanok is találhatók, akik korábban, a háború utáni években helyi közéleti tisztséget is betöltöttek. Mint Fügedes Károly is. Számukra nem egészen világos nézetek végrehajtói voltak, mások, felsőbbségiek utasítására, majd azután, hogy valóságos vagy vélt sérelmeik miatt elhúzódtak a közéletiségtől, vagy éppenséggel félreállították őket, újabb „eligazítót” kerestek maguknak. Fügedes Károly például a Prédikást, emez pedig saját távolabbi irányítóját stb. Régi megfigyelés, hogy ember emberrel büntetlenül nem találkozhat: vagy jó, vagy rossz hatás érheti. Az én „hősöm” esetén a külső hatás – belső indítékokkal is találkozva – csakis negatív jellegű, ezért ítélem meg szigorúbban. Otthoni kis közönségünk számára az ilyen fügedeskárolyok már-már szó szerinti értelemben is elveszett emberek. Egyik napról a másikra tűnnek el a szemünk elől. Számukra már nem fontos semmilyen közösségi együttlét, közös gond és aggodalom, ők elmennek a magánüdvösségüket hajszolni. Amikor minden igekötőnkre szükségünk van…

– A Vidám sirató írása közben gondoltál-e Illyés hasonló hangvételű munkáira? Az általa említett farce-teremtő ambíció nem vezetett-e? A Bolhabál, a Bál a pusztán, a Bölcsek a fán műformájára gondolok…

– Írás közben semmi másra nem gondoltam, csak saját életbeli tapasztalataimra.

– Álmodban gyakran jársz mennyben, pokolban? Mert hogy játékaidban sokféle leleménnyel keresed az alkalmat, hogy ördögökkel és angyalokkal komázz.

– Az álom nem hordozott meg ilyen helyeken, de Fügedes vagy Gedeon otthoni, kamarási őstípusa rengeteget mesélt nekem ilyenszerű álmairól.

– Emlékszem, hogy a marosvásárhelyi ősbemutatóra készülődve mennyi bizonytalanság emésztette Harag Györgyöt; miként is jelenítse meg a Vidám siratót? Évekkel később aztán hosszan beszélt arról, hogy kétségeiből egy mezőségi látogatás rántotta ki, amikor is egy mezőségi atyafi kalapja (!), a színpadképet sugalló dombvonulat, s a szombatos hívőkkel való beszélgetés indította el a képzeletét.

– Tudnod kell különben, hogy a darab nem szombatosokról szól. Dogmatikailag több vallási szekta elemeit kevertem. Egyáltalában: nem vallásos szektát, hanem bizonyos emberi magatartásokat vettem célba.

– Ennek a leszögezését én is fontosnak tartom. Haragra visszatérve: más alkalommal arról beszélgettünk, hogy ő rendezte legelsőnek a Pompás Gedeont is. De nem volt vele megelégedve.

– Többször mondogatta, hogy újra szeretné rendezni. Nem ez volt az ő szenzációs hangváltása, hanem Nagy István darabja: az Özönvíz előtt.

– Harag György hatvanadik életévében halt meg. Már nem olvashatta a születésnapi méltatásokat. Arra kérlek, hogy nemcsak a magad elfogultságával, hanem általánosan is, a romániai színházi élet szempontjából méltasd színházteremtő munkásságát.

– Remélem, hogy pályafutását, a hazai magyar színjátszásban fordulatot hozó munkásságát színháztörténészeink valamelyike könyvben is méltatni fogja. Én most csak annyit mondhatok: Új Élet című képeslapunkban az életútját vázoló íráshoz gyermek- és ifjúkori, családi fényképek után kutattunk. Úgyszólván semmit sem találtunk. Apja, anyja, két testvére Auschwitzban pusztult el, ő maga Mengelének ama hírhedett intésére, mely gázhalálra vagy munkára ítélte a deportáltakat, munkaszolgálatosként Mauthausenbe került, s majd Ebenseeben szabadult föl. Hozzátartozóinak életével semmisült meg annak a korszaknak minden más emléke is. Gyuri erről nekem sohasem mesélt semmit, de abban, amit alkotott: az ő tiltakozása a robbanó anyag. Tiltakozás az erőszak s az embernek bármiféle meggyalázása ellen. Ez az indulat nyilván mások életművében is jelen való drámai erő lehet, de Harag György művészi szemléletében mindennél erőteljesebben és következetesebben érvényesített. Ha arról szólunk, hogy íráshoz, festményhez, szimfóniához mindahányunk számára mi nyújt örök segítséget, mi lehet el nem apadó forrás; ha azt mondjuk Tamásival: azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne, Harag György minden színpadi megszólalásával azt mondhatta volna: azért vagyunk a világon, hogy az erőszakot, a fajmítosz bestialitását száműzzük belőle. S ha tinéktek, barátaim, vigasz és megtartó erő a megénekelt szülőföld pora: veletek vagyok magam is a ragaszkodásban ezzel a maréknyi hamuval, mely apám, anyám volt és két fiútestvérem. Ők négyen a hatmillióból.

Szótlanságra hajló csendességében és vulkanikus erejű színpadi látomásaival így él bennem Harag György, aki a maga személyes tragédiáinak iszonyatosságát a századvég folytatólagos embertelenségeiben is fölismerte. Így lett ő, akivé lett.

– Lírai alkat vagy, mondottad többször is. Drámáid, esszéid, prózai műveid nyomán jól tudjuk s igazolhatjuk. A Vidám sirató versbetétjeit is te írtad.

– Azok nem versek, csak énekes rigmusok.

– De ismerem az Igaz Szóban közölt, nem rigmusszerű versedet is. Feltételezhetem, hogy szemérmesen titkolod: netán a költő is folyamatosan működik benned?

– A magyar költészet mai nagyjai között? Isten őrizzen! Amit olvastál különben: versformába tördelt próza volt.

– Történelmi drámáidban, esszéidben, vagy a Creangă nyomán írott mesejátékban biblikus ihletettségű, poétikus nyelved természetes megnyilatkozás…

– Álljunk meg! Itt minden egy kalap alá kerül. Kálvin János persze hogy biblikusan szól. Luther hasonlóképpen! De a már említett Kalandozások Ihajcsuhajdiában – melyben néhány Creangă-mesemotívumot használtam föl – a „biblikus” fogalma nem lehet érvényes. Hasonlóképpen a Pompás Gedeonban és a Vidám siratóban sem… Ott csak Prédikás mezei papom istenes beszédjét lehetne félig-meddig így jellemezni.

– Igen. E két utóbbi munka nem tűri az emelkedettséget. A mindennapiság irányába, földközelbe kényszerít. Milyen nyelvi és ábrázolásbeli gondot jelent neked, amikor történelmi idők helyett mai, mezőségi, román közéletben, társadalomban élő dolgozókat kell színpadon megszólaltatni? A jelen polgárait, akik bizony okkal nem társaloghatnak Szenczi Molnár Albert, Arany János, Tamási Áron nyelvi igényességével.

– Ha netán emlékszel, F. bátyámat is megszólaltattam nemegyszer az írásaimban ilyenformán: „Jött a procsesz a tribunáltól, nagyon megbusultam, enni se adtam a kucsának, csak ugatott a szpurkát éhes dzsomorral.” Ami Tamásit illeti: ő nem „emelkedett”, hanem a nyelvnek pergetett méztiszta cseppjeit nyújtja, az alakjai pedig a mai napig is élő nyelven szólnak. Sajátságos modorát persze nem vitatom. Ami engem illet: a képességeimtől idegen témához lehetőleg nem nyúlok. Ábrázolásbeli gondjaimat ez is csökkenti.

– Nem okozott félreértéseket s érzékenységet az erdélyi és általában a romániai magyarok között, hogy például a Vidám siratót románul is bemutatták? Hiszen ebben sajátos világ elevenszik meg, egyik-másik alakod bugyutasága akár az egész nemzetiségre értelmezhető tanulsággal is járhat, noha általános emberi gyarlóságok ellen szólsz.

– Ostoba fajankó, aki valamely szatíra hősét annak egész nemzetével azonosítja, mindenütt akadhat. Csakhogy ilyenformán a világirodalom számos remekét csak otthon, családban lehetne bemutatni. Ion Luca Caragialét például, avagy Gogolt stb.

– Énekkel feltarisznyálva indultál el otthonról, írtad egy helyütt. Az Anyám könnyű álmot ígérnek, poétikus drámaiságában, egyik legszebb fejezete, amikor András-napon örömét, fájdalmát együtt énekli a család. Zenei élményeiddel kapcsolatban Szabolcsi Bence tanulmányait is említetted. S hogy e kötet játékai a zenét, a dalt is igénylik, sőt a Vidám siratóból már opera is készült – alkalom arra, hogy megkérjelek, idézd fel életed néhány zenei élményét.

– Attól tartok, ezzel most elkalandoznánk beszélgetésünk tárgyától, amely ennek a kötetnek anyagához kapcsolódik. Másutt – a Magyar Rádióban például – bővebben beszéltem erről. A dolognak értelme különben csak annyi lehet, ami nemzeti létünkre nézve is tanulságos. Kántortanítónak szánt engem a Bethlen Kollégium, természetes hát, hogy zenét is tanultunk: hegedültünk, harmóniumon és zongorán is gyakoroltunk. Kiváló zenetanárunk, Szabó Géza, Bartók- és Kodály-rajongó volt, jó szellemben oltott be bennünket. Ebből a forrásból hoztam kezdeti sejtelmemet, amely azután bizonyossággá lett bennem: az anyanyelv és a zenei anyanyelv páros szárnya révén lehetünk önmagunk. Akármelyiktől fosztana meg a sors: bénák maradunk.

– A síráshoz bánat, a kacagáshoz bátorság is kell. Hát a kacagtatáshoz az írónak mire van szüksége?

– Hogy mérges legyen, amúgy istenigazából.

– Tapasztalatod szerint a közönség mer-e nevetni? Az Idő változásában változik-e a néző bátorsága?

– A Vidám siratót Marosvásárhelyt százvalahány előadáson kacagták végig, elsősorban Lohinszky Loránd és Tarr László ragyogó játékát értékelve. Harag Györgynek pedig arra is futotta komédiázó kedvéből, hogy a játék végpillanatait elkomorítsa. A kacagást, akár egy vidáman zengő hangszert egyszer csak lefogta, s mi azt éreztük, hogy szorul a torkunk. Ezt sehol másutt nem sikerült – rendezőnek – megismételnie. Ami pedig a néző bátorságát illeti: úgy gondolom, az együtt nő vagy együtt fogyogat íróinak bátorságával és gyávaságával is.

– Egyetértesz-e abban, hogy egy magabiztos társadalomnak az erős szatírát is el kell tudnia viselni?

– Valahogy úgy kellene lennie.

– Tanulságos tudomásul venni: az irónia egyre inkább uralkodó lesz a drámaírásban, mondottad egy alkalommal, interjúvoló kartársadnak. Érthetjük ezt további drámaírói terveidre is?

– Ezt rengeteg elméleti írás, színházi tanácskozás következtetéseire utalva mondottam. Véleményem pedig az, hogy a színpadi szerző hangvételét senki sem szabhatja meg. Nincs és nem lehet rá törvény: ezt vagy amazt ma már így vagy amúgy kell csinálni. Ha a színházban létrejön az a kettős építkezés, mikor is a játék ikertársa a néző tudatában s érzésvilágában is fölépül: az elméleti receptek elhanyagolhatók. Én továbbra is csak azt mívelem, amire képes vagyok.

Vidám sirató egy bolyongó porszemért

Színjáték két részben

Szereplő személyek

FÜGEDES KÁROLY

PRÉDIKÁS

EMMA

LENKE

TERÉZ

MARIKA

MAGDUS

ERZSI

MIKLÓS

SZAMÁR

LUDAS MATYI

ILÓK

MIHÓK

SIRATÓ asszony

SIRATÓ asszonyok

Első rész

Szín: Fügedes Károly mezei lakása a puszta mezőn, pangó vizek mentén. Előtte vackorfa, amelyre a háztető ablakából át lehet mászni. Előtérben a nyári konyha, ahonnan lépcső vezet a padlásra és ajtó a belső szobákba. A ház mögött kenyérforma domb, kukoricagóré-kalangyákkal. A játékos farsangi legények majd e kalangyákból bújnak elé, ha kell. Szemben, oldalt ablak, mely a belső szobák egyikéből nyílik. Amikor a függöny felmegy, Fügedes és Prédikás asztalnál ül, eszik. Homályban vannak. Fügedes öt lánya jön ugyanannyi legénnyel. Énekelnek.

MIKLÓS

Hát ide hallgassatok, jó emberek!

MIND

Eszközemberek, végtagemberek!

Tagadjátok meg magatok, nyúlványemberek!

Kisagyatok, nagyagyatok, nyúltagyatok,

Gerincetek és velőtök

Csak fűrészpor, szárítsátok,

Csak bolhapor, áruljátok!

Eszközemberek, végtagemberek!

Nyúlványemberek, nyúlványemberek!

Az énekesek kivonulnak. Fény. Fügedes, Prédikás dúsan terített asztalnál eszik mohón s némán. Fügedes egy literes üvegből az utolsó pohár bort tölti ki, s nézi hosszan az üres üveget.

FÜGEDES

Na, mondd meg, ítéld meg. A meleg máléját a keresztanyjának! Prédikás kérdő pillantására. Az üvegfúvónak! Hát elferdült volna a szája, ha nagyobbra fújja? Most már elé kell vegyük az anyját. Demizsont húz elé az asztal alól.

PRÉDIKÁS

Ebbe már nagyobbat fújt! De finom ez a kolbász, de jó ez a bor! Bár még mindig félek, Fügedes testvér, hogy mezei papként és a te kedvedért túlságosan is megszegem az Istennek tett fogadalmat. Mert nem szabad! Minekünk ez nincs megengedve.

FÜGEDES

Hát kinek van megengedve?

PRÉDIKÁS

Például a kommunistáknak. Mert ők ateisták. Azután a reformátusoknak, mert azok lepaktáltak a kommunistákkal.

FÜGEDES

És a katolikusoknak?

PRÉDIKÁS

Azok még böjtölnek. Gyónnak is. Az Istent komolyabban veszik.

FÜGEDES

Tölt, miközben Prédikás – hogy ne lássa – elfordítja a fejét. Hallgass rám, Prédikás! Ez nem afféle mértéktelenkedés, zabálás, italvedelés, hanem…

PRÉDIKÁS

Hanem?

FÜGEDES

Ahogy említettem volt: részemről az utolsó vacsora. Mert amiként Krisztus urunk azon a fekete napon…

PRÉDIKÁS

Nevét, ha lehetséges, Fügedes testvér, ne keverjük el a fokhagymával, paprikás szalonnával, sátán levével! Hanem inkább vessünk véget a múltnak.

FÜGEDES

Hagyjuk abba?

PRÉDIKÁS

Mit?

FÜGEDES

Ezt a kis falatozást meg a rizlinget…

PRÉDIKÁS

Vess véget a múltnak, azt mondtam.

FÜGEDES

Hogyan lehet a múltnak véget vetni? Úgy értem: baj nélkül.

PRÉDIKÁS

Ezt már a kórházban megbeszéltük. Ha emlékszel még, ott nemcsak azt magyaráztam el neked, hogy kik az adventisták, vagyis akik minden akaratukat arra összpontosítják, hogy nem akarnak semmit, csak a lelkük üdvösségét – hanem azt is számba vettük, hogy mi a teendő. Kilépsz mindenféle egyletből és közületből. A független Isten csak független hívőt vehet figyelembe.

FÜGEDES

Ezt nem mondtad.

PRÉDIKÁS

Mit nem mondtam?

FÜGEDES

Ezt a függetlenségi micsodát.

PRÉDIKÁS

Már hogyne mondtam volna. Amikor a lábadról levették a gipszet, és azt mondtad, hogy erősen viszket a bokád. Nekem akkor cserélték a kötést a karomon, épp szemben ültünk egymással, és akkor magyaráztam…

FÜGEDES

Már hogyne emlékeznék! A református pappal nem összevesztem? Az istennek sem akar nekem elbocsátó cédulát adni. Már ott tartottam, hogy megverem.

PRÉDIKÁS

Mondhatom, szép lett volna. Hogy így mutassalak be az imaházunkban: testvéreim, új testvérrel gyarapodtunk, aki oly nagyon hetednapos és annyira adventista, hogy a saját papját is megverte. Koccint. Ezt még megisszuk Isten segedelmével.

FÜGEDES

Meg bizony, még anélkül is.

PRÉDIKÁS

Mármost a többi: az egyletek és közületek…

FÜGEDES

Azzal, hogy a faluban eladtam a házam és ide kiköltöztem a mezőre: befejeztem a közügyi nyüsletést. Kimásztam a politikából.

PRÉDIKÁS

Szó se róla: nyakig voltál benne.

FÜGEDES

Ezt azért nem lehet mondani. Nem voltam én olyan, aki másokat küldözget és ide-amoda mozgósít. Hanem olyan voltam, testvér, akit a nálánál nagyobbak ide-oda küldtek, mozgósítottak és nyargaltattak.

PRÉDIKÁS

Istenhez méltatlan ügyekben.

FÜGEDES

Azt nem tudom. Hiszen a tagsági díjak beszedésével nagyot nem véthettem. Vagy például a tavaszi vetési kampány ünnepélyes megnyitása pléhzenekarral! A feladatom az volt, hogy – mivel újságírók is jöttek – mindenkit figyelmeztessek az ünneplőgúnyára. A franc a bélükbe! Olyan kitüntetést ígértek, ami által nyugdíjat is kaphatnék majd… A kitüntetést aztán azok kapták, akik engem küldözgettek. Igen? Akkor slussz!

PRÉDIKÁS

Slussz!

FÜGEDES

Slussz! Kezdtem körülnézni. Itt állok özvegyen. Az ember lányai férjhez menendők és férjhezadatlanok…

PRÉDIKÁS

És érintetlenek.

FÜGEDES

Hogy? Igen! A saját üdvössége szanaszerte…

PRÉDIKÁS

Csáki szalmája…

FÜGEDES

Hogy? Igen. És tetejében a pap is kiprédikált, hogy nem fizetem az egyházi adót. Remélem, nálatok nincs ilyesmi.

PRÉDIKÁS

Minálunk a hívek összetartanak. Aki rászorul, segélyt kap. Az elesetteket koszthoz juttatjuk. De kötelezettség itt is van.

FÜGEDES

No persze. Csakhogy itt a bökkenő!

PRÉDIKÁS

Miféle?

FÜGEDES

Itt ez a rengeteg töpörtyű. Ha felveszem az új ingemet és az új vallásomat, ki az isten fogja ezt megenni?

PRÉDIKÁS

Isten nevét hiába fel ne vedd! Elég, ha töpörtyűt mondasz. Ezt még megkóstolom. Mert nem az a bűn, ami a szánkon bemegy, hanem ami kijön azon. Hol az istenbe van a bicskám? Vizet nem kérek belé.

FÜGEDES

Kár a jó bort elrontani. A magunk részéről a szabályt betartottuk. A jó rizlinget eleinte vízzel kóstolgattuk, azután vízzel folytattuk, és most isszuk, mint a vizet. Énekelnek. Piros pünkösd napján… vártalak én téged…

PRÉDIKÁS

Téged, téged. Erről jut eszembe. Mi ketten összetegeződtünk, de csak házi használatra. A tagság füle hallatára, és főleg az imaház előtt ne tegezz engem.

FÜGEDES

Az imaház előtt? Isten őrizzen. Csak mások háta mögött.

PRÉDIKÁS

Kezet rá!

FÜGEDES

Sőt! Azt mondanám, mivel az öregebb én vagyok… azt mondanám, hogy magázódjunk össze. Kedves Prédikás testvér! Az Isten áldja meg magát!

PRÉDIKÁS

Ugyanvalóst magát is, kedves Fügedes testvér.

FÜGEDES

Könnyítse meg…

PRÉDIKÁS

Mit könnyítsek?

FÜGEDES

Azt a poharat.

PRÉDIKÁS

Könnyítse meg az Isten magának az átmenetet…

FÜGEDES

Áldja meg magát a Fennvaló, hogy a lelkem üdvösségével fáradozni tetszik.

KETTEN

Éneklik. Temetőben sejehaj, temetőben láttalak meg először.

FÜGEDES

A kórház közel van a temetőhöz.

PRÉDIKÁS

Egy csorda leányt látok. Az ablakhoz megy.

FÜGEDES

Az enyéim.

PRÉDIKÁS

Hallván, hogy odakint a lányok énekelnek. És milyen vidámak!

FÜGEDES

Majd eltöröm én a derekukat.

A lányok berobbannak. Énekelnek.

Eszközemberek, végtagemberek!

Tagadjátok meg magatok, nyúlványemberek! Stb.

PRÉDIKÁS

Az ilyen dalokról le kell majd szoktatni őket.

FÜGEDES

Elég legyen a nyúlványokból! Takarodjatok a belső szobába. Befelé! Befelé!

A lányok bemennek.

PRÉDIKÁS

Meg kellett volna ismernem őket.

FÜGEDES

Annak semmi akadálya. Halljátok-e? Kettesével jösztök bemutatkozni. Szépen és kor szerint. Először a kicsik, azután a nagyok.

LENKE

Már mindahányan nagyok vagyunk!

FÜGEDES

Azt nem te mondod meg! Pisisek vagytok! Gyerünk a tisztelendő úrnak bemutatkozni!

Erzsi és Magdus be.

ERZSI

Kezit csókolom.

MAGDUS

Dicsértessék.

PRÉDIKÁS

Egyik sem. A kézcsók pápista szokás. A dicsértessék is. A mi jelszavunk: Égi bárány. Mondjátok ügyesen.

ERZSI, MAGDUS

Égi bárány!

PRÉDIKÁS

Nevetek?

ERZSI

Erzsi vagyok.

MAGDUS

Magdus.

PRÉDIKÁS

És tudjátok-e, hogy apátok mit szándékozik cselekedni?

ERZSI

Hát…

MAGDUS

Említette volt, amikor a faluból ide kiköltöztünk.

PRÉDIKÁS

És ti mit szóltok hozzá?

MAGDUS

Mi semmit.

PRÉDIKÁS

Elmagyarázott nektek valamit advent híveiről?

MAGDUS

Hát… hogy nincs több hús, kolbász és szalonna.

ERZSI

Nem szabad nekünk moziba járni, táncolni. És ha fiúk lennénk: nem fognánk fegyvert a kézbe.

MAGDUS

Azért aztán bezárnának, és az erősen tetszene…

PRÉDIKÁS

Kinek tetszene?

MAGDUS

Jézus Krisztusnak.

FÜGEDES

Ilyen szempontból hála legyen az Istennek.

PRÉDIKÁS

Milyen szempontból?

FÜGEDES

Egy sincs kakas köztük.

PRÉDIKÁS

Apátok a dolgot rosszul magyarázta. Jézusnak egyáltalán nem tetszik, ha valakit letartóztatnak és beraknak a lerbe. Hanem: boldogok, akik érte megszenvednek. Értitek, gyermekeim? Látom, most még nem értitek. Erről majd még beszélgetünk. Templomi éneket tudtok-e? Erzsi, te mit ismersz?

FÜGEDES

Ne kéreltesd magad!

ERZSI

Buzgón énekli. Fel, barátaim, drága Jézus zászlaja alatt! Bátran, bátran! segedelme… segedelme…

PRÉDIKÁS

… diadalmat ad. Ügyes vagy. Magdus?

MAGDUS

Hát…

PRÉDIKÁS

Valami hasonlót.

ERZSI

Zászlósai vagyunk egy új, szabad jövőnek! Megyünk előre, mindig előre!

FÜGEDES

Csöppnyi nosztalgiával s a dallam diktálta sánta ritmusban. Nö-vünk, mint ha-tárbana búza, mely álljaja szélviharááát!

PRÉDIKÁS

Sok a zászlótok, Fügedes!

FÜGEDES

Eddig csak kettő volt! Egyik a Jézusé…

PRÉDIKÁS

És a másik?

FÜGEDES

Tartaléknak.

PRÉDIKÁS

Tartalék nincs! Vagy égi, vagy földi hatalom! Ezt már tisztáztuk ketten a kórházban, mikor a lábadról levették a gipszet.

FÜGEDES

Ne haragudj. A lányokhoz. Küldjétek a többit.

ERZSI, MAGDUS

Kezit csókolom.

PRÉDIKÁS

Égi bárány.

A lányok kimennek.

FÜGEDES

Marika, Terézke!

Marika, Teréz be.

FÜGEDES

Mutatkozzatok be ügyesen a Prédikás testvérnek. Ezek nem énekelnek. Botfülűek.

MARIKA

Marika vagyok.

TERÉZ

Terézia.

PRÉDIKÁS

Hm. Terézia. Ti már nagyobbacskák vagytok.

MARIKA

Nagyobbacskák. De csak imitt-amott.

PRÉDIKÁS

Milyen tájékon?

MARIKA

Hát… a bálban a legények azt mondják, hogy mi már nagy lányok vagyunk, édesapánk pedig itthon azt mondja, hogy…

FÜGEDES

Nana!

PRÉDIKÁS

Csak bátran!

TERÉZ

Azt mondja bátran, hogy: üljetek a seggetekre, és ne viszkessen az a besztercei bigyó-szilvátok, mert ti még pisisek vagytok.

PRÉDIKÁS

Nem fogja többet mondani.

FÜGEDES

Már hogyne mondanám! A derekukat is eltöröm.

PRÉDIKÁS

A mosdatlan beszédet az Úr nem kedveli.

FÜGEDES

És amikor beüt közéjük a becsületvész: tudod te, mi lesz itt? Elég, ha egyik átesik az anyja kínján, a többi megy utána birka módra. Úgy kell vigyázni rájuk, mint a gyertyalángra.

PRÉDIKÁS

A gyertyalángot nem bottal őrizzük! A szeretet legyen tivéletek, gyermekeim, most és mindörökkön.

MARIKA, TERÉZ

Ámen. Keszcsókolom. Ki.

PRÉDIKÁS

Keserű a tűrés, édes a gyümölcse, Fügedes!

FÜGEDES

Ilyeneket ne mondjál a továbbiakban. Lenke! Gyere már, te hétvezér! Vigyázz, hogy beszélsz vele, mert ez sem hagyta az anyjában a nyelvét. Lenke, héé!

LENKE

Be. Parancsára megjelentem.

FÜGEDES

Mutatkozzál be ügyesen a Prédikás testvérnek.

LENKE

Hallotta már, hogy hétvezér vagyok.

FÜGEDES

Hét ördög, ha már így kezded.

PRÉDIKÁS

Hány éves vagy te, lányom?

LENKE

Egy híján húsz. És azonkívül… Énekli. Édesanyám jánya vagyok…

PRÉDIKÁS

No persze, persze.

LENKE

Énekelve. Kerekdinnye-farú vagyok.

A másik szobában a lányok kacagnak.

FÜGEDES

Mi ez a komédia?! Mit kerekdinnyézel itt? Melyik röhincsél ott?

PRÉDIKÁS

Szép fara… hangja van. A gyülekezet szolgálatába kell állítani.

FÜGEDES

Rendesebben nem tudnál bemutatkozni?

LENKE

De. Pukedlit vet. Annak adok, akinek akarok, mégis egészbe maradok.

A lányok kacagása.

FÜGEDES

Huh!

PRÉDIKÁS

A teremburáját! Jut is, marad is.

FÜGEDES

Kinek és mit adsz, te gyehenna?

PRÉDIKÁS

Ezt jó lenne tudni!

LENKE

Én senkinek semmit.

FÜGEDES

Akkor mért mondod, hogy… mégis egészbe maradok?

PRÉDIKÁS

Hát nem is megy kétfelé.

LENKE

No ugye!

FÜGEDES

De miféle beszéd ez?

LENKE

Nem én mondom!

FÜGEDES

Hanem ki mondja? Nem a saját szájaddal…?

LENKE

Azt a nóta mondja. De táti mindent szó szerint vesz, mint a szeplőtelen fogantatást.

FÜGEDES

Micsoda?

PRÉDIKÁS

Az ördög neveltje!

LENKE

Tátit oda csalja ki-ki, ahová akarja. Mint a kicsi kutyát szalonnabőrrel.

PRÉDIKÁS

Micsoda vélekedés! A saját tátijáról!

FÜGEDES

Szalonnabőrrel! Kitakarodj innen! Egészben! Míg fel nem szabdallak! Különben megállj! Hol tanulod ezt? A hétszentséges, kerekdinnyefarú szűzmáriádat! Ki tanított téged ilyen disznóságra? Fülön ragadja.

PRÉDIKÁS

Az ateisták! A materialisták!

LENKE

Jaj szegény fülemnek!

PRÉDIKÁS

Húzd inkább a haját! Abból több van neki!

FÜGEDES

Majd laposra verem én a kerek dinnyédet! Szalonnabőrrel csalogatnak engem? Nem a nyomorúságom viszen minden irányba?

LENKE

Tiltakozom!

FÜGEDES

Nem tiérettetek kellett mindent elvállalnom?

LENKE

Jaj! Tiltakozom!

PRÉDIKÁS

A testi fenyítés tiltva van!

FÜGEDES

Hallj oda! Még ő tiltakozik! A hétvezér! A hétördög! Az Egyesült Nemzetek!

LENKE

Prédikás úr, lépjen közbe az Atyánál!

PRÉDIKÁS

Imádkozva. Add, Uram, hogy ennek az embernek jöjjön meg az esze.

LENKE

Nem a Fentvalónál! A lentvalónál, amelyik a fülemet húzza!

FÜGEDES

Majd nyúlványfület csinálok én neked!

PRÉDIKÁS

Ereszd el a fülét!

FÜGEDES

Eresztem, csak előbb megnevelem.

LENKE

Ne neveljen! Én már elmúltam tizennyolc éves. Táti foglalkozzék az Istennel és Emma nénivel.

FÜGEDES

Emma nénivel. Hát nincs szükségetek legalább egy mostohaanyára? Már ebbe is beleütöd az orrod?

Lenke fölmenekül a létrán a padlásra. A csapóajtót rávágja Fügedes fejére.

FÜGEDES

Híjnye, a dumnyezós döblecét! Az egyetlen szülejét képes főbe ütni. Hát én ezt megnyúzom!

PRÉDIKÁS

Ahány szavad, megannyi kárhozat! Be se kerültél, máris kizáratlak a gyülekezetből.

LENKE

A padlásablakból, melyen át a vackorfára lehet mászni. Tessék a szentek közül kiebrudaltatni!

PRÉDIKÁS

A szeretet parancsa mindenekelőtt, Fügedes!

FÜGEDES

A lánya után mászik föl a létrán, majd eltűnik a csapóajtón. Mindenek előtt a büntetés! Majd kiderítem én: anyád jánya vagy-e, vagy falu kurvája! Prédikás testvér, ne hagyd elszaladni!

Lenke a padlásablakból a fára mászik át. Prédikás a fa alá rohan.

PRÉDIKÁS

Hová mászol? Meg vagy háborodva!

LENKE

Megyek az Atyához, megmondani, hogy táti megbolondult egy nótából kifolyólag.

FÜGEDES

Kidugja fejét a padlásablakon. A szeplőtelen fogantatásból is csúfot mersz űzni, szemtelenje!

PRÉDIKÁS

Ne hitvitázzatok ott! Ereszkedj lennebb, kislányom!

LENKE

Ne tessék bámulni, meg tetszik vakulni.

FÜGEDES

Seprűvel hadonászik. Takarodj le onnan kukoricán térdepelni!

PRÉDIKÁS

Tedd le a te seprűdet, és eredj a fenébe, ne hajkurászd a gyermeket. Még lepotyog a végén. Megvakulok inkább, lányom, de muszáj kifogjalak!

LENKE

Tessék félrehúzódni, mert ugrom!

PRÉDIKÁS

Megverne az Isten, ha mások baja elől félreugranék. Ide, ide, a tolvajlétrára! Kezével tolvajlétrát tart neki, majd az ölébe kapja Lenkét. Jobb itt neked, mint az Atyához vackorfán fölmászni.

LENKE

Köszönöm a jóságát. De tessék már elereszteni!

PRÉDIKÁS

Hogy apád megnyúzzon?

LENKE

Akkor így maradjunk?

PRÉDIKÁS

Így kellene begyalogolni egyenest az örök életbe! Ó, mindenható Isten, miért oly gyors a futó pillanat! Enyhítsük, lányom, apád nagy haragját. Mondd utánam: mindenható Istenünk, nem titkolom, hogy tele vagyok kísértéssel!

LENKE

Tele vagyok kísértéssel!

PRÉDIKÁS

Szent törvényid ellen be sokszor vétettem!

LENKE

Vétettem, vétettem!

FÜGEDES

A padlásról. Ezt már szeretem! Megjön végre az eszed!

PRÉDIKÁS

Vigasztald meg kesergő szívemet!

Emma jön.

LENKE

Vigasztald meg kesergő szívemet. Tessék szíves lenni a fenekemet nem csipkedni, ámen!

PRÉDIKÁS

Görögdinnye kerekséged… Ó, bocsásd meg vétkeimet, és távoztasd el tőlem a bűnt!

LENKE

Távoztasd el tőlem a bűnt!

FÜGEDES

Prédikás, te csodákat művelsz!

PRÉDIKÁS

Nincs érdemem, csak gyarló gerjedelmem!

LENKE

Nincs érdemem, csak gyarló gerjedelmem. Ne legyen nyúlkálás, mert jön a harapás.

PRÉDIKÁS

Ó, szent Kleofás, édes nyúlkálás! Mindjárt megháborodom!

EMMA

Égi bárány.

PRÉDIKÁS

Égi.

Elejti valósággal Lenkét, aki – összeszedve magát – a belső szoba felé menekül. Szembejön vele Fügedes, egy kaptafát lóbálva.

FÜGEDES

A nyakára hágtál Isten szolgájának! Ó, sátán küldötte!

LENKE

Hát én hágtam, azt gondolja?

PRÉDIKÁS

Tedd el a te kaptafádat, és nyughass, jó ember! Emmára bámulva hosszan s rettegéssel, majd azután az ég felé szólva. Láthattad, Uram, hogy ártatlan vagyok. Kísértésed a vackorfáról szállott alá. Hogyan és mi végett? Szent szándékaidat én, gyarló ember, nem merem firtatni.

EMMA

Ugyancsak az égre föl. Hagyjad, Atyám, hogy én firtassam. Én beszéljek a fejével. Mi volt ez?

PRÉDIKÁS

Azt is csak ő tudja. Beszéljétek meg ketten, addig én utánanézek, nehogy Fügedes a kaptafával…

EMMA

Szakállon ragadja. Gyuluci, mi volt ez?

PRÉDIKÁS

Hát nem láttad, Emma? Életmentés volt. A leányka majdnem leesett a fáról.

EMMA

És még? Még mi volt? Mi volt? Halljam!

PRÉDIKÁS

Csillapodj, Emma! Csillapodj! Már te is áthágod az elveinket? Ez már tettlegesség! Az Úr nem engedélyezi…

EMMA

Én majd utólag tisztázom vele. Mit csináltál itt a leánykával?

PRÉDIKÁS

Az irháját… a bundáját mentettem! Az apja meg akarta nyúzni. Hééé! A teremburáját! Kimenti a szakállát.

EMMA

Pedig téged kellene megnyúzni, Gyuluci!

PRÉDIKÁS

Gyuluci! Gyuluci! Megszólításod a szívem bizsergeti!

EMMA

És az irhabundán túlmenőleg mi volt még?

PRÉDIKÁS

Mi volt! Mi volt! Nevelés!

EMMA

Nevelés! Mi a nyavalyára?

PRÉDIKÁS

Bűnbánatra!

EMMA

Bűnbánatra? A leányka fenekének csipkedésével?

PRÉDIKÁS

Emma, te féltékeny vagy!

EMMA

Szent Kleofás? Édes a nyúlkálás? Hadd poroljam ki a kalapodat! Fejét supákolja a fekete kalappal.

PRÉDIKÁS

Állj meg! Hallgass meg!

EMMA

Nem hallgatlak.

PRÉDIKÁS

Mit akarsz a fejemből kiverni?

EMMA

A szemem láttára folytatott paráználkodást. A garázdálkodást a Fügedes családban.

PRÉDIKÁS

A belső szobából hallatszó visibálásra. Garázdálkodás! Hát nem ti garázdálkodtok? Egyik odabent a kaptafával, másik a saját kalapommal, saját szakállammal! Még szerencse, hogy megvilágosodott az elmém. Kitörő örömmel. Hála, hála, hála neked, Uram!

EMMA

Lecsendesedve. Miért hála?

PRÉDIKÁS

Emma, Emma! Ó, Emma! Féltékeny vagy, és akkor talán mégis ragaszkodol hozzám. Mert én tehozzád változatlanul… az örökmécses lobogásával…

EMMA

Elérzékenyülten, Prédikás kalapját simítva. Istenem! Már megint olyan szépet mondtál. Az örökmécses lobogásával! Megejtesz a szavaiddal. Ilyenkor felejteni kezdem a hitvány tetteidet.

PRÉDIKÁS

Hitvány?

EMMA

Akár az imént is. Ragaszkodom az álomhoz, mit a reménységem égő csipkebokra megjelentetett nékem, és úgy hívják: Emma. Így kezdted. És mi lett a folytatás?

PRÉDIKÁS

Hűségpróba. Midőn a kislány az ölembe ugrott, s észrevettem, hogy te látsz bennünket, az incselkedés ördöge biztatott föl: Gyuluci, ugraszd ki Emmából a féltékenységet. Hehe! És kiugrott!

EMMA

Ennek jó lenne együtt örvendezni. Csakhogy én már…

PRÉDIKÁS

Nehogy valami szörnyűséget mondjál!

EMMA

Én már félig-meddig anya vagyok.

PRÉDIKÁS

Anya. Félig-meddig! Az imént csak féltékeny volt, most meg már anya is. Tudnom kell: ki által?

EMMA

Fügedes.

PRÉDIKÁS

Kiáltva. Fügedes?! Ó, Fügedes!

EMMA

Az Istenre kérlek, ne szólj neki róla, mert aztán elhiszi magát.

PRÉDIKÁS

Ezt nem garantálhatom. A teremburáját, Fügedes!

FÜGEDES

A belső szobából. Jövök azonnal, csak rendet csinálok!

PRÉDIKÁS

Fügedes rendet csinál, Fügedes gyereket csinál, Fügedes boldog ember. A tanítványom voltál, Emma. Én hintettem el benned az igét, a termést pedig Fügedes takarítja be.

EMMA

Az még nem biztos. Csak félig-meddig.

PRÉDIKÁS

Mert csak félig-meddig vagy meganyahodva? Mosolyog a lelkem titokzatosan. Sohasem tudtam rajtad eligazodni. Pedig boldogok lehettünk volna.

EMMA

Talán-talán. De ha lenne szíved emlékezni: mit műveltél a kórházban azzal a bibircsókos ápolónővel…

PRÉDIKÁS

Ugyan mit műveltem? Meg akartam téríteni.

EMMA

Letéríteni a szüzesség útjáról. Mert az is ilyen zsenge Lenke volt.

Fügedes jön, kezében a kaptafával.

PRÉDIKÁS

Hivatásomnál fogva minden rágalmat el kell szenvednem.

FÜGEDES

Jókor jöttél, Emma! Testileg a lányainkat már előkészítettem. Te folytasd velük a lelki gyakorlatot.

EMMA

Lelki kaptafával? Megmondtam neked, Károly, hogy jó szóval él az ember, de még a szamár is: nem bottal.

FÜGEDES

Testi fenyítésnek ez volt az utolsó lehetőségem. Megkeresztelkedem, és aztán jön a sábesz.

EMMA

Nem keresztelkedem. Keresztelkedünk, vagyis: te és az öt lányod, együtt és egyszerre. Különben a kettőnk egyezsége nem érvényes.

FÜGEDES

Szigorú feltételeket szabtál, Emma. Prédikás testvérem is láthatta csak az imént is: megújulásunkban a dolgom nem könnyű. Bocsásson meg nekem, Prédikás testvérem.

PRÉDIKÁS

Mit bocsássak meg?

FÜGEDES

A lányaim neveletlenségét. Lenkének kiváltképpen a fara jártatását. Helytelen volt ő mindig, de valahol valaki rontja is: görögdinnyézni tanítja. Ez a külvilág, ettől kell nekünk megszabadulni. Meg aztán, hogy Prédikás testvérnek egyenest a nyakába ugorjék… Ekkora szégyent én még nem éltem meg!

EMMA

Prédikás testvér azóta sem bír magához térni.

PRÉDIKÁS

Hogy másfelé terelje a szót. Nem rossz lányok ezek, csak egy kicsit sokan vannak. Hogy sikerült ez éppen ilyenformán?

FÜGEDES

Milyen formán?

PRÉDIKÁS

Hogy mind szoknyás az egész família.

FÜGEDES

Úgy, hogy mindig fiút szerettünk volna. Mondogattuk folyton szegény megboldogult feleségemmel: no még egyet! Még egyet! Hátha megsegít az Isten. Az ötödikhez jutva mondom az asszonynak: nézd, megint fiunk született, s megint nem sikerült, hát ez mi az isten? Erzsi és Magdus. Mert ezek már ikrek voltak. Valami azt súgta nekem, hogy a következő fordulóban hármas ikrek jönnek, azok is leányban. Meg kellett állni.

PRÉDIKÁS

Meg kellett volna. De te, vagyis maga, jó testvérem, nem álltál meg.

FÜGEDES

Hogyhogy nem álltam meg? Leálltam, uram, rögtön az ikrek után. Én csak jobban tudom!

PRÉDIKÁS

Miért van akkor útban a hatodik?

FÜGEDES

Miféle hatodik?

PRÉDIKÁS

A hatodik gyerek.

FÜGEDES

Kinek a hatodik gyereke?

PRÉDIKÁS

Hát a kettőtöké. Önnek nincsen erről tudomása?

EMMA

Hány pohárral ivott, Prédikás testvér? Kacag.

FÜGEDES

Emmuska. Miről beszél az Istennek szolgája?

PRÉDIKÁS

Amiről Emmuska beszél. Csak nem valami szeplőtlen fogantatás!?

EMMA

Annyi bizonyos, hogy mi ketten ártatlanok vagyunk.

FÜGEDES

Egyéb nincs köztünk, csak az örökös egyezkedés.

PRÉDIKÁS

Miért mondtad akkor, hogy izé vagy már… Félig-meddig.

FÜGEDES

Félig-meddig se nyúltam hozzá, becsületatyaúristenemre!

PRÉDIKÁS

Hát akkor?

EMMA

Lennebb a hanggal, Gyuluci!

FÜGEDES

Gyuluci?

EMMA

Én azt mondtam: gondolja meg, hogyan viselkedik a lányokkal, ne szaglásszon körülöttük…

PRÉDIKÁS

Szaglásszon?

EMMA

…mert én ebben a házban anyának tekintem magam, az árva gyermekek nevelőanyjának! Ki amit félremagyaráz, vesszen a maga dögibe!

PRÉDIKÁS

Dögibe!

EMMA

De ha semmi közöm se lenne Károlyhoz, akkor se tűröm itt a latorkodást, a nyúlkálást, a fiatalok megrontását.

PRÉDIKÁS

Elvette Isten az eszedet!

EMMA

Ez itt nem a mócsi kórház, a Fügedes lányok nem bibircsókos ápolónők!

PRÉDIKÁS

Innen, onnan fúj tehát a szél! A bibircsókból.

EMMA

Csak félig-meddig tekintettem itt magam a lányok nevelőanyjának. De láttam, mit műveltél! Ettől a perctől kezdve a kotló sem védené jobban a csirkéit. Aki szemet vet rájuk, annak a szemét kaparom ki. Bevágja maga mögött az ajtót.

FÜGEDES

Egy szavát sem értem. Mi ütött belé?

PRÉDIKÁS

Vallomás volt ez tulajdonképpen.

FÜGEDES

Vallomás?

PRÉDIKÁS

Mivel a leánykát leszedtem a fáról, úgy teszen, mintha őt féltené. De valójában tudtodra akarta adni, hogy milyen nagyon ragaszkodik hozzád.

FÜGEDES

Vajon?

PRÉDIKÁS

Mondd meg őszintén, légy őszinte hozzám, hisz nem vagyunk itt ateista tanfolyamon: semmi közötök egymáshoz? Már olyanformán…

FÜGEDES

Ártatlanok vagyunk. Két özvegy: két liliom. A lelkem üdvösségére mondom.

PRÉDIKÁS

Ahogy mondani szokás: a kezét se fogtad meg?

FÜGEDES

Fogtam, de csak indirekte…

PRÉDIKÁS

Harapófogóval?

FÜGEDES

A lábán keresztül. Az is véletlenül történt.

PRÉDIKÁS

Nincs véletlen. Az Úr keze volt benne.

Nézik egymást. Poharat emelnek. Egyszerre kezdik a nótát: – Szép asszonynak kurizálok, de kurizálok, de kurizálok. A lányokra fittyet hányok, de fittyet hányok, de fittyet hányok, de fittyet hányok! Stb. Emma jön megbékélten.

EMMA

A lányokra fittyet hányok, s én kell oda ültessem őket a Bibliát olvasni! Ti részegek vagytok! Prédikás testvér! Károlyunkat így tetszik fölkészíteni a keresztelőre?

PRÉDIKÁS

Utolsó világi kívánsága volt, hogy rendezzünk egy utolsó vacsorát.

FÜGEDES

Ezentúl én már keresztre vagyok feszítve. Se hús, se bor, se káromkodás. Eltiltatik a testi fenyítés, valamint a testi érintkezés. Emmát derékon kapja.

EMMA

Nyughass! Szerencséd, hogy az Úr fenn van, különben kikaparnám a szemedet. Az utolsó vacsorát pedig befejeztük. Pogányok és tévelygő keresztények italát és eledelét a megfelelő helyre vetjük. Az asztalt kezdi eltakarítani.

FÜGEDES

A hasunkba.

PRÉDIKÁS

Következésképp hát ne zabáljatok, és ne terheljétek meg gyönge testeteket, és ne szennyezzétek be hússal, nehéz zsiradékkal, mivel azok a test szunnyatagságát hozzák magukkal.

FÜGEDES

Látván, hogy Emma a bort a vederbe kezdi önteni. Megbolondultál? Eladjuk a katolikus papnak. Iszik a korsóból.

EMMA

És a bendődben a parókia?

PRÉDIKÁS

A reformátusnak nem adunk! Az kiprédikálta Fügedest!

EMMA

Aki sokat eszik és iszik, elálmosodik, és az álmos lélek nem kedves teremtmény az Úrnak szemében. Fügedeshez. Tehát jobb, ha most lefekszel, és kialuszod magad.

PRÉDIKÁS

Föl kell készülnöd a keresztelkedésre.

FÜGEDES

De hogy az istenbe csináljuk? A Maros be van fagyva.

PRÉDIKÁS

Vis maior esetében kádban is lehet.

EMMA

A kádat én már megrendeltem.

FÜGEDES

Nem úgy szól a rendelkezés, hogy a Marosban kell…? Folyóvízben?

PRÉDIKÁS

Tanuld meg, barátom: a törvény is olyan, mint a vasúti sorompó.

FÜGEDES

Sorompó.

PRÉDIKÁS

A nagyok átlépnek fölötte, a kicsik átbújnak alatta, az ostobák pedig a fejükkel rohannak neki. Ezért kell most a kád. Hogy bele ne fagyjál a Marosba.

FÜGEDES

Emmuska! Egy pohár bort még utoljára.

EMMA

Hagyd az italt! A lányaidon gondolkozzál! A keresztelés ellen berzenkednek.

PRÉDIKÁS

Mert senki se foglalkozik velök! Csak odakint! A kultúrforradalomban! A görögdinnye-felelősök!

FÜGEDES

Majd te foglalkozol velük! Ide hallgass, Prédikás, te kutyafülű!

EMMA

Hogy mersz ilyen ocsmányul beszélni? Fügedes testvér, bocsássa meg neki, hogy letegezte, lekutyafülezte.

FÜGEDES

Te meg legyuluciztad. Hallottalak!

EMMA

Akkor is! Hogy beszélsz így?

FÜGEDES

Mert összemagázódtunk, a szakramentumát!

PRÉDIKÁS

Meg van bocsátva.

EMMA

A bor beszél belőled, te részeg református! Bújj be már az ágyba! Mellényét kezdi kigombolni. Segítsen, testvérem!

FÜGEDES

Bújok, bújok, ha te is mellém bújsz.

EMMA

Tetszik hallani? A sátán hangja szól belőle.

PRÉDIKÁS

Mert te biztattad föl a szerencsétlent! A sátán farka kunkorodik most a parázna hajlamaiban!

EMMA

Ez nem igaz! Nem biztattam. Én csak a házasság szentsége szerint…

PRÉDIKÁS

Hagyjuk most a szentségeket. A nadrágját kellene levetni, hogy lefeküdjék.

FÜGEDES

Énekel. …hogy én a más feleségét szeretem! De hát te nem vagy a másé!

EMMA

Senkié se vagyok, egyedül az Úré.

PRÉDIKÁS

Ehhez tartsd magad, testvérem!

EMMA

Szájkosarat, béklyót, lábvasat minden bűnös szándékodra! A tízparancsolat szerint.

FÜGEDES

Azzal én nem kerülök szembe. Mert a kilencedik azt mondja: ne kívánd a te felebarátodnak feleségét. Ki az én felebarátom? Az uradat az árvíz nem elvitte? Ha pedig én az özvegyet kívánom, aki már nem a felebarátomé, Isten nyugosztalja, hol itt a vétség veszedelme? He? Mindjárt elszakítjátok a nadrágomat!

EMMA

Nadrág akad még! Üdvösség csak egy van. Lefeküdni!

FÜGEDES

Ha te is jössz! Gyere na! Gyere már!

EMMA

Meg vagy háborodva! Engedd, Uram, hogy a testnek rendetlen vágyait ne csak kerüljem, hanem, hogy azokat teljesen utáljam, utáljam és megvessem.

FÜGEDES

Az ágyat vesd meg, Emma.

PRÉDIKÁS

Hallatlan. Nem a bűnt veti meg, az ágyat! Ezt máskor is gyakoroljátok?

EMMA

A suj a nyakadba! A fogadalmi szöveget gyakorold, Károly!

FÜGEDES

Miközben beviszik a belső szobába. Utolsó napjainkat éljük!

EMMA

A férfiésznek utolsó napjait!

FÜGEDES

Fáj a fejem! Hozd az ecetet is!

Emma vissza gyorsan. Prédikás utána.

PRÉDIKÁS

Mondd, melyik lábadat szokta fogdosni?

EMMA

A középsőt. Hol az ecet?

FÜGEDES

A bölcsességnek feje: az Úrnak félelme.

EMMA

Hogy Prédikás ne faggassa. A mi életünk törvénye ez legyen: Az Úr így mondotta, az Úr úgy mondotta.

PRÉDIKÁS

És a lábfogásról semmit se szólott?

FÜGEDES

Dániel nem evett a király asztaláról. Hozod már azt az ecetet?

EMMA

Viszem, hogyha megtalálom! Addig légy ügyes, mint Dániel…

PRÉDIKÁS

Mit művelnétek ti, ha nem lennék itten!

EMMA

Ügyes, mint Ananiás, Mikáel és Azariás! A harmadik angyal üzenetét hallottad-e? Prédikáshoz. Nem vagyok bibircsókos ápolónő!

FÜGEDES

Hallottam és beadom a deftert! Hozod már azt az ecetet?

EMMA

Viszem, viszem!

PRÉDIKÁS

Keresgéli, keresgéljük! Emmát fogdossa.

EMMA

Nem vagyunk a mócsi kórházban! Mindjárt kijöhet.

PRÉDIKÁS

Fügedes, feküdj hanyatt az ágyban, és mondd utánam a fogadalmi szöveget!

FÜGEDES

Úgy vagyok! Jaj! Ecetet!

PRÉDIKÁS

Emmát ölébe ülteti. A földnek lakói a szodomabeliek sorsára jutnak. Nem szerethetjük az ügyet, ügyünket…

EMMA

…nem szerethetjük teljes szívünkből…

FÜGEDES

…teljes lelkünkből…

PRÉDIKÁS

Teljes elménkből!

EMMA

…és minden erőnkből…

PRÉDIKÁS

…valameddig…

FÜGEDES

Valameddig, valameddig, valameddig, valameddig…

EMMA

Beakadt.

PRÉDIKÁS

…valameddig a bűnhöz ragaszkodunk, és ajtónkon az örök éj kopogtat, a végtelen sötétség… És valameddig új tagokat nem toborzunk advent gyülekezetének!

FÜGEDES

Mind álmosabban. …a bűnhöz ragaszkodunk, és ajtónkon az örök éj kopogtat. Adod már azt az ecetet! Prédikás, kérlek, Emmát rúgd farba!

PRÉDIKÁS

Nincs testi fenyítés! Nem rúghatom farba!

EMMA

Ádámnak fiai és leányai vagyunk. Súgva Prédikásnak. A bűnre hajlamosak.

FÜGEDES

Az ige legyen legfőbb táplálékunk, a győzelmes tanítás… Az ige, az ige…

EMMA

Segíts neki. És a manna! Az Úr mannát hullajtott az égből Izrael fiainak! Te! Te! Nálam is édes a nyúlkálás?

PRÉDIKÁS

Tűzben égek, Emma!

EMMA

Az a baj, hogy én is!

FÜGEDES

Valameddig új tagokat nem toborzunk, toborzunk! És lőn Ádám egész életének ideje kilencszázharminc esztendő. Séth, amidőn meghalt… Prédikás! Emmácska! Hány éves volt Séth, amikor meghalt?

PRÉDIKÁS

Ezen még gondolkozni kell. Aludjál!

Csönd. A föntebb elhangzott fogadalmi szöveg közben Prédikás helytelenkedő mozdulatait Emma hárította is, meg nem is. Most, hogy a csöndben Fügedes horkolása hallik, a tiltakozása is abbamarad. Csók.

EMMA

A csók után Prédikás üstökét rázva. Ó, te, Szodoma fia!

PRÉDIKÁS

Szodoma lánya. Te csak játszol velem. És hitegetsz.

EMMA

Nem játszom. Csak magamat őrzöm. Te mondád, és be szépen és okosan: befelé, befelé forduljatok, magatokba vonuljatok, magatokat megőrizzétek!

PRÉDIKÁS

Én azt a külvilágra mondom. De én teneked nem vagyok külvilág.

EMMA

Újból az üstöke után kapdosva, miközben Prédikás az előtérbe menekül, a konyha elé. Esőcseppek. Esernyőt nyit. Emma is alája áll. Belső világom is lehetnél, ha csapodár nem lennél, te, Istennek elkényeztetett, rossz fia! Zene. Énekelnek.

Magatokat őrizzétek,

kerteteket műveljétek!

Az ideje mindennek eljön,

ne siessetek!

Odakint csak hó és fagy van,

tavasz és nyár csak benned van!

Advent hű fiai várjatok,

ne siessetek!

PRÉDIKÁS

Advent hű fiaként mégis azt mondom: nagy sietve fölkeljetek, egybe, egybe most keljetek! Egybekelünk már, Emmuskám?

EMMA

Véglegesen és hivatalosan? Mert ilyenformán téged megnyernélek, ám az Urat és a gyülekezetünket megkárosítanám.

PRÉDIKÁS

Hivatalosan most még nem lehet. Hanem csak úgy…

EMMA

Aha!

PRÉDIKÁS

Mivel károsítanád az Urat?

EMMA

Az egész famíliával. Összesen hat megnyert lélek lehetne. Ha mi ketten elsietjük a dolgot, ők mindahányan elhagynak bennünket.

PRÉDIKÁS

Vigye el őket az ördög! Nagy az Isten állatkertje. Találunk majd másokat a megtérítésre.

EMMA

De ők már a belépés küszöbén állanak! A kádat is megrendeltem. Az egyházügyi hivatalnak jelentettem. Szentbeszédében az esperes már a nevemet fölemlegette.

PRÉDIKÁS

Miért kellett neked a keresztelőkádhoz házassági ígéretet mellékelni? Hová tetted az eszedet?

EMMA

Akkor még megvolt. Azután veszítettem el, hogy téged megismertelek. Ó! Aranyszájú Szent János!

PRÉDIKÁS

Ebből is kiderül, drágám: egyáltalában kedves lehet-e Istennek az asszonyok útján toborzott tagság?

EMMA

Istent is az eredmény érdekli.

PRÉDIKÁS

És a módszer talán hidegen hagyná? Hazug ígéretet tettél Fügedesnek.

EMMA

Amikor tettem: őszinte voltam. Mondom, hogy nem ismertelek.

PRÉDIKÁS

De most már ismersz. Most lehetne valamit…

EMMA

Ne siessük el a dolgot. Annál mennyeibb lesz az örömünk.

PRÉDIKÁS

Könnyű azt neked mondani. No, szólj hozzá, Atyám! A mennybe is, pokolba is asszonyokon keresztül vezet az út. Ó, Emma! A gyehenna tüze ég az ereimben. Mióta megláttalak, nem ismertem asszonyt, a római pápát lepipáló szüzességben élek, hűséges szeretnék maradni hozzád, de csak általad lehetek hűséges! Ha lecsillapítasz!

EMMA

Énekelve. Az ideje mindennek eljön, ne siessetek!

PRÉDIKÁS

Csillapítsál, de ne szóval, hanem tenmagaddal, egész mivoltoddal!

EMMA

Egész lelkemmel.

PRÉDIKÁS

És egész testeddel. Vagy ha nem is az egésszel éppen…

EMMA

Szent Jánoskám, ki tanít bennünket a tiszta szerelem imádságára? Engedd, Uram, hogy tisztán és érintetlen testtel járuljunk elibéd…

PRÉDIKÁS

Minden részletében ez ránk nem vonatkozik. Nemcsak igével él az ember.

EMMA

Akkor böjtölsz még egy keveset, míg az öreg és a leánysereg belé nem búvik a vízbe.

PRÉDIKÁS

Erzsi, Magdus, Marika, Teréz vagy hogy hívják… szentséges atyaúristen… én addig temiattad megbolondulok!

EMMA

Segíts nekünk a lányok megtérítésében, de nem úgy! Lenkénél nem kajtárkodunk, édes nyúlkálással nem latorkodunk!

PRÉDIKÁS

Kegyetlen vagy. Beteggé teszel. Ám ha ragaszkodol ahhoz, hogy nem bújsz velem ágyba, míg ezek mindahányan nem bújnak vízbe… éjt nappallá teszek és… és…

EMMA

Énekel.

Magatokat őrizzétek,

Kerteteket műveljétek!

PRÉDIKÁS

Ó, tenyérnyi kertecském!

EMMA

Az ideje mindennek eljön, ne siessetek!

PRÉDIKÁS

Az idő mindent elhoz. De csak ha segítünk neki.

EMMA

S éppen szoknyababrával?

PRÉDIKÁS

Énekel.

Hová tűnt Ninive s Alexándria?

Nagy Sándor, Caesar, Krőzus és Hannibál?

Ha nem is tülekedtek: tudnotok kell –

A nagy szakadékban mindennek helye van.

EMMA

Ó, szépen szóló mezei prófétám!

Együtt énekelnek.

Hová tűnt Ninive s Alexándria? stb.

Tangóznak.

PRÉDIKÁS

Egyelőre még nem lehetsz a Fügedesé! A szerelmét különben is majd próbára teszem.

EMMA

Nem szabad őt megkínozni.

PRÉDIKÁS

És ha nem szerelem? Ha csak istentelen kandúrgerjedelem?

EMMA

A gerjedelem is Isten adománya. Szerelem és gerjedelem: a tű és a foka. Mit ér a tű, ha nincsen foka, hogy a cérnát átaldugjuk rajta?

PRÉDIKÁS

Emma! Tanítványom voltál és mesterem leszel.

Fügedes a hosszú szárú alsónadrágjában a belső szoba ajtajából figyeli őket.

FÜGEDES

Prédikás testvérem! Hány éves volt Séth, amikor meghalt?

PRÉDIKÁS

Úgy emlékszem, kilencszáz.

EMMA

És tizenkettő.

FÜGEDES

Isten nyugtassa meg. De ti mit csináltok?

PRÉDIKÁS

Gyakoroljuk a lemondást.

FÜGEDES

Az önmegtartóztatást?

PRÉDIKÁS

Azt mutattam, hogy ezután mit nem szabad Emmának megengednie. Sem nekem, sem neked, sem magának, sem saját magának.

FÜGEDES

Hát én gyakorolhatom-e?

EMMA

Mit akarsz te gyakorolni?

FÜGEDES

Iszik a korsóból. Amit ti ketten. Megmutatom én is a torkomnak, hogy mit nem szabad ezután bevennie. Glu-glu! Vége!

EMMA

Mindörökre. Búcsúzz el tőle.

FÜGEDES

Már elhagylak, drága, kedves szállásom.

Nehéz nekem tőled való válásom.

Nem lehet több mulatásom,

Mert készen van mennyben már a lakásom.

EMMA

A lakásod kész! A nadrágod hol van? Öltözz fel, és hozd a keresztelőkádat!

FÜGEDES

A boroskorsóhoz. Hát te mit mondasz nekem búcsúként?

EMMA

Azt, hogy ne gatyáskodj itten!

PRÉDIKÁS

Tőlem is el akar búcsúzni!

EMMA

Tessék szíves lenni okosabbnak lenni!

FÜGEDES

Várjatok, mert az én korsóm azt mondja. Halljátok csak! Azért szeretem én mostani gazdámat, mert gyakran csókolja körül az én számat.

PRÉDIKÁS

Egy puszit bár én is adnék neki!

EMMA

Mindjárt megmondom én, hogy mit csókoljatok, pusziljatok! Elszedi a korsót. Körbe-körbe! Károlyka, te felöltözöl, és indulsz a kádért! Míg jössz, elbeszélgetünk egy kicsit a lányokkal.

PRÉDIKÁS

Nagyon fontos, nagyon sürgős!

EMMA

Az előleget én már kifizettem, de nézd meg jól, milyen munkát végzett az a kádár, mert amikor engem kereszteltek, szálka ment a fenekembe.

FÜGEDES

Nélküled nem megyek.

EMMA

Nekem pedig a lányokkal van dolgom.

FÜGEDES

A lányokat bízzuk csak Prédikás testvérünkre.

EMMA

Ennyi káposztát egy ilyen kecskére?

PRÉDIKÁS

Kecske? Én kecske?

EMMA

Fügedes nadrágjával a kézben. Bocsánatot kérek, ez csak szólásmondás. No, bújj belé, s indulás!

FÜGEDES

De csak veled. Nélküled, a kád láttán csúfolkodni fognak velem az emberek. Ha te ott vagy, megmondod nekik a magadét.

EMMA

Te is megmondhatod!

FÜGEDES

Nem, nem megyek. Nélküled sehova sem!

PRÉDIKÁS

Ezen most ne múljék a dolog, Emma!

FÜGEDES

Emma, ide hallgass!

PRÉDIKÁS

A kofferjében keresgélve. Hol vannak, hol vannak a tanítások? Böngész. Hétköznapjaink keserveinek levében forgó atyámfiai… és leányai…

FÜGEDES

Félrevonva Emmát. Itt maradnál, ugye? Tovább gyakorolni a lemondást.

EMMA

Ne szamárkodj! Felügyelet nélkül a lányokat nem szabad rábízni.

FÜGEDES

Őket igen, de téged nem. A tű marad, a foka velem jön.

EMMA

Te még nem józanodtál ki?

FÜGEDES

Ez az egyik kérdés. De van egy másik is. Milyen cérnát akarsz te átaldugni a tű fokán?

EMMA

Mondom, hogy részeg vagy!

FÜGEDES

Prédikás testvérem! A tű fokáról mi a tanításod?

PRÉDIKÁS

Hogy könnyebb a tevének átalbújni rajta, mint a gazdagnak bejutni a mennyországba. Erről volt szó.

FÜGEDES

És a cérna?

PRÉDIKÁS

Ne cérnázzon, barátom! Hagyja hátra parancsait a lányoknak. Én a lelkigyakorlatra készen állok.

FÜGEDES

Emma, szólj nekik, hogy legyenek szelídek, mint a galambok! Én addig a lovat befogom. El.

EMMA

Hát akkor úgy legyen. Ide hallgass, Gyuluci. Tudom, hogy több benned a jó, mint a rossz.

PRÉDIKÁS

A rossz csak puszta látszat.

EMMA

Adja Isten, hogy úgy legyen. A lányokkal nem dévajkodol. Rossz híredet viszik a faluban. És terád szüksége van az egész gyülekezetnek. Mindenkinek föl kell néznie rád. Olyan szépen beszélsz, hogy a kövek is megmozdulnak. Te csak beszélj, egyebet ne csinálj. Ha elfelejted, hogy bűnre hajlamos férfi vagy: a lányokat is megnyerjük magunknak. Ügyünknek. Az Ő ügyének.

PRÉDIKÁS

Az Ő ügye mindenekelőtt!

EMMA

Így görbülj meg.

PRÉDIKÁS

Görbén aztán mire megyek veled?

EMMA

Javíthatatlan Szent János! Megcsókolja. Lányok! Tubicáim! Készüljetek az igét meghallgatni! Amelyik rossz lesz, kaptafára kerül!

FÜGEDES

Kintről. Jössz-e már, Emma, vagy mit gyakorolsz ottan? Lónyerítés.

EMMA

Megyek már, ne nyeríts! Égi bárány! El.

PRÉDIKÁS

Nehéz helyzetbe hozol engem, Atyám. A kettő közül most már melyiket válasszam? Világosan megmutattad, hogy az egyik nyíltan ragaszkodik hozzám. De titkos jeleket küldött a másik is. A görögdinnye domborulatát csakis a kedvemért emlegette föl. Határozottan fölismertem benne az édenkerti megkísértést, Uram. Éva almával kínálta Ádámot, és Ádám evék az almából. Lenkének nem volt kéznél almája, de föltalálta magát, és görögdinnyével hajtotta végre ellenem az incselkedést. Az nem téveszt meg engem, hogy képletes dinnye volt. Az isteni szándékot az almánál is nyilvánvalóbban közvetítette: menjetek és sokasodjatok. Én megyek, Uram, ha küldesz. De melyikkel? Ez itt a bökkenő. Míg nem segítesz a választásban: maradok mind a kettővel. Kínkeserves egy állapot. Aztán szólj, ha megsajnáltál…

A lányok berobbannak a belső szobából. Lenke nadrágban, fején lepedővel az élen gitározik. Ének.

Eszközemberek, végtagemberek,

Tagadjátok meg magatok, nyúlványemberek! Stb.

Közben Prédikás Lenkét veszi számba. Megpróbálja föllebbenteni a lepedőt, de nem sikerül. Elszigorodva s imára kulcsolt kézzel várja meg az ének végét.

PRÉDIKÁS

A mi nyúlványunk jöjjön az Istentől… Fene a nótátokba! A mi segedelmünk jöjjön az Istentől, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság… És hagyjátok abba a kuncogást, ámen! Üljetek le.

A lányok letelepszenek.

Idegeneknek pedig nem jár a tanítás. Ki van ott a lepedő alatt? Mutassa meg magát. Nem mutatja? Ateista, materialista, befurakodott lenne?

ERZSI

Ne tessék megijedni tőle.

MAGDUS

Nem harap.

PRÉDIKÁS

Ti vagytok az ikrek, ugye? A zászlósok.

ERZSI

Nem vagyunk zászlósok!

PRÉDIKÁS

Hanem mik vagytok?

MAGDUS

Mi tettük be édesapánknak az ajtót.

PRÉDIKÁS

Ezt nem értem.

ERZSI

Miattunk hagyta abba a gyerekcsinálást.

PRÉDIKÁS

Kár volt. Az Úrnak öröme telik a bőséges gyermekáldásban. Tehát melyik az ottan? Ha nem szeded le a fejedről azt a lepedőt, Fügedesnek szólok, és majd elkaptafáz.

LENKE

Arcát fölfedve. Hiszen épp a kaptafa miatt fogok ezután így járni. Szemérmesen és rejtőzve.

PRÉDIKÁS

Ó, Lenke! Tán szemérmetlen voltál?

LENKE

Én csak fára másztam, és nem volt bugyi rajtam. Tetszik emlékezni.

PRÉDIKÁS

Te kis ravasz. Minden apró-cseprőségre nem emlékszem.

LENKE

Hát… Nem volt az olyan nagyon apró-cseprő esemény, mert a végén édesapám a kaptafával mondott véleményt róla.

PRÉDIKÁS

De hát miért nem volt rajtad az a micsoda?

LENKE

Mert hogy Prédikás úrnak olyan hirtelen be kellett mutatkozni.

PRÉDIKÁS

Megdobbant a szíved!

LENKE

Dobogott is, melegem is volt meg reszkettem is…

PRÉDIKÁS

Reszkettél!

LENKE

Már amikor apám hangját hallom: mozgás, te hétördög, akkor az ilyesmiről megfeledkezem.

PRÉDIKÁS

Pedig nem lenne szabad. És miért viselsz most nadrágot?

LENKE

Hogy tudjak fára mászni. Ha szükséges.

TERÉZ

Mert azt mondta róla édesapám, hogy kurvapalánta.

PRÉDIKÁS

Jaj! Kezdjük el a lelkigyakorlatot. Gyülekezetünk alapelveiről ti csak annyit tudtok: már ezután semmi kolbász, semmi hús, nem vigadunk, nem táncolunk, a testi kívánságnak kuss! Ha jól emlékszem: az ikrek mondották.

ERZSI–MAGDUS

Emma néni tanítása.

PRÉDIKÁS

Ez csak tiltás, nem tanítás! Tudnotok kell, atyámfiai vagy leányai, hogy az Úr így szólt az édenbeli párhoz: Néktek adok minden maghozó füvet és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van, az légyen tinéktek eledelül. Ismétlem: az légyen tinéktek eledelül. Nos! Szó van itt kolbászról? Szalonnáról és egyéb disznóságról? Mi a véleményed, Lenke?

ERZSI

Mondjad, mert tudod!

MAGDUS

Amit Emma néninek is mondtál!

MARIKA

Énekszóval. Kendermagot adnék annak a madárnak!

TERÉZ

Tököt etetne velünk a tökagyú! Így mondtad!

PRÉDIKÁS

Tökagyú? Kire mondtad ezt, Lenke?

LENKE

Egy tökfejre, mert erősen tökkelütött volt.

PRÉDIKÁS

Csöndet kérek! Továbbmegyünk. A nagy szakadékban mindennek helye van! Kerteteket műveljétek, s a bűnös világtól elforduljatok! Amit én tinéktek hirdetek, az nem egyéb, mint az egyszemélyes üdvösség megszerzésének biztos módozata. A kint és bent közötti szakadék fölismerése. Mert odakint: csődület és politika, kísértések pokoltánca, netán anyagi jólét, fölkapaszkodás a mulandóságok lépcsőjén! Ám idebent: a béklyótlan szabadság, a személyes magány az Úrnak fénykörében. Elhagyjuk, mert el kell hagynunk az aranyborjú legelőjét! A befelé fordulás, befelé figyelés… Lenke, te most merre figyelsz?

LENKE

Felfelé.

PRÉDIKÁS

Miért nem befelé?

LENKE

Mert olyan szép szakálla van Prédikás úrnak.

PRÉDIKÁS

…testvérnek. Hallottátok Diogenész hírét?

LENKE

Nem a környékünkről való…

PRÉDIKÁS

Diogenész egy hordóban meghúzódva találta meg a lélek zavartalanságát, a tulajdonképpeni boldogság forrását. Diogenészre vessétek szemetek, aki meglátván az egyszerű pásztort, amint a tenyeréből forrásvizet ivott, elhajította kancsóját. Eldobta!

LENKE

Bolond volt?

PRÉDIKÁS

A két tenyerünk nem elég a boldogsághoz? Rejtőzve élj! Rejtőzve gyújtsatok magatokban gyertyát.

LENKE

Már egy éve kifogyott a boltból. Arcát elfedi.

PRÉDIKÁS

Mit művelsz már megint?

LENKE

Rejtőzöm. Az igét gyakorolom.

A lányok kuncognak.

PRÉDIKÁS

Ne kuncogjatok! Lányom, bújj elé a te lepledből, sőt a nadrágot is cseréld át szoknyára. Tudom jól, csak apád bosszantására vetted föl.

LENKE

Ez parancs vagy tanítás?

PRÉDIKÁS

Nem parancsolhatok tenéked.

LENKE

Akkor a tanítás szerint cselekszem. Leveti a nadrágot, amit szoknyára vett föl. Így a kertemet jobban művelhetem?

A lányok énekelnek.

Magatokat őrizzétek,

kerteteket műveljétek!

PRÉDIKÁS

Velük énekel.

Advent hű lányai!

Az ideje mindennek eljön,

Ne siessetek!

LENKE

Gyuluci bácsi! Be gyönyörű hangja van!

PRÉDIKÁS

Hová tűnt Ninive s Alexándria? Nagy Sándor, Caesar, Krőzus és Hannibál? Kislányaim! Szépek és okosok vagytok! Amit magyaráztam, jól megjegyezzétek! Melyikőtöknek lenne még valami kérdése? Nos? Erzsi? A keblét bibirkélve. Téged is megrúgott már a csikó.

ERZSI

Laposan én se maradhatok.

PRÉDIKÁS

Magdus, a szemed kárbunkulus.

MAGDUS

Hát a magáé? Kopogós.

PRÉDIKÁS

Marika? Szemedben a huncutka.

MARIKA

S a lábam nem karika. Né!

PRÉDIKÁS

Jaj, meg ne rontsatok! Hát a szép fogú Terézke?

TERÉZ

A fogára való lennék, ugye?

PRÉDIKÁS

Szándékom csak a térítés. Mondjad, Lenke: mi a kérdés?

LENKE

Az édeni emberpárról, Ádámról s Éváról ha tetszene mondani valamit… Hogyan is jöttek ők létre?

PRÉDIKÁS

Lenkét cirógatva. Így szeretlek, látod. A komoly érdeklődés, a lelki tisztulás vágya szól tebelőled. Apád azt mondja: hétördög, én pedig úgy látom: a szemedben angyalok fésülködnek.

ERZSI–MAGDUS

Jaj!

PRÉDIKÁS

Na csuda! Mi volt ez a jaj?

ERZSI–MAGDUS

Tessék ilyen szépeket nekünk is mondani.

MARIKA

Ajnározzon egy kicsit bennünket is.

TERÉZ

Ránk fér egy kis ciróka-maróka!

PRÉDIKÁS

Az is lesz majd, ciróka-maróka, de hallgassátok a tanítást. És megformálta Jáhvé Elohim az embert, a port a földből, belefújta orrába az élet leheletét, és az ember élőlény lett. Ádám. Genezis kettő per hét.

LENKE

Hát az asszony? Éva hogy lett?

PRÉDIKÁS

Ugyancsak Jáhvé Elohim álmot bocsátott Ádámra, kivette egyik bordáját, asszonnyá formálta, mondván: no, menjetek, szaporodjatok és sokasodjatok.

LENKE

De miként lett az egyik férfi és a másik asszony?

PRÉDIKÁS

Elohim akaratából.

LENKE

De nem bizony.

PRÉDIKÁS

Hanem?

LENKE

Cérnahiányból kifolyólag.

LÁNYOK

A cérnát, a cérnát mondjad.

MARIKA

Úgy, ahogy Laji bá meséli!

PRÉDIKÁS

Már te is cérnázol?

MAGDUS

Mondjad, Lenke!

LENKE

Hát, hát az úgy vót, hogy az Isten megteremtötte az asszont, meg az embört, egyik es, másik es kiterített formán feküdt, aztán össze kellett őköt varrni. Hát fércelte, varrta az Isten Ádámot, a cérnát nem sajnálta tülle. Annyira, hogy a kődöke alatt nagy jókedviben bunkós gombot kötött…

A lányok visibálva kacagnak. Prédikás eleinte megszeppen, az ablakra és az égre néz, majd elkapja őt is a játék hevülete.

ERZSI

Bunkós gombot! No még ilyet se láttam!

MAGDUS

Jézusom, Szűz Máriám!

MARIKA

A cérnát mind reá pazarolta!

TERÉZ

Bunkósbotot, döngölőt és fütyköst láttunk, de bunkós gombot?!

MAGDUS

Jaaaj!

MARIKA

Elohim, Elohim, nagy a te hatalmad!

PRÉDIKÁS

Szodoma lányai vagytok. Éppen ideje lesz titeket megtéríteni, megkeresztelni! És mi történe ezután?

LENKE

Azután az Isten hezzakezde Évát is összevarrni. Hát varrja, fércelgeti, de mikor a köldökén alul ér, csak felhősödik bé az ábrázattya, és azt mondja: éj, az ántitagadóját! Elfogyott a cérna! S itt ez a kicsi hely, né! Ez nincs megmunkálva.

MIND

Énekelnek.

Elfogyott a cérna, cérna,

Úgy maradt hát Éva, Éva!

Cérna volna, karika, karika,

Forduljon ki Marika, Marika!

LENKE

S mondja meg nekünk!

MIND

Énekelve. Hogy maradt hát Éva?

MARIKA

Prédikás előtt pukedlizve. Férceletlen!

PRÉDIKÁS

Így lettetek a teremtés remekművei. Ti férceletlenek!

LENKE

És azóta van köztünk a különbség.

PRÉDIKÁS

Nagy különbség! De bármikor áthidalható. Zsenge, Lenke, tudod, mivel?

LENKE

Bűnbeeséssel.

PRÉDIKÁS

Na csuda! Hát ezt is tudod? Melyik teológián tanultad?

LENKE

Laji bától, az ő teológiáján.

ERZSI

A bűnbepotyogást mondjad!

MAGDUS

A nagy fölfedezést!

PRÉDIKÁS

Szodomára Gomorra! Hogy fogok én rólatok az Úrnak beszámolni?!

LENKE

No hát! Megvolt Ádám, megvolt Éva. Ott éltek a Paradicsomban. De nem láttak. Csak álmukban láttak. Még nem nyílt ki vót a szemük. Sétálgattak, szomorkodtak, hát eccer csak eléfittyen a kégyó egy kívánatos szép almával, s mondja: ebből egyetök, kinyílik a szemetök.

A LÁNYOK

Lenke kivételével. Az almából egyetök, kinyílik a szemetök.

PRÉDIKÁS

Ne zavarjátok! És azután?

LENKE

Beléharap egyik es, másik es, hát kezdenek látni, mindent észrevenni. Néz egy nagyot Éva, s kérdi: te Ádám, mi ez neked itt, ez a fityalék? Mondja Ádám: tudja a fittyfiringős fittyfene. Tovább nézelődik Éva: hát ez micsoda már megint? Mondja Ádám: ha nem egyeb, az egy gomolyag cérna. Hát neked ennyi, én meg férceletlen? Halok meg ebbe a szent helybe, ha nem jut nekem is belőle! Azzal bé ők ketten igyenest a rekettyésbe, bódog óra, vezess jóra, kucorimámi, osztán bűnbe estek.

Megjegyzés: a parasztbiblia szellemiségében fogant történeteket Lenke nem a székely tájnyelv egységes stílusában mondja. Szóhasználata: tájnyelvi keverék. A mesemondót próbálja utánozni, tehát karikíroz.

TERÉZ

De milyen boldogok voltak!

MAGDUS

Jaj, hogy ezt es megérők, kezde nagy hegyesen hiricelni Éva, mikor Ádám a rekettyésben rejaneszült…

PRÉDIKÁS

Úristen! Rejaneszült!

TERÉZ

Azt mond Lenke, hogy Ádámnak a darázs is segített, mivel a fenekét megcsípte.

ERZSI

Megcsípte, hogy ne aludjék, hanem ügyeskedjék!

MARIKA

Bódog óra, vezess jóra. És mit mondott a végén Éva?

MAGDUS

Szinte-szinte meghaltam, Ádám, a gyönyörűségtől. Vajon nem jár-e több darázs errefelé?

A lányok szertegurulnak a nevetéstől. Lónyerítés.

TERÉZ

Jön a tatus! Ki-ki megfagy ott, ahol van.

LENKE

A nadrágját húzva. Aztán semmit se mondtam, hallja!

PRÉDIKÁS

Ezt majd négyszemközt megbeszéljük. Mondjátok utánam a fogadalmi szöveget. Feszítsétek meg a testi kívánságot! Testetek az Úr által épített szerkezet, és egyúttal a lélek temploma.

LÁNYOK

Feszítsétek meg a testi kívánságot. Testetek az úr által épített szerkezet, és egyúttal a lélek temploma.

Fügedes be Emmával. Nagy kádat cipelnek.

FÜGEDES

Gyermekeim, kész a feresztőtekenőm. Mindannyiunk tekenője.

PRÉDIKÁS

Aki engem követni akar: tagadja meg magát.

LÁNYOK

Aki engem követni akar, tagadja meg magát.

PRÉDIKÁS

Vonuljatok ki a világi létből, ne legyetek bábok a nagy bábjátékban.

LÁNYOK

…ne legyetek bábok a nagy bábjátékban!

PRÉDIKÁS

Újra akarunk keresztelkedni!

LÁNYOK

Újra akarunk keresztelkedni!

EMMA

Ezt jólesik a lelkemnek hallani.

FÜGEDES

Csodát műveltél. Művelt a testvér! Így már mégis más pofával kerülünk az Úr színe elé. Lenkére. Hát ez az arab hogy került ide? Föllebbenti a lepedőt. Lenke. Búbánatos az arcod, lányom.

LENKE

Vezekelek.

EMMA

Jól is teszed.

PRÉDIKÁS

A legjobb tanítványom.

EMMA

Csak a nadrágja bomolatlan.

FÜGEDES

Prédikás testvérem! Köszönöm, hogy megreguláztad őket.

Megöleli, csókolja.

PRÉDIKÁS

Ó, nem az én érdemem. Mi csak rekapituláltunk néhány tanulságos eseményt az édeni pár viselt dolgaiból az almától… a darázsig.

EMMA

Darázs? Miféle darázs?

FÜGEDES

Emma, ne szólj bele! Ha volt ott farkas és bárány, majom és oroszlán, miért ne lehetett volna darázs is? Azt mondom, testvér, amit Emma szokott hangoztatni: Aranyszájú Szent János vagy.

Második rész

1. kép

Bevonulnak a lányok és a legények. Ének: „Eszközemberek, nyúlványemberek!” Stb. Azután, hogy a függöny felgördül, ócska patefon hangjaira a lányok a belső szobából adogatják ki egymásnak a disznóázalékot, májast, kolbászt, szalonnát. A sor legvégén Erzsi a bűnös eledelt kosarakba rakja.

EMMA

Jön. Mi történik itt, lányok? Az ördög hangjaira váltok meg a bűntől? Leállítja a patefont. Zsoltárt nem lehetne énekelni?

LENKE

Énekel. Az élet csak füst és pára, elenyészünk nemsokára! Nincsen kolbász, nincs szalonna…

EMMA

Ne istentelenkedj! Izráel fiainak az Úr nem kolbászt hullajtott az égből, hanem mannát! Ő jobban tudja, mire van szükségünk. Jól mondja Prédikás: zabáltok, zabáltok, a templomban pedig alusztok és böfögtök, s ámen helyett szamárságokat motyogtok.

MAGDUS

Emma néni, hová visszük a rengeteg eledelt?

EMMA

Ezzel fizetjük ki a kádat. Mozgás, mozgás! Lenke, mért haraptál a kolbászba? Kiköpöd azonnal?! Úgy látom, rajtatok csak az eskü segít. Mondjátok utánam: fulladjak meg az első falattól, ha még hozzányúlok.

LÁNYOK

Fulladjak meg az első falattól, ha még hozzányúlok.

EMMA

Így. Mehetünk. Lenke, te helyben maradsz, a fogadalmi szöveget tanulod. Te vagy itt minden rossznak a kútfeje, rád fér a tanulás! Énekszóval megyünk, Uram, bűnünk sokasága…

Énekelve kimennek.

Uram! bűnünk sokasága

Bizonyára

Érdemli haragodat.

Méltók vagyunk, hogy ellenünk,

Szent Istenünk!

Felemeled ostorodat.

Lenke elindítja a patefont. Táncdallam. Arra illegeti magát. Prédikás jön, az ablakon leselkedik befelé.

PRÉDIKÁS

Félig suttogva. Lenke! Lenke!

LENKE

Ki az?

PRÉDIKÁS

Halok meg ebbe a szent helybe, ha nem jut nekem is belőled. Bódog óra, vezess jóra, kucorimámi.

LENKE

Melyik szamárkodik ottan?

Miklós kidugja fejét a kórékalangyából, a zörgésre Prédikás eliszkol.

MIKLÓS

Lenke!

LENKE

Kilép a házból s fel a dombra, majd elváltoztatott hangon. Miklós, te kandúroltál?

MIKLÓS

Én vagyok. Melyikőtök van benn?

LENKE

Egyikünk. Öt lányból az egyik.

MIKLÓS

Lenke! Te vagy?

LENKE

Nem Lenke!

MIKLÓS

Erzsi, Magdus, Marika, Teréz?

LENKE

Melyiket óhajtanád? Ha már mézesbödön neked ez a família!

MIKLÓS

Ne bolondozz, Lenke! Vagy nem te vagy?

LENKE

Nem én vagyok. Hanem Éva a Paradicsomból!

MIKLÓS

Ó! Akkor itt Ádám. Eressz bé!

LENKE

Ejsze csípnek a darazsak.

MIKLÓS

Kibújik a kalangyából. Dicsértessék.

LENKE

Mindörökké hozzám gyere. Te mit kucorimámizol?

MIKLÓS

Én?

LENKE

Bódog óra, vezess jóra, kucorimámi. Nem te mondtad?

MIKLÓS

Mondtam, de máskor.

LENKE

Azt se mondtad, hogy halok meg ebbe a szent helybe?

MIKLÓS

Én nem aztán.

LENKE

Elég baj, mert én hallottam.

MIKLÓS

Hogy hallottad volna? Mikor én azt csak gondoltam.

LENKE

Gondoltad. Te! Itt van valami. A csoda kerülget bennünket. Jártál-e tegnap szürkületkor a Kálvária hegyén?

MIKLÓS

Jártam.

LENKE

És mit mondtál magadban?

MIKLÓS

Fölveszem az én keresztemet, és megpihenek vele az örömnek mind a tizennégy stációján. Kálvária hegyén kivirágoznak a fehér orgonák…

LENKE

Hát ezt hallottam én is! Szürkületkor. Úgy távolról. Az ég pereméről.

MIKLÓS

A gondviselés játszik velünk. Akkor éppen ideje már!

LENKE

Minek az ideje?

MIKLÓS

Hogy áthágjuk a tilalmakat.

LENKE

Például?

MIKLÓS

Például nekiállunk az almáknak.

LENKE

Ne piszkapeti, mert szikraveti, s a kezed megégeti.

MIKLÓS

Ha meggyulladok, se bánom.

LENKE

Csakhogy új törvények szerint élünk.

MIKLÓS

Újak! Már megint újak!

LENKE

Testetek az Úr által épített szerkezet, és egyúttal a léleknek temploma. Ahol megérintesz tehát, azt a részemet újra kell szentelni.

MIKLÓS

Tetőtől talpig mindennap újraszentelnélek. Csak nem győzöm követni már a törvényeiteket.

LENKE

Feszítsd meg…

MIKLÓS

Mit feszítsek?

LENKE

A testi kívánságot, mely a lélek ellen vitézkedik.

MIKLÓS

Távoztasd el, Uram, tőlem a bűnös húsnak kísértéseit. Kacag. A zsoltáros hétszentségit! Már én is mondom veletek a prédikációt. Mondom, amit te nem akarsz mondani, de mégis mondod, mert mondja apád, akinek mondja Emma, akinek duruzsolja Prédikás. Mert kezdetben apád azt mondta, amit az elvtársak mondtak, de most az elvtársak nem azt mondják, amit apádnak mondtak, s ilyenformán ő is mást mond, hogy Emmát elnyerje, aki viszont Prédikásnak a visszhangja, és nem azt akarja, amit mond, mert apádat csak hitegeti, hogy a gyülekezetbe becsalja veletek, az öt lánnyal együtt, akik mondjátok, amit ők hárman mondanak, miközben mindahányan mást akartok: Erzsi Ilókot; Magdus Mihókot, Marika Szamár Benedeket, Teréz Ludas Matyit, te netalántán engemet, aki viszont tiltakozom az apád követelése ellen, hogy beálljak magam is a hetednapos adventisták közé, s veletek együtt keresztelkedjem meg, miután már egyszer csecsemőként megkereszteltek. Na, most már érted?

LENKE

Elbonyolítottad a dolgot. Sokkal egyszerűbb ez. A fiú nyakába csimpaszkodik. Ne akarj te olyan nagyon tenmagad lenni.

MIKLÓS

Már hogyne akarnék!

LENKE

Késő már. Mert te nem leszel Te, s én nem leszek Én. Csak mi leszünk ketten, a páros Egyszemély. Csók.

MIKLÓS

A márványkapuk pedig hogyha leomlanak: kapud leszek én és kapuőrződ egy személyben, és elfelejtjük, hogy szakadékba hullott Ninive s Alexándria.

LENKE

Prédikást utánozva. Nagy Sándor, Caesar, Krőzus és Hannibál…

Fügedes tűnik föl s hallgatózik.

MIKLÓS

Apád farsang napján sem fog a házba beengedni.

LENKE

Hát a képmutatás mire való? Parókát, álszakállt vesz elé. Nézd, mit készítettem neked farsangra! Ha már így állunk: ahány tiltás, annyi képmutatás. Próbáld csak fel. Ehhez még valami nagy karimájú fekete kalap, fekete pantalló kell, s olyan leszel, mint Prédikás, tisztára Prédikás!

MIKLÓS

Most már indulattal. Ha madárijesztő van az apád fejében, madárijesztőként fogok hozzátok beállítani. Bolond likból bolond szél fú, tehát én is bolondnak öltözöm. Hetednaposnak, mint a barátja, kelekótya szektásnak, imádkozó sáskának, böjtös majomnak, egyebugya félnótásnak.

LENKE

Arra vigyázz, nehogy fölismerjen! Igazi képmutatás legyen.

MIKLÓS

Ha már képmutatás nélkül nem lehet egy lánynak a közelébe jutni, akkor ámen, vagyis úgy legyen! Mennem kell.

LENKE

Az Úr áldjon meg és hozzon vissza téged.

MIKLÓS

Az eszeddel együtt, hogy beszélhessünk normálisan.

LENKE

No, suj edd meg! Aztán boldog leszel, mint bolond a tökivel! Mikor nem beszéltem normálisan, hee?

MIKLÓS

Jaj! Asszonnyal beszélni, lóval imádkozni! Ments meg, Uramisten. Mindketten el.

FÜGEDES

Láttad, Uram? Mennyei Atyám, hallottad ezt a mosdatlan beszédet? Én böjtös majom, kelekótya szektás! Szóval én egy bolond lik vagyok? S a Prédikás testvér a bolond szél? Ha láttad és hallottad, Uram, világosíts föl engem, kérlek: én most mihez folyamodjam? A testi fenyítést megtiltottad volt, egy vesszőcskét sem engedélyeztél bár a lányaimnak. Én akkor most mit tudjak csinálni? Ennek a bakkecskének a hátán furkósbotot, lőcsöt, vasvillát kéne táncoltatni. Nem engedélyezed? Mivel büntessem hát, Uram? A pofozkodástól is eltiltottál, mivel a pofátlan ember képét is a saját képedre és hasonlatosságodra formáltad. De ha már mindentől eltiltasz, miért sózol rám büntetnivalót? Mert ez a kandúr, aki képes lenne a lányomat felcsinálni, büntetlen nem maradhat. Lenke! Héééé! Lenke!

LENKE

Be. Tessék, édesapám!

FÜGEDES

Hol jártál, míg a keresztelőkádat kellett volna mosni?

LENKE

Táti megint mérges…

FÜGEDES

Semmi táti! Hová kámforodtál? Vesszőt suhogtat.

LENKE

Tettem-vettem-rendezgettem.

FÜGEDES

Tettél, vettél, rendezgettél. És mit rendezgettél, mert látom, ég a füled.

LENKE

Mert fúj a szél. S aztán a ház égjen inkább?

FÜGEDES

Fúj a szél. Talán fütyörészik? A távozó Miklós füttye.

LENKE

Nem hallom.

FÜGEDES

Fülön ragadja. Nyisd ki jobban azt a kigyulladt füledet!

LENKE

Jaj! Ez tiltva van!

FÜGEDES

Nem sértés ez, Uram, csak megnyújtom egy kicsit. Érdekes ez a te füled s a nőké általában. Azt hallják, amit akarnak, arra emlékeznek, ami jólesik nekik. Miklós már énekel. Az éneket sem hallod?

LENKE

Azt mintha hallanám. De itt valahol… a szívem tájékán.

FÜGEDES

Nem a szíved alatt? Ha gyerek lesz időnap előtt, vége az üdvösségemnek. Mert akkor én téged megnyúzlak.

LENKE

Nem lesz gyerek időnap előtt!

FÜGEDES

Hanem hogy lesz és mikor lesz? Ide hallgass, te hétördög! Ez a te Lucifered a múltkor is elszalasztott engem az erdő sarkáig, azt kiabálván, hogy kigyulladt a szénám. Amíg én potyára nyargaltam, az Isten tudja csak, mire vetemedtetek.

LENKE

Vetemedés nem volt. Csak néztük a szivárványkaput.

FÜGEDES

Szivárványkapu… az még lehetséges. De hogy ez az istentagadó bakszamár a kezedre pályázzon vagy pláne megrontson… az nem lehetséges! Jól vésd az eszedbe.

LENKE

Nem vésem, mert hozzámegyek.

FÜGEDES

Ha velem, velünk együtt megkeresztelkedik: elvehet.

LENKE

Megvan az már keresztelve. Az Atya, a Fiú, Szentlélek nevében legyen a te neved Miklós…

FÜGEDES

Nem érvényes! Amit öntudatlan állapotában reá loccsintottak, nem érvényes!

LENKE

Csak ha vízbe fekszik, mint a bivalyok?

FÜGEDES

Szemtelen! Istentelen! Húzd be a nyelved! Lenke a létrán menekül fölfelé. Vigyázz, még nem estem át a szent keresztségen, még elverhetem rajtad a port! A keresztségről pedig nekem egy taknyos leánka ne filozofáljon. Elmére megy a dolog, ha nem tudnád! Isten bölcs volt, amikor tudásuk szerint csomózta össze az alattvalóit. A legbutább legalól, a legokosabb legfelül.

LENKE

Én most felül vagyok!

FÜGEDES

A vesszővel porolja Lenkét. Ezt már te se tűrnéd, Atyám!

PRÉDIKÁS

Jön, vesszőcskével a kezében. Fügedes testvér! A testi fenyítés… megmondtam…

FÜGEDES

Tudom, tiltva van.

Lenke elmenekül.

PRÉDIKÁS

Közvetlen módon. De közvetett úton? Gondold csak meg. Úgy egészen más lehet a helyzet.

FÜGEDES

Eddig minden szavadat értettem. Ezt nem egészen…

PRÉDIKÁS

Intésére Fügedes átnyújtja neki a vesszőt. Például: felelős-e a hadügyminiszter egy hülye őrmester viselt dolgaiért? Nem felelős. Valami spárgát. Fügedes a zsebkendőjét nyújtja. Ezért szabad az őrmesternek ütlegelni. Mármost: eme vesszőre egy másik vesszőcskét kötök. Saját zsebkendőjét is ráköti. A második virgácsot, az őrmestervesszőt ilyenformán nem Fügedes testvér, a miniszter kezeli, hanem áttételesen az anyavirgács, apavessző, mindegy, hogy nevezzük. A fontos, hogy elhatároljuk magunkat a tetteinktől.

FÜGEDES

Áááá!

PRÉDIKÁS

A hangyák, méhek ugyebár az ösztöneiket helyettesek útján gyakorolják: anyakirálynővel, herével s a többi. Tanuljunk tőlük! Ma jó napom van, sokat gondolkoztam, és rájöttem: a tetteink sorra visszatérnek, és ezt mondják: jó napot, uram, nem ismerjük mi valahonnan egymást? Nos, ilyen esetben történik a lelki katasztrófa.

FÜGEDES

Azt a csipagólyát!

PRÉDIKÁS

Várj. Ha csak vesszőnyi hatalom van is a kezedben, és nem hosszabbítod meg azt mással, másokkal: vállalnod kell a tetteid következményét. Márpedig csak annak lehet nyugodt az álma és rendes az emésztése, aki mindennap elfelejti a kifogásolható tetteit. A vizek is éjjel tisztulnak meg ugyebár. A Maros…

FÜGEDES

Értem! Nincs, aki beléhugyozzék!

EMMA

Törlőronggyal, felgyürkőzve jön s áll neki a kádat tisztogatni. A kádba?

FÜGEDES

A filozófiába, asszony, ne szólj bele!

EMMA

Még mindig tele van szálkával.

PRÉDIKÁS

Mert lefekszünk, mint bűnösök, és fölkelünk, mint bűntelenek. Egyesek lefeküsznek cédák módjára, és fölkelnek a mezőknek liliomaiként. Érted, Fügedes? Ahogy magatokról mondtad: két özvegy, két liliom.

EMMA

Lenkével csináljatok valamit. Úgy látom, megint megszaladt az esze.

PRÉDIKÁS

Bízzátok csak rám!

EMMA

Magára bíztuk, és mi az eredménye? Az apja beszéljen a fejével. El.

FÜGEDES

Majd az apja. Tudom már, tudom a teendőm.

PRÉDIKÁS

Az eszmédet halljam.

FÜGEDES

A fontos tehát, hogy kezünk, lábunk tiszta maradjon, sőt érintetlen.

PRÉDIKÁS

Úgy van, barátom. A nyelvünk is lehetőleg. Másokkal mondassuk el a következményes dolgokat.

FÜGEDES

Előszedve a kaptafát. Mit szólsz ehhez a csizmakaptafához?

PRÉDIKÁS

Kaptafa. Mi célod vele?

FÜGEDES

Szerkeszteni fogok belőle egy seggbe rúgó gépet.

PRÉDIKÁS

Csak nem a lányok nevelése végett?!

FÜGEDES

Nem. Azoknak itt a vesszőcske az anyavesszővel. Ezt másvalakinek az ülepe végett találtam föl.

PRÉDIKÁS

Mondja valaki, hogy nem ezermester a székely!

FÜGEDES

Sitty!

PRÉDIKÁS

De hát mégis, kinek az ülepéről van szó?

FÜGEDES

Közös ellenségünk. Engem bolond liknak nevezett, téged bolond szélnek és tetejébe másnapos… hetednaposnak.

PRÉDIKÁS

Hogy fulladna meg! Én megbocsátok neki.

FÜGEDES

A lányomra fáj a foga. Sutty!

PRÉDIKÁS

Lenkére! Elzavard innen a pogányt! Lenkét csak közülünk valóhoz adhatjuk! Csakis gyülekezeti férfiúhoz! Similia similibus curantur. Az elképedt Fügedes láttán. Vagyis: úgy tisztulunk, ha nem vegyülünk.

FÜGEDES

Fidibusz. Sitty-sutty!

PRÉDIKÁS

Tedd le már azt a kaptafát és ide hallgass. Mit gondolsz, hány éves vagyok?

FÜGEDES

Mit mondjak, hogy ne tévedjek, meg se bántsalak: harminc és ötven között.

PRÉDIKÁS

Harminchárom éves vagyok, mint Krisztus volt, amikor megfeszíttetett. Ilyenformán magam is nősülni szeretnék.

FÜGEDES

Nősülni! Még jó, hogy az utolsó pillanatban eszedbe jutott. Erre máris ihatnánk valamit.

PRÉDIKÁS

Ha nem tiltaná a fogadalmunk.

FÜGEDES

Azt mondtuk: nem iszunk. Azt semmiképpen sem, hogy másokat nem itatunk, szeretettel meg nem kínálunk. Ha én elhatárolom a lábamat egy seggbe rúgó géppel a bűntől, nem tehetem ugyanezt az ivással – itatás útján? Te engemet, én tégedet! Tölt, karöltés, koccintás. Egymást itatják. Így valahogy.

PRÉDIKÁS

Ilyen tehetséges tanítványom se volt még! Egyik találmányod jön a másik után. Isten éltessen.

FÜGEDES

Tenéked szerencsét az asszonyválogatásban.

PRÉDIKÁS

Mármost kérdeznék valamit, drága testvérem, de kérlek, a válaszodba ne légy elhamarkodott, ne légy oktondi és falusi előítéletek rabja, hanem légy bölcs, és gondolj a magad előhaladására is. Téged a kommunisták fölkaptak és elejtettek, már-már vezető ember lehettél volna, hála Istennek, hogy nem lettél, a nagy Moloch torkából kimenekültél, és jó helyre kerültél a gyülekezetünkben.

FÜGEDES

Remélem.

PRÉDIKÁS

Én nemcsak remélem: bizonyos vagyok benne, hogy oda kerülsz rövidesen a vezető tanácsba.

FÜGEDES

Nem, nem, nem! Hallani sem akarok róla. Hanem ahogy mondod: befelé fordulás! Végeztem.

PRÉDIKÁS

Ezen majd még gondolkozol.

FÜGEDES

Kérdezni akartál valamit.

PRÉDIKÁS

De újrakérnélek: ha megtisztelsz és válaszolsz, ne légy elhamarkodott, az előítéletek rabja…

FÜGEDES

Mondtad már! Ez ne legyek, az ne legyek, amaz ne legyek. Hanem mi az isten legyek?

PRÉDIKÁS

Az apósom.

FÜGEDES

Te meg vagy bolondulva!

PRÉDIKÁS

No ugye, hogy elhamarkodtad?

FÜGEDES

Az a hétvezér a fáról a nyakadba ugrott. Tán csak nem lenne hajlandóság benne…

PRÉDIKÁS

Talán. Isten és az atyja segedelmével.

FÜGEDES

Vesszőt ragadva. Az atyja segedelmét megkapja most tőlem.

PRÉDIKÁS

Megállj! Ezzel már nem segíthetsz rajta. A bajnak mélyebb a gyökere. Nem haragszol, ha figyelmeztetlek: kissé romlott már az a lány, és ezen csak én segíthetek. Ha romlik a befőtt: gyorsan meg kell enni. Ha romlik a lány, hamar férjhez adni. Régi törvény ez. És ha nem tudod elképzelni magad apósomnak, fordíts egyet a dolgon: képzelj el engem vődnek, vejednek.

FÜGEDES

Erre most nincs időm. De felelsz az állításodért. Mivel igazolod az én gyermekem romlottságát?

PRÉDIKÁS

Bizonyos Laji felől érdeklődj nála.

FÜGEDES

Laji? Nem Miklós?

PRÉDIKÁS

Laji, Miklós, mindegy nekem! A romlottság beütött a lányaid közé. Nem azt mondom, hogy mindenik gyereket vár…

FÜGEDES

Hijjj, a dumnyezós…

PRÉDIKÁS

Ne vétkezz!

FÜGEDES

Nem mindenik, hanem csak minden hányadik? Mondd, amit tudsz, azt se bánom, ha helyben megüt a guta!

PRÉDIKÁS

Kérlek, nyugodj meg. Itt most a szavak és a tettek kölcsönösségéről van szó. A könnyelmű és dévaj gondolkodás erkölcsi kisiklásokhoz vezethet. Hol tart ebben Lenke például? Csak az Isten tudja.

FÜGEDES

Majd nekem megmondja. Kifelé rohantában. Lenke, hééé! Hol vagy, Lenke?

PRÉDIKÁS

Úgy vélem, Uram, hogy elpuskáztam a dolgot. Ezen már csak te segíthetsz, és ha tőlem, nyomorult földi szolgádtól a sugalmazást nem vennéd rossz néven, alázatosan kérlek: támassz benne Emma testvérnőnk iránt erősebb szenvedélyt. Csak ezt tedd meg, Uram, a többit bízd reám, gyarló prédikátorodra. Jól tudod, Uram, élvet nem hajszolok a magam számára: veszendő lelkeket szeretnék a te ügyedre téríteni. Ámen.

FÜGEDES

Jön a fülön fogott Lenkével. Gyere, gyere, gyere csak, gyere, mondd meg a mi testvérünknek: ki az a Laji, aki megront benneteket?

A háttérben a többi lány óbégat: „Ó, Fügedi Károly, mi atyánk vagy nékünk! Esedezve kérünk, bocsáss meg minékünk.”

LENKE

Az nem Laji! Hanem Laji bácsi! Laji bá!

FÜGEDES

Mondd meg a testvérnek: ki az a Laji bá?

LENKE

Megmondom, ha elereszti a fülemet! Prédikás testvérnek töredelmesen bevallom: Laji bácsi a mi mezei bakterünk! Ő szokott nekünk répaszedés közben Ádámról s Éváról történeteket mesélni.

FÜGEDES

Hány éves? Azt is mondd meg!

LENKE

Nyolcvanhét éves, jelentem alázatosan.

FÜGEDES

Majdnem annyi, mint Séth és Ábrahám! Kacag. Adja Isten, hogy csak ilyenek rontsák a lányaimat. Lenke gyorsan kimegy a többi lány után. No de így is köszönöm neked a figyelmeztetést. Jobb félni, mint megijedni. Erre ihatnánk egyet.

PRÉDIKÁS

Nem. Hadd fordítsam a szót komolyra, testvérem. A harmadik angyal azt üzeni nekem, hogy bármi történjék is: imitt-amott visszautasítás – nekem nősülnöm kell.

FÜGEDES

Ahogy elnézlek: ez már tény és való. Nem erre ittunk?

PRÉDIKÁS

A legeslegjobb eszedre lenne hát szükségem.

FÜGEDES

Állok rendelkezésedre. De nem a lányaimmal. Mert né… A legnagyobb csak tizenkilenc, a két legkisebb csak tizenhat éves. Mármost te Krisztus urunkkal egyidős lévén valahogy úgy kellene vedd a direkciót, hogy… Na szóval mégis kire gondoltál?

PRÉDIKÁS

A dolgot elölről kezdve: én rád gondoltam.

FÜGEDES

Megfagyva. Reám?! Éppen rám?

PRÉDIKÁS

A harmadik angyal üzenetére…

FÜGEDES

Ilyeneket üzen neked a harmadik angyal? Hát meg van az az angyal háborodva?

PRÉDIKÁS

Sőt nagyon is eszénél van. Míg Lenke fülét ráncigáltad, tőle tudtam meg, hogy mi a teendőm. Téged is ő ajánlott.

FÜGEDES

Mi… mi… minek és mi végett?

PRÉDIKÁS

Mivelhogy a legjobb hívőtársam vagy az egész gyülekezetben.

FÜGEDES

Akad bizonyára jobb is, én csak kezdő vagyok, még meg sem kereszteltél.

PRÉDIKÁS

Úgy gondoltam, hogy rögtön a keresztelkedés után.

FÜGEDES

Meg se szárítkozzam?

PRÉDIKÁS

Megszárítkozol, felöltözöl szépen, és nevemben s az érzeményeimmel, de saját szavaiddal Emma elejébe állasz.

FÜGEDES

Az elejébe. És mit csináljak ott az elejében?

PRÉDIKÁS

Megkéred nekem a kezét. A kezét, amit csak indirekte szoktál fogdosni, a lábán keresztül.

FÜGEDES

Hogy én kérjem meg a kezét?!

PRÉDIKÁS

S mindent, ami velejár.

FÜGEDES

De hát ez borzasztó.

PRÉDIKÁS

Mi a borzasztó?

FÜGEDES

Téged másodszor is visszautasítani.

PRÉDIKÁS

Miért ugyanbizony?

FÜGEDES

Hiszen én is erre akartalak kérni.

PRÉDIKÁS

Hogy vegyem el Emmát feleségül?

FÜGEDES

Hogy te kérd meg nekem! Hogy én vegyem el feleségül.

PRÉDIKÁS

Ugyancsak a harmadik angyal sugallatára?

FÜGEDES

A nyomorúságom sugallatára! Itt van ez az öt gyermek, mindahány nőszemély. Öt zsák bolhát könnyebb lenne kordában tartani.

PRÉDIKÁS

Hát ilyenformán tudd meg, testvérem: énnekem borzasztó.

FÜGEDES

Mi borzasztó?

PRÉDIKÁS

Emmáról a javadra lemondani. De lemondok. Öt zsák bolhával Emma téged illet. És hogy csak négy zsák maradjon a nyakatokon: Lenkét elviszem. Erre iszunk… ihatunk egyet?

FÜGEDES

Nem, nem! Gyakoroljátok csak ti ketten tovább a lemondást.

PRÉDIKÁS

Annyira szeretem őt, hogy javadra, javára, lemondok róla, de hadd mentsem meg azt a hétördögöt.

FÜGEDES

Az első szó jogán mégis téged illet.

PRÉDIKÁS

A te nyugalmad és házasságod nekem mindennél fontosabb.

FÜGEDES

De minekünk a tied még fontosabb.

PRÉDIKÁS

A harmadik angyal összezavarta az üzeneteket.

FÜGEDES

A harmadik angyal sohasem tévedhet.

PRÉDIKÁS

Emmának is előnyösebb, ha kettőnk közül téged választ. Lenkét nevelni szeretném.

FÜGEDES

Sír a lelkem az árvaságod láttán.

PRÉDIKÁS

Mindenről lemondhatsz, ami bűnös gyönyör: az asszonyról nem lehet. Örömest megkérem neked a kezét.

Emma jön és figyel. Prédikás, Fügedes már a dombon egyezkedik.

FÜGEDES

Hagyd, hogy örömöt szerezzek neked. Ha tudná Emma, mennyi jót mondhatok róla!

PRÉDIKÁS

De én is őneki terólad. Az erényeidet bearanyozhatom.

FÜGEDES

Hivatásod fontosabb az én nyomorúságomnál.

PRÉDIKÁS

Bajaidat csökkenteném, ha Lenkét elvihetném.

FÜGEDES

Lenke még csirke, vigyed a kotlót! Énekelve. Emma tiéd, odaadom neked.

PRÉDIKÁS

Amint vagyon, magadhoz úgy vegyed. Észreveszi Emmát, s az épp keze ügyébe kerülő esernyővel döfködi Fügedest, figyelmeztetésként. Az nem veszi észre.

KETTEN

Éneklik.

Fáj szíved szörnyű árvasága,

Emma legyen vigasztalása.

PRÉDIKÁS

Fügedest figyelmeztetve. Emma!

FÜGEDES

Emmát néked adom!

PRÉDIKÁS

Új dalba kezd. Ref. Énekeskönyv, 259. Amint vagyok, sok bűn alatt…

KETTEN

Amint vagyok, sok bűn alatt…

FÜGEDES

Amint vagyok… Észreveszi Emmát. Csönd. Akkora nagy marha vagyok.

Gyors függöny

2. kép

A Fügedes lányok és a farsangos legények a függöny elé vonulva éneklik a végtagemberek, nyúlványemberek dalát. Egyedül Miklós van civilben. A dallam végén:

MIKLÓS

Merre, merre, Fügedes testvér? Merre megy a szekér?

FÜGEDES

A függöny mögött. A lelkiismereti szabadság nevében arra veszem az irányt, amerre akarom. Amerre Tordán immár négyszáz esztendeje meghirdették. Legelőször a híres Európában!

MIKLÓS

Torda! Torda! Háttal a vályúnak, mint a tordai malac! Hét isten, hét templom és hétszer hétfelé szaladó szekér. Hét mennyország, hét pokol, csak tessék! Válasszatok, és az istenért! össze ne tartsatok! Hová, hová, testvéreim? Egymás felé? Mindig csak másfelé, mint ahová kéne! Befelé, befelé, hogy ne lássunk kifelé. Elfelé, lefelé, dongahullásba, abroncstalanságba, ott vár bennünket Ninive s Alexándria! Dal. Eszközemberek, végtagemberek.

Amikor a függöny felmegy, a hatalmas keresztelőkádat négy Fügedes lány állja körül. Lenkét nem látjuk. Ének.

Ó, Fügedes Károly,

Ki atyánk vagy nékünk,

Ím leborulva, esedezve kérünk,

hogy újszülöttként

Megbocsáss minékünk,

Akik ellened

Semmit se vétettünk!

ERZSI

Hogy te vagy az Atyánk, csak annyit vétettünk! Lányok, minden időben táncolhatnékom van!

TERÉZ

És még mid van?

Erzsi Teréz fülébe súg.

TERÉZ

Kacagva. Te vagy a kicsi, és már te is kezded?

ERZSI

Hát csak Lenkének szabad?

MARIKA

Nekem foxolhatnékom és tangózhatnékom van.

MAGDUS

Ahhoz bálba kéne menni, de mit mond Prédikás? Akár a gyümölcs: az ember is tömegében romlik.

ERZSI

Mert az ember embernek farkasa.

MARIKA

Mert egyik ember a másiknak a bűn pecsétjét üti a hátára.

TERÉZ

Emma néninek ilyen pecsét van a hátán?

MARIKA

Amitől odaveszett Szodoma és Gomorra. Vizet melegítsünk, lányok, különben a kádból náthásan fogunk kimászni!

LENKE

Fölegyenesedik a kádban, kezében étkeskosárral. Szodomában nemcsak pecsételtek, hanem ettek és ittak is! Bevágjuk ezt a kis kóstolót.

MAGDUS

Jézusom! Honnan került ez ide?

LENKE

Ilók, Mihók, Szamár, Ludas Matyi és Miklós küldi, hogy lenne nekünk is utolsó vacsoránk.

MARIKA

Be jó! Be jó! Torkig vagyok már fehér fuszulykával!

TERÉZ

Sárgarépával!

ERZSI

És mindenféle kecskének való zöldséggel.

MAGDUS

Apánk fülébe… orrába jut ez a disznóság, és végünk van!

LENKE

Étket osztogatva. Szűk szoknyája reped a farán! Megszöktetem magam. Mit gondoltok? Meg lehet már engem szabályszerűleg szöktetni?

MAGDUS

Mi kell hozzá?

LENKE

Egy jó szöktető. Csak ennyi. Mert a többi később elékerül.

ERZSI

Milyen többi?

LENKE

Ehhez te még kicsi vagy.

MAGDUS

Minden szöktetés szabálytalan.

LENKE

Szabálytalan körülmények között a legszabályosabb!

TERÉZ

Füstölt kolbász, édes jó Istenem!

ERZSI

Abált szalonna, szent Habakuk!

MARIKA

Szűzanyám! Májas!

MAGDUS

Atyaisten! Be gyönyörű sódar!

LENKE

Magdus, te leszel az őrszem. Ha táti jönne, tüsszentesz egyet.

MAGDUS

Persze, mindig csak Magdus! Akkor én hogy eszem?

LENKE

A száddal.

TERÉZ

Fogjad! Faljad! Be ne kapd! Megesküdtünk, hogy fulladjunk meg az első falattól. Köpd ki!

LENKE

Folytatjuk a második falattal. Jól figyelj, Magdus, nehogy meglepjen a tatus. Mind esznek. Ettől akar minket megfosztani. Ha nem egyébért, ezért a finom kolbászért is megszöktetem magam.

TERÉZ

Ahol érem, ott eszem. És ha te szöksz, én is megteszem.

ERZSI

Akkor szökjünk valamennyien!

MARIKA

Kati ángyoméknál tegnap pulykahúst ettek. Akkora combok, mint egy-egy döngölő…

MAGDUS

Prédikás! Prédikás!

A lányok megfagynak.

LENKE

Az apja fakanala! Eredj ki, mondd meg neki, hogy a keresztelőre készülünk, mosakodunk, mindahányan csurdék vagyunk.

MAGDUS

Hogyne, hogy a falakat ledöntse.

LENKE

Akkor mondd, hogy Miklós egy nagy bottal várja, féltékenységi nyavalyatörésben!

PRÉDIKÁS

Kintről a ház sarkából. Lenke! Lenke! Jer ki egy cseppet!

LENKE

Hát ez mit akar?

TERÉZ

Téged külön akar ott kinn megkeresztelni.

ERZSI

Ne menj ki!

LENKE

Egyetek nyugodtan. Én majd lecsillapítom. Ki. Hívást hallottam. Íme kirohantam.

PRÉDIKÁS

A szíved hozott, ugye?

LENKE

És a kíváncsiság. Mit kell most itt nekünk csinálni?

PRÉDIKÁS

Megegyezni valamiben.

LENKE

Egyezzünk, de hamar.

PRÉDIKÁS

Keresztelésedre meglepetést hoztam, de most még senkinek sem szabad tudni róla, egyedül neked és a Fennvalónak.

LENKE

Őt is megkereszteljük?

PRÉDIKÁS

Ó, te pogány angyal! Jól figyelj rám. Elmélyülten olvasd majd egymagadban a zsoltárocskát, amit neked, hozzád írtam. Ha szíved is rábólint, a válaszodat várom. Később visszajövök, és ugyanitt megmondod: igen vagy nem? E szerint rukkolok majd elő szavaimmal az ünnepi vacsorán. Amikor jövök, titkos jelt adok neked. Úgy lépjél ki, hogy senki ne vegye észre.

LENKE

Mi lesz a titkos jel?

PRÉDIKÁS

No várj… Mi légyen az…

LENKE

Tudom már. Tessék macskamód nyávogni, de kandúr legyen, mert a mienk is bakmacska. Akkor én azt mondom odabent: kiviszek a nyavalyásnak egy kis nyalni-falnivalót.

PRÉDIKÁS

Megcsókolja. Okos vagy. Aranyos. Ó, te édenkertnek férceletlen lánya!

LENKE

És be tetszik fejezni, mit az Isten férceletlen hagyott?

PRÉDIKÁS

Darazsak nélkül is, te gyehenna, te Szodoma, Gomorra! Nagyot ugrik örömében és elnyargal.

LENKE

Be, kezében a papírtekerccsel, magát illegetve. Keresztajándék.

ERZSI

És csak neked?

MARIKA

Mert te vagy a kedvence!

LENKE

Atyám fiai, akik nem sikerültetek, mindahányan fehérnépek lettetek. Prédikás újabb tanítását hallgassátok meg kellő figyelemmel és alázatossággal.

Zsenge Lenke!

Ha tenéked prédikálok,

Se nem élek, se nem halok

Görögdinnye fejű vagyok.^*

TERÉZ

Kész! Apostolunk megbolondult.

LENKE

Sicc!

Ádám s Éva lehetnénk mi,

Ha mernél atyádnak szólni.

Mert én szóltam, de nem adott,

Csak hogy főbe nem kólintott.

A szent keresztség után újból megkérlek tőle,

ha te is igent mondasz.

Gyulus, akit szíven kaptál,

Mikor az ölébe potyogtál.^*

Csönd.

ERZSI

Látod, mit művelsz a görögdinnye faroddal?

MARIKA

Annak adok, akinek akarok, ezt ő magára vette, most aztán adj neki választ!

LENKE

Persze, hogy adok. Hol láttál te még ekkora szerelmet? Hogy miattam görögdinnyének érzi magát? Meg pénze is rengeteg van. Szálára se megvetendő, és a lehető legjobb mestersége van. Ha lebénul is: a nyelve megmarad. Aranyszájú Szent János, ahogy Emma néni mondja. Én az ő nyelve mellett úriasszony lehetek. Megélünk a szavaiból. Más gürcöl: ő jóra vezet és idvezít. Mellette még a miatyánkot is módosítani lehet: a mi mindennapi tanításunkat az ő szájából add meg nekünk ma. Hát akkor…

MAGDUS

Jön az öreg! Távolról énekszó. És kapatos.

FÜGEDES

Távolról is kivehető szavai. Ez újszülöttnek földi egész életét karjaid védjék.

MARIKA

Nem kapatos!

LENKE

Áhítatos. Dugjátok el a kosarat!

ERZSI

Az ágy alá!

TERÉZ

Ne, ne! Oda ne, mert amikor a macska az ágy alá csinál, menten észreveszi.

LENKE

Az ágyba dugjátok, a szalmazsák alá! Prédikás papírját is! A tekercset a kosárba rejti.

TERÉZ

Az ágy alá beszagolhat s észreveszi!

LENKE

Töröljétek meg a szátokat; rajta még a bűn jele, boldogtalanok! Ne leheljetek rá, nehogy megérezze!

ERZSI

A maradékot az asztalról! Egy-egy falat kerül a szájukba.

LENKE

Nyeljétek, ne rágjátok! De már nincs idő rá.

Fügedes jön, frissen nyírva, borotválva.

FÜGEDES

Mi az, semmi köszönés? Mi van, sóbálványok? Se hang, se mozgás? Tán bibis az orrotok. Sorakozó! A lányok egymás mellé sorakoznak. Mind itt vagytok? Már nem látok jól a bánattól. Mit eszünk? Sehol semmi terítés! Mit eszünk? Megnémultatok? Lenkéhez. Neked mitől guvad a szemed?

MAGDUS

Sárgarépát evett az imént.

FÜGEDES

És mindannyian répát ettetek? Megmondtam volt: étkezés előtt asztali ima nélkül semmi zabálás, kóstolgatás. Magdus, minden kihágást jelentesz.

MAGDUS

Félre, hogy meg ne érezzék rajta a fokhagymás szalonna. Megértettem.

FÜGEDES

Oszolj! Terítés!

A lányok gyorsan asztalt terítenek. Fügedes nekivetkőzik az étkezésnek. A tükörben nézegeti magát. Gondolom, így már tetszeni fogok az Úrnak.

LENKE

El fog ájulni a gyönyörűségtől.

FÜGEDES

Kácc ki! Asztalhoz ül. Lássuk, mit eszünk?

LENKE

Csupa konzervet, amit a jól konzervált Emma néni hozott.

FÜGEDES

Hol néma vagy, hol szemtelen.

ERZSI

Paszulyfőzelék, fuszulykavagdalék, borsó, tök és padlizsán.

LENKE

Édenkertbeli különlegességek. És látá Isten, hogy jó. Egyetek füvet!

FÜGEDES

Baj lesz, Istenem! Megnyúzom a sátánfajzatját! Ki a soros az asztali imában? Melyikőtök a mai szolgálatos?

LENKE

Jöveljézuslégyvendégünk, a padlizsánt áldd meg, kérünk. Ámen.

FÜGEDES

Ebéd után juttasd eszembe, hogy a padlizsánért megkapd a magadét. A szegen lógó, segédvirgáccsal hosszabbított vesszőre pillant. És huzavonát, fészkelődést az imádkozásban többé ne lássak. Megértettük?

MAGDUS

Megértettük, édesapám.

FÜGEDES

A többinek szóltam. Osszátok be egymást ügyesen. Ez itt nem közgyűlés, hogy biztassuk egymást a felszólalásra. Magdus, készíts nekem listát az imasorosokról, tűzd föl a falra, és aki leimádkozta a normáját, kipipálod, megértetted?

MAGDUS

Kipipálom.

FÜGEDES

És hányszor megmondtam, hogy a legyeket külön szervírozzátok?

MARIKA

Csak az imént esett bele.

TERÉZ

Téli időben már nehezen repülnek.

FÜGEDES

Ne magyarázz! Benne volt.

LENKE

Gondoltuk, lássunk egy kis húst is.

FÜGEDES

Ezt a keveréket melyik keverte?

LENKE

Az élelmiszer-miniszter. Icsálé-pécsélé, sztász nyolcvanhárom.

FÜGEDES

Semmi csálé-pécsálé, sztász nyolcvanhárom! A miniszter nem fogdos legyet, hogy elmenjen a kedvem a hústalan ételtől. Ti találtátok ki, mert lázadoztok! Nem kell nektek az új keresztség! Koppány-ivadékok! A sarokba valamennyien!

LENKE

Táti bizonyára…

FÜGEDES

Semmi bizonyára! Imára! Melyik a soros? Már megint nem tudjátok?

ERZSI

Aki ételt, italt adott…

LENKE

Ettünk, ittunk, ámen.

FÜGEDES

Te megint szabotálod itt az áhítatot! A vesszővel supákolja őket. Egyek vagytok mind az erkölcsi romlottságban! Fáj a fülem a mások vélekedésétől! Az én tisztességes házamban romlik a befőtt? Kifőzöm én belőletek a bacilust!

LENKE

De nagyon elkapta tátit a nevelés! De míg édesanyánk virrasztott velünk, jó volt ugye a tanácsirodában borozgatni? Osztályharcosan!

FÜGEDES

Éltünk, ahogy éltünk, változatos kecsegtetésben. Rossz volt az irányzék. Tudom jól, hogy már-már istentelenné lettem. De tanuljátok meg, hogy az ember, míg él, javíthat magán, ha másokon s a világon nem is. De mi lesz itt, ha már a családomban, utolsó mentsváramban is felüti fejét a világi feslettség? Hol szivárog be? Melyik repedésen? Melyikőtök hurcolja ide a bacilust? Különben sejtem én, te Lenke! Imádkozó sáska, böjtös majom és egyebugya félnótás? Hát nem időszerű már a leszámolás? Féllábra! Féllábra! A lányok állnak, mint a gólyák. Megbeszélhetjük békésen is: mért lázadoztok?

LENKE

Mert például táncolni akarunk.

FÜGEDES

A világ vesztét érezzük minden irányból, és ő dalidózni akar. Majd megtáncoltatom én a vesszőt a hátatokon.

MARIKA

Hát a mozit kinek találták fel?

FÜGEDES

Moziba kívánkozol, a sötétbe, vásott kandúrokkal csókolózni!

LENKE

Csak rendes fiúkkal megyünk…

FÜGEDES

Kandúregyüttes az egész társaság! Majd a gyülekezetben találtok magatokhoz való hívő férfiakat. Megcsöndesedve. Az elhagyott világ éljen, ahogy neki tetszik és purifikáljon, purifikáljon és rugdosódjék. Mi meghúzódunk a magunk csendességében. Eleget tülekedtünk az antiklerikális aranyborjú körül, és az eredmény? Nulla! Szegény anyátokkal szoktam álmodni mostanában. Eleget mondogatta: eredj, Károly, csak meg ne bánd, Károly. Nem hallgattam rá. De most hallom a hangját.

A lányok körbeállják, vigasztalják.

ERZSI

Ne bánkódjék, táti!

MAGDUS

Olyan nagyon ne bánkódjék.

MARIKA

Édesapám nem tülekedett! Mások hívták örökké, s verték az ablakot.

FÜGEDES

Mert a legkevesebb földem s a legtöbb gyermekem volt. Csak ti nem akartok rám hallgatni. Mert én nem tudom nektek a dolgot elmagyarázni. Áh! Míg Prédikás jön, aludni fogok, ne zavarjatok. A belső szoba küszöbén megállva. Mit érzek én itten? Mondjátok, mit érzek?

LENKE

A világ vesztét mondta volt, hogy érzi.

FÜGEDES

Ez nem a világ veszte. Hanem kolbász. Kolbász! Pogányszag. Vagy csak egy régi vacsorának az emléke lehet az orromban? Az ördög kísértése?

MARIKA

Az utolsó vacsoráé.

FÜGEDES

Nem, nem! Innen jön a közelemből. Kutat.

TERÉZ

A légből jön. Ilyenkor mindenütt disznót vágnak.

FÜGEDES

Ne pofázz! Szimatolj! Szimatoljatok! Hát nem érzitek?

A lányok is körbeszimatolnak.

MAGDUS

Padlizsán.

FÜGEDES

Nem padlizsán.

ERZSI

Édesapámnak az orra képzelődik.

FÜGEDES

Az orromat ne gyalázd! Már nemcsak kolbász. Abált szalonna is! Odabentről! Belép a belső szobába.

LENKE

Ide jöjjön, táti, mert itt érzek valamit!

FÜGEDES

Kilép. Pedig innen az ágyból jön. Prédikás megmondta volt: minden az ágyban kezdődik.

LENKE

Hajaj! És mi minden!

FÜGEDES

Azt te honnan tudod? Erről majd még beszélünk, hogy honnan tudod. Mondom, hogy abált és fokhagymás! Az ördög vert itt tanyát. Elsőnek az ágyat szedem széjjel. Be.

TERÉZ

Na, lányok! Készítsük a fenekünket.

LENKE

Nem készítjük! A szegen lógó vesszőt az asztal alá dugja. Kézzel nem lehet, mert az közvetlen és… Az égre mutatva …nem engedélyezi.

FÜGEDES

Felordít. Hőőő! Dumnyezó! Hát itt van! Kirohan, sódart lóbálva. Mi ez? Mi ez, pokolnak bogáncsai?! Ki hozta, ki lopta ezt ide? Erzsi, Magdus, Marika, Lenke, Teréz vagy hogy hívnak! Mi ez?

LENKE

Ha nem egyéb, az ördögnek a lába. Vagy valami cáfolat a kísértésre.

FÜGEDES

És mindannyian ettetek belőle! A hallgatás beismerés. Ki hozta ide?

MARIKA

Mi nem hoztuk!

FÜGEDES

Jött magától, ugye? A kandúrok közül hozta valamelyik. Csak ők járnak a házhoz. Kezdjük azzal, amelyiknek én bolond lik vagyok és imádkozó sáska. Miklós? Lenke!

LENKE

Lehetséges.

FÜGEDES

Akkor a büntetés is lehetséges. Hátra arc! Fel a szoknyát. Hol a vessző? Hová dugtátok el a vesszőt? A nadrágszíját veszi elő. Mit csináljak, Uram? Rendre suhint a lányokra. Lenke közben elmenekül. Nincs ördög? Lesz ördög! Nincs igazam? Lesz igazam! Nem megmondta Prédikás, hogy a testetek Istennek székháza?! Így vigyáztok a székházra? Ni visibálj, Erzsi! Magdushoz. Te húzódj félre, te már kaptál! Hol vagy, Lenke!

LENKE

A belső ház ajtajából. Az Úr megtiltotta! Az Úr megtiltotta!

FÜGEDES

Most az ő parancsára teszem, s az ő érdekében! De várj csak! Nem hullatom én el miattad a nadrágomat. Te vagy itt a kovász, te komolyabb büntetést érdemelsz. Elészedi gyorsan a sarokból az eddig letakart farba rúgó gépet. Ide telepedsz a büntetőszékbe! Ide, ide, ide, sódarvezér! Majd kapsz a sódarodra!

Lenke beül a büntetőszékbe, Fügedes a lábítót kezdi működtetni. A kaptafának minden egyes lendületére följajgatnak a lányok s Lenke is.

Neked elég! Teréz! Neked sem árt. Teréz beül. Ezt az úr nevében!

TERÉZ

Jaj!

FÜGEDES

Marika! Ezt a Fiú nevében.

MARIKA

Jaj, hogy az isten…

FÜGEDES

Ezt a Szentlélek nevében, valamint Szent Margit, Cecília és az én nevemben is! Erzsi, Magdus! A tieteket elnapolom!

LENKE

A lányok nagy jajgató zsivajában. Hát így húzódunk a magunk csendességébe? Ne tülekedjünk az aranyborjú körül, hanem tűrjük és szenvedjük a seggbe rúgó gépet! Hát Isten nem látja, hogy a lábát mivel helyettesíti? Csalással csalja magát az Istent is! Megszökünk innen! Mindahányan elszökünk innen…

EMMA

Be. Károly, Károly, mit művelsz itt?

FÜGEDES

Előkészítem őket a keresztelésre.

EMMA

S éppen ilyenformán?

LENKE

Ott kereszteljen, ahol a kaptafát siratom.

A lányok a fájós feneküket vigasztalva kimenekülnek a házból. Emma, Fügedes hosszan hallgat, kölcsönös szemrehányással.

FÜGEDES

Beszalonnáztak. Besódaroztak.

EMMA

Te miért ajánlottál föl engem Prédikásnak?

FÜGEDES

Hát ő miért kért föl engem, hogy kérjem meg neki a kezed, és mindent, ami vele jár? Mert fölbiztattad, és nem csillapítottad le, mikor olyan hevesen gyakoroltátok a lemondást!

EMMA

Részegnek nincs törvénye. Persze hogy a hangulatához igazodtam egy keveset.

FÜGEDES

Én is kapatos voltam, hozzám is igazodhattál volna.

EMMA

Ezt ne osszuk, szorozzuk! Kárt nem tett bennem.

FÜGEDES

Jó-jó. Benned már a negyvenkettős ágyú sem tehet kárt.

EMMA

Hát akkor egy ilyen flinta?

FÜGEDES

Flinta!

EMMA

Amilyen te is voltál a rengeteg bortól.

FÜGEDES

Ő is flinta, én is flinta! A flintás atyaúristenit!

EMMA

Sír a Fennvaló a mosdatlan szád miatt!

FÜGEDES

Sírjon, bőgjön! Van ideje.

EMMA

Én nem követtem el semmit ellened! Te mégis felcsapsz Ábrahámnak, és odakínálsz áldozatként ennek az úrnak. Hát Izsák vagyok én tenéked?

FÜGEDES

Nem Izsáknak. Egészen másnak néztelek. Megmondjam?

EMMA

Ne mondd! De akkor minden úgy maradjon, ahogy Prédikásnak mondtad: Emmát néked adom.

FÜGEDES

Mérgemben és bánatomban mondtam. Emlékszel? Mikor ti ott tangóztatok, úgy voltatok, én azt kérdeztem: hány éves volt Séth, amikor meghalt?

EMMA

Kilencszáz és tizenkettő.

FÜGEDES

Jó-jó. De én azt akkor csak azért kérdeztem, hogy ne mondjak egyebet.

EMMA

Mit mondtál volna?

FÜGEDES

Kurva-szekér. Megbocsáss. Ez volt a nyelvemen, de szerencsémre Séth jutott eszembe.

EMMA

És ma mit mondanál?

FÜGEDES

Amit sokszor elgondoltam itt magamban, míg álmatlanul forgolódva hallgattam a szél nyargalását odakint, ahol a kutyának is szomorú az ugatása. Te vetted csak észre, hogy tönkremagányosodtam itt a puszta mezőn, a pangó vizek mentén. A lányok is szenvednek, de ők legalább egymás között vannak. A hátsó ajtón legények is be-beszökdösnek, farsangolnak itten. Én csak útjukban vagyok. Visszamennék a faluba, de magad is hallhattad, mennyit csúfolkodnak velem, hogy minden megbízatásból kikoptattak a tanácsirodán. Mert akkor irigyeltek, még meg is süvegeltek. Állami fizetés ugyebár, elnökkel, titkárral parola, miegymás. Akkor jöttél te vigasztalónak s a biztatással is, hogy jobb az adventi gyülekezet, hagyjuk ott az egyház kebelét. A pap kiprédikált, akkor is mellém álltál, és azután is, hogy száznegyvenhét magyar elfordult tőlem, mert ők most eggyel kevesebben énekelik: tebenned bíztunk. Bízhatnak! Én azt gondoltam, kicsit helyre billen bennem a világ, ha reád hallgatok. Te pedig… hát ennyi…

EMMA

Én már nem haragszom rád, Károly. De maradjon minden úgy, ahogy Prédikásnak mondtad.

FÜGEDES

Tehát ő is Ábrahám volt! Mert ő meg nekem ajánlott föl téged.

EMMA

Ezek az ő szeleburdiságai. Fölös esze van, szeret játszani.

FÜGEDES

Nem tudom, mi a fölös benne, de bizonyos, hogy valami pluszba van. Ördögi módon eszelte ki, hogy én kérjelek meg neki, hogy aztán lemondhasson rólad javamra, rólad, a drágáról, de cserében egy másik tálentumért. Ez az!

EMMA

Miféle tálentumért?

FÜGEDES

Lenke lányomat akarja feleségül venni.

EMMA

Megdöbben, majd zavart megértéssel. Ugratott téged.

FÜGEDES

A szóbeli kérés után írásban is megverselve. Kihozza gyorsan a kosarat a belső szobából. Látod, ez itt abált szalonna, és ez itt az okmány. Egy kis szeleburdiság.

EMMA

Hirtelen átfutja. Gyulus, akit szíven kaptál, mikor az ölébe potyogtál. Ó, az átkozott!

FÜGEDES

Estében fölfogja. Emma! Hát már te is potyogsz? Ne halj meg, vehet és vihet!

EMMA

Nem adjuk, nem adjuk! A lányunkat nem adjuk!

FÜGEDES

A lányunkat, a lányainkat! Így mondod?

EMMA

Ahogy mindig is gondoltam.

FÜGEDES

Emma! Megöleli. Már nem is tudom, mihez ragaszkodom jobban: hozzád-e vagy az üdvösségemhez. Mert úgy sejtem: a kettő nem azonos.

EMMA

Babrálva. Károlykám! Ne emlegess engem Isten ajándékai között.

FÜGEDES

Nekem az leszel, Emma! Az Úrnak ajándéka.

EMMA

Nézz oda, hogy nekivadult! Károly! Még nem lehet!

FÜGEDES

A szakramentumát! Már hogyne lehetne…

EMMA

Először a lelkünk.

FÜGEDES

Mit ér a lélek, ha egyéb semmi sincs hozzá?!

EMMA

Először ott lássalak a cseberben! A kádban!

FÜGEDES

Hol az a víz, hogy ugorjam belé, a meleg máléját! Vedret ragadva. Gyerünk a szent vizet behordani!

EMMA

A tekercset fölkapva. Ezt még lenyeled, Gyuluci!

Mindketten ki. Lenke jön. Prédikás érkezését várva az ablakot lesi, és közben az arcát, testét borító fehér leplet próbálja, bemegy a belső szobába.

Prédikás jön, a ház sarkában az ablak alatt elkezd macskamód nyávogni. Kétszer, háromszor. Az ablak kinyílik, fehér leples alak hajol ki rajta.

A FEHÉR LEPLES

Vártalak, Gyulus!

PRÉDIKÁS

Gyulus! Azt mondod! Gyulus. Akkor nem is kérdem, hogy mi a válaszod! A puszta megszólításod: boldogító válasz! Zsenge Lenke! Azzal, hogy hozzám jössz, semmi bűnt nem követsz el, hanem ellenkezőleg: az Úrnak ösvényére léptél. Semmi okod már a vezeklésre! Vesd el szép arcodról azt a leplet.

A FEHÉR LEPLES

Apám haragjától félek, de ha kimenekítesz innen, Ádám és Évaként megyünk, mert kénoz a vágy, bódog óra, vezess jóra, bé igyenest a rekettyésbe!

PRÉDIKÁS

Most is játszik a lelkem! E szent percben is incselkedik, jő, hogy megegye az ember! Egy csókot a keresztelés előtt, előlegbe!

A FEHÉR LEPLES

Ó, ne még! A gyönyörűségtől ne haljak meg ebbe a szent percbe!

PRÉDIKÁS

De hiszen ezzel kezdődik az örök élet. A leplet félreráncigálva meg akarja csókolni. Miklós képe mered rá. Ábrahámnak istene! Te pogány rablógyilkos! Lenke oson melléje.

LENKE

Gyula bácsi, nem látott itt egy bakmacskát? Cicukám! Cicukám!

PRÉDIKÁS

Hirtelen felháborodással. Sátán macskája! Nem félsz az Istentől?

MIKLÓS

Nono!

PRÉDIKÁS

Hirtelen hangváltással. Hehe! Kedvesek és játékosok vagytok. Hic erat in votis! Ezt akartam tudni! Hogy szeretitek egymást. Örülök, hogy erről meggyőződhettem. Pajkos gyerekek vagytok, a módszerben tehát valamennyire hozzátok is igazodtam, homo ludensként próbáltalak megérteni benneteket, utóvégre semmire se megyünk a hírhedett kálvini zordsággal, gyomorbajos, mordályos kedvetlenséggel, nem igaz?

LENKE

Tátim! Hogy ez hogy tud csatarálni!

PRÉDIKÁS

Az elszaladó Lenke után. Készülj, lányom a keresztelőre. Miklóshoz. Te, fiam, sajnos nem lehetsz ott jelen.

MIKLÓS

Én majd jövök később! El.

Emma egy veder vízzel rohan be, s önti a kádba, majd a belső ház felé sietve odaszól Prédikásnak.

EMMA

Ábrahám úr! A suj a nyakába!

Prédikás sajnálkozva pislog, majd nekiáll a keresztelési előkészületeknek. Palástot ölt. Hosszú, fehér gatyában, ingben Fügedes jön, mögötte Emma, karján törülköző, kezében égő gyertyaszál.

Az örök Isten, engem, kisdedet

mindig úgy segítsen,

hogy hitem által lelkem

örök üdvöt nyerjen!

PRÉDIKÁS

Mássz be, testvérem a vízbe, mely a Jordánnak üzenete. Hullámzása meg ne riasszon, sodrása ne rettentsen. Fügedes bemászik a kádba. A vacogás nem illendő. Távozzék tőled minden, ami szennyes, Emma asszony pedig legyen a te keresztanyád.

FÜGEDES

Akkor én a saját keresztanyámat veszem feleségül?

PRÉDIKÁS

A nagy szakadékban mindennek helye van. Mondd el, testvérem, sommásan életed nagy fordulatát, mely téged e szent kádba vezetett.

FÜGEDES

Vallom itt a láthatatlan gyülekezet előtt, hogy a rengeteg tanfolyam. A tanácsi vezetőség azt mondta: Fügedes nagycsaládos szegény ember, esze is van, jó származása is van, nincs semmilyen politikai szemölcse, púpja, a mi részünkről menjen rajoni és tartományi tanfolyamokra, hogy legyen itthon minekünk képzett káderünk. Megírták az életrajzomat, és minden évben küldtek, és mentem. Szülészet, tyúkászat, propaganda, minden, és azt mondták: lesz jó fizetés is. Azután beütött a purifikálás, mindenkit levizsgáztattak és kategorizáltak a nézetei, múltja, rokonság szerint. Tőlem azt kérdezték: Fügedes elvtárs, mit csinálna, ha valamely támadás esetén jönnének az imperialisták? Mondom: én még én, de magik? Hogy értem ezt? Úgy, hogy nekem az USA-ban édes nagybátyám van, adventista főpap. Akkor kipurifikáltak és megbélyegeztek, ámen.

PRÉDIKÁS

A vallomás elfogadható. Mondd utánam. Atyám, két arcom volt…

FÜGEDES

Atyám, két arcom volt…

PRÉDIKÁS

Egyik a te műved, másikat az emberek és a bűnök formálták. Peregjenek le rólam a vízcseppekkel a kísértések, amelyek akár valami szirének…

FÜGEDES

Szirénák…

PRÉDIKÁS

Szirének, a csábítások hangjaival.

FÜGEDES

A csábítások hangjaival.

PRÉDIKÁS

Néked ajánlom föl életemet, Uram!

FÜGEDES

Néked ajánlom föl életemet, Uram, ámen.

PRÉDIKÁS

Az ámen, az rám tartozik. De maradjon. Ámen. Lelki szemeimmel látom tebelőled, kunkori farkával az ördögöt távozni. Másszon ki testvérem a vízből, és vallja meg, ahogy érzi magát.

FÜGEDES

Fázom és reszketek.

EMMA

Erős célzattal Prédikás felé. Majd én megmelegítelek. Isten hozott közibénk. Arcát törli, majd megcsókolja. A hátsó szoba felé vezeti.

PRÉDIKÁS

A lányokat kérem!

Fájdalmas, veszendő értékeket sirató dallam. Prédikás kezében kehellyel, arcát úgy igazítja, hogy minden komikumot nélkülözzön a tartása. A lányok bevonulnak, tartásuk ünnepi, sőt méltóságteljes. Ruházatuk az erdélyi Szék község népi viseletének stilizált formája. Uralkodó szín: a fekete-piros. Kezükben gyászszegélyes zsebkendő. Énekelnek.

A LÁNYOK

Anyám, anyám, édesanyám,

Ne kiálts több átkot reám.

Anyám, anyám, édesanyám,

Adjad áldásodat reám.

Megállnak Prédikás előtt. Nem rá néznek, hanem valahová az elszállt dallam után. A következőkben Prédikás – a szertartás idejére – átcsap mintegy saját ellentétébe. Beszédje se nem papos, se nem szónokias. Ünnepi öltözékben bejön Fügedes is, majd azután Emma húzódik melléje. Emma ruházata már nem a régi. Egyszerű, szelíd parasztasszonnyá lett Fügedes mellett. Valóban olyan, mintha a lányok anyja lenne.

PRÉDIKÁS

Fiatal életének sorsfordulóján az új keresztség felvételére megjelent: Fügedes Erzsébet, Fügedes Magdus, Fügedes Mária, Fügedes Teréz, Fügedes Lenke. Fügedes Károly félárvái édesapjukkal együtt vállalják, hogy elfordulnak mindattól, ami gáncsa volt annak, hogy önmaguk lehessenek. Lépjetek be gyülekezetünkbe, testvéreim, és felejtsétek el a lelketekért, gondolataitokért tülekedő külvilág kísértéseit. Odakint: mások számára nevel benneteket nyílt és titkolt érdek; idebent, az önként vállalt lemondásban magatok lehettek. Odakint, akár a törékeny szárnyú pillangók, fénytől fényig röpködve tévelyegtetek; idebent magatokban gyújtsatok gyertyát, hogy annak a fényénél keressétek a jövendőnek ösvényeit. Az új keresztség legyen számotokra felejtés is; feledjétek a múltat, amiként a természet felejti minden tavaszon, hogy lombját, virágját oly sokszor elhullatta. Vak maszkok voltatok odakint. Legyetek látó emberekké a véka alól kiszabadított világosságban. Ámen.

A kehelyből vizet csöppint a lányok fejére. Emma könnyezik. Ének: „Anyám, anyám…” stb. Vonulnak át a belső szobába. Prédikás, Fügedes hátramarad. Kézfogás.

FÜGEDES

Szívesen látjuk majd az ünnepi vacsorára.

PRÉDIKÁS

Később visszajövök. Indul kifelé, Fügedes kíséri.

FÜGEDES

De vissza tetszel… tetszik jönni! Nehogy egymás nélkül maradjunk!

PRÉDIKÁS

Egymás nélkül nem maradunk. El.

Fügedes egyedül marad a színen. Táncos mozdulatokkal énekelve bevonulnak a legények. Ének.

Égnek a lámpák a függönyös szobában,

Barna kislány gondolkodik magában.

Ne gondolkodj, barna kislány, hanem gyere ki

Ölelésre vár a karom ideki.

A legények eltáncolnak a ház előtt, majd azután – hogy a lányok is elészaladnak –, a dombon folytatják a farsangolást. Táncolnak.

Fügedes nézi, nyilván Miklóst keresi köztük. Miklós nincs jelen. A fiatalok hátravonulnak.

FÜGEDES

Szóval itt vagytok, legények. De nem jött meg a főkolompos. Az én kedves keresztapám, aki böjtös majomnak, kelekótyának, félnótásnak és imádkozó sáskának keresztelt engemet. No, gyere csak, komám, az álszakállad, papi kalapod nem fog megtéveszteni. Most légy okos, Uram, most adj tanácsot a büntetésre nézve. Azt mondod, legyen sötétség, és a vízzel teli kádat állítsam útjába? Atyám, kitűnő elgondolásaid vannak. Beverem az orrát a gyalázatosnak, beverem anélkül, hogy a kezemmel illetném. Megbüntetem és bűntelen maradok, általam bűnhődik, de én általa nem esem bűnbe. Hogy mondod, Uram? Forró vizet is? Hogy megemlegesse? Kanna vizet önt a kádba. Utána pedig csupa tévedésből lisztes törülközővel fogom az orrát, az ateista képét borogatni. Jobbnál jobbak, Uram, az elgondolásaid. Majd azután hellyel kínálom, a seggbe rugó masinámat működésbe hozom… A lábam jobban örülne az ülepének, de hát aki direkte tisztogat: beszennyeződik. Akkor vállalják az eszközök mindenért a felelősséget, viseljétek a következményeket.

HANG

Kintről, a ház sarkából. A farsangolókat fogadják-e, bátyám?

FÜGEDES

Fogadjuk, fogadjuk! De csak egyenként. Verifikálás! Purifikálás! Hányan vagytok?

HANG

Sokan vagyunk! Ludas Matyi be.

FÜGEDES

Gyönyörű kis felvonulás. Általános képmutatás. Te ki vagy?

LUDAS M.

Ludas Matyi.

FÜGEDES

A képedet lássam a maszk alatt! Jöhetsz és mehetsz. Vigyázz, mert itt egy kád van! De hallod-e, Matyi? Te Mátyás! A leányaim nem tojó ludak, úgy viselkedjél!

LUDAS M.

Én csak kicsi gúnár vagyok, még nem kakasolok.

FÜGEDES

Hát ti? Kik vagytok?

ILÓK

Én vagyok Ilók.

MIHÓK

Én pedig a Mihók.

FÜGEDES

A képeteket lássam.

ILÓK

Farsangi csókot Ilóknak, Fügedes bácsi.

FÜGEDES

Ne fajtalankodjunk! Mihók, vidd innen az Ilókodat, míg farba nem rúgom. Hé! Állj meg! Te ki vagy?

SZAMÁR

Én vagyok a Barát és a Szamár.

FÜGEDES

Ilók, Mihók, Szamár, Barát, ez is dupla. A barátnak, látom, csak a szamarabbik fele jött el. A képedet lássam. Így még nagyobb szamarat mutatsz. Te maszk nélkül is jöhettél volna.

SZAMÁR

Nem akartam kiedhez hasonlítani.

FÜGEDES

Rásózva. Vigyázz, te füles! A leányaimnak nem azért csináltattam szoknyát, hogy ekkora bakszamarak bújjanak alája.

SZAMÁR

I-ááá! I-ááá!

FÜGEDES

Ezen a nyelven az apáddal társalogj. Hát az utolsó farsangos hol van! A vezéretek!

SZAMÁR

Itt valahol, jön valahol!

FÜGEDES

Mifajta képmutatást öltött magára?

SZAMÁR

Nagy haja, szakálla, fekete ruhája.

FÜGEDES

Mehetsz, de vésd eszedbe: a lányaimmal nincs szamaragolás.

SZAMÁR

Nem szamárkodunk, csak cicázunk. El.

FÜGEDES

Nagy haja, szakálla… Fogadjuk hát barátilag a barátot, érdeme szerint a pokolravalót. Ritka öröm, Atyám, az elégtétel gyönyörűsége. A te ügyedért teszem, Uram, csak el ne ügyetlenkedjem a dolgot. Lisztet szór egy törülközőre. Kötelet feszít a kád elé. Így majd fürgébben igyekszik – bele a kádba. Belzebub kölyke a feresztőtekenőbe!

Kutyaugatás.

Ki az?

HANG

Lelki testvér.

FÜGEDES

És még kicsoda?

HANG

Nem elég a lelki testvériség?

FÜGEDES

Gyere hát nyugodtan, ne félj a kutyától!

PRÉDIKÁS

Jön nagy sietve, majd a kötélben megbotolva beesik a kádba. Jajistenem!

FÜGEDES

Az Úr hozott, szamárnak hátulja! Hitványságnak legeleje!

PRÉDIKÁS

Jaj! Az orrom betörött! Le vagyok forrázva!

FÜGEDES

Le vagyunk forrázva? Mindjárt meg is kopasztalak.

PRÉDIKÁS

Maga meg van bolondulva!

FÜGEDES

Ettől gyógyulsz meg, sátán nyargonca! Te töksi tekergő, te mocskolódásban bujálkodó vadszamár, te kelekótya, így mondtad, ugyebár?

PRÉDIKÁS

Mikor mondtam én, hogy mondtam volna? Ne gyilkoljon engem!

FÜGEDES

Már hogy is gyilkolnálak, te böjtös majom, te bolond liknak szellentése, kólikás kankutya!

PRÉDIKÁS

Kankutya, szellentés, majom és kólikás! Jaj! A sátán kezére jutottam! Ez megbolondult a szent keresztségtől!

FÜGEDES

Egyebugya, tajdak és félnótás? A hamis haj pedig itt marad.

PRÉDIKÁS

Hamis haj! Saját hajzatom! Az isten szerelmére!

FÜGEDES

Mindjárt kiderül. Húzza, de tartós. Ezt enyvvel ragasztottad? No majd a szakáll! Az álszakáll!

PRÉDIKÁS

Ne tépdesd, ember! A szakáll is az enyém, saját növesztésem!

FÜGEDES

A lányom szakálla! Nem tőle kaptad? Le vele és ide vele!

PRÉDIKÁS

Oda vele! Jaj! Megbolondult a legjobb tanítvány! Engedd, Uram, hogy legalább hasba rúgjam!

FÜGEDES

Hasba rúgnál, te bakmajom? Hát erőszakoskodom én teveled? Hozzád sem érek. Amit ráncigálok, a szőrzeted, a lányom tulajdona!

PRÉDIKÁS

Miket beszél?! A szőrzetem a lányáé! Borzasztó!

FÜGEDES

No gyere a lámpához, pörköljelek is meg egy cseppet! Mivel ragasztottad fel a szakálladat? Csak a pofátlan pofabőröddel együtt jön le?

PRÉDIKÁS

Segítség! Nézz már le, Uram, az égből!

FÜGEDES

A lámpafényben. Édes jó anyám, ki szültél a világra! Prédikás testvérem! Üdvösségem gondozója! Mit tettem, ó, teremtőm!

PRÉDIKÁS

Berúgtál, te részeges öszvér!

FÜGEDES

Már hogy rúgtam volna be? Kirúgni szerettem volna egy másik szakállas farsangost! Ó, szakadjon rám az ég! Bocsáss meg nekem! Ki fogja megbocsátani nekem a megbocsáthatatlant?

PRÉDIKÁS

Egyedül az Isten, mert én nem tehetem.

FÜGEDES

Itt helyben vakuljak meg, hogy tévedésből tettem! Most már vezekelhetek, míg sündisznóvá nem zsugorodom a bánatban! Ó, bocsáss meg!

LENKE

Gyorsan be. Nem tudom, miről van szó, de bocsásson meg neki, Gyula bácsi!

PRÉDIKÁS

Nem áll módomban. Az Úr legyen véle, tiveletek és kivált énvelem.

FÜGEDES

Lenkéhez. Törülgesd meg szegénynek az orcáját. Csupa víz.

Lenke felkapja a belisztezett törülközőt, és Prédikás arcára nyomogatja.

PRÉDIKÁS

Prüszkölve. Hát ez micsoda már megint?

LENKE

Ó, bocsánat!

PRÉDIKÁS

Hát már te is elmebajos lettél?

FÜGEDES

Lenkéhez. Mért nem nyitod ki azt a nagy szemedet?

LENKE

Tessék itt helyet foglalni, hogy a hibámat helyrehozzam. Hol egy tiszta törülköző? Fordultában a farba rúgó masina lábítóját meglendíti.

PRÉDIKÁS

Auuuu! Mi volt ez? Mi az istennyila? Lába! A kitépett hajam, szakállam után még ez is! Így megcsúfolni valakit felül is, alul is, pont, amikor nősülni akarok! Istenem, hová vezéreltél, hová delegáltál? Már a szemem is káprázik! A belépő Miklóshoz. Ki vagy te? Mit akarsz tőlem saját képmásomként?

FÜGEDES

Prédikás testvérem! Hát te… ketten vagytok?

PRÉDIKÁS

Az ördögöt látom a kunkori farkával nyargalni. Köszönöm az ünnepi vacsorát. A gyülekezetből pedig ki vagy purifikálva! Az ég felé. Purifikálj, Uram, míg meg nem buktatnak a kegyeidbe furakodott ateisták! Gyorsan el.

Lenke gyorsan bemegy a belső házba.

MIKLÓS

Leszedvén álhaját, parókáját. Fügedes bátyám…

FÜGEDES

A farba rúgó székbe ülve. Ne zavarj! Lábít, rugdostatja magát. Ne sajnálj engem, Uram! Úgy! Még egyet! Köszönöm, Uram! Megérdemeltem.

Lenke be, batyuval.

MIKLÓS

Fügedes bátyám. Mi ketten… Lenkével elmegyünk.

FÜGEDES

Szöktetés? Újabb pogánykodás?

MIKLÓS

Kényszerű megoldás. Ha véka alatt van a világosság, legalább a lányok ne maradjanak itt véka alatt.

FÜGEDES

A lányok? Tán a többit is szöktetni akarod!

Erzsi, Magdus, Marika, Teréz jön ugyancsak batyuval, a legényével kézen fogva. A fiúk rendes öltözetben. Maszkjuk a kezükben. Dalukra Fügedes már akkor fölfigyel, hogy a belső szobából elindulnak. Emma követi őket.

Anyám, anyám, édesanyám,

Ne kiálts több átkot reám.

Anyám, anyám, édesanyám

Adjad áldásodat reám.

FÜGEDES

Gyermekeim, ne tegyétek ezt velem! Erzsi, Magdus, Marika, Terézke lányom… Nem ezért kerestük a kútból a kiutat. Fiúk! Kiraboltok! Mint a pangó vizet hagytok itt engem! Emma! Beszélj velük!

EMMA

Már nincs kivel, Károly.

FÜGEDES

A gyülekezetből is ki vagyok purifikálva. Kivel maradok én itten?

EMMA

Megleszünk majd ketten.

FÜGEDES

Hullásban vagyok a pokol szakadéka felé. Menjetek, menjetek, de tudjátok, hogy én meghaltam. Sirassatok! Nekem már nincs erőm siratni magamat. A büntetőszékbe roskad.

EMMA

Károly! Károly! Ne hagyd el magad! Te leszel az én prédikásom, és én a te gyülekezeted.

A dombon már a siratóasszonyok Fügedes majdnem életnagyságú rongybábujával.

SIRATÓASSZONYOK

Ó, Fügedes, Fügedes.

Ez a fekete leves. Jaj!

SIRATÓASSZONY

Lekaszált a zord halál,

Így hát bizony meghalál.

SIRATÓASSZONYOK

Jaj!

SIRATÓASSZONY

De sok tököt s murkot ettél,

Seggbe rúgót szerkesztettél.

SIRATÓASSZONYOK

Jaj!

SIRATÓASSZONY

Most a tököd az asztalon,

Sárgarépád a hasadon.

SIRATÓASSZONYOK

Jaj!

FÜGEDES

Nincs már kiutunk se kifelé, se befelé.

LENKE

Szegény édesanyám, ha látna bennünket a reánk pazarolt éjszakáival. Ha elmondhatnók neki most: köszönjük, hogy felneveltél, pangó vízbe nem vetettél.

MIKLÓS

Pangó vizek vagyunk, Fügedes bátyám, de még azok se leszünk, ha százan százegyfelé vesszük az irányt. Nem kell magának a Tebenned bíztunk, de bízzunk legalább abban, hogy a pangó vizek is elindulnak egyszer…

FÜGEDES

Hová, merre, fiam?

MIKLÓS

Amerre mi megyünk mostan – szabálytalanul, de reménységgel.

Ének

Anyám, anyám, édesanyám,

Ne kiálts több átkot reám! stb.

Lassú függöny

Jegyzet

A darabnak két egyfelvonásos előképe ismeretes. A Fügedes a paradicsomban című egyfelvonásos vidám játék 1965-ben Marosvásárhelyen, a Maros-Magyar Autonóm Tartomány Néptanácsa Művelődési és Művészetügyi Bizottságához tartozó Népi Alkotások Tartományi Házának gondozásában jelent meg. A Fügedes a pokolban, avagy Sáronnak nárcisza című egyfelvonásos „farsangi játék” pedig az Utunk 1975-ös évkönyvében olvasható, majd a Művelődés 1975/4-es száma is közreadta. E két játék motívumai beépültek a Vidám sirató egy bolyongó porszemért című darabba, amely az Igaz Szó drámapályázatára íródott 1976 őszén. A folyóirat mellékleteként 1977 februárjában jelent meg, majd az Alföld 1977/6-os, Sütő András ötvenedik születésnapját köszöntő száma is közölte.

A marosvásárhelyi Állami Színház magyar tagozata Harag György és Hunyadi András rendezésében a petrozsényi előbemutatót (1977. október 6.) követően 1977. október 14-én mutatta be Marosvásárhelyen. Díszlet és jelmez: Tamás Anna; koreográfia: Lőrincz Lajos; zeneszerző: Selmeczi György. Szereposztás: Fügedes Károly – Tarr László; Prédikás – Lohinszky Loránd; Somosiné – Bányai Mária, illetve Szabó Duci; Lenke – Mózes Erzsébet; Marika – Farkas Ibolya; Teréz – Adleff Ingeborg; Erzsi – Borbáth Ottília; Magdus – Bálint Mária; Legények – Ferenczy István, Győrffy András, Hunyadi András, Réthy Árpád, Nagy László; Farsangolók – Lőrinczy Ica, Kovács Kati, Kárp György, Mendel György. Közreműködött: Bámbó Gábor és zenekara.

A szerző az alábbiakat írta az ősbemutató együtteséhez: „Akár egy maréknyi sós tengervizet: úgy merítettem e farsangi játék témáját a Mezőség pangó vizeiből. Hogy ujjaim között a kortyintásnyi, üdítőnek látszó csillámlás szertefolyt: tenyeremen marad a só, a vidámságnak álcázott anyag keserű kicsapódása. Porszemsirató játékomat vidámnak kereszteltem el. Talán ösztönös védekezésként. Hiszen emberi szokásunk: a visszafogott aggodalmat mosolyba göngyölni.”

A szegedi Nemzeti Színház társulata Léner Péter elképzelésében 1978. március 10-én mutatta be a szerző jelenlétében. Díszlet- és jelmeztervező: Gyarmathy Ágnes; zeneszerző: Selmeczi György. Szereposztás: Fügedes Károly – Paláncz Ferenc, illetve Mentes József; Prédikás – ifj. Újlaky László; Somosiné – Vajda Márta; Lenke – Nagy Anikó; Magdus – Nagy Mari; Teréz – Raszler Ildikó; Erzsi – Rónay Beáta; Marika – London Katalin; Miklós – Rácz Tibor; Ludas Matyi – Nagy Miklós; Szamár – Kerpits Miklós; Ilók-Mihók – Kuti László.

„Reménységgel, sőt bizalommal indítom útjára Vidám siratómat a szegedi színpadra. Reménységgel, hiszen lelkes és kitartó kérés előzte meg az indulást; bizodalommal pedig, mert itthon, az ő szülőföldjén bejárta már a Székelyföld városait és falvait; szavaira rábólintottak a nézők: valóban gondunk ennek a Vidám siratónak a gondja; valóban szembe kell néznünk a mi bolyongó porszemeink omlást jelző tétovaságaival. A szerző úgy gondolja, hogy ha egyebet nem: sorsjelzést küld bár – testvériségének okán – a szegedieknek” – írta Sütő András a magyarországi bemutató alkalmából.

A galaci Drámai Színház 1980. január 13-án Adrian Lupu és Magdalena Klein rendezésében mutatta be. Románra Gelu Păteanu fordította. A szereposztásból: Fügedes – Mitic Iancu; Prédikás – Mihai Mihail; Somosiné – Suchici Codriel.

A műből Kertész László rendező inspirációjára Szőnyi Erzsébet egyfelvonásos énekes játékot írt, melyet 1980. március 7-én a Népszínház operatársulata mutatott be Palotás községben. (A darab egy műsorban szerepelt F. Schubert Asszonyháború című művével.) Rendező: Kertész László, díszlettervező: Csanádi Judit; jelmeztervező: Rimanóczy Yvonne; koreográfus: Móger Ildikó; karmester: László Endre és Dömötör Zsuzsa. Szereposztás: Fügedes – Vajda Dezső; Prédikás – Németh József; Somosiné – Bihari Tóth Zsuzsa, illetve Bagó Gizi; Lenke – Kárpáti Magdolna; Magdus – Jászter Mari; Teréz – Palojtai Zsuzsa; Marika – Bagó Gizi; Erzsi – Bakonyi Ilona; Miklós – Keresztessy Péter; Szamár – Oláh László; Ilók – Szele Margit; Mihók – Virágh Rezső; szólótáncosok – Bognár Éva és Nemes Lajos.

A zenés játékhoz Weöres Sándor dalszövegeket írt, melyeket e helyütt adunk közre.

Fügedes, Prédikás duettje

EGYÜTT

Finom ez a kolbász,

tüzes ez a bor.

Lakománk a végső,

a torkunkra forr.

FÜGEDES

De kár, hogy utolsó,

többé semmikor.

PRÉDIKÁS

Hál’ isten, utolsó,

többé semmikor.

FÜGEDES

Sonka, hurka, sült szalonna,

sódar, gömböc van elég,

nincsen, aki eltilthassa,

se anyós, se feleség.

PRÉDIKÁS

Önmagunk csak, önmagunknak,

mindörökre tiltsuk el,

mert a húsban és a borban

ördög zabál, énekel.

EGYÜTT

Nosza, faljunk utoljára,

amíg a torkunkra forr,

jaj, de finom ez a kolbász,

jaj, de tüzes ez a bor.

Az öt Fügedes lány kvintettje és tánca

A Fügedes lányok vagyunk,

hopla-hopp!

Akkor jó, ha táncolhatunk,

hopla-hopp!

Ahhoz bálba kéne menni,

de nem szokták megengedni,

hopla-hopla-hopp!

Mert Szodoma és Gomorra

hopla-hopp!

hajdan tánctól veszett oda,

hopla-hopp!

Csak vigyenek minket táncba,

Szodomába, Gomorrába,

hopla-hopla-hopp!

Fügedes, Prédikás és az öt lány szeptettje

FÜGEDES ÉS PRÉDIKÁS

Kapjátok, kapjátok

a szent keresztséget.

NÉGY LÁNY

Lenke nélkül.

Fölvesszük, fölvesszük

a szent keresztséget.

HETEN

Utána murok és

paszuly a lakoma,

velünk vacsorázni

gyere ide, koma,

egyél, keresztapa,

egyél keresztanya,

suttyó és vén banya,

boldog ez a tanya.

Fügedes

Tudd meg, ezermester voltam,

barkácsoltam, kovácsoltam,

kereplőt a ház ormára,

mindenkinek más formára,

zivatarból fontam gyeplőt,

levegőből cirokseprőt,

szegecseltem örök-mozgót,

föl az égre kilenc bolygót,

a napot is én vezettem,

melléje a holdat tettem,

adtam jeles bizonyítványt,

ezerféle hamisítványt,

tudd meg, olyan okos voltam,

amily hülye vagyok mostan,

rád hallgatva, prédikátor,

nem vagyok a régi bátor.

Egy liter,

két liter,

megfékez a heveder.

Fügedes, Prédikás, Emma

FÜGEDES

Se hús, se bor, se káromlás,

onnan jő az örök romlás.

EMMA

Az utolsó vacsorát

mindörökre befejeztük.

Kutyák étkét, italát

megfelelő helyre vetjük.

PRÉDIKÁS

Jaj, eszem a lelkedet,

Somosiné, szívem, Emma!

EMMA

Lelkemet bíz eheted,

itt főbb rontás nem terem ma.

PRÉDIKÁS

Aki sokat iszik,

elálmosodik.

FÜGEDES

Aki sokat papol,

megátalkodik.

EMMA

Kolbászt, hurkát a szemétre,

a bort a vödörbe,

onnét a gödörbe.

Nyavalyások, adok nektek,

ti két részeg görbe,

ti két bamba törpe.

Fügedes, Prédikás és Lenke terzettje

PRÉDIKÁS

Diogenész, Diogenész,

mértékletes lélek –

LENKE

Diogenész, kótyagos ész,

inkább nem is élek!

FÜGEDES ÉS PRÉDIKÁS

Hordóban lakott,

bort mégsem ivott –

Kivéve, ha nagy titokban

pálinkát kortyingatott,

ahogy szokták prédikások,

jellemes apostolok.

FÜGEDES

Elhallgass, te kutya lánya,

fáj a fogad pálinkára?

Szerencséd, te kis piros:

testi fenyítés tilos.

HÁRMAN

Diogenész, Diogenész,

a józan ész, kótyagos ész,

ő volt a nagy életművész,

már azóta élni nehéz.

Lenke és Miklós duettje

LENKE

Benn. Te vagy Miklós?

MIKLÓS

Kinn. Melyikőtök van benn?

LENKE

Öt lányból az egyik.

MIKLÓS

Te vagy, Lenke lelkem?

LENKE

Dehogyis a Lenke.

MIKLÓS

Teréz, Magdus, Örzse?

LENKE

Melyiket óhajtod?

MIKLÓS

Ne bolondozz, Lenke.

LENKE

A római pápa.

MIKLÓS

Szentatyám, jöhetnék?

LENKE

Ha szándéka tiszta,

bejöhet a vendég.

EGYÜTT

Benn. Gyere hozzám mindörökre,

össze van a szívünk kötve,

mi eddig volt, annak vége,

boldogságra fölcserélve.

Fügedes, Prédikás

FÜGEDES

Tudom a teendőm.

PRÉDIKÁS

Halljam az eszmédet.

FÜGEDES

Kezünk, lábunk tiszta maradjon

üdvösségünk végett.

PRÉDIKÁS

Így igaz, barátom.

FÜGEDES

Nyelvünk legyen tiszta,

a kényes dolgokat

mondassuk el mással,

ennek ez a nyitja.

PRÉDIKÁS

Látom, már tanultál,

szavamból okultál.

FÜGEDES

Itt a csizmakaptafám,

szerkesztek belőle

farba rúgó gépet.

PRÉDIKÁS

A leányaidnak

nevelése végett.

FÜGEDES

Sitty, sutty,

reszkess, minden lányom!

Ez a legjobb és legújabb

találmányom.

Fügedes, Prédikás duettje

PRÉDIKÁS

Harminchárom éves vagyok,

nősülni szeretnék.

FÜGEDES

Erre még ihatnánk!

Erre még ehetnénk!

PRÉDIKÁS

Felejted a fogadalmad?

Fogadtunk: nem iszunk.

FÜGEDES

De azt nem fogadtuk,

hogy mást nem itatunk.

PRÉDIKÁS

Hát itassuk egymást,

legjobbik barátom!

Kart karba öltve isznak.

FÜGEDES

Asszonyra gondoltál?

Talán egyik lányom?

PRÉDIKÁS

Emmát kérd meg nékem,

egyetlen barátom!

FÜGEDES

Elcsapnád kezemről?

Jaj, de nagyon bánom!

EGYÜTT

Mind a ketten

Emmát úgy szeretjük,

hogy kettesben

meg se beszélhetjük,

harmadikul

kéne ide Emma,

no de hát nem

osztozhatunk rajta.

A Fügedes lányok éneke

Jaj de szeretnénk férjhez menni

kisbabát ringatni,

a férjünknek a bölcső mellett

páros csókot adni.

Mert akinek ura van,

hap-hap-hap,

úgy is boldog, ha kikap.

Azért járunk minden táncot,

foxot, tangót, csárdást,

hogy férjünket megszerezzük

s mindkettőnkre áldást.

Mert akinek ura van,

hap-hap-hap,

úgy is boldog, ha kikap.

Fügedes és az öt lány szextettje

FÜGEDES

Halljam, miért lázadoztok?

ÖT LÁNY

Mert táncolni akarunk.

FÜGEDES

Hátatokon már a vessző

táncot ropni megtanult!

Ejha, még elég se volt?

ÖT LÁNY

Mind táncolni akarunk,

ugrálás az ünnepünk.

Hát a mozit vajon kinek

találták ki, nem nekünk?

FÜGEDES

Moziba kívánkozol

kandúrokkal csókolózni bolondul?

LENKE

Én Miklósom nem kandúr!

ÖT LÁNY

A többié se kandúr!

FÜGEDES

Kandúregyüttes az egész,

szerelemért bolondul!

ÖT LÁNY

Angyalegyüttes az egész,

szerelemért elindul!

Emma és az öt Fügedes lány szextettje

LENKE

Már mindenünk felajánlva

a lemondás oltárára,

felajánlva lábunk, kezünk,

szabad szívünk, józan eszünk.

Mert megmondta Prédikás:

ez a helyes felfogás,

minden más csak tévedés,

nem kicsi és nem kevés.

SZEXTETT

Lám, megmondta Prédikás, Prédikás,

igazságunk óriás, óriás,

hát cipeljük mindenütt, mindenütt,

mint cigány a hegedűt, hegedűt.

Prédikás:

lám, megmondta minekünk, minekünk,

óriás

igazságot mívelünk, mívelünk,

nem pedig csak mímelünk, mímelünk,

igazság jár mivelünk, mivelünk.

A zenés játék ősbemutatóját Marosvásárhelyről küldött soraival köszöntötte Sütő András:

„A vidám játék csak keserűségben foganhat – ha igazán vidám akar lenni. Ez az én Fügedes-játékom is sírással kezdődött, vagyis azzal a lelket csöppet sem vidító tapasztalattal, hogy némely közösségünk mily könnyen válik abroncstalanná.

Ez a sírás most énekkel folytatódik a Népszínház operatársulatának vállalkozásában, Szőnyi Erzsébet zenéjével s a számomra oly kedves meglepetéssel, hogy Weöres Sándor, egyik legnagyobb költőnk írt hozzá verset, dalszöveget.

Ilyenformán a reménységemet a szorongás szálai tarkítják: vajon meghozza-e termését a »nagy befektetés«: a vidám játékból kihajt-e a felszabadult – tehát ítéletet mondó – kacagás termő ágazata? Vajon a mezőségi keserűség érvényes marad-e azokon a tájakon is, ahol viszonylag messzire szakadt vándorként megfordul Kertész László rendező jóvoltából is?

Nem tudhatom, ezért a szorongás.

Amit megpróbálok máris elcsitítatni bizodalommal: talán mégis szót érthet a zenés vidám játék azokkal is, akiktől távol esik a forrása.

Mert közös szavainknak közös forrása is.

Mert közös gondjainknak közös hírnöke is.”

A temesvári Állami Magyar Színház Klein Magdalena elképzelésében 1984. május 8-án állította színpadra. Díszlet-kosztüm: Winterfeld Sándor; zene: Elekes Csaba. Szereposztás: Fügedes Károly – Makra Lajos; Prédikás – Sinka Károly; Somosiné – Ferenczy Annamária; Lenke – Gáspár Imola; Magdus – Pusztai Edit; Teréz – Szász Enikő; Mari – W. Péter Ágnes; Erzsi – Fall Ilona; Miklós – Marosi Péter; Első falubeli – Simon Gábor; Második falubeli – Nemes Péter; Harmadik falubeli – Szabó Károly.

Az említett előadások az Igaz Szó mellékletében, illetve az Alföldben közölt szöveg nyomán születtek. Sütő András művét átdolgozta, e véglegesnek tekinthető szöveg jelenik meg kötetünkben.

A komédiából 1983-ban Mircea Moldovan rendezésében film készült, melyet 1984 februárjában mutattak be a romániai filmszínházak; a Magyar Televízió 1986. március 20-án sugározta. A film főcímében és a Rádió és Televízió Újságban félreérthetően szerepel a közlemény, miszerint: „Írta: Sütő András és Mircea Moldovan.” Valójában a film forgatókönyvéhez, amely a drámához viszonyítva több motívumában módosult (például Fügedest patológiás színben tünteti fel, mert nem választották meg a szövetkezet elnökének), Sütő Andrásnak nincs köze.

A nagyváradi állami színház a darabot 1987. július 14-én mutatta be Varga Vilmos rendezésében. Díszlet és jelmez: Bíró I. Géza. Zene: Hencz József m. v. Koreográfia: Szőlőssy János m. v.

Szereplők:

Hajdu Géza (Fügedes Károly), Miske László (Prédikás), V. Csíky Ibolya (Emma), Fábián Enikő és Molnár Júlia (Lenke), Kovács Enikő (Teréz), Molnár Júlia és Fábián Enikő (Marika), Kiss Törék Ildikó (Erzsi), Körner Anna (Magdus), Medgyesfalvy Sándor (Miklós), László Attila (Szamár), Kőrösi Csaba (Ludas Matyi), Ács Tibor (Ilók), Fekete Károly (Mihók)

A nagyváradi közönséget a szerző az alábbi levélben üdvözölte:

Szavak függöny előtt

Ez a színpadi játékom, amely vidám is, szomorkás is, nem azzal a szándékkal íródott, hogy hitbeli ügyekben ítélkezzék emberek fölött. Azért kell ezt most elmondanom, mert eddigi rendezői között akadtak, akik mondandóját így értelmezték. Vegyes érzelmeket keltve kritikában és közönségben egyaránt.

Aki nem óhajtott külső szempontokat belésulykolni, miként a felejthetetlen Harag György: osztatlan sikert aratott Marosvásárhelyt, ahol a százegyedik előadás hangulata is a bemutatóéhoz volt hasonlatos.

De mindez a múlté már.

A Vidám siratónak most Váradon kell igazolnia, hogy megérdemli a szentséges deszkát, színész és rendező alkotó gondját, a közönség figyelmét.

Ezt reménységgel mondom, s annak láttán, hogy azok a jelenségek, amelyek írásra késztettek, mintha fölerősödtek volna napjainkban. Ahol magánüdvösség-hajszolót régen kettőt láttam, ott most heten tülekednek – elfelé a közösség gondjától.

Világjelenségről van szó. Divatosabb kifejezéssel elidegenedésnek hívják. Sok tudós magyarázat is születik erről világszerte.

Ebből nyilván nem következik, hogy ez a színdarab bárminek is a tételes magyarázatát óhajtaná kiegészíteni. Szülőföldemen bolyongó embereket láttam, látok. Köztük olyanokat is, akikkel épp rokonság folytán osztozom létük gondjaiban.

S hogy osztozkodás közben mi mindenre figyelhettem föl, arról tudósít vidáman is, el-elkomorultan is ez a színpadi játék.

Akinek füle van: meghallja.

Akinek nincs: annak legszívesebben a magamét adnám kölcsönbe. Így bizonyára jobban járnék, bár jól tudom: oka van az efféle lehetetlenségnek. Az írói munka hadd legyen csak kiszolgáltatva a Sokaság ítéletének. Mert végül nem a szerző, s némelykor nem is a kritika, hanem a Nagyérdeműnek tisztelt közönség dönti el valaminek az életrevalóságát.

Sütő András

A kolozsvári Állami Magyar Színházban 1987. november 16-án Tompa Gábor állította színpadra.

Díszlet- és jelmeztervező: T. Th. Ciupe. Koreográfus: Pintér Jenő m. v.

Szereposztás: Barkó György (Fügedes Károly), Keresztes Sándor (Prédikás), Lőrincz Ágnes m. v. (Emma), Panek Kati (Lenke), Váli Zita (Teréz), Albert Júlia (Marika), Adorjáni Zsuzsa (Magdus), Rekita Rozália (Ercsi), Csapó György (Miklós), Bíró József (Ludas Matyi), Jancsó Miklós (Barát–Szamár), Sebesi Karen Attila (Ilók), Farkas Attila (Mihók).

A szerző a közönséget az alábbi levélben köszöntötte:

Jó estét, kedves Nagyérdemű!

Ezt a vidámnak nevezett játékot, amely siratással elegyes, ez idáig csak Harag György vitte sikerre Marosvásárhelyt, ahol telt házat vonzott a százegyedik előadáson is.

Másutt már nem volt ilyen sikere. Hogy mi okból: fölösleges lenne most firtatni és magyarázni.

Örülök, hogy véglegesnek szánt formájában eljutott ide is, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igényes színpadára.

Nem tudom, megéri-e itten is a százegyedik előadást. Ha minden kötél szakad, a szerző megelégedne a századikkal is. Szorongásomat enyhíti, hogy rendezője: a Harag György utáni nemzedék legtehetségesebbje. Jó néhány sikeres munkájával bizonyította már, hogy mestere a színpadi játéknak, a szövegben rejlő gondolati lehetőségek kiaknázásának.

Ez az ifjú rendező: Tompa Gábor, akit a szakmai siker máris a térdére ültetett. Ám ezt úgy értem, hogy nem csupán a kritika, hanem a közönség is. Ez utóbbit semmilyen művészi munka megítéléséből nem lehet kizárni. Fontos, amit mond a hivatásos ítész, ám az sem potomság, midőn a gyergyóiak igyekeznek csapatostul Kolozsvárra megnézni a Hamlet-előadást, melynek országos híre kelt.

Tompa Gábor költő is. Választott műfajait a kivitelezés dolgában nem keveri össze; rendezői mondandóiba fölszivárog mégis a sorsát, sorsunkat minden pillanatával átélő poéta létérzése. Amely bizony nem altatódal.

Azt is el kell mondanom itt elmelegedő szívvel, hogy a kolozsvári magyar színészek ejtettek foglyul a színdarabírás számára. Itt mutatták be legelső zsenge munkámat, melyet fényes tudatlanságban Hajdu Zoltán költőbarátommal írtam volt közel negyven esztendeje.

Ez a színház karolta föl későbben a drámáimat. A színház, vagyis azok a színészek, akik tüzet visznek a jövendő felé.

Köszönet érte mindannyiuknak.

Reményszomjasan hadd osztozzam velük magam is abban a hitben, hogy a színpadi szó nem hal meg a kimondás pillanatával. A sokaság szívkamráiban talál menedékre. Azzal együtt keresi útját a megmaradás irányába.

Sütő András

Babilon falai^*

Emlékezés egy bolyongó porszemre

Pusztakamarás. Föl kell jegyeznem hirtelenében, hogy öreg szüleimet viszonylag jó egészségben találtam itthon, már azon kívül, ami régi és megszokott csapás: apám teljes vaksága, s ráadásul anyám bal szemén is az aggkori szürkehályog.

– Az egyik függönyömet elhúzta már a Fennvaló – mondja –, de hála neki, a másikhoz nem nyúlt még.

Még csak az hiányozna. Hogy vak vezessen aztán világtalant. A Fennvalónak persze tudnia kellene, hogy apám egy lépést sem tehet élete párjának segítsége nélkül. De még anyám kezébe kapaszkodva is életveszélyes minden mozdulata. Ahogy mind feneketlenebbé lett a reá borult sötétség, úgy esett széjjel mozdulatainak régi harmóniája. Ahogy elindul: keze-lába hétfelé kalimpál, egyensúlyából a teste hol előre, hol hátrabillen és imbolyog, világra, mintha víz alatt közlekedne. Ezért újra meg újra tárgyaljuk, hogy ha elindul valamerre, hol mit ragadjon meg, és mire legyen tekintettel. Folytatólag apám immáron tizenharmadszor mondja el, hogy egy kilencvenéves papot hasonló állapotban Budapesten megoperáltak, és azóta jobban lát, mint légátus korában.

– Az más – mondja anyám. – Kedvezett neki az Isten, mert földi szolgája volt.

– Hát én nem voltam presbiter? – kapja föl apám a hangját, mint akinek nem tetszik az égi protekció.

Anyám nevet, és a legyintésével azt mondja: már ott fenn sincsen igazság. Másodjára figyelek föl arra, hogy szelíden ugyan, de pöröl az Istennel.

Határozott rosszallás volt abban, ahogyan a bal szemére húzott szürke függönyt fölemlegette s nemkülönben a kedvezést, csak mert Isten szolgája valaki. Vakságáért apám az orvost kárhoztatja, mert hogy elpuskázta volna az operációt, anyám ellenben ilyenkor felmutat az égre, nem titkolván a szemrehányását:

– Ha egyszer ott úgy akarták…

Ebben is különbözik ő a családnak számos tagjától. Azoktól kiváltképpen, akik földi csapot-papot hagyva, a túlvilági jobb kilátásokra vetették magukat. Olyannyira, hogy buzgólkodásuk anyámat minden esetben föl is háborítja. Például nem eszik meg a tojásrántottát, ha disznózsírral készült. Ilyenkor fennen bizonygatja, hogy de bizony napraforgóolaj volt az, a disznózsírt mi sem szeretjük. Aztán, hogy az ilyenformán megnyugtatott szombatosunk jóízűen nekiáll a falatozásnak, győztes mosollyal súgja félre nekem:

– Azt gondolja, hogy Istennek egyéb gondja sincs, csak bennünket figyelni.

És ebben is rosszallás van.

Mert a bajainkban figyelhetne is.

Ezúttal a szombatosok úgy kerülnek elé megint, hogy anyámnak eszébe jut T. Dániel bátyám régi kérelme.

– Te fiam! Szerezz már annak a Dánielnek egy Bibliát, mert egészen meg van háborodva.

Szereznék, mondom, csak az nem olyan könnyű.

– Éppen azért fordult ő hozzád!

Ezzel anyám az ügyet lezártnak tekinti, s várja, hogy legközelebb hozzam Dánielnek a Bibliát. Mert szombatos lévén, neki most ez a legfontosabb.

Hanem azért látni szeretném őt, s ebéd után elindulok a tanyára, ki a Szénafű völgyébe. Egy darabig az országúton megyek, majd letérek a mezei útra, melyet traktorok dagasztottak föl, s a puha emberi talpak már nem bírnak elsimítani. A száraz időjárásban kifakult réten baktatva Anikó nagynéném rég nem látott, kedves arcát próbálom magam elé idézni. Évek alatt elmosódott bennem, akár egy impresszionista festmény, gomolyog puhán az emléke, ám annál tisztábban hallom éles, friss csobogású hangját, s érzem is lényének szőlővenyige illatát. Mert rendszerint ott találtam őt, a szőlősben munkálkodva. Az ültetvény különben az államé, ők csak részes művelői, talán harmadában. A kék szemű asszony mellett Dániel bátyám donkisotti alakja is föltűnik képzeletemben; csupa csont-bőr szikárság, a csüngő bajusza két kopott tollseprű. Mióta csak tudom az eszemet, mindig mezőn lakott, a faluban ritkán fordult meg, akkor is a magánynak szomorkás fellege gomolygott fölötte. Mintha valahol száműzetésben élt volna. Amilyen itt ez a Szénafű völgye is a világ zajának lőtávolán kívül a félholdnyi szőlőssel, egy erdőutánzattal, tocsogós rétekkel, meg egy sunyi pofájú, veres lóval az út mentén.

Aki már messziről néz engem, a fejét meg-meglódítva.

A mancha-szénafűi lovagnak itt a Rosinantéja. Csakhogy az elődjénél zordabb jelenség, bár gebének éppen nem mondható. Borzas koponyájából mint két varangyos béka dülled a szeme, s ahogy jöttömre a két fülét hátracsapja, az semmi jót nem ígér. Ha mellette megyek el, épp a bal hátsó lábának ügyébe esem. Míg óvatosan elkerülöm, hatalmas gyomra megkordul; a pokol kutyája moroghat benne. Azt is látom azután, hogy hosszan, és rosszindulatúlag néz utánam lesunyt fülekkel.

Annál barátságosabb Dániel bátyám, amikor a kutyaugatásra kijön a házból és már ölelkezhetünk a régóta esedékes találkozás örömében.

– A magáé az a ló? – kérdem.

– Az enyém, az ördög vigye.

– Nem valami barátságos.

– Verni kéne – mondja Dániel bátyám. – De nem szabad.

Tudom. Attól csak tovább romlana a természete.

– Mert ő is Isten teremtménye – fejezi be Dániel bátyám a gondolatát, majd belépünk a mesésen kicsi házba, ahol Anikó néném fogad öregedésében is virágos orcával, három rokoni csókkal s öleléssel. De még azután is meg-megsimogat, összehasonlít a régi mivoltommal, ó, istenem, hát te mitől őszültél meg, s a tenyere most is szőlőillatú.

– A hangodat hallottuk minap a rádióban – újságolja akkora örömmel, mintha elveszettnek hittek volna, de íme, megkerültem, és helyére zökkent a világ. S hamarjában azt sem tudja, mivel kínáljon, etessen, itasson: besztercei szilvával, pohár tejjel, köményes pálinkával. S bár jól tudom, hogy együttes fogyasztásukkal az én hasamban is kitör a háború, mert egyik jobban üti a másikat, mint a kék a zöldet, bántódás ne essék, semmit sem utasítok vissza.

Koccintásra emelem apró poharamat, de csak Anikó néném viszonozza.

– Igyatok csak, mert én nem ihatom – mondja Dániel bátyám kérdezetlen is.

Az indoklásra kíváncsian úgy teszek, mintha nem ismerném a tartózkodás okát, s mondom aggodalommal:

– Csak nem beteg, hallja!

Megrázza a fejét, elmosolyodik.

– Egészség van, hála Istennek.

– Nem szereti a köményest?

– Dehogynem szeretem.

– Hát akkor?

Enyhén kihúzza magát, két ujjával elsimítja a bajuszát, s a fejét is megrázva mondja:

– Nekem nem szabad.

– Megtiltotta valaki?

– Hát igen. Meg.

– Az orvos?

– Annál nagyobb személy.

– Efféle tiltásban ki lehet nagyobb személy az orvosnál?

Rám néz hosszan, szegény tájékozatlanra, aki csak gyarló emberben képes gondolkozni.

– Ha jól meggondoljuk – mondja csöndesen –, van az orvosnál nagyobb hatalom is.

– A szakszervezet?

Ezt nem kellett volna kérdeznem. Az illetlen kedélyeskedés a betiltott dizsnózsír és a köményes pálinka dolgában most már bántó lehet. De már mielőtt helyrehoznám a szakszervezeti baklövést, Anikó néném kedvesen vállon legyint, és azt mondja:

– Tudod te jól, hogy ki tiltotta meg! Minek faggatod a bátyádat?

Szégyenemben azért nem maradhatok a bocsánatos képmutatással, bólintok tehát:

– Azt jól tudom, hogy a Fennvaló. Csak arra gondoltam, hogy netán másnak is benne van a keze.

Hát nincs.

Ez az egy is elég a szombatosok szigorú kordában tartásához. Amiből persze rengeteg galiba is támad. Az imádságos szombati nap a reformátusok és az ortodoxok munkanapjával ütközik. Míg azok például népgyűlésen hallgatják az újabb rendeleteket és egyéb létfontosságú közléseket, Dániel bátyám az ő lelki katakombájában Mózes törvényein rágódik, a következő hét kezdetén pedig óhatatlanul beletéved valamilyen kihágásba. Például nem tudja, hogy kezdődik a kutyaoltás, és aznapra a kuvaszt elereszti az erdőben tekeregni. Vagy elszalasztja az örömhírt, miszerint hétfőn olajat, cukrot osztanak, s így van, amikor elesik a járandóságától. Külön gond az is, hogy gyülekezetükben a testi fenyítés tiltva van. Az egyetlen fiú pedig – aki kétgyerekes házasember – gyakorta hajt föl a garatra, s ilyenformán a Fennvaló saját tiltásainak házában szörnyülködhet az italos kihágáson. Anikó néném azt mondja:

– A gyereket meg kéne sapkázni.

Dániel bátyám is úgy véli, hogy talán hasznára lenne, de lehetetlen még a kivitelezése. Akárcsak a ló esetében. Ferkó melegszívű és igyekvő férfiú, s meg-megújuló akarattal küzd az ital kísértései ellen, ám a ló, az egyenesen rosszindulatúnak mutatkozik. Hámban s hám nélkül is úgy viselkedik, mint akinek titkos megbízatása van az itteni kártevésre. Szól hozzá valamit az ember: a fejét rázza, hogy azt ő nem érti.

– Pedig a helyzet az – mondja Dániel bátyám –, hogy nem akarja érteni. Verni pedig nem lehet. Nem szabad. Hisz nemcsak arról van szó, hogy teremtett állatnak vérit nem szabad venni, hanem a mindenben való békességes eljárásról is. Legyen az ember vagy ló, a törvény nem kivételez.

Másfelé terelvén a szót, megkérdezem:

– Hogy érzi magát az új gyülekezetben?

– Köszönöm, jól.

– Mi késztette rá, hogy kilépjen a református egyházból?

A kérdésre Dániel bátyám nem volt felkészülve. Egyelőre csak a fejét veti föl, s néz merőn az elhagyott tévelygések felé.

– Engem?

– Tán megbántották valamivel?

– Engem semmivel. Hanem inkább az, hogy nincs törődés.

– Miféle törődés?

– Az idvezüléssel.

– Már hogyne lenne – mondom. – Harangoznak, énekelnek, imádkoznak, úrvacsorát vesznek…

– Mégis vakok – mondja ki rájuk bátyám az ítéletet.

És kifejti, hogy az elhagyott gyülekezet tagjai nem látják a helyes utat, mely a feltámadáshoz vezet. Vakságuk oka pedig az önmegtartóztatás teljes hiánya és a rengeteg falra hányt borsó. Vagyis a komolyan meg nem szívlelt prédikáció. A papok hiábavaló beszéde, minek következtében az Úr eljövetelének napján igen sokan nem fognak feltámadni. Mármost ilyen társaságban, amely disznóhúst zabálva a fogaival ássa saját sírját, ő semmiért nem vállalhat felelősséget.

– Kiléptem, fiam, mert szeretnék majd feltámadni.

– De vajon lesz-e? – kérdem inkább csak magamtól, mégis tőle kapom a határozott, sőt indulatos választ.

– Lennie kell! Mert ez az élet, így ahogy volt, nagyon szomorú volt!

Bocsánatkérőleg néz a feleségére. Anikó néném kibámul hosszan az ablakon, mintha onnan várna cáfolatot a sommás vélekedésre.

– A ló – mondja. Az átkozott ló az ablakba tolta megint a pofáját.

A csontos, veres állati koponya ott áll valóban mozdulatlanul a kicsi ablak előtt. Nem fér el egészen az üveg négyzetében, így csak az egyik fülét és a fél szemét látjuk, mintegy kinagyítva, a csipáján rezgő legyekkel együtt.

– Hallgatózik – mondja Dániel bátyám, és kacag félig-meddig.

Többet azután sem törődtünk a lóval. Folytatólag engem az érdekelne, hogy a szokásos ceremónián kívül mit művelnek még ott a szombatos gyülekezetben.

– A papot hallgatni nem elegendő – mondja bátyám. – És az sem, hogy vele dicsértetjük az Istent. Abból nekünk is részt kell vállalni.

– Hogyan csinálják?

– Szemináriumon.

– S az hogy megyen?

– Az oktató kérdez, s mi felelünk reá.

– Miket kérdez?

– Mindenfélét, ami benn van a Bibliában. Amit tőled várok – bök felém a mutatóujjával. – Mert az enyém már elrongyolódott.

Mondom, hogy mindenfelé kerestem, de nem találtam.

Elhiszi nekem, a helyzetet megérti, de nem nyugszik bele.

– Akkor tovább kell keresni – biztat mosolyogva.

Az unokái megkapták az új tankönyveket, miért ne kaphatna ő is új Bibliát? Őt ugyanis megilletné, mert a gyülekezetben csoportfelelős lesz nemsokára. Előléptetik. Ilyen kitüntetés őt még az életben nem érte. A bizalomra méltó szeretne lenni, ezért a mai napon is tanulnia kell valamit. Ha kedvem van, együtt lapozhatnánk az ócska Szentírásban. Közben megérkezik a faluból a két leányunoka. Egyik nagy iskolatáskával a nyakában, a másik oly gyönyörűen világló kék szemekkel, hogy ahová néz, verőfényes a hely tőle.

– Apátokat nem láttátok? – kérdi Anikó néném.

– Nem láttuk, csak hallottuk – mondja a nagyobbik leányka.

– Mit csinál?

– Énekel – közli ártatlanul a kék szemű.

Tehát mégis meg kéne sapkázni. Az elnézésnek ez a fajtája már bűn, ezt a Fennvalóval is tisztázni kellene. De most nincs idő rá. Dániel bátyámnak naphaladáskor az imaházban kell lennie, az ide jó hat kilométer. Hogy ne zavarjam a készülődésben, a holnapi leckével birkózó leánykához csatlakozom a tornác végében; ha elakadna valamiben, segítek neki. Anikó néném a varangyszemű lovat tereli a kút irányába. A kisebbik gyermek favéggel hajítaná meg, de nem találja el. A Szentírás apró betűi miatt Dániel bátyám is kihúzódik a napfényre az ajtó elejébe. A könyvjelzőnek használt szőlőlevelet morzsolgatva fennhangon olvassa:

És láték más angyalt az ég közepén repülni, hogy a Föld lakosainak… (Hsss! A tyúkok csipegetik az uborkát.)

A tankönyv szerint mondjuk mi is a magunkét:

A Föld gömb alakja miatt a Nap nem világíthatja meg egyszerre az egész földfelületet. A gömbalak következtében a napsugarak különböző szögben érik a Földet, ami a felszín egyenetlen felmelegedéséhez vezet.

Dániel bátyám, miután a kártevő két tyúkot elzavarta:

És más angyal követé azt, mondván: leomlott, leomlott Babilon, a nagy város, mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek… (Anikó! Muresán a bort kifizette-é?)

Néném a kút mellől kiáltja vissza, hogy a bor ki van fizetve, mi a közlést kiegészítjük azzal, hogy a nappalok és éjszakák jelensége a Föld gömbalakjának egyik következménye. És mire Dániel bátyám útra készen nyújtaná felém a kezét búcsúparolára, azt is tudjuk, hogy az Egyenlítő sugara hatezer és háromszázhetvennyolc kilométer. Ehhez képest semmiség a Sármásig – a szomszédos faluig – való gyaloglás, miután leomlott Babilon.

– Amit ígértél, nem felejted, ugye? – mondja.

Megnyugtatom, hogy a dolog eddig sem énrajtam múlott.

Dániel bátyám donkisotti alakját lassan elnyelik a dombhajlatok a párás alkonyatban. Mert ez az élet, így ahogy volt, nagyon szomorú volt. Sejtem csupán, de bizonyosan nem tudnám megmondani, hogyan jutott ilyen összegezésre. Nincs még hetvenéves.

1980

Pusztakamarási vásárosok útján jött a hír Marosvásárhelyre, hogy Dániel bátyámat a szombatosok szertartása szerint eltemették. Ló rúgta meg, lépét, máját összeroncsolva. Hogy miként történt: még nem volt alkalmam utánanézni.

1985

Egy színdarab forrástájékáról

A szerkesztői kérelem úgy szól, hogy írnék valamit új színdarabom cselekményének színhelyéről, mit a címe is jelez különben: Advent a Hargitán.

Megpróbálom tehát.

Szándékom segítségére jön, hogy újra itt vagyok Sikaszóban a Várakozás Hegyének lábánál, amit úgy kell érteni, hogy nem egészen az alján; tengerszint feletti nyolcszáz méter körül azt mondhatnám: inkább a térdén megtelepedve.

Innen, ha a képzeletnek nyúlánkozó kedve támad, délkelet iránt ezernyolcszáz méternyi magasságban babrálhatja körül a Madaras-csúcs üstökét. Ahol nem egy síksági igazság az értelmét veszíti s ugyanúgy a költői sóhaj is, miszerint: hol van már a tavalyi hó?

Mert az – ha meg-megbújtan is – mindig itt van, s némelykor éppenséggel a tavalyelőttinek a hátán dideregve.

Fázós természetű lévén, a Hargitának tehát inkább a térdén húztam meg magam Sikaszó völgye fölött, ahol ablakom alatt az alsó Bakó-pataka nyargal a Küküllő felé, s ahol – úgy tetszik – maga a természet védelmez bennünket önnön garázdálkodásaitól. A nagy, szálerdőt is kaszáló viharokat például már lennebb, Zete vára környékén másfelé tereli, igaz, hogy másnak bánatára. Bennünket csak alacsonyan cikázó villámaival és negyvenkettes ágyúdörgéseivel ijesztget, hogy azért mégse bízzuk el erősen magunkat.

Az őszi és téli ködök gyapjas nyájait ugyancsak távol tartja a mi szállásunktól. A völgyi úton s a Sikaszó-patak mentén füttyöngeti őket Zetelaka felé. Némelykor napsütésből figyelhetjük a vonulásukat.

Okát nem tudnám adni, de itt – jelek szerint – még az ég is meggondoltabb, mint alig valamivel fennebb a Libán-hegység táján, ahol némelykor felhőszakadástól vadulnak meg a suttyó patakok, de olyannyira, hogy mázsás kövekkel verik széjjel az árterületükre telepített méheseket.

Természetére nézve szelíd nyargoncunk, a Bakó-pataka tudtommal még nem okozott ilyen kalamitást. Igaz, hogy neki még nagy, harsogó tavaszokon is könnyebb a medrében maradnia, mert idegen patakot nem fogad magába. Saját forrásából gazdálkodik, ami itt van tőlünk puskalövésnyire. S minden dicséretünk az övé, mert jól gazdálkodik. Annyi vize mindig van, hogy a villamos kerekünket télen-nyáron pörgesse, szomszédaink portáján a nagymosást, itatást lehetővé tegye, csak annyi esze nincs, hogy a pisztrángoknak jó gübé búvóhelyet is biztosítana. Titka nem lévén, a gyerekhad bármikor kirabolhatja, de tán még a macska is.

Hát a veszedelmek?

Azok távolabb vannak.

Az egy medve kivételével, amelyik – úgy látom, bocsostul – az éjjel is itthagyta nyomát a ház előtt a felázott talajon. Még jó, hogy nem kellett találkozni vele. Bár a többi is mind ilyen lenne. Mert van, amelyik a vasárnapot, de még a szent misét sem tiszteli, nemhogy az embert. Akkor derült ez ki, amikor Sándor szomszédunk fényes nappal, istentisztelet idején indult el a Pisztrángos-patak mentén rókagombászni, s az álmából ébresztett medve úgy megverte, hogy kórházba került. Úgy mondom, ahogy az itteniek: megverte, holott közönséges emberölési kísérletről van szó. Sándort vérbe fagyva, testében összeszabdalva, a halántéka táján beszakított koponyával szállították Székelyudvarhelyre. Későbbi leírása szerint a támadó vad ugyanaz lehetett, amelyik egy másik vasárnap reggelen a málnásból két lábra emelkedve reám – békés horgászra – csattogtatta az agyarait. S nem éppen úgy, amilyennek az édesszájú Micimackót, a kedves bumfordit az esti mesékből ismerjük.

Mondogattuk éppen:

– Ez a medve mindazokat meg akarja enni, akik nem járnak templomba.

A farkasok ellenben a szabályhoz igazodnak: vasárnap délelőttönként nem mutatkoznak, és általában az embert békén hagyják. Tavaszonként szalonkahúzáskor, néha télen is hallom itt a keserves vonításukat, miközben ifjúkoromra emlékezve, velük folytatott párbeszédem is eszembe jut. Bundasapkámat a szájam elé tartva márciusi alkonyatokon vissza-visszaválaszoltam az üvöltésükre, az ő nyelvükön persze. Így némelyiket a sörétes puska lőtávolába csalhattam. Erről majd mesét írok az unokáimnak. Addig arról a sikaszói kutyáról szólok inkább, amelyiknek a színdarabomban elveszett a hangja. Itt esett meg a szomszédságunkban, hogy az említett kutyát ködös téli éjjelen a farkasok beszorították a pincegádorba. Szerencséje volt, mert a házból kirohanó gazdájának hála, nem ehették meg, de hogy elvonultak, a hangját is magukkal vitték. Az ember már későn szabadította fel; a farkasoktól körülkerítve akkora ijedelmen bukott keresztül, hogy többé senki sem hallotta ugatni. Az én Csudalátó Dánielem később a kutya hangját megtalálta, ám esetében ez a ritka szerencse nem lehetetlenség, mivel ő feltámadott ember a halottak között.

S ezt nem én találtam ki.

Apai nagyapám – Sütő Mihály – még ismerte azt a falumbeli embert, aki a koporsóból még éppen idejében feléledvén, sok éven át, a második és végleges haláláig csak fehér gúnyát hordott. Ezzel azt kívánta jelezni bizonyára, hogy a lehető s a lehetetlen határán élve, a fennmaradás esélyét közvetíti pusztakamarási atyámfiainak.

De miért említettem távoli veszedelmeket?

Most, hogy az emlékezés visszaszólítja a színdarabírásba temetett sikaszói hajnalokat, hegyről tetőre baktatva újra megtelepszem nézelődni egy magányos nyírfa tövében. Ide ülök, mert nem akármilyen fáról van szó. A mindenkori hollétét például alkonyat után is fehéren világolva jelzi a sötét reverendás fenyők között. Papok társaságában ő itt a pápa. Áldást ugyan nem osztogat, de két karja kitárva, és minden fenyőszomszédjánál nyugtalanabb. Tökéletesnek látszó szélcsendben is rezegteti a lombját, s az ember csak nézi: ilyen lehet a borzongó lelkiismeret. Vagy örökös várakozásban a léleknek éjjel-nappali finom remegése.

Együtt néztük egyszer ezt a nyírfát Deák Dénes bácsival, aki azt mondta rá:

– Mintha csak magamat látnám.

Így figyelhettem föl az én Bódi Vencelem életbeli mására, akinek itt a szomszédságomban két társa is akadt azután a hasonlóságban, s ilyenformán egyszerre hárman dúdolták az egyedüllétnek egyazon dallamát. K. Jóska társtalan az asszony halála óta. M. Mihály remeteségbe esetten bolyong a környéken. Deák Dénes bácsi pedig – aki azóta eltemetődött – ugyancsak azt mondhatta volna magáról deákul: solo solissimo.

A jó szomszédság nemegyszer ültetett egy helyre bennünket.

Az életükkel ismerkedtem.

A füstölt magányosságnak rigolyás törvényeivel, a röviden szólással és hosszú hallgatásokkal a három férfiú így együtt: egy kis özvegyország – Bódi Vencel hargitai esztendeinek vonásaival. Mindhárman visszavártak valakit, aki elment innen; vagy mert elvitte a halál veszedelme, s még inkább, mert az élet sodorta messzire, Székelyföldön túli tájakra. Bódi Vencel egy-egy színes lámpát készít minden karácsonyestére az egyetlen leányának, aki végül csak apjának kopjafáját látogatja meg az anyja nyelvétől is elhidegülten. Dénes bácsi tréfás mesét kért tőlem kölcsönbe:

– Tudjak mondani valamit, ha jönne az unokám.

Keserves emléke volt, hogy a gyermekkel nemigen tud értekezni; az anyanyelv szavaiból szeretett volna neki színes karácsonyi ajándéklámpát készíteni. Nézhetett aztán a kölcsönbe kért mesékkel együtt délkeletnek: a Kicsi Romlás irányába. S mondhatta is:

– Úgy búsulok, szomszéd, hogy fellébb már nem lehet.

Akiket várt, a temetésére sem jöttek el.

Halott fiát K. Jóska Botosani megyéből szállította haza. Az ország messzi északkeleti sarkából, a szovjet határ mentéről. Azt a fiút már láttuk itthon egy román asszonykával az oldalán; apjának házát csinosítgatta, de beléköltözni, maradni már nem volt kedve.

M. Mihályt mostanság nem látjuk, sohasem füstöl a háza teteje, de így is tudjuk, hogy advent hetei nála is évtizedekre nyúltak. Legutóbb, amikor még éjjeliőrként teljesített a faluban szolgálatot, azt kérdeztem tőle:

– Hogy van, Mihály?

– Köszönöm. Várok.

– Kit vár?

– Én a reggelt. Mert az is jobb, mint az este.

Valóban: a reggel némelykor a postás tarisznyája. Jó hír is meglapulhat benne.

Az én nyírfám sárguló levelei a Hargita felé repdesnek. Arra vetem hát a tekintetem. Az ősz bihar színeinek erdőtüzében megannyi felkiáltójelként magaslik a fenyőfák érintetlen zöldje. A madarasi csúcstól északra esik – mert alacsonyabb is – a titokzatos Kicsi Romlás. Színjátékomban törvényszerűleg kívánkozott melléje a Nagy Romlás is. A képzeletbeli.

Kettejük omlásveszélye alá építettem Bódi Vencel boronaházát, hogy abban Zetelaki Gábor Árvai Rékával találkozhassék. Miért ne segítettem volna őket, ha egyszer módomban állott, és magam is a pártjukon álltam? A szív örvényeinek nemzedéktelenségében két várakozó szívnek kellett menedéket nyújtanom valamiképpen.

Annál is inkább, mert földim a két ifjú szerelmes. Bódi Vencelt – mint említettem – özvegyországból válogattam ki hősömül, de Réka és Gábor mezőségi származású. Ők az ember elmúlt ifjúságának múlhatatlan részesei. Az időnek tükrös termeiben velük együtt is megfordultam, megfizetve nemegyszer a valónak vélt káprázatokért. Évtizedek hóomlásai alól ők ketten az emlék romolhatatlanságában kerültek újból felszínre. Amit persze nem nevezhetek irodalmi romolhatatlanságnak is. Erről nem lehet szava, csak a jövendőnek. Amihez jogom van: az egy mesés történet forrásának fölemlegetése. Amivel most nagyot kell lódulnom – vissza a mezőségi szülőfalumba. Mert Bódi Vencel ablakai alatt ugyanaz a jégcsaporgona szól, amelyet nekem is zúgatott a téli szél a szülőház ereszén.

Csak azért említem ezt, mert ez a jégcsaporgona különös módon szólt bele az én színdarabom történetébe. Nem szeretnék tudóskodni, ám úgy kell mondanom mégis: az objektív történelmi idők ujjmutatásaként ama másikra: a bennünk élő szubjektív időre. Óhatatlanul párhuzamot is kínálva.

Hogyan is történt ez?

Jókai-regények nosztalgiavilágából kikecmeregve, a valóságos világba tűnődő gyermek, orrát a keszkenőnyi ablaküvegnek lapítva bámulta a hosszan csüngő jégcsapokat. Azokon túl sejlettek föl képzeletében olvasmányainak tornyos városai, rézkarcokon az erdélyi gótika csodái. Aztán a képzeletbeli és valóságos látvány egybemosódott; lefelé mutató kék tornyaival a jégcsaporgona délibáb városka lett. Éppen olyan, mint kincses Kolozsvár a réges-régi rézkarcokon. Talán a nagy Mátyás szülőházát is felismerhettem volna. Ám azt is a feje tetején állva. Az Időnek omlásai alól visszatért valami, egy minden zege-zugában ismerős álomkép, amiről csalódva kellett megállapítanom, hogy nem találunk már egymáshoz. Látvány és szemlélet kibékítése végett nekem is a fejemre kellene állanom. Amivel a változott idő kecsegtet engem, próbára téve mintegy a valóságérzékemet: csak délibáb. Vágyálmok játéka.

Régen volt ez. Ám az időben való tévelygés gyermeki döbbenete olyannyira tartósnak bizonyult, hogy Árvai Réka történetében végleges helyet követelt magának a délibáb városkát játszó jégcsapokkal együtt. Az Idő, ha tévelygést észlel: nemcsak népeket, hanem egyéneket is büntet.

Ami pedig a Nagy Romlást illeti: ne keressétek a térképen.

Mert az bennünk van.

S a régi természete szerint, mivel romlásból a kicsire mindig csak nagyobb jön, sohasem kisebb. Emberi létünk lavinaveszedelmeit – ha megpróbáltuk is csönddel csitítani – el nem kerülhettük. Mert akárhogy helyezkedtünk is: mindig alattuk maradunk, ha egyszer oda rendelt a sors. Békésebb nyughelyet keresve elvándorolhat a madár, a kárpáti gímszarvas, szélfútta magvainak útján még a gyökeres fa is, ám kegyes-kegyetlen szülőföldjét lélekcsonkulás nélkül az ember el nem hagyhatja.

Mert ha csak találomra felkapott jégdarabkáját is a markában melengetni kezdi: Árvai Rékaként csodára bukkanhat. Régen elveszettnek hitt értékre.

Legyen az bár egy kicsi mese is. Egy jégmadáré.

Valamilyen formán még az is a sorsunk foglalata…

Advent a Hargitán

Színjáték két részben

Szereplő személyek

ÁRVAI RÉKA

ZETELAKI GÁBOR

BÓDI VENCEL

MÁRIA, Bódi lánya

ZETELAKI DÁNIEL

KISRÉKA, Árvai Réka lánya^*

Kántáló és táncos lányok,

székely férfiak

és nők, zenészek

DAL

Jégmadár, jégmadár,

piros fejű kék madár!

Ha szárnyad volt, jégmadár,

gyalogoshoz mért álltál?

Jégmadár, jégmadár,

párkereső kismadár!

Ha szárnyad volt, jégmadár,

gyalogoshoz mért álltál?

Jégmadár, jégmadár,

hóterelő kék madár!

Ha szárnyad volt, jégmadár,

gyalogoshoz mért álltál?

Jégmadár, jégmadár,

jégolvasztó kis madár!

Ha szárnyad volt, jégmadár,

gyalogoshoz mért álltál?

Jégmadár, jégmadár,

párjavesztett kis madár!

Ha szárnyad volt, jégmadár,

gyalogoshoz mért álltál?

Jégmadár, jégmadár!

Jégmadár, jégmadár…

Első rész

Bódi Vencel boronaháza a Hargitán, a Kicsi Romlás nevű szurdok fejénél. A ház – a hegyi házaktól eltérőleg – csupa ablak, és kint csupa hó. Hófalak, hótornyok, hóhullámok, szélfútta csipkés tarajok. Hópárnás, hódunnás, szárnyas nagy fenyőfák, és az ereszen méteres jégcsapok halványkék orgonája. Ha fúj a szél: ez az orgona megszólal, de vijjog, süvölt és hörög is némelykor. A ház sarkától kezdődőleg jobboldalt szédítő sziklahasadék: a Nagy Romlás, ugyancsak hóval borítottan. A lakás előterében Bódi Vencel műhelye és nappali tartózkodó helye. A falon vázlatos méretekben hat kovácsolt, színes lámpa, továbbá: szarvasagancs, kitömött fajdkakas, szalonka meg egy vadászfegyver. Nyitott kandalló, asztal, kanapé, heverő, feldíszítetlen karácsonyfa. A háttérben Bódi hálószobája. Aki bal oldalról jön: a Kicsi Romlás kaptató ösvényén jut a ház bejáratához. Amikor a függöny fölmegy, Csudalátó Dániel és Bódi Vencel a Kicsi Romlás kaptató ösvényén igyekszik a ház bejáratához, miközben nyomásznak is meg-megállva, sőt időnként nekitérdepelve.

BÓDI

Azért ezt az egyet nehezen hiszem el, Dániel. Legyen bár a neved Csudalátó, akkor is azt mondom: erősen hozzálódítottál.

DÁNIEL

Becsületatyaúristenemre!

BÓDI

Pssszt!

DÁNIEL

Ha nem hiszed el nekem, aki a halálból támadtam föl, kérdezd meg Antalt…

BÓDI

Szent Antalt?

DÁNIEL

Stég Antalt. Becsületatya…

BÓDI

Psszt. Másodjára is meg akarsz halni? Itt a Nagy Romlás a fejed fölött, és kiabálsz.

DÁNIEL

Régebben lehetett. Csak lövöldözni nem lehetett.

BÓDI

Most már egyiket sem lehet.

DÁNIEL

Hát akkor mit lehet?

BÓDI

Mindent azonkívül, amit nem lehet. Távoli hósuvadás hangja. Hallottad?

DÁNIEL

Keresztet vetve. Omlástól és kísértéstől ments meg, Uramisten, minket.

BÓDI

Nem mondtad, hogy a kiabálás kísértésétől.

DÁNIEL

Tudja ő, minek a jogát vette el tőlünk.

BÓDI

Akkor ahhoz tartsd magad! Látván, hogy Dániel köhögni akar. A sapkádba. A sapkádba!

DÁNIEL

Beleköhög a sapkájába, miközben távolról farkasvonítás hallik. Hát nekik szabad?

BÓDI

Farkasok. Nekik nincs sapkájuk. S aztán hogy volt?

DÁNIEL

Hát amikor a lány, ez a Réka madárrá változott, ahelyett hogy Stég Antalnak a vállára vagy a kalapjára szállott volna, gyalogosan folytatta a legény oldalán az útját. Onnan beszélt föl hozzá a hóból. Az, Mózesként a hegyről, le-leszólt neki, de messzecske voltam, nem értettem a szavukat.

BÓDI

Milyen madár volt?

DÁNIEL

Nem volt nagyobb a menyecskemadárnál. Mint az ott, né!

BÓDI

Halkabban, a jó istenit az anyádnak! Nem azt kérdem: mekkora volt. Hanem, hogy milyen volt?

DÁNIEL

Ügyes, eleven mozgású. Később a nyomát is megnéztem a vadőr vasalt bakancsának a nyoma mellett. Kicsi, nyakba való fehér kereszt volt a lába nyoma. Tip-top-tip, míg a másik supp-supp.

BÓDI

Tip-tip-supp. A színét mondd, ember!

DÁNIEL

Ahogy kivehettem a szikrázó fehérségben: kékes volt. Azúrkék, zöld fuvintással, a feje pedig, ahogy oldalról láttam: piros, kék és fehér.

BÓDI

A csőre?

DÁNIEL

Nagyocska. Úgy tetszett: nem énekre, inkább kapásra termett.

BÓDI

Milyen kapásra?

DÁNIEL

Mindenre, ami kedve szerint való.

BÓDI

Értem. És a feje is nagyobb volt, mint a menyecskemadáré. Csíkos kendő lehetett a kontyán.

DÁNIEL

Eltaláltad.

BÓDI

Jégmadár volt. Rékából jégmadár lett. Csakhogy itt van, ami a hozzálódítás.

DÁNIEL

És az mi lenne?

BÓDI

Hogyan mehettek ők gyalogosan egymás mellett?

DÁNIEL

Úgy, hogy Antal folyvást lassított, Réka, vagyis a jégmadár serényen aprított mellette.

BÓDI

Hihetetlen, amit mondasz. Hogy a madár gyalogosan ment volna Stég Antal mellett. A madár a nagy hóban nem szeret gyalogolni, és kiváltképpen a jégmadár. Annak mindenképpen föl kellett volna szállnia a Stég Antal vállára vagy a kalapjára. Réka nem az a természet, hogy ne repülne, ha egyszer szárnya van.

DÁNIEL

Nem repült. Gyalogolt. És itt van rá a bizonyíték. Látod ezt a nyomot?

BÓDI

Abbizony.

DÁNIEL

Supp, suppp! Ez a Stég Antalé. És látod ott mellette a nyakba való, kicsi fehér keresztecskét? Tip-tip-tip, a jégmadáré.

BÓDI

Ha nem egyéb: igazad van.

DÁNIEL

De lássuk, hová vezet? Vencel komám! A házad felé vezet.

BÓDI

Az én házam felé. Ezt az egyet nem gondoltam volna. Nézzük csak. Négykézláb másznak a nyomok mentén a ház bejárata felé.

DÁNIEL

Itt a vége. Itt történt valami. Nézd, a madár nyoma megszakadt. Igen, itt a dulakodás nyoma, Stég Antal megcsúszott, a madár szökdécselt néhányat, és aztán vége.

BÓDI

Elrepült volna?

DÁNIEL

Megfogták.

BÓDI

Vajon?

DÁNIEL

Megfogták, és bevitték a házba.

BÓDI

Melyik házba?

DÁNIEL

Melyik házba. Kétórányi járásra vagyunk a falutól, közöttünk csak az Isten és a Nagy Romlás, köröttünk csupa vadon és farkasordítás, ő meg azt kérdi: melyik házba. Isten házába kellett volna. Tisztességes ember oda viszi a mátkáját, Réka pedig gyűrűs menyasszonya volt Stég Antalnak. De nem oda vitte, Vencel! Hanem ide, a te házadba! És ha lehetséges: ne viselkedj fehérnép módra.

BÓDI

Én. Fehérnép módra. Én, aki azzal az egy szál kicsi fejszével hét medvét megöltem. Fehérnép módra. Ezt mondd még egyszer.

DÁNIEL

Psszt. Ne romolj, ember! Nem a bátorságodat vontam kétségbe. Azt mondtam, hogy akár a fehérnépek: csak arra emlékezel, amire akarsz. A többit elfelejted.

BÓDI

Mit felejtettem én el?

DÁNIEL

Hogy a jégmadarat ide vitték be, a te házadba.

BÓDI

Az nincs elfelejtve. Csakhogy nem vitték, hanem hozták. Én ugyanis a puliszkát kevertem éppen, amikor Stég Antal bekopogtatott. Rékát hozta az ölében. De több kérdésed ne legyen. Ami ezután történt: a kettejük dolga.

DÁNIEL

Hangosan. A kettejüké?

BÓDI

Psszt! A kettejüké. Ki másé lenne még?

DÁNIEL

Jól tudod, Vencel. A fiamé. Gábor fiamé.

BÓDI

Ő már kiesett ebből a bölcsőből.

DÁNIEL

Tudod, ugye, hogy gyermekkoruk óta szeretik egymást?

BÓDI

A gyermekkori szerelem olyan, mint a cigánypurdé, mint a májusi tél. Az csak jön és megy.

DÁNIEL

Ez nem olyan volt. Tudod, Vencel, hogy az én Gábor fiam egyszer már meghalt volt e miatt a… jégmadár miatt?

BÓDI

Tudom.

DÁNIEL

Tizenöt éves volt akkor. Utolsó pillanatban vágtam el az akasztókötelet. Úristen, hogy elvertem akkor azt a szegény gyermeket. Tudtad ezt?

BÓDI

Hogyne tudtam volna. De miért vallatsz te most engem?

DÁNIEL

Amiért ezt a jégmadárnyomot is. A való helyzetnek ismerete végett. Mert a fiam se nem lát, se nem hall. Az most egy dürgő vadpáva. Csak énekel, énekel és rázza a szárnyait. De mi lesz ebből, Vencel, ha Gábor megtudja, hogy a jégmadarat Stég Antal ide bevitte? Azt csak én tudom, aki egyszer már ugyancsak meghaltam.

BÓDI

Szerencsére másodnapra feltámadtál.

DÁNIEL

Harmadnapra.

BÓDI

Megint hozzálódítasz. Másodnapra.

DÁNIEL

Nem úgy volt; én azt pontosabban tudom. Csak harmadnapjára kezdett el a szú percegni.

BÓDI

Hol percegni?

DÁNIEL

Hát a koporsódeszkában. Fene a bélüket. Ilyen deckát adtak.

BÓDI

Maradjunk az igazságnál. Tudom, szereted a halálod napjait szaporítani. De másodnapon te már feltámadtál.

DÁNIEL

Harmadnapon volt, de nem vitatkozom veled. Mindenki tudja a magáét. Te a tiedet a tengerre menekült lányoddal, a zúzmarás magányoddal, én a harmadnapon észlelt szúpercegéssel és az egy szál fiammal, aki most újra Réka kezét fogja, s látván őket, megfagy bennem a vér, mert a Nagy Romlás peremén sétálnak. De mondom: én a koporsódeckában a szúpercegést csak harmadnapon észleltem a rettentő csendben.

BÓDI

Mesebeszéd. Én jobban emlékszem. Január hetedikén csütörtökön jött a híre, hogy téged megütött a nagy fa. Én nyolcadikán, pénteken mentem be a faluba sót vásárolni. Pontosan déli tizenkét órakor. Hát akkor ültél fel, néztél körül, s kérdezted a gyászolókat: ti miért nem sírtok? Mert kifogytak már a sírásból.

DÁNIEL

Ha épp akkor vásároltad a sót: úgy legyen. De én azt kérdem tőled: miért adtál szállást Stég Antalnak és a jégmadárnak?

BÓDI

Mert kötelességem. Aki ide bekéredzkedik, azt nem zavarhatom ki a farkasok közé. Így van-e?

DÁNIEL

Így van. És rosszul van. Nem kellett volna. Mária lányodra gondolhattál volna. Így vitték el őt is a tengerre. Mi lesz ebből, ha megtudja Gábor?

BÓDI

Seperjük el a nyomokat.

DÁNIEL

Kulacsot vesz elő, iszik. Kínálja Bódit is, az nem fogadja el. Most már seperhetjük. A fiamnak ártottál, Vencel. Kiáltva. Érted, ember?

BÓDI

Befogja a száját. Ne szakaszd ránk az Isten haragját.

Távoli hósuvadás.

DÁNIEL

Suttogva. Itt kezdődött Réka megkísértése, és odabent folytatódott a bűnnel, te pedig a bűnhöz bűntársul szegődtél.

BÓDI

Mivel ugyanbizony?

DÁNIEL

Nem láttad, hogy az a kanördög nem az én fiam?

BÓDI

Azt Réka kellett volna lássa. S aztán, hogy a te Gábor fiad akkora mamlasz, és hagyta, hogy a másik elszeresse a gyermekkori szerelmét, azért is én vagyok a hibás?

DÁNIEL

Mellén ragadja Bódit. A Stég Antal cinkosa voltál!

BÓDI

Ne bomolj, ne bomolj!

DÁNIEL

Ráncigálja. Megnyomorítottad a fiam életét!

BÓDI

Mondom, hogy ne bomolj!

DÁNIEL

Tovább ráncigálja. Az a szerencsétlen gyermek soha senki mást nem szeretett, fehérnépet nem ismert…

BÓDI

Tehetek én róla? Csillapodj már!

DÁNIEL

Megint felakasztja magát, ha megtudja! És te ebben…

BÓDI

Én ebben bűnös nem vagyok! Egyetlen ütéssel a hóba teríti Dánielt. Az föltápászkodik, újra nekiront. Bódi másodszor is a földhöz penderíti. Dániel magával rántja. Egyet-kettőt fordulnak. Bódi felülkerekedve valamelyes kímélettel próbálja lecsillapítani. Káinná tennél engem itt karácsony estéjén.

DÁNIEL

Tudod te, mit ártottál a fiamnak?

BÓDI

Dániel! Én nem verekszem. Én szentestén nem verekszem.

Elhúzódik, leül.

DÁNIEL

A zsebeit kutatja. No várj csak, várj!

BÓDI

Feltámadtál, de bolond maradtál. Ne keresd a bicskádat, mert aztán te jársz rosszul!

DÁNIEL

Tovább kutat. Előveszi a butykost.

BÓDI

Eltörött?

DÁNIEL

Bádogból van. Odanyújtja Bódinak. Bocsáss meg, Vencel.

BÓDI

Iszik. A gyermek, aki ma született, azt mondja: ne félj, mert megváltalak. De ha egy napon csak a hírünket találja: nem ő lesz a hibás.

DÁNIEL

Hosszú hallgatás után. A kutyámnak elvitte valaki a hangját.

BÓDI

Már azt is. Jól ismertem a kutyádnak a hangját.

DÁNIEL

És most azt is ellopta valaki. Mondják, hogy Zeteváralján hallottak ilyen hangot. Oda el fogok menni. Istennek hagylak, Vencel.

BÓDI

Vigyázz, hogy mész el a Nagy Romlás alatt. Ha maga az Isten szólít, neki se válaszolj. Mert ő is csak próbát tesz velünk. Melyikünk ahogy kinyitja a száját, ereszti ránk a suvadást.

DÁNIEL

Minden meg van zavarodva.

BÓDI

Itt a nagy tél, s a medvék nem alusznak. Fényes nappal is bejönnek ide, szimatolnak csendőrök módjára, nyeríttetik a lovamat. S mindezek tetejébe a kutyád hangjával együtt a te eszed is elment.

DÁNIEL

Mondom na! Bocsáss meg.

BÓDI

Te se haragudj, amiért megmártogattalak a hóban. Én sosem tudhatom itt: kinek adok szállást. Nagy hegyi tolvajnak-e, vagy tiltott szerelemnek. Ha egyszer a hóförgetegből, farkasüvöltésből kopognak reám: bé nem zárkózhatom.

DÁNIEL

Tény és való.

BÓDI

Meg aztán mindig azt gondolom, éjjel és nappal mindig azt gondolom, hogy a lányom jön. Mária.

DÁNIEL

Egyszer ő is megjön.

BÓDI

Talán már sohasem.

DÁNIEL

Míg élünk, remélünk. De ha Rékát látod, tudjad: Stég Antallal a jegyességet felbontotta, és megint a fiamra vetette magát. Ha ketten jönnek: be ne engedd őket. Kántálni se.

BÓDI

Menjenek Betlehembe.

DÁNIEL

Csak az egyik.

BÓDI

S a másik Jeruzsálembe.

DÁNIEL

Ha így beszélsz, megint baj lesz ebből, Vencel. Mentében a falu felé vezető ösvényen. Nagy baj lesz, én mondom. Nagy lesz… El.

Bódi belép a házba. A fény kialszik. Szél indul, a jégcsapok megszólalnak. Bódi kicsi színes lámpái világítanak. Bódi leveszi Mária fényképét a falról, nézi, majd a fenyőfára helyezi. Azután előveszi a hatodik lámpát.

BÓDI

Látod, ez már a hatodik karácsonyi lámpácska, mit neked készítettem ajándékul, Mária. De hiába próbállak megengesztelni. Hiába is kérnélek, hogy ne haragudj rám. Nekem fájt az jobban, apádnak, aki fölnevelt. Fölnevelt. De azért vajon, hogy a Hargitát a tengerrel és a tengerészeddel fölcseréld? Hogy elkótyavetyéld az anyád szavait? Szép tollait a hegyi madár elhullassa? Szemétre juttassa?

A megelevenedő emlék fényjátékában a karácsonyfa mögül Mária lép elő. Fiatal és konok lány, a szerelem agresszivitásában.

MÁRIA

Útra készülőben ölti magára bőrbekecsét, téli kendőjét. De én aztán megyek, édesapám! Ha egyszer tengerész: a tenger is hozzá tartozik. Az óceán is! Nem tud vele szót érteni? Az én uram lesz, nem kiedé! Én élek majd vele!

BÓDI

És csak te vajon? Titokban és éjszakai sötétségben, denevérmódra? A szerelem – ha már úgy elkapott téged – nem él emberek között?

MÁRIA

Nem, nem, nem!

BÓDI

Hanem hol az istenlovában?

MÁRIA

Abban az egyetlen szívben, amelyik magának társat választott. S kész!

BÓDI

Kész! Utcára nem jár ki, rokonsága nincsen, atyafisága nem számít! A szóértés nem számít! A nagyobb család arculata már nem számít?

MÁRIA

Így választottam, édesapám! Én választottam! Magamnak választottam!

BÓDI

Jól tudom, jól tudom! De ne feledd: az efféle választásban nemcsak magánjoga van ám az embernek, hanem csöppnyi kötelessége is…

MÁRIA

Kötelesség! Nohát ilyet én még nem hallottam!

BÓDI

Megtanulhattad volna!

MÁRIA

Hát ki tanított engem ilyesmire?

BÓDI

A példa taníthatott volna! Apád, anyád, nagyanyád és az ükanyád példája! Amit nem kell magyarázni! A példát élni és éltetni kell, nem magyarázni! Hogy ma te mész el, holnap a másik s a harmadik… és hogy üres csigaház lesz, ami az életünk volt… kinek kell ezt magyarázni? Erre mondod te, hogy magad dolga? Taknyos békája, nem szégyenled magad?

MÁRIA

Ezt már eleget hallottam. Most azt teszem, amit édesapám parancsolt.

BÓDI

Mit parancsoltam én?

MÁRIA

Hogy többet a házában ne lásson. Ezt parancsolta, ehhez tartom magam. Indul kifelé.

BÓDI

Állj meg, gyermek! Azt mondtam: ha felborul a szekered, sírni, panaszkodni vissza ne gyere. A házamban akkor ne lássalak. És mikor az a tengerész a szavaidat a szádból a fogaddal együtt kiveri, bajoddal se hozzám, se Istenhez ne fordulj, hanem oda vesd magad térdre, az első vonat elé! Megállj!

MÁRIA

Ilyen szavak között nem maradhatok! Isten áldja, édesapám!

BÓDI

Visszapenderíti. Engedélyem nélkül innen sehova se mész! Tudom, hogy lent a faluban vár az a hogyhívják… Itt maradsz! Megértetted?

MÁRIA

Ne tiltson! Ne tiltson! Ne tiltson! Elmegyek!

BÓDI

Itt maradsz! Arcul üti.

MÁRIA

Hosszú döbbenettel nézi az apját, majd ráborul. Édesapám, engem sohasem ütött meg!

BÓDI

Nem ütöttelek, kislányom. Az édesanyád dolga lett volna, de anya nélkül nőttél fel. Nem ütöttelek. Nem is foglak többet. Bocsásd meg nekem. S a félelemnek, amely elborított engem, és amelyet te nem ismersz még. De majd megismered…

MÁRIA

Csak attól féltem, hogy egyszer igazságtalan és kegyetlen lesz énvelem. De most már semmitől sem félek. Isten áldja. Ne féltsen engem. A Nagy Romlás alatt szép csendben fogok elmenni. Nem fogok sírni. Úgy fogok elmenni, ahogy tanított, édesapám. Szép csendben. Fűszál hegyén, ha lenne még fűszál a jégösvényeken…

BÓDI

Nem tartóztatja lányát a kimenetelben. Mária! Ó, te gyermek! Tudod vajon, hogy hová mész? Tudod, hogy mit hagytál itt? Tudod, mit hagytál el? Ha szeret téged az Isten, nem fogod megtudni… Ne adja, hogy megtudd…

Az emlékezés fényei kihunynak.

Lehetséges, hogy lenne panaszod, amiben megvigasztalnálak. De most már büntetsz engem. Még azzal is, hogy nem válthatok szót az unokámmal. Úgy neveled őt, hogy megbosszulja magát énrajtam? Amiért megütöttelek? Nem jól tetted, Mária, hogy végleg elmentél innen, s én rosszul tettem, hogy nagy haragomban s félelmemben megütöttelek, amit annak előtte még egy vesszőcskével se tettem. Hát azóta sem enyhülsz apád iránt? Hiszen a madár is megverdesi szárnyával a fiókáját, ha úgy forgolódik az, hogy kiesik folyton a fészekből. Még a madár is, te Mária! Halkan énekelni kezd. Ha én tudtam volna, hogy te vagy Mária, aranyból, ezüstből szállást adtam volna. Én pedig a hideg földre lefeküdtem volna. Oda is bizony, csak itt maradtál volna… Megszólalnak a jégcsapok, s velük egy leányhang. Kintről halkan. Ha én tudtam volna, hogy te vagy Mária, aranyból, ezüstből szállást adtam volna. Én pedig a hideg földre lefeküdtem volna.

Bódi Vencel fölragyog. Mária jött meg a tengerről? Sorra rakosgatja föl a kicsi színes lámpákat a karácsonyfára. Az asztalra kalácsot, bort tesz. Énekelve. …hogy te vagy Mária… Én pedig a hideg földre lefeküdtem volna! Halkabban. Mária! Kerülj beljebb, Mária. Biztonságba. Ketten folytatjuk majd: hogy te vagy Mária! Odakint omlásveszély van, gyere be, Mária! Halkabban! Ha Isten akarja, úgy is meghallja! Hányan vagytok? Bizonyára hárman vagytok, de csak magad énekelsz. Az unokám helyett is. De majd őt is megtanítjuk a Gyermek születése napján örvendezni. Ha én tudtam volna, hogy te vagy Mária…

RÉKA

Belép. Adjon Isten sokakat, sok karácsony napokat, bort, búzát eleget, a pohárnak feneket, hogy ihassunk eleget! Vencel bácsi! Hát ilyen elképedten kell a kántálót fogadni? Boldog szentestét! Boldog ünnepeket! Eljöttem, Vencel bácsi! Karácsony estéjén bár ne legyen egyedül! Csak néz, néz, mintha sose látott volna! Hát én vagyok egészen s újból! Réka vagyok! De nem az, aki legutóbb itt járt azzal a… ki se mondom többet a nevét… azzal a mordályos emberrel. Másik Réka vagyok, nézze! Gyűrű sincs már az ujjamon! Átalugrottam a tűzön, újjászülettem és itt vagyok. Örömhírt hoztam Betlehemből, s a szívemből, Vencel bácsi. Hadd simítsam el a borongós homlokát. Istenem! Akár a Nagy Romlás!

BÓDI

Azt gondoltam, hogy Mária énekel.

RÉKA

Hatodik esztendeje, hogy nem jön s nem énekel. Lánya helyett lánya leszek ma este is, Vencel bácsi. És egy személyben az unokája is. Ne szomorkodjék, nagytata. A nyakába csimpaszkodik. Körhintája leszek és vigasztalója. Örömhírt hoztam, nagytata! Tölt a poharakba. Isten éltesse, nagytata! Gyermek születék a csillag alatt. Isten éltesse, Vencel bácsi!

BÓDI

Téged is, Réka. De ha jól látom rajtad: te nem a betlehemi örömhírt hozod.

RÉKA

Vajon?

BÓDI

A magadét hoztad. A te külön kicsi eged alatt egy külön kis karácsonyt.

RÉKA

Ó, nagytata! Az én betlehemes örömöm bánattal van ma este kirakva! Ha el tudnám én azt mondani magának! Csillagszóró szeretnék lenni mégis. Ha nem hányná-vetné magát bennem a félelem.

BÓDI

Azt már megszokhattad volna.

RÉKA

Mire megbarátkoznék az egyik félelemmel: körülfon a másik.

BÓDI

Sokan vannak. Többségbe kerültek.

RÉKA

Akár a táncban a legények: karból karba adnak engem, Vencel bácsi. Apámra nézek: apám halott. Ma is félek tőle. A koporsóban nem mertem megérinteni. Anyámra tekintek: végigfut rajtam a hideg borzongás. Minden pillantásával a titkaimat kutatja. Meglátom azt a mordályos embert: temetési éneket hallok máris. Azt ígérte: megöl, ha elhagyom. Aztán Gáborral találkozom: elborít tetőtől talpig a bűntudat. Félek a hozzám való ragaszkodásától és attól is, hogy nem felejti a gyermekkorunkat. Amikor vele lakodalmast játszódtunk a porban. A fa tetején volt a nászágyunk. Madarak voltunk. De ma szenteste van, nagytata! Altassunk el magunkban mindent, amitől nem bírunk aludni. Ne darvadozzék a kedve, nagytata! Aludj, aludj, Mária gondja…

BÓDI

Ne mondd tovább. Hat esztendeje, hogy elment.

RÉKA

Hunyd le kicsi szemed nagytatának unokagondja.

BÓDI

A hatodik színes lámpát készítem neki…

RÉKA

Aludj, aludj, Réka gondja! Nem akarok, nem akarok a Nagy Romlás szakadékába ugrani.

BÓDI

Ne mondd tovább. Nem akartam én Máriát megütni…

RÉKA

Lennie kell még bocsánatnak ezen a világon. Aludjatok, ti vércsekarmú gondok.

BÓDI

Ne mondd tovább.

RÉKA

Nem.

BÓDI

Betlehemből ne menjünk a Golgota hegyére.

RÉKA

Ne menjünk.

BÓDI

Azt mondd inkább: hogy jöttél te föl egyedül a Nagy Romlás völgyén?

RÉKA

Visszatérő vidámsággal. Nagy bátran, de telve minden pillanatban ijedelemmel.

BÓDI

Föl is szállhattál volna.

RÉKA

Jégmadárként?

BÓDI

Ahogy szoktad.

RÉKA

Bódi számára érthetetlen örömmel. Hát Vencel bácsi is tudja már? Tudja, hogy jégmadár vagyok? Ez a kettőnk titka volt eddig. Az enyém s a Gáboré. Ő találta meg, tudja, nagytata? Ő találta meg a nevemet. A kettőnk titka volt.

BÓDI

Csak volt.

RÉKA

Hát nem baj. Tudja meg az egész világ, hogy jégmadár vagyok. Valakinek a piros fejű, kék madara. Őt várom most ide, nagytata. De ne tessék elkottyintani, hogy itt jártam azzal a mordályossal. Ugye, nem szól neki? Kedves, szomorúságos, magányos nagytata! Itt jártam valóban. De csak jégmadárként. Amikor beléptünk az ajtón: én már jégmadár voltam.

BÓDI

Pedig éppen hogy fordítva történt. Réka voltál te már akkor.

RÉKA

Nem voltam! Nem voltam! Én akkor már egy fagyott madár voltam!

BÓDI

Psszt. Megindult a szél.

A jégcsapok zenélnek s egy fiú hangja hallik: Ha én tudtam volna, hogy te vagy Mária.

RÉKA

Ő az! Énekel. Aranyból, ezüstből szállást adtam volna. Én pedig a hideg földre lefeküdtem volna.

BÓDI

Három pohárba tölt. De nekem nehogy az a másik legyen, hallod!

GÁBOR

Belép, Réka szembe megy vele. Ha én tudtam volna, hogy te vagy Mária…

RÉKA

Aranyból, ezüstből szállást adtam volna.

GÁBOR

Én pedig a hideg földre…

RÉKA

Én pedig a hideg földre…

GÁBOR

Lefeküdtem volna. Jégmadaram. Kicsi jégmadaram.

RÉKA

Piros fejű kék madarad. Régóta várlak. A kicsi Jézus már kinőtt a jászolbölcsőből, olyan régen várlak.

GÁBOR

Piros fejű kék madaram. De ha megrebbenti a szárnyát: zöldet is látok.

RÉKA

Isten őrizzen meg attól téged. Ha megrebbentem a szárnyam: mind zöldet fogsz látni. Nevet. Csak nem ijedtél meg, gyermek! Gáborka!

GÁBOR

Fejét rázza, hogy nem ijedt meg. Egyedül és gyalogosan jöttél?

RÉKA

Veled jöttem.

GÁBOR

Velem? Ó, igen! Most hat esztendeje!

RÉKA

Éllel. Nem hat esztendeje! Hatvan esztendeje! Nem az őskorban, hanem a mai szentestén. Gondolatban veled jöttem és csitítottalak. Lépted ne döndüljön a Nagy Romlás alatt, és szíved meg ne konduljon az örömtől, hogy várlak. Vagy ne háborogj, ha netán úgy lenne. Úgy jöttem bizony a… jobb oldaladon.

GÁBOR

Szokásod ellenére a hóban gyalogoltál. Most repülj legalább!

RÉKA

A nyakába penderül. Csak zöldet ne láss aztán! A szemed ne káprázzék!

GÁBOR

Miközben boldogan forog a lánnyal. Jégmadár, jégmadár, piros fejű kék madár! Ha szárnyad volt, jégmadár, gyalogoshoz mért álltál?

BÓDI

Jégmadár, jégmadár! S apád engem fejbe vág!

Odakint megmozdul a szél. A jégcsapok zenélnek.

RÉKA

Forogjunk, forogjunk! Ne faggassuk egymást!

GÁBOR

Leteszi. Gyalogoshoz mért álltál?

Csönd. Nézik egymást. Kölcsönös vádak vércsekarmai.

BÓDI

S én őrzöm itt a poharakat!

RÉKA

Bocsásson meg, Vencel bácsi! Bódi nagytata! Tudod, Gábor, hogy ma estére lánya s unokája lettem Vencel bácsinak? Én pótolom, amit a tenger elvitt a házból, egyedül hagyván a drága nagytatámat. A tenger engem is elvitt volna, de nem hagytam magam. Bocsásson meg, Vencel bácsi. Úgy van az, hogyha Gáborral ketten vagyunk, mindenről megfeledkezünk, akkor már senki, semmi sincsen a világon.

BÓDI

Bárcsak úgy lenne, lányom. Te is azt mondod, Gábor?

GÁBOR

Réka elmond mindent helyettem is. Poharat ragadva. Isten éltesse, Vencel bácsi! Köszönjük, hogy befogadott minket.

BÓDI

A kántálókat fogadni kell.

GÁBOR

A kántálók csak jönnek és mennek, de mi hoztuk a szurkot is magunkkal, és ide ragadtunk. Akárcsak hat esztendővel ezelőtt. Emlékszik, Vencel bácsi? Réka tizenhat éves volt akkor…

RÉKA

És te tizenöt, jól tudja nagytata, ne kínozd őt is az elmúltakkal. Igyunk!

GÁBOR

Akkor is ide ragadtunk mi ketten…

RÉKA

Ahogyan te ragadsz meg folyton a gyermekkor szakadékában, akár a Nagy Romlás aljában. Azt kívánjuk, Vencel bácsi, hogy jövő karácsonyán Mária is itt legyen, az unoka is az ölében, és fogadjon bennünket ma este szeretettel, megértéssel. Karácsony este van, a miénk az éjszaka. De mi ketten már nem viszünk innen sehova örömhírt. Egyezkedni valónk van Gáborral. Isten éltesse. Mind isznak.

BÓDI

Hát csak egyezkedjetek. De vigyázzatok! Ne szikráztassátok össze a szavaitokat. Még tűzkár is támadhat belőle. Tartsátok magatokat az én házam törvényeihez. Már annak idején úgy egyeztünk volt meg a szegény megboldogult feleségemmel, hogy ha sírni kell is: befelé sírunk. A messze halló kacagásunkat is megtartjuk magunknak. Értsétek meg egymást, ha lehetséges.

RÉKA

Ha énekelünk: szépen szállunk egymás mellett.

BÓDI

Akkor énekelve beszélgessetek. Egy ablakot ne nyissatok. Elvonul, majd újra megjelenik. Valamit elfelejtettem. Erősen ne szeressétek egymást.

RÉKA

Pedig úgy lesz.

BÓDI

A mai nap nem a szerelemé. Hanem annál több: a szereteté.

GÁBOR

A szerelemre csak emlékezni fogunk, Vencel bácsi.

RÉKA

Még csak az hiányzik.

BÓDI

Az se jó. Mert akkor az már csak sajogás. Egymás szívét ne sajogassátok. El.

Hosszú csönd.

RÉKA

Hát ez meg van mondva! Egymás szívét ne sajogassátok! Hallod, Gábor? Hallod, Réka? Réka hallja.

GÁBOR

Hát lehetséges az?

RÉKA

De mennyire! Gábor ölébe ül. Az átkarolja. Csókolóznak.

Csönd. Nézik egymást.

GÁBOR

Most már valóban végleg szakítottál?

RÉKA

Kivel?

GÁBOR

Még kérded is?

RÉKA

Persze hogy kérdem. Mert akire célzol, azt már régen elfelejtettem. De te az emlékeimet is kisajátítod. Én nem emlékszem rá – neked meg nyüzsög-bozsog a memóriád tőle. Tartsuk meg inkább a főpróbát. Jó? Kelléket is hoztam. Én leszek az édesanyám, te leszel a kérő, de vigyázz aztán, hogy viselkedel, mert jól tudod: anyám kényes a szavakra. Úgy szereti, hogy egyik a másikkal találjon, kattanjon.

GÁBOR

Igényes már a ceremóniára. Mert hogy annyi kérőd volt, ugyebár.

RÉKA

Hogyne lett volna! Szép voltam. Kapós voltam…

GÁBOR

És már nem vagy szép?

RÉKA

Te tudod.

GÁBOR

Szebb vagy, mint voltál.

RÉKA

Félig dúdolva, félig anélkül. Szép a rózsa háromnapos koráig. Szép a leány húszesztendős koráig. De mikor a huszonegyet haladja, nem illik a kék szalag a hajába. S ó, Istenem, én már huszonkettő leszek!

GÁBOR

Nem kell neked a kék szalag. Kékmadár vagy.

RÉKA

Azért nem vettél észre, mikor ma este fölkísértelek a havas ösvényen.

GÁBOR

Mintha láttam volna a nyomodat. Nyakba való kicsi fehér keresztecske. Tip-tip-tip… Supp!

RÉKA

A supp! – az micsoda?

GÁBOR

Hát… az az én nyomom, tudod! A csizmáé.

RÉKA

Tip-tip-tip, supp! Hát akkor supp, supp! És indulj kérőbe.

GÁBOR

Indulok, indulok! De szokásod szerint aztán el ne tűnj otthonról, te… te ki tudja, hol és merre röpködő jégmadár. Azúrkék, zöld fuvintással. De szebb zöld persze, mint amit én láttam.

RÉKA

Mikor?

GÁBOR

Amikor apám olyan rettenetesen elvert volt.

RÉKA

Te minden szavaddal gyönyörűséges emlékekbe botlasz. Térj magadhoz, drága Sion, van még neked Istened. Réka van itt temelletted, szívét osztja meg veled…

GÁBOR

Ó, te gyehenna! Cinkosoddá teszed az Istent is. Mit tegyek, mit tehetek én ellened?

RÉKA

Indulj azonnal kérőbe!

GÁBOR

Indulok azonnal kérőbe! Belépek a kocsmába is egy kis bátorságot venni! Iszik.

RÉKA

Anyám az iszákosokat nem szereti. Aztán ne felejtsd el, hogy Réka ott ül majd az asztalnál. A fáról egy lámpát leakasztva. Ez leszek én, ez a kis színes lámpácska, de vigyázz, hogy beszélsz. Az első hamis szavadra kialszom. Kialszom! Értetted?

GÁBOR

Ó, egek! Hogy mennyi itt a veszedelem! Tőled búcsúzni is kész veszedelem. Csók.

RÉKA

De miért búcsúzol te?

GÁBOR

Mert mire visszajövök, helyedben az anyádat találom itt.

RÉKA

És az nem jó neked? Öreg tyúkból fő a jó leves.

GÁBOR

A rókának hagyom.

RÉKA

Az egyetlen jó édesanyámat, aki megszült engem teneked? Játékosan. Mert kitépem a hajad!

GÁBOR

Megszült énnekem?

RÉKA

Éjszaka font, nappal mosott… Kikaparom a szemed is!

GÁBOR

Ó, jaj, szemem világa!

RÉKA

S jaj, de keservesen tartott! Letépem a füled! Rékának az én jó anyámat?

GÁBOR

Jaj! Akkor inkább berámáztatom.

RÉKA

Berámáztatod és gyónni fogsz neki. Te anyaszomorító! Anyóskáromló pogány…

GÁBOR

Még mindig a játék vidámságával. Hát éppen én vagyok az, akinek gyónnivalója van?

RÉKA

Éppen te vagy az! Te vagy az! Meggyónod majd nekem azt a dongalábút!

GÁBOR

Már azt is! Jaj!

RÉKA

Azt a félcsípejűt, akinek kaput faragtál és májusfát állítottál… Csélcsap!

GÁBOR

Egy szikrát üldögélek még, Gáborka, nem győzlek várni!

RÉKA

Ne mondd tovább! Nőj már föl, tedd le a katonaságot, siess.

GÁBOR

Csöppet sem komolyan. Te gyűrűztetted meg magad, s én vagyok a csélcsap!

RÉKA

Én éppen tévelyegtem, de neked nem kellett volna!

GÁBOR

Hát nekem nem szabad?

RÉKA

Nem szabad! Nem szabad! Te még kicsi vagy! Nem szabad!

GÁBOR

Hirtelen elkomorodva. Pedig ha egyetlen lánynak van a világon gyónnivalója: az csak te lehetsz, Réka.

RÉKA

Döbbenten. Én? Ilyennek látsz te engem? Olyannak látsz?

GÁBOR

Ó, nem! Nem! Csak úgy mondtam. Játékból.

RÉKA

Játékból? Esküdj meg, hogy csak játékból…

Hosszú csönd.

GÁBOR

Kivágtam az eperfánkat. Ne haragudj meg rám ezért. Mikor lakodalmast játszottunk, elsőnek te röppentél föl rá, s mondtad: édös uram, gyere föl. A fa alatt kórémuzsikával zenéltek a purdék, csujogattak a nyoszolyólányok. Azt akarom, azt akarom! – rikoltottad. Az a gerlefészek legyen a nászágyunk. Hát alig fértünk el benne. És amikor leszálltunk a fáról, kicsi kerek kalácsot rejtettél a kötényed alá, és mondottad: nő a hasam, gyerekünk lesz, Gábor! Fiú legyen-e, vagy leány? Te dirigálsz, mondtam, az legyen, amit te akarsz.

RÉKA

Ne mondd tovább! Nőj már föl, szállj le arról a kivágott eperfáról. Kicsi Gáborka, nőj már föl, tedd le a katonaságot, siess, Gáborka, nem győzlek várni!

GÁBOR

Egy szikrát üldögélek még azon az eperfán.

RÉKA

Kivágtad! Kivágtad, te bosszúálló! Hát megbűnhődsz! Indulj azonnal, és gyere kérőbe. Itt találod édesanyámat, amott engemet. Azúrkék lámpácska leszek. És újra mondom: ha nem jól beszélsz, menten kialszom. No, eridj, nagyon várom a jöttödet.

GÁBOR

Nagyon várod?

RÉKA

Ahogy ezt a mai estét vártam. A Nagy Romlás alatt lopakodva, téli villámok között is. Istenem, de nagyon reszkettem a hótornyoktól. S minél jobban féltem, annál erősebb volt bennem a kívánság, hogy fölkiabáljak a fehér tornyokba: csak azért is szeretem!

GÁBOR

Kit szeretsz?

RÉKA

Ejszen a római pápát. Eridj! Aztán vigyázz, a kutyát ne feledd. Az ugatást ne feledd, mert itt benn attól keletkezik a nagy izgalom. Ki jő vajon? Ki jöhet? És miért? De vigyázz aztán! Akármit mond anyám, mert ha kifogása támadna ellened, te csak arról beszélj, hogy mennyire szeretsz. De ne régi dolgokat emlegess! Ne azt, hogy gyermekkorodban mennyire szerettél. A jelent mondd, te merengő, múltittas gyermek! És öltöztesd fel szépen a holnappal is. Házunk lesz, eléje virágmintás kaput faragsz, szebbet, mint annak a dongalábúnak. A kapu sarkába eperfát ültetünk, gerlefészkestül. Az visszahozza majd a játékainkat. Így mondd, s jó lesz.

GÁBOR

Nem jó helyt kezdted meg. Anyádnak nem a jövőt kell felöltöztetni, hanem épp a mai napot. Legalább akkora állami fizetéssel, mint a Stég Antalé, a letett katonasággal, mert ez annyira fontos neki, mintha ő lenne a hadügyminiszterné, s még talán egy bajusszal is, mert azt mondja különben: tejfelesszájú!

RÉKA

Legyen bajuszod is. Állami fizetésed is.

GÁBOR

Bajusz még akadna. De honnan állami fizetés?

RÉKA

Megrendelt nálad az állam egy hatalmas díszkaput.

GÁBOR

S azt minek?

RÉKA

Hogy vonuljon alatta.

GÁBOR

Hová vonuljon?

RÉKA

Az anyja kínjába! Hát ez a fontos? Nem, hogy megkapd a kezemet? Ne igyál.

GÁBOR

Gyűjtöm a bátorságot.

RÉKA

Jól teszed, bizony! Nagy szükséged lesz rá. Mert ha egyszer én kézhez veszlek… Istennek angyalai őrizzék a rövidnadrágos fiúcskát, úgyis… úgyis…

GÁBOR

Én? Rövidnadrágos?

RÉKA

Lelki rövidnadrágos. Azt elfenekelem, összecsombolyítom…

GÁBOR

Csombolyítod…

RÉKA

A Küküllő vizében addig mosom, sulykolom…

GÁBOR

Sulykolod. Sulykoló kis kezem…

RÉKA

Napra terítem, kifehérítem… Jaj, nem fehérítem. Színesre festem. Színes kelmét készítek belőled, és elborítom a hegyeket…

GÁBOR

Hogy mindenütt a lábad alatt legyek…

RÉKA

Nem kívánom én azt. Hanem a felejtés végett.

GÁBOR

Téged felejtselek?

RÉKA

Magadat. Ott, a gyermekkor szakadékában… És engem is – egy röpke kis esztendőre… Míg másfelé jártam…

GÁBOR

Amíg mással jártál…

RÉKA

Mert kiszálltam Noé bárkájából. Csak épp körberepültem a nagy időt. Hű, de ordas idők járnak odaki! Hát visszaszálltam, s most újra itt vagyok…

GÁBOR

Az olajfaággal? Békés üzenettel?

RÉKA

Mert én teveled szövetséget kötök. És ha nem felejtesz, ha nem tanulsz meg felejteni: ó, nem tudom, mit teszek veled.

GÁBOR

Te már megtanultál?

RÉKA

Most már komolyan. Attól kezdve, hogy elszakadtam tőled: az egész csak rossz álom volt. A szívem is meghasadt volna, ha nem tudom már álmomban, hogy most, most, most jön az ébredés. Ijedten költögettem magam. Ráborultam egy kapufélfára, hát a tied volt az! Ráfolyt a könnyem egy faragott madaradra, és megállapodott annak a szemében. Istenem, mondom, hát ez a madár is engem sirat… Így volt, míg fel nem ébredtem. S most itt vagyunk, itt vagyunk! Itt vagyunk! Te pedig elindulsz azonnal, és jössz vissza menten kérőbe! Mert ha nem: ejtem el a szárnyam.

GÁBOR

Aztán vigyázz, hogy anyád hogy beszél velem. Nekem ne mismásoljon, és a személyemet se kifogásolja, mert rakom a tüzet helyben alája! Ideje lenne már egy boszorkányégetésnek.

Gábor kilép.

RÉKA

Kérőbe indulsz, nem anyósgyújtogatóba! Tükör előtt kezdi idősebb asszonynak maszkírozni magát. A szíved szelíd legyen és minden szavad tejbe aprított! A kutyát ne felejtsd! Hol a fekete kendőd, anyám? Ó, istenem! Be nagy várakozásban vagyok! Zuhog rám az öröm, mégis ejtem el a szárnyam! Ilyen lennél, anyám? Innen a szájad sarkából az özvegyi ránc hiányzik. Meghúzza. Ezt még fölveszem, ezt a konok ráncot. Ezzel martad el a háztól Gábort. Ezzel adtál volna engem egy mordályos állami fizetéshez. Átkozott légy! Megretten. Ó, mit mondtam! Bocsásd meg, anyám! Bocsásd meg, Istenem! Csak ti ketten össze ne dugjátok a fejeteket – ellenem. Akkor a mi sorsunk meg van pecsételve. Egyezkedjünk inkább, anyám. A félelem hálójában vergődöm, magával az ördöggel is alkura kész vagyok. Csak ott lássam már magam egy tisztáson és tisztázottan ezzel a gyermekkel. De te ne mondd, hogy éretlen. Ha kopjafát és kaput farag, s amikor a tiszafában a gímszarvast meglátja: egy aggastyán komolysága borong a szemében. Ezt lásd, ilyenkor nézd őt, anyám! Amikor egy esztendő helyett kettőt öregszik az álomkergetésben, mert könnyebb a futó gímszarvast elfogni, mint a tiszafából kicsalogatni. Ne mondd, ne mondd, anyám, hogy idősebb vagyok nálánál. Fuvintásnyi esztendőcske! Mi az, mikor az egész életünk: egy homlokráncolás. Hű, de szigorú vagy! Az eszed van megint uralmon. A szíveddel szólj inkább, anyám, ha már énnekem sem szívem, sem eszem nem volt a helyén, amikor… amikor… Csitt! Jön valaki. Kapd össze már a lelked, jön valaki!

Kintről kutyaugatás. Réka letelepszik hirtelen, gépies asszonyi munkába kezd, például pamutgombolyításba. Újabb kutyaugatás.

BÓDI

Ágyból kelve, be. Miazisten? Nekem nincs kutyám. Honnan került az ide? És teveled mi van, Réka? Tisztára anyád vagy.

RÉKA

Ha úgy van, akkor jól van!

BÓDI

Karácsonykor nem farsangolunk. Az újabb ugatásra. Hát ez megkerült volna?

RÉKA

Micsoda?

BÓDI

Csudalátó Dániel kutyájának elveszett a hangja. Úgy látszik, ide került.

RÉKA

Gábor van odakint.

BÓDI

És ő ugat?

RÉKA

Személyesen.

BÓDI

Hát most már ugat vagy udvarol?

RÉKA

Meg akarja kérni a kezemet.

BÓDI

S éppen ilyenformán?

RÉKA

Ez hozzátartozik.

BÓDI

Az igényeidhez?

RÉKA

A főpróbához. Holnap este lesz a rendes előadás. Édesanyám színe előtt.

BÓDI

Ugatással egybekötve? És akkor te kotkodácsolni fogsz?

RÉKA

Én csak odaadom, amit kérnek.

BÓDI

És mit kérnek? Jaj, igen! A kezedet.

RÉKA

A lányom kezét.

BÓDI

A lányodét. Persze, persze. Te most nem vagy Réka, hanem izé…

RÉKA

Özvegy izéné. Árvai Borbála. Ugatás.

BÓDI

Borbála! És ha Borbála vagy, miért nem vigyázol a lányodra?

RÉKA

Miért? Mit követett el a lányom?

BÓDI

Nézz utána.

RÉKA

A játékon belül is kétségbeesetten. Követelem! Mondja a szemembe: mit követett el a lányom? De ne mondja senkinek. Nekem se mondja. Nem akarok tudni róla. Ugatás. Nem akarok tudni róla. Mindennek az emléke vesszen a Nagy Romlásba, kerüljön mindörökre hó alá, jég alá, lepje be vastagon a feledés. Vigye sírba magával a titkot, Vencel bácsi. Jaj! Szédülök. Rosszul vagyok. Forog velem a ház. Kopogtatás. S éppen most. Most kellett ennek jönni!

BÓDI

Mi van veled, te leánka?

RÉKA

Vizet! Egy kis vizet kérek. Semmiség. Csak megszédültem. S éppen most.

BÓDI

Megártott neked a játék, te leánka.

RÉKA

Mintha faltól falig taszigálna valaki engem… S éppen most. Kopogás. Éppen most. Szabad! Szabad! Tessék bejönni!

BÓDI

Dőlj le cseppet, gyermek!

RÉKA

Most nem lehet.

GÁBOR

Be. Szép jó estét s boldog ünnepeket!

RÉKA

Magának is boldog ünnepeket, Gábor. Már ne haragudjon, hogy magázom, de mióta olyan híres kapufaragó lett, másként már nem merem… Foglaljon helyet minálunk. Kötényével széket porol. Jaj, istenem, de szédülök!

BÓDI

Ezt a kis vizet még…

GÁBOR

Csak nincs rosszul, Borbála néni.

RÉKA

Elmúlik, fiam. Minden elmúlik. Csak a lányom lenne jobban.

GÁBOR

Mi baja van a lányának?

RÉKA

Isten legyen, aki azt el tudja mondani.

BÓDI

Bolond likból… És egyszerre kettőből! El.

GÁBOR

Hát mi baja van a lányának?

RÉKA

Hol tűzmadár, hol jégmadár. Csak tudnám, miért hányja-veti magát benne a forróság és a hideglelés. Sejtem csupán. Akármerre szalasztom itthonról ezt-amazt intézni, hát úgy térül-fordul, hogy a maga kapuja előtt lopva megállhasson. Mondják, akik látják: rajta felejti szemét az égbe szökellő gímszarvasokon, mintha isten őrizz, valami vadászleányka lenne. Múlik már a szédülésem.

GÁBOR

S aztán mit csinál még?

RÉKA

Mondja, hogy álmában is nekidőlt egy kapufélfának, hullatta, hullatta reá a könnyét, míg azok a faragott madarak mindahányan sírni kezdtek. Képzeld. Képzelje, Gábor.

GÁBOR

Ezt ő nekem nem így mondta, hallja. Csak egy madár kezdett el sírni. S én tudom is, hogy melyik volt az.

RÉKA

Hát nem mindegy az?

GÁBOR

Nem bizony. Mert akármelyik madárnak nincs sírnivalója.

RÉKA

De én azt a kapufélfát tűzre rakom, Gábor fiam! Tűzre bizony!

GÁBOR

Kit bántott az?

RÉKA

Tűzre vetem, ha sokáig kell még a lányomnak álmában reá omolnia. Te most ne halld, amit mondok, Réka. Kicsi kék lámpácskám, röstelli a keserves álmait, alig-alig pislákol itt egymagában. Húzza csak feljebb, Gábor, a lángját.

GÁBOR

Lelket fuvintok belé. Fújdogálva. Világolj, szépen világolj, fehér gyertyaszálom. Fényesedjél, hogy énekeljek neked. Jaj, Istenem, be víg voltam azelőtt! Míg a babám járt el a kapum előtt. De mióta nem jár erre, s nem látom… Az én szívem örömét nem találom.

RÉKA

De hiszen ott jár el! Mindig ott jár el! Hát nem tudod, te mamlasz…? Maga Gábor!

GÁBOR

Tudom én, tudom! Csak egyszer már megjártam vele.

RÉKA

Mert hogy ez már veszélyes terület. Tán csak nem! De mondja… Azon kívül, hogy ünnep van, mi járatban mifelénk, Gábor?

GÁBOR

Gondoltam, megkérdem: hogy vannak?

RÉKA

Hát… lassan telik, gyorsan múlik az életünk. De olyan sebesen, maholnap csak nézhetünk utána. Szélkapta kéményfüstnek.

Hosszú csönd.

GÁBOR

Ha korán kél az ember: az a baj. Ha későn indul: úgy se jó.

RÉKA

Mert ez is veszélyes terület. Nem tudom, hogy ezt mire értsem, Gábor. S aztán mégis: hogy jutottunk magának eszébe?

GÁBOR

Erre jártam, gondoltam, benézek.

RÉKA

A játékból kiesve, kendőjét levetve. Nem jó.

GÁBOR

Miért nem jó?

RÉKA

Mert nem jó az egész. Egyedül a lámpaköltögetés volt jó. Szépen világolj, fehér gyertyaszálom. Fényesedjél, hogy énekeljek neked. Jaj, istenem, be víg voltam azelőtt. Be víg voltam azelőtt. De miféle beszéd az, hogy erre jártam, gondoltam, benézek. Ilyen tétovasággal célba jutni nem lehet.

GÁBOR

Tétova lettem volna?

RÉKA

Mint aki kölcsönt kér, nem leányt.

GÁBOR

Nem akartam ajtóstul-tokostul a dolognak nekirontani.

RÉKA

Pedig úgy kell! Ajtóstul-tokostul!

GÁBOR

Mert mások így szokták?

RÉKA

Ijedten. Nekünk semmi közünk ahhoz, hogy mások hogy szokták! Ez a mi dolgunk! Ez a kettőnk dolga! De a kérdéseiddel ezt is elrontod…

GÁBOR

Ezzel a semmi kis kérdéssel, hogy talán mások is így szokták?

RÉKA

Mert te nemcsak kérdezel: válaszolsz is menten magadnak, s én semmitől sem félek, csak attól, amit te válaszolsz magadban magadnak a saját kérdéseidre.

GÁBOR

Akkor mégis jobb, ha te válaszolsz.

RÉKA

Felcsattanva. Mire válaszoljak?

GÁBOR

Most már semmire. Nem kérdezek semmit.

Iszik.

RÉKA

Ne igyál. Neked más dolgod van.

GÁBOR

Hogy ne kérdezősködjem. Az a dolgom.

RÉKA

Ne haragudj. Olyan szépen fúvogattad a kicsi kék lámpácskát. Jaj, istenem, be víg voltam azelőtt! Míg a babám járt el a kapum előtt. Hiszen ott jár el most is. Mindennap. És ha nem szólnák meg: minden órában és minden percben… te… te… kicsi tétova…

GÁBOR

Elkapott a tétovaság és valami kis szomorúság, te Réka! Miért tartotta anyád fontosnak elmondani nekem, hogy síró madarak s egyebek? Mintha rá akarná tukmálni a lányát valakire. Vagyis énreám.

RÉKA

Arra pedig nincsen szükség. Ugye nincs?

GÁBOR

Már hogy lenne!

RÉKA

Akkor ne vedd figyelembe. Ő is rosszul játszott.

GÁBOR

De miért mondta el? Miért?

RÉKA

Kitérvén a komoly beszéd elől. Ezért megkapja tőlem a magáét! Merje csak még egyszer dobra verni az én álmaimat!

GÁBOR

De mi oka van rá, hogy dobra verje?

RÉKA

Mert nem tudja, hogy dobbal verebet se, vőt se lehet fogni. Kezdjük elölről.

GÁBOR

Elölről, de nem ugatok többet.

RÉKA

Pedig az fontos, mert ahogy meghallom, figyelmeztetem anyámat: csitt, jön valaki. És az te leszel.

GÁBOR

Én leszek, de nem ugatok!

RÉKA

Hozzátartozik a bejöveteledhez.

GÁBOR

Az elmenetelemhez fog hozzátartozni, ha ragaszkodol hozzá.

RÉKA

Hát mibe kerül az neked?

GÁBOR

Semmibe. Azazhogy: nem is tudom… Dühösen. Nem ugatok!

RÉKA

Szeretem, amikor ilyen dühös vagy! Kiáltsad még egyszer!

GÁBOR

Miért ragaszkodol ahhoz, hogy ugassak neked?

RÉKA

Nem tudom. Így teljes ez. Nem jöhetsz úgy be hozzám, hogy a kutya ne vegyen észre.

GÁBOR

Engem ne ugasson! Nem vagyok idegen. Én nem vagyok itt állami mordályos ember! Én nem azért jöttem, hogy medvét lőjek éjjeli leshelyen. Nem jöttem erős, nagy lámpával medvét szembe világítani, s a szívébe golyót küldeni. Ne engem ugasson tehát az a kutya!

RÉKA

A döbbenet szomorúságával. Igazad van, Gábor. Nem vagy idegen. Nem vagy állami mordályos ember. Te mézes-szelíd vagy, nem vered szembe vakító fénnyel a medvéd. Nem vagy Stég Antal.

GÁBOR

Ne halljam ezt a nevet!

RÉKA

Ne halld, ugye?! Amit folyton ki akarsz mondani! Kimondtam helyetted, enyhüljön a görcs a torkodban. És menj, csináld, ahogy akarod. Kutyával, kutya nélkül, szív nélkül…

GÁBOR

Ne haragudj, Réka. Nem akartalak megbántani.

RÉKA

Minden bántást megérdemlek. Menj, menj.

GÁBOR

Isten őrizze meg tőlem azt, aki téged bántani merészel!

RÉKA

Csak tudnád, mit beszélsz. Ó, csak tudnád. Hogy úgy legyen. S mindig úgy legyen.

GÁBOR

Úgy lesz! A kutyaságos úristenit!

RÉKA

Szenteste van! Ne káromkodj! Mi van veled?

Hosszan nézik egymást.

GÁBOR

Milyen öreg most az arcod.

RÉKA

Megütődve. Az enyém vagy az édesanyámé?

GÁBOR

Most már nem tudom. Az, amit látok.

RÉKA

Hát nem azt játsszuk, hogy öreg vagyok? Nem vagyok Borbála? Réka-lámpácska ott van az asztalon. Ideges kacagással. Hát persze. Fölvettem az özvegyi ráncot. Meg az állam alá csokrozott fekete kendőt…

GÁBOR

Hiszen a kendő nincs is a fejeden.

RÉKA

Valóban! És miket beszélek. Látod, miket beszélek? Nincs rajtam a kendő, mégis azt mondom, hogy rajtam a kendő.

GÁBOR

Pedig nincs rajtad a kendő. Kacagnak.

RÉKA

Hát nem tudtad, hogy anyámmal beszélsz?

GÁBOR

Mikor nem tudtam?

RÉKA

Mikor engem öregnek láttál.

GÁBOR

Ó, hogyne tudtam volna. Csak egy pillanatra elfelejtettem.

RÉKA

A járásomat is öregre fogtam. Hogy jobban hasonlítsak.

GÁBOR

Azért tévesztettelek össze. Tisztára anyád voltál.

RÉKA

Letörli arcáról a ráncokat. És most is? Megpördül. És most is?

GÁBOR

Már csak egy cseppet. A hárászkendő miatt.

RÉKA

Elhajítja a hárászkendőjét, és újra megpördül. Így is öreg vagyok?

Lassú, majd fokozatosan gyorsuló ritmusú dallam. Megszólalnak a jégcsapok. Réka táncolni kezd, és először játékosan, majd kétségbeesetten dobálja le ruhadarabjait.

GÁBOR

Már csak egy szikrát.

RÉKA

Így is öreg vagyok? Járd velem, ha tudod.

GÁBOR

Táncol, de csak csetlik-botlik. Majd hozzád fiatalodom.

RÉKA

Így is öreg vagyok? Aggastyán leszel te mindjárt mellettem. Így is öreg vagyok?

GÁBOR

Így szoktad ezt a tengeren?

RÉKA

Igen! A tengeren! Egyszer láttam csak a tengert…

GÁBOR

Hát ha még többször is láttad volna!

RÉKA

Igen! A tengeren! Még mindig öreg vagyok?

GÁBOR

Stég Antallal is így szoktad?

RÉKA

Igen! Stég Antallal! Ha mindenképpen hallani akarod! Ha nem fáj a füled tőle! Ha nem fáj a szíved! Stég Antallal!

Egy női hang kintről.

HANG

Szabad kántálni?

GÁBOR

Szabad!

RÉKA

Nem szabad. Nincs szenteste! Nincs karácsony! Minden meg van már mérgezve!

Lányok zúdulnak be az ajtón, és kezdenek ők is táncolni.

RÉKA

Lányok! Öreg vagyok? Mondjátok meg ennek a kölyöknek: öreg vagyok?

GÁBOR

Elég legyen, Réka!

RÉKA

Nem elég! Nem elég! Ha már mérgezünk, ne legyen elég! Jöjjön ide Stég Antal is! Stég Antal! Stég Antal!

Gábor fogja a kis kék lámpát, kihajítja az ablakon, majd leül és iszik. Komoran bámul.

BÓDI

Be, az ágyból kelve, hosszú gatyásan. Szent Úristen! Szent Szűz Mária! Szodoma! Szodoma! Becsukja a nyitva maradt ablakot. Reátok suvad az egész Hargita!

RÉKA

Vencel bácsi! Én voltam itt, ugye, Stég Antallal?

BÓDI

Ne hazudj, és öltözz fel azonnal!

RÉKA

Öreg vagyok! Nincs erőm hozzá! Mert itt jártam Stég Antallal!

BÓDI

Nem jártál itt. Az egy jégmadár volt.

RÉKA

Stég Antal és a jégmadár. Mondja csak maga is! Mondja! Mérgezzünk!

BÓDI

Ne mérgezzétek a szentestét!

RÉKA

Mérgezzük és tépjük fel a sebeinket! Tépjük fel a sebeinket, és hintsük be sóval! Stég Antal! Tengerpart! Jégmadár!

BÓDI

Csendesülj, Réka! Csendesebben, az isten szerelmére.

RÉKA

Már ezután csak hangosabb leszek! Már ezután így élem világom!

BÓDI

Elment az eszed. Mindenkinek elment az esze. S épp szentestén. Ki az az Isten, aki mindezt megbocsátja nektek? Uram! Kis Jézus a betlehemi jászolban! Én ennek nem voltam tanúja! Gábor, fiam! Szereld le valahogy őket! Hozzuk a vízipuskát! Ördögök ezek, nem ájtatos népek! Mondd nekik, hogy odakint a háromkirályok járnak a csillaggal és szelíd pásztorok adnak hálát az égnek! Ne tűrd ezt a pogánykodást. Szodomát csináltatok a házamból. Gyorsan el.

RÉKA

Jöjjön vissza, Vencel bácsi! Jöjjön vissza, és mondja el mindenkinek! Öreg vagyok, bűnös vagyok, tengerparti kurva vagyok!

GÁBOR

Ordítva. Elég! Menjetek haza!

A lányok körbefogják Rékát, míg az öltözik, és halkan mondják.

Ha én tudtam volna,

hogy te vagy Mária,

aranyból, ezüstből

szállást adtam volna,

én pedig a hideg földre

lefeküdtem volna…

Menjetek haza, lányok!

A lányok hangtalanul és gyorsan kimennek, de Réka sehol sincs. Egy kendő a helyén.

Réka! Réka! A kendő felé indul, majd fölveszi, mintha madár ülne rajta. Jégmadaram. Mindenki elment, és te itt maradtál egymagadban. Jégmadár! Piros fejű, kék madár! Ha szárnyad volt, gyalogoshoz mért álltál? Szaporán ver a szíved, nem jó helyt vagy, ugye? Stég Antalhoz kívánkozol, a tengerre áhítozol. Hát repülj! Szállj, kedved szerint. A madarat kiröppenti az ablakon.

RÉKA

Jön, Gábor vállára borul. Kidobtál az ablakon, visszajöttem az ajtón. Miért tetted ezt velem, Gábor?

GÁBOR

Ha te kérdezel engem, én mit kérdezhetek tőled? Akkor csak azt mondom: bocsáss meg. Meddig szálltál?

RÉKA

Láthattad. Csak a bolondulás széléig. Az őrület pereméig. Tudom, hogy ott fulladozol a gyermekkorban, és öregnek nézel engem.

GÁBOR

Nem! Nem! Nem! Én vagyok az öregebb, hiszen látod: már táncolni sem tudok. Réges-rég a gyermektáncban, emlékszel, hogy neveztük? A serketáncban milyen veszettül ugrabugráltam?

RÉKA

Ne játsszunk többet, Gábor. Ne menj ki, ne ugass, ne kérd meg játékból a kezem. Ne legyek többé játékból sem öreg.

GÁBOR

Kezdettől fogva te ragaszkodtál ehhez a játékhoz.

RÉKA

Mert ahogy kidugom a fejem a játékból: szemembe vág a zimankós idő. És most nem tudom, hol keressem a helyem. Mit csináljunk, Gábor?

GÁBOR

Felfüggesztjük a játékot.

RÉKA

Már megint a játék bódulatában. De valami tisztázatlan maradt a végén.

GÁBOR

Micsoda?

RÉKA

Mit akartál még mondani édesanyámnak?

GÁBOR

Hát… Hogy ha eladó a házban a lány, én azt a madarat menten meg is gyűrűzném. Igaz, még pelyhes fióka volt, mikor az ujját cérnával megmértem, de remélem, a gyűrű talál reá, mert beleszámítottam a növekedést is.

RÉKA

Ó, istenem! És most nincsenek tanúk! Tanúk nélkül húzzuk föl?

GÁBOR

Egy személyben plébános is leszek. Atyámfiai! Zetelaki Gábor és Árvai Réka ez mái betlehemes napon eljegyezték egymást, miáltal is a házasság szakramentumát kívánják betölteni. Legyetek tanúi magatok is az én tanúságomnak: aki keresi, megtalálja a másikat, még ha befújták is régi ösvényeit a Nagy Romlás porkahavai. Zetelaki Gábor és Árvai Réka, minekutána jelenlétünkben egymásnak fogadalmat tettek, esküvéssel tanúsítják, hogy egymáshoz tartoznak. Így van, s így legyen, mindörökké ámen.

RÉKA

A kezdeti ragyogásból rémületbe esve. Ez már nem játék? Plébános úr, ez már nem játék. Plébános úr, gyónnivalóm van.

GÁBOR

Azt majd az esküvő előtt.

RÉKA

Most, most! Mert az én bűnöm minden pillanatban csak növekszik, és terhe lehúz engem a földig maholnap.

GÁBOR

Hát ami volt: nem elegendő? És te játékba menekülsz újból? Rémület ül az arcodon, és játszol? Hát plébános vagyok én?

RÉKA

Gyónnivalómat egyedül az Istennek mondhatom.

GÁBOR

Akkor mondd! Tekints engem istenednek, és mondd!

RÉKA

Félek az Istentől is.

GÁBOR

Ha nem féltél, amikor elkövetted, legyen bátorságod legalább most szembenézni vele!

RÉKA

Nincs pillanatom, hogy ne néznék szembe vele. Csak veled nem merek már szembenézni.

GÁBOR

Mondd! Vagy akkorát kiáltok, hogy betemet mindkettőnket a Nagy Romlás. Ne futkosson a lelked faltól falig! Minden bűnnek neve van! A nevét mondd!

RÉKA

A gyermek.

GÁBOR

A gyermeketek.

RÉKA

Távoli lódobajra figyelve, amit Gábor még nem hall. Jön.

GÁBOR

A gyermeketek.

RÉKA

Az erősödő lódobajra. Jön.

GÁBOR

Kicsoda?

RÉKA

Istenem, idejön!

GÁBOR

Fenyegetőleg. Ki jön ide?

RÉKA

Ez csak ő lehet.

GÁBOR

Éles a hallásod, ha róla van szó. Mert nem is a füleddel, hanem a szíveddel hallod.

RÉKA

Oltsuk el a lámpát.

GÁBOR

Nem oltjuk.

RÉKA

Fegyver van nála. Mindkettőnket meglő! Bolond ember!

GÁBOR

Itt is van fegyver. Lekapja a puskát a szegről. Ügyetlen mozdulatokkal megtöri. Töltve van. Réka megpróbálja kivenni kezéből a fegyvert. Dulakodás.

RÉKA

Szenteste van! Szenteste van! Nem a gyilkolás napja. Gábor!

GÁBOR

Kaláccsal, borral akarod fogadni? S mert közben Réka eloltja mégis a lámpát. Nem bujkálunk sötétségben! Eleget bujkáltatok ketten!

RÉKA

Továbbmegy, ha nincs lámpavilág. Az ajtót elreteszeli. Könyörgöm, Gábor, tedd le azt a puskát. Nem a te kezedbe való!

GÁBOR

Jöjjön csak! Hadd nézzek a szeme közé.

RÉKA

Nem! Nem!

GÁBOR

Jöjjön! Hadd jöjjön!

RÉKA

Menjen, hadd menjen!

GÁBOR

Gyújtsd meg a lámpát!

RÉKA

Nem gyújtom! Itt van már az ablak alatt!

GÁBOR

Látom.

RÉKA

Mindkettőnket meglő.

GÁBOR

Hamarább kerül ő a másvilágra!

RÉKA

Gáborhoz bújva. Bolond ember! Mindenre képes.

Lónyerítés, majd a betörött ablaküveg csörömpölése. A telehold lovas árnyékát veti a falra.

GÁBOR

Gyere be, Stég Antal! Gyere, ha mersz!

RÉKA

Ne ingereld! Részeg lehet!

GÁBOR

Csak az árnyékodat küldöd?

A törött ablakon át erős vadászlámpa fénye világítja meg mindkettejüket. Réka Gábort elhúzza a fényből, mely követi őket.

RÉKA

Menjünk be Vencel bácsihoz!

GÁBOR

Nem! Eressz, vagy menj ki hozzá, és borulj a karjába!

Erősödő zene. A vadászlámpa fénye kialszik. A lónak ágaskodó árnyéka a falon. És újra a lámpa rájuk irányuló fénye.

RÉKA

Eredj, eredj innen, Stég Antal! Hagyj békén bennünket! Semmi közünk már egymáshoz. Nem vagyok már a te jégmadarad.

GÁBOR

Nem vagy már! Hanem csak voltál! Neki is jégmadara voltál? A jégmadarunkat is elárultad neki? Eressz! Elbúcsúztok most végleg egymástól.

RÉKA

Gábor! Gábor! Ne válj gyilkossá! Ne szakaszd ránk a Nagy Romlást!

GÁBOR

Őt félted vagy engem féltesz? Lónyerítés. Szállj le a lovadról, Stég Antal.

RÉKA

Tömlöcbe kerülsz! Az az ember a gyermekem apja! Megver majd téged az árvák istene!

Lónyerítés.

GÁBOR

Megver! Megver! Kiszakítja magát Réka karjából, a fegyvert az ágyra dobja. Hát akkor szeresd a gyermeked apját! Szeresd, amíg élsz, és bírja a lelkiismereted.

RÉKA

Eredj innen, Stég Antal! Hagyj békén bennünket!

GÁBOR

Kabátját, kalapját keresi. Szeresd, ahogy eddig is szeretted! Szeresd, és ne etess engem hazugsággal!

RÉKA

Ne vádolj! Téged féltelek. A fény követi Rékát. Erős zene.

GÁBOR

Kettőt egyszerre szeretni, s félteni nem lehet! Elhúzza az ajtón a reteszt.

RÉKA

Ne menj ki, Gábor! Elállja az útját.

GÁBOR

Visszacipeli a fénykörbe. Az nem lehetséges! Nem lehetséges!

RÉKA

Szépen kérlek, Gábor!

GÁBOR

Hogy ménlovas vadászod is legyen… hűséges ebed is hozzá? Nem lehetséges. Székre kényszeríti. Itt ülj meg! Kifelé. Itt van, Stég Antal! Itt a menyasszonyod! Itt a gyereked anyja! Indul az ajtó felé.

RÉKA

A székre roskadtan, arcát elfedve a fényben. Bocsássatok meg nekem! Ne kínozzatok! Nem öltem embert! Bocsássatok meg nekem!

GÁBOR

Minden meg van bocsátva, csak semmi sincsen elfelejtve. Mielőtt az ajtón kilépne, a fény kialszik.

Csönd.

RÉKA

Gábor! Gábor! Elment!

Réka Gábor dúlt arcát simogatja.

Nyugodj meg. Elment.

GÁBOR

Csöndesen. Sohasem fog elmenni. Soha.

A falióra tizenkettőt üt. Hegedűszóló. A „Mikor fésültelek…” kezdetű dalocska szólama. Réka erre mondja majd a szöveget.

RÉKA

Gábor haját rendezgetve. Mikor fésültelek, ugye nem téptelek? Mikor mosdattalak, ugye nem szidtalak? Mindig csókoltalak, mindig csókoltalak. Elment.

GÁBOR

Sohasem fog közülünk elmenni. Kitörve. Soha, soha! Miért tetted ezt velem?

Kirohan a házból, majd eltűnik a Nagy Romlás felé vezető ösvényen.

RÉKA

Utánaszalad. Gábor! Gábor! Ne menj el! Erős, visszhangos kiáltással. Gábor! Szeretlek, Gábor!

GÁBOR

Távoli hangja. Jégmadaram voltál, Réka! Jégmadaram!

RÉKA

Tudd meg, Gábor, tudd meg: csak téged szeretlek!

Halk, majd fokozatosan erősödő hósuvadás, majd a Nagy Romlás hótömegeinek moraja.

BÓDI

Be a szobába, majd ki a ház elé Réka után. Mit csináltok, eszeveszettek? Réka, Gábor! Hol vagytok, gyermekeim? Elindul a Nagy Romlás felé. Réka jön vele szembe sírva.

RÉKA

Istenem, Istenem, ó, én fennvaló Istenem!

BÓDI

Mit tettetek? Mit csináltatok?

RÉKA

Gábor odalett. Megöltem, Vencel bácsi. Az igazamat kiáltottam utána, s megöltem! Megöltem.

BÓDI

Mindörökre, lányom.

RÉKA

Ráborulva. Nem! Gábort, amíg élek, a Nagy Romlás alatt keresni fogom! Jöjjön, keressük meg.

BÓDI

Nincs annyi tavasz, hogy azt a havat, ami reá zúdult, el tudnók hordani, lányom.

RÉKA

A leheletemmel fogom ezt az egész havast megolvasztani!

BÓDI

Tűzvésznek gondolja magát a gyertyaláng. Ó, te gyermek, te konok gyertyaláng…

A jégmadárdallam. A jégcsapok zenélnek.

Lassú függöny.

Második rész

Dal: Jégmadár, jégmadár…

Szín: ugyanaz, mint az első részben. Idő: húsz évvel későbben. Az elmúlt esztendőket jelzik Bódi Vencel lámpái is, összesen immár huszonhat. Mikor a függöny fölmegy, Bódi a lámpáit gyújtogatja. Egy részük a karácsonyfán pillog, a többi asztalon, falon, mennyezeten.

BÓDI

Ha én tudtam volna, hogy te vagy Mária… Aranyból, ezüstből szállást adtam volna… Jer ide, te huszonharmadik. Sokan vagytok… sokasodtok… Nem férek már a házban tőletek. A várakozástól már nem fér az ember a házában. Hol vagy, te huszonötös? Kicsire sikerültél. Annál nagyobb, látom, a lángod… Rendesen égjél, ne pörölj velem. Most már nem érzem magam hibásnak. Tíz esztendeig bántam, te Mária, hogy megvertelek és kizavartam házamból a tengerészedet. Az utána következő tizenhat esztendő telepedjék a lelkiismeretedre. Vegyen téged körül a tenger, és minden cseppje Hargitát kiáltson reggeltől estig a füledbe. Ne verjen téged semmivel az Isten, csak várakozással, mint engem. Ha én tudtam volna, hogy te vagy Mária… Lássalak téged is világolni, te huszonhatodik! Te vagy az utolsó. Mivel gyújtsalak meg? Mivel tudjalak én téged meggyújtani?

Megszólalnak a jégcsapok. Bódi kezében magától kigyúl a fölemelt lámpa.

Isten, aki jelt küldesz az égből! Mit mondasz? Mit mondasz? Ó, be gyarló már a lelkünk és az értelmünk is! Mindenre, amit érteni kellene, már csak megzavarodunk, és csak lótás-futás támad a szívünkben! Mit mondasz? Képzelt kopogtatásra. Te vagy, Mária? Az ablakhoz rohan. Te vagy, Mária? Mintha mindenütt te lennél, és nem vagy sehol sem, csak e mécseslobogásban. Miért ilyen későn üzensz? Nem élek én már. Nem maradt már belőlem semmi, csak a várakozás. Aranyból, ezüstből szállást adtam volna… Én pedig a hideg földre lefeküdtem volna. Kétnyelvű láng! Az unokámat is mutatod. De csak annyit, hogy él és lobog. Egyebet semmit se láthatok belőle. Csak te látod, Mária, hogy hol ért véget a hargitai Bódi család. Nyoma szakadt, akár annak a jégmadárnak. Jégmadarakká lesztek mindannyian.

DÁNIEL

Be kopogtatás nélkül. Hosszan nézik egymást.

BÓDI

Jöttél újból, hogy megölj engem, Dániel?

DÁNIEL

Húsz esztendeje minden karácsonyestén meg akartam tenni.

BÓDI

Van, aki örömhírrel, s van, aki késsel indul el kántálni.

DÁNIEL

Honnan tudod?

BÓDI

Mert ott van a csizmád szárában. Az eszeddel együtt.

DÁNIEL

Megnézi a csizmája szárát. Ott a kés. Félig-meddig maga is csodálkozik rajta. Sok ideig azt mondtam magamban: öljön meg ezután téged a várakozás. Ám azt jól bírod.

BÓDI

Kiszikkadt a lelked végleg, ha még mindig engem vádolsz Gábor haláláért.

DÁNIEL

Be szépen kértelek: ne nyiss ajtót a hazug jégmadárnak. Halálba kiáltotta, látod, a fiamat. Mert szállást adtál neki. A bűnhöz másodszor is bűntársul szegődtél.

BÓDI

A lányom karácsonyi hangjával jött. Hányszor mondjam?

DÁNIEL

Figyelmeztettelek, hogy Szűz Mária álorcájában is képes megjelenni! Az orcátlan, meganyahodott, bitangos képmutató!

BÓDI

Épp azzal a késsel jössz ide, aminek a nyelét szarvasagancsból én esztergáltam.

DÁNIEL

Az orcátlan meganyahodott…

BÓDI

Ember emberrel büntetlenül nem találkozhat. Ha nem ide jönnek azon az estén, akkor az erdő mélyén, a fák hegyén találkoznak, mint a hófajdok. A föld alatt is találkoztak volna! Állítsd meg a vizeket, hogy ne lefelé rohanjanak! Térítsd meg útjukról a vándormadarakat!

DÁNIEL

Rontó kéz nélkül nem boldogul a romlás!

BÓDI

És a vezeklés? Annak az asszonynak a vezeklése teneked potomság? Te Csíkország után megjártad a halál országát is. Odalent a vezeklők között láttál-e oly keserveset, mint az Árvai Rékáé? Neked is véres a körmöd a sok kereséstől, de Réka náladnál is több havat mozgatott meg húsz év alatt a Nagy Romlás aljában! A tavaszok nem szakasztottak föl annyi jeget, mint az a szerencsétlen asszony a puszta két kezével. Mint a kimert kút, olyan már, Isten tudja csak, honnan bugyognak még a tartalékai.

DÁNIEL

Aki bűnös: vezekeljen!

BÓDI

Meddig?

DÁNIEL

Míg el nem keveredik maga is a földdel! Míg hóba, jégbe nem költözik! Elkopott a csizmája sarka? El a tíz körme? Kopjon el a szíve végleg az én egyetlen fiam keresésében!

BÓDI

Ő nem az egyetlen fiadat, hanem az egyetlen szerelmét keresi. A kést tedd ki az asztalra.

DÁNIEL

Mit?

BÓDI

Jól hallottad! Tedd ki!

DÁNIEL

Jó helyt van ott.

BÓDI

Kiveszi a kést Dániel csizmaszárából, az asztal lapjába üti. Jobb, ha mindkettőnk keze ügyében van.

DÁNIEL

A rezgő kést nézve. Így üsse szíven minden pillanatban a fájdalom. Fúrjon alagutakat a hóba, és fusson ezerfelé minden tavaszon az olvadással. Ne legyen továbbra se nyugta sem éjjel, sem nappal, és boruljon sírva minden csutakra, mit a szakadékból kiásnak neki, és mászkáljon tovább a véres könyökén, a fiam fagyott arcát kémlelve minden jégszilánkban!

BÓDI

Kegyetlen vagy, Dániel, a szeretet ünnepén.

DÁNIEL

A szeretet ünnepe vitte el Gábort is. Mert Isten akkor sem nézett le mireánk! Szeszélyes jégmadár maga az Isten is!

BÓDI

Ha ő nem hallja a káromlásodat, meghallják mindjárt az ő hótornyai.

DÁNIEL

Hallják a hótornyok is! Omoljanak! Isten nyomában nyargalunk a szeretetünkkel és a templomi zászlainkkal – mindhiába! Nincs ideje törődni velünk.

BÓDI

Téged visszahozott a halálból.

DÁNIEL

Hogy általad… teveled a te keresztényi szállásadó jóságoddal annál nagyobbat üthessen rajtam! Megragadja a kés nyelét. Bódi lefogja nyugodtan a kezét. A holtakat már nem lehet sújtani! Életben tart hát bennünket, hogy tanúi lehessünk a saját halálunknak. Elmennek mind a gyermekeink, Vencel. Ereszd el a kezem.

BÓDI

Eleresztem, de akkor a nyakadat fogom, és nem lesz köszönet benne.

DÁNIEL

Ereszd el, mert azt sem tudom már, kire kell énnekem kést fogni e nyomorult állapotban. Rád-e, vagy magamra. Ereszd!

BÓDI

Ide hallgass! Csodát mondok. Tudod, hogy magától gyúlt ki?

DÁNIEL

Mi gyúlt ki magától?

BÓDI

A lámpám. A huszonhatodik lámpám. Becsületatyaúristenemre!

DÁNIEL

Elereszti a kést. Képzelődöl.

BÓDI

Kést kézbe véve. Nem tisztességes személy ez itt köztünk. A múltkor még csak bicska volt. Kidobja az ablakon. Jobb, ha nem hagyjuk baltává nőni. Te… Így fogtam a kezemben a lámpát, és mondom: egyszer csak kigyúlt magától. Kettős lánggal égett.

DÁNIEL

Vigasztaló jeleket már az Isten sem küld.

BÓDI

A kutyádnak a hangját is visszaadta.

DÁNIEL

Azt sem ő csinálta. A kutyámnak a hangjáért én mentem el Zeteváraljára.

BÓDI

De hogy kigyúlt magától a lámpa: jelent már valamit.

DÁNIEL

Nem jelent semmit. A gyermekeinket elviszi rendre az Omlás és a Tenger.

BÓDI

Hazajönnek egyszer.

DÁNIEL

Akik maradtunk: üres csigaházakká lettünk.

BÓDI

Nincs üresség, ahol várnak valakire. S mindenre válasz jön, ha megtanulunk várni. Ezermesterek vagyunk, tanuljuk meg az ezeregyediket végleges foglalkozásként. Várni, várni, míg a lámpáink kigyúlnak.

DÁNIEL

Kigyúlnak és nem lesz kinek világítaniok. Most már mindegy, milyen csodák érnek még bennünket.

BÓDI

Ha meghalok, vagy ha mégis megölsz egyszer engem, Dániel: a ház kulcsa nálad maradjon. Gyere föl ide minden karácsonyestén, s gyújtsd meg a lámpáimat.

DÁNIEL

Az élő halottaidnak?

BÓDI

Akik hazajönnek egyszer.

DÁNIEL

A puskából kilőtt golyók sohasem. Hosszan nézi a nagyon megszomorodott Bódit. Te Vencel. Te nálamnál is jobban kínzod magad. Nincs reményed, mégis reménykedel. Bocsásd meg az ellened felgyűlt indulatomat. Hiszen te nálamnál is álmatlanabb virrasztó vagy…

Magányos nő Réka hangján énekel az ajtónál: „Ha én tudtam volna, hogy te vagy Mária” stb. A két férfiú szelíd megtörtségben hallgatja darabig a dallamot. Dániel öklével az asztalra vág.

DÁNIEL

Átkozott jégmadár! Szállást ne adj neki! Kifelé. Eredj másfelé a ma született megváltóddal! A fiam halt meg, s nem született senki!

BÓDI

Ne rugdosd a betlehemi jászolt!

DÁNIEL

Örömhírt hazudik, és a szíve teli álnoksággal! Énekhang: „Én pedig a hideg földre lefeküdtem volna…” Feküdj a hideg földre! Mindegy nektek, hol és kivel feküsztök le!

BÓDI

Mondtam: ne rugdosd a betlehemi jászolt!

DÁNIEL

A három királyok csillagait is szétrúgom!

BÓDI

Mellen ragadja Dánielt. Nekem hozzák az örömhírt! És te bemocskolod!

DÁNIEL

Hát van még örömhír ezen a világon? És van még szentség, amit álnok fehérnépek össze ne törtek volna? Maradt még, Vencel, egy fikarcnyi szentség? Hát van még parancsolat, amit meg nem szegnek minden pillanatban? Ó, a tisztességtelen!

BÓDI

Réka felnevelte tisztességben a gyermekét!

DÁNIEL

A bitangját!

BÓDI

Az is gyermek! Emberi hajtás! Ember és szentség!

DÁNIEL

Nem, nem, nem! Isten a szentségeket nem asszonyoknak gondolta ki. A mindentudó Atyaúristen ilyen tudatlan nem lehet.

BÓDI

Ne káromold az anyádat! Téged nem asszony szült a világra? Nem asszony virrasztott feletted?

DÁNIEL

Egy apró csodával lefizetett téged megint az Isten! Engem nem tud. Egy újabb feltámadással sem! Belelátok immár a kártyáiba.

BÓDI

Felcsattanva. Nem kártyás az Úr! Nem kocsmatöltelék! A kántáló személy hangja távoli hósuvadással vegyül.

BÓDI

Ingereld csak! Ha némán mész el a Nagy Romlás alatt, akkor is betemet téged az Úr fehér haragja. Mert üvöltő farkascsorda minden gondolatod. Ember! Ember! Hol tudsz te most hazamenni?

DÁNIEL

Hosszan s indulatából kijózanodva nézi Bódit. Majd eligazodom valahogy. A reménytelenségem után…

BÓDI

Maradj helyben inkább.

DÁNIEL

Ezt a nőszemélyt a szemem nem bírja látni.

BÓDI

Az ajtó felé hallgatózva. Hiszen már elzavartad a káromkodásoddal.

DÁNIEL

Menjen, míg lát a szemével. S én is megyek. Neked megnyugovást. Belenyugovást. El. Megnyugovást. Belenyugovást!

BÓDI

Megnyugvást. Belenyugovást. Megnyugvást! Belenyugovást! Mibe? Mibe még, Atyaúristen? A csodajelet mutató lámpájához. Te is ezt mondod, Mária? Ilyen legyen a mi megnyugvásunk? A beletörődés? Rebegjünk hálát is tán a Nagy Romlásnak. Tarvágást, mivel rajtunk az idő hóhérló keze, magfának valót se hagy meg belőlünk, de csak mondjuk türelemmel: megnyugovás! De hiszen ez már halál, te Mária. Nem akarok meghalni, míg nem látlak benneteket. Boldog idők! Amikor egymáshoz tartozók egymás szeme láttára halhattunk meg. Csak gyászhír kapcsol már össze bennünket. Gyászhír. Örömhír napján mondom ezt? Amikor nekem is üzennem kéne? Gyúljon ki, bárhol vagy is, Mária… lobbanjon föl a szülőház megvakult lámpája! Sajduljon meg tőle a szíved s a lelked. Csak egy percig érezd azt, amit én viselek temiattad. Timiattatok…

Megszólalnak a jégsípok. Jégdarabkával a kezében Réka jön. Öreges, törődött. Mintha anyja lenne, aki Borbála volt a játékban.

RÉKA

Jó estét.

BÓDI

Neked is, Réka. Ülj le, gyermekem. A lelked is zúzmarás.

RÉKA

Zúzmarás. Ha ő jég alatt van, legalább a zúzmarát viseljem.

BÓDI

Nekivágtál megint egyedül a Nagy Romlásnak.

RÉKA

Advent volt. Aztán vége lett. Mindenki várt valakit, s a betlehemi gyermek megérkezett. Mindenki számára vége az adventnek. Egyedül az enyém tart még.

BÓDI

A kettőnké.

RÉKA

A kettőnk adventje. Soha nem lesz vége.

BÓDI

Tedd le azt a jégdarabot. Ráfagy a kezedre.

RÉKA

Fúvogatom. Melengetem. Kiszedek egy-egy darabkát a Nagy Romlásból. Így aztán mindig kisebb lesz. Csak élnék annyit, hogy az egészet megolvasszam. Annyit ugye nem élhetek?

BÓDI

Amíg várni tudunk: élünk, te Réka. Tedd le már azt a jeget! Most az egyszer az olvasztást bízd a fűtőre. Ide vele a kicsi pléhtányérba. Te meg ülj ide mellém.

RÉKA

Oda ülök, Vencel bácsi.

BÓDI

Így.

RÉKA

Hát így. És aztán mit csinálunk?

BÓDI

Várakozunk.

RÉKA

Mindhiába.

BÓDI

Segíteni kell azt, aminek a jövetelét lessük.

RÉKA

Várakozással?

BÓDI

Hát egyebünk van-e?

RÉKA

Eddig volt.

BÓDI

A hegyen túl másik hegy.

RÉKA

Kék szalag volt a hajamban. Húsz évvel ezelőtt ott pislákoltam kék lámpácska formájában az asztalon. S majdnem kioltott engem a félelem, hogy oda lett az ifjúságom. Azt énekeltem Gábornak: szép a rózsa háromnapos korában, szép a leány még húszéves korában. De mikor a huszonegyet haladja, nem illik a kék szalag a hajába. Mert én már a huszonkettedik évemben jártam. Hát akkor most mit énekelhetnék neki, Vencel bácsi? Jégmadárrá lettem, ha úgy tetszett nekem.

BÓDI

Tiltották pedig.

RÉKA

Édesanyám sok szép szava, kit hallgattam, kit nem soha. Nagyon öreg vagyok én már, Vencel bácsi?

BÓDI

Az idő embereken lépdel.

RÉKA

Kék szalag volt a kék hajamban, mégis játszott velem a félelem. Én is játszogattam vele, mint az ártatlan medveboccsal. De most kézhez vett egészen. Keresem, kutatom Gábort, és tele vagyok félelemmel! Már azt sem tudom, mitől: csordultig a szívem félelemmel. Nem tudom, mi történne velem, ha történne valami.

BÓDI

A bocsok megnőnek. Vérmedvékké lesznek. Garázdálkodnak rajtunk, de meg kell szoknunk, hogy nem élet az, amiben élünk. Hanem garázdálkodás.

RÉKA

Felfőtt a víz a kicsi pléhtányérban! A fűtőhöz szalad, félrehúzza a tányért, nézi a vizet, majd ijedten s örömmel. Istenem, Szűz Máriám! Vencel bácsi! Vencel bácsi!

BÓDI

Mi a szösz?

RÉKA

Gyűrű a vízben! Karikagyűrű a tányérban! Az én gyűrűm! A Gábor gyűrűje! Lámpától lámpáig szaladgál vele, s nézi. Réka! Réka van belevésve! Gábornak az ujján volt. A jégdarabban benne volt! Vencel bácsi! A jégdarabot itt vettem föl! A Nagy Romlás alatt, a ház végében! Eldobta magától! Akkor ő is ott van! Vencel bácsi! Hé, emberek! Jöjjön, Vencel bácsi! Menjünk, Vencel bácsi! Gábor itt van a jég alatt! Húsz éve keresem! És itt van a közelben! Uram, adj nekem erőt, hogy meg ne szakadjon a szívem, amikor meglátom! Fölszakítja az ajtót. Menjünk, Vencel bácsi! Verjük föl a falut, Vencel bácsi!

BÓDI

Halkabban, az isten szerelmére!

Megszólalnak a jégcsapok. Bódi és Réka kilép a ház elé. Fáklyás kántálók jönnek.

RÉKA

Emberek! Jó emberek! Tegyétek le most az örömhírt! Oda menjünk, a Nagy Romlás peremére! Ott kell lennie valahol! A jeget mozdítsuk el! A hegyet mozdítsuk el! Véresek már az ujjaim!

A fáklyás kántálók csapata énekelve vonul a Nagy Romlás felé.

BÓDI

A Nagy Romlás peremét kutassátok, emberek! A ház sarkától húszméternyire. Réka, te itt maradj!

RÉKA

Erős vagyok. Ha csak a csontját találják is: a szívem nem szakad meg.

BÓDI

Erős vagy. És harmatgyönge is. Maradj itt.

RÉKA

A szívem nem szakad meg. De minden erőmet elveszítettem. Leroskad Bódi lábaihoz.

A kántálóknak újabb csapata jön énekelve.

BÓDI

Oda menjetek, emberek! Ahol a többi Gábort keresi. Réka lányom, beviszlek a házba.

RÉKA

Imádkozni akarok.

A kántálók csapata Réka szavai alatt a Mária-dallamot dúdolja, majd az ima vége felé a kutatókhoz indul.

Uram, aki fent vagy az egekben! Tekints le most kegyesen a te szolgálólányodra. Erős próbára tettél engem, ne vess újabb terhet a megkopott szívemre. Tégy velünk csodát, de adj erőt is nekem az elviseléséhez. Bánattal tápláltál mindeddig, Uram, gyönge vagyok, és felkészületlen a jóra. Erősíts meg engem az örömnek elviselésére, és halottnézőbe bár, jer ide közibénk, Istenem… Bódihoz. Nincs több szavam, Vencel bácsi. Szóljon még valamit helyettem az éghez.

Csönd.

BÓDI

Elviszed, Uram, rendre az élőket, és nagy haragodban megtetézed a büntetésünket. Nem lehetünk immár együtt halottainkkal sem. Add vissza bár a halottainkat, Istenünk, és mi helyetted is feltámasztjuk őket a ragaszkodásunkkal. Mit teszel velünk, mit teszel? Az élőket messzire veszed, halottainkat ismeretlenségben tartod, hogy ezzel is növeld a mi magányunkat. Erdeidben meghagyod a fákat egymás mellett, és a csillagaidat sem szórod szerte, hogy ne láthassák egymást. Miért éppen a mi gyermekeinket juttatod szélfútta bogáncsok sorsára? Miért? És ha már így jársz el mivelünk, miért nem hagyod meg nekünk a kiáltás jogát legalább? A kiáltás hangján kellene szólnunk az elveszettekhez, Te pedig a hallgatás parancsával sújtasz bennünket. Fölibénk emelted a Nagy Romlás hótornyait, hogy alattok a suttogásunk is félelmet keltsen a szívünkben. Ne mondd, ne mondd nekünk, Uram, hogy Te is egyedül vagy, mégis be szépen hallgatsz. A te hatalmad, Uram, a hallgatás. Miért téveszted azt össze a mi kényszerűségünkkel? Szelídítsd meg, Istenünk a hótornyaidat, és add vissza nekünk a kiáltás, a segélykiáltás jogát, hogy felemelt hangon szólhassunk a mi gyermekeinkhez! Vedd el tőlünk, Uram, a hallgatás kötelességét. A némaság maga is hangosabb és vidámabb nálunknál a mi hegyeink között, ám annál sajogóbb idebent a szívben, amit nincs akihez fölemelni… Ámen.

A félig ájult Rékát ölbe veszi, és beviszi a házba. A jégcsapok erős zenéje. Távoli kiáltások: „Megvan!” „Megtaláltuk Zetelaki Gábort!” A tömeg a vállán hozza Gábort.

Hallod, Réka? Megtalálták. Megtalálták, kihozzák a télből.

RÉKA

Megtalálták! Hogy eltemethessem. Oda temessenek majd engem is, Bódi bácsi. Gábor mellé. Most már nyugodtan halok meg.

BÓDI

Itt kell maradnunk, Réka. Kopjafákat állítani.

Gábort a tömeg beviszi a házba. Ládára helyezik, körülállják, letérdepelnek. A jégcsapok orgonahangja.

RÉKA

Miután ráborult és számba vette. Alszik. Jó emberek! Nézzétek! Csak alszik! Fel kell ébresztenem! A leheletemmel, ha kiadom is a lelkemet. Segítsetek, emberek! Tegyük össze a lelkünket. Csöppnyi szívmeleget kérek tőletek kölcsönbe. Az első boldog pillanatomból visszaadom nektek. Egy melengető lehelettel sem maradok adósa senkinek. Segítsetek. Lélegzetével melengeti Gábort.

A TÖMEG

Ébredj, ébredj, Zetelaki Gábor!

RÉKA

Mivel engeszteljem a szívedet, Gábor?

A TÖMEG

Ébredj, ébredj, Zetelaki Gábor!

RÉKA

Gábor, hallod, Gábor? Itt vagyok, a fejednél állok, és itt vannak mind a tieid. Ha még mindig gyűlölsz engem, őrájuk légy tekintettel.

A TÖMEG

Ébredj jégágyadból, Zetelaki Gábor!

RÉKA

Egy kökénytövisért nem kell az erdőre haragudni. Ha nem bírsz engem a bűnömért látni, rájuk tekints bár, ők ellened nem vétettek. Én sem vétettem, csak annyi a bűnöm, hogy éltem. Hogy nélküled éltem.

A TÖMEG

Ébredj, ébredj, Zetelaki Gábor!

RÉKA

Ébredj föl, Gábor, és ne félj tőlem: nincs már gyónnivalóm!

A TÖMEG

Ébredj jégágyadból, Zetelaki Gábor!

DÁNIEL

Jön. Fiam! Fiam, Gábor! Ráborul. Miért engem hagytál életben, Uram? Miért nem őt, az egyetlen fiamat?

RÉKA

Nincs már gyónnivalóm. Letettem azt a te kezedbe, és nem bírtad elviselni. Ébredj föl, Gábor.

DÁNIEL

Ó, fiam! Fiam! Újból jégmadár csalogat.

RÉKA

Húszesztendei vezeklésre ítéltél engem, és én elfogadtam az ítéletedet.

DÁNIEL

Vezekléssel életet nem lehet visszavásárolni.

A TÖMEG

Ébredj, ébredj, Zetelaki Gábor!

RÉKA

Enyhüljön a szíved, Gábor. Én ezerszer kérdem magamtól: ha szárnyad volt, jégmadár, gyalogoshoz mért álltál?

DÁNIEL

Halálának oka voltál. A nyugalmának bár ne légy megkeserítője!

A TÖMEG

Ébredj jégágyadból, Zetelaki Gábor!

DÁNIEL

Talán még föl is ébredne. Rékához. Ha te nem lennél itten. Amennyi hazug jégmadár, mind hazamenjen!

BÓDI

Hallgass, Dániel! Náladnál ez az asszony többet és keservesebben kutatta!

DÁNIEL

Ha éltében elvette tőlem, legalább most hagyja nyugton. Gábor egyedül az enyém: az én siratnivalóm!

BÓDI

Egymáséi legyünk, ember! Különben rendre temet el mindannyiunkat a Romlás!

DÁNIEL

Gábor mindenkié! Csak az övé ne legyen többé! Jégmadárnak a fiam ravatala mellett nincs mit keresnie. Eredj, eredj! És ha becsületeddel együtt a szárnyad is odalett: gyalog is távozhatsz.

BÓDI

Nincs már tebenned egy szikrányi szánalom!

RÉKA

Én elmegyek, Dániel bácsi! Elmehetek. De jegyezze meg magának: a gyermek, akit egyszer megszeretnek, többé nem az apjáé, sem az anyjáé, és nem testvére többé az ő testvérének. Akit megszeretnek, arról az Isten is mondjon le…

BÓDI

Elhűlten. Ez nincs éppen így, Réka! Úgy beszélsz, akár az én lányom! A szerelem nem isten! Ha testvért, szülőt már nem ismer – az már átok rajtunk, nem szerelem!

DÁNIEL

Átok volt és átok marad!

A TÖMEG

Ébredj álmaidból, Zetelaki Gábor!

RÉKA

Kidobhat engem az ajtón: visszaszállok az ablakon, a kéményen, a kulcs likán, és elrejtheti Gábort a Hargita gyomrába, tenger fenekére, ott is megtalálom, mert én kiáltottam halálba, de én is találtam meg őt a tíz körmömmel és húsz kereső esztendőmmel! Megértette, vén feltámadott? Ha csak annyi dolga maradt e világon, hogy kettőnket elválasszon: kár volt az Isten fáradságáért! Akkor inkább otthagyta volna kendet a koporsóban!

DÁNIEL

Felszakítja az ablakot. Szállj, szállj, repülj innen, bitangos boszorkánya.

RÉKA

Essék meg a szíve rajtam, Dániel bácsi!

BÓDI

Ne játssz az életünkkel, te megháborodott ember! Reánk szakasztanád újból a Nagy Romlást. Dulakodás. A magad életével játszhatsz, mert neked kettő van, de nekünk csak egy, és az sem a miénk! Azoknak tettük félre, akiket hazavárunk. No, gyere, feküdj le, már megint részeg vagy.

DÁNIEL

Nem fekszem le. Koporsót kell csináltatni! Cserefából csináltatok neki koporsót. El.

BÓDI

Menjetek haza, emberek! Menjetek! Hiszünk a feltámadásban s a viszontlátásban, de arra még várni kell. Várni.

A tömeg elvonul, az ébresztő szavakat mormolva. Lámpát ragadva Bódi is velük megy, majd visszalép gyorsan a puskájáért.

Erre, erre mindahányan. És csöndben. A kötelező csendben haladjatok. Amelyik kiabálni merészel: a torkát elmetszem. Jertek a nyomomban.

Réka marad a színen Gábor mellett.

RÉKA

Hosszas nézelődés után. Úristen! Gábor! Gábor! Látsz engem? Itt vagyok! Én vagyok! Réka vagyok!

GÁBOR

Fejét fölemelve. Borbála néni.

RÉKA

Minden erejét megfeszítve állítja talpra. Réka, Réka, nem Borbála. Isten hozott, Gábor!

GÁBOR

Réka hol van, Borbála néni?

RÉKA

Némi zavar után. Réka? Ő is itt van, itt van valahol. Ő is jön. Mindjárt jön. Csak ülj föl, s nézz körül. Minden a régi. Minden, minden itt van, ami volt. Szűz Máriám! Megállsz már a karom nélkül is. Elengedi, körülörvendezi, vizet ad neki. Egy csöpp vizet igyál. Mellényt, melegítőt a hátadra. Bódi bácsi! Hol van, Vencel bácsi? Hadd fésüljelek meg! Fésüli. Csapzott vagy. Hegedűszóló. Mikor fésültelek, ugye nem téptelek? Mikor mosdattalak, ugye nem szidtalak? Mindig csókoltalak. Gábor! Gábor! Mondj már valamit!

GÁBOR

Szép jó estét s boldog ünnepeket, Borbála néni.

RÉKA

Pillanatnyi döbbenet után belemegy a játékba. Magának is boldog ünnepeket, Gábor. Már ne haragudjon, hogy magázom, de mióta olyan híres kapufaragó lett, másként már nem merem. Foglaljon helyet minálunk. És azonkívül, hogy ünnep van, mi járatban mifelénk, Gábor?

GÁBOR

Gondoltam, ha már erre járok, megkérdem, hogy vannak?

RÉKA

Kik hogy vannak? Ó, igen! Borbála nénéd meg az ő Réka leánya. Hát… lassan telik, gyorsan múlik az életünk, Gábor. De olyan sebesen, maholnap csak nézhetünk utána. A gyűrűt nyújtja. Nézd, először ezt találtam meg. Elhajítottad nagy haragodban. Nyújtsd a kezed. Felhúzza rá a gyűrűt. Mert az enyém itt van!

GÁBOR

Az asztalon kéklő lámpára. Hát nem ő húzza? Nem Réka?

RÉKA

Senki. Senki más. Csak aki megtalálta. Aki húsz évig kereste. És akiben már alig-alig pislákolt a lélek.

GÁBOR

A kék lámpácskát veszi kézbe. Lelket fuvintok belé, Borbála néni. Világolj, szépen világolj, fehér gyertyaszálom. Fényesedjél, hogy énekeljek neked. Jaj, istenem, be víg voltam azelőtt! Míg a babám járt el a kapum előtt. De mióta nem jár erre, s nem látom…

RÉKA

De hiszen látod! Itt áll előtted! Azazhogy… ne búsuljon, Gábor. Ha volt valaha szikrányi kétsége felőlem… Réka felől… A lányom százszorosan megszenvedett… Te nem szenvedtél, Gábor fiam! Az orcád legalábbis nem mutatja. Mintha most került volna ki frissen a Teremtő kezéből…

GÁBOR

Azt a lámpácskát ki kéne küldeni.

RÉKA

Miért ugyanbizony?

GÁBOR

Jöjjön be Réka helyette.

RÉKA

Réka? Réka jöjjön? Türelmetlen maga, Gábor! A szándékáról nem is nyilatkozott.

GÁBOR

Nem tudom: megvárt-e engem.

RÉKA

Csak magát várta. Csak téged várt, Gábor. S nem ölbe tett kézzel. Húsz éven át kutatott utánad, és éjjel-nappal keresett téged. Ami kicsi fiatalsága volt, mind odadobta utánad a szakadékba, hágcsónak, hogy kikerülj onnan. Ha látni akarod őt: ezt nézd benne, és magaddal ezután már ne vesd össze. Ő talált meg téged leányka korában is, meg azután is, amikor jég alá kerültél. Könnyű annak, akit mindig megtalálnak, és nehéz annak, aki keres, fiam. Akinek egyetlen keresés lett az élete.

GÁBOR

Rékának bocsánatát fogom kérni, Borbála néni. Nem akartam neki szenvedést okozni.

RÉKA

A gyűrű most már az ujjadon, Gábor!

GÁBOR

A gyűrű az ujjamon. Ezt Rékának kellett volna felhúznia. A lámpához. Te csak pillogsz itt kéken magadban. Nem is örülsz, nem is szomorkodol. Mintha nem tudnád, be korán keltem én a te kedvedért.

RÉKA

Korán keltél, Gábor. Harmaton keltél.

GÁBOR

Mégis elkéstem. Mások megelőztek.

RÉKA

Ijedten menekül vissza az anyja szerepébe. Ezt most nem kellene a lányom rovására megint fölemlegetni. Legyen elég magának, Gábor fiam, hogy Réka is fölvette a maga keresztjét.

GÁBOR

Miután eljégmadárkodta a közös szándékunkat.

RÉKA

De mióta magát elvesztette, többé sosem lett jégmadár. Egy pillanatra sem! Nem volt annak öröme, egyetlen szárnyas moccanása.

GÁBOR

Röpködött pedig az elején.

RÉKA

Az elején! Az elején! Mindennek elejéről az Isten maga is megfeledkezett. Oda szánta az embert az Édenbe, mégis kiestünk belőle.

GÁBOR

Asszony volt annak is az oka.

RÉKA

Türelmetlenül. És Ádám azalatt mit csinált? Malmozott, ugye? A lámpához. Mondd meg neki, Réka, a véleményedet! Felejtse el, Gábor, a kezdeti szándékokat, s maradjon tiszta és őszinte a folytatás. Tudom én, hol jár megint az esze. A gyerekkori mesefán, meselakodalommal. Tudhatná pedig: bölcsőben csak a királyok gyermekeit szokták eljegyezni.

GÁBOR

Azok voltunk. Királyfiú és királylány.

RÉKA

Mi pedig szegények voltunk. A gyarlóságunk volt csak nagyobb a szegénységünknél.

GÁBOR

Kellett az állami fizetés.

RÉKA

Kellett. Madarakból nem lehet megélni.

GÁBOR

A jelek szerint hűségből sem.

RÉKA

Nekem ezt mondhatja. A lányomnak ne emlegesse. Sót ne hintsen a nyílt sebeire, mert kiforrázom a szemét, Gábor.

GÁBOR

Jól teszi, Borbála néni, ha védelmébe veszi. Én is védem őt magamban – magam ellen.

RÉKA

Hát te is védeni próbálod, vedd tudomásul, hogy a világ tele van emberrel. És mindahány elindulhat magának társat keresni. S mindahány harmaton indul. Kapaszkodj ki, fiam, a királyi bölcsődből. Próbáld megérteni, hogy a világ sokszemélyes.

GÁBOR

Az ember szíve pedig: egyszemélyes. Csakhogy Rékánál több volt a hely…

RÉKA

Hozzád is befért még egy dongalábú! De legyen az is elfelejtve. Nézd el a lányomnak, hogy a bölcsőből nem egyenest a te karodba repült.

GÁBOR

Megbocsátom neki. Csak sohase felejtem.

RÉKA

Indulatát most még visszafojtva. Istenem, Gábor. Kétszer találkozott a halállal egy lány miatt, aki nem kerülhette el az élet kísértéseit. A két halálnál többet érne most az élet vállalása, a kötelező felejtéssel. Többet érne, mert ez a nehezebbik.

GÁBOR

Ezért bocsátottam meg neki, Borbála néni.

RÉKA

Felcsattan. Felejtés nélkül pedig nem adom a lányom! Ne legyen magának semmije, még váltóinge sem! Csak a felejtésben legyen gazdag. Ehhez az egy hozományhoz ragaszkodom.

GÁBOR

Mert a világ sokszemélyes. A világ tele van emberrel. Stég Antalokkal. A maga lelkén száradjon ez! Maga hajszolta Rékát a bajba!

RÉKA

Engem gyalázhatsz! Őt többé ne merd bántani! Ha nem felejtesz: kár volt keresni téged. Hát édenkertnek nézed még mindig a világot? S magadat egy szál férfiúként pöffeszkedő Ádámnak benne? Hát van neked orcád, édenkertnek nézni a világot? A lámpához. Réka, te ne szólj most bele. És ne sírjál! A lányomnak hull a könnye, de én megmondom neked… szemébe mondom magának, Gábor!

GÁBOR

Hallgass ide, Réka! Még ő áll az erdő felől!

RÉKA

Én állok az erdő felől! Úgy jön a házamba, mint egy szakállas próféta! Nézi az ember a szép fiatal arcát, mégis azt kell mondania: ez maga Jeremiás és Mikeás egy személyben! Csak panaszkodik és ostoroz! Egyenest az Ószövetségből jön ide! Tíz véres körmével az ember kikaparja a jég alól, és azzal folytatja, amivel elment húsz esztendeje! Száz esztendeje! Ezer esztendeje!

GÁBOR

Magával ilyenformán nincs tárgyalnivalóm! A többit Rékával én elintézem. A kettőnk bánatába ne szóljon bele!

RÉKA

Menjen haza szépen, fiam. Egy Jeremiáshoz, Mikeáshoz, Malakiáshoz nem adom a lányom. Ijedten. Ő menjen, ha akar! Én nem adom áldásom.

GÁBOR

Adta már egyszer, és rossz helyre adta! És attól, hogy megesett a lánya, csendesebben is beszélhet.

RÉKA

Mit mondtál? Mit merészeltél mondani? Arcul üti. Ó, istenem! Bocsáss meg, Gábor! Kérlek, bocsáss meg nékem. Nem én voltam! Nem Réka volt. Nem a te Rékád volt! Nem, nem én ütöttelek meg. Nézz rám. Nyisd ki a szemed! Nézz rám, és bocsáss meg nekem. Bocsásd meg édesanyámnak. Őt bántottad meg, nem engem. Engem többé nem lehet bántani. Énnekem nem fáj a te kezedből a korbács sem. Bocsáss meg, Gábor. Ostorozz meg engem. Egy pillanatra elvesztettem a fejemet. Öncsalás volt. Azt gondoltam, értelme van a vezeklésnek. Azt gondoltam, visszaszereztem valamit az igazamból. Minden bűnnek el kellene évülnie egyszer. Az apagyilkosokat is kiengedik a börtönből. Nézz rám, Gábor. Azt sem bánom, ha gyilkosnak nevezel. Egy gyermekkori álmot oltottam ki, de visszatértem hozzá – és hozzád, és nekem nincs már több ösvényem. Nincs utam semerre. Tenélküled az én számomra járhatatlan már a világ.

GÁBOR

Ne játsszunk többet, Réka. Nem szabad már minekünk játszani.

RÉKA

Nem szabad.

GÁBOR

Dobd le magadról a maszkot, Réka, hagyjuk édesanyádat, mondjon, amit akar, üssön is engem, nem bánom. De mi ketten ne játsszunk többet! Vesd le azt a kendőt, gyere, mossam le arcodról a ráncokat. Kék hajadból poroljuk ki a lisztet. Minek neked az őszülő haj? Most húsz esztendeje édesanyádnak nem is volt ősz haja.

RÉKA

Neki nem volt.

GÁBOR

Meg is előzted őt az átváltozásban. Amikor beléptem, megesküdtem volna rá, hogy valóságosban is őt látom. De elárult mindjárt a hangod. Azzal nem tudtál becsapni.

RÉKA

Semmivel sem tudlak már becsapni.

GÁBOR

Csak a játékos arcoddal. Ráncot játszik, szigorú Borbála-ráncokat.

RÉKA

Már nem játszik.

GÁBOR

Nem látod magad a tükörben. Öregséget játszik!

RÉKA

Ezt fogja játszani most már mindörökre.

GÁBOR

Hagyd ezt a keserves játékot, Réka!

RÉKA

Hagynám. Ó, de nagyon hagynám! De ő nem hagy engem!

GÁBOR

Követelem! Mosd le azonnal a ráncaidat!

RÉKA

A ráncaimat? Sírva. Azokat mosni már nem lehet. Csak felejteni. De te nem tudsz felejteni.

GÁBOR

Mindent, mindent elfelejtek! Csak ezt a játékot hagyd abba. Hol a kék szalagod, a piros-fekete szoknyád, a virágos mellénykéd? Hol van, akit én itthagytam? Mi történt itten?

RÉKA

Kerestelek. Mindössze csak annyi történt… Veled ott… megállt az idő. Hozzám nem volt kegyes. Az ő kezében éltünk itt fenn.

GÁBOR

Nem lehetséges!

RÉKA

Úgy nézel, mint az idegent. Mit tudjak most tenni, Gábor? Úristen, mit csináljak az arcommal? Ne bámulj rám gyanakodva! Nem hazudok! Nem játszom az ősz hajamat, nem mímelem a ráncaimat! Isten bélyegeként arcomra égett a játék! Nem érted? Nem bírod fölfogni? Veled megállt az idő, de miattad engem kétszeresen is meghajszolt. Mit tudjak most már csinálni? Bogozom, közös irányba terelgetem itt a kettőnk útját, amely végleg elválik, ha már csak arra emlékezel, aki voltam. Teljesen hiábavaló az én fáradozásom.

GÁBOR

Nem! Nem hiábavaló! Először is kösd hátra azt a fekete kendőt, ne gyászolj már engem. Előkerültem! Előkerültem, és hozzád fogok öregedni.

RÉKA

Csöppet fiatalodva. Ebben szívesen állok rendelkezésedre. Ha melletted maradok, behozzuk gyorsan, amit elmulasztottál. Egy év alatt hetet foglak öregbíteni. A tükör előtt. Különben is hol az a szigorú ránc? Nézz a szemembe, s mondd igaz lelkedre: hol a ránc?

GÁBOR

Mintha valóban… De hadd simítsam el a másikat is a szemed sarkában.

RÉKA

Az nem ránc! Az vadmacska. Huh! Megijedtél! Félj tőlem, rettegjél! A félelem öregbít!

GÁBOR

Tőled mindig is féltem.

RÉKA

Ne lódíts hozzá!

GÁBOR

Féltem az ígéreteidtől. Akkorákat hazudtál, hogy meg lehetett bújni mellette.

RÉKA

Ha már hazugság, legyen teteje. Kacag.

GÁBOR

Féltem a változásaidtól. Hol pisis leányka, hol már eladó nagyleány. Tűzmadár, jégmadár, és ki tudja, micsoda…

RÉKA

Vesd a hátad megé! Olyan egyforma leszek: csak győzd visszasírni a madaras színjátékot.

GÁBOR

Ettől is félek.

RÉKA

Hogy még jobban félj: lásd a mozgásomat is! Táncmozdulatok. Borbála anyám vagyok én tenéked? Nyisd ki jobban a szemedet! Vegyél engem szemügyre kicsit férfiasabban, te mélázó merengés!

GÁBOR

Én? A kerítésedre ugrik mindjárt a kakas!

RÉKA

A nyakába penderül. A kakas! A sarkantyús, a nagy taréjú!

GÁBOR

Atyaságos isten!

RÉKA

Elbírod még te a jégmadarat?

Megszólalnak a jégcsapok.

GÁBOR

Kinőtt újból a szárnyad.

RÉKA

Megkerült! Megkerült, amit elejtettem! Boldog isten! Növeszti már a szárnyamat!

GÁBOR

Jégmadár, jégmadár, piros fejű kék madár. Ülj meg egy szikrát a térdemen. Kalimpál a szíved. Remeg a kezed. Mély árnyék a szemed alatt. Hófúvás a homlokodon. Sokat éjszakáztál.

RÉKA

Csak éretted. Senki másért.

GÁBOR

Éjjel tisztulnak a vizek, de álmatlanságban őszül az ember is. Hova lett a jégmadár kicsi lábnyoma? A fehér keresztecskék itt vannak lám a szemed sarkában. Szegénykém…

RÉKA

Kedvem lenne földhöz verni téged, mint egy tükröt. Nem azért hoztalak vissza, hogy tükröm legyél. Te sajnálsz engem, Gábor! Már csak szánakozás van benned.

GÁBOR

Hóterelő jégmadár. Sokat szenvedtél.

RÉKA

Nem szenvedtem. Ne szánj engem. Magadat szánd, hogy üres már a szíved. Már csak a lelkiismeret szól belőled. Azzal pedig Isten elé készüljön a férfi, ne asszonyhoz.

GÁBOR

Megint rosszul szóltam!

RÉKA

Hófúvás a homlokodon! Csupa sajnálat vagy irántam, és egyéb semmi!

GÁBOR

Ó, én üres szívű szamaritánus! Hát úgy legyen! Nem szenvedtél, nem szánlak, és hírét sem hallottam a lelkiismeretnek! Olyanná lettem, mint te voltál valamikor. Boldogan csácsogó lelkiismeretlenség!

RÉKA

Már megint: a voltál! A hajdani! A valamikori! Már megint a múlt. Az elmúlt. A nagy Semmi, a nagy Szakadékban! De még a semmiben is volt lelkiismeretem.

GÁBOR

Erős és hatalmas, amely mindent kibír! De téged nem kínzott. Erről ne beszéljünk!

RÉKA

Holnapra hagyod, ugye! És az egész hátralevő életünkre! Ó, be szép napok várnak ránk!

GÁBOR

Szememre hányod, hogy üres a szívem. Mivel adtam reá okot?

RÉKA

Súgja nekem a Fennvaló.

GÁBOR

És azt nem súgja, hogy rajtad az Isten maga sem bír eligazodni? Ha igazat szólok: én csak sajnálat vagyok! Hazudni merészelnék! Nyílnak a vércsekarmaid! És fordítva hasonlóképpen. Fölemlegetni neked semmit sem lehet! Rettegsz már az elmúlt fél órától is.

RÉKA

Mert sóbálvánnyá mered az ember mindentől, amire visszanéz!

GÁBOR

Nem tudok így veled menni! Képtelen vagyok!

RÉKA

Mert jól tudom, hogy ami fájdalmad volt, az titkos örömöd lett. Jólesik ugye, hogy minden pillanatban sóbálvánnyá meredj! És ilyenkor azt mondd, hogy megesett lány vagyok.

GÁBOR

De hiszen azt édesanyádnak…

RÉKA

A két szemedben láttam a sóbálványt! Amikor húsz év után ide beléptél: abban a pillanatban is!

GÁBOR

Akkor én mit tudjak csinálni?

RÉKA

Mintha mi sem történt volna, a régi kedvességével. Várj! Várj, madár, várj! Réka most hazaröppen, fölveszi a piros-fekete szoknyáját, a virágos réklit, amit oly nagyon hiányoltál. S ha még van ereje hozzá: szeme sarkából is eltünteti a jégmadár lábnyomát. Így nem indulhatok el veled az utcán. Legyünk egymáshoz illők. Várj, madár, várj! Én nemsokára jövök. Csak sóbálvánnyá ne légy aztán, ha meglátsz. Amíg jövök, öregedjél te is valamicskét. Gondolj nyugodtan a múltra, és attól öregszel. Én csak a jövőre gondolok, de ládd, otthon felejtettem a fiatalságomat. Szegény, szánandó asszony, feledékeny is vagyok már. Feledékeny is vagyok már… Itt ülj meg, hallod! Itt várjál engem.

GÁBOR

Itt várlak.

RÉKA

Kifelé hátrálva, miközben Gábor követi. Egy röppenés, két röppenés, akkor aztán nézd meg Rékát!

GÁBOR

Gyermeki reménykedéssel. Te megint jégmadárkodni fogsz?

RÉKA

De mindörökre csak teveled. No, menj vissza várakozni. És közben tisztogasd a lelked. Homály ne maradjon benne.

GÁBOR

Az ajtóból. Várlak, várlak homálytalanul.

RÉKA

Eredj be! Eredj be! Addig nem tudok elmenni.

Gábor vissza a házba.

Kint a hóban. Most az egyszer még segíts, Istenem! Add vissza a szárnyam. Csak annyi időre, hogy hazaszállhassak, felöltsem a piros-fekete szoknyámat, virágos réklimet. Jégmadarad voltam, repülhettem, ha kedvem tartotta. Mit tettél velem? Ólomnehéz a testem és a lelkem, törött a szárnyam. Pedig csak egyetlen röppenés kellene még, annyi fiatalság, hogy azt a romolhatatlan embert egy pillanatra bár elkápráztassam. Kivezetted őt a jég alól, de látom, Uram, hóval fújtad be a szívéhez visszavezető utamat. Idegen vagyok már neki, de ha egy szikrányit segítesz engem, újra elfészkelődöm a lelkében. Elesik, föltápászkodik, mintha repülni szeretne, de újra elesik. Szárnyam, szárnyam, kedves társam. Hová lettél te az életemből? Hová lettél? Hová lettél? Elvonszolja magát.

DÁNIEL

Be. Fiam! Menekülj! Meneküljünk innen!

GÁBOR

Miért meneküljünk?

DÁNIEL

Két okból is, fiam. Stég Antal nem halt meg! Stég Antalt húsz évvel ezelőtt a lova messzire vitte. Azóta nem mutatkozott a faluban, de a híred most újból idehozta.

GÁBOR

Isten segélje továbbra is.

DÁNIEL

Nem segéli! Ellened hergeli. Azt mondta: jég alatt voltál mostanáig, ő majd a föld alá teszen. Menjünk innen!

GÁBOR

És a másik veszedelem?

DÁNIEL

A jégmadár! A csapodár! Becsüld meg, fiam, Isten csodáját, és menekülj minden jégmadár-asszony közeléből.

GÁBOR

Nélkülük mit sem ér Istennek bármilyen csodája. Maradnom kell, édesapám.

DÁNIEL

Mire mentek ti ketten? A reggel s az alkonyat. Az ő életének fele már elmúlt.

GÁBOR

Én azt is látom, aki volt az alkonyat előtt. Akivel gyermeki menyegzőt tartottunk az ágak hegyén.

DÁNIEL

Most még látod. Aztán majd fényüket vesztik az emlékeid. Ébredj föl végre, fiam!

GÁBOR

Ha igaz, amit mondanak: húszesztendei jégálomból nem felébredtem?

DÁNIEL

Álomból álomba zuhantál. Téged kétszeresen kell fölébreszteni. Nagy az Isten kertje a Hargitán innen s a Hargitán túl. Válassz más társat magadnak.

GÁBOR

Az ember szíve csak egyszemélyes, édesapám.

DÁNIEL

Ki hirdette meg ezt? Hol tanultad ezt?

GÁBOR

Éppen hogy édesapámtól.

DÁNIEL

Amilyen anyád volt: olyan lélek csak egy volt.

GÁBOR

Azt mondom én is. Amit Rékán kívül teremtett az Isten: fölöslegesen csinálta.

DÁNIEL

Átok rajtad, hogy amit egyszer megláttál, nem szabadulsz tőle. De még fel is magasztalod a rabságodat! Csapdába lépett farkas – a csapdáját dicsőíti.

GÁBOR

Ember embernek csapdája. Nem én rendeltem így!

DÁNIEL

Ez az asszony rajtad rémzsineg és kerítőháló, sövényháló, csapó háló, függő háló és fedeles háló, rókafogó lepedő és farkasfogas vascsapdája, nem érted? Nem veszed észre?

GÁBOR

Életemben és halálomban is ő talált meg engem. Legyen rémzsineg és százféle háló! Ő talált meg engem.

DÁNIEL

Mint a horog a halat. De nem találtok már! Mindent el kell felejteni.

GÁBOR

Semmit sem lehet elfelejteni.

DÁNIEL

Már csak az a mienk, amire még emlékezhetünk? Jövődnek már csak a múltat látod? Az emlékezést hagyd mireánk, öregekre. Neked nem itt a helyed, az emlékezés golyózáporában.

GÁBOR

A székely gyermeknek tizenkét éves korától apja mellett volt a helye a golyózáporban is. Felejtésre ne tanítson engem, apám!

DÁNIEL

Akkor az erdő és a mező boldogabb nálunknál. Mert egyik esztendő a másikat el tudja felejteni.

GÁBOR

A szálfa sem felejti, hogy valamikor csemete volt. Nézze meg az évgyűrűit.

DÁNIEL

Majd elmúlnak a káprázataid, s Réka fog ezért a legtöbbet szenvedni.

GÁBOR

Az én szavaim nyoma látszik az arcán. Eladósodtam nála, édesapám. S ne mondja, hogy kifogytunk a csodákból. Réka fiatalodni ment. Réka mindenre képes.

DÁNIEL

Mert egy ilyen…

GÁBOR

Fenyegetőleg. Semmilyen! Ki ne ejtse még egyszer a száján, amit fennen kiabált róla. Ki ne merje mondani!

DÁNIEL

Verjél agyon, fiam. A halálom árán is csak mentő szavakat dobok feléd. Semmi gyűlölet nincs bennem, csak a sugallat, hogy kimerítettük már Isten csodáit, és többé nem számíthatunk senkire, semmire, csak önmagunkra. A földre sújtott már valamennyiünket, fel is támasztott időlegesen bennünket, de minden jel arra mutat, hogy a kísérletezést velünk befejezte. Felügyelőnk folytatólag: a Nagy Romlás. Tégy, amit akarsz, fiam. Nem állhatok már utadba…

Lónyerítés, majd ablaküveg csörömpölése. Puska csöve mered rájuk.

Csönd.

Ne bomolj, Stég Antal! Jegyességedet az én fiam nem rontotta meg. Mert ő is áldozat és ő is kárvallott!

GÁBOR

Odaáll a puska csöve elé. Jól van, Stég Antal. Ha azt akarod, hogy mi ketten is szót váltsunk: lőjél csak. Lőjél, hogy mindkettőnket eltemessen végleg a Nagy Romlás. Ha megteszed, vedd úgy, hogy holtomban kérek bocsánatot tőled, aki úgy szeretted Rékát, ahogyan rajtad kívül csak én tudom szeretni. Ha a te szíved is csak egyszemélyes, tisztelni fogom az igazságodat, Stég Antal. Akkor menjünk ketten, harag nélkül a mindent megbékítő hó alá.

A láthatatlan Stég Antal a fegyvert visszahúzza. Lónyerítés, majd távolodó lódobaj, és csönd.

DÁNIEL

Csodálattal nézi Gábort. Gyermek voltál, fiam, s még inkább annak láttalak eddig a pillanatig. De már Isten sem módosíthat azon, hogy kinőttél a féltéseimből. Rövid már az én karom tehozzád…

GÁBOR

Öleléssel. Nem kell azért úgy elszomorodni, hallja! Nem édesapám nősül, hanem a fia.

DÁNIEL

Csak azt sajnálom a te nevedben is, hogy legényember többet sose leszel. Hanem özvegy, az igen. Időnap előtt.

GÁBOR

Úgy beszéltük meg Rékával, hogy hozzám fiatalodik.

DÁNIEL

Ámen. Stég Antal pedig egyszer mégis meglő téged, fiam. Nem tudok én már rajtad segíteni. El.

Csönd. Gábor belehallgatózik az éjszakába. Távoli lónyerítés. A puskát kézbe veszi. Kintről Réka hangján kántálás hallik. „Ha én tudtam volna, hogy te vagy Mária…” Gábor leteszi gyorsan a fegyvert.

KISRÉKA

Kintről. Adjon isten sokakat, sok karácsony napokat, bort, búzát eleget, a pohárnak feneket, hogy ihassunk eleget.

GÁBOR

Hát akkor gyere be!

Az idő évgyűrűinek fénykarikáiból Kisréka jön. Hajdani, húszéves anyjának hasonmása. Úgy nézi Gábort, mint akit álmában látott már.

KISRÉKA

Zavartan. Bort, búzát eleget, a pohárnak feneket…

GÁBOR

Kiáltva. Réka! Te jégmadár! Ölbe kapja, csókolja, majd újra bámulja elhűlten.

KISRÉKA

Hát ez mi volt? A kántálónak perecet adnak, nem csókot.

GÁBOR

Édesapám ha látna! Ó, a hitetlen, ha látna! Kiront. Édesapám! Jöjjön vissza hamar, édesapám! Be. Még jó, hogy elment. Sóbálvánnyá meredt volna. Réka! Te jégmadár! Újra csókolná.

KISRÉKA

Állj meg, ember! Hát csak így, ajtóstul, tokostul?

GÁBOR

Ahogy régen mondtad: ajtóstul, tokostul!

KISRÉKA

Szerencséd, hogy olyan nagyon ismerős vagy nekem.

GÁBOR

Még szép. Zetelaki Gábor vagyok.

KISRÉKA

Mint az a másik? Akit elvitt a Nagy Romlás?

GÁBOR

Pontosan.

KISRÉKA

És honnan tudod, hogy én Réka vagyok?

GÁBOR

Csak úgy gondoltam. Az eperfa tetejéről!

KISRÉKA

Hát eperfán ülsz?

GÁBOR

Az egy régi eperfa volt. Kivágtam már.

KISRÉKA

Mégis a tetején ültél. No jó. És még miből gondoltad, hogy Réka vagyok?

GÁBOR

Abból, hogy elmentél fiatalodni.

KISRÉKA

Nem kellett az nekem.

GÁBOR

Itt-ott azért kellett. Kék hajadban az ősz szálak… Szemed sarkában a jégmadár lábnyomai… Most már bevallhatom neked: a szívem szakad meg a sajnálattól. Talán nem is magamat sajnáltam…

KISRÉKA

Tréfás vagy, hallod-e? Tudom! Tudom már, honnan ismerlek!

GÁBOR

Egy gyermekkori menyegzőből.

KISRÉKA

Fejét rázza. Álmomból. Én téged nemegyszer megálmodtalak.

GÁBOR

Hát azt el is vártam.

KISRÉKA

Azért olyan magosan ne hordd az orrod. Álmomból tudtam, hogy valahol elindult valaki, aki mindig is hozzám készülődött, aztán jött, jött, koptatta értem a vascsizmát…

GÁBOR

És a szívét! A szívét leginkább!

KISRÉKA

És akkor azt mondtam, mármint arról, akit álmomban láttam: ez a fiú kedvemre való. Minden porcikámnak való. Mintha reám szabták volna. Testemnek, lelkemnek való…

GÁBOR

Csókolná. És testemnek, lelkemnek való!

KISRÉKA

De nem ily nagy hirtelenséggel, hé! És aztán: te voltál a bűnöm.

GÁBOR

Éppen én!

KISRÉKA

Mert egyszer-egyszer ugyancsak álmomban, olyan bűnös voltam, hogy fölébredve nem mertem az apám szemébe nézni.

GÁBOR

Mi volt az a bűn?

KISRÉKA

Veled helytelenkedtem.

GÁBOR

Mindig csak velem?

KISRÉKA

Így ahogy elnézlek: soha senki mással.

GÁBOR

Megint hozzálódítasz, de nem bánom: úgy legyen. Mindig csak velem.

KISRÉKA

Mindig csak teveled.

GÁBOR

Isten, aki hallod az égben az asszonyi beszédet! Ámbár úgy kell nekem! Miért kell nekem kérdezősködni? Minden baj abból támadt, hogy a kérdezősködéstől nem tudtam megtartóztatni magam. Ez volt a bódító italom. És az emlékezés. De már ezután inkább leharapom a nyelvem. Ami volt: jégbe fagyjon! Temesse el a Nagy Romlás véglegesen.

KISRÉKA

Furcsákat beszélsz.

GÁBOR

Játsszál, játsszál, jégmadaram. Úristen! Visszajöttél a régi, játékos kedveddel!

KISRÉKA

Ismered tán a régi kedvemet is? Hát én is ott járkáltam? Az álmaidban?

GÁBOR

Ó, ha csak annyi lett volna! Csak járkálás. Egyéb is volt.

KISRÉKA

Ugyanaz volt? Szűz Máriám! Ugyanaz?

GÁBOR

Már legényke koromban! Ha nem tudnád!

KISRÉKA

Akkor mehetünk gyónni.

GÁBOR

Te már gyóntál egyszer. És reánk szakadt az ég.

KISRÉKA

Ránk szakadt az ég? Nem észleltem. Hát ilyen könnyen szakad benned az ég? Csöppnyi gyónástól?

GÁBOR

Már nem fog szakadni. Már alája tartom ezután a vállam. Csak ne legyen több gyónás.

KISRÉKA

Ennyi volt. És a te bűnöd?

GÁBOR

Főleg ez volt. Ölbe kapja. Csók.

KISRÉKA

Ismerős bűn.

GÁBOR

Szaporítsuk! Játék, hempergőzés. Jégmadár, jégmadár, piros fejű kék madár! Ha szárnyad volt, jégmadár, te kacagó jégmadár, gyalogoshoz mért álltál?

KISRÉKA

Hiszen te vagy az a gyalogos! Álmom hozta gyalogos!

GÁBOR

Réka, Réka, te huncut, te áldott, te átkozott, csodatevő jégmadár! Az arcod miatt már nem sírsz ugyebár?

KISRÉKA

Nem sírok, nem sírok. Az arcomnak párja van már! De nem a tükörbeli! Hanem amit a szemed és a kedved mutat, Zetelaki Gábor!

GÁBOR

Csak a szemem? Csak a kedvem? Annál több is, te tündérarcú boszorkány. Az egész életem! Levetted a vállamról az öregedés gondját. Homálytalanul és szánakozás nélkül csodálhatlak, miként a világ csodálja majd a faragott kapunkat: állította Zetelaki Gábor és neje, született Árvai Réka.

KISRÉKA

Csakhogy én nem vagyok Árvai Réka. Hanem apám után, aki négyéves koromban ellopott anyámtól engem: Stég Réka. És azonfelül: Kisréka. De már nagyobbacska Réka vagyok én is!

GÁBOR

Halkan. Nem igaz. Te most megint játszol. Azt mondtad nekem, hogy elmész piros-fekete szoknyát, virágos mellénykét ölteni, az arcodat eligazgatni…

KISRÉKA

Sohase mondtam.

GÁBOR

Kitörve. Ne hazudj! Ne hazudj! Stég Antalnak szeretője, Stég Antalnak lánya, ne hazudjatok nekem, ne kápráztassátok a szemem, és legalább az Istent magát hagyjátok nyugton, mert rajtatok már ő sem bír eligazodni! Kisréka, nagy Réka, Kicsi Romlás, Nagy Romlás! Ne játssz velem! Ez már kegyetlenség!

KISRÉKA

Nem vagy már az, akit álmomban láttam.

GÁBOR

De te igen. Magához rántja. De te igen! Érted én már meghaltam kétszer is.

RÉKA HANGJA

Átkozott légy, Zetelaki Gábor! Átkozottak legyünk mind a ketten! Átkozott legyen a perc, amikor megismertelek!

Fegyverdörrenés, egymás után kettő.

GÁBOR

Kifelé, szaladva. Réka! Réka! Jégmadaram, Réka! Eltűnik a Nagy Romlás felé vezető ösvényen a hónak omlásába.

KISRÉKA

Édesanyám! Édesanyám! Ne fuss halálodba, Zetelaki Gábor! Kiszalad Gábor nyomában.

BÓDI

Hangja kintről. Megállj, gyermek! Legalább te maradj meg nekünk!

KISRÉKA HANGJA

Édesanyám!

BÓDI HANGJA

Helyben maradsz!

A hónak morajos omlása.

KISRÉKA

Jön Bódival. Édesanyám! Édesanyám, drága! Nélküled maradtam, és egyedül hagytál engemet! Mi történt itt, Vencel bácsi? Mi történt, mondja meg!

BÓDI

Nem bízott már a hangjában sem. Kikapta a fegyvert a kezemből.

KISRÉKA

De mi történt? Mi történt? Jaj istenem, Vencel bácsi!

BÓDI

Beléptél te is, lányom, az életbe. Ez történt.

KISRÉKA

Keressük meg őket!

BÓDI

Több csodára már nincsen reményünk. Bugyogtasd csak a könnyed, lányom. A bánatunkat engedjük bár szabadjára hangtalanul, mint a vérszivárgás. Árvai Rékát és Zetelaki Gábort Isten nyugtassa meg.

KISRÉKA

Mi lesz most már velünk, Vencel bácsi?

BÓDI

Keressük egymást az élők között, míg élünk, és majd kutatni fognak bennünket a halottaink, mert lassanként már csak ők beszélnek rólunk. Csak lenne elég mécsesünk a várakozáshoz.

KISRÉKA

Bódi térdére ejtve fejét. Engem anyám megátkozott.

BÓDI

És mindahányunkat az ég. A dühöngő magosság.

Függöny.

Jegyzet

Az Advent a Hargitán mindkét változatát közreadjuk. Több okból is. A Tiszatájban, 1985 decemberében közölt darab, melyet naplójegyzeteinek tanúsága szerint (Heródes napjai – Debrecen, Csokonai Kiadó, 1994) 1984. október 4-én fejezett be, az alábbi megjegyzéssel: „A jégmadárral elkészültem. Új és valószínűleg végleges címe: Advent a Hargitán”. A darabot a Nemzeti Színház az eredetileg 1985. december 20-i tervezett időpont helyett 1986. január 2-án mutatta be Sík Ferenc rendezésében. Zeneszerző: Orbán György; díszlettervező: Bakó József; koreográfus: Pesovár Ernő; jelmeztervező: Schäffer Judit. Szereposztás: Árvai Réka, Kisréka – Kubik Anna; Zetelaki Gábor – Funtek Frigyes; Bódi Vencel – Sinkovits Imre; Mária – Götz Anna; Zetelaki Dániel – Agárdi Gábor. A Nemzeti Színház előadása, mely Sík Ferenc elképzelésében betlehemes keretjátékkal is gazdagodott, ezt a változatot játssza. S némi módosításokkal, keretjáték nélkül, s a közösségi motívumok elhagyásával, a stúdióváltozat is azonos az eredeti anyaggal, némely apró, színészek és rendező általi módosításoktól eltekintve.

Amikor a Szépirodalmi kiadásában, a Tiszatáj-beli közlést követően a Szépirodalmi Kiadó gondozásában jegyzetünket írtuk, nem szólhattunk arról, hogy a premierre a román diktatúra nem engedte el az írót. Ma már azzal is kiegészíthetjük a tényeket, hogy a premier betiltása, majd az 1986. január 2-i bemutató a felső politikai vezetés két tábora közötti harcban telt el, melyben a Szűrös Mátyás, Tabajdi Csaba, Szokai Imre képviselte álláspont győzött, mely politikai és szellemi fordulatot hozott a hivatalos Magyarországnak a romániai magyarság sorsával kapcsolatos álláspontjában.

Az előadás videokazettán jutott el a szerzőhöz; aki azután a méltató kritikai írások nyomán, több ponton átírta játékát. S ezt tekinti véglegesnek, de a Nemzeti Színház-beli változat sem vesztette el becsét, s a további előadhatóság szempontjait.

Az 1986. január 2-i bemutatót követően csaknem két évvel, 1987. november 20-án látta a szerző: 1988. május 2-án a századik előadás ünnepére került sor, melyen Sütő András szintén nem lehetett jelen. Így levélben köszöntötte kedves színészeit, melyet az előadás végén Sinkovits Imre olvasott fel:

Örökké tartó Advent

Amikor szomorúságban fogant reménységben leírtam ezt a szót: Advent –

amikor úgy éreztem, hogy torkomban a keserves szorítást új színdarabommal – időlegesen bár – vigasszal enyhítem –

amikor a folyamatos sikaszói éjszakák hajnalba fordultak –

nem sejtettem, hogy ennek a zúzmarás szónak az értelme oly mélyen sorsomba fonódik.

Advent a Hargitán.

Advent a szívemben, mely enyhületre vágyik apák, anyák, gyermekek és unokák szétszóratásában.

A betlehemi csillag felé fordulók öröme betelt hamarosan, ám aki a legkisebb szellemgyermekének hangját, sírását és kacagását is hallani szerette volna: még karácsonyok múltával is egy örökké tartó Advent kötelékében táplálta reményét: egyszer tán eljön a nap, amikor szavait színész szájából hallja, emberi világának bánatát színpad közvetíti – az értőkhöz, a sorsunkat fölvállaló sokasághoz.

Amely íme, ma este is jelen van, s amelyet újból csak a képzeletem láthat, köszönthet: Isten hozta Önöket a századik előadásra.

Nem láttam az elsőt, nem láthatom most a századikat: örülök mégis, hogy elmondhatom Sinkovits Imrének, Agárdi Gábornak, Kubik Annának, Götz Annának, Funtek Frigyesnek, Bubik Istvánnak, Sík Ferenc rendezőnek és mind a többieknek, akik egy magányos álomból színpadi valót teremtettek: köszönöm, barátaim, hogy felkaroltátok Advent távoli gondjait. Köszönöm az osztozást abban a sorsban, amely az emberlét törvénye szerint éppenséggel a megosztottságban enyhül és fordul reménykedésre.

Köszönöm a Nemzeti Színháznak, hogy pillantása oda is elér, ahol sem érdem, sem érdek, sem becsvágy, sem dicsőség nem tülekszik a hiúság vásárának terén, csupán csak egyetlen gondolat virraszt: a sajátosság méltóságát megértő humanitás, a tisztességben megért fennmaradás változatlan reménysége.

Hát akkor szép estét, jó estét és boldogabb felvirradást kívánok mindenkinek a közeli távolból.

Sütő András

Az újabb jubileumra 1991. december 23-án került sor, amikor az előadást követő ünnepségen Jókai Anna, az Írószövetség elnöke köszöntötte a szerzőt, aki az alábbi levelet írta a társulatnak:

A 200. előadásra

Miután minden megesett velünk, aminek Isten szándéka szerint az volt a rendeltetése, hogy a fejünkre szakadjon, újból megülhettem egy keveset a Hargita térdén, ahol valamikor a Nagy Romlás veszedelmein tűnődve rengeteg szomorúságot vetettem papírra. S annak, amit átéltem és elgondoltam, címet is adtam: Advent a Hargitán. A formája pedig színdarab lévén, azt mondtam magamban: menjen, amerre lát, keressen magának színészt, rendezőt, mondja el szomorúságát a még szomorúbb embereknek, Erdély meghajszolt népének.

Hogy ezután mi történt, hosszadalmas lenne elmesélni.

Most csak a velejét mondom.

A pártilag és államilag megtervezett boldogság országában az általános vigalom felelős őrmesterei ezt az én színdarabomat nem engedték szóhoz jutni, sőt hajszát indítottak ellene, hogy valamiképpen máglyára kerüljön. Gondolati kihágás bűnében elmarasztalva halálra ítélték.

Menekíteni kellett.

A budapesti Nemzeti Színház hajlékában kapott azután szállást, védelmet; a darabokra szaggatott, de meg nem semmisített összmagyarság eleven és fájdalmas gondolatának művész hordozói megértették az erdélyi Advent segélykiáltó szavait, fölpártolták a hazájában kiátkozott szerző mondandóját, és vállalták bátor kiállásuk kockázatait. Az előadást pedig, amelyet minden tiltások, sőt diplomáciai fenyegetőzések ellenére is megtartottak, 199 alkalommal ismételték meg, nagy sikerrel.

Ezért e mai esti 200. előadáson minden gondolatom s jó érzésem feléjük száll; a magyar színházi művészetnek ama szabadcsapatához, amely sötét erőkkel dacolva fényesen emlékezetes Advent-estékkel ajándékozta meg Magyarország és Erdély színházkedvelő polgárait, és hadd tegyük hozzá: azokat, akik megannyi szellemi divathullám ellenére is hisznek a színpadi művészet közösségi hatóerejében, eszméltető szerepében. Nép? Nemzet? Magyar nemzeti kisebbség? Történelmi tragikum és üldöztetés? Van, aki betegesen individualista módon értelmezett világpolgárságában csak legyinteni tud e fogalmakon. „Elvakultságok!” De friss rajtuk a vérfolt, a nyelvi-etnikai üldöztetés mindennapi bizonyítéka. Művészi meggondolásokon innen és túl az Advent együttese azt is megértette, hogy az emberi szenvedést, a kisemmizettek szomorúságát nem lehet esztétikai kategóriák szerint megítélni és elosztogatni. A szenvedés nem tűri az irodalmárok spekulációit. Egy híján kétszáz telt ház igazolja állításunkat.

Isten éltesse és áldja az Advent a Hargitán teljes együttesét.

Hálával és forró köszönettel:

Sütő András

Az erdélyi Advent-turnét 1992 májusában a színház vezetése úgy alakította, hogy a 225. előadásra Marosvásárhelyen kerüljön sor (május 28.). A jubileumra a rendezőhöz címzett sorok:

„Emberi bánat, örök sajogás”
Sík Ferencnek, aki az Adventnek is rendezője

Kedves Feri!

Téged célozlak meg a szavaimmal, meg azzal a kérésemmel, hogy igazságos elosztás végett vennéd át tőlem az elismerésnek, hálának és jó kívánságnak ama virágcsokrait, amelyek a 225. előadás után, új sorozat elején megilletik az Advent aranycsapatának tagjait. A főszereplőket éppúgy, mint a betlehemes pásztorokat, avagy a kántáló lányokat.

A legelső kézfogást pedig feléd nyújtom. Mert valójában Te vagy mindennek az okozója. Ebben a mai rendezőcentrikus világban, amikor egy Shakespeare is elmehet borítékos sorsjegyet árulni, ha nem akad rendező, aki felpártolja, manapság, amikor a magyar színjátszásban minden produkciónak nagy becsülete van – kivéve a magyart, bizony figyelemre méltó a rendező, aki azt mondja az ő felfogását korszerű cinizmussal tagadó köröknek: uraim, a legrosszabbat is vállalom.

A darab sikerét, s annak minden következményét (manipulált, olcsó siker, populizmus, népi-nemzeti elmaradottság, sorsproblémák, kollektív nyavalygás stb.) vállalom.

Köszönöm tehát, Feri, hogy művésztársaiddal együtt vállaltad az egyetemes emberi szenvedésnek azt a részecskéjét, melyet hordozói révén erdélyinek is nevezünk. Kiderült közben, hogy ez nem divat, nem nacionalista székelykedés, hanem igen-igen tartós, egyetemesen tapasztalható emberi bánat, örök sajogás az emberi szívben és elmében.

Most, hogy vállalkozásunk igazát a 225. telt ház is megerősítette, változatlanul vallom, hogy a színpadi siker kettős építkezés eredménye. Húzhatod, míg a világ, a színpad harangjait, ha azok nem a függönyhúzás pillanatával kezdődőleg szólalnak meg a Nézők seregének tudatában is; ha a színpadi torony mása nem épül meg a Kollektivitás lelkében is.

Tenéked és társaidnak sikerült e kettős építkezés. Ha Isten éltet, megpróbáljuk ezt egy következő drámával is.

Nekem nehogy megöregedjetek!

Marosvásárhely

Sütő András

A 250. előadásra 1993. november 3-án Temesváron került sor. A Kétszázötven törvénytelen Advent címmel írt levelet Higyed Imre, a temesvári Csiky Gergely Színház művésze olvasta fel.

Kétszázötven törvénytelen Advent

Színjátékom 250. előadásán Temesvárott köszöntöm a budapesti Nemzeti Színház együttesét.

Közel egy évtizede már, hogy az Advent a Hargitán már-már diplomáciai háborút okozott Magyarország és Románia között. Bukarestben paranoiás riadalom támadt annak hírére, hogy Sík Ferenc, Sinkovits Imre, Agárdy Gábor és társaik színre akarják vinni Zetelaki Gábor és Árvai Réka szomorú történetét. A diadalmas nemzetiszocialista román hatalom köreiben rettegést keltett egy árva magyar szó: Advent, és álmatlan éjszakát okozott a székelyek szent hegyének emlegetése. Hargita! – Hargita! – suttogták egymás közt sápadtan a kultúraktivisták, és beteg tudatukban újból honvéd tűnt föl a Hargitán.

Tény és való, hogy a drámaszerző, az író képzeletbeli haderőit is kirendelhette volna a szent hegy megszállására. Nem tette. Hanem katonák helyett a fiait, lányait sirató szülőföld bánatát vette számba; a Nagy Romlás lélekomlasztó veszedelmeit, s a szerelmes szívnek virrasztását az örök várakozás mécsesei körül a kegyetlen Időben.

Számomra felejthetetlen maradt a pillanat, mikor említett művész barátaim üzenetére, mely akkor bátor szembeszállás volt a magyar kultúrpolitika bürokratáival is, azt válaszolhattam: köszönöm a szolidaritást, a színházi sztrájkig menő társulat küzdelmét száműzött színdarabomért! Erősítsétek magatokat az én szándékommal is: vállalom Romániában a törvényszegésnek nyilvánított előadás következményeit!

Elvileg szólván Bukarest mai napig sem vonta vissza tiltakozását.

Azóta lám, elérkeztünk a 250. előadáshoz.

Azóta új reményeink lobbantak föl az egekig és hanyatlottak vissza, mint annyiszor az elmúlt hetven esztendőben. Csak fájdalommal szólhatok hát arról, hogy amit az én színdarabomban szigorú ítészek múló társadalmi jelenségnek véltek: mai napig is vészesen, sőt tragikusan időszerű.

Alkotó szándékaimban erősít engem a vélem rokonlélek: Ablonczy László is, a Nemzeti Színház igazgatója.

Alapvető, kollektív jogainak híján, a jövőbe vetett reményét veszítve az erdélyi-romániai magyarság folyamatosan menekül innen, elhagyja ezeréves szülőföldjét. Történészek szerint a magyar honfoglalás előtti századokban itt élő avarok ugyancsak hetvenesztendős, borzalmas szárazság következtében tűntek el mindörökre a Kárpát-medencéből. Adja Isten, hogy az elmúlt hét évtized politikai időjárásbeli mostohaságai, a jogtalanságnak reményhervasztó aszálya után, önvédelmi küzdelmünk hanyatlásában ne juttassuk magunkat az avarok sorsára!

De kérdést hallván az esztétika irányából, hagyjuk nyugodni az időnek mélyén az eltűnt népeket. A kérdés így szól: mi végett és mi okon említek én efféle népmozgalmi tragédiákat? A drámaírás nem történetírás. Ezt minden gimnazista tudja. Ám azt is tudni kell, hogy a művészi Szép, az esztétikum meghatározott térben és időben születik, mégpedig az emberi eszmélet magányos éjszakáiban; ember által tehát, aki korának gyermeke, krónikása és alávetettje, akit szégyen ölne meg és gyalázat emésztene el, ha sorsának nem merne a szeme közé nézni. Számomra tehát Élet és Irodalom páros viszonylatában az élet, az emberi ésszel még mindig fölfoghatatlan csoda az elsődleges. A „vers csak cifra szolga”. Tán ezért sikerült kívülrekednem megannyi köldöknéző, de még Onánra is emlékeztető művészi kotériákból. Már zsenge ifjúságomban tapasztalhattam, hogy csak fanatikus dilettánsok, irodalmárkodó divatmajmok abszolutizálják és fecsegik mindenek fölé az ember művészi ténykedését, isteni princípiummá minősítvén a steril spekuláció, kávéházi tohuvabohu „intellektuális” szellentéseit.

De most újból befogom a számat, még mielőtt kanászgatyás mucsainak neveznének. Ugyanis figyelmeztető közbeszólást hallok: „Íróként ön épp az írók ellen beszél?” Pedig Isten látja lelkemet: éppenséggel javukra szólnék, a felfogásom szerinti igaz művészet érdekében füstölgök haszontalanságok ellen, mondván: az emberi eszméletnek ezt a csodáját csakis az alázat s az élet szentségének tisztelete mentheti át a jövőbe. Mostani egyetemes válságából csakis a tömegeknek újból feléje forduló érdeklődése vezetheti ki. Nem tudni, hogy erre még sor kerül-e. Intellektuális gőgjébe és öncélúságába fulladtan, mániákusan hirdetett függetlenségének olyasféle értelmezésével, hogy akár az Isten: önmaga által létezik – könnyen kieshet az Időnek rostáján. Vigasztaljuk magunk, hogy költőnek, drámaírónak azért még mindig van kihez szólnia. Komoly szavakkal, létkérdésektől, nemzeti sorsproblémáinkról is. Annak ellenére, hogy ez utóbbiakon magyarságundorban szenvedő tollforgatók kéjes élvezkedéssel fenik a nyelvüket. Fenik régóta magának a Nemzeti Színháznak és igazgatójának, Ablonczy Lászlónak törekvésein is már-már irracionális gyűlölettel. Mert anyagiakért, szellemi őrhelyekért indítanak zsurnalisztikai szuronyrohamot az egész magyar nyelvterületen, Erdélyben is. Számomra épp ezért nem csekély vigasz, hogy az Advent 250 telt házat ért meg, s akik megnézték: nem ingyenvacsora reményében ültek be a nézőtérre. Amit pedig az előadás a szívükbe plántált: az Erdély nagy romlásának valóságos gyásza, az önfeladás, a világgá menekülés közösségi tragédiája. Egy halálba hulló provinciával pedig óhatatlanul megsemmisül minden EGYETEMESNEK nevezett örök emberi princípium is. Azzal áltatom magam, hogy mulandó történelmi napokban zajló „színpadi történetem” múlhatatlan, és általánosan emberi szenvedélyek játéktere is! A hargitai Nagy Romlás tövében vergődő lelkek végzete nem csupán a magyar diaszpóra, hanem az objektív Idő is, amely sajnálkozás nélkül kacagja szembe az individuum szubjektív Idejének törékenységét. Élni, szeretni az élet végső határain túl is! Íme a vágy, az álom, amelyben személyes és egyszeri létünk metaforája a színdarabom alaphangját is megszabta: egy szél kapta-sodorta füstfellegecske, mely végleg elenyészik a közönyös ég alatt.

Emberi törvénytelenségnek áldozataiként isteni törvény árnyéka vetül ránk: véges emberi létünk drámája, a Halál, amely helyet kért magának színdarabomban is. Legyen bár ez munka, káprázat s öncsalás: e törvény tagadásának és tudomásulvételének minden szomorúságát belesűrítettem. Minek vajon? A dolgok kimondásának vigaszát remélve itt is, most is, az Advent 250. előadásán.

Kelt Marosvásárhelyt, 1993 novemberében

A 275. előadásra 1994. február 29-én került sor, melyre az alábbi jó kívánság érkezett:

275

A háromszázadik előadás felé ballagó színpadi munkámról szólva örömöt, hálát, színháznak, színészcsapatnak, rendezőnek járó elismerést kellene rikkantanom. Veszem is hát a mély lélegzetet, torkomban sorbaállítom szépen a szívmeleg szavakat, de lám, különös érzés, nem csillapítható sajogás vesz erőt rajtam, miközben régi vágyam, álmom erdélyi olvasóimmal, színjátékaim nézőivel együtt kérdi szüntelen: miként lehetséges, hogy míg az én adventi történetem Budapesten a 275. előadást is megérte: – Marosvásárhelyt, avagy bármelyik erdélyi magyar színházban a bemutatás szándékáig sem jutott el.

A tiltások, üldöztetések idején egyszerre hány színház is hozzákapott: lelkesülten gyürkőzött neki a biztos kudarcnak, ugyanis három direktor mondhatta minden kockázat nélkül: „Mérget veszek rá, hogy nem engedélyezik!” És úgy lőn! mindenki életben maradt.

Egyedül a darabot fojtották meg, csapták agyon a pártállam kultúrböllérei.

Azóta eljött az áhított szólásszabadság, az Advent-előadásához senkitől sem kell már piros pecsétet szerezni, direktorok nem emlegetik a mérget, ám a hajdan betiltott darabot sem.

Ezért kapaszkodom újból a budapesti Nemzeti Színház Advent-játszó aranycsapatának vigasztaló szándékába: munkámat még elhozzák egyszer Erdély városaiba, Árvai Réka és Zetelaki Gábor gyászt viselő szülőföldjére.

Isten segélje őket közös reményünkben.

Marosvásárhely, 1994 novemberében

A fülszövegen közreadjuk az Advent a Hargitán hazai és külföldi sikerének állomásait. A Nemzeti Színház erdélyi turnéja alkalmából 1992. március 21-én Kolozsvárott, és a 27–28-i marosvásárhelyi előadását Sütő András is megtekintette.

1993. június 6-án a kisvárdai előadáson, december 4-én a bécsi Evangélikus Templomban a Bornemisza Társaság vendégeként, továbbá 1994. június 2-án a debreceni előadáson a szerző is részt vett.

Más hivatásos együttes nem mutatta be Sütő András játékát – Romániában sem.

A dicsőszentmártoni amatőr színjátszók előadását említhetjük még, melyre szintén íródott levélke:

Dicsőszentmárton

Advent a Hargitán… Ennek a színdarabnak alig-alig van olyan mozzanata, amely nem a szerzőnek személyes sorsából szakadt ki.

Erre most csak egyetlen példát hozok föl. Keserves évtizedeken át magam is a Nagy Romlás szakadékában éltem. S amikor suttogó szavaimat erős kiáltásként dobtam föl az égre, a Romlásnak minden gyűlölete és pusztító ereje rám szakadt, eltemetett engem, és Isten csodájaként térhettem csak vissza az életbe. Talán azért is, hogy megannyi megíratlan mondandómból e néhány szót a dicsőszentmártoni magyaroknak papírra vessem: Isten hozta őket az Advent a Hargitán ma esti előadására!

1992 februárjában

Sütő András

A Nemzeti Színház-beli előadás szövegkönyvének összeállítását külön köszönöm Makádi Juditnak és Csepeli Sándornak, aki az Advent a Hargitán mind a 276 előadásának ügyelője volt.

Advent a Hargitán

Színjáték két részben

A budapesti Nemzeti Színházban előadott változat

Sík Ferenc emlékére^*

Szereplő személyek

ÁRVAI RÉKA

ZETELAKI GÁBOR

BÓDI VENCEL

MÁRIA, Bódi lánya

ZETELAKI DÁNIEL

KISRÉKA, Árvai Réka lánya

Álarcos, maszkos, betlehemező fiatalok érkeznek a nézőtérre és a színpadra. Az előadás további menetében is ennek az anyagnak a motívumait játsszák, visszatérőleg.

BETLEHEMES JÁTÉK

A nézőket ijesztgető Pásztorok kolompjának kíséretében a szereplők beszaladnak, amikor a Király megáll a színpadon, csend lesz.

KIRÁLY

Dicsértessék Krisztus

Az magos egekben

Ti kegyelmeteket

Kapta egészségben

Tartson és marasszon

Vég nélkül örömben

József, Mária és az Angyal belépnek, József botjával hármat kopog.

JÓZSEF

Egészséggel gazda

Nyisd meg az ajtódat

Ereszd bé megőszült

Te jójakaródat

Evvilág urának

Éltető dajkája

Mer az utazásban

Igen elfáradott

Királyszolga ránéz a Királyra, a Király bólint.

KIRÁLYSZOLGA

Jer bé hát barátom

Fűttőzz egy kevést

Kolompszó kíséretében belépnek.

MÁRIA

Ó egeknek ura

Világ megváltója

Tekints alá mennyből

Szegény szógáidra

S ne hagyj el minket is

Ez bujdosásinkba

Az énekszó alatt a jobb és bal erkélyről leányok csúsznak a színpadra.

ÉNEK

Együtt éneklik, a verssorok között a Pásztorok kolompolnak.

A Szűz egy fiat szült

Ki mennyben öröm-gyűlt

Pásztorok örüljetek

Szabadítónk földre szállott

Örvendjetek

ANGYAL

Glória glória

Ének szent szűz dió

Hatalmas suvadás.

Félbeszakad a kántálás. A betlehemesek összegörnyednek, majd a veszély elmúltával „fűszál hegyén” kilopódzkodnak a színpadról.

DAL

Jégmadár, jégmadár,

piros fejű kék madár!

Ha szárnyad volt, jégmadár,

gyalogoshoz mért álltál?

Jégmadár, jégmadár,

párkereső kismadár!

Ha szárnyad volt, jégmadár,

gyalogoshoz mért álltál?

Első rész

Bódi Vencel boronaháza a Hargitán, a Kicsi Romlás nevű szurdok fejénél. A ház – a hegyi házaktól eltérőleg – csupa ablak, és kint csupa hó. Hófalak, hódunnás, szárnyas nagy fenyőfák és az ereszen méteres jégcsapok halványkék orgonája. Ha fúj a szél: ez az orgona megszólal, de vijjog, süvölt és hörög is némelykor. A ház sarkától kezdődőleg jobboldalt szédítő sziklahasadék: a Nagy Romlás, ugyancsak hóval borítottan. A lakás előterében Bódi Vencel műhelye és nappali tartózkodóhelye. A falon változatos méretekben hat kovácsolt, színes lámpa, meg egy vadászfegyver. Nyitott kandalló, asztal, kanapé, heverő. A háttérben Bódi hálószobája. Aki bal oldalról jön: a Kicsi Romlás kaptató ösvényén jut a ház bejáratához. Amikor a függöny fölmegy, Csudalátó Dániel és Bódi Vencel a Kicsi Romlás kaptató ösvényén igyekszik a ház bejáratához, miközben nyomásznak is, meg-megállva, sőt időnként nekitérdepelve.

BÓDI

Hóna alatt karácsonyfának kivágott fenyő, jobb kezében balta. Azért ezt az egyet nehezen hiszem el, Dániel. Legyen bár a neved Csudalátó, akkor is azt mondom: erősen hozzálódítottál.

DÁNIEL

Jobb kezében balta. Becsületatyaúristenemre!

BÓDI

Pssszt! Halkabban!

DÁNIEL

Ha nem hiszed el nekem, aki a halálból föltámadtam, kérdezd meg Antalt…

BÓDI

Szent Antalt?

DÁNIEL

Stég Antalt. Becsületatya…

BÓDI

Psszt! Halkabban, az istenedet! Másodjára is meg akarsz halni? Itt a Nagy Romlás a fejed fölött, és kiabálsz.

DÁNIEL

Régebben lehetett. Csak lövöldözni nem lehetett.

BÓDI

Most már egyiket sem lehet.

DÁNIEL

Hát akkor mit lehet?

BÓDI

Mindent azon kívül, amit nem lehet.

Távoli hósuvadás hangja.

DÁNIEL

Keresztet vetve. Omlástól és kísértéstől ments meg, Uram, minket.

BÓDI

Nem mondtad, hogy a kiabálás kísértésétől.

DÁNIEL

Tudja ő, minek a jogát vette el tőlünk.

BÓDI

Akkor ahhoz tartsd magad! Látván, hogy Dániel köhögni akar. A sapkádba. A sapkádba!

DÁNIEL

Beleköhög a sapkájába, miközben távolról farkasvonítás hallik. Hát nekik szabad?

BÓDI

Farkasok. Nekik nincs sapkájuk. S aztán hogy volt?

DÁNIEL

Hát amikor a lány, ez a Réka, madárrá változott, ahelyett hogy Stég Antalnak a vállára vagy a kalapjára szállott volna, gyalogosan folytatta a legény oldalán az útját. Úgy beszélt föl hozzá a hóból. Az, Mózesként a hegyről, le-leszólt neki, de messzecske voltam, nem értettem a szavukat.

BÓDI

Milyen madár volt?

DÁNIEL

Nem volt nagyobb a menyecskemadárnál. Mint az ott, né!

BÓDI

Halkabban, a jó istenedet! Nem azt kérdem: mekkora volt. Hanem, hogy milyen volt?

DÁNIEL

Ügyes, eleven mozgású. Később a nyomát is megnéztem ennek a vadőrnek, a Stég Antalnak a vasalt bakancsának a nyoma mellett. Kicsi, nyakbavaló fehér kereszt volt a lába nyoma. Tip-tip-tip, a másiké meg supp-supp.

BÓDI

Tip-tip-tip-supp. A színét mondd, ember!

DÁNIEL

Ahogy kivehettem a szikrázó fehérségben: kékes volt. Azúrkék, zöld fuvintással, a feje pedig, ahogy oldalról láttam: piros, kék és fehér.

BÓDI

A csőre?

DÁNIEL

Nagyocska. Úgy tetszett: nem énekre, inkább kapásra termett.

BÓDI

Milyen kapásra?

DÁNIEL

Mindenre, ami kedve szerint való.

BÓDI

És a feje is nagyobb volt, mint a menyecskemadáré. Csíkos kendő lehetett a kontyán.

DÁNIEL

Eltaláltad.

BÓDI

Jégmadár volt. Rékából jégmadár lett. Csakhogy itt van, ami a hozzálódítás.

DÁNIEL

És az mi lenne?

BÓDI

Hogyan mehettek ők gyalogosan egymás mellett?

DÁNIEL

Úgy, hogy Antal folyvást lassított, Réka, vagyis a jégmadár, szaporán aprított mellette. Úgy beszélgettek. Ebből csak annyit hallottam, a madárnak egy gyönge kiáltását: hová viszel engem, Antal? Hová viszel engem?

BÓDI

Hová vihette?

DÁNIEL

Ez az, amit egyelőre nem lehet tudni.

BÓDI

Mert hihetetlen, amit mondasz. Hogy ők gyalogosan mentek volna egymás mellett. A madár a nagy hóban nem szeret gyalogolni, és kiváltképpen a jégmadár. Annak mindenképpen föl kellett volna szállnia a Stég Antal vállára vagy a kalapjára. Réka nem az a természet, hogy ne repülne, ha egyszer szárnya van.

DÁNIEL

Nem repült.

BÓDI

Beszélsz bele a világba.

DÁNIEL

És itt van rá a bizonyíték. Látod ezt a nyomot?

BÓDI

Abbiza.

DÁNIEL

Supp, supp! Ez a Stég Antalé. És ez a kicsi nyakbavaló, fehér keresztecske, tip-tip-tip, ez a jégmadáré.

BÓDI

Ha nem egyéb: igazad van.

DÁNIEL

De lássuk, hová vezet? Vencel komám! A házad felé vezet.

BÓDI

Az én házam felé? Nem gondoltam volna. Nézzük csak.

Négykézláb másznak a nyomok mentén a ház bejárata felé.

DÁNIEL

Itt a vége. Nézd, a madár nyoma megszakadt. Itt történt a tragédia. Stég Antal megcsúszott, a madár szökdécselt néhányat, és aztán vége.

BÓDI

Elrepült volna?

DÁNIEL

Megfogták.

BÓDI

Vajon?

DÁNIEL

Megfogták és bevitték a házba.

BÓDI

Melyik házba?

DÁNIEL

BÓDI

Én. Fehérnép módra. Én, aki azzal az egy szál kicsi fejszével hét medvét megöltem. Fehérnép módra. Ezt mondd még egyszer.

DÁNIEL

Pssszt! Ne bomolj, ember! Nem a bátorságodat vontam kétségbe. Azt mondtam, hogy akár a fehérnépek: csak arra emlékezel te, amire akarsz. A többit elfelejted.

BÓDI

Mit felejtettem én el?

DÁNIEL

Azt, hogy Stég Antal a jégmadarat ide bevitte a te házadba.

BÓDI

Az nincs elfelejtve. Csakhogy nem vitte.

DÁNIEL

Hát?

BÓDI

Hanem hozta. Puliszkát kavartam éppen, amikor Stég Antal bekopogtatott. Rékát hozta az ölében. De több kérdésed ne legyen. Ami ezután történt: kettejük dolga.

DÁNIEL

Hangosan. A kettejüké?

BÓDI

Ki másé lenne még?

DÁNIEL

Jól tudod, Vencel. A fiamé. Gábor fiamé.

BÓDI

Ő már kiesett ebből a bölcsőből.

DÁNIEL

Tudod, ugye, hogy gyermekkoruk óta szeretik egymást?

BÓDI

A gyermekkori szerelem olyan, mint a cigánypurdé, mint a májusi tél. Az csak jön és megy.

DÁNIEL

Ez nem olyan volt. Tudod, Vencel, hogy az én Gábor fiam egyszer már meghalt volt emiatt a… jégmadár miatt?

BÓDI

Tudom.

DÁNIEL

Tizenöt esztendős volt akkor. Utolsó pillanatban vágtam el az akasztókötelet. Úristen, hogy elvertem akkor azt a szegény gyermeket, úgy meghintettem, hogy a földig esett. Tudtad ezt?

BÓDI

Hogyne tudtam volna. De miért vallatsz te most engem?

DÁNIEL

Amiért ezt a jégmadár-nyomot is. A való helyzetnek megismerése végett. Mert a fiam se nem lát, se nem hall. Az most egy dürgő vadpáva. Csak énekel, énekel és rázza a szárnyait. De mi lesz ebből, Vencel, ha Gábor megtudja, hogy Stég Antal a jégmadarat ide megint bevitte? Azt csak én tudom, aki egyszer már ugyancsak meghaltam.

BÓDI

De szerencsére másodnapra feltámadtál.

DÁNIEL

Harmadnapra.

BÓDI

Másodnapra.

DÁNIEL

Harmadnapra.

BÓDI

Megint hozzálódítasz. Másodnapra.

DÁNIEL

Harmadnapra. Csak harmadnapon hallottam a szút percegni.

BÓDI

Hol percegni?

DÁNIEL

A koporsódeckában. A fene a bélüket. Hát ilyen deckát adtak.

BÓDI

Tudom, szereted a halálod napjait szaporítani. De másodnapra te már feltámadtál.

DÁNIEL

Az Isten, aki teveled vitatkozik. Mindenki tudja a magáét. Te a tiedet a tengerre menekült lányoddal, én az enyémet az egy szál fiammal, aki most újra Réka kezét fogja és látván őket, megfagy bennem a vér, mert a Nagy Romlás peremén sétálnak. De mondom: én a szúpercegést csak harmadnapon észleltem a rettentő nagy csendben.

BÓDI

Mesebeszéd. Én jobban tudom. Január hetedikén, csütörtökön jött a híre, hogy téged megütött a nagy fa. Másnap, nyolcadikán, pénteken mentem be a faluba sót vásárolni. Pontosan déli tizenkettőkor. Hát akkor ültél fel, néztél körül, s kiáltottál a gyászolókra: ti miért nem sírtok? Mert kifogytak már a nagy sírásból.

DÁNIEL

Ha épp akkor vásároltad a sót: úgy legyen. De én azt kérdem tőled: miért adtál szállást Stég Antalnak és a jégmadárnak?

BÓDI

Mert kötelességem. Aki ide bekéredzkedik, azt nem zavarhatom ki a farkasok közé. Így van-e?

DÁNIEL

Így van. De nem jól van. Nem kellett volna. Mária lányodra gondolhattál volna. Így vitték el őt is a tengerre. Mi lesz ebből, ha megtudja Gábor, hogy Stég Antal a madarat ide bévitte? Seperjük el a nyomokat.

DÁNIEL

Vannak elseperhetetlen nyomok is, Vencel. Kiáltva. A fiamnak ártottál, Vencel!

Hósuvadás. Bódi befogja Dániel száját, aki ezután suttogva folytatja.

A fiamnak ártottál vele. Abból még semmi baj sem lehetett volna, hogy egymás mellett haladt ez a két nyom. Egyik a supp-supp, a Stég Antalé, a másik az én fiam jégmadaráé. De most már, hogy itt vége szakadt a madár nyomának: a bűnhöz bűntársul szegődtél, Vencel. Nem mondanám ezt neked, ha nem lennék újra tele félelemmel. Mint amikor a fejemnél meghallottam a szút percegni. Valami készül. És nem a javunkra, Vencel.

BÓDI

Miből gondolod?

DÁNIEL

Abból, hogy ez a két nyom itten megszakadt. És egyebekből is. Valaki elvitte a kutyámnak a hangját. Este még olyan szépen énekelt a Holdra, Csíksomlyón szebbet nem hallani. Mikor a szél azt a hangot a ház körül meghordozta, vagy elvitte messzire Zeteváraljáig: valami kicsi nyugalmat éreztem.

A jégcsapokon a szél játszik.

Ilyen lehetett, hallod.

BÓDI

Jól ismertem a kutyád hangját.

DÁNIEL

És, most valaki ellopta. Mondják, hogy Zeteváralján hallottak ilyen hangot. Én oda egyszer majd elmegyek. De gondold el: nincs a kutyának hangja.

BÓDI

Bizonyos, hogy történik valami. A medvék nem alusznak. Eljött a nagy tél és nem alusznak. Fényes nappal is bejönnek ide az istállóig, szimatolnak csendőrök módjára, nyeríttetik a lovamat. Az álmukat ugyancsak ellopta valaki. Hazafelé menet eszedbe ne jusson énekelni.

DÁNIEL

Azt én már régen elfelejtettem.

BÓDI

A Nagy Romlás aljában az Istennek se válaszolj, ha kérdeznek. Mert ő is csak próbát tesz velünk, melyikünk ahogy kinyitja a száját: ereszti ránk a suvadást. Nem tudom, hogy vele is mi történik.

DÁNIEL

Az Istennel?

BÓDI

Valamiért ő is megzavarodott.

DÁNIEL

Sok baja van a kormányzással.

BÓDI

Mert ő kormányoz egyfele, s a világ megyen másfele.

DÁNIEL

Főhet a feje, annyi bizonyos.

BÓDI

Azért jobban is vigyázhatna ránk. S a lányainkra főleg.

DÁNIEL

Hét Isten legyen, aki rájuk vigyáz. Mindahánynak túljárnak az eszén. Áldott karácsonyt, Vencel.

BÓDI

Neked is, Dániel. Aztán ne haragudj, ha vétettem valamit. Én sose tudhatom itt, kinek vagy minek adok szállást. Nagy hegyi tolvajnak-e vagy tiltott szerelemnek. Ha egyszer a hóförgetegből, farkasüvöltésből kopognak reám: nem zárkózhatom el. Meg aztán mindig azt gondolom: a lányom jött, Mária.

DÁNIEL

Egyszer megjön ő is.

BÓDI

Az már soha.

DÁNIEL

Amíg élünk, remélünk. De ha jégmadarat látsz: el ne hagyjon a gyanakvás. Ez a Réka Szűz Mária álorcájában is megjelenhet. A Stég Antal ölében, de akár az ördögében is, csak kanördög legyen az!

BÓDI

Majd előkészítem a füstölőket.

Csudalátó Dániel elindul az ösvényen lefelé, Bódi Vencel belép a házba, messziről lányok éneke hallatszik, Bódi is énekelni kezd, a lányok beérnek.

DAL

Ha én tudtam volna

Hogy te vagy Mária

Aranyból ezüstből

Szállást adtam volna

Én pedig a hideg földre

Lefeküdtem volna

Bódi a karácsonyfa mellett ül magába roskadtan. Egy kicsi lámpa a kezében, annak fényébe bámul.

BÓDI

Látod, ez már a hatodik karácsonyi lámpácska, amit neked készítettem ajándékul, te Mária. Nem enyhülhetsz azóta sem a szívedben. Pedig nekem fájt az jobban, apádnak, aki fölnevelt. Fölnevelt. De azért vajon, hogy a Hargitát fölcseréld a tengerrel és a tengerészeddel? Hogy elkótyavetyéld az anyád szavait? Szép tollait a hegyi madár elhullassa? Szemétre juttassa?

A lányok énekelnek.

DAL

Jaj! Mikor Csíkból kiindultam, jaj!

Színem se volt, úgy búsultam, jaj!

Kezem fejemre kapcsoltam,

Szegény Csíkot úgy sirattam, jaj!

A kamaraváltozatban a Máriát játszó színésznő énekli.

A házban az emlékezés lámpáinak fénye világít. A dal végén Mária lép be a színpadra.

MÁRIA

Útra készülőben ölti magára bekecsét, téli kendőjét. Kezében batyu. De én aztán megyek, édesapám! Ha egyszer tengerész: a tenger is hozzá tartozik. Az óceán is! Nem tud vele szót érteni? Az én uram lesz, nem kiedé! Én élek majd vele!

BÓDI

És csak te vajon? Egyedül, titokban és éjszakai sötétségben, denevérmódra? A szerelem – ha már úgy elkapott téged – nem él emberek között?

MÁRIA

Nem, nem, nem!

BÓDI

Hanem hol az istenlovában?

MÁRIA

Abban az egyetlen szívben, amelyik magának társat választott. S kész!

BÓDI

Kész! Utcára nem jár ki, rokonsága nincsen, atyafisága nem számít! A szót-értés nem számít! A nagyobb család arculata már nem számít!

MÁRIA

Így választottam, édesapám! Én választottam! Magamnak választottam!

BÓDI

Jó tudom, tudom! De ne feledd: az efféle választásban nemcsak magánjoga van ám az embernek, hanem csöppnyi kötelessége is…

MÁRIA

Kötelesség! Na hát ilyet én még nem hallottam.

BÓDI

Megtanulhattad volna!

MÁRIA

Hát ki tanított engem ilyesmire?

BÓDI

A példa taníthatott volna! Apád, anyád, nagyanyád és az ükanyád példája! Amit nem kell magyarázni! A példát élni és éltetni kell, nem magyarázni. Hogy ma te mégy el, holnap a másik s a harmadik… és hogy üres csigaház lesz, ami az életünk volt… kinek kell ezt magyarázni? Erre mondod te, hogy magad dolga? Nem szégyenled magad, taknyos békája?

MÁRIA

Ezt már eleget hallottam. Most azt teszem, amit édesapám parancsolt.

BÓDI

Mit parancsoltam én?

MÁRIA

Hogy többet a házában ne lásson. Ezt parancsolta, ehhez tartom magam.

Indul kifelé.

BÓDI

Állj meg, gyermek! Azt mondtam: ha a szekered felborul, sírni, panaszkodni vissza ne gyere. Házamban akkor ne lássalak. És mikor az a tengerész a szavaidat a szádból a fogaddal együtt kiveri, nagy bajoddal se hozzám, se Istenhez ne fordulj, hanem oda vesd magad térdre, az első vonat elé! Megállj!

MÁRIA

Ilyen szavak között nem maradhatok! Isten áldja, édesapám!

BÓDI

Engedélyem nélkül innen sehova se mész! Tudom, hogy lent a faluban vár az a hogyishívják… Itt maradsz! Megértetted?

MÁRIA

Ne tiltson! Ne tiltson! Elmegyek!

BÓDI

Itt maradsz! Arcul üti.

MÁRIA

Hosszú döbbenettel nézi az apját, majd ráborul. Édesapám, engem sohasem ütött meg!

BÓDI

Nem ütöttelek, kislányom. Az édesanyád dolga lett volna, és anya nélkül nőttél fel. Nem ütöttelek. Nem is foglak többet. Bocsásd meg nekem. S a félelemnek, amely elborított engem, és amelyet te még nem ismersz. De majd megismered…

MÁRIA

Csak attól féltem, hogy egyszer igazságtalan és kegyetlen lesz énvelem. De most már semmitől sem félek. Kilép a házból. Isten áldja. Ne féltsen engem. A Nagy Romlás alatt szép csendben fogok elmenni. Nem fogok sírni. Úgy fogok elmenni, ahogy tanított, édesapám. Szép csendben. Fűszál hegyén, ha lenne még fűszál a jégösvényeken…

Mária elmegy, az emlékezés fényei kihunynak, újra a lányok éneke hallatszik.

BÓDI

Mária! Ó, te gyermek! Tudod vajon, hogy hová mégy? Tudod, hogy mit hagytál itt? Tudod, mit hagytál el? Ha szeret téged az Isten, nem fogod megtudni… Ne adja, hogy megtudd… Látod, ez már a hatodik karácsonyi lámpácska, amit neked készítettem ajándékul. Lehetséges, hogy lenne panaszod, amiben hozzám fordulhatnál és én megvigasztalnálak. De most már büntetsz engem. Még azzal is, hogy nem válthatok szót az unokámmal. Úgy neveled őt, hogy megbosszulja magát énrajtam? Amiért megütöttelek? Nem jól tetted, Mária, hogy örökre elmentél innen, s én nem jól tettem, hogy nagy haragomban s félelmemben megütöttelek, amit annak előtte még egy vesszőcskével se tettem. Hát azóta sem enyhülsz apád iránt? Hiszen a madár is megverdesi szárnyával a fiókáját, ha úgy forgolódik az, hogy rendre kiesik a fészekből. Még a madár is, te Mária!

Lányok énekelnek: Ha én tudtam volna… Bódi velük énekel. (A kamaraváltozatban a Máriát játszó színésznő énekli.)

BÓDI

Oda is, te Mária, csak itthon maradtál volna…

Kintről halkan egy leányhang énekel: Ha én tudtam volna… Réka közeledik.

Mária! Kerülj beljebb, Mária. Biztonságba. Halkabban, odakint omlásveszély van. Halkabban! Ha Isten akarja, úgyis meghallja! Hányan vagytok! Bizonyára hárman vagytok, de csak magad énekelsz. Nem baj, majd az unokámat is megtanítjuk a gyermek születése napján örvendezni.

Réka odaér a ház bejáratához, belép.

RÉKA

A lányok vele kántálnak.

Adjon Isten sokakat,

sok karácsonynapokat,

bort, búzát eleget,

a pohárnak feneket,

hogy ihassunk eleget!

Lányok kimennek.

Vencel bácsi! Hát ilyen elképedten kell a kántálót fogadni? Boldog szentestét! Boldog ünnepeket! Eljöttem, Vencel bácsi! Karácsony estéjén bár ne legyen egyedül. Csak néz, csak néz, mintha sose látott volna! Hát én vagyok egészen s újból! Réka vagyok! De nem az, aki legutóbb itt járt azzal a… ki se mondom többet a nevét… azzal a mordályos emberrel. Másik Réka vagyok, nézze! Gyűrű sincs már az ujjamon! Átalugrottam a tűzön, újjászülettem és itt vagyok. Örömhírt hoztam Betlehemből, s a szívemből, Vencel bácsi. Hadd simítsam el a borongós homlokát. Istenem! Akár a Nagy Romlás!

BÓDI

Azt gondoltam, hogy a lányom énekel, Mária.

RÉKA

Hatodik esztendeje, hogy nem jön s nem énekel. Lánya helyett lánya leszek ma este is, Vencel bácsi. És egy személyben az unokája is. Ne szomorkodjék, nagytata. Körhintája leszek és vigasztalója. Örömhírt hoztam, nagytata!

Tölt a poharakba.

Isten éltesse, nagytata! Gyermek születék a csillag alatt. Isten éltesse, Vencel bácsi!

BÓDI

Téged is, Réka. Boldog karácsonyt, de ha jól látom rajtad: te nem a betlehemi örömhírt hozod.

RÉKA

Vajon?

BÓDI

A magadét hoztad. A te külön kicsi eged alatt egy külön kis karácsonyt.

RÉKA

BÓDI

Azt már megszokhattad volna.

RÉKA

Mire megbarátkoznék az egyik félelemmel: körülfon a másik.

BÓDI

Sokan vannak. Többségbe kerültek.

RÉKA

Akár a táncban a legények: karból karba adnak engem, Vencel bácsi. Apámra nézek: apám halott. Ma is félek tőle. A koporsóban nem mertem megérinteni. Anyámra tekintek: végigfut rajtam a hideg borzongás. Minden pillantásával a titkaimat kutatja. Meglátom azt a mordályos embert: temetési éneket hallok máris. Azt ígérte: megöl, ha elhagyom. Aztán Gáborral találkozom: elborít tetőtől talpig a bűntudat. Félek a hozzám való ragaszkodásától és attól is, hogy nem felejti a gyermekkorunkat. Amikor vele lakodalmast játszottunk a porban. A fa tetején volt a nászágyunk. Madarak voltunk. De ma szenteste van, nagytata! Altassunk el magunkban mindent, amitől nem bírunk aludni! Ne darvadozzék a kedve, nagytata! Aludj, aludj, Mária gondja…

BÓDI

Ne mondd tovább. Hat esztendeje, hogy elment.

RÉKA

Hunyd le kicsi szemed, nagytatának unoka gondja.

BÓDI

A hatodik színes lámpát készítem neki…

RÉKA

Aludj, aludj Réka gondja! Nem akarok, nem akarok a Nagy Romlás szakadékába ugrani.

BÓDI

Nem akartam én Máriát megütni…

RÉKA

Lennie kell még bocsánatnak ezen a világon. Aludjatok, ti vércsekarmú gondok.

BÓDI

Ne mondd tovább.

RÉKA

Nem.

BÓDI

Betlehemből ne menjünk a Golgota hegyére.

RÉKA

Ne menjünk.

BÓDI

Azt mondd inkább: hogy jöttél te föl egyedül a Nagy Romlás peremén?

RÉKA

Nagy bátran, de telve minden pillanatban ijedelemmel.

BÓDI

Föl is repülhettél volna.

RÉKA

Jégmadárként?

BÓDI

Ahogy szoktad.

RÉKA

BÓDI

Csak volt.

RÉKA

BÓDI

Pedig éppen, hogy fordítva történt. Réka voltál te már akkor.

RÉKA

Nem voltam! Nem voltam! Én akkor már egy fagyott madár voltam!

A jégcsapok zenélnek, s egy fiú hangja hallik: Ha én tudtam volna… Gábor közeledik a kántálókkal.

BÓDI

Psszt! Megindul a szél.

RÉKA

Ő az!

Gábor belép.

GÁBOR

Ha én tudtam volna,

Hogy te vagy Mária…

RÉKA

Aranyból ezüstből

Szállást adtam volna…

GÁBOR ÉS RÉKA EGYÜTT

Én pedig a hideg földre…

GÁBOR

Lefeküdtem volna. Jégmadaram. Kicsi jégmadaram.

RÉKA

Piros fejű, kék madarad. Régóta várlak. A kicsi Jézus már kinőtt a jászolbölcsőből, olyan régen várlak.

GÁBOR

Piros fejű, kék madaram. De ha megrebbenti a szárnyát: zöldet is látok.

RÉKA

Isten őrizzen meg attól téged. Ha megrebbentem a szárnyam: mind zöldet fogsz látni. Nevet. Csak nem ijedtél meg, gyermek! Gáborka!

GÁBOR

Fejét rázza, hogy nem ijedt meg. Egyedül és gyalogosan jöttél?

RÉKA

Veled jöttem.

GÁBOR

Velem? Ó, igen! Most hat esztendeje.

RÉKA

Éllel. Nem hat esztendeje! Hatvan esztendeje! Nem az őskorban, hanem a mai szentestén. Gondolatban veled jöttem és csitítottalak. Lépted ne döndüljön a Nagy Romlás alatt és szíved meg ne konduljon az örömtől, hogy várlak. Úgy jöttem bizony a… jobb oldaladon.

GÁBOR

Szokásod ellenére a hóban gyalogoltál? Most repülj legalább!

RÉKA

A nyakába penderül. Csak zöldet ne láss aztán! A szemed ne káprázzék!

GÁBOR

Forog a lánnyal. Bódi három pohárba tölt.

Jégmadár, jégmadár

Piros fejű, kék madár!

Ha szárnyad volt, jégmadár,

Gyalogoshoz mért álltál?

Odakint a jégcsapok zenélnek.

RÉKA

Forogjunk, forogjunk! Ne faggassuk egymást!

GÁBOR

Koppant a bottal. Gyalogoshoz mért álltál?

Jégcsapok elhallgatnak. Csönd. Nézik egymást. Kölcsönös vádak vércsekarmai.

BÓDI

S én őrzöm itt a poharakat!

RÉKA

Bocsásson meg, Vencel bácsi! Bódi nagytata! Tudod, Gábor, hogy ma estére lányos unokája lettem Vencel bácsinak? Én pótolom, amit a tenger elvitt a házból, egyedül hagyván a drága magányos nagytatámat. A tenger engem is elvitt volna, de nem hagytam magam. Bocsásson meg, Vencel bácsi. Úgy van az, tudja, hogy ha Gáborral ketten vagyunk, mindenről megfeledkezünk, akkor már senki, semmi sincsen a világon.

BÓDI

Bárcsak úgy lenne, lányom. Te is azt mondod, Gábor?

GÁBOR

Réka elmond mindent helyettem is. Poharat ragadva. Isten éltesse, Vencel bácsi! Köszönjük, hogy befogadott minket.

BÓDI

A kántálókat fogadni kell.

Betlehemesek felkerekednek és lassan elszélednek.

GÁBOR

A kántálók csak jönnek és mennek, de mi hoztuk a szurkot is magunkkal és ideragadtunk. Akárcsak hat esztendővel ezelőtt. Emlékszik, Vencel bácsi? Réka tizenhat éves volt akkor…

RÉKA

És te tizenöt, jól tudja nagytata, ne kínozd őt is az elmúltakkal. Igyunk!

GÁBOR

Akkor is ideragadtunk mi ketten…

RÉKA

BÓDI

Koccint a fiatalokkal. Hát csak egyezkedjetek, de a szavaitokra vigyázzatok! Ne szikráztassátok! Még tűzkár is lehet belőle. Eltörli és elrakja a poharakat. Tartsátok magatokat az én házam törvényeihez. Már annak idején úgy egyeztünk volt meg a szegény megboldogult feleségemmel, hogyha sírnivalónk van: csak befele sírunk. Messzehalló kacagásunkat is megtartjuk magunknak. Értsétek meg egymást, ha lehetséges.

RÉKA

Ha énekelünk: szépen szállunk egymás mellett.

BÓDI

Akkor énekelve beszélgessetek. És ablakot ne nyissatok. Elindul a hátsó szoba felé, visszafordul. Majd elfelejtettem. Erősen ne szeressétek egymást.

RÉKA

Pedig úgy lesz.

BÓDI

A mai nap nem a szerelemé. Hanem annál több: a szereteté.

GÁBOR

A szerelemre csak emlékezni fogunk, Vencel bácsi.

RÉKA

Még csak az hiányzik.

BÓDI

Az se jó. Mert akkor az már csak sajogás. Egymás szívét ne sajogtassátok. Kimegy. Hosszú csönd.

RÉKA

Hát ez meg van mondva!

GÁBOR

Hát ez meg!

RÉKA

Egymás szívét ne sajogtassátok! Hallod, Gábor? Leülteti. Hallod, Réka? Réka hallja.

GÁBOR

Hát lehetséges az?

RÉKA

De mennyire! Gábor ölébe ül, az átkarolja, csókolóznak. Csönd. Nézik egymást.

GÁBOR

Most már valóban végleg szakítottál?

RÉKA

Kivel?

GÁBOR

Még kérded is?

RÉKA

Persze, hogy kérdem. Mert akire célozol, azt már régen elfelejtettem. De te az emlékeimet is kisajátítod. Én nem emlékszem rá – neked meg nyüzsög-bozsog a memóriád tőle. Tartsuk meg inkább a főpróbát. Jó? Kelléket is hoztam. Kibontja a magával hozott összebogozott fekete kendőt. Én leszek az édesanyám, te leszel a kérő, de vigyázz aztán, hogy viselkedel, mert jól tudod: anyám kényes a szavakra. Úgy szereti, hogy egyik a másikkal találjon, kattanjon.

GÁBOR

Igényes már a ceremóniára. Mert hogy annyi kérőd volt ugyebár.

RÉKA

Hogyne lett volna! Szép voltam. Kapós voltam…

GÁBOR

És most már nem vagy szép?

RÉKA

Te tudod.

GÁBOR

Feláll. Szebb vagy, mint voltál.

RÉKA

Félig dúdolva.

Szép a rózsa háromnapos koráig.

Szép a leány húszesztendős koráig.

De mikor a huszonegyet haladja,

Nem illik a kék szalag a hajába.

S ó, Istenem, én már huszonkettő leszek!

GÁBOR

Nem kell neked kék szalag. Kék madár vagy.

RÉKA

Azért nem vettél észre, amikor ma este felkísértelek a havas ösvényen.

GÁBOR

Mintha láttam volna a nyomodat. Nyakbavaló kicsi fehér keresztecske. Tip-tip-tip… supp!

RÉKA

A supp! – az micsoda?

GÁBOR

Hát… az az én nyomom, tudod? A csizmámé.

RÉKA

Tip-tip-tip, supp! Hát akkor supp, supp! És indulj kérőbe. Lassan átrendezik a szobát.

GÁBOR

Indulok, indulok! De szokásod szerint aztán el ne tűnj otthonról, te… te, ki tudja hol és merre röpködő jégmadár. Azúrkék, zöld fuvintással. De szebb zöld persze, mint amit én láttam.

RÉKA

Mikor?

GÁBOR

Amikor apám olyan rettenetesen elvert volt.

RÉKA

Te minden szavaddal szörnyűséges emlékekbe botlasz.

Térj magadhoz, drága Sion,

Van még néked Istened.

Réka van itt temelletted,

Szívét osztja meg veled…

GÁBOR

Ó, te gyehenna! Cinkosoddá teszed az Istent is. Mit tegyek, mit tehetek én ellened?

RÉKA

Indulj azonnal kérőbe!

GÁBOR

Indulok azonnal kérőbe! Csak elébb belépek a kocsmába is egy kis bátorságot venni. Tölt, iszik.

RÉKA

Anyám az iszákosokat nem szereti. Aztán ne felejtsd, hogy Réka itt ül majd az asztalnál. Leakaszt egy lámpát. Ez leszek én, ez a kis színes lámpácska, de vigyázz, hogy beszélsz. Az első hamis szavadra kialszom. Kialszom! Értetted?

Gábor pálinkát tölt. Réka és Gábor tekintete összetalálkozik. Gábor lehajtja a pálinkát.

GÁBOR

Hamar a másikat, mert ez öl meg! Gábor újra tölt magának. Ó, egek! Hogy mennyi itt a veszedelem! Tőled búcsúzni is kész veszedelem.

RÉKA

De miért búcsúzol te?

GÁBOR

A rókának hagyom.

RÉKA

Az egyetlen jó édesanyámat, aki megszült engem teneked? Játékosan. Mert kitépem a hajad!

GÁBOR

Megszült énnekem?

RÉKA

Éjszaka font, nappal mosott… Kikaparom a szemed is!

GÁBOR

Ó jaj, a szemem világa!

RÉKA

S jaj, de keservesen tartott!… Letépem a füled!

GÁBOR

Jaj! Akkor inkább berámáztatom.

RÉKA

Berámáztatod és gyónni fogsz neki.

GÁBOR

Gyónni én!

RÉKA

Te anyaszomorító! Anyóskáromló pogány…

GÁBOR

Még mindig a játék vidámságával. Hát éppen én vagyok az, akinek gyónnivalója van?

RÉKA

Éppen te vagy az! Te vagy az! Meggyónod majd nekem azt a dongalábút!

GÁBOR

Már azt is!

RÉKA

Azt a félcsípejűt, akinek kaput faragtál és májusfát állítottál… Csélcsap!

GÁBOR

Csöppet se komolyan. Te gyűrűztetted meg magad, s én vagyok a csélcsap!

RÉKA

Én éppen tévelyegtem, de neked nem kellett volna!

GÁBOR

Hát nekem nem szabad?

RÉKA

Nem szabad! Nem szabad! Te még kicsi vagy! Nem szabad!

GÁBOR

Hirtelen elkomorodva. Pedig ha egyetlen lánynak van a világon gyónnivalója: az csak te lehetsz, Réka.

RÉKA

Döbbenten. Én? Ilyennek látsz te engem? Olyannak látsz?

GÁBOR

Bocsáss meg. Csak úgy mondtam. Játékból.

RÉKA

Játékból? Esküdj meg, hogy csak játékból…

Hosszú csönd.

GÁBOR

Kivágtam az eperfánkat. Ne haragudj meg rám ezért. Mikor lakodalmast játszódtunk, elsőnek te röppentél föl rá, s mondtad: édös uram, gyere föl. A fa alatt kóré-muzsikával zenéltek a purdék, csujogattak a nyoszolyólányok. Azt akarom, azt akarom! – rikoltottad. Az a gerlefészek legyen a nászágyunk. Hát alig fértünk el benne. És amikor leszálltunk a fáról, kicsi kerek kalácsot rejtettél a kötényed alá és mondtad: nő a hasam, gyerekünk lesz, Gábor! Fiú legyen-e vagy leány? Te dirigálsz, mondtam, az legyen, amit te akarsz.

RÉKA

Ne mondd tovább! Nőj már föl, szállj le arról a kivágott eperfáról. Kicsi Gáborka, nőj már föl, tedd le a katonaságot, siess, Gáborka, nem győzlek várni!

GÁBOR

Egy szikrát üldögélek még azon az eperfán.

RÉKA

Kivágtad! Kivágtad, te bosszúálló! Hát megbűnhődsz! Indulj azonnal és gyere kérőbe. Itt találod édesanyámat, amott engemet. No, eridj, nagyon várom a jöttödet.

GÁBOR

Nagyon várod?

RÉKA

Ahogy ezt a mai estét vártam. Eridj! Aztán vigyázz, a kutyát ne feledd. Az ugatást ne feledd, mert itt benn attól keletkezik a nagy izgalom. Ki jő vajon? Ki jöhet? És miért? De vigyázz aztán! Akármit mond anyám, bármi kifogása támadna ellened, te csak arról beszélj, hogy mennyire szeretsz. De ne régi dolgokat emlegess! Ne azt, hogy gyermekkorodban mennyire szerettél. A jelent mondd, te merengő, múltittas gyermek! És öltöztesd fel szépen a holnappal is. Házunk lesz, eléje virágmintás kaput faragsz, szebbet, mint annak a dongalábúnak. A kapu sarkába eperfát ültetünk, gerlefészkestül. Az visszahozza majd a játékainkat. Így mondd, s jó lesz.

GÁBOR

Nem jó helyt kezdted meg. Anyádnak nem a jövőt kell felöltöztetni, hanem épp a mai napot. Legalább akkora állami fizetéssel, mint a…

RÉKA

Mint a?

GÁBOR

Meg a letett katonasággal, mert ez annyira fontos neki, mintha ő lenne a hadügyminiszterné, s még talán egy bajusszal is, mert azt mondja különben: tejfelesszájú!

RÉKA

Legyen bajuszod is. Állami fizetésed is.

GÁBOR

Bajusz még akadna. De honnan az állami fizetés?

RÉKA

Megrendelt nálad az állam egy hatalmas díszkaput.

GÁBOR

S azt minek?

RÉKA

Hogy vonuljon alatta.

GÁBOR

Hová vonuljon?

RÉKA

Az anyja kínjába! Hát ez a fontos? Nem, hogy megkapd a kezemet? Gábor tölt és iszik. Ne igyál. Kikapja Gábor kezéből a poharat és elissza előle a maradékot. Mindketten nevetnek.

GÁBOR

Gyűjtöm a bátorságot.

RÉKA

Jól teszed, bizony! Nagy szükséged lesz rá. Mert ha egyszer én kézhez veszlek… Istennek angyalai őrizzék a rövidnadrágos fiúcskát, úgyis… úgyis…

GÁBOR

Én? Rövidnadrágos?

RÉKA

Lelki rövidnadrágos. Azt elfenekelem, összecsombolyítom…

GÁBOR

Csombolyítod…

RÉKA

A Küküllő vizében addig mosom, sulykolom…

GÁBOR

Sulykoló kis kezem…

RÉKA

Napra terítem, kifehérítem… Jaj, nem fehérítem. Színesre festem. Színes kelmét készítek belőled és elborítom a hegyeket…

GÁBOR

Hogy mindenütt a lábad alatt legyek…

RÉKA

Nem kívánom én azt. Hanem a felejtés végett.

GÁBOR

Téged felejtselek?

RÉKA

Magadat… ott, a gyermekkor szakadékában… És engem is – egy röpke kis esztendőre… Míg másfelé jártam…

GÁBOR

Amíg mással jártál…

RÉKA

Ha nem tanulsz meg felejteni…

GÁBOR

Te már megtanultál?

RÉKA

Most már komolyan. Attól kezdve, hogy elszakadtam tőled: az egész csak rossz álom volt. A szívem is meghasadt volna, ha nem tudom már álmomban, hogy most, most, most jön az ébredés. Ijedten költögettem magam. Ráborultam egy kapufélfára, hát a tied volt az! Ráfolyt a könnyem egy faragott madaradra és megállapodott annak a szemében. Istenem, mondom, hát ez a madár is engem sirat… Így volt, míg fel nem ébredtem. S most itt vagyunk, itt vagyunk! Itt vagyunk! Te pedig elindulsz azonnal és jössz vissza menten kérőbe! Mert ha nem: ejtem el a szárnyam.

GÁBOR

Aztán vigyázz, hogy anyád hogy beszél velem. Nekem ne mismásoljon és a személyemet ne kifogásolja, mert rakom a tüzet helyben alája! Ideje lenne már egy boszorkányégetésnek.

Gábor kilép.

RÉKA

Kérőbe indulsz, nem anyósgyújtogatóba! A szíved szelíd legyen és minden szavad tejbe aprított! A kutyát ne felejtsd! Tükör előtt kezdi idősebb asszonynak maszkírozni magát. Hol a fekete kendőd, anyám? Ó, Istenem! Be nagy várakozásban vagyok! Zuhog rám az öröm, mégis ejtem el a szárnyam! Ilyen lennél, anyám? Innen a szájad sarkából az özvegyi ránc hiányzik. Meghúzza. Ezt még fölveszem, ezt a konok ráncot. Ezzel martad el a háztól Gábort. Ezzel adtál volna engem egy mordályos állami fizetéshez. Átkozott légy! Megretten. Ó, mit mondtam! Bocsásd meg, anyám! Bocsásd meg, Istenem! Csak ti ketten össze ne dugjátok a fejetek – ellenem. Akkor a mi sorsunk meg van pecsételve. Egyezkedjünk inkább, anyám. A félelem hálójában vergődöm, magával az ördöggel is alkura kész vagyok. Csak ott lássam már magam egy tisztáson és tisztázottan ezzel a gyermekkel. De te ne mondd, hogy éretlen. Ha kopjafát és kaput farag, s amikor a tiszafában a gímszarvast meglátja: egy aggastyán komolysága borong a szemében. Ezt lásd, ilyenkor nézd, anyám! Amikor egy esztendő helyett kettőt öregszik az álomkergetésben, mert könnyebb a futó gímszarvast elfogni, mint a tiszafából kicsalogatni. Gábor kint ugat. Ne mondd, ne mondd, anyám, hogy idősebb vagyok nálánál. Fuvintásnyi esztendőcske! Mi az, mikor az egész életünk: egy homlokráncolás. Hű, de szigorú vagy! Az eszed van megint uralmon. A szíveddel szólj inkább, anyám, ha már énnekem sem szívem, sem eszem nem volt a helyén, amikor… Gábor kint ugat. Amikor… Gábor kint ugat. Csitt! Jön valaki. Kapd össze már a lelked, jön valaki!

BÓDI

Ágyából kelve, be. Kezében Biblia és szemüveg. Miazisten? Nekem nincs kutyám. Hogy került ez ide? Leakasztja a vadászpuskát a falról. És teveled mi van, Réka? Tisztára anyád vagy.

RÉKA

Ha úgy van, akkor jól van!

BÓDI

Karácsonykor nem farsangolunk. Gábor kint ugat. Hát ez megkerült volna?

RÉKA

Micsoda?

BÓDI

Csudalátó Dániel kutyájának elveszett a hangja. Ide került volna?

RÉKA

Gábor van odakint.

BÓDI

És ő ugat?

RÉKA

Személyesen.

BÓDI

Hát most már ugat, vagy udvarol?

RÉKA

Meg akarja kérni a kezemet.

BÓDI

S éppen ilyenformán?

RÉKA

Ez hozzátartozik.

BÓDI

Az igényeidhez?

RÉKA

A főpróbához. Holnap este lesz a rendes előadás. Édesanyám színe előtt.

BÓDI

Ugatással egybekötve? És akkor te kotkodácsolni fogsz?

RÉKA

Én csak odaadom, amit kérnek.

BÓDI

És mit kérnek? Ja, igen! A kezedet.

RÉKA

A lányom kezét. Orrára teszi Bódi szemüvegét.

BÓDI

A lányodét. Persze, persze. Te most nem vagy Réka, hanem izé…

RÉKA

Özvegy izéné, Árvai Borbála. Gábor kint ugat.

BÓDI

Borbála! És ha Borbála vagy, miért nem vigyázol a lányodra?

RÉKA

Miért? Mit követett el a lányom?

BÓDI

Nézz utána…

RÉKA

Követelem! Mondja a szemembe, mit követett el a lányom? Gábor az ajtó előtt botjával kopog. Jaj! szédülök. Rosszul vagyok. Forog velem a ház. Gábor ismét kopog. S éppen most. Most kellett ennek jönni!

BÓDI

Mi van veled, te leánka?

RÉKA

Vizet! Csak megszédültem. S éppen most. Egy kis vizet kérek. Bódi vizet hoz, Réka iszik. Semmiség.

BÓDI

Megártott neked a játék, te leánka.

RÉKA

Mintha faltól falig taszigálna valami engem… S éppen most. Gábor türelmetlenül kopog. Éppen most. Szabad! Szabad! Tessék bejönni!

BÓDI

Ülj le cseppet, gyermek! Most nem lehet.

GÁBOR

Belép. Szép jó estét s boldog ünnepeket!

RÉKA

Magának is boldog ünnepeket, Gábor. Már ne haragudjon, hogy magázom, de mióta olyan híres kapufaragó lett, másként már nem merem… Foglaljon helyet nálunk. Kötényével széket porol. Jaj, Istenem, de szédülök!

BÓDI

Ezt a kis vizet még.

RÉKA

Most nem lehet.

GÁBOR

Csak nincs rosszul, Borbála néni?

RÉKA

Elmúlik, fiam. Minden elmúlik. Csak a lányom lenne jobban.

GÁBOR

Hát mi baja a lányának?

RÉKA

Isten legyen, aki azt el tudja mondani.

BÓDI

Bolond likból bolond szél fúj. No de egyszerre kettőből! Kimegy.

GÁBOR

Hát mi baja van a lányának?

RÉKA

Hol tűzmadár, hol jégmadár. Csak tudnám, miért hányja veti magát benne a forróság és a hideglelés. Sejtem csupán. Akármerre szalasztom itthonról ezt-amazt intézni, hát úgy térül-fordul, hogy a maga kapuja előtt lopva megállhasson. Fonálgombolyításba kezd. Mondják, akik látják: rajta felejti a szemét az égbe szökellő gímszarvasokon, mintha Isten őrizz, valami vadászleánka lenne. Múlik már a szédülésem.

GÁBOR

S aztán mit csinál még?

RÉKA

Mondja, hogy álmában is nekidőlt egy kapufélfának, hullatta, hullatta reá a könnyét, míg azok a faragott madarak mindahányan sírni kezdtek. Képzeld. Képzelje, Gábor.

GÁBOR

Ezt ő nekem nem így mondta, hallja. Csak egy madár kezdett el sírni. S én tudom is, hogy melyik volt az.

RÉKA

Hát nem mindegy az?

GÁBOR

Nem bizony. Mert akármelyik madárnak nincsen sírnivalója.

RÉKA

De én azt a kapufélfát tűzre rakom, Gábor fiam! Tűzre bizony!

GÁBOR

Kit bántott az?

RÉKA

GÁBOR

Lelket fuvintok belé, Borbála néni. Fújdogálva. Világolj, szépen világolj, fehér gyertyaszálam. Fényesedjél, hogy énekeljek neked.

Víg voltam én, víg azelőtt!

Míg babám járt kapum előtt.

De mióta nem járogat s nem látom…

RÉKA

De hiszen látod! Ott jár el! Mindig ott jár el! Hát nem tudod, te mamlasz…? Megijed, mert kiesett a játékból.

GÁBOR

Tudom én, tudom! Csak egyszer már megjártam vele.

RÉKA

Mert hogy ez már veszélyes terület. Tán csak nem! Bort tölt, azon igyekezne, hogy minél kevesebb csorduljon a pohárba, miközben Gábor az asztalt emelgeti, hogy minél több kerüljön bele. Azonkívül, hogy ünnepek vannak, mi járatban mifelénk, Gábor?

GÁBOR

Gondoltam, megkérdem: hogy vannak?

RÉKA

Hát… lassan telik, gyorsan múlik az életünk. De olyan sebesen, maholnap csak nézhetünk utána. Szélkapta kéményfüstnek.

Hosszú csönd.

GÁBOR

Ha korán kél az ember: az a baj. Ha későn indul: úgy se jó.

RÉKA

Mert ez is veszélyes terület. Nem tudom, hogy ezt mire értsem, Gábor. S aztán mégis: hogy jutottunk magának eszébe?

GÁBOR

Erre jártam, gondoltam, benézek.

RÉKA

A játékból kilépve kendőjét levetve. Nem jó.

GÁBOR

Miért nem jó?

RÉKA

Mert nem jó az egész. Egyedül a lámpaköltögetés volt jó. Szépen világolj, fehér gyertyaszálom. Fényesedjél, hogy énekeljek neked. De miféle beszéd az, hogy erre jártam, gondoltam, benézek. Ilyen tétovasággal célba jutni nem lehet.

GÁBOR

Tétova lettem volna?

RÉKA

Mint aki kölcsönt kér, nem leányt.

GÁBOR

Nem akartam ajtóstul-tokostul a dolognak nekirontani.

RÉKA

Pedig úgy kell! Ajtóstul-tokostul.

GÁBOR

Mert mások így szokták?

RÉKA

Ijedten. Nekünk semmi közünk ahhoz, hogy mások hogy szokták! Ez a mi dolgunk! A kettőnk dolga! De a kérdéseiddel ezt is elrontod…

GÁBOR

Ezzel a semmi kis kérdéssel, hogy mások így szokták?

RÉKA

Mert te nem csak kérdezel: válaszolsz is menten magadnak, s én semmitől sem félek, csak attól, amit te válaszolsz magadban magadnak a saját kérdéseidre.

GÁBOR

Akkor mégis jobb, ha te válaszolsz.

RÉKA

Felcsattanva. Mire válaszoljak?

GÁBOR

Semmire. Most már semmire. Nem kérdezek semmit. Iszik.

RÉKA

Ne igyál. Neked más dolgod van.

GÁBOR

Hogy ne kérdezősködjem. Az a dolgom.

RÉKA

Ne haragudj. Olyan szépen fuvogattad a kicsi kék lámpácskát. Víg voltam én, víg azelőtt, míg babám járt kapum előtt. Hiszen ott jár el most is. Minden nap. És ha nem szólnák meg: minden órában és minden percben… te… te… kicsi tétova…

GÁBOR

Elkapott a tétovaság és valami kis szomorúság. Te Réka! Miért tartotta anyád fontosnak elmondani nekem, hogy síró madarak s egyebek? Mintha rá akarná tukmálni a lányát valakire. Vagyis énreám.

RÉKA

Arra pedig nincsen szükség. Ugye nincs?

GÁBOR

Már hogy lenne!

RÉKA

Akkor ne vedd figyelembe. Ő is rosszul játszott.

GÁBOR

De miért mondta el? Miért?

RÉKA

Kitérvén a komoly beszéd elől. Ezért megkapja tőlem a magáét! Merje csak még egyszer dobra verni az én álmaimat!

GÁBOR

De mi oka volt rá, hogy dobra verje?

RÉKA

Mert nem tudja, hogy dobbal verebet se, vőt se lehet fogni. Kezdjük elölről.

GÁBOR

Elölről, de nem ugatok többet.

RÉKA

Pedig az fontos, mert ahogy meghallom, figyelmeztetem anyámat: csitt, jön valaki. És az te leszel.

GÁBOR

Én leszek, de nem ugatok!

RÉKA

Hozzátartozik a bejöveteledhez.

GÁBOR

Az elmenetelemhez fog hozzátartozni, ha ragaszkodol hozzá.

RÉKA

Hát mibe kerül az neked?

GÁBOR

Semmibe. Azaz hogy: nem is tudom… Dühösen kiált. Nem ugatok!

RÉKA

Szeretem, amikor ilyen dühös vagy! Kiáltsad még egyszer!

GÁBOR

Miért ragaszkodol ahhoz, hogy ugassak neked?

RÉKA

Nem tudom. Így teljes ez. Nem jöhetsz úgy be hozzám, hogy a kutya ne vegyen észre.

GÁBOR

Engem ne ugasson! Nem vagyok idegen. Én nem vagyok itt állami mordályos ember! Én nem vagyok… És a mi kutyánknak például ellopták a hangját.

RÉKA

A döbbenet szomorúságával. Igazad van, Gábor. Nem vagy idegen. Nem vagy állami mordályos ember. Nem vagy Stég Antal.

GÁBOR

Ne halljam ezt a nevet!

RÉKA

Ne halld, ugye?! Amit folyton ki akarsz mondani! Kimondtam helyetted, enyhüljön a görcs a torkodban. És menj, csináld, ahogy akarod. Kutyával, kutya nélkül, szív nélkül…

GÁBOR

Ne haragudj, Réka. Nem akartalak megbántani.

RÉKA

Minden bántást megérdemlek. Menj, menj.

GÁBOR

Isten oltalmazza meg tőlem azt, aki téged bántani merészel.

RÉKA

Csak tudnád, mit beszélsz. Ó, csak tudnád. Hogy úgy legyen. S mindig úgy legyen.

GÁBOR

Úgy lesz! A kutyaságos úristenit!

RÉKA

Szenteste van! Ne káromkodj! Mi van veled?

Hosszan nézik egymást.

GÁBOR

Milyen öreg most az arcod.

RÉKA

Megütődve. Az enyém vagy az édesanyámé?

GÁBOR

Most már nem tudom. Az, amit látok.

RÉKA

Hát nem azt játsszuk, hogy öreg vagyok? Nem vagyok Borbála néni? Réka-lámpácska ott van az asztalon. Ideges kacagással. Hát persze. Fölvettem az özvegyi ráncot. Meg az állam alá csokrozott fekete kendőt…

GÁBOR

Hiszen a kendő nincs is a fejeden.

Távolról a kántálók éneke hallatszik. A továbbiakban folyamatosan közelednek.

RÉKA

Valóban! És miket beszélek. Látod, miket beszélek? Nincs rajtam a kendő, mégis azt mondom, hogy rajtam a kendő.

GÁBOR

Pedig nincs rajtad a kendő. Kacagnak.

RÉKA

Hát nem tudtad, hogy anyámmal beszélsz?

GÁBOR

Mikor nem tudtam?

RÉKA

Mikor engem öregnek láttál.

GÁBOR

Ó, hogyne tudtam volna. Csak egy pillanatra elfelejtettem.

RÉKA

A járásomat is öregre fogtam. Hogy jobban hasonlítsak.

GÁBOR

Azért tévesztettelek össze. Tisztára anyád voltál.

RÉKA

Letörli arcáról a ráncokat. És most is? Megpördül. És most is?

A kántálók a ház sarkánál gyülekeznek.

GÁBOR

Már csak egy cseppet. A hárászkendő miatt.

RÉKA

Elhajítja hárászkendőjét és újra megpördül. Így is öreg vagyok?

Lassú, majd fokozatosan gyorsuló ritmusú dallam. Megszólalnak a jégcsapok. Réka táncolni kezd, és először játékosan, majd kétségbeesetten dobálja le ruhadarabjait.

Járd velem, ha tudod.

GÁBOR

Táncol, de csak csetlik-botlik. Majd hozzád fiatalodom.

RÉKA

Így is öreg vagyok? Aggastyán leszel te mindjárt mellettem. Így is öreg vagyok?

GÁBOR

Így szoktad ezt a tengeren?

RÉKA

Igen! A tengeren! Még mindig öreg vagyok?

GÁBOR

Stég Antallal is így szoktad?

RÉKA

Igen! Stég Antallal! Ha mindenképpen hallani akarod! Ha nem fáj a füled tőle! Ha nem fáj a szíved! Stég Antallal!

Egy női hang kintről.

HANG

Szabad-e kántálni?

GÁBOR

Szabad!

A kántálók elindulnak a ház felé.

RÉKA

Nem szabad.

A kántálók a földre kuporodnak.

Nincs karácsony! Nincs szenteste! Minden meg van már mérgezve!

Lányok zúdulnak be az ajtón és kezdenek ők is táncolni.

Lányok! Öreg vagyok? Mondjátok meg ennek a kölyöknek: öreg vagyok?

GÁBOR

Elég legyen, Réka!

RÉKA

Ne legyen elég! Ha már mérgezünk, ne legyen elég! Jöjjön ide Stég Antal is!

LÁNYOK

Stég Antal! Stég Antal! Eksztatikus táncba kezdenek.

BÓDI

Be, az ágyból kelve, hosszúgatyásan. Szent Úristen! Szent Szűz Mária! Szodoma! Szodoma! Reátok suvad az egész Hargita!

RÉKA

Vencel bácsi! Én voltam itt, ugye, a Stég Antallal?

BÓDI

Ne hazudj, és öltözz fel azonnal!

RÉKA

Öreg vagyok! Nincs erőm hozzá! Mert itt jártam a Stég Antallal!

BÓDI

Nem jártál itt! Az egy jégmadár volt.

RÉKA

Stég Antal és a jégmadár. Mondja csak maga is! Mondja! Mérgezzünk!

BÓDI

Ne mérgezzétek a szentestét!

A kántáló lányok, akik tánc közben lehányták magukról ruháikat, megmerevednek.

RÉKA

Mérgezzük és tépjük fel a sebeinket! Tépjük fel a sebeinket és hintsük be sóval! Stég Antal! Tengerpart! Jégmadár!

A kántáló lányok ocsúdnak dermedtségükből.

LÁNYOK

Stég Antal! Tengerpart! Jégmadár!

Tánc folytatódik.

BÓDI

Csendesülj, Réka! Csendesebben, az Isten szerelmére.

RÉKA

Már ezután csak hangosabb leszek! Már ezután így élem világom!

BÓDI

Elment az eszed. Mindenkinek elment az esze. S épp szentestén. Hol az az Isten, aki mindezt megbocsátja nektek? Kis Jézus a betlehemi jászolban! Én ennek nem voltam tanúja! Gábor, fiam! Szereld le valahogy őket! Hozzuk a vízipuskát! Ördögök ezek, nem ájtatos népek! Mondd nekik, hogy odakint háromkirályok járnak a csillaggal, és szelíd pásztorok adnak hálát az égnek! Ne tűrd ezt a pogánykodást. Szodomát csináltatok a házamból.

Tánc leáll.

S nézzünk oda, én is gatyában szamárkodom itten. Gyorsan el.

RÉKA

Jöjjön vissza, Vencel bácsi! Jöjjön vissza és mondja el mindenkinek!

Öreg vagyok, bűnös vagyok, tengerparti kurva vagyok!

GÁBOR

Ordítva. Elég legyen! Menjetek haza!

A lányok körbefogják Rékát, és táncba kezdenek: Ha én tudtam volna…

Menjetek haza, lányok!

A lányok hangtalanul és gyorsan kimennek, de Réka sehol nincs. Egy kendő a helyén.

Réka! Réka! A kendő felé indul, majd fölveszi, mintha madár ülne a karján. Jégmadaram. Mindenki elment és te itt maradtál egymagadban.

Réka megjelenik az ajtó sarkában, Gábor háta mögött.

Jégmadár! Piros fejű, kék madár! Ha szárnyad volt, gyalogoshoz mért álltál? Szaporán ver a szíved, nem jó helyt vagy ugye? Stég Antalhoz kívánkozol, a tengerre áhítozol. Hát repülj! Szállj, kedved szerint. A madarat – a kendőt – kiröppenti az ablakon.

RÉKA

Kidobtál az ablakon, visszajöttem az ajtón. Miért tetted ezt velem, Gábor?

GÁBOR

Bocsáss meg. Meddig szálltál?

RÉKA

Láthattad. Csak a bolondulás széléig. Az őrület pereméig. Tudom, hogy ott fulladozol a gyermekkorban és öregnek nézel engem.

GÁBOR

Nem! Nem! Nem! Én vagyok az öregebb, hiszen látod: már táncolni sem tudok. Réges-rég a gyermektáncban, emlékszel, hogy neveztük? A serketáncban milyen veszettül ugrabugráltam?

RÉKA

Ne játsszunk többet, Gábor. Ne menj ki, ne ugass, ne kérd meg játékból a kezem. Ne legyek többé játékból sem öreg.

GÁBOR

Kezdettől fogva te ragaszkodtál ehhez a játékhoz.

RÉKA

Mert ahogy kidugom a fejem a játékból: szemembe vág a zimankós idő. És most nem tudom, hol keressem a helyem. Mit csináljunk, Gábor?

GÁBOR

Felfüggesztjük a játékot.

RÉKA

Már megint a játék bódulatában. De valami tisztázatlan maradt a végén.

GÁBOR

Micsoda?

RÉKA

Mit akartál még mondani édesanyámnak?

GÁBOR

Hát… Hogy ha eladó a házban a lány, én a madarat menten meg is gyűrűzném. Kendőt vesz elő a zsebéből, kibontja, karikagyűrűket húz le róla. A kendőt a földre teszi, oltárként, a gyűrűket ráhelyezi. Igaz, még pelyhes fióka volt, mikor az ujját cérnával megmértem, de remélem, a gyűrű talál reá, mert beleszámítottam a növekedést is.

RÉKA

Ó, Istenem! És most nincsenek tanúk! Tanúk nélkül húzzuk föl?

GÁBOR

Egy személyben plébános is leszek. Atyámfiai! Zetelaki Gábor és Árvai Réka ez mái betlehemes napon eljegyezték egymást, miáltal is a házasság szakramentumát kívánják bétölteni. Legyetek tanúi magatok is az én tanúságomnak: aki keresi, megtalálja a másikat, még ha befújták is régi ösvényeit a Nagy Romlás porkahavai. A kendő elé térdelnek. Zetelaki Gábor és Árvai Réka, minekutána jelenlétünkben egymásnak fogadalmat tettek, esküvéssel tanúsítják, hogy egymáshoz tartoznak. Így van, s így legyen, mindörökké ámen.

RÉKA

A kezdeti ragyogásból rémületbe esve. Ez már nem játék? Plébános úr, ez már nem játék. Plébános úr, nekem gyónnivalóm van.

GÁBOR

Azt majd az esküvő előtt.

RÉKA

Most, most! Mert az én bűnöm minden pillanatban csak növekszik és terhe lehúz engem a földig maholnap. De gyónnivalómat egyedül az Istennek mondhatom.

GÁBOR

Akkor mondd! Tekints engem Istenednek és mondd!

RÉKA

Félek az Istentől is.

GÁBOR

Ha nem féltél, amikor elkövetted, legyen bátorságod legalább most szembenézni vele!

RÉKA

Nincs pillanatom, hogy ne néznék szembe vele. Csak veled nem merek már szembenézni.

GÁBOR

Mondd! Vagy akkorát kiáltok, hogy betemet mindkettőnket a Nagy Romlás. Ne futkosson a lelked faltól falig! Minden bűnnek neve van! A nevét mondd!

RÉKA

A gyermek.

GÁBOR

A gyermeketek.

Hosszú csönd. Távolról kiáltás hallik.

HANG

Réka! Jégmadaram! Réka!

GÁBOR

Mindent elárultál. A jégmadarunkat is elárultad neki. Neki ajánlottad föl, amit én találtam. Leakasztja a puskát a falról, megtöri. Töltve van. Meglövöm. És utána téged is! Indul.

RÉKA

Utánaszalad. Gábor! Egy gyermeknek az apja! Gábor! Megbosszulja magát rajtad az árvák istene!

GÁBOR

Sajnálod is. Hát akkor szeresd. Hát akkor szeresd. Szeresd, míg élsz, és bírja a lelkiismereted. Gábor eltűnik a szakadék felé vezető ösvényen.

RÉKA

Szavai a hegyek közt verődnek. Gábor! Gábor! Téged szeretlek! Egyedül téged szeretlek! Szeretlek, Gábor!

GÁBOR

Távoli hangja visszhangzik. Réka! Réka! Jégmadaram!

Nagy fehér omlás.

BÓDI

Immár felöltözötten szalad ki a házból. Mit tettetek?

RÉKA

Gábor… Oda lett. Megöltem, Vencel bácsi. Az igazamat kiáltottam utána, s megöltem. Megöltem!

BÓDI

Mindörökre, lányom.

RÉKA

Nem! Gábort, míg élek, keresni fogom. Jöjjön, Vencel bácsi! Jöjjön!

BÓDI

Nincs annyi tavasz, hogy azt a havat el tudná hordani.

RÉKA

Lesz énnekem annyi leheletem! Gábor! Gábor!…

Mindketten el, a Jégmadár… dallama, a szín üres marad. A jégcsapok zenélnek.

Második rész

BETLEHEMES JÁTÉK

Távolról csengőszó hallatszik.

KIRÁLY, KIRÁLYSZOLGA

A hegyek közt jönnek.

Adjon Isten sokakat,

Sok karácsony napokat,

Bort, búzát eleget,

A pohárnak feneket,

Hogy ihassunk eleget.

A nézőtérre beszalad a többi kántáló és ők is többször elismétlik.

JÓZSEF

Pásztorok keljünk fel…

MIND

Hamar induljunk el.

Íme, angyal jelenti,

Hogy Messiás születik,

Íme már nem messze

Fényesség jelene.

ANGYAL

Glória! Glória!

Ének szent szűz dió.

Dicsőség mennyben Istennek!

MIND

Békesség földi népeknek.

Jóakaratú embernek.

Kik Istenben örvendeznek.

ANGYAL

Gyertek Pásztorok

Gyorsan a városba

Mert ott fekszik Jézus

Azkoros szénába…

MINDNYÁJAN ÉNEKLIK

Keljetek fel, jó bojtárok

Az angyalszót hallgassátok

A Messiás született

Ki megjövendöltetett

Ez hát nem hajnal

Nekünk inkább szép nappal…

ÖREG PÁSZTOR

Jó napot, Mária

Istennek szent anyja

Serkentsd fel fiadat

Pásztorok eljöttek

Kik szent angyaliktól

Tehozzád küldettek…

MÁRIA

Köszönöm, pásztorok

Mindhárman tinéktek

Kívánom hogy Mennybe

Koronát nyerjetek

És a véghetetlen

Örömben legyetek…

ÖREG PÁSZTOR

Ennek a született

Kicsi Jézuskának a kedviért

Járjunk egy szép táncot…

ÖSSZES PÁSZTOR

Azért is szufle moj fertátyi

Mert egy víg muzsika

Megér három pótrát

Kiski bocskorának talpát

fődtől ne sajnájja…

Tánc – dallam mellékelve.

ÖREG PÁSZTOR

Jó volna fertátyi

Tán ha elindulnánk…

Hósuvadás szakítja félbe a kántálást. A kántálók a földre rogynak, majd a veszély elmúltával, mint az első rész elején, kilopódzkodnak a színpadról.

DAL: Ha én tudtam volna…

Szín: ugyanaz, mint az első részben. Idő: húsz évvel későbben. Az elmúlt esztendőket jelzik Bódi Vencel lámpái is, összesen immár huszonhat. A dal alatt Bódi jön a hegyek között, karácsonyfának valót hoz a hóna alatt, baltát a jobb kezében, bemegy a házba, levetkőzik, nekikezd a díszítésnek.

BÓDI

Jer, te huszonharmadik s negyedik. Sokan vagytok… sokasodtok… nem férek már a házban tőletek. A várakozástól már nem fér az ember a házában. Hol vagy, te huszonötödik? Kicsire sikerültél. Annál nagyobb, látom, a lángod… Ne pörölj velem. Tíz esztendeig bántam, te Mária, hogy megütöttelek és kizavartam házamból a tengerészedet. Az utána következő tizenhat esztendő telepedjék a lelkiismeretedre. Vegyen téged körül a tenger és minden cseppje Hargitát kiáltson reggeltől estig a füledbe. Ne verjen téged semmivel az Isten, csak várakozással, mint engem. Hát te meg hol vagy, huszonhatodik? Merre vagy? Észreveszi. Na né! Te vagy az utolsó. Mivel gyújtsalak meg? Mivel tudjalak én téged meggyújtani?

Megszólalnak a jégcsapok, magától kigyúl a lámpa.

Isten, aki jelt küldesz az égből! Mit mondasz? Mit mondasz? Ó, be gyarló már a szívünk, a lelkünk és az értelmünk is! Mindenre, amit érteni kellene, már csak megzavarodunk és csak lótás-futás támad a szívünkben! Mit mondasz? Képzelt kopogtatásra. Te vagy, Mária? Kirohan a házból. Te vagy, Mária? Szavai visszhangzanak. Mintha mindenütt te lennél és nem vagy sehol sem, csak e mécseslobogásban. Miért ilyen későn üzensz? Nem élek én már. Nem maradt belőlem már semmi, csak a várakozás. Visszamegy a házba. Kétnyelvű láng! Dániel közeledik a hegyek között. Az unokámat is mutatod. De csak annyit, hogy él és lobog. Egyebet semmit sem láthatok belőle. Csak te tudod, Mária, hogy hol ért véget a hargitai Bódi család. Nyoma szakadt, akár annak a jégmadárnak. Jégmadarakká lesztek mindannyian.

Dániel belép kopogtatás nélkül. Jobb kezében balta. Bódi hátra se néz.

Jöttél újból, hogy megölj engem, Dániel?

DÁNIEL

Húsz esztendeje minden karácsony estén megtenném. Ezen a napon küldtétek halálba az egyetlen fiamat.

BÓDI

Száz esztendeig magyarázhatom neked: Réka kiáltotta rá a Nagy Romlás hótornyait. Figyelmeztettem pedig mindkettőjüket, hogy ne szikráztassák a szavaikat. Tudod, hogy magától gyúlt ki?

DÁNIEL

Mi gyúlt ki magától? Odaül Bódi mellé fát díszíteni.

BÓDI

A lámpám. A huszonhatodik lámpám.

DÁNIEL

Képzelődöl.

BÓDI

Itt voltam és egyszer csak kigyúlt. Kettős lánggal.

DÁNIEL

Vigasztaló jeleket már az Isten sem küld.

BÓDI

A kutyádnak a hangját visszaadta.

DÁNIEL

Azt sem ő csinálta. A kutyámnak a hangjáért én mentem el Zeteváraljára.

BÓDI

A lámpa magától gyulladt ki. Lehet, hogy több jelt nem is kapok már a lányomtól és az unokámtól. Megölhetsz engem nyugodtan, Dániel.

DÁNIEL

Öljön meg ezután téged a várakozás.

BÓDI

Kiszikkadt a lelked végleg, ha még mindig engem vádolsz.

DÁNIEL

Be szépen kértelek: ne nyiss ajtót annak a hazug jégmadárnak. Halálba kiáltotta, látod, a fiamat. Szállást adtál neki. A bűnhöz másodszor is bűntársul szegődtél.

BÓDI

Hányszor mondjam? A lányom karácsonyi hangjával jött.

DÁNIEL

Figyelmeztettelek, hogy Szűz Mária álorcájában is képes megjelenni! Bitangos, meganyahodott képmutató!

BÓDI

Ne gyalázd! Ember emberrel büntetlenül nem találkozik! Ha nem ide jönnek azon az estén, akkor az erdő mélyén, a fák hegyén, a föld alatt is találkoznak! Állítsd meg a vizeket, hogy ne lefelé rohanjanak! Térítsd meg útjukról a vándormadarakat!

DÁNIEL

Rontó kéz nélkül nem boldogul a romlás.

BÓDI

És a vezeklés? Annak az asszonynak a vezeklése csak potomság? Te Csíkország után megjártad a halál országát is. Odalent a vezeklők között láttál-e oly keserveset, mint az Árvai Rékáé? Jó, tudom, a te kezed is véres a sok kereséstől, de Réka náladnál is több havat mozgatott meg húsz év alatt a Nagy Romlás aljában! Mint a kimert kút, olyan már, Isten tudja csak, honnan bugyognak még a tartalékai.

DÁNIEL

Aki bűnös: vezekeljen.

BÓDI

Meddig?

DÁNIEL

Míg el nem keveredik maga is a földdel! Míg hóba, jégbe nem költözik! Elkopott a csizmája sarka? El a tíz körme? Kopjon el a szíve végleg a fiam keresésében! Elköltötte kutatásra az anyja vagyonát – fogadjon ezután is erdészhadakat a jégcsákányolásra! Fúrjon alagutakat a hóba, és fusson ezerfelé minden tavaszon az olvadással! Ne legyen néki nyugta sem éjjel, sem nappal és boruljon sírva minden csutakra, mit a szakadékból kiásnak neki, és mászkáljon tovább a véres könyökén, a fiam fagyott arcát kutatva minden jégszilánkban!

BÓDI

Kegyetlen vagy, Dániel, a szeretet ünnepén.

DÁNIEL

A szeretet ünnepe vitte el Gábort is. Mert Isten akkor sem nézett le mireánk! Szeszélyes jégmadár maga az Isten is!

BÓDI

Ha ő nem hallja a káromlásodat, meghallják mindjárt az ő hótornyai.

DÁNIEL

Hallják a tornyok! S omoljanak! Isten nyomában járunk a szeretetünkkel és a templomi zászlainkkal – mindhiába! Nincs ideje törődni vélünk!

BÓDI

Téged visszahozott a halálból.

DÁNIEL

Hogy annál nagyobbat üthessen rajtam! A holtakat már nem lehet sújtani! Életben tart hát bennünket, hogy tanúi lehessünk a saját halálunknak! Elmennek mind a gyermekeink, Vencel.

BÓDI

Kigyúlt a lámpám. Hazajönnek egyszer.

DÁNIEL

Elviszi őket rendre az omlás és a tenger.

BÓDI

Hazajönnek egyszer.

DÁNIEL

Akik maradtunk: üres csigaházakká lettünk.

BÓDI

Nincs üresség, ahol várakozás van. Mindenre válasz jön, ha megtanulunk várni. Ezermesterek vagyunk, tanuljuk meg az ezeregyediket végleges mesterségként. Várni, várni, míg kigyúlnak rendre mind a lámpáink.

DÁNIEL

Kigyúlnak és nem lesz kinek világítaniok, Vencel. Most már mindegy, milyen csodák várnak még mireánk. Eső után köpönyeg.

BÓDI

Ha meghalok, vagy ha mégis megölsz engem, Dániel, a ház kulcsa nálad maradjon. Gyere föl ide minden karácsonyestén, s gyújtsd meg a lámpáimat.

DÁNIEL

Az élő halottaidnak?

BÓDI

Akik hazajönnek egyszer.

DÁNIEL

Puskából kilőtt golyók sohasem.

Magányos nő éneke hallatszik: Ha én tudtam volna…

BÓDI

Én leszek helyetted a csudalátó.

DÁNIEL

Átkozott jégmadár! Szállást ne adj neki! Akinek te szállást adsz: csak rontást hoz mireánk! A magányos kántálónak. Eredj másfelé a ma született megváltóddal! Nem született senki! A fiam halt meg!

BÓDI

Ne rugdosd a betlehemi jászolt!

DÁNIEL

Örömhírt kántál és a szíve tele álnoksággal! Szűz Máriát ne énekeljen a bitangos meganyahodott képmutató! Fekete lelkeket a fehér karácsonyok se moshatnak tisztára!

Dal: …Én pedig a hideg földre lefeküdtem volna…

Feküdj a hóba! Mindegy nektek, hol és kivel feküsztök le!

BÓDI

Ne rugdosd a betlehemi jászlat!

DÁNIEL

A háromkirályok csillagait is szétrúgom!

BÓDI

Nekem hozzák az örömhírt! És te bemocskolod. Nincs helye házamban a szentségtörésnek.

DÁNIEL

Medvét öltél már. Ölj meg engem is. Örömhír és szentségtörés. Hát van még örömhír ezen a világon? És van még szentség, mit álnok fehérnépek össze ne törtek volna? Hát van még parancsolat, amit nem szegnek meg minden pillanatban gondolkodás nélkül? Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű légy e földön. Nem tiporta szét a lányod egy tengerész miatt? Nem zsugorította várakozó sündisznóvá a lelkedet huszonhat esztendőn által? Hazugságaival az a másik nem kötélre és aztán jég alá juttatta végleg az egyetlen fiamat? Hát ismert az valaha csipetnyi szentséget?

BÓDI

Réka fölnevelte tisztességben a gyermekét!

DÁNIEL

A bitangját!

BÓDI

Az is gyermek! Emberi hajtás!

DÁNIEL

Emberi, vagy ördögi: csak ezután válik el. Nem, Isten a szentségeket nem az asszonyoknak találta ki. A mindentudó atyaúristen ilyen tudatlan nem lehet.

BÓDI

Kettő kell mindig a bűnhöz.

DÁNIEL

Egy némber és egy ártatlan rajongó, amilyen a fiam is volt.

BÓDI

Egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz a rajongásban.

DÁNIEL

A kapud elé rendelte – ugatni! Tíz körömmel vércseként vetette rá magát a madárfiúra!

BÓDI

És a madárfiú juharfába faragta minden kapun a képét, hadd zarándokoljon most az az asszony portáról portára – a fiad vallomásait siratni. Hát ő vajon miért kötötte gúzsba Rékának a lelkét? Az efféle faragott vallomás: nem a másikra kivetett háló?

DÁNIEL

És ki került jég alá a hálószövögetésben?

BÓDI

Szeretlek, Gábor! Azt kiáltotta.

DÁNIEL

Átkozta volna meg inkább! Isten csak az ártatlanok átkát hallja – hallaná, ha nem lenne süket az asszonypárti. Különben rég kiirtotta volna őket…

BÓDI

Ne káromold az anyádat! Téged nem asszony szült? Nem asszony virrasztott feletted? Eredj haza! Ittas arkangyal vagy! Lázadó féreg vagy!

DÁNIEL

Neked ma este csodát mutatott az Isten. Csipetnyi reményt lopott megint a szívedbe. Lefizetett téged megint az Isten. Engem nem tud. Egy újabb feltámadással sem. Belelátok immár a kártyáiba.

BÓDI

Felcsattan. Nem kártyás az Úr! Nem kocsmatöltelék! Hósuvadás. Hát ingereld csak! Ha szótalanul mész el a Nagy Romlás alatt, akkor is betemet téged a hólavina.

DÁNIEL

Azt se bánom, csak a fiamat vetné felszínre.

BÓDI

Mert üvöltő farkascsorda minden gondolatod. Hol tudsz te most hazamenni? Isten haragja vár téged minden irányból.

DÁNIEL

Majd eligazodom én, Vencel. A reménytelenségem után, Vencel. Elmegy.

Kisréka jön, kántálók kíséretében.

KISRÉKA

Réka hasonmása: hangja és minden mozdulata az anyjáé.

Adjon Isten sokakat,

Sok karácsony napokat

Bort, búzát, eleget,

A pohárnak feneket,

Hogy ihassunk eleget.

Szabad-e kántálni?

BÓDI

Gyere be, lányom!

Kisréka be, a többi kántáló tovább megy.

KISRÉKA

Vencel bácsi! Hát ilyen borostás hangulatban kell a kántálót fogadni? Boldog szentestét! Boldog ünnepeket! Eljöttem én is, Vencel bácsi. Karácsony estéjén bár ne legyen egyedül. Csak néz, csak néz, mintha sose látott volna. Hát én vagyok egészen és újból: Kisréka vagyok! Örömhírt hoztam Betlehemből és a szívemből. Hadd simítsam el a borongós homlokát. Istenem! Akár a Nagy Romlás. Vár, várakozik, mohásodik.

BÓDI

Az ember vár, vár, mohásodik.

KISRÉKA

Lánya helyett lánya leszek, Vencel bácsi! És egy személyben az unokája is. Fiú-e vagy lány az unokája?

BÓDI

Csak annyit tudok, hogy unoka.

KISRÉKA

Mondjuk, hogy lány. Kedvesebb, simulékonyabb, cicásabb és eljátszik minden gomolyaggal. Ne szomorkodjék, nagytata! Körhintája leszek és vigasztalója. Örömhírt hoztam, nagytata! Tölt a poharakba. Nincsen asszony, nincsen lány a háznál… tölteni kell. Isten éltesse, nagytata! Gyermek születék a csillag alatt! Még tán egy újabb unoka is.

BÓDI

A tengernek. A sivatagnak. Ki tudja, hová hullatott székely mákszemnek a szétszórtságunkban.

KISRÉKA

A kesergés felfüggesztetik.

BÓDI

Koccintanak. Isten éltessen, Kisréka, boldog karácsonyt.

KISRÉKA

Ahol várakozás van, oda jelt küld az Isten. Vigasztalót.

BÓDI

Honnan tudod, hogy jelt kaptam?

KISRÉKA

Onnan, hogy én is…

BÓDI

Csak nem estél te is várakozásba?

KISRÉKA

Ó, már régóta. Tudom, hogy valahol elindult valaki, aki mindig is hozzám készülődött. Jön, jön, hegyen-völgyön által jön, koptatja értem a vascsizmát, de még nem lát engem, csak én látom őt.

BÓDI

És milyen?

KISRÉKA

Hát olyan… kedvemre való. Minden porcikámnak való. Tudja milyen? Mintha reám szabták volna. Testemnek, lelkemnek való, és alig várom már, hogy a csőröm ügyébe kerüljön. Hamm! Bekapom a pisztrángocskát!

BÓDI

Ó! Igen! Kisréka, jártál te ma délután itt, a Nagy Romlás közelében?

KISRÉKA

Miért kérdi, Vencel bácsi?

BÓDI

Jégmadárnak a nyomát láttam arrafelé. Anyád lehetett volna?

KISRÉKA

Anyám jégmadárként húsz éve nem mutatkozott.

BÓDI

Akkor te voltál, ugye?

KISRÉKA

Ühüm.

BÓDI

Akkor te is kezded.

KISRÉKA

De semmi rosszban nem sántikáltam, Vencel bácsi. Bizony Isten, nem. Én a rosszat nem ismerem. Én csak azt tudom, hogy valakit várok, és egyebet semmit. Álmomban egyszer-egyszer olyan bűnös vagyok, húz le a földig a bűn, és anyám szeme előtt ejtem el a szárnyam, de fölébredve már szállok megint súlytalanul. Akkor egy vagyok megint a kedvemmel. Mitől van ez, Vencel bácsi?

BÓDI

Attól, hogy messze van még tőled. Minden, amire vársz: messze van még tőled.

KISRÉKA

Közel kerüljön! A karomba repüljön! A markomba kerüljön! Azt akarom.

BÓDI

Jön rendre minden, ha nem akarod is.

KISRÉKA

Vencel bácsi! Úgy érzem: közeleg már. Azért kell még sok helyen kántálnom.

Távolról a közeledő kántálók éneke hallatszik.

Viszem az örömhírt minden ablak alá és tudom, hogy cserébe azt az egyet, amelyikre várok: egyszer visszakapom. Megyek már, nagytata! A Nagy Romlás miatt ne aggódjék értem. Nem alatta megyek: fölötte szállok el. Édesanyám is eljő bizonyosan. Ne hagyja búsulni. Tavaly is ott találtuk a Nagy Romlás aljában. Szinte jégbálvánnyá fagyott. Csodát ne emlegessen neki. Az ő fiatal élete már elmúlt. Jöjjön a megnyugvás. Arra van szüksége.

A kántálók a ház sarkánál összegyűlve várakoznak.

Most elmegyek. Sokáig nem fog engem látni. Messzire küld anyám. Valamiért nem akarja, hogy itt legyek. Elmegy, a kántálók kísérik.

BÓDI

Jöjjön a megnyugvás. A belenyugovás? A csodajelet mutató lámpájához. Te is ezt mondod, Mária? Ilyen legyen a mi megnyugvásunk? A beletörődés? Adjunk hálát tán a Nagy Romlásnak. Tarvágást mívelt rajtunk az idő hóhérló keze, makkfának valót se hagy meg belőlünk, de csak mondjuk hálatelt szívvel: megnyugvás, belenyugovás. De hiszen ez már a halál, te Mária. Nem akarok meghalni, míg nem látlak benneteket. Boldog idők! Amikor egymáshoz tartozók egymás szeme láttára halhattunk meg. Csak gyászhír kapcsol össze már bennünket. Gyászhír. Örömhír napján mondom ezt? Amikor nekem is üzennem kéne? Gyúljon ki, bárhol vagy is, Mária… lobbanjon föl a szülői ház megvakult lámpája. Sajduljon meg tőle a szíved s a lelked. Csak egy percig érezd azt, amit én viselek miattad. Timiattatok…

Megszólalnak a jégcsapok. Jégdarabkával a kezében Réka jön. Öreges, törődött. Mintha anyja lenne, aki Borbála volt a játékban.

RÉKA

Jó estét.

BÓDI

Neked is, Réka. A lelked is zúzmarás.

RÉKA

Zúzmarás. Ha ő jég alatt van, legalább a zúzmarát viseljem.

BÓDI

Nekivágtál megint egyedül a Nagy Romlásnak.

RÉKA

Advent volt. Aztán vége lett. Mindenki várt valakit, s a betlehemi gyermek megérkezett. Mindenki számára vége az adventnek. Egyedül az enyém tart még.

BÓDI

A kettőnké.

RÉKA

A kettőnk adventje. Soha nem lesz vége.

BÓDI

Gyere be, lányom. Hajítsd el azt a jégdarabot. Ráfagy a kezedre.

RÉKA

Fúvogatom. Melengetem. Kiszedek egy-egy darabkát a Nagy Romlásból. Így aztán mindig kisebb lesz. Csak élnék annyit, hogy az egészet megolvasszam. Annyit ugye nem élhetek?

BÓDI

Amíg várni tudunk: élünk, te Réka. Hajítsd el már azt a jeget! Ide vele a vaslábasba. Most az egyszer az olvasztást bízd a füttőre.

RÉKA

Odaülök, Vencel bácsi.

BÓDI

Így.

RÉKA

Hát így. És aztán mit csinálunk?

BÓDI

Várakozunk.

RÉKA

Mindhiába.

BÓDI

Segíteni kell azt, aminek az eljövetelét lessük.

RÉKA

Várakozással?

BÓDI

Hát egyebünk van?

RÉKA

Eddig volt.

BÓDI

A hegyen túl másik hegy.

RÉKA

Kék szalag volt a hajamban. Húsz évvel ezelőtt ott pislákoltam kék lámpácska formájában az asztalnál. S majdnem kioltott engem a félelem, hogy odalett az ifjúságom. Azt énekeltem Gábornak:

Szép a rózsa háromnapos koráig,

szép a leány húszesztendős koráig,

de mikor a huszonegyet haladja,

nem illik a kék szalag a hajába.

Mert én már a huszonkettedik évemben jártam. Hát akkor most mit énekelhetnék neki, Vencel bácsi? Jégmadárrá lettem, ha úgy tetszett nekem. Ezt már csak a lányom, csak a Kisréka gyakorolhatná, de megmondtam neki: kikaparom a két szemét, ha megpróbálja.

BÓDI

Neked is tiltották.

RÉKA

Édesanyám, sok szép szava,

Kit hallgattam, kit nem soha.

Nagyon öreg vagyok én már, Vencel bácsi?

BÓDI

Az idő embereken lépdel.

RÉKA

Kék szalag volt a hajamban, mégis játszott velem a félelem. Én is játszogattam vele, mint az ártatlan medveboccsal. De most kézhez vett egészen. Keresem, kutatom Gábort, és tele vagyok félelemmel. Már azt sem tudom, mitől: csordultig a szívem félelemmel. Nem tudom, mi történne velem, ha történne valami.

BÓDI

A bocsok megnőnek. Vérmedvékké lesznek. Garázdálkodnak rajtunk, de meg kell szoknunk, hogy nem élet az, amiben élünk. Hanem garázdálkodás.

RÉKA

Felfőtt a víz a kicsi vaslábasban! A füttőhöz szalad, félrehúzza a tányért, nézi a vizet, majd ijedten s örömmel. Jézusom, Szűz Máriám! Vencel bácsi! Vencel bácsi!

BÓDI

Mi a szösz?

RÉKA

Gyűrű a vízben! Karikagyűrű a vaslábasban! Az én gyűrűm! A Gábor gyűrűje! Réka! Réka van belevésve! Gábornak az ujján volt. A jégdarabban benne volt! Vencel bácsi! A jégdarabot itt vettem föl! A Nagy Romlás alatt, a ház végében! Eldobta magától! Akkor ő is ott van! Vencel bácsi! Hé, emberek!

Lassanként tömeg verődik össze.

Jöjjön, Vencel bácsi! Menjünk, Vencel bácsi! Gábor itt van a jég alatt! Húsz éve keresem! És itt van a közelben! Uram, adj nekem erőt, hogy meg ne szakadjon a szívem, amikor meglátom! Menjünk, Vencel bácsi! Verjük föl a falut, Vencel bácsi!

Megszólalnak a jégcsapok. Bódi és Réka kilép a ház elé az emberekhez.

BÓDI

Csendesebben, az Isten szerelmére!

RÉKA

Emberek! Jóemberek! Tegyétek le most az örömhírt! A betlehemi megszületett. És jelt küldött máris! Odamenjünk a Nagy Romlás peremére! Ott kell lennie valahol! A jeget mozdítsuk el! A hegyet mozdítsuk el! Véresek már az ujjaim!

BÓDI

A Nagy Romlás peremét kutassátok, emberek! Te, Réka, nem mégy sehová.

RÉKA

Erős vagyok. A szívem nem szakad meg.

BÓDI

Erős vagy. És gyönge is, mint a harmat. Kérjünk segítséget.

RÉKA

Segítenek az emberek.

BÓDI

Az Úrtól kérjünk.

RÉKA

Halottnézőbe bár jönne mégis közibénk.

Réka imához térdepel, a nők a házba tódulnak, Bódi kiosztogatja nekik a várakozós lámpácskáit. Gábor keresésére indulnak.

Uram, aki fent vagy az egekben, tekints le most kegyesen a te szolgálólányodra. Erős próbára tettél engem, ne vess újabb terhet a megkopott szívemre. Tégy velünk csodát, Uram, de erőt is adj az elviselésére. Elszoktattál minket a jótéteményeidtől, örömmel és bánattal tápláltál mindeddig, Uram, felkészületlenek vagyunk a jóra. Tedd újra képessé a szívünket az örömnek elviselésére.

Réka feláll, Bódi a helyére térdepel, Réka a házba lép a vele özönlő férfiakkal, kiosztogatja nekik a várakozás megmaradt lámpáit, Gábor kutatására indulnak. Réka kezében a csodajelt mutató lámpa.

BÓDI

Elviszed, Uram, rendre mind az élőket, és nagy haragodban még tetézed a büntetést. Nem lehetünk immár együtt a halottainkkal sem. Add vissza bár a halottainkat, Uram, és mi helyetted is feltámasztjuk őket a ragaszkodásunkkal. Az élőket messzire viszed, a holtakat ismeretlenségben tartod, hogy növeld ezzel is a mi magányunkat. Erdeidben, lám, meghagyod a fákat egymás mellett, és a csillagaidat sem szórod szét az égen, hogy ne lássák egymást. Mért éppen a mi gyermekeinket juttatod a szélfútta bogáncsok sorsára? És ha már így jársz el velünk, miért vetted el tőlünk a kiáltás jogát? A kiáltás hangján kellene szólnunk az elveszettekhez, Te pedig a hallgatás parancsával sújtasz bennünket. Fölibénk emelted a Nagy Romlás hótornyait, hogy alatta még a földön kúszó suttogásunk is félelmet keltsen a szívünkben. Azt mondod, Uram: lám, én is egyedül vagyok, mégis be szépen hallgatok. Igen Uram, csakhogy néked a hallgatás hatalom. Miért téveszted azt össze a mi kényszerűségünkkel? Add vissza nekünk, Uram, a kiáltás jogát, és vedd el tőlünk, Uram, a hallgatás kényszerét. Szelídítsd meg, Uram, a hótornyaidat, hogy felemelt hangon szólhassunk az elveszettekhez.

A hegyek között Réka jelenik meg, kezében a csodajelet mutató lámpa.

RÉKA

Megtaláltam! Megtaláltam!

A hegyek között megjelennek az emberek, Gábor testét hozzák vállukon.

Megtaláltam őt, Istenem! Gábor! Gábor! Emberek! Vigyük ki a nagy télből, emberek!

Gábor testét beviszik a házba, az ágyra teszik. Körülállják, csak a jégcsapok szólnak.

Alszik. Csak alszik. Fel kell ébresztenem. A leheletemmel. Csak ne lennék oly gyönge egymagamban. Segítsetek, emberek! Tegyük össze a lelkünket. Csöppnyi szívmeleget kérek tőletek kölcsönbe. Az első boldog pillanatomból visszaadom nektek. Egy melengető lehelettel sem maradok adósa senkinek. Segítsetek! Segítsetek!

Az emberek eleinte dermedten állnak, majd odatérdepelnek az ágy köré és részt vesznek a feltámasztásban.

Gábor! Itt vannak mind a tieid. Ha még mindig gyűlölsz engem, őrájuk légy tekintettel. Egy kökénytövisért nem kell az erdőre haragudni. Itt vannak mind a tieid, Gábor. Kapuállítójuk voltál – várnak téged a faragott madaraiddal. Ébredj föl, Gábor! Nincs már gyónnivalóm. Letettem azt a te kezedbe és nem bírtad elviselni. Húszesztendei vezeklésre ítéltél engem és én elfogadtam azt, mert hinni szeretném, hogy aki keresi, megtalálja a másikat, még ha befújták is ösvényeit a Nagy Romlás porkahavai.

EGY NŐ

Ébredj, ébredj, Zetelaki Gábor!

RÉKA

Mivel engeszteljem a szívedet, Gábor?

A ház mellett Dániel jelenik meg.

DÁNIEL

Ó, fiam, fiam! Újból jégmadár csalogat.

RÉKA

Mivel engeszteljem a szívedet?

DÁNIEL

Viselkedtél volna tisztességesen.

MIND

Ébredj, ébredj, Zetelaki Gábor!

RÉKA

Mindent meggyóntam neked, Gábor!

Dániel bemegy a házba.

DÁNIEL

Gyónással életet nem lehet visszavásárolni.

RÉKA

Dánielhez. A feltámadását a fiának megspórolhatta volna. Csodalátókból lesznek a hitehagyottak. De minek is jött akkor ide kéd?

DÁNIEL

Hogy megmentsem a fiamat az újabb jégmadár asszonyoktól!

RÉKA

Ébredj, ébredj, Zetelaki Gábor!

DÁNIEL

De gondold meg, hogy mire térsz meg e földi világra.

RÉKA

Enyhüljön a szíved, Gábor. Én ezerszer kérdezem magamtól: ha szárnyad volt, jégmadár, gyalogoshoz mért álltál? Csönd, Réka bűvöl. Jégmadár! Jégmadár!

MIND

Ébredj, ébredj, Zetelaki Gábor!

Ébredj jégálmodból Zetelaki Gábor!

A fehér gyászba öltözött nők megragadják Gábor testét, táncoltatni kezdik. A körülöttük állók mind részt vesznek a táncban.

DÁNIEL

Te még mindig itt vagy? Takarodj haza innen!

RÉKA

Bocsásson meg, Dániel bácsi. Hiszen én találtam meg. Csak egy pillantást vethessek rája…

DÁNIEL

Minden hazug jégmadár hazatakarodjék. Az ablakon is kirepülhetsz. Ellöki.

BÓDI

Meg akarsz ölni valamennyiünket?

DÁNIEL

Ha a becsületeddel együtt a szárnyad is odaveszett: gyalogosan is távozhatsz.

RÉKA

Én elmegyek, Dániel bácsi. De jegyezze meg magának: a gyermek, akit egyszer megszeretnek, többé nem az apjáé, elrejtheti a fiát a Hargita gyomrába, a tenger fenekére, én ott is megtalálom, mert én kiáltottam őt a halálba, de én is hoztam vissza magamnak a tíz körmömmel és húsz kereső esztendőmmel. Megértette, vén feltámadott?! Ha csak annyi dolga maradt e világon, hogy kettőnket elválasszon: kár volt az Isten fáradságáért.

DÁNIEL

Itt szakadjon inkább reánk a Nagy Romlás. Akkorát kiáltok, hogy te már fölösleges csapás leszel rajtunk, te némber!

BÓDI

Ne játssz az életünkkel, te megháborodott ember! A magadéval játszhatsz, mert neked kettő van, de nekünk csak egy és az sem a miénk.

A férfiak közrefogják Dánielt.

Azoknak tettük félre, akiket hazavárunk az idegenségből. Kössétek be jól a száját. A kutyájának a hangja került elé! Ahelyett, hogy az övét lopta volna el az Isten. Menjetek haza emberek! Aztán ha meg akartok halni, énekeljetek!

EGY HANG

Élni szeretnénk pedig! A jogunkkal, hogy gigát adott az Isten a torkunkba. Add vissza, Uram, a kiáltás jogát!

Letérdepelve az ég felé.

MIND

Add vissza nekünk, Uram, a kiáltás jogát!

A férfiak felállnak, elvonszolják a betömött szájú Dánielt. A nők közben Gábor testét a térdeplő Réka ölébe tették, lehasalnak a földre. Réka felemeli Gábor kezét, az visszahullik, ismét felemeli, ismét visszahullik. Megint felemeli, megint csak visszahullik. Újra próbálja, Gábor keze függőlegesen megáll a levegőben. A nők feltápászkodnak és kezüket nézve, amellyel a csodát előidézték, lassan kimennek. Réka felemeli Gábort, táncoltatja, egyre szilajabbul, míg Gábor maga is megáll a lábán.

RÉKA

Úristen! Gábor! Gábor! Látsz engem? Itt vagyok! Én vagyok! Réka vagyok!

GÁBOR

Fejét fölemeli. Borbála néni.

RÉKA

Réka, Réka, nem Borbála. Isten hozott, Gábor!

GÁBOR

Réka hol van, Borbála néni?

RÉKA

Némi zavar után. Réka? Ő is itt van valahol. Mindjárt jön. Csak nézz előbb körül. Minden a régi. Minden, minden itt van, ami volt. Gábor, mondj már valamit!

GÁBOR

Szép jó estét s boldog ünnepeket, Borbála néni.

RÉKA

Pillanatnyi döbbenet után belemegy a játékba. Magának is boldog ünnepeket, Gábor. Már ne haragudjon, hogy magázom, de mióta olyan híres kapufaragó lett, másként már nem merem… Foglaljon helyet minálunk. Mi járatban mifelénk, Gábor?

GÁBOR

Gondoltam, ha már erre járok, megkérdem, hogy vannak?

RÉKA

Kik hogy vannak? Ó, igen! Borbála nénéd, meg a Réka leánya. Hát… lassan telik, gyorsan múlik az életünk, Gábor. De olyan sebesen, maholnap csak nézhetünk utána. Mutatja a gyűrűt. Nézd, először ezt találtam meg. Elhajítottad nagy haragodban. Nyújtsd a kezed. Felhúzza rá a gyűrűt. Ennek itt a helye.

GÁBOR

A kéklő lámpára. Hát nem ő húzza? Nem Réka?

RÉKA

Senki. Senki más. Csak aki megtalálta. Aki húsz évig kereste. És akiben már alig-alig pislákolt a lélek.

GÁBOR

A kék lámpácskát veszi kézbe. Lelket fuvintok belé, Borbála néni. Világolj, szépen világolj, fehér gyertyaszálam. Fényesedjél, hogy énekeljek neked.

Víg voltam én, víg azelőtt,

Míg babám járt kapum előtt,

De mióta nem járogat, s nem látom.…

RÉKA

De hiszen látod! Itt áll előtted! Azaz hogy… Ne búsuljon, Gábor. Ha volt valaha szikrányi kétsége felőlem… Réka felől… a lányom százszorosan megszenvedte azt…

Közben kezdi a bútorokat a húsz évvel korábbi játéknak megfelelően rendezni.

Te nem szenvedtél, Gábor fiam! Az orcád legalábbis nem mutatja. Mintha most került volna ki frissen a teremtő kezéből…

GÁBOR

Ezt a lámpácskát ki kéne küldeni.

RÉKA

Miért ugyan bizony?

GÁBOR

Réka jöjjön be helyette.

RÉKA

Réka? Réka jöjjön? Türelmetlen maga, Gábor! A szándékáról nem is nyilatkozott.

GÁBOR

Hogyhogy nem!

RÉKA

Pedig csak magát várta. Csak téged várt, Gábor. S nem ölbe tett kézzel. Húsz éven át kutatott utánad, mióta jég alá kerültél. Ami kicsi fiatalsága volt, mind odadobta utánad a szakadékba, hágcsónak, hogy kikerülj onnan. Ha látni akarod őt, ezt nézd benne, és magaddal ezután már ne vesd össze. Könnyű annak, akit mindig megtalálnak, és nehéz annak, aki keres. Akinek egyetlen keresés lett az élete.

GÁBOR

Jó lenne, ha minden szavát érteném, de egyet sem értem. Rékának bocsánatát fogom kérni. Nem akartam neki szenvedést okozni, Borbála néni.

RÉKA

Félig csak magának. Borbála néni? Istenem. Hát ott kell folytatnunk, ahol abbahagytuk. A lámpához. Mondd meg neki, Réka, a véleményedet! Tudom én, hol jár megint az esze. A gyermekkori mesefán, meselakodalommal. Tudhatná pedig: bölcsőben csak a királyok gyermekeit szokták eljegyezni.

GÁBOR

Azok voltunk. Királyfiú és királyleány.

RÉKA

Mi pedig szegények voltunk. A gyarlóságunk volt csak nagyobb a szegénységünknél.

GÁBOR

Kellett az állami fizetés.

RÉKA

Kellett. Madarakból nem lehet megélni.

GÁBOR

A jelek szerint hűségből sem.

RÉKA

Nekem ezt mondhatja. A lányomnak ne emlegesse. Vedd tudomásul, hogy a világ tele van emberrel. És mindahány elindulhat magának társat keresni. S mindahány harmaton indul. Kapaszkodj ki, fiam, a királyi bölcsődből. Próbáld megérteni, hogy a világ sokszemélyes.

GÁBOR

Az ember szíve pedig: egyszemélyes. Csakhogy Rékánál több volt a hely…

RÉKA

Nézd el a lányomnak, hogy a bölcsőből nem egyenest a te karodba repült.

GÁBOR

Megbocsátom neki. Csak sohase felejtem.

RÉKA

Felcsattan. Felejtés nélkül pedig nem adom a lányom!

GÁBOR

Mert a világ sokszemélyes. Mert a világ tele van emberrel. Stég Antalokkal.

RÉKA

Ha nem felejtesz: kár volt keresni téged! Tíz véres körmével az embert kikaparja a jég alól, és azzal folytatja, amivel elment húsz esztendeje! Száz esztendeje! Ezer esztendeje!

GÁBOR

Magával ilyenformán nincs tárgyalnivalóm! A többit Rékával én elintézem. A kettőnk bánatába ne szóljon bele! Indul ki a házból, Réka utána.

RÉKA

Menjen haza szépen, fiam. Ő is menjen, ha akar! Én nem adom áldásom.

Kimennek a ház elé a hóba.

GÁBOR

Adta már egyszer és rossz helyre adta! És attól, hogy megesett a lánya, csendesebben is beszélhet.

RÉKA

Mit mondtál? Mit merészeltél mondani? Arcul üti. Ó, Istenem! Bocsáss meg Gábor! Nem én voltam! Nem a te Rékád volt! Bocsásd meg édesanyámnak. Őt bántottad meg, nem engem. Engem többé nem lehet bántani. Nézz rám, Gábor. Azt sem bánom, ha gyilkosnak nevezel. Egy gyermekkori álmot oltottam ki, de visszatértem hozzá – és hozzád, és nekem nincs már több ösvényem. Nincs utam semerre. Tenélküled az én számomra járhatatlan már a világ. Meg tudsz bocsátani?

GÁBOR

Réka! Ne játsszunk többet, Réka. Nem szabad már minekünk játszani.

RÉKA

Nem szabad.

GÁBOR

Hagyjuk édesanyádat, mondjon, amit akar, üssön is engem, nem bánom. De mi ketten ne játsszunk többet! Vesd le azt a kendőt, amikor megláttalak, megesküdtem volna rá, hogy valóságosan is édesanyádat látom. De elárult mindjárt a hangod. Azzal nem tudtál becsapni.

RÉKA

Semmivel sem tudlak már becsapni.

GÁBOR

Csak a játékos arcoddal. Ráncot játszik, szigorú Borbála-ráncokat.

RÉKA

Ezt fogja játszani most már mindörökre.

GÁBOR

Hagyd ezt a keserves játékot, Réka!

RÉKA

Hagynám. Ó, de nagyon hagynám! De ő nem hagy engem!

GÁBOR

Követelem! Mosd le azonnal a ráncaidat!

RÉKA

A ráncaimat? Sírva. Azokat mosni már nem lehet. Csak felejteni. De te nem tudsz felejteni.

GÁBOR

Mindent, mindent elfelejtek! Csak ezt a játékot hagyd abba. Hol a kék szalagod, a piros-fekete szoknyád, a virágos mellénykéd? Hol van, akit én itthagytam? Mi történt itten?

RÉKA

Kerestelek. Mindössze csak annyi történt. Veled ott… megállt az idő. Hozzám nem volt kegyes.

GÁBOR

Húsz esztendeig? Nem lehetséges!

RÉKA

Úgy nézel, mint az idegent. Mit tudjak most tenni, Gábor? Úristen, ne bámulj rám gyanakodva! Nem hazudok! Nem játszom a ráncaimat! Isten bélyegeként arcomra égett a játék. Nem érted? Nem bírod fölfogni? Veled megállt az idő, de miattad engem kétszeresen is meghajszolt. Úristen! Mit tudjak most már csinálni? Bogozom, közös irányba terelgetem itt a kettőnk útját, amely végleg elválik, ha már csak arra emlékezel, aki voltam. Teljesen hiábavaló az én fáradozásom.

GÁBOR

Nem! Nem hiábavaló! Először is vesd le ezeket a fekete kendőket, ne gyászolj már engem. Előkerültem! Előkerültem és hozzád fogok öregedni.

RÉKA

Csöppet fiatalodva. Ebben szívesen állok rendelkezésedre. Ha melletted maradok, behozzuk gyorsan, amit elmulasztottál. Visszamennek a házba. Egy év alatt hetet foglak öregbíteni. Különben is, hol az a szigorú ránc? Nézz a szemembe, s mondd igaz lelkedre: hol az a ránc?

GÁBOR

Mintha valóban… De hadd simítsam el a másikat is a szemed sarkában.

RÉKA

Az nem ránc! Az ugrani készülő vadmacska figyelme! Huh! Megijedtél! Félj tőlem, rettegjél! A félelem öregbít.

GÁBOR

Tőled mindig is féltem.

RÉKA

Ne lódíts hozzá!

GÁBOR

Féltem az ígéreteidtől. Emlékszel? Akkorákat hazudtál, hogy meg lehetett bújni mellette.

RÉKA

Ha már hazugság, legyen teteje. Kacag.

GÁBOR

Féltem a változásaidtól. Hol pisis leányka, hol már eladó nagy leány. Tűzmadár, jégmadár és ki tudja, micsoda még a nyugtalanságod színjátékában.

RÉKA

Vesd a hátad megé! Olyan egyforma leszek: csak győzd visszasírni a madaras színjátékot.

GÁBOR

Ettől is félek.

RÉKA

Hogy még jobban félj; lásd a mozgásomat is! Táncmozdulatok. Borbála anyám vagyok én tenéked? Nézz meg egy kicsit jobban. Vegyél engem szemügyre kicsit férfiasabban, te mélázó merengés!

GÁBOR

Én? A kerítésedre ugrik mindjárt a kakas!

RÉKA

A nyakába perdül. A kakas! A sarkantyús, a nagy taréjú!

GÁBOR

Atyaságos Isten!

RÉKA

Elbírod még a te jégmadaradat?

Megszólalnak a jégcsapok.

GÁBOR

Kinőtt újból a szárnyad.

RÉKA

Megkerült! Megkerült, amit elfelejtettem! Boldog Isten! Növeszti már a szárnyamat!

GÁBOR

Jégmadár, jégmadár!

Piros fejű, kék madár.

Ülj meg egy szikrát a térdemen. Szaporán ver a szíved. Remeg a kezed. Mély árnyék a szemed alatt. Hófúvás a homlokodon. Sokat éjszakáztál.

RÉKA

Csak éretted. Senki másért.

GÁBOR

Hova lett a jégmadár kicsi lábanyoma? A fehér keresztecskék itt vannak, lám, a szemed sarkában. Szegénykém…

RÉKA

Te sajnálsz engem, Gábor! Már csak szánakozás van benned.

GÁBOR

Hóterelő jégmadár. Sokat szenvedtél.

RÉKA

Nem szenvedtem. Ne szánj engem. Magadat szándd, hogy üres már a szíved. Már csak a lelkiismeret szól belőled. Azzal pedig Isten elé készüljön a férfi, nem asszonyhoz.

GÁBOR

Már megint rosszul szóltam!

RÉKA

Hóterelő jégmadár! Csupa szánakozás vagy irántam és egyéb semmi!

GÁBOR

Hát úgy legyen! Nem szenvedtél, nem szánlak, és hírét sem hallottam a lelkiismeretnek! Olyanná lettem, mint te voltál valamikor. Boldogan csácsogó lelkiismeretlenség!

RÉKA

Már megint a voltál! A hajdani! A valamikori! Már megint a múlt! Az elmúlt! A nagy semmi, a nagy szakadékban! De még a semmiben is volt lelkiismeretem.

GÁBOR

Erős és hatalmas, amely mindent kibírt! De téged nem gyötört! Erről ne beszéljünk!

RÉKA

Holnapra hagyod, ugye? És az egész hátralevő életünkre! Ó be szép napok várnak ránk!

GÁBOR

Rajtad az Isten sem bír eligazodni! Ha igazat szólok: én csak sajnálat vagyok! Hazudni merészelnék? Nyílnak a vércsekarmaid! Fölemlegetni neked semmit sem lehet! Rettegsz már az elmúlt fél órától is.

RÉKA

Mert sóbálvánnyá mered az ember mindentől, amire visszanéz!

GÁBOR

Nem tudok így veled menni! Képtelen vagyok!

RÉKA

Jólesik ugye, hogy minden pillanatban sóbálvánnyá meredj! És ilyenkor azt mondd, hogy megesett lány vagyok.

GÁBOR

Képtelen vagyok…

RÉKA

A két szemedben láttam a sóbálványt! Abban a pillanatban is, amikor húsz év után megláttál!

GÁBOR

És akkor én mit tudjak csinálni?

RÉKA

Várj! Várj, madár, várj! Réka most hazaröppen, fölveszi a piros-fekete szoknyáját, a réklit, amit oly nagyon hiányoltál. S ha még van ereje hozzá, szeme sarkából is eltünteti a jégmadár lábanyomát. Így nem indulhatok el veled az utcán. Legyünk egymáshoz illők. Várj, madár, várj! És nemsokára jövök. Csak sóbálvánnyá ne légy aztán, ha meglátsz. Amíg jövök, öregedjél te is valamicskét. Gondolj nyugodtan a múltra, és attól öregszel. Én csak a jövőre gondolok, de ládd, otthon felejtettem a fiatalságomat. Szegény, szánandó asszony, feledékeny is vagyok már. Feledékeny is vagyok már… Csak most az egyszer segíts még rajtam, Istenem. Add vissza a szárnyam.

Elmegy a hegyek között. Ahogy távolodik, Dániel jelenik meg. Belép a házba.

GÁBOR

Édesapám!

DÁNIEL

Fiam! Menekülj, meneküljünk innen!

GÁBOR

Nem mehetek, édesapám.

DÁNIEL

Becsüld meg Isten csodáját és menekülj a jégmadár asszonyok közeléből! Messze kerüld őket!

GÁBOR

Nélkülük mit sem ér Istennek bármilyen csodája. Maradnom kell, édesapám.

DÁNIEL

Mire mentek ti ketten? A reggel s az alkonyat. Az ő életének fele már elmúlt.

GÁBOR

Én azt is látom, aki volt. Akivel gyermeki menyegzőt tartottunk az ágak hegyén.

DÁNIEL

Most még látod. És mit csinálsz, amikor fényüket vesztik már az emlékeid? A fél élete marad meg neked, s a növekvő homály, amelyben nem látod már az emlékeidet. Csak az marad mindenből, ami szabad szemmel is látható. Ébredj föl végre, fiam!

GÁBOR

Húszesztendei jégálomból nem fölébredtem?

DÁNIEL

Álomból álomba zuhantál. Téged kétszeresen kell fölébreszteni! Józanságra téríteni! Jeges vízzel szemen önteni! Nyisd ki a szemed és válassz más társat magadnak, nagy az Isten kertje, a Hargitán innen, s a Hargitán túl!

GÁBOR

Az ember szíve csak egyszemélyes, édesapám.

DÁNIEL

Ki hirdette meg ezt? Hol tanultad ezt?

GÁBOR

Éppen hogy édesapámtól.

DÁNIEL

Olyan asszony, mint szegény édesanyád, olyan lélek csak egy volt! Általadnám neki most is az életem. Egyedül ő érdemli azt meg.

GÁBOR

Azt mondom én is. Amit Árvai Rékán kívül teremtett az Isten: fölöslegesen csinálta.

DÁNIEL

Isten verése rajtad, hogy amit egyszer megláttál, nem szabadulsz tőle! De még fel is magasztalod a rabságodat! A lépre ment madár a rabságát énekli és dicsőíti! Csapdába esett, gyanútlan farkas a szabadságát üvöltözi!

GÁBOR

Ember embernek csapdája. Nem én rendeltem el!

DÁNIEL

De legyen annyi eszed, hogy elkerüld! Ez az asszony rajtad rémzsineg és kerítőháló, sövényháló, csapóháló, függőháló és fedelesháló, rókafogó lepedő és farkasfogas vascsapda, nem érted te ezt?

GÁBOR

Életemben és halálomban is ő talált meg engem! Legyen farkasfogas vascsapda! Ő talált meg engem!

DÁNIEL

Megtalált. Mint horog a halat. Gyermek voltál, kinőttél a játékmenyegzőkből. Mindent el kell felejteni.

GÁBOR

Semmit sem lehet elfelejteni!

DÁNIEL

Megragadtál a káprázataidnál, mert ötéves korodban már faragóbicskát adtam a kezedbe. Ám a világ kegyetlen, szembe kacagja majd a káprázataidat. Ifjú oldalán a vénséget nem bocsátja meg. Réka fog ezért a legtöbbet szenvedni!

GÁBOR

Az én szavaim nyoma látszik az arcán. Eladósodtam nála. Miféle becsület jár a megszökött adósnak? Ne okítson tovább, édesapám! S ne mondja, hogy a csodákból kifogytunk! Réka fiatalodni ment! Réka mindenre képes…

DÁNIEL

Mert egy ilyen…

GÁBOR

Semmilyen! Ki ne ejtse még egyszer a száján, amit fennen kiabált már itten! Ki ne merje mondani!

Gábor, Dániel magával hozott baltáját apjára emeli, hosszan nézik egymást, majd Gábor leengedi a baltát.

DÁNIEL

Verjél agyon. A halálom óráján is csak mentő szavakat dobok feléd. Majd eszedbe jutok még. De már késő lesz. Semmi gyűlölet nincs bennem, csak a sugallat, hogy kimerítettük már Isten csodáit és többé nem bízhatunk senkiben és semmiben, csak önmagunkban. A földre sújtott már valamennyiünket, fel is támasztott időlegesen bennünket, de minden jel arra mutat, hogy a kísérletezést velünk béfejezte. Felügyelőnk folytatólag: a Nagy Romlás. Tégy, amit akarsz. Tégy, amit akarsz…

Dániel elmegy a hegyek közt, Gábor utánaszalad.

GÁBOR

Mindketten el vagyunk adósodva. Apám az Istennek – én földi embernek. Ennek az asszonynak. Árvai Rékának. Igen. Árvai Rékának.

DÁNIEL

Elmenőben. Átkozott jégmadár… Átkozott jégmadarak…

Megszólalnak a jégcsapok. Az idő évgyűrűinek fénykarikáiból Kisréka jön.

GÁBOR

Réka! Ó, Réka! Édesapám! Jöjjön vissza, Árvai Réka megint csodát mívelt!

KISRÉKA

Réka! Honnan tudod, hogy már Réka vagyok? Kisréka voltam eddig…

GÁBOR

Árvai Réka megint csodát mívelt!

KISRÉKA

Csodát mívelt! Megfiatalította magát – énvelem. Ki vagy te? Miért ismerlek én téged? Honnan ismerlek?

GÁBOR

Játsszál, játsszál, jégmadaram! Honnan is ismernél? Zetelaki Gábor vagyok!

KISRÉKA

Mint az a másik? Aki jégbe fagyott?

GÁBOR

Pontosan a másik. Akit megtaláltál. És azután elmentél, megfiatalodni.

KISRÉKA

Nem kellett az énnekem!

GÁBOR

Itt-ott azért kellett.

KISRÉKA

Tréfás vagy, hallod-e? Tudom már, honnan ismerlek.

GÁBOR

A gyermekkori eperfáról!

KISRÉKA

Onnan, hogy vártalak! Te voltál a bűnöm! Álmomban egyszer-egyszer olyan bűnös voltam, fölébredve nem mertem az anyám szemébe nézni. Mert veled helytelenkedtem.

GÁBOR

Mindig csak velem?

KISRÉKA

Soha senki mással!

GÁBOR

Megint hozzálódítasz, de nem bánom: úgy legyen. Soha senki mással! Mindig csak velem.

KISRÉKA

Mindig csak veled. Most már tudom, hogy így látlak élősúlyban is: mindig csak teveled.

GÁBOR

Isten, aki hallod az égben az asszonyi beszédet! Jégmadárként jöttél, ugye?

KISRÉKA

Ühüm. A Nagy Romlás felett.

GÁBOR

Fölvetted a virágos mellénykédet, a piros-fekete szoknyádat.

KISRÉKA

Hát anélkül vártál engem? Isten őrizz, csak nem csórén!

GÁBOR

Úgy is elfogadlak.

KISRÉKA

Úgy tán még jobban!

GÁBOR

A régi kedveddel jöttél!

KISRÉKA

Ismered tán a régi kedvemet is? Hát én is ott járkáltam? Az álmaidban?

GÁBOR

Ó, ha csak annyi lett volna! Csak járkálás. Egyéb is volt.

KISRÉKA

Ugyanaz volt? Jézusom, Szűz Máriám! Ugyanaz?

GÁBOR

Erős a gyanúm.

KISRÉKA

Akkor mehetünk gyónni!

GÁBOR

Te már gyóntál egyszer. És reánk szakadt az ég!

KISRÉKA

Reánk szakadt az ég! Nem észleltem. Hát ilyen könnyen szakad benned az ég? Csöppnyi gyónástól?

GÁBOR

Már nem fog szakadni. Már alája tartom ezután a vállam. Csak ne legyen több. Megcsókolják egymást.

KISRÉKA

Ennyi volt. És a te bűnöd?

GÁBOR

Főleg ez volt.

KISRÉKA

Ismerős bűn.

GÁBOR

Szaporítsuk…

Jégmadár, jégmadár,

Piros fejű, kék madár!

Ha szárnyad volt, jégmadár,

Gyalogoshoz mért álltál?

De nem kérdem többé. Soha, soha nem kérdem többé.

KISRÉKA

Ha te vagy a gyalogos, nyugodtan kérdezheted.

RÉKA

Hangja szemből, de ő maga nem látszik. Átkozott légy, Zetelaki Gábor! Átkozott legyek magam is, hogy az életnek visszahoztalak!

GÁBOR

Réka! Réka!

KISRÉKA

Édesanyám! Édesanyám!

GÁBOR

Réka! Réka!

A hang irányába szalad, a hegyekbe.

RÉKA

Hangja. Átkozottak legyünk mind a ketten, Zetelaki Gábor!

A hónak omlása.

KISRÉKA

Édesanyám! Édesanyám, drága!

Bódi kijön a házából.

BÓDI

Kislányom! Gyere vissza!

KISRÉKA

Mi történt itt, Vencel bácsi? Mi történt, mondja meg!

BÓDI

Beléptél te is az életbe. Az élet és a halál kézenfogva jár itt. Ez történt.

KISRÉKA

Menjünk, keressük meg őket!

BÓDI

Több csodára már nincsen reményünk. Ha lenne is: a reá való alkalmatlanságunk immár teljességgel megmutatkozott. Elhúzódnak közelünkből a csodák, el a szárnyas hófajdokkal együtt, amelyek nem nyughatnak már az emberi beszédtől. És ettől a miénktől, amit megnyomorított Kicsi Romlás és Nagy Romlás, kiáltásemlék és földön kúszó suttogás: kiváltképpen messzire menekül minden, ami javunkra lehetne. Bugyogtasd a könnyed, gyermek, a bánatunkat engedjük szabadjára. Hangtalanul, befelé, miként a szivárgás. Árvai Rékát, Zetelaki Gábort az Isten nyugtassa.

KISRÉKA

Mi lesz most már velünk, Vencel bácsi?

BÓDI

Keressük egymást az élők között, míg élünk, és majd kutatni fognak bennünket a halottaink. Csak legyen elég mécsesünk a várakozáshoz…

BÓDI, KISRÉKA

Nekünk a legszebbik estét

Feketeszínre festették,

Feketeszínre festették.

Emberek mint kutató árnyak jönnek lámpással. Aztán a mozdulat megfagy. Az emberi alakok és virrasztó fények benépesítik a színpadot, s a színháztermet is.

MIND

Nekünk a legszebbik estét

Feketeszínre festették,

Feketeszínre festették.

Minket anyánk megátkozott

Mikor a világra hozott,

Mikor a világra hozott.

Azt az átkot tette reánk

Ország, világ legyen hazánk,

Ország, világ legyen hazánk.

Nekünk a legszebbik estét

Feketeszínre festették,

Feketeszínre festették.

SÖTÉT

Csak az emlékezés lámpái égnek.

Jegyzet

Örökké tartó Advent

Amikor szomorúságban fogant reménységben leírtam ezt a szót: Advent –

amikor úgy éreztem, hogy torkomban a keserves szorítást új színdarabommal – időlegesen bár – vigasszal enyhítem –

amikor a folyamatos sikaszói éjszakák hajnalba fordultak –

nem sejtettem, hogy ennek a zúzmarás szónak az értelme oly mélyen sorsomba fonódik.

Advent a Hargitán.

Advent a szívemben, mely enyhületre vágyik apák, anyák, gyermekek és unokák szétszóratásában.

Amely íme, ma este is jelen van, s amelyet újból csak a képzeletem láthat, köszönthet: Isten hozta Önöket a századik előadásra.

Hát akkor szép estét, jó estét és boldogabb felvirradást kívánok mindenkinek a közeli távolból.

Sütő András

A 200. előadásra

Hogy ezután mi történt, hosszadalmas lenne elmesélni.

Most csak a velejét mondom.

Menekíteni kellett.

Isten éltesse és áldja az Advent a Hargitán teljes együttesét.

Hálával és forró köszönettel:

Sütő András

Az erdélyi Advent-turnét 1992 májusában a színház vezetése úgy alakította, hogy a 225. előadásra Marosvásárhelyen kerüljön sor (május 28.). A jubileumra a rendezőhöz címzett sorok:

„Emberi bánat, örök sajogás”

Sík Ferencnek, aki az Adventnek is rendezője

Kedves Feri!

Téged célozlak meg a szavaimmal, meg azzal a kérésemmel, hogy igazságos elosztás végett vennéd át tőlem az elismerésnek, hálának és jó kívánságnak ama virágcsokrait, amelyek a 225. előadás után új sorozat elején megilletik az Advent aranycsapatának tagjait. A főszereplőket éppúgy, mint a betlehemes pásztorokat, avagy a kántáló lányokat.

A darab sikerét, s annak minden következményét (manipulált, olcsó siker, populizmus, népi-nemzeti elmaradottság, sorsproblémák, kollektív nyavalygás stb.) vállalom.

Tenéked és társaidnak sikerült e kettős építkezés. Ha Isten éltet, megpróbáljuk ezt egy következő drámával is.

Nekem nehogy megöregedjetek!

Marosvásárhely

Sütő András

A 250. előadásra 1993. november 3-án Temesváron került sor. A Kétszázötven törvénytelen Advent címmel írt levelet Higyed Imre, a temesvári Csiky Gergely Színház művésze olvasta fel.

Kétszázötven törvénytelen Advent

Színjátékom 250. előadásán Temesvárott köszöntöm a budapesti Nemzeti Színház együttesét.

Elvileg szólván Bukarest mai napig sem vonta vissza tiltakozását.

Azóta lám, elérkeztünk a 250. előadáshoz.

Alkotó szándékaimban erősít engem a vélem rokonlélek: Ablonczy László is, a Nemzeti Színház igazgatója.

Kelt Marosvásárhelyt, 1993 novemberében

A 275. előadásra 1994. február 29-én került sor, melyre az alábbi jó kívánság érkezett:

275

Egyedül a darabot fojtották meg, csapták agyon a pártállam kultúrböllérei.

Azóta eljött az áhított szólásszabadság, az Advent-előadásához senkitől sem kell már piros pecsétet szerezni, direktorok nem emlegetik a mérget, ám a hajdan betiltott darabot sem.

Isten segélje őket közös reményünkben.

Marosvásárhely, 1994 novemberében

Más hivatásos együttes nem mutatta be Sütő András játékát – Romániában sem.

A dicsőszentmártoni amatőr színjátszók előadását említhetjük még, melyre szintén íródott levélke:

Dicsőszentmárton

Advent a Hargitán… Ennek a színdarabnak alig-alig van olyan mozzanata, amely nem a szerzőnek személyes sorsából szakadt ki.

1992 februárjában

Sütő András

Előszó Az ugató madárhoz

Bodor Péter (1788–1849): székely ezermester. 63 méter hosszú, 8 méter széles, vasszeg nélküli fahidat készített a Maros fölé. Marosvásárhelyi zenélő kútjának (1820–22) mását a budapesti Margitszigeten építették föl (1935–36). Akadémiai Kislexikon, Bp., 1989.

Joggal kérdezheti tehát a néző vagy drámám olvasója: miként kerül Bodor Péter az 1851–54 között szervezett Habsburg-ellenes mozgalomba, a Székelyföldön is leleplezett, véresen megtorolt összeesküvés tagjai közé?

Csakis feltámadás útján.

Jómagam ugyanis nem történelmi életrajzot írtam Bodor Péterről, hanem olyan drámát, amelynek cselekménye 1849–55 között zajlik, s amelynek főhőséül a székely ezermester folklorizálódott alakját választottam. Bodor Péter, akár egy Rózsa Sándor, legendás alakká vált az emlékezésben. Életének ellenőrizhető tényei elkeveredtek a költött elemekkel. Ilyenformán jutottam ahhoz a szabadsághoz, amely lehetővé tette történelmi hősöm életének képzeletbeli meghosszabbítását néhány esztendővel.

Eljárásom mentségére szolgál az is, hogy a szabadságharc leverése után sokan kényszerültek bujdosásra, nevük megváltoztatására. Ne feledjük: az a korszak ez, amelyben szinte naponként támadtak tanúk, akik Petőfi Sándort látták hol itt, hol amott fölbukkanni. A remény s a bizonytalanság folyamatos hullámverésében az is előfordulhatott tehát, hogy élő embert soroltak a csatatéren elesettek közé. Erre a lehetőségre támaszkodva éltem magam is a képzelet jogával: „Talán nem is igaz, hogy Kolozsvárott meghalt Bodor Péter.” Fölösleges hangoztatnom, hogy ilyet csak szépíró tehet. Ha történész követi el: a mítoszteremtés útjára téved; félrevezeti olvasóit. A drámaíró szabadsága nagyobb a historikusénál.

Az élő embernek házában elrettentésül szállított koporsó nem Jókai képzeletének műve; akit a 48-as szabadságharc után árulásért, besúgásért erkölcsi halottnak nyilvánítottak, arra egy-egy koporsóval is ráijesztettek a honfiak.

Orbán Balázs emlékiratából idézzük a következőket: „Tapferner major-auditor vérbére soproni törvényszéki elnökség volt, hol, míg közmegvetéssel fordult el mindenki tőle, lelkiismeretének kimaradhatatlan furdalásai üldözték s rabolták el álmait. 1860 egyik sötét éjjelén Sopron utcáján egy gyászos férfiak által képezett menet fáklyák közt koporsót emelve vonult Tapferner szállására, hol a gazdát hon nem találva, hálószobájába, ágya helyére tették le a körülrakott gyertyákkal megvilágított koporsót, s azután szótlanul távoztak. Tapferner, ki lelkiismeretének szemrehányásait a bor mámorába igyekezett már régóta fojtani, hevült fővel lépett szobájába, hol megpillantván a végzetes koporsót, iszonyatos rémület fogta el, egész testében remegve s »kegyelmet« kiáltva rogyott össze. Másnap az őrület előjeleivel futott el Sopronból, s nemsokára elhalt; sírjára egy könny sem hullott, csakis átok és szidalom.”

A koporsós mozzanat Orbán Balázs a „Postaréten elhantolt vértanúk emléke” című emlékirata nyomán került a drámámba.

Sütő András

Az ugató madár

Magyarok három felvonásban

Szereplő személyek

BODOR PÉTER, szobrász-műszerész-építész-geométra

GRÓF RHÉDEY CLAUDIA

PÉ VENCZEL, Marosszék főbírója

PÉ VENCZELNÉ

GERNYESZEGI NÉMETH JÁNOS, a királyi tábla elnöke

NÉMETH JÁNOSNÉ

MIKES MIHÁLY, főügyész

MIKES MIHÁLYNÉ

DÓZSA ISTVÁN, ítélőmester

DÓZSA ISTVÁNNÉ

NEUMANN SÁMUEL, ülnök és elmeorvos

NEUMANN SÁMUELNÉ

UJFALUSSY FERENC, börtönparancsnok

UJFALUSSY FERENCNÉ

MAKK JÓZSEF, tüzér ezredes

SZENTGYÖRGYI ÁBEL, lapszerkesztő

SZENTGYÖRGYI ÁBELNÉ

BERCSÉNYI PÁL, katolikus lelkész

ENYEDI MÁRTON, református lelkész

BOLOND, alias HORVÁTH CSONGOR

KOMISSZÁR, alias TOLDI ZSIGMOND

ZIMMERMANN IGNÁC, börtönőr

SZÉKELY LAJOS, börtönőr

NYÁRÁDI, vendéglős

Egy nyúlszőr kalapos polgár

Káplár

Zenészek:

Prímás

Kontrás

Nagybőgős

Rabok, polgárok, fegyőrök, csendőrök

Első felvonás

Míg a közönség begyűlik, az 1848–49-es magyar szabadságharc dallamait, szózatait, éljenzéseit, szónoklatok foszlányait, ágyúhangjait, lovasrohamok dobaját, gyalogosszázadok vonulását, harangok zúgását halljuk. Szavalat és ének: Talpra magyar! Kossuth híres beszédeinek rövid részletei. A tragikus vég, az összeomlás zenéje.

Kürtszó több irányból, majd fölmegy a függöny. Szín: a város. A levert szabadságharc utáni Marosvásárhely. A látványnak, játéktérnek egyik lehetséges változatát vázoljuk föl.

A Királyi Tábla tűzkárt szenvedett, emeletes épületének jobb- és balszárnya; ezeket a háttérben sokablakos börtön köti össze. A bejárat: kétszárnyú tölgy- vagy vaskapu, egyik végében kiskapuval. A nagykapu homlokzatán fehér nyírfából készült, jól olvasható felirat: J. FRANZ DUX TRANSSYLVANIAE.

Játékterek: a) egész hosszában az utcaként jelzett rivalda, b) középen a kapu mögötti tér, amely a cselekmény következményei szerint: bírósági tárgyalóterem, börtönudvar, vendéglő, c) a főkapu jobb oldalán börtön, bal oldalán Bodor Péter lakása, utca felőli frontján kiskapuval, pihenőpaddal, lámpaoszloppal. Az utcán, közvetlenül a börtönkiskapu mellett őrbódé.

A háttér, amelynek alakzatai az égre rajzolódnak, a városnak mintegy sűrített mása. Templom, jól látható toronyórával, tűzvésztől kormosan. A börtön kőfalai, őrbódéval, ágyúival. A Postarét Golgota-hegye három fekete akasztófával. Kormos falon fehér futórózsa.

A háttéren túli háttér, a hegyeken túli hegyek mintájára a szabadságharcban megszenvedett Erdélynek is metaforikus képe lehet. Tűz és ágyúgolyó károsította, fehér templomtornyok erdejét mutathatná a horizontfüggöny.

Első jelenet

Horváth Csongor, vagyis a Bolond meg a három zenész: Prímás, Kontrás, Nagybőgős. Az őrbódéban Székely Lajos, aki csak akkor lesz látható, mikor elősettenkedik onnan.

BOLOND

Jobbról jön az úton, kollégiumi tanárhoz illő öltözékben, énekelve, mögötte a három zenész lelkesen működve. Ácsi! Ti kísértek engem vagy én benneteket? Nahát akkor! Da capo! Újból kezdi a dalt, a cigányok kísérik.

Vásárhelyi halastó, halastó,

Beleestem lovastól, kocsistól,

Jaj, Istenem, ki vesz ki, hej, de ki vesz ki?

Sajnál-e még engemet valaki?

Jaj, Istenem, ki vesz ki, hej, de ki vesz ki?

Sajnál-e még engemet valaki?

Leinti a zenészeket, s kiáltva kérdi föl az égre. Sajnál-e még engemet valaki? Nem sajnál senki. Zsebéből lapos pálinkásüveget húz elő, odanyújtja a Prímásnak. Ez a tiétek. Köszönöm, hogy elkísértetek. Kérlek: ugyanúgy a koporsómat is!

Prímás elsőnek kortyol, azután a Kontrás és Nagybőgős. Közben – mintha személy szerint is a tiszteletükre szólna – három irányból három trombitaszó hallik. A cigányok zavara. Aztán a város macskaköves utcáin vonuló csendőregységek bakancs- és csizmacsattogása. Őrségváltások, egyebek. Amiként az erdőben madárdal: városunkban fegyveres emberek lábbelicsattogása jelez hajnalt, delet, alkonyatot. A zaj fölerősödik, a zenészek riadtan iszkolnak odébb, ki a színről.

BOLOND

A zajtól ingerülten, körbefigyelve és erős kiáltással. Ruhe! Ruhe, verfluchte Hunde! Csönd. Na! Hogy nyelne el a pokol benneteket! A padra roskadva félig magának, félig képzelt hallgatóságnak szavalva.

Mert hallottuk a szót.

...

A vész kitört. Vérfagylaló keze

Emberfejekkel labdázott az égre,

Emberszívekben dúltak lábai.

...

Most tél van és csend és hó és halál,

A föld megőszült;

Nem hajszálanként, mint a boldog ember,

Egyszerre őszült az meg, mint az Isten,

...

Egy pillanatra elakadva.

mint az Isten… az Isten, aki elborzadott

És bánatában ősz lett és öreg.

SZÉKELY

Aki mindezt az őrbódéból hallgatta, csípőjén hosszú csövű stukkerrel és fenyegetőleg jőve. Mit csinált az öreg, tanár úr? Lenne szíves megismételni?

BOLOND

Ismétlés a tudás anyja. Megőszült.

SZÉKELY

Az Isten.

BOLOND

A fennvaló. Bánatában ősz lett, s én azt kérdem tőle éjjel és nappal: hová tevé boldogtalan fiait? Nem a boldogokat persze, amilyen magad is vagy, Székely Lajos.

SZÉKELY

Kissé röstelkedve. Már hogy lennék!

BOLOND

Székely létedre, dupla székelyként, originaliter is, neved szerint is, azzal a stukkerrel… Magyar rabokat őrizni…

SZÉKELY

Tanár úr, én már megkértem önt…

BOLOND

Hová tevé boldogtalan fiait az Isten?

SZÉKELY

Megkértem önt… szépen kértem… Ne tessék annyit pofázni. Tessék megérteni: a szabadságharcot elvesztettük.

BOLOND

De te azért ne jártasd a szádat, stukkeres foglár! Véred nem hullott, csak az orrod folyt a szabadságért.

SZÉKELY

Hektikás voltam…

BOLOND

És már nem vagy az!

SZÉKELY

Istennek hála. De kérem önt, tanár úr, tessék már a helyzetet, a helyzetünket figyelembe venni.

BOLOND

Melyiket, te töksi? Minden helyzetben egy másik helyzet is benne foglaltatik.

SZÉKELY

Mondom. Ezek ötvenegyben jöttek be, tehát már két esztendeje, hogy Erdélyben állomásoznak a következő osztrák gyalogezredek…

BOLOND

Tudom.

SZÉKELY

Nem tetszik tudni, mert államtitok.

BOLOND

És te kifecseged.

SZÉKELY

Csak önnek mondom el, tanár úr! A huszonnégyes Párma stájerországai, a negyvenegyes Sivkovich bukovinai, meg aztán: negyvenhatos Jellasics, ötvenegyes Károly Ferdinánd, ötvenötös Bianchi galíciai…

BOLOND

Fejét az ég felé emelve, homlokán kopogva. És betéve tudja!

SZÉKELY

Továbbá: nyakunkon a dzsidások, a tüzérezred… Az ágyú felé mutat. …meg a nyolcas csendőrezred.

BOLOND

Legyint. Potomság!

SZÉKELY

Potomság! Ezt mondta Petőfi is Fejéregyházán! Potomság.

BOLOND

Erős dühvel. Ruhe! Nyomorult hektikás! Petőfi nevét ne vedd a szádra!

SZÉKELY

Ne tessék rám kiabálni. Én eltűröm önnek, tanár úr, ám a parancsnokom…

BOLOND

Kérdezd meg Ujfalussy Ferenc, pardon, Franz úrtól: mitől őszült meg az Isten?

SZÉKELY

Ne tessék haragudni…

BOLOND

Attól őszült meg, fiam, hogy édes öcsémet, Károlyt is börtönbe vetették. És fel fogják akasztani. Ordítva. Tudod te ezt? Tudjátok, ti, hitvány janicsárok?

SZÉKELY

Megszeppenten, könyörgő hangon. Janicsárok, de halkabban. Tessék innen odébbállni… Léptek zaja. …jönnek is már! Tessék elvonulni. Bizalmasan. És máskor tessék meggondolni, mit muzsikáltat ön a cigányokkal. Jaj, Istenem, ki húz ki… azt mondják: politikai kérdés.

BOLOND

Hitvány janicsárok! Hitvány janicsárok!

A szín nagyon rövid időre elsötétül. Katonazenekar hangjai, majd kiáltások a háttérben. „Antreten zum Appel! Achtung, achtung! Antreten zum Appel!” Láthatatlan katonai egységek csizma-bakancs csattogása. Aztán újból kigyúl fokozatosan a fény.

Második jelenet

Nagyzenekari kísérettel vegyes kórus hangján, német nyelven az ún. Néphymnus harsog. (A szöveg szerzője Johann Gabriel Seidel, a zenét komponálta: Joseph Haydn.) A börtönudvar bal oldalán bírósági emelvény, jobb oldalán padok, rabokkal tömötten. Háttérben a börtön nyitott ablakainak mindenikében egy-egy rab. Fegyőrök, élükön Zimmermann és Székely. Ujfalussy Ferenc börtönparancsnok a nyitott kapu sarkában várja magas vendégeit. A Néphymnus: „Tartsa Isten, / Óvja Isten / Császárunk s a közhazát!” A kirendelt rabok padsorainak szemközti végében vasketrec, benne Bodor Péter ugyancsak rabruhában. Elmélyülten sakkozik önmagával. A himnusz hangjaira jönnek majd be párosával: Gernyeszegi Németh János és Pé Venczel, Dózsa István és Neumann Sámuel, s egymagában: Mikes Mihály. Prímás, Kontrás, Nagybőgős, majd Komisszár.

PÉ VENCZEL

Miután Németh Jánossal együtt megáll Ujfalussy előtt. Megkezdjük, Ferikém?

UJFALUSSY

Kezdjük, ha te is jónak látod.

PÉ VENCZEL

Jónak látom.

UJFALUSSY

Achtung! Csönd. Pé Venczel és Németh előtt tisztelegve. Kegyelmes főbíró uram, excellenciás elnök úr! Tartsa Isten császárunk s a közhazát!

NÉMETH

Tartsa is, óvja is!

UJFALUSSY

Őrség! Rabság! Tiszte-legj!

Őrség, rabok gyülekezete: „Heil! Heil! Heil!” Németh és Pé Venczel elfoglalja helyét a bírói emelvényen: A himnusz hangja, miközben Dózsa István és Neumann Sámuel jön, megállás, csönd.

UJFALUSSY

Tiszteleg. Ítélőmester és ülnök úr! Ujfalussy börtönparancsnok…

DÓZSA

Tudjuk.

UJFALUSSY

Tartsa Isten! Óvja Isten csá…

NEUMANN

…szárunk s a közhazát! Szervusz!

UJFALUSSY

Őrség, rabság! Tisztelegj!

Őrök, rabok: „Heil, heil, heil!” Dózsa és Neumann elfoglalja helyét a bírói emelvényen. Újból a himnusz refrénje, miközben Mikes jön.

UJFALUSSY

Tiszteleg, majd miután beállt a csönd. Főügyész úrnak alázatosan jelentem…

MIKES

Fölösleges. Bizalmasan Ujfalussyhoz. Csapolt sört ittunk. Most nekem is csapolni kellene. Direkciót mondjál.

UJFALUSSY

Az akasztófától jobbra, húsz méterre. A meszelt árnyékszék. Őrség, rabság! Tiszte-legj!

Őrök, rabok együtt: „Heil! Heil! Heil!” Mikes elsiet a megjelölt irányba, ahonnan később tér meg s foglalja el helyét a hivatali férfiak sorában. Ujfalussy Bodor Péter ketrece mellett áll meg, hogy végighallgassa a közleményeket. Csönd.

NEUMANN

Ünnepélyesen fölállva. Uraim! Vádlottak és elítéltek! Azok számára, akiknek újdonság vagyok, engedtessék meg bemutatkoznom. Doktor Neumann Sámuel elmeorvos vagyok, és egyben a királyi tábla ülnöke. Ülnöki mivoltomban az elnöknek, Gernyeszegi Németh János prezidens urunknak adom át a szót. A szavakat, amelyek az örömnek sugarait lövellik javuló sorsunk egére.

SZENTGYÖRGYI ÁBEL

A rabok közül, rabként. Halljuk, halljuk a sugarak lövellését!

Egy szál kacagó fegyenc, akinek hangja az ijedtségtől hirtelen szakad meg.

UJFALUSSY

Ruhe! Szentgyörgyi Ábel szerkesztő urat fölkérem, szíveskedjék a lövellés dolgában…

SZENTGYÖRGYI ÁBEL

Fölemelkedve. Meá kulpá! Meá kulpá!

NÉMETH

Hangját ünnepélyesen rezegtetve, az immár talpra emelkedett társasághoz. Nos, Josephus Franz Dei gratiae imperator Austriae, rex Hungariae, dux Transsylvaniae etc. az Úrnak 1853. esztendejében mai napon elhatároztuk: a felségáruló, szökött Kossuth Lajos külföldi ügynökei által létrehozott összeesküvésnek utolsó erdélyi fészkeit is mihamarabb meg kell semmisíteni. Mindazok, akik a császári országlásnak Magyarországon és Erdélyben tervezett megbuktatásával és ezen koronaországoknak a monarchia kötelékétőli elszaggatásával egy Kossuth Lajos alatt működendő uralkodást kívántak megvalósítani, méltó büntetésben fognak részesülni. Világos?

SZENTGYÖRGYI ÁBEL

Nagyon is Világos!

PÉ VENCZEL

Ingerülten. Szentgyörgyi Ábel rabtársunkat… Kacagás. …bocsánat, honfitársunkat fölszólítom a tiszteletteljes viselkedésre.

SZENTGYÖRGYI ÁBEL

Meá kulpá!

PÉ VENCZEL

Mikes Mihály főügyész urat hallgassák meg kellő tisztelettel. Misikém, gyere már.

MIKES

Az árnyékszék felől érkezve, hatásnövelő körültekintéssel. Kegyelmi rendelet!

Hatalmas éljenezés, vivátozás, a himnusz végakkordja, majd csönd, amelyet Mikes szavai törnek meg. Bodor sakkozik.

MIKES

Nos, Josephus Franz, Dei gratiae legmagasabb kegyosztó hatalmunk szerint elhatározzuk. Törvényes bizonyítékok híján az összeesküvés vádja alól fölmentetik Zeyk László és nyolcszázhetven társa Marosvásárhelyt, Csíkszeredában, Kolozsvárott et cetera. Így tehát a jelenlévők mindahányan szabad madarakká lettek. Minekünk pedig, akik városunk ügyeit rendezzük, nem kicsiny szerepünk volt a kegyelmi rendelet kieszközölésében. Nem érdem ez! Kötelességünket teljesítettük!

Éljenzés, vivátozás, a himnusz végakkordja, majd csönd.

SZENTGYÖRGYI ÁBEL

A rabok közül kiváltan, harsányan. Tisztelt főbíró úr, főügyész úr, elnök úr és ülnök urak! Szabadulásom és szabadulásunk örömére, a császár őfelsége tiszteletére, kérem tisztelettel, hallgattassék meg rövid versezetem, amely hangzik ekképpen…

Hangok: „Halljuk! Halljuk!”

NÉMETH

Örömmel, örömmel!

SZENTGYÖRGYI ÁBEL

Az igazi poéta tömlöcben is népének lángoszlopa marad, így a szent fát félre nem teheti, szögre nem akaszthatja, hanem elharsogja kelettől nyugatig:

Vidulj, vidulj nemzetünk!

Jobbra fordul életünk, mert:

Ferencünk és Józsefünk

A tátongó szakadékból,

Halálnak torkából

Mentett ki bennünket,

Megszédítetteket…

Csönd.

BODOR PÉTER

Jól hallható sakkfigura-koppantással a ketrecben. Matt! Legyőztem magamat!

UJFALUSSY

Csönd legyen ott, Bodor úr!

Csönd.

SZENTGYÖRGYI ÁBEL

Hála-gálaműsorunk címe: Ferencünk és Józsefünk, vivát, crescat, floreat! Éljen a magyar szabadság!

Rabok viharos tánca, éneke, amelynek refrénje: „Ferencünk és Józsefünk” stb. Prímás, Kontrás, Nagybőgős működik; nincsenek rabruhában. Csattanós, ám műkedvelő szintű finálé után a hivatalos testület elismerő tapsa, éljenezése, melyet Ujfalussy erélyes hangja szakít félbe.

UJFALUSSY

Őrség, rabság, sorakozó! Eskütétel és újabb kegyelmi rendelet következik!

PRÍMÁS

Zimmermannhoz. Nagyságos ezredes úr!

ZIMMERMANN

Ezredes az apád fajankó fia, te vaksi!

KONTRÁS

Nekünk is vége van a háromnapos áristomnak?

NAGYBŐGŐS

Nekünk is megkegyelmezett a császár?

SZÉKELY

Nektek is, de ha még egyszer azt húzzátok, hogy Vásárhelyi halastó, jaj, istenem, ki húz ki…

ZIMMERMANN

Kossuth Lajos, ugyebár!

PRÍMÁS

Soha többet, amíg élünk! Becsületszavamra, mert úgy szép a magyar, ha becsületszavát is adja…

ZIMMERMANN

Az akasztófára mutatva. Ott lesztek szépek, ott fenn, az akasztófán!

ZENÉSZEK

Mind. Jajistenem, ne hagyj el bennünket! Halállal fenyegetnek a muzsikálásért! Hallod, Jézus? Mivel fenyegetnek?

SZÉKELY

Ácsi!

PRÍMÁS

Nagyságos tábornok úr, vakuljak meg mind a négyen mind a nyolc szemünkre, ha még egyszer efféléket muzsikálunk annak a bolondikus tanár úrnak. Essünk elé vásárhelyi halastóba, gödörbe, szakadékba vagy akár a budiba is nyakig, tekintetes uram! Úgy fogunk hallgatni, mint szar a fűbe, süket disznó a búzába, mert némaságban, hallgatásban szép a magyar, hát akkor a cigányprímás, kontrás, nagybőgős, ezredes jóuram?!

ZIMMERMANN

Abtreten! Lelépni!

A zenészek elhordják magukat.

DÓZSA ISTVÁN

Kérem Bodor Péter elővezetését.

UJFALUSSY

Székely, Zimmermann!

A két börtönőr futva jön, és parancsot vár.

UJFALUSSY

Némán inti, hogy a rabot vezessék ki ketrecéből.

ZIMMERMANN

A ketrechez lépve. Tizenhetes! Kilépni!

BODOR

A sakktábla fölé hajolva rá sem hederít a fölszólítóra.

SZÉKELY

Aki szabály szerint a ketrec ajtajának másik oldalán állt meg. Bodor úr! A kegyelmi rendeletek napján bár tessék ide figyelni.

BODOR

Mit akartok?

ZIMMERMANN

Önt elővezetni!

BODOR

Nem óhajtom.

ZIMMERMANN

Parancsot teljesítünk, nem az ön óhaját.

SZÉKELY

Várja önt az egész atyaistenség, Bodor úr.

ZIMMERMANN

Mi az, hogy Bodor úr? Tizenhetes! Vigyázz! Stillstand!

BODOR

Ezen a nyelven az agaraddal beszélj. Mert én nem értem.…

ZIMMERMANN

Három éven át megértette.

BODOR

Mostantól kezdve nem értem.

SZÉKELY

Akkor magyarul mondom. Tessék már kijönni abból a ketrecből!

UJFALUSSY

Türelmetlenül a bírósági asztaltól. Mi lesz ott már?

ZIMMERMANN

Jelentem alássan, nem akar kijönni!

BODOR

Az én ketrecem az én váram.

UJFALUSSY

A ketrec felé jőve. Megbolondult? Először nem akart bemenni. Most meg nem akar kijönni. Heraus! Int a két őrnek, hogy tűnjön el. Azok elhúzódnak. Bizalmas, baráti hangon. Péter, ne szamárkodj. Gyere ki. Szabadlábra helyeztetel.

BODOR

Miért nem ezzel kezdtétek?

UJFALUSSY

Mert e pillanatban ez még államtitok. No, gyere már!

BODOR

Nem kell a szabadláb.

UJFALUSSY

Az Istenre kérlek, Péter!

MIKES

Mi az? Nem kezdjük még?

UJFALUSSY

Újból hivatalosan. Tizenhetes fegyenc! Kivonulni!

BODOR

Se ki, se be! A magam részéről befejeztem a vonulásokat. Befejeztem az ugrándozást a nyelvtan grádicsain: én, te, ő, mi, ti, ők, de főleg Ti – nem érdekeltek. Egyedül csak Én maradtam, solo solissimo.

UJFALUSSY

Urak! Segítsetek! Azt hiszem, megzavarodott.

MIKES

Igyekszik elsőként a ketrechez. Bodor úr, az Istenre kérlek!

BODOR

Tizenhetes! Így szólítsatok!

MIKES

Akkor legyél tizenhetes, de könyörgök, ne marháskodj!

Neumann, Dózsa és Pé Venczel is eléjön. Körülállják a ketrecet. Könyörgő istentisztelet a rácsokon által. Németh a helyén marad.

DÓZSA

Ha nem érdekel a sorsod: a te bajod, Péter. De kötelességed meghallgatni a bíróság végzését.

NEUMANN

Olvassátok be neki a rácsokon keresztül.

PÉ VENCZEL

Lehetetlenség.

NEUMANN

Nem hallja meg?

PÉ VENCZEL

Tiltott eljárás. Az elítéltnek a hadbírósági döntést tiszteletteljes álló helyzetben és szabadon kell meghallgatnia.

BODOR

Szabadon! Az ítélethallgatás a szabadság legszebb állapota!

DÓZSA

Nem akarsz hát a rácsokon kívül kerülni?

BODOR

Honnan tudod, hogy én vagyok belül?

NEUMANN

Mert a kint és bent fogalma egy papagájnak is evidencia.

BODOR

Én úgy látom innen, hogy ti vagytok a rácsok mögött. Be akartok engem csalogatni magatok közé. Rosszat sejtek, sehova se megyek!

MIKES

Ez becsavarodott!

DÓZSA

Megháborodott!

PÉ VENCZEL

Rács mögött képzeli magát szabadnak!

BODOR

Szabadnak – hozzátok képest.

NEUMANN

Hozzánk viszonyítod.

BODOR

Nullát nullához!

NEUMANN

Vigyázz, Péter! Ez nem matematika, hanem politika!

MIKES

Szépen kérlek, Péter…

BODOR

Tizenhetes!

MIKES

Tizenhetes, de ha megkutyálod magad, leszel te még tizennyolcas is. Enyhülten, rábeszélő hangon. Péter, jer oda már elibénk, hallgasd meg a fölmentésedet. Mi könyörögtük ki neked, jóember!

DÓZSA

Jó az, amit csinálsz? Itt és most és nekünk jó lesz ez?

PÉ VENCZEL

A szabadság dupla nulla? Miként fogják ezt Bécsben értelmezni?

BODOR

Ha nem hülyék, úgy, ahogy én is…

NÉMETH

Az asztalról ordítva. Ne könyörögjetek neki! Vesszen a maga dögibe! Én ezt a kutyakomédiát mindjárt berekesztem! Ne élj vissza az elnök urak türelmével!

TÖBBEN

Könyörgő és ijedt hangon. Péter! Szánd meg magad és szabadságodat! Ne élj vissza az elnök urak türelmével!

BODOR

Hat ökörrel se húztok ki!

PÉ VENCZEL

Mi ütött beléd? Csúfot űzöl a bíróságból? A feljebbvalóságból?

BODOR

Álmot láttam.

PÉ VENCZEL

Álmot!

BODOR

Üzent a Fennvaló.

PÉ VENCZEL

Mit üzent?

BODOR

Hogy el ne mozduljak innen. Értem küld valakit.

PÉ VENCZEL

A többihez. Valóban megháborodott!

UJFALUSSY

Székely! Zimmermann! Őrség! A szólítottak mind berohannak és parancsot várnak. Vigyétek innen ezt a ketrecet!

ZIMMERMANN

Rabostul, kapitány úr?

UJFALUSSY

A ketrec megy, a rab helyben marad.

ZIMMERMANN

Parancsként a többihez. A ketrec megy, a rab marad. Az őrök „leemelik” Bodor feje fölül a ketrecet. Hátraviszik. Székely Bodor lábairól leoldja a láncos vasgolyót, kiszedi alóla a széket, s egy visszatérő társával elcipeli a sakkasztalkát is.

DÓZSA

Isten hozott, barátom, közibénk! Ki van most a rácson belül? Ki a rácson kívül? He?

UJFALUSSY

Zimmermann!

Zimmermann futva jön Székellyel. Közreveszik Bodort, miközben az urak elfoglalják a helyüket az emelvényen. Ujfalussy a rab mögött áll. Csönd.

NÉMETH

Mi volt ez, doktor?

NEUMANN

Extrovertált állapotából a fogoly átcsapott introvertált letargiába, miből kifolyólag ellentétébe fordult át a korábban tapasztalt Minderwertigkeitsgefühl érzete, amelynek ugyanis…

NÉMETH

Magyarul, doktor, a kutya mindenségit, ha el is veszett Magyarország, magyarok maradtunk!

NEUMANN

Magyarul a fogoly azt mondta, hogy mindannyian megcsókolhatjuk az északi fertályát.

NÉMETH

Ezért huszonöt botütés járna, nem a jóindulatú szolidaritás részünkről. Hát ezért könyörögtük ki neki a kegyelmet a szebeni katonai bíróságnál? Hát megérdemelte? Mikeshez. Főügyész úr, fegyelmezze meg a rakoncátlan foglyot! Tétesse le vele a fogadalmi esküt! Mert ára is van a szabadulásnak, nem csak haszna és öröme!

MIKES

Tizenhetes fogoly! Térdre! Aztán, hogy az nem mozdul. Ismétlem a törvényes szabályt: térdre!

BODOR

Ó, mily fölemelő és csodálatos a térden kivívott szabadság! Sapkáját levéve fél térdre ereszkedik.

MIKES

Mondja utánam: én, Bodor Péter, esküszöm az élő Istenre, az Atyára, a Fiúra és a Szentlélekre, Isten dicsőséges szülőanyjára, Szűz Máriára és Isten minden szentjeire és kiválasztottaira…

BODOR

Én, Bodor Péter, esküszöm az élő Istenre, az Atyára, a Fiúra és a Szentlélekre, Isten dicsőséges szülőanyjára, Szűz Máriára és Isten minden szentjeire és kiválasztottaira…

MIKES

…hogy mindazt, amit csak megtudtam az ellenem indított pörnek tárgyát képező tényekről…

BODOR

…hogy mindazt, amit csak megtudtam az ellenem indított pörnek tárgyát képező tényekről…

MIKES

…a velem szemben tanúsított börtönbeli…

BODOR

…bánásmódot szigorúan titokban fogom tartani, soha senkinek azt föl nem fedem.

Ettől kezdve, hogy Bodor kiszedte Mikes szájából a szót, és emlékezetéből mondja a szöveget, a főügyész elképedten hallgatja, kezéből szinte kiejti a börtönbeli szabályok könyvét, s az eskünek egy-egy fordulatánál ajka némán remegi a szót.

BODOR

A fentiek magabiztos folytatásaként. Istennek, királynak, hazának, bár utóbbi kettővel nem nagyon dicsekszünk, megjegyzés tőlem, B. P., töretlen hitet, hűséget fogadok, minden felségsértő szándékot magamban megsemmisítek. Kötelezem magamat, hogy eskümnél fogva kész vagyok s leszek fölfedni és megelőzni, szóban és írásban följelenteni minden szándékot és veszedelmet, amely az államot… Pillanatnyi kihagyás.

MIKES

Úgy véli, megint szerepébe kerül. A királyt!

BODOR

Ne-ne! A trónt és a királyt fenyegetné, mivel a királynak nemcsak arra van szüksége, ahová maga is egyedül jár, hanem emellett a trónjára is, kiegészítés újból tőlem, B. P., Isten engem úgy segéljen!

MIKES

Tizenhetes fogoly! Mi volt ez?

BODOR

Fölmondtam a lojalitás-leckét. Annyit tanították itt már, hogy a könyökömön jő ki, meg másutt is, tisztesség ne essék szólván.

MIKES

Tessék fölemelkedni! Bodor nem mozdul. A szebeni törvényszék fölmentő ítéletét tiszteletteljes vigyázzállásban kell meghallgatni. Bodor föláll. Úgy! Fölmentő végzés! Bodor Péter marosvásárhelyi építész-műszerész-geométra és tüzér őrnagy…

Mikes szavait a rabok harsány éljenezése zavarja meg. Ének: „Az Isten tartsa meg, az Isten áldja meg! Éljen, éljen soká!” Trombitaszó.

UJFALUSSY

Jön, mögötte Komisszár. Achtung! Őrség! Vigyázz! Rabság! Abtreten! Lelépés! In-dulj! A rabok kivonulnak. Csönd.

KOMISSZÁR

Főbíró úr! Tisztelt bíróság! Báró Heyerle ezredes, a Mozgó Büntető Bizottmány elnökének személyes megbízásából hozom átadás végett ő császári felségének saját kezűleg jegyzett jóváhagyását azon ítélet ügyében, amely a szebeni törvényszék Bodor Pétert fölmentő végzéseként nullifikáltatva a büntető eljárás ötödik haditörvénycikke alapján módosult.

PÉ VENCZEL

Módosult!

KOMISSZÁR

Módosult! Az iratokat leteszi az asztalra. Senki nem nyúl érte. Csönd. Komisszár távozik. Az urak kézről kézre adják az ítéletet, de senki nem tekint bele. Végül Mikeshez kerül.

MIKES

Nos, Josephus Franz, Dei gratiae imperator Austriae, Dux Transsylvaniae etc. elhatároztuk: minekutána Bodor Péter marosvásárhelyi építész-műszerész-geométra és tüzér őrnagy fegyveres részvétele 1849-ben a császári országlás ellen törvényes bizonyítást nyert, a szebeni haditörvényszék végzését, amelynek alapján kötél általi halálra ítéltetik: jóváhagyjuk. Kelt Bécsben, anno Domini… Vádlott megértette?

BODOR

Értette a nagy nyavalya, hogy mindnyájatokat kitörne! Ezért tettem le a pofabefogási esküt? Hát nem jól sugallta nekem az Isten, hogy maradjak ott a rácsok mögött? Hogy jobb odabent a rabság biztonsága, mint idekint a szabadság veszedelme? Kutyára bízott szalonna lett a szabadságunkból, kuvaszok!

MIKES

Szívemből sajnálom, Bodor Péter, hogy minden segítő szándékunk dugába dőlt. Csönd, csizmakopogás.

Harmadik jelenet

A Komisszár híján az előbbiek, majd Rhédey Claudia.

CLAUDIA

Be, majd megáll Bodor előtt. Lajos, mi történik itten?

BODOR

Tőlük kérdezd. Ők tudják.

PÉ VENCZEL

Kérem jegyzőkönyvbe venni: Rhédey Claudiától először nekem kell megkérdeznem: kinek az engedélyével teszi föl kérdését a kegyelmes grófnő?

CLAUDIA

A belügyminisztérium engedélyével jöttem ide megkérdezni: mi történik itten?

PÉ VENCZEL

Az történik, méltóságos grófnő, hogy ez az ember nem Lajos, hanem Péter. Bodor Péter.

CLAUDIA

Bodor, de nem Péter, hanem ahogy mondom: Lajos. Te miért nem figyelmeztetted őket? Miért nem mondtad, hogy Bodor Lajos vagy?

BODOR

Bosszantott volna, hogy bolondnak néznek.

CLAUDIA

Annyira nem bírják az igazat elviselni?

BODOR

Aki csak most kezd a grófnővel egy húron pendülni. Talán elviselték volna, de nélküled nem tudtam azt bizonyítani. Nélküled én itt Bodor Péter vagyok, akit most fognak akasztani.

CLAUDIA

Megbolondultak az urak?

Berzenkedés a magisztrátus tagjai között.

MIKES

Kegyelmes grófnő! Méltóságodnak, családjának és fejedelmi ősének tisztelőjeként mondom: nem bolondultunk meg. Minekünk, a nemes város magyar vezetőinek nem öröm magyart akasztatni. Mi a felséges császár és a király döntését vagyunk kötelesek végrehajtani, miután Bodor Péter szebeni fölmentését őfelsége nem fogadta el.

CLAUDIA

De tudják önök, hogy akit elítéltek: nem létezik?

MIKES

Mi lennénk a legboldogabbak…

PÉ VENCZEL

Minekünk nem öröm magyart akasztatni!

NEUMANN

Nemzeti gond és lojalitás malomkövei között őrlődünk, méltóságos grófnő!

CLAUDIA

De tudniok kellene, hogy Bodor Péter, a híres-nevezetes székely ezermester, aki hadi tudományokban Gábor Áront is meghaladta, immár nincsen az élők sorában!

BODOR

Nincs!

MIKES

Honnan tudtuk volna, mikor…?

CLAUDIA

Az a Bodor Péter tehát, aki Bem József altábornagy tüzéreinek orgonaágyút, láncos golyót gyártott, és gyutacsüzemet létesített… az a csodálatos férfiú…

BODOR

Na-na!

CLAUDIA

…akinek templomi orgonái szólnak Erdély-szerte… a művészi és tudós képzeletnek ez a hatszárnyú angyala…

BODOR

A csipogóját!

CLAUDIA

…ez a ritka képességekkel megáldott ember 1849. augusztus hatodikán Kolozsvárott Bem Józsefre várván, annak hivatali előszobájában meghalt.

BODOR

Isten nyugtassa meg!

PÉ VENCZEL

Nyugtassa, de akkor ki ez az ember?

BODOR

Hát éppen ez az!

CLAUDIA

Egyszerű, kérem! Bodor Péternek az ikertestvére, Lajos.

NÉMETH

Lajos! Hát ilyet én még… Lajos! Dózsa csitítja.

CLAUDIA

Mindkettőnek az iratai, melyek a halott halotti mivoltát, az élőnek eleven mivoltát törvényesen igazolják, íme, itt vannak, uraim! Átadja Mikesnek.

MIKES

Megvizsgáljuk, méltóságos grófnő. De nem lesz kissé hihetetlen… odafönt?

CLAUDIA

Onnan jövök… odaföntről, nem idelentről, a Tyúkszer utcából.

NEUMANN

Engem ez megnyugtat, és minden kételyt el kell majd oszlatnunk… Ha van rá bizonyíték! Ha vágyaink a kegyelmes grófnő bizonyítékaival kiegészíttetnek…

CLAUDIA

Ebben az országban ma minden hihető és minden hihetetlen. Él-e Petőfi? Meghalt-e Petőfi? Hinni szeretnők, hogy köztünk bujdosik valahol, és rettegünk attól, hogy mégis elesett. De miért ne élne, mikor a fejére vérdíjat tűztek ki? Hol van Kemény Zsigmond? Jókai! Élnek-e még a Telekiek? Sándor és László! Élnek mind a bujdosók, akik álnéven próbálják menteni magokat? Nos, uraim: ha nehezen hiszik el önök is, hogy egyesek élnek még, miért nem tudják elhinni, hogy Bodor Péter meghalt?

MIKES

Mi csak azt mondjuk, hogy esetleg… odafönt… a kétely…

CLAUDIA

Odafönt boldogok, ha valaki, akit ma halálra kellene ítélni, már korábban meghalt.

BODOR

Énekel. Megyek síromba, nyugodalomba…

CLAUDIA

Ne menj sehová! Az urakat pedig fölkérem, kísérjenek el engem Kolozsvárra, hogy megmutassam önöknek a Házsongárdban Bodor Péter sírját. Mikor indulunk?

NÉMETH

Az Úr csodásan működik, és titkát csak az asszonyokkal osztotta meg. Kalapácsütés. Mindent berekesztek.

UJFALUSSY

A fegyőrökhöz. Abtreten!

Bodor mellől a két foglár lelép, kilép.

CLAUDIA

Bodor karjaiban. Te Péter! Majdnem elpatkoltál!

BODOR

Tavaly ősz óta várlak. Csak álmaimban láttalak! Feltámadásom és gyehennám! Nevetés.

A fény fokozatosan kialszik, trombitaszó, majd a vonuló fegyőrök robaja-dobaja.

Negyedik jelenet

Bolond. Talpig gyászban, újságárusként jön, ide-oda bedobván a Székely Gyutacsnak egy-egy példányát.

BOLOND

Megjelent, megjelent, bár a szomszéd följelent, megjelent a Székely Gyutacs! Szabadlábon szerkeszti lapját újból mártír főszerkesztőnk, Szentgyörgyi Ábel! A báró Heyerle katonai bírósági ezredes lett az erdélyi Mozgó Büntető Bizottmány elnöke! Éljen és mozogjon ellenünk báró Heyerle! Halálos ítélet árnyékában a Székelyföld hősei, Kossuth Lajos lelki gyermekei! Gálfi Mihály unitárius ügyvéd, Török János református tanár, Horváth Károly… Horváth Károly, édes öcsém, földbirtokos, életének tavaszi virágzásában, huszonöt évesen…! Megjelent a Székely Gyutacs! Alulírott Horváth Csongor, a császárhoz folyamodom! Horváth Károly helyett engem akasszanak föl, hogy édes öcsém a gyermekeit fölnevelhesse!

Éljen a magyar szabadság! Éljen a besúgó!

Erőt nem vehet rajtunk idegen önkény!

Magyar nem vész el csak magyar által!

Leül a padra és maga-magának szaval.

Sokra sír, sokra vak börtön borul,

Kik élünk, járunk, búsan, szótlanul;

Van, aki felkél és sírván megyen

Új hont keresni túl a tengeren.

Ötödik jelenet

Bolond, Komisszár, Káplár.

BOLOND

Petőfi Sándort láttam álmomban. Halljátok, emberek? Éjszakára hagyjatok nyitva ajtót, ablakot! Sándor kérhet menedéket minden magyartól, minden pillanatban.

KOMISSZÁR

Háta mögött Káplárral megáll Bolond előtt. Milyen Sándor jöhet? Melyik Sándor?

BOLOND

Bach Sándor belügyminiszter úr, kiváló barátom.

KOMISSZÁR

Akkor most velünk jössz, domine!

BOLOND

Hozzá tetszett lódítani, mert én már nemigen.

KOMISSZÁR

Nemigen? Mi ez az öszvérszó?

BOLOND

Se nem szamár, se nem ló.

KOMISSZÁR

Káplár! Pofátlankodásért előszó gyanánt ülepen rúgni!

BOLOND

Miközben a Káplár nekihuzakodik a rúgásnak. Az Istenért, jóemberek! Ne veszítsétek el a fejeteket! Nem elég, hogy elvesztettük a szabadságharcot? Egy rúgás után. Jaj! Jaj, ne! Ne! A második rúgás maradjon nehezebb időkre, mert itt az igazolványom. Káplár felé nyújtja, ám az csak inti, hogy a Komisszár urat illeti. Komisszár úr… tessék ezt gyorsan megnézni, még mielőtt az ön vadszamara tovább rugdosódna!

KOMISSZÁR

Hogy mersz így beszélni? Börtönbe csukatlak.

BOLOND

Ott Magyarországtól már nincs több hely.

KOMISSZÁR

A papírját átveszi. Akasztás után a nyelvedet külön kell majd agyonverni. Ez tehát Neumann doktor hivatalos igazolása.

BOLOND

Tudományosan számon tartott hivatalos hülye vagyok. Így mondják – a nálamnál hülyébbek.

KOMISSZÁR

Horváth Csongor volt magyartanár… labilis idegrendszere, extrovertált hysteroid pszichopata… szülei s a többi… apa moráldebilitása következtében az anya szenzitív schizoid, valamint adaptációs… izé-mizé… doktor Neumann Sámuel. Szabályos és hivatalos diliflepni. Sajnos. Ilyenformán, kedves tanár úr, menjen a fenébe, fogja be a száját, míg nem leszek magam is labilis. Nekem ne politizáljon, ne Petőfi Sándorozzon itt, a schizoid csillagát, mert én úgy rúgom seggbe, hogy extrovertáltan az édes anyukájának az ivartáskájába repül, értem?

BOLOND

Ha meg tetszene ismételni…

KOMISSZÁR

Magából kikelten. Elég! Lelépni!

BOLOND

Oly gyönyörű körmondat volt, akár egy glória… csodás fénykoszorú a nemzeti bölcsesség tar feje fölött. Szalutálva. Gratulálok! Tessék! Székely Gyutacs.

KOMISSZÁR

Haját tépve. Azt a hétfájdalmú, szentséges…

BOLOND

Gyorsan el.

A fény kialszik, közben Claudia kacagása meg a Bodoré hallik.

Hatodik jelenet

Az újból kigyúló fénnyel együtt jön: Claudia, Bodor, később Zimmermann.

CLAUDIA

A börtönudvarról jövet, a börtönkapuban megállva, s a még mindig rabruhás Bodort vizsgálgatva. Akkor tehát így hagyod el a fogvatartási helyet? Díszmagyarban? No! Azért snájdig vagy! Így is tetszel nekem.

BODOR

Meglátod majd a kolozsvári díszegyenruhámat! Zimmermann hozza.

CLAUDIA

Te Péter… Azon a napon, mikor Kolozsvárott… Hamiskásan. …meghaltál, mi volt a rangod? Őrmester?

BODOR

Őrnaszád!

CLAUDIA

Hátba üti. Üresen jár a szád! Hadiférfiú vagy te, de nem hadihajó. Szóval? Leülnek a padra.

BODOR

Őrnagy, mint Petőfi Sándor. De ekkora csatát, mint te mostan: sohase nyertem. Mitől lettél ilyen erős? Ilyen találékony?

CLAUDIA

Kuncog. Emlékszel? Amikor mireánk, feredőző lányokra leselkedtetek fickó legények, a térdem láttán akkorát ugrottál, mint egy baknyúl a hajtásban! Mitől szökkentél akkorát, Péter? Mély hangon. Szerelemből kifolyólag! Hát így.

BODOR

Hm. Akkor még nagyokat tudtam ugrani!

CLAUDIA

Ó, szegény elaggult, kivénhedt és megélemedett…

BODOR

…szenes csutak…

CLAUDIA

…és göcsörtös, pókos lábú…

BODOR

…öreg ló…

CLAUDIA

Öreg lóra könnyebb terhet rakni, márpedig én, tudhatja kend, jó kis terű vagyok… édesanyám jánya vagyok… hogy énekeltük ezt Bözödön? Énekli. Édesanyám jánya vagyok, kerekdinnyefarú vagyok! Annak adok, akinek akarok, mégis egészbe maradok!

BODOR

Halt! Osztozni, pontosabban: osztódni, mégis egészben maradni: matematikai lehetetlenség. Contradictio in adiecto.

CLAUDIA

Asszonyról szólván: tévedni tetszik, Maestro! Az ön matematikája tehát megbukott, a dolog ugyanis: probatum est!

BODOR

Válaszát, kegyelmes grófnő, csak úgy fogadhatom el, ha kerekdinnyefarú énekünkben az a sok mindenki – egyedül én vagyok.

CLAUDIA

Kacagva. Egyedül ti!

BODOR

Mert ők én vagyok, én pedig ők voltunk. Így kell az öreg legénynek belenyugodnia Isten akaratába.

CLAUDIA

Még szerencséd, hogy az örökzöldfélékhez tartozol.

BODOR

Kaktusz, amely hetvenéves korában virágzik… De lesz aztán haddelhadd! Játék, kacagás.

CLAUDIA

Azt is várom, te! Te puszpáng és ébenfa, mely se meg nem vénül, se meg nem pudvásodik.

ZIMMERMANN

Jön a börtönudvaron át.

BODOR

Jön a hülye smasszer, hozza a díszegyenruhámat. Claudia! Azt tudjam legalább, hol vagyok eltemetve? Sokan fogják ezt kérdezni.

CLAUDIA

Suttogó hangon. Kolozsvár, Házsongárd, 849, srégvizavi Szenci Molnár Albert. Nehogy elfelejtsed!

BODOR

Soha, míg élek! A már megérkezett Zimmermannhoz. Üres kézzel, Zimmermann?

ZIMMERMANN

Tisztelettel jelentem, Bodor úr, az ön nevén beraktározott leltári holmi teljes egészében eltűnt. Eltűnt az ugató madár is.

BODOR

Eltűnt vagy ellopták?

ZIMMERMANN

A raktárnok részéről tisztelettel fölajánlom az utóbbi időben kivégzettek vadonatúj vagy alig hordott ruhadarabjait, úgymint: fekete pantalló, sujtás nélkül, de vitézkötéses búzakék atilla, sajnos, föveg nélkül… továbbá…

BODOR

Claudia nevetése közben. Mondd meg a fölötteseidnek, hogy a nekem fölajánlott ruhadarabokat rájuk hagyakozom, és főleg a pantallót. A fekete a színek királynője. Mindenhez megy, de leginkább az akasztófához.

ZIMMERMANN

Jelenteni fogom, jelentem alássan! El.

BODOR

Utánanézve. A madaramat is ellopták.

CLAUDIA

Indulást jelezve. Antreten zum Appel!

BODOR

Teljes létszámban itt vagyok, parancsot várok!

CLAUDIA

Bodor Péter tüzér őrnagyot az én Mozgó Büntető Bizottmányom életfogytiglani szabadságra és szerelmi rabságra ítélte. Fogvatartási helye: Marosvásárhely, Claudia magánzárka!

BODOR

Játékos-rémülten. Atyaságos Isten! Állami közketrecből asszonyi magánzárkába! Cseberből vederbe, vöderből csebörbe, eső elől tóba, miután eben gubát cseréltem, és ott vagyok, ahol a mádi zsidó, bevágok az egy ló közé, cú föl, lovam, Brassóba!

CLAUDIA

Cú föl! Nóta!

Énekelve lépnek be a kiskapun. „Édesanyám jánya vagyok, kerekdinnyefarú vagyok…” A fény fokozatosan kialszik, távoli trombitaszó, majd a karhatalmi egységek vonulásának csattogó hangjai.

Hetedik jelenet

A Székely Bömbölde, amit rajzos feliratos cégtábla is jelez. A háttérben a horizontfüggönyön élesen látható a három akasztófa árnya, a 48-as ágyú és az őrbódé. A vendéglőben hosszú, terített asztal; sorban mereven, ünnepélyesen ülnek az urak. Balról jobbra: Németh, Mikes, Szentgyöngyi, Pé Venczel. Utánuk két hely üresen marad, majd folytatódik a vendégsor: Neumann, Dózsa, Bercsényi, Enyedi. Jobboldalt a falon, pontosabban: a falba építve szószékhez hasonlatos, ám felső felében rácsokkal ellátott tákolmány, benne a három zenész; létra van nekitámasztva. Magyarázat: Erdélyben a Székelyföldön ismert eljárás ez: a vigalmi alkalmakra fölfogadott cigányzenészeket így védik a részeg nótarendelők és verekedők agresszivitásától. A ketrecnek elöl bejárata, hátul kijárata van, afféle vészkijárat, az udvarra vezető. A fokozatosan visszatérő fénnyel fortisszimóban árad a zene is, valamilyen gyors ritmusú erdélyi muzsika.

DÓZSA

Helyéről kelve a cigányok ketrecéhez megy, elveszi a létrát, és lefekteti a fal mellé. Visszalép, s egy intéssel elhallgattatja a bandát.

PRÍMÁS

Kihajolva a fülkéből. Ítélőmester úr! Ki a nótagenerális?

DÓZSA

Nem látod? Én vagyok. Ide fülelni! Mikor a kegyelmes grófnő és Bodor Péter… Lajos megjelenik, abban a szent minutumban: Vásárhelyi halastó, halastó!

Nyivákolás a zenészek között az ijedelemtől.

DÓZSA

Világos?

PRÍMÁS

A dolognak az eleje világos.

DÓZSA

Mi nem világos?

PRÍMÁS

A nótarendelésnek a hátulja nem világos, ítélőmester úr.

DÓZSA

Vagyis?

PRÍMÁS

Vagyis nekünk már az elején tudni kell: áristomot hány napot kapunk az önök által betiltott és megrendelt nótáért?

PÉ VENCZEL

Miután Dózsa őrá vetett kérdő pillantást. Azzal ti ne foglalkozzatok! Nem lesz áristom. Ha, ne adj’ Isten, mégis előfordulna… Meleg étel, húsétel, borocska. Előre tehát ne óbégassatok!

PRÍMÁS

Ez már tiszta beszéd! Mi is művészek vagyunk. A célt nekünk is látni kell!

DÓZSA

Most már elég legyen ott fenn! Nem Kossuth Lajosnak fogadtunk fel benneteket, hogy szüntelen szónokoljatok!

Csönd. Dózsa helyére megy. Kintről kocsizörgés, lónyerítés, majd léptek hangja. Az urak ünnepélyesen várnak.

Nyolcadik jelenet

Az előbbiek, majd Claudia, Bodor és Nyárádi. Láthatatlan jeladásra az urak felállnak, Dózsa fölint a cigányoknak, azok rákezdik: „Vásárhelyi halastó, halastó…” Ezt mindannyian énekelik az elejétől a végéig. Az utolsó két sorát refrénként ismételik. Kart karba öltve, Claudia és Bodor jön. Dózsa intésére csönd.

MIND

Vivat! Crescat! Floreat!

ENYEDI

Imára, testvéreim! Köszönjük néked, Atyánk, hogy a te oltalmadban s a nemzet gondjában együtt lehetünk. Áldott legyen a te neved ama csodatételben, minek folytán Bodor atyánkfia, kiszabadulván a halál szakadékából, immáron boldog hitvestársként is körünkben lehet az ő hitvesével. Áldd meg, Urunk, Rhédey Claudiát, akit mentőangyalként küldtél az ő szerelmes társának segítségére, hogy legyen élet és fény a halálnak sötét hatalmával szemben, ámen!

MIND

Ámen!

Enyedi kimegy a színről. Zene. Dózsa intésére a szomszédos teremből virágcsokrokkal megrakott szekér gördül az ifjú pár elé.

DÓZSA

Méltóságos grófnő és kedves… ezek után miként szólítsalak?

BODOR

Vitéz kóterfái, kis- és nagydutyilaki, lerben hűsölt, császári és királyi sittes vagyok, mindközönségesen Bodor Lajos, alias tizenhetes, néhai akasztófavirág-jelölt, asszonyom oldalán pedig a közügymentes magánboldogság kandidátusa, szolgálatjára!

DÓZSA

Hosszú név… Kobakjára ütögetve. …rövid ész, hadd mondjam inkább: kegyelmes grófnő, kegyelmes gróf úr, gavallériánk virágos szekerét fogadjátok szeretettel!

BODOR

Polgárként fölzüllöttem ugyan az arisztokráciába, s nőmmel egymás terhét hordozzuk immár, de főnemesi rangokon nem osztozkodtunk, nem tudjuk, melyikünké legyen a nagyobbik rész, mivelhogy énnekem éppen semmim sincs, szolgálatjára.

CLAUDIA

Hé, barna hangászok! Vásárhelyi halastó, ne búbánatosan, hanem táncolhatólag!

Gyorsabb ritmusban rázendítenek, Claudia játékos „fölkérésére” Bodor táncra perdül, és legényesen forgatja asszonyát. Az urak a szekérről levett virágcsokrokkal állják körül, s énekelnek, rikkantanak is. Aztán kb. másfél perc múlva a cigányok „behúzzák”. Claudia Bodor vállára hajtja a fejét.

BODOR

Köszönjük a fogadtatást! Mi következik?

NÉMETH

A nemzet létének sine qua nonja az individuális közbátorléti cselekvések permanenciája!

CLAUDIA

Nevet. Püff neki, Lajos!

A zenészek tust húznak.

DÓZSA

Püffre, paffra nem tusolunk, csókák, azt a hétszentségit!

NÉMETH

E fényes igazság alapján és annak következtében, hogy sajnálatos akasztás folytán elnöki hely üresedett, fölkérem Bodor Lajost, legyen ő mostantól a Közbátorléti Nemzeti Védegylet örökös elnöke. Vivat!

MIND

Vivat! Crescat! Floreat!

NÉMETH

Boroskancsóink fülének megragadására fölszólíthatom-e honfitársaimat? Isznak. Elnökünk leszel hát?

BODOR

Az ajánlat megtisztelő. Claudia kedves: jól meggondoltuk magadat? Leül.

CLAUDIA

Ó, de mennyire, drága férjemuram és kalaphordó felettesem, gyémánttal, zafírral kirakott koronája a teremtett világnak.

BODOR

Nűűű?

CLAUDIA

Észbeli gyarapodás jele nála, ha már oldalbordára, csontra bíz valamit szép szerénységgel. Én pedig azt mondom, uraim! Arról van legenda, hogy a kis Jézussal együtt nőtt a szent gyermek ruhácskája, köntöse, kis köpönyege – azt ellenben sose tapasztaltam, hogy az örökös álmokat kergető kicsi Bodornak a meggondoltsága, önérdekének felismerése, magamegőrző készsége együtt nőtt volna az esze tokjával… Szegénykém.

NEUMANN

Mindig csak mások, az elesettek érdekeit nézte!

BODOR

Úgy van! Vivát! Tus, éljenzés.

CLAUDIA

Minden baja abból támad, hogy nem az eszével, hanem a szívével gondolkozik. Még ez is hagyján, ha a szíve belül nyíló ajtó lenne, hogy ő válogassa meg, kit ereszt azon be, és kinek mondja: odakint tágasabb! De mivel erre képtelen, kopogtatás nélkül nyit rá és szakad a nyakába minden népámító futóbolond, minden hazafisággal házaló hitvány kucséber… uraim! Akkor tehát azt mondja most Bodor Lajos: akasztás folytán megüresedett közbátorléti tisztségbe azt dobják fel önök, akinek mindegy, hogy vivát után még visszaesik-e, vagy fennmarad a nemes város népi motívumokkal díszített bitófáján!

PÉ VENCZEL

Méltóságos grófnő! Oly szépen és találóan mondta ezt kegyelmed, hogy meg is sértett minket! Helyeslés. De meg ám! Mert sajnálatos, hogy volt elnökünket, Váradi Józsefet kivégezték Háromszéken, csakhogy nevezett atyánkfia összeesküvőként nyerte el méltó büntetését. Titkos ténykedéséről sajnos nem tudhattunk, különben másra ruháztuk volna közbátorléti bizodalmunkat. Egyletünk ugyanis a magyar nemzetre jellemző királyhűség, a Kossuth által megtagadott monarchia védelmének jegyében működik.

BODOR

Azanyját!

Tus.

DÓZSA

Miazisten ott már megint?! Csönd. Ezek úgy politizálnak ott a ketrecben, mint valami kabinetirodában.

SZENTGYÖRGYI

Claudia elé penderülve. Kegyelmes grófnő! Egressy Béni barátommal és Petőfi Sándorkával tudnám csak állapotunkat lefösteni. Énekli: „Ereszkedik le a felhő, hull a fára őszi eső…” Kész! Nem sírunk. Ne ereszkedjék felhő: az ég szakadjon ránk, akkor sem sírunk. Börtöntitkokat fogok elárulni.

TÖBBEN

Ilyen nincs, hogy börtön! Fogvatartási hely van. Államtitok. A börtönélet: államtitok.

SZENTGYÖRGYI

Párdon! Én nem tettem le a titoktartási esküt.

NEUMANN

Bírósági ülnök, mint magam is, nem piszkolhat a saját ülnöki fészkébe, kegyelmes asszonyom, de ilyen abszurdumot! A törvényesített paranoiának egy ilyen rettegéssel hizlalt kacsacsőrű emlősét látni – hihetetlenség! Tessék elképzelni: az elítélt megfogadja… Kacag. …fölesküszik a Szentháromságra… Atyára, Fiúra s a többi… hogy az égadta világon senkinek el nem árulja, el nem fecsegi… Kacagás. …hétpecsétes lakat alatt fogja tartani a titkot, miszerint… Kacag. miszerint őt… őt magát felakasztották… Kacag. szitává lőtték… Kacag. kerékbe törték… felnégyelték… ezt titkolni kell neki. Kacag és tikog.

CLAUDIA

Jöjjön, doktor, ne tikogjon! Hátba üti. Csönd.

SZENTGYÖRGYI

Én láttam és hallgattam a hajnali derengésben Bodor testvérünk ugató madarát.

PÉ VENCZEL

Milyen volt?

SZENTGYÖRGYI

Madár formája volt! De nem! Hanem inkább… Mint egy deszkaládikó, aminek nyaka nőtt… Kuncogás. De mégsem! Hanem inkább koporsó kürtővel… Nevetés. Bár ez is hozzávetőleges! Hoppá! Heuréka! Tudjátok, milyen volt? Olyan volt, mint amikor tüsszenteni akar az ember, és nem sikerül neki. Ilyen volt!

MIKES

És mit tüsszentett…? Azaz, mit énekelt?

BODOR

Nem énekelt. Ugatott.

DÓZSA

Mit ugatott?

BODOR

Van kutyád?

DÓZSA

Magyar vizsla.

BODOR

Mit ugat?

DÓZSA

Engem például, örömében, amikor meglát.

BODOR

Az egy oligofrén kutya. Az én madaram ilyet nem csinálna. Már ha nem lopták volna el a smasszerek.

NÉMETH

Ugató madár! Éneklő kutya! Kacsacsőrű emlős! Mi történik egy normális agyban, amikor efféléket koncipiál?

Nevetés.

NEUMANN

Komplexus! Egy bizonyos alkotási komplexus, ne firtassuk. Nevetés.

DÓZSA

Látván Bodor ingerültségét. Gádzsók! A nyomomba! Énekel, a zenészek kísérik. „Ugat a kutyám, a Rajna, / Jön a szeretőm, a barna, / Ha barna is…”

BODOR

Öklével az asztalra csap. De firtassuk csak! Mert alkotási komplexus a keresztanyátok kecskebukás ördögűzése nehéznyavalyával komplikálva. Az én madaram azt ugatta, amit a ti szátokból is hallott a börtönudvaron. Nincs fületek hozzá? Némán, elképedten bámulnak rá. Claudia könyörgő tekintetére szelíd hangon folytatja. De hadd mondom el nekik! Azon az őszi éjszakán, amikor a madarat juharfából kifaragtam, és amikor már-már a lélegzetét is hallottam, veszettül ugató kutyák vágódtak neki a börtöncella ablakrácsainak. Úgy láttam, az égből potyognak azok a kutyák! Ne guvadjon a szemetek! Nem háborodtam meg! Akkor sem! Hanem hosszú időbe tellett, amíg káprázatomból magamhoz térve megpillantottam az égen vonuló vadludakat. Azok vonultak délnek és – ugattak, uraim, vakkantottak szabályszerűleg, ahogy annak a napnak a hajnalán már az én juharfa madaram is ugatni kezdett. Boldog mélakórban, csöndes lojalitásban öregedő nemes gyülekezet: a szátok sarkán vigyorgó, csúfondáros mosolyt nem veszem rossz néven tőletek. Nehéz nektek megérteni a vonuló vadludak égi ugatását. Nekem se volt könnyű. Mert csak akkor kezdtem igazi értelme szerint érzékelni a világot és benne magamat: a tizenhetes számú rabot, aki hat hónapja várta már a szebeni katonai törvényszék ítéletét, aztán az utolsó vacsorát a siralomházban, meg a hajnali kivégzést, reménye szerint golyóval, sok-sok fényes lövedékkel a szívében. Golyóban reménykedtem, mert egész testem remegni kezdett, valahányszor a bitó s a kötél eszembe jutott. Bevallom, reszkettem, a fogam is vacogott… hadd kérdezzem hát tőletek: ilyenkor nem ugat a madár?

NEUMANN

De!

BODOR

Hanyatló reménnyel már, Claudiát vártam, akár egy fölmentő sereget. Claudia helyett pedig szív küldte, könnyű kis csomag érkezett számomra, hőn szeretett városomból: a kötélkorszak prosperáló kötélverőinek szép ajándéka! Derék honfitársaim, kényes nyakamra való tekintettel és együttérzésből kötelet küldtek nekem, a hóhér kötelénél puhábbat, selymesebbet… méltóztassatok megtekinteni! Zsebéből előveszi a hóhérkötelet, és annak hurkát a nyakába veti. Egy álomszerű, közös fellobbanás után ugye, milyen példátlan újból a magyar összefogás?! Hát ne ugasson akkor az a madár? Mikes elé lép. Főügyész úr! Szíveskedjél e finom anyagot önkezeddel meggusztálni. Ne félj tőle! Nem tekeredik a nyakadra! Ezzel ugye már gyönyörűség az akasztás?

MIKES

De kérlek…!

BODOR

Be kár! be kár! Nem sikerült! Ez a csodálatos asszony elrontotta az ünnepeteket… egy újabb hűségnyilatkozat hóhéros alkalmát… A kötelet Mikes nyakába veti. Be csodálatos inkarnáció!

MIKES

Miért vagy igazságtalan velem? És velünk?

PÉ VENCZEL

Mindannyiunkkal!

BODOR

Ítéleteitek záró mondatát figyeljétek megvalósultan, oly formában, ahogyan igazságos ajkidról, Mikes Mihály, két magas hangzó szárnyán – kö-tél – tovaröppenve direkt a delikvens nyakába szakad! Ott – azaz itt és ilyen formán materializálódik… Rángatja. – méltóztatol érzékelni?

MIKES

Ez kérlek, dehonesztáló!

BODOR

Úgy van! Minden kötél minden embernek a nyakában dehonesztáló. Ezért kérdem: ilyenkor nem ugat a madár?

PÉ VENCZEL

Ne játssz velünk!

BODOR

A kötelet Pé nyakába veti. Főbíró úr! Engem nem vitt el az ördög, de mivé lett az ország? Kertjeinkben muskotályfürtök helyett sírbogarak és pondrók csüngenek a szőlővesszőkön! Bujdosó magyarok fölött hollók kerengenek a postaréti bitók közelében. A szemünkre, húsunkra várnak, friss eledelre. Főbíró uram, ha már így megkrétázott bennünket a halál: nem ugat a madár?

PÉ VENCZEL

Elismerem, de hagyd abba!

BODOR

Németh nyakában a kötél. Táblaelnök uram! A ránk uszult nemzetiségek a szabadságharc frontjai mögött asszonyokat, gyerekeket és aggokat mészároltak le, s égettek meg elevenen a rájuk gyújtott templomokban. Hát akkor földi hajlékait az Úristen maga sem védelmezi: ugat a madár? Nem csahol az égen a vadlúd? A pacsirta? Nem ugat az egész kurva hétszentséges világ?

NÉMETH

Eszelős kérdések!

BODOR

Dózsát is elkapva. Talpig gyászba roskadt országot faggattok arról, hogy mit ugat a madár? Ezer évig rakta fészkét, hullatta vérét a Kárpátok karéjában, és íme, leverte, talán örökre már a túlerő – ti meg azt kérditek: mit ugat a madár? Ti nem vagytok idevalósiak? Átutazóban vagytok boldogabb országok felé? A kötelet rángatva. Nektek csak boldogan énekel és vidáman fütyül? Nem ugat a madár?

NÉMETH

Könyörgök! Sorstársaid vagyunk!

BODOR

Akkor miért nem ugat nektek is a madár?

NÉMETH

Ne gyalázz bennünket!

BODOR

Miért nincs szamárfületek bár egy lezuhanó élet hangjait meghallani?!

CLAUDIA

Elég! Csillapodj, kedvesem! Nem ők az ellenségeink!

PÉ VENCZEL

Ez már vért kíván!

BODOR

Se jaj, se baj, se romlás? Egyedül a magángyarapodás? A süket isteneket is hiába kérdem: nem ugat a madár?

CLAUDIA

Elég volt! Lefogja. Imádkozva kérlek! Csillapodj, kedvesem.

BODOR

Mondd meg, Claudia, hová valósiak ezek, hogy ilyeneket kérdeznek tőlem? Mit ugat a madár? Mit énekel a kutya és a kacsacsőrű emlős?!

CLAUDIA

Kérem, ne haragudjanak rá! Aki nem érti meg őt: vegye magára az ő börtönemlékeinek súlyát. Drága, jó uram, csillapodj már, ülj vissza mellém!

BODOR

Leverték már a fészket, és talán örök időkre megsemmisítették, és ott borong a tébolydában Széchenyi, és elborult elmével is többet lát nálunknál…

CLAUDIA

Senkit se mérjünk az ő mértékével!

BODOR

Előre látta mindazt, ami megesett velünk, és ez csak kezdete a végnek, a felnégyeltetésnek.

CLAUDIA

Nyugodj meg, drága jó emberem! – az ugató madár elnémult már és a te szabadságodban úgy szólaljon meg minden… a reménység is, ahogyan azt ketten megálmodtuk…

BODOR

Istenem, úristenem… amikor egyszerre szólalt meg itt Magyarországnak minden harangja… Minden beolvasztott harangja a hajdani hazának!

CLAUDIA

Felejtsd el mindazt, ami történt, ami volt…

BODOR

Magyarország harangjait?

CLAUDIA

A lelkedre szakadt iszonyatokat! Mert aki nem felejt, elpusztul! Nem érted? Elpusztul!

BODOR

Majd élnek a kövek és a gutgesinnt magyarok…

CLAUDIA

Ha nem felejtesz, megsemmisülsz, vagy megsemmisítenek!

BODOR

Halálunk az emlékezet… Pusztulásunk a felejtés.

CLAUDIA

Ide azt az átkozott kötelet! Elszedi Némethtől. Nyissatok ablakot! El! Ki vele! Ki innen az ugató madárral, a szívet roncsoló beszéddel! Zene szóljon itt, ne ugató madár! Dózsa intésére a cigányok játszani kezdenek. „Vásárhelyi halastó…” Claudia halkan énekelve vigasztalja Bodort. Az urak döbbenten hallgatnak. Beleestünk lovastól, kocsistól… Ezen gondolkozzál! Jaj, Istenem, ki vesz ki, hej, de ki vesz ki? Bántani senki nem akart, ne haragudj hát senkire. Bodor megértő bólintása. Sajnál-e még engemet valaki? Nem hullatunk befelé sem könnyet, Bodor úr! Megtaláltam az elveszett rézsarkantyút! Eredj, rózsám, keresd meg, sej haj, keresd meg, ha megleled, pengesd meg, pengesd meg. Hát nem ezzel bíztál meg? Vásárhelyi kertek alá nem azért küldted a rózsádat? Nem azért küldtél engemet? Én édes jó uram és Jóistenem!

Függöny.

Második felvonás

Első jelenet

Az utca. Bolond, majd Káplár és Komisszár.

BOLOND

Jön, újságokkal koldusnak öltözve. Megjelent, megjelent, bár a szomszéd följelent! „Talpra magyar!”, jelentsd föl a másik magyart! – megjelent a Székely Gyutacs! Szentgyörgyi Ábel legújabb költeményével! Újabb odamondás önkény szeme közé! Megjelent a Székely Gyutacs! Árulás, besúgás juttatta törvénykézre a székely összeesküvőket!

Gyászba hullott nemzetünk!

Ferencünk és Józsefünk

A tátongó szakadékba,

Halálnak torkába

Taszított bennünket,

Legyőzötteket!

Balról, leshelyéről kiront Káplár, és farba rúgja Bolondot.

BOLOND

Hé! Mi volt ez?

KÁPLÁR

Meghallgattam a versedet!

BOLOND

Irodalomkritikus vagy?

KÁPLÁR

Ne gyalázz, hallod, mert újabbat kapsz! Csak pihenek egy kicsit.

BOLOND

Vidulj, magyar! Árkádiában pihen az önkény! Káplár! Áldjon meg az Isten mind a két lábával!

KÁPLÁR

De többet a türelmemet ne tedd próbára!

BOLOND

De hát mivel…

KÁPLÁR

Ruhe! Gondolj, amit akarsz, de mondd azt, amit kell! Oszolj!

BOLOND

Oszlásnak indult hajdan…

KÁPLÁR

Megmerevedik, szalutál.

KOMISSZÁR

Kezében a Székely Gyutacs egy példányával. Megállás, hé!

BOLOND

Megállás végett lassítám lépteim, szolgálatjára!

KOMISSZÁR

A poéta úr versét olvasd abból a Székely… kapszliból…

BOLOND

Csak gyutacsom van. A kapszli elfogyott!

KOMISSZÁR

Rúgást jelezve. Káplár!

BOLOND

Megjelent a Székely Kapszli!

KOMISSZÁR

Olvasd a verset!

BOLOND

Vidulj, vidulj, nemzetünk!

Ferencünk és Józsefünk

A tátongó szakadékból,

Halálnak torkából

Mentett ki bennünket,

Megszédítetteket!

KOMISSZÁR

Tehát mentett, nem taszított, miként a Tyúkszer utcában már elszavaltad.

BOLOND

Hű! A Tyúkszer utcából indulok, s a Töhötöm téren már fel vagyok jelentve! Ez aztán egy dinamikus társadalom!

KOMISSZÁR

Papírt kérek!

BOLOND

Már mutattam néhányszor. Remélem, nem tetszik érvényteleníteni. Sajnálatos lenne. Tetszik tudni, milyen fáradságos hülyének születni? Ön is tapasztalhatta, kérem, két alkalommal: először, amikor megszületett Toldi Zsigmondnak, kicsi Zsigának…

KOMISSZÁR

Pofa be, tanár úr! Személyét illetőleg folyvást nő bennem a gyanakvás.

BOLOND

Gyanakvás! Jézusom, hát az meg mi lehet?

KOMISSZÁR

Kicsoda ön tulajdonképpen?

BOLOND

Attól tartok, hogy Petőfi Sándor.

KOMISSZÁR

Ne tarts tőle! Hülyéből nem lesz üstökös.

BOLOND

Csak Marosvásárhely komisszárja lehet?

KOMISSZÁR

Káplár!

BOLOND

Jaj, ne! Menekül. Éljen Schwarzenberg Félix és Haynau! Hajnalban húzzák fel őket!

KOMISSZÁR

Hallottuk ezt, Káplár?

KÁPLÁR

Ahogy tetszik gondolni.

KOMISSZÁR

Nem értettem egészen pontosan, de ettől én egyszer gutaütést kapok.

KÁPLÁR

Nem érdemes.

KOMISSZÁR

Gondolod, hogy megannyi álcázott formájában Petőfi lenne?

KÁPLÁR

Mivelhogy Petőfi tekintetes úr biztosan nincs bezárva, álcázott föltűnése nem lehet kizárva. Ha Komisszár úr ezt a kérdést…

KOMISSZÁR

Ruhe! Senkiről nem lehet tudni, kicsoda-micsoda, még arról sem, akiről tudjuk, hogy kicsoda-micsoda, azt a csillagos lángoszlopát! Gyerünk!

A szín elsötétül, majd gyorsan újból kivilágosodik.

Második jelenet

A Székely Bömbölde. Ablakán át az első felvonásbeli városkép látható. Pé Venczel, Nyárádi.

PÉ VENCZEL

Minden rendben, Nyárádi?

NYÁRÁDI

Minden, főbíró úr!

PÉ VENCZEL

Mi a válasz, Nyárádi, akárki keresne?

NYÁRÁDI

A nemes magisztrátus tagjai jöttek volna, de nem jöttek, vis maior! – itt voltak, de már elmentek, második verzió, és ha minden kötél szakad: itt vannak, de csak maguknak, senki másnak, torozás, halotti, nem disznó, szűk családi körben, kácc ki!

PÉ VENCZEL

Borok?

NYÁRÁDI

Mázas kancsókban kitöltve, igényesebb vigalom esetén…

PÉ VENCZEL

Nem lesz vigalom.

NYÁRÁDI

…a kisebbik hordó, félszáraz enyedi leányka, kármentő, bal sarok.

PÉ VENCZEL

Más egyéb?

NYÁRÁDI

Ujfalussy börtönparancsnok úr korábban itt járt, méltóságos uraimék felől érdeklődött, mentében annyit mondott: baj van.

PÉ VENCZEL

Baj?

NYÁRÁDI

Hozzátette még: lehetséges, hogy nagy baj.

PÉ VENCZEL

Minden gyanús mozgást jelenteni. A szeme s a bejárat, Nyárádi. Köszönöm.

Nyárádi el, Pé Venczel az érkezőket fogadja.

Harmadik jelenet

Pé Venczel, majd Bodor, Németh, Mikes, Dózsa, Neumann, Szentgyörgyi.

PÉ VENCZEL

Méltóztassatok helyet foglalni és tudomásul venni, hogy Ujfalussy nem jöhet, aggasztó hírek várhatók tőle.

SZENTGYÖRGYI

Él magyar, áll Buda még!

DÓZSA

Mindennek és mindenkinek állunk elébe!

PÉ VENCZEL

Mert benned megint több a bátorság, mint amennyi járna beléd! Nevetés.

BODOR

Egy kis figyelmet kérek! Most fog megszólalni, hallgassátok azt az órát, a toronyóránkat. Csönd. A toronyóra ötöt üt, Bodor az ujján számolja, majd előveszi zsebóráját. Lássuk csak? Szerkesztő úr, hányat ütött?

SZENTGYÖRGYI

Négyet. Négyet?

BODOR

Főbíró úr?

PÉ VENCZEL

Talán hatot. Nem áll oda az eszem.

BODOR

Ítélőmester úr?

DÓZSA

Mérget veszek rá, hogy hetet.

BODOR

Doktor úr?

NEUMANN

Sose hallgatom. Fejére mutatva. Itt van az én toronyórám.

BODOR

Persze. Mindannyian szentséges individuumok vagyunk, alkat szerint változó fülekkel. A szerkesztő úr négyet hallott, főbíró úr hatot, ítélőmester úr hetet, a meghallgatott toronyóra pedig ötöt ütött, nyolcat mutat, miközben a rendes idő kilenc óra.

NEUMANN

Quod erat demonstrandum!

DÓZSA

Kancsóra magyar! Kortyoljunk bátran!

Bodor kivételével mindenki kancsót emel.

NÉMETH

Magyar ember borát issza, s jól teszi!

SZENTGYÖRGYI

Helyesbít. Bort megissza magyar ember, / Jól teszi. Mihály bátyám ezt így írta.

NÉMETH

Úgy is jól van!

MIKES

Egy pohár bor a hazáért meg nem árt!

DÓZSA

Kettő sem!

NÉMETH

Nemes magisztrátus! Adja Isten és Bodor Lajos honszeretete, hogy mit a múlt héten elakasztott az ugató madár, annak mostan a végére járhassunk! A Közbátorléti Nemzeti Védegylet elnökének egészségére! Vivát!

MIND

Crescat! Floreat!

BODOR

Előre isztok a medve bőrére!

PÉ VENCZEL

Látván, hogy Bodor nem veszi le szemét a postaréti bitófákról. Kedves Lajos! Megígértem a kegyelmes grófnőnek, hogy háttal ültetlek a bitófás kilátásnak. Az ő kedvéért kérlek… ide ülj!

BODOR

Köszönöm. Az a baj, hogy a hátammal is látok.

NEUMANN

Orvosként ismétlem kedves asszonyod szavait: aki nem felejt, elpusztul.

BODOR

És elpusztít másokat is?

NEUMANN

Te másoknak sosem fogsz ártani. Mindig csak magadnak.

BODOR

Éppen most próbálok leszokni róla. Beköltözöm Claudiával egy csigaházba.

SZENTGYÖRGYI

Átok reá, ki elhajítja kezéből a nép zászlaját!

BODOR

Abból, hogy nem cipelek valamit, nem következik, hogy elhajítottam. Meg aztán: csigaházba kibontott zászlóval nem lehet behúzódni. Elakadsz azokon a kis füljáratokon. Vagy a zászlót viszem be, vagy Claudiát! Te melyiket vinnéd?

SZENTGYÖRGYI

Ad absurdum…

DÓZSA

Csigaházi módon megítélve…

PÉ VENCZEL

Szubsztanciális ügyeink vannak! Kedves Lajos! Mi bocsánatot kérünk tőled, ha megbántottunk volna az ugató madár lebecsülésével. De fenntartod, hogy szamárfüleinkkel nem halljuk a nemzet jajszavát? Meggyőződéssel vallod, hogy mi, ennek a meggyötört, fölégetett, szerencsétlen székely városnak a vezetői boldogan füttyögő madarak vagyunk? – és csupán a te ugató szárnyasod híreli a magyarság tragédiáját? Szólj szíved szerint!

BODOR

Szívemből kérlek: ne haragudjatok.

MIKES

Királyi-császári ítéleteket, hadbírósági döntéseket vagyok kénytelen sok esetben kihirdetni. Apám pap volt, engem is annak szánt, végül jogi pályát választottam, de soha egy pillanatra sem lett úrrá rajtam a gyűlölet, a kegyetlenség. Nem mutathatom, mit érzek, amikor netán halálos ítélet szavait továbbítom, ezért megkérdem tőled: felelős a hangszer azért, amit eljátszanak rajta? Hogy mondhattál akkor olyan szörnyűséget, miszerint ünnepünket rontotta el a méltóságos grófnő, amikor téged kiszedett a törvény kezéből? Nincs szavam rá, mennyire örültünk mindannyian, de nem lett volna botorság táncra perdülni? Hogy kidobassuk magunk a hivatalból? Hogy másokat rakjanak helyünkbe? Vérengző és idegen magyargyűlölőket? Fájdalmas, amit rólunk mondtál, Lajos!

BODOR

Bocsássátok meg nekem.

DÓZSA

Fejünkhöz vágtad, hogy talpig gyászban az ország, és mi ezt nem vesszük észre. Talpig gyászban a szívem, de ítélőmesterként nem járhatok feketében, nem provokálhatom a felsőbbséget, mert azonnal kirúgnak. Gutgesinnt magyarok, talpnyalók ugyebár, amiként bennünket neveztél – sokan lesik a helyemet. Majd azokat nézd meg az ítélkezésben! Hát olyan ember vagyok én, hogy még a kutyámat is hülyének tartod? Meglát engem és örömében vakkant, a farkát csóválja… minek nevezted?

BODOR

Oligofrén!

DÓZSA

Oligofrén! Ilyet nem tűrhet el az ember!

BODOR

Ne haragudj rám. A kutyát is megkövetem!

MIKES

Méghogy átutazók lennénk ebben az országban? Hazafisággal házaló kucséberek? Magánhasznot űző jöttmentek Erdélyben? Tudod te, hogy az én családom adta Rákóczi fejedelmünk mellé a hűséges Mikes Kelement? Hogy ott voltunk jóban-rosszban a Báthoryak mellett és Bethlen Gábor szolgálatában is?! Átutazók! Hát igen. Meghatódva. Földi vándorok azon az úton, mely a bölcsőtől a koporsóig vezet, mindannyiunk végső szálláshelyére. Ott majd egyetértünk, és nem fogjuk gyalázni egymást, de már késő lesz…

BODOR

Bocsáss meg nekem.

NEUMANN

A Szentírás tanítása szerint kell most viselkednünk: ki-ki bocsássa meg a másiknak a kínban kimondott szavakat.

Csönd.

PÉ VENCZEL

Akkor hát megemeled te is azt a kancsót, Lajos?

BODOR

Meg. Kivált, hogy ma erősen Péternek érzem magam.

PÉ VENCZEL

Azt ne tedd! Érezz, amit akarsz, bármit, csak azt ne!

BODOR

Pedig muszáj!

PÉ VENCZEL

Muszáj meghalni! Péternek lenni nem kötelező. Pláne, ha nem lehet. Bele kellene nyugodnod már, hogy Péter néhaivá lett, Lajos élővé lett, ügyüket a grófnő az istenek régiójában intézte, rendezte – örök időkre megnyugtatólag. Ne menekülj tehát csigaházba, maradj meg toronygombnak a város életében, a köz javára s a védegylet hasznára!

BODOR

Ki az isten rajong itt egy Bodor Lajosért?

PÉ VENCZEL

Aki kalapot hajigál örömében, ha szóba kerülnek például a Rákócziak, Hunyadiak! Azok is többen voltak, János, Mátyás, Ferenc és György, és első, második!

BODOR

Én vagyok tehát a Bodorok?

PÉ VENCZEL

Visszamenőleg az idők hajnaláig.

BODOR

Akkorákat lódítasz, hogy rezeg a lámpa.

PÉ VENCZEL

Mert íratlan törvény, hogy aki elhíresült a hazában, lobogóvá lett, azt lengetni kell a nép felé!

BODOR

Lobogóval, tehát velem is – a kegyeit keresni?

PÉ VENCZEL

A nép kegye nem szégyen.

BODOR

Ez a kegy némelykor kegyetlen is. Eccer-eccer kötelet küld ajándékba. Ti kaptatok már ilyet?

DÓZSA

Pé Venczel ijedt arcát látva. Igyunk inkább! Hagyjuk az akasztókötelet!

PÉ VENCZEL

Vissza, barátaim! A szubsztanciális dolgokhoz! Ábel! Amit nekünk meséltél, add elé!

SZENTGYÖRGYI

A börtönben tudtam meg, hogy a tizenhetes fogoly, alias Bodor, akkor még Péter, zenélő kutat tervezett a város főterére. Sajnálom, hogy költő létemre, aki még egy marhacédulát is poétikai régióba tudok fölbillenteni, csak gyalogprózai szinten szólhatok erről…

NEUMANN

Bravó! Bravisszimó!

SZENTGYÖRGYI

…a tudós képzeletnek oly merész röptéről, amelyhez foghatót Daidalosz, pardon, Ikarosz óta nem észleltünk Marosvásárhelyt és környékén! Ettől bizony leesne Budának is, Bécsnek is az álla! És kalapot emelne előttünk, a magisztrátus előtt!

BODOR

Aha!

MIKES

Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!

NÉMETH

Derék ember! A koporsóból kitör és eget kér!

BODOR

Nyugalmat óhajtok, nem eget!

DÓZSA

Ábel, fiam! Daidaloszt, Ikaroszt említéd okkal! Itt mellettem Neumann doktor Herákloszt és Micelangéloszt teszi hozzá joggal!

PÉ VENCZEL

Pistuka, húzódj el a doktor mellől! Neumann kuncog.

SZENTGYÖRGYI

És mivel e csodálatos férfiú, kedves barátaim…

BODOR

Hagyd már abba!

PÉ VENCZEL

Az elismerés szavai bántanak? Nevezzünk inkább pártütőnek, felségárulónak?

BODOR

Megtettétek már! Ne dicsérjetek! Zászlóként ne lobogtassatok, ne lengessetek!

MIKES

Nem lenget és nem lobogtat senki! Mi a kifogásod?

BODOR

Az, hogy megint pávatollút akartok a seggembe dugni!

PÉ VENCZEL

Micsodát? És hová?

NÉMETH

Hallatlan!

DÓZSA

Pávatollút?!

NEUMANN

Mert ő egy szerény férfiú! Nem akar idegen tollakkal ékeskedni!

SZENTGYÖRGYI

Zenélő kútjának magassága száznegyven lábnyi!

BODOR

Negyven!

SZENTGYÖRGYI

Átmérője cirka hetven…

BODOR

Harminc!

SZENTGYÖRGYI

Mondd te, ha jobban tudod!

BODOR

Alázatosan hallgatlak!

SZENTGYÖRGYI

Aranyozott kupolájának hegyén Vénusz, a szerelem és szépség istennője fog ragyogni életnagyságban, ugyancsak aranyozottan.

DÓZSA

Az egész ruházattyát fogod aranyazni, vagy pediglen…?

BODOR

Semmi ruházattya nem lesz, csak a vagy pediglent fogom aranyozni…

DÓZSA

Az egészet? Atyaságos…

SZENTGYÖRGYI

Az istennő szobra huszonnégy óránként fordul egyet, hatóránként pedig vízi orgona által szép zeneszám produkáltatik.

MIKES

Mit fog játszani?

BODOR

Bachot!

DÓZSA

Bach Sándort? A belügyminiszterünket?

NÉMETH

Franc a bélibe! Szájára üt.

BODOR

Fölösleges aggodalom! Egy belügyminisztert ki lehet nevezni vagy be lehet zárni, le lehet váltani vagy föl lehet kötni – ez népszokás dolga, de nem lehet őt az én víziorgonámon eljátszani!

PÉ VENCZEL

Álljunksza meg! Nyelvünket ne hagyjuk bolond szamárként a józan észnek elébe nyargalni! Belügyminiszterünk ápropójából a felkötés emlegetését, a felhúzatal szóbahozatalát nem helyeslem, sőt ellenzem!

BODOR

Egyetértek! Okosan szólt a főbíró úr! Ellenezni kell mindent, amire csak titokban vágyunk, ha már lehetetlen a véghezvitele!

PÉ VENCZEL

Nem így gondoltam!

BODOR

Egy másik Bachról, másik németről van szó, a sokgyerekes lipcsei Sebestyénről!

NEUMANN

Újrázzuk máris az orgonaművész fúgáit! Bis, bis! Hogy volt?

DÓZSA

Ne higgy magyar a nímötnek! Bis, bis! Nagyapám volt!

MIKES

Mégis, mégis magyarító javaslattal élek!

BODOR

Mifélével?

MIKES

Megmondom! Taliánok, rómaiak Vénusza helyett az aranyozott kupola hegyén Árpád apánkat szeretném látni!

PÉ VENCZEL

Számból vevé ki…

NÉMETH

Csatlakozom!

SZENTGYÖRGYI

Sok a Vénusz – egyetlen a honalapító! Árpád! Szobrot neki!

BODOR

Gyalogosan-e, vagy lovon?

MIKES

Bátorítólag!

BODOR

Hogyanlag?

MIKES

Lelketöntőleg!

BODOR

Milyenleg?

MIKES

Úgy, hogy fordultában a kupola tetejéről a négy égtáj felé kiáltsa némán: ne bántsd a magyart!

PÉ VENCZEL

Hatalmas erővel pedig a Rákóczi-induló szóljon!

DÓZSA

Ne bántsd a magyart! Ihatunk es!

NÉMETH

Ne bántsa senki, hanem telepedjék már az ülepére!

NEUMANN

Különben lészen sírás és fogaknak csikorgatása!

DÓZSA

Emelintsétek már a kancsókat!

Claudia lép be.

Negyedik jelenet

Előbbiek és Claudia.

AZ URAK MIND

Vivát!

PÉ VENCZEL

Isten hozta, kegyelmes grófnő!

MIKES

Kedves feleséged előtt kérdem tehát: megcsinálod-é fejedelmünk szobrát?

BODOR

Meg én! Csak hát egy kis baj van!

PÉ VENCZEL

Olyan ne legyen! Mindent elintézünk!

BODOR

Nem is bajnak nevezném azt, hanem különbségnek! Olyannak, mit az Isten maga hozott létre, hogy valami értelme is legyen a világnak.

MIKES

Ó, ha egyszerűbben szólnál!

BODOR

No! A szerelem és szépség szobrának feleségem a modellje, mintája a feje búbjától a kicsi lábujjáig!

DÓZSA

Ruházattya nélkül?!

BODOR

Ahogy tárgyaltuk volt.

Az urak elámulnak, de főleg azon, amit lelki szemeikkel látnak.

NÉMETH

Ő maga valóban a szerelem és szépség!

PÉ VENCZEL

Adjátok meg az asszonynak, ami az asszonyé!

SZENTGYÖRGYI

Feleségek felesége!

NEUMANN

Ez az, amitől így sóhajt fel, uraim, a házasságban puhára pácolódott magyar: nincs igazság e földön, mikor ilyet látok: mindenki a saját feleségével, csak én egyedül az enyémmel!

Nevetés.

BODOR

Na mondjátok meg, hogy az istenbe csináljak én ebből Árpád apánkat!

CLAUDIA

Belőlem – apát? És Árpádot?

DÓZSA

Kissé már pityókáson. Szó se volt ilyesmiről, kegyelmes grófnő. Hanem a Vénusz szobrát szerettük volna… Claudia karját simogatja.

BODOR

Szobrot nézni szokás, nem fogdosni!

DÓZSA

Bocsánat!

CLAUDIA

Kancsót inkább nekem is, Pistuka!

DÓZSA

A kék mázas korondi. Tessék! Hiszen azért szálltam ide ki, méltóságos asszony! Semmiképpen sem tárlatlátogatási céllal…

CLAUDIA

Mire iszunk, magisztrátus urak?

NEUMANN

A szépség istennőjére!

SZENTGYÖRGYI

A nagy műre és modelljére!

PÉ VENCZEL

És a második kudarcunkra, kegyelmes asszonyom!

CLAUDIA

A másodikra? Számokban kifejezhetőek a mi kudarcaink?

PÉ VENCZEL

A grófnő kedves férje semmit sem akar vállalni a nemzeti közteherviselésből.

CLAUDIA

Lajos! Megtagadtad az adófizetést?

BODOR

Igen, a véradót! Nincs több vérem politikára és közbátorlétre!

PÉ VENCZEL

Erkölcsi indíttatású hazafias közteherviselés, amire gondoltam.

CLAUDIA

S az én uramat hazafiatlanságban találják vétkesnek?

PÉ VENCZEL

Szó se róla! Hanem a csigaházából szeretnők kicsalogatni.

NEUMANN

Csigabiga, gyere ki…

CLAUDIA

Forró vízbe vele, többször lobbantani, kibújik magától, én ezt így csinálom! Bodor nevet. Most még nevet az öreg csigabiga, de később nagyobb tüzet rakok majd alája. Bodorhoz lép, belekarol. Halljuk az újabb vádiratot!

PÉ VENCZEL

Nem vádirat ez! Mert csak azt mondom, hogy érdemeik szerint ítéljük meg a Bodor testvéreket.

CLAUDIA

Főbíró úr tehát úgy beszél, mintha Heyerle ezredes is köztünk lenne a finom füleivel.

PÉ VENCZEL

Nekünk mindig is úgy kell beszélni. Mert az ezredes úrnak is, meg a falnak is füle van.

DÓZSA

A kancsónak is, hogy ihassunk!

PÉ VENCZEL

Leinti Dózsát. Mit látunk ugyanis? Hogy míg emezt a szerelem kapta el, s a nemzeti ügyet Vénusz-idomokban váltja át testi gyönyörűséggé, addig a másik Bodor…

BODOR

A másik se volt kappan, sem afféle inalágyult salabakter, akinek permanensen fél hatot mutat a palavesszője. Neumann és Dózsa kuncog, Claudia az ujjaival huncutkodik.

PÉ VENCZEL

Hagyjuk a permanens palavesszőket meg a perpetuum mobilét.

NEUMANN

Mobiléról nem volt szó!

PÉ VENCZEL

Ugyanis Pétert, a házsongárdbelit, nem ezek foglalkoztatták! Bem Józsefnek talált föl és gyártott orgonaágyút, az oroszok legnagyobb rémületére!

BODOR

És jómagam ez idő alatt vajon hol lehettem?

PÉ VENCZEL

Ne firtassuk!

NÉMETH

Péter az életét kockáztatta véres csatatereken!

DÓZSA

Pattantyúval és kartáccsal, nem keresztezéssel. Tökbe oltom az almát, kutyába a fülemülét!

BODOR

Ültél-e börtönben?

DÓZSA

A bal fülemre komplett süket vagyok. Nem vittek el katonának.

BODOR

Azért nem tudod, hol kerülnek egy helyre a kutyák és a fülemülék!

SZENTGYÖRGYI

Egyik csillag volt az egen, másik gyalogos ösvenyen, készül máris a versem… He-he!

NEUMANN

Ámuló szemeink előtt halhatatlanság születik helyben!

PÉ VENCZEL

Így nem jutunk semmire!

CLAUDIA

Tisztelt lángoszlop, Szentgyörgyi Ábel! A hazának nem fáj a rossz vers, ahogy a tengernek sem, hogyha beleköpnek. De nekem fáj, ha férjemet pocskondiázza és a fogát akarja kihúzni.

SZENTGYÖRGYI

A fogát?

CLAUDIA

Igen, a rossz rímeivel. Amelyek nem azért kínrímek, mert kínban születnek, hanem mert megkínozzák az ártatlan embert!

MIKES

Nemzeti érzelmeiben Ábel oly vakmerő, hogy költeményei miatt némelykor, saját érdekében áristomba vetjük!

SZENTGYÖRGYI

Nem magyar földön terem a borostyán!

NÉMETH

Elegendő, ha magyar vitéz terem!

PÉ VENCZEL

Megcsappantunk már ebben is! Mert a tegnapi Bodor 48 előtt, a függetlenségi szervezkedés támogatására, horribile dictu! – még bankót is hamisított…

BODOR

Az kellene most nektek?

PÉ VENCZEL

Nem helyeslem, de kérdem: a mi mai Bodorunk nem tagadta-e meg teljesen azt a másikat?

BODOR

Nem tagadta meg!

PÉ VENCZEL

Nem túl hosszú vajon az a damaszkuszi út, mely a közügyi célzatú pénzhamisítástól a csigaházig vezet? Még ha tréfásan mondja is: szomorú, hogy oda zászlót bé nem vihet, hogy a nemzeti gondot, miként a nyitott esernyőt, az ajtón kívül kell letenni.

BODOR

Vigyek be minden közügyet és kormánygondot a hálószobámba? Meg egy müezzint is az ágy alá, hogy á-háillá-hillá-hillá! – folyton felkiabálna rám, amikor éppen gyereket csinálnék!?

MIKES

Blaszfémia!

PÉ VENCZEL

Amikor Bodor Lajos a halál kapujából megtért, a kegyelmes grófnő fölkért bennünket, hogy látogatnánk el Kolozsvárra a Házsongárdba, rójuk le kegyeletünket Bodor Péter fejfájánál. Megvallom, ma már csak erős szégyenérzettel, a csalódás keserűségével tehetnék eleget e fölszólításnak. Mert kérdem én…

BODOR

Ne kérdezz semmit, a máriás Jebuzeusát!

CLAUDIA

Karját fogva. Hagyjad! Beszéljen!

BODOR

De ne mocskoljon engem! Ide hallgass, főbíró! Te jól tudod, mi történt, mi a helyzet, miként maradtam életben!

CLAUDIA

Kérlek, hallgass erről!

BODOR

Nem hallgathatok! Magisztrátusbeli közbátorlétiek, ide figyeljetek! Sajnálatból-e, vagy miből, szolidaritásból, avagy szolgalelkűségből a fejedelmi leszármazott… Claudiára mutat. …követelésére és felelősségére elfogadtatok egy okmányokkal körültámasztott látszatot! Elfogadtátok, jól tudva, hogy amit Claudia elintézett, idelent a szolgák nem merik kétségbe vonni. Ti sem mertétek!

MIKES

Nem akartuk!

CLAUDIA

Péterhez. Hálával nyugtázom!

MIKES

Meg is érdemeljük!

NÉMETH

Magyar nem vész el csak magyar által, halljuk attól a bolond tanártól! Ezt cáfoltuk, amikor megjelent a kegyelmes grófnő. Az igazság helyett megelégedtünk annak tökéletes látszatával!

CLAUDIA

Aki megsemmisíti ezt a látszatot, a férjemet öli meg!

NEUMANN

Neki tessék mondani, könyörgöm, ne nekünk!

BODOR

Megőriznék én minden látszatot! Ha lenne még erőm az önáltatáshoz! Ha szikráját is látnám a szolidaritásnak! Ha nem zsarolnák az élő embert a holttá nyilvánítottal! Ha nem tanulták volna el a bécsi kamarillától a magyar lázongók ellen használt módszert: Utilisieren, oder aufhängen! Hasznosítani, vagy felakasztani! Bámulhatok tehát jobbra és balra, mint Buridán szamara! Az egyik oldalon felkötni, a másikon hasznosítani akarnak!

CLAUDIA

Nem fognak!

BODOR

Főbíró uram! Tessék engem fölakasztatni!

CLAUDIA

Mit beszélsz?!

BODOR

Nem vállalom, hogy a halál hírében bujdosó Bodor Péter magasztalásával az élőt mocskolják és megalázzák!

NEUMANN

Ez önmagára lett féltékeny!

BODOR

Jól rendelte azt az Isten, hogy a legnyugalmasabb állapot a halottak státusa! Ez jól fogott volna nekem is az üldöztetésben! Tessék tudomásul venni, kilépek ebből a státusból!

CLAUDIA

Nem tudod, mit beszélsz! Istenem, nem tudja, mit művel!

BODOR

Gernyeszegi Németh János táblaelnök úr! Szenci Molnár Albert sírjának szomszédságából mondom: önök hullarablók! A holttá nyilvánított Bodor Pétert akarják az érdekeik szekerébe fogni, befelé röhögvén azon, hogy a jó bolondot Lajosnak hívják! Önök ezt a Lajos nevű bujdosót a becsületében mocskolják, így a halottnak immáron semmi kötelezettsége!

CLAUDIA

Kinek beszélsz te most? Kinek beszélsz? Nem látod, hogy vesztedbe rohansz?

BODOR

Az álhalott ezek után visszakövetelheti jogát…

MIKES

Az élethez? Nem követelheti! Mi nem ismerjük azt, aki halott. Mi csak ismertük néhai Bodor Pétert!

BODOR

Bodor Péter követelheti jogát – a felakasztáshoz! Tiszta vizet a pohárba! Nincs szükségem hitványság kegyeire, ám ha más jogom nincs is Magyarországon, annyi van még, hogy újból bezárassatok és elítéljetek! Vissza tehát a csuklómról ellopott bilincset! Vissza a lábvasat, aztán a bitót is, mert akármilyen áron, nemes gyülekezet, sem élőnek, sem halottnak lenni nem érdemes! Csönd.

CLAUDIA

El kell felejtened, amit mondtál, kedves!

BODOR

Csöndesen. Folyvást szűkebbre vonod a menekülés helyét, ahol meghúzódhatom. Felejtsem el a kötélverőket, a bitót, az ugató madarat, az összes fúriákat – és felejtsem el ezután a saját szavaimat is.

NEUMANN

Sátáni kacagással. Még ilyet se hallottam a pácienseim szájából. Az ő joga, hogy felakasztassék – a mi kötelességünk, hogy nyilvánítsuk őt újból vádlottnak!

MIKES

Még hogy mi loptuk le kezéről a bilincset! Kacag.

NÉMETH

Új dilemmába hajszol bennünket: hasznosítani, vagy élőnek nyilvánítani…

PÉ VENCZEL

Most már baj-e, vagy szerencse számodra, Péter, hogy nincs aufhängen, csak utilisieren? Nem akasztunk: hasznosítunk – a köz javára, a nemzet érdekében!

DÓZSA

Hát annyira kibírhatatlan, sőt undorító neked a köz javára élni?

SZENTGYÖRGYI

Élet és halál! A szőnyeg színe és visszája! Kényszerűleg most a visszáját mutatod, Péter, de milyen öröm tudni, hogy színeiben fog újból pompázni az a szőnyeg!

BODOR

Amelynek mind a két oldalát lábbal tapodjátok!

CLAUDIA

Több olajat senki se öntsön a tűzre! Hazamegyünk.

MIKES

Csak azt ajánlanám figyelmébe, méltóságos grófnő, hogy egy tökéletes jogi látszatot megzavarni: életveszélyes. E kényszerű helyzetben pedig nekünk az a Bodor kell, aki „meghalt”, hogy a nemzeti talpraállás ügyében maximális hasznunkra legyen az, amelyik nem halt meg. Saját érdekedben nem hagyhatunk téged halottaidból feltámadni, Péter! Ilyenformán szabadulsz csak meg a kivégzéstől is. Tőlünk ne követelj bilincset, bitót! – nem kapsz! Neked a becsületedre van szükséged – minekünk kizárólag tereád!

BODOR

És azt gondoljátok, hogy meghátrálok? Hát vegyétek tudomásul, hogy bár Nagymajtény után Világosnál törött le a zászló, én ennek az asszonynak a ragaszkodása előtt tettem le a fegyvert. Véle maradok, véle megelégszem. Vigyen el mindenkit és titeket az ördög! Vénusz szobrát befejezem, ha rám szakad az ég, akkor is!

NÉMETH

Ha Bem apó jönne? És ágyút kérne?

BODOR

Meghalt Törökországban!

SZENTGYÖRGYI

Ha Petőfi jönne?

BODOR

Csigaházat álmodott magának ő is a harcok után Háromszéken – Júlia mesélte. Neumannhoz. Doktor úr, hiába somolyogsz! Nem tékozló fiúként térek meg Claudiához és a szobros… álmaimhoz! Nem könnyelmű és iszákos tekergésből jövök! Isten a tanúm rá, hogy mindig minden, ágyú és orgona, gőzmasina és márványszobor, szabadságharc és Claudia egyidejűleg emésztett engem. Isten a megmondhatója, hogy miként kínlódtam én az evezőimmel egyfelé, miközben vitte, sodorta csolnakomat a víz árja másfelé! Sárkányos világ ez a mienk, nem Árkádia! De magamnak azt mondom: elég volt! Közbátorléti Nemzeti Védegylet helyett kétszemélyes Magánbátorléti, családi és művészi védegyletet alapítottunk Rhédey Claudiával – áldja meg az Isten! Jegyezzétek meg hát: magatok ügyében akkor se számítsatok rám, ha lábamnál fogva akasztotok föl, miként a teknősbékát a szakácsné, hogy védőpáncéljából a fejét kicsalva hurokra kapja és torkát elmetssze. Vérét veszi a magányából kiragadottnak, de velem ilyet nem fogtok csinálni! Nem! Megértettétek?

CLAUDIA

Kérem az urakat, hagyjanak egy kicsit magunkra!

DÓZSA

Gyerünk a kármentőbe új hordót csapolni!

Elvonulnak.

Ötödik jelenet

Claudia, Bodor.

CLAUDIA

Péter! Bodor Péter! Én megkínzott és haragra lobbant, drága emberem! Csillapodj! Ki sem mehetünk így az utcára. Az Istenre kérlek, mondd: mi történt veled? Miért hagytál engem cserben? Kétesztendei fáradozásomat, lótásomat-futásomat, megalázó könyörgéseimet Bécsben, Budán és Szebenben, miért vetetted el?

BODOR

De hiszen tudják…!

CLAUDIA

És tudták elejétől fogva! Tudták, hogy mindenkit megvesztegettem és láthattad: velünk együttérző cinkosainkká lettek a veszélyes játékban! El tudtam hitetni velük, hogy nem csak Jókai vészelhet át nehéz időket Sajó név alatt, bár mindenki tudta, ki rejtőzik e kutyanév mögött. Nem csak besúgás van itt, Péter! Embermentés is!

BODOR

Senki ne mentsen engem, ha közben megaláz!

CLAUDIA

Visszaélhetnek a beismerő szavaiddal!

BODOR

Miként, ha eddig is tudták a valót?

CLAUDIA

Tudták, de nem akarták tudni! Most arra kényszerítetted őket, hogy felrúgják a játékot, amelynek tétje az életed! Nem ostobaság ez?!

BODOR

Elfajzott hitvány másolata vagyok önmagamnak? Nem látod, nem hallod, milyen cinikusan alkudoznak a bőrömre?

CLAUDIA

Ha életed a kezükre jutott, nem viselkedhetsz úgy, mint egy Wesselényi a mágnáskaszinóban!

BODOR

Nem! Főleg, mert nem vagyok egy Széchenyi, egy Wesselényi! Megesett papleánynak törvénytelen gyereke vagyok, így hát arcul köphet minden nyavalyás fiskális!

CLAUDIA

Hozzád méltatlan válasz ez, Bodor Péter! Nem emlegettem a származásodat!

BODOR

Nem tűrhetek sértést!

CLAUDIA

Ó, Petur bán, vészesen dagadozik már megint a nyakere! Üsd az orrát, magyar, ki bántja a tied! Üsd, ha csak megfricskáztak is!

BODOR

Csúfolkodol?

CLAUDIA

Tükröt tartok a vérbe borult szemed elé!

BODOR

Harag és szégyen égeti az arcom, te meg oktatsz engem, mint egy iskolás gyereket! Pirongatsz, mint agarat?!

CLAUDIA

Ostoba módon a kezükre játszod magad! Amikor megint lecsapnak rád: talán csak pirongatni fognak?

BODOR

A megaláztatás határát én tudom… én érzem!

CLAUDIA

Mert a szíved ajtaja kívülről nyitható, ám az eszed tokjának belül a retesze, dörömbölhetek én azon! Önérzete, hiúsága dagadozik, mint a tüdő a fazékban!

BODOR

Hiúság? Bujasággal, gyávasággal vádolnak, sőt nemzetárulást emlegetnek! És mert ügyemben terád hallgattak, legyek én most a gutgesinnt magisztrátus törülközője? Az önkény szolgálatában mocskolódott pofájukat szeretnék velem, a nevemmel és becsületemmel a város népe előtt tisztára törülni?

CLAUDIA

Nem oltári szentek ők sem! Gyerünk haza. Vénusz vár!

BODOR

Fölugrik az asztalra. Földicsérik bennem a halálra ítélt bujdosót, hogy aztán megzsarolják az én kisajátított, szerencsétlen életemet? Álhalál – álélet! Kibírhatatlan ez, Claudia!

CLAUDIA

Minden replikáját az asztalnak más irányából mondja. Élsz! Élünk! Emeljen ez mindenek fölé!

BODOR

Egy-egy kancsót is félrevágva mászkálás közben. A szégyenletes türelem árán is?

CLAUDIA

Ó, te Bánk! Te Bánk bánnak soha magyar földön ki nem vesző mása, magyar sértettsége! Hiúsága, gőgje és idétlensége!

BODOR

Idétlenség? Nem tűröm!

CLAUDIA

Buzogj vér! Csak buzogj!

BODOR

Az idétlenséget is a fejemhez vágod? Sértegetésben versenyre kélsz a nemes magisztrátussal!

CLAUDIA

No jöjjön, fiam, buzogjunk haza, míg a szerelem mindent pótol, s a szerelmet nem pótolja semmi. Csönd. Azt a koszorús Jebuzeusát!

BODOR

Leugrik az asztalról. Én veled a vitát befejeztem. Hívatni tetszett, méltóságos asszony! Mi célból?

CLAUDIA

Igyekezzünk! El.

Hatodik jelenet

A színpad néhány másodpercig üres. A söntés irányából az urak éneke hallik: „Kossuth Lajos azt üzente…” Jönnek az urak. Kancsóikat emelgetik összeölelkezve. Dózsa hatalmas lopótökkel hadonászik. Pé Venczel, Németh, Mikes, Dózsa, Neumann, Szentgyörgyi.

DÓZSA

Ácsi! Ácsi! Csönd. Pi-há-nisszi-mó! A falnak is, a kancsónak is, a besúgónak is, a komisszárnak is, a szebeni bíróságnak is füle van. És nekem is fülem van! Halkabban! Kezdik halkan: „Kossuth Lajos azt üzente…” Közben valósággal rájuk szakad hatalmas hangerővel, a három zenész kíséretével az asszonyok hada.

Hetedik jelenet

Előbbiek és Pé Venczelné, Németh Jánosné, Mikes Mihályné, Dózsa Istvánné, Neumann Sámuelné, Ujfalussy Ferencné. Vidám, dinamikus dalt énekelnek, egyik-másik csujogat is. Az urak nem számítottak a jöttükre, ijedten húzódnak összébb; az asszonyok körbetáncolják őket.

UJFALUSSYNÉ

Kárikittyom, édes tyúkom! Kárikittyom, hopp! Csönd.

PÉ VENCZEL

Hát ez mi vala?

UJFALUSSYNÉ

A Közbátorléti Nemzeti Védegylet Honleányai Tagozatának öröme Bodor Lajos házasságának hallatán! Kerestük őt otthonában, nem találtuk, aztán feleszméltünk: ott keressük, hol férjeink domborulnak. Jó helyre jöttünk?

NÉMETHNÉ

Bodor urat és hitvesét fel akarjuk köszönteni!

PÉ VENCZEL

Bodor úr leköszönt.

DÓZSA

Méghozzá duplán. Először leköszönt, mint Lajos, aztán leköszönt, mint Péter, és hárman elmentek! Ők és a grófnő.

PÉ VENCZEL

Ne jártasd a szádat!

DÓZSA

A kezemet inkább. Igyanak a hölgyek!

MIKESNÉ

A grófnőt fel akartuk kérni, hogy lenne fővédnöke a védegyletünknek, és kapcsolódjék be honleányi küzdelmünkbe, a megszállók ellen!

PÉ VENCZEL

A megszállók ellen! A Bach-huszárok bálján! Ahol a piperkőc Heyerle ezredes táncoltatja harcos feleségeinket! Hölgyeink ugyebár, ellágyultan omlanak az önkény karjaiba…

UJFALUSSYNÉ

Megjátsszuk az ellágyulást, de célunk egészen más!

ASSZONYOK

De mennyire más! Huncutkás! Észrevétlen kitolás!

MIKES

Közbátorléti Honleányi Egyletünk nem gyümölcsfát, hanem bolhát telepít mostanság! Tudjátok-e?

MIKESNÉ

Olyan csak egy volt: a Bianchi kaszárnyát rakattuk teli bolhával, ám ez a harci modor igen sokba kerül.

DÓZSÁNÉ

Öt veder bort vitt el a cigányvajda egyszeri telepítésért.

PÉ VENCZEL

A Bach-huszárokkal küzdeni édesebb és eredményesebb!

NEUMANN

Szupécsárdás közben szuperélvezet a tüsszentőpor hatásának élvezete.

UJFALUSSYNÉ

Csúfolkodik doktor az aktivitásunkkal?

NEUMANN

Távol álljon tőlem a lebecsülés gondolata. Mert hiszen jól tudjuk, hölgyeim! – ha Görgeynek, Bem Józsefnek a kegyedékéhez hasonlatos pora nem lett volna, az oroszokat Szibériáig kergettük volna. A magam részéről rendkívüli módon becsülöm a hölgyek erőfeszítését: ha nincs más puskapor – legyen tüsszentőpor a megszállók orrába! Jelszavuk, amely általánossá lett, félelemmel tölti el a megszállókat. Aki minket lebecsül, tüsszögni fog, ce-ce-hapci!… cefetül, bocsánat.

PÉ VENCZEL

Nem kellene táncolni ve… hapci!

MIKES

A Bianchi ezred sok szép fiút ho… ho… hapci! Miazisten, asszony?

DÓZSA

Ellenünk indul ezután a harci… hapci! Melyik szórta itt reánk a port?

PÉ VENCZEL

Amiért nem tudok szupécsárdást…ha-ha-hapci! Ki lehet velem ba-babrálni?

Többen egyszerre vagy egymás után tüsszentenek a férfiak közül. Az asszonyok szórványos, majd együttes nevetése, miközben ujjal mutogatnak a tüsszentő férfiakra. Erre épül a férfiak szövege, kinek-kinek a szavai között egy-egy tüsszentéssel, majd férfiak és nők együttes nevetése már-már fulladásig.

NEUMANN

Saját állásaikat lövik az asszonyok tüsszentőporral!

PÉ VENCZEL

Amiért én nem tudom a szupécsárdást?

MIKES

Dali pár pisztolyom ha lenne…

NÉMETH

Az egri csillagokban is föltűntek…

DÓZSA

Amazonok, lóval! Szóval…

NEUMANN

Az orrukat amúgy magyarosan…

Ezeket a mondatokat ki-ki elismétli, mivel úgy tűnik, a hangzavarban senki sem ért semmit. A kacagók végül eldőlnek, a zenészek rájuk terítik a muzsika leplét, amelytől kezdenek magukhoz térni, s melyik ahogy összeszedi magát, kezd már énekelni, míg a dalt mindnyájan felkapva éneklik. „Vásárhelyi halastó, halastó…”

Nyolcadik jelenet

Előbbiek, Nyárádi. Ahogy a vendéglős megjelenik, Pé Venczel leinti a társaságot.

PÉ VENCZEL

Abbahagyni! Csöndet! Mi van, Nyárádi?

NYÁRÁDI

Bocsánatot kérek! Hogy is mondjam…

NEUMANN

Ex abrupto, Nyárádi!

NYÁRÁDI

Bujdosó magyar kér bebocsáttatást!

PÉ VENCZEL

Megmondta neki?

NYÁRÁDI

Csak annyit, hogy a Tyúkszer utcában is van csárda, szálláshely…

PÉ VENCZEL

Hogy mi a helyzet, közölte vele?

NYÁRÁDI

Bambán mered Pére.

PÉ VENCZEL

Megtücskösödött, Nyárádi? A nemes magisztrátus tagjai jöttek volna, de nem jöttek, vis maior! – itt voltak, de már elmentek, második verzió, és ha minden kötél szakad: itt vannak, de csak maguknak, senki másnak, torozás, halotti, nem disznó, szűk családi körben, kácc ki! Nem ezt kell mondani, Nyárádi?

NYÁRÁDI

Csakhogy kérem…

PÉ VENCZEL

Ne tojóskodjék itt! Rúgja ki, menjen a Tyúkszar-szer utcába, az is jó fogadó! Mondja meg neki, hogy mi is bujdosók vagyunk, ám annyi bujdosó magyar nem fér meg egy helyen. Mondja meg neki, akárki légyen az!

NYÁRÁDI

Méltóságos főbíró úr, én ezt nem mondhatom annak az embernek, mert az nem akárki.

PÉ VENCZEL

Hanem ki?

NYÁRÁDI

Rövid bizonytalankodás után. Petőfi Sándor.

Az asszonyok a meglepetés, az öröm apró sikolyával, hangos sóhajával, jézusmárjázással reagálnak.

PÉ VENCZEL

Petőfi Sándor! Ezt akárki mondhatja. Hogy néz ki a bujdosó?

NYÁRÁDI

Úgy néz ki, mint Petőfi Sándor.

PÉ VENCZEL

Jó! És Petőfi Sándor hogy néz ki?

NYÁRÁDI

Tisztára, mint a költeményei!

SZENTGYÖRGYI

Jól beszél!

PÉ VENCZEL

Például?

NYÁRÁDI

Például fejből emlegetjük a feleségemmel: a Szerelem és pipadal, Mihaszna, hogy a csoroszlya, kopott ló Matildhoz, Carmen lugubre, meg a többi: Est, Pest, Hír, Fütty, Pinty úrfi…

PÉ VENCZEL

Tökéletes személyleírás, a kutyaságos hétszentségit!

SZENTGYÖRGYI

Kidobni! Kihajítani!

NYÁRÁDI

Ezeket nem ismerem!

SZENTGYÖRGYI

Majd én megtanítom rájuk, ha magának így néz ki Petőfi!

NYÁRÁDI

Mit vétettem én, kérem?

PÉ VENCZEL

Nem vétett semmit. Ültesse le a bujdosót, aztán majd kiszólunk.

NYÁRÁDI

Én és Petőfi a konyhában várunk. El.

Kilencedik jelenet

Előbbiek, Nyárádi nélkül.

NEUMANN-NÉ

Befordultam a konyhára! Ezzel fogadjuk, asszonyok!

Asszonyi zsivaj: „Örülni fog neki!” „Rágyújtottam a pipámra!” „Hé, zenészek!” Zenekísérettel kezdik a dalt.

PÉ VENCZEL

Csendet kérek!

NEUMANN

A pipás nemjóját, asszony! Fogd be a szátokat! Csönd.

PÉ VENCZEL

Ismeri-e valamelyikőtök személyesen a költőt? Nem ismeri. Közös véleményre kell jutnunk a dologban.

MIKES

Ha az a bujdosó valóban Petőfi, nem szabad itt köztünk mutatkoznia. Bármennyire fáj is: juridice nem szabad őt látnunk.

UJFALUSSYNÉ

De miért? Mi okból?

MIKES

Mert körözött egyén. Az egész országban és azon túl is: Ausztriában, Moldovában, Havasalföldön, Bukarestben nyomoznak utána. A fejére vérdíjat tűztek ki.

UJFALUSSYNÉ

Azért nem szabad most neki ide belépni?

MIKES

Saját érdekében, asszonyom! Hányan vagyunk itt? Hány tanú előtt igazolódna be, hogy él, köztünk megjelent, mi valamennyien felismertük őt és…

PÉ VENCZEL

És ha felismertük, a törvény szigorával kell azonnal lecsapni rá. Nem én üldözöm, nem mi üldözzük, hanem a törvény! Örömünk és vigaszunk lenne, befogadni és megünnepelni őt. Fáklyászenével kísérnők a szálláshelyére, és ünnepi lakomát rendeznénk, de mi lesz a törvénnyel? Igen, a törvénnyel!

NEUMANN-NÉ

De hát nem isteni parancs a bujdosót megszánni és megsegíteni?

PÉ VENCZEL

Szánjuk, segítsük, de azáltal, hogy felismerjük, ne juttassuk bitófára, a szállásadóit pedig Kufsteinba! Szóljon közületek, amelyik statáriális törvénnyel dacolva börtönbe kívánkozik!

NEUMANN

Börtönbe manapság nem kell kívánkozni: amúgy is bekerül oda az ember, főbíró úr. Más itt a kérdés. Történetesen, hogy Petőfi Sándor, aki örök időkre szóló lelkiismereti válságba sodorta nemzetét…

SZENTGYÖRGYI

Ugyan miért, kedves doktor?

NEUMANN

Mert az általa megszabott erkölcsi magasugrásban a lécet mindig le fogjuk verni! Ezért! Meg azért, hogy íme, azt se tudjuk, itt van-e, ő-e? – máris erkölcsi hibába estünk valamennyien.

UJFALUSSYNÉ

Ne dilemmázzatok! Az én uram börtönparancsnok, minekünk igazán van féltenivalónk, mégis azt mondom: ha Petőfi Sándor kér bebocsáttatást, és tőletek azt kapja válaszul, hogy odakint tágasabb: akkor a bőr süljön le kinek-kinek a közbátorléti magyar pofájáról!

DÓZSA

Eresszük be! Lesz, ami lesz!

MIKES

Mámoros meggondolatlanság!

Erős kopogás az ajtón.

PÉ VENCZEL

Hát ez meg kicsoda?

NEUMANN

Zrínyi Miklós a két Rákóczival.

Tizedik jelenet

Előbbiek és Nyárádi.

NYÁRÁDI

Be.

PÉ VENCZEL

Pillanatnyi helyzetünk a tréfát nem bírja, Sámuel! Mi van, Nyárádi?

NYÁRÁDI

A bujdosó a konyhából is elbujdosott!

PÉ VENCZEL

Mért nem marasztaltad?

NYÁRÁDI

Viharosan távozott.

PÉ VENCZEL

Kár. Nagy kár.

NYÁRÁDI

Ha visszajönne, mit mondjak neki?

PÉ VENCZEL

Későre jár az idő.

NYÁRÁDI

Megértettem, főbíró úr! El.

Tizenegyedik jelenet

PÉ VENCZEL

Énekeljetek, asszonyok!

UJFALUSSYNÉ

Visszacsaljuk! Hé, zenészek!

„Befordultam a konyhára…” A komor és hallgatag Pé Venczel kivételével mindenki énekli harsányan a dalt. Dózsa a lopótökkel vezényel.

Tizenkettedik jelenet

Előbbiek és Bolond.

BOLOND

A zenészek ketrecéből. Petőfire emlékeztető ruházatban. Dicsőséges nagyurak! Csönd. Dicsőséges nagyurak, hát / Hogy vagytok? / Viszket-e úgy egy kicsit a / Nyakatok? / Újdivatú nyakravaló / Készül most / Számotokra… nem cifra, de / Jó szoros.

Döbbenet. Bolond kilép a ketrecből, a létrán ereszkedik lefelé.

PÉ VENCZEL

Riadtan. Ha nem csalódom, megtért a bujdosó!

MIKES

Aki ugyancsak ámulva figyeli a közeledő Bolondot. Visszhangos csizmakopogás. Így tehát, így tehát abból az alkalomból, hogy a másvilágról hál’ istennek rendre minden nagy bujdosónk visszatér: mindannyiunknak szent esküvéssel titoktartást kell fogadnunk. Petőfi Sándort senki sem látta! Átkozott legyen örök időkre, aki a fejére kitűzött vérdíjat Júdásként megkívánná! Tehát senki sem látta!

Bolond megáll néhány lépésre Pé Venczel előtt, háttal a nézőtérnek. Pé Venczel kitárja karját, de egy lépés után megáll, néz merőn. Zene. Az „Ereszkedik le a felhő” című Egressy Béni-dalnak a befejező része, egy szál hegedű hangján. Pé Venczel a habozás pillanatai után határozott léptekkel közelíti meg Bolondot, aztán jobbról, balról veszi szemügyre, majd egyetlen mozdulattal lerántja Bolond álszakállát és üstökét.

PÉ VENCZEL

Hát így állunk, Durumó? Ördögi tréfát űzöl a fejéregyházi mártírból? Avagy a bujdosóból?

BOLOND

Rövid kacagás.

PÉ VENCZEL

Ne kacagj, mert itt helyben nyúzlak meg és csinálok dobot a bőrödből, hogy azon kihirdessük a magyar játékszabályokat! Oltáriszentséggel, nemzeti tragédiával nem játszunk, nem élcelődünk, nem figurázunk! A talpra magyar nem farsangolás, nem ugrabugra!

BOLOND

Készülhetek a nyúzásra? És elevenen?

PÉ VENCZEL

Elevenen – a keblemre! Isten hozott, öcsém! S mivel boldog, hogy nem Petőfi érkezett meg, a cigányokhoz fordul. A magyarok Istenére esküszünk! Szakadjon az a húr!

A Nemzeti dal refrénjét nagy hangerővel kétszer eléneklik. Aztán megállás nélkül a „Vásárhelyi halastó”-ra váltanak át a zenészek. Ének, kancsóemelintés, „bolyongás” a színen; ki-ki mint a saját fájdalmát énekli bele a világba: „Jaj Istenem, ki vesz ki…” stb.

BOLOND

Kissé az urak és a hölgyek fölé magasodva kezd szavalni. Aztán valahányszor újból megszólal, mind magasabbról, végül egy asztalról harsogja a verseket. Láttátok már? Láttátok már a hazatérő gólyákat? Olvastátok a költő sorait? Az örömből fájdalomba hanyatló szavait? Ne maradj Erdélyben, fordulj vissza dél szigetjére, jó gólyamadár!

Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet,

Az élet fagyva van, s megdermedett.

Ne járj a mezőn, temető van ott;

Nem menj a tóra, vértől áradott;

Toronytetőkön nézvén nyughelyet,

Tüzes üszökbe léphetsz, úgy lehet.

Ének, zene.

Vásárhelyi kert alatt, kert alatt,

Rézsarkantyúm ott maradt, ott maradt,

Eredj babám, keresd meg, sejhaj, keresd meg,

Ha megleled, pengesd meg, pengesd meg.

BOLOND

Ti szóltatok, s megint én!

Csak vissza, vissza! Dél szigetje vár;

Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.

Neked két hazát adott végzeted;

Nekünk csak egy volt! az is elveszett!

AZ ASSZONYOK

Nekünk csak egy volt! az is elveszett!

FÉRFIAK

Nekünk csak egy volt! az is elveszett!

SZENTGYÖRGYI

Hatalmas Úristen! Mért tetted ezt velünk?

ASSZONYOK

Éneklik. Jaj, Istenem, ki vesz ki, hej de ki vesz ki? Sajnál-e még engemet valaki? Sajnál-e még? Sajnál-e még? A teremnek más-más pontjáról hangzik a dalfoszlány: Sajnál-e még? – majd együttes, közös akkordban: „…engemet valaki?”

BOLOND

Repülj, repülj és délen valahol

A bujdosókkal ha találkozol:

Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,

Mint oldott kéve, széthull nemzetünk…!

ASSZONYOK

Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,

Mint oldott kéve, széthull nemzetünk…!

PÉ VENCZEL

Gróf Rhédey Claudia és gróf Bodor Lajos Péter nem tudja, hogy pusztulunk, veszünk? Csigaházba húzódva nem félnek ők attól, hogy magukra maradnak? Mire kibújnak onnan, nem lesz már sehol az ország! Sehol a nemzet!

MINDNYÁJAN

Ének. Jaj, Istenem, ki vesz ki, hej de ki vesz ki? Sajnál-e még engemet valaki?

SZENTGYÖRGYI

Nem engemet! Nem tégedet! Hanem bennünket!

FÉRFIAK

Ének.

Sajnál-e még bennünket valaki?

BOLOND

Csak vissza, vissza! Dél szigetje vár;

Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.

MINDNYÁJAN

Neked két hazát adott végzeted;

Nekünk csak egy volt! az is elveszett!

NÉMETH

Nekünk csak egy volt! az is elveszett!

MIKES

Nekünk csak egy volt! az is elveszett!

SZENTGYÖRGYI

Nekünk csak egy volt! az is elveszett!

NEUMANN

Sem győzelem, sem vereség nem örökké tartó! Egyedül az Isten örökkévaló!

DÓZSA

De ha lenne még reményünk: hallja ezt az Úristen odafönt? Hallja szavunkat odafönt az Isten?

BOLOND

Üzenjük a gólyamadárral minden bujdosó magyarnak: „Ha hallanád szavam, tudom mit érzenél: / Szívet cseréljen az, aki hazát cserél!”

UJFALUSSYNÉ

Szívet cseréljen az, aki hazát cserél!

MIKES

Lelket cseréljen az, aki hazát cserél!

SZENTGYÖRGYI

Szívet, lelket cseréljen az, aki hazát cserél!

Erős, egységes éneklés rövid ideig. A városból puskalövések hallatszanak. Fokozatosan beáll a csönd. Ajtódöngetés, majd belép Ujfalussy két pap kíséretében.

Tizenharmadik jelenet

Ujfalussy, Enyedi, Bercsényi és előbbiek.

UJFALUSSY

Nem lehettem köztetek, üzentem, hogy baj van. Csendőrségnek, hóhérnak rabokat kellett kiadnom. A tisztelendő és tiszteletes urak az elítéltekkel virrasztottak a siralomházban. Gálfi Mihályt, Török Jánost és Horváth Károlyt, Kossuth és Makk ezredes által irányított összeesküvőinket egy órával ezelőtt kivégezték. Nem vettétek észre, hogy véres hajnal pirkad ránk a Postarét felől.

A horizontfüggönyön élesen kirajzolódik a három akasztófa három férfi tetemével.

BOLOND

Szívet cseréljen az, aki hazát cserél? Van ennél rosszabb állapot is. Átkozott legyen, aki veletek, a nemesi magisztrátussal elkeveredik! Kivégeztétek az öcsémet…

PÉ VENCZEL

Hazugság!

BOLOND

Hóhérkézre adtátok a testvéremet… azt a gyermeket, hisz nem is volt még nagykorú! Ujfalussy vállát rázza. Hogy tudtatok ilyet tenni! Gyermekgyilkosok!

UJFALUSSY

Tanár úr! Csongor! Ne vádolj igazságtalanul! Horváth Károlyt a szebeni hadbíróság végeztette ki császári jóváhagyással, hát ennyit sem tudsz? Kofák, vénasszonyok módjára vélekedel? Rabtartó létemre magam is nyomorult rab vagyok a szolgálati alávetettségben.

BOLOND

Láttad őt? Ott voltál, amikor…?

UJFALUSSY

Láttam. Ünnepi ruhát öltött… olyan bátran halt meg, hogy mindenkit megszégyenített. Kerestettelek. Nem gondoltam, hogy itt vagy.

BOLOND

Eljöttem újból, bolondként szavalni mindazt, amit öcsém az életével és a halálával mondott el. Doktor úr! Fölmondom az egyezséget! Nem kell a bolondcédulája! A papírját összetépi.

NEUMANN

Rosszul teszed, Csongor!

MIKES

A törvény retroaktív! Visszamenőlegesen is büntet!

BOLOND

Legalább megszabadít a szégyenérzettől.

PÉ VENCZEL

Vigyázz, Csongor! Könnyű a szó, nehéz a só – odalent a sóbányában!

NEUMANN

Mi ütött beléd is? Mi ez a büszkeségjárvány? Az öngyilkosságnak ez a hulláma?

BOLOND

Kifelé indul. A büszkék ott vannak az akasztófákon! Az öngyilkosok sírva vigadoznak. El.

Tizennegyedik jelenet

Előbbiek, Bolond nélkül.

UJFALUSSY

A hullastrázsák le fogják lőni!

NEUMANN

Állj meg, Csongor! Ne rohanj a vesztedbe! Őt is elkapta Bodor betegsége! Semmi veszélyérzet, hanem csak mámoros önérzet és őrült rohanás a puskacső elé! Senki sem vállalja már az óvatos küzdelmet, a Bethlen Gábor-i kényszerű képmutatást, az életmentő, álorcás ténykedést. Forró, büszke fejét lám, Bodor Péter is rövid ideig hajlandó volt elkendőzni, ám a hiúság és a kivagyiság, az igazi természete, mint vér a kötésen, újból kiütött belőle. Különös kegyelme lész az Istennek, ha ezek a puskapor-emberek elkerülik a halált, amely minden magyarnak ott leselkedik az ablaka alatt.

ENYEDI

Imádkozzunk.

A szemközti vártemplom orgonájának hangja: gyászmuzsika.

BERCSÉNYI

Istenünk, Jóatyánk, könyörülj rajtunk, és vedd oltalmadba a mi fiainkat, halálra kiszemelt bátor testvéreinket.

ENYEDI

Bocsásd meg gyarlóságunkat, szívünkben az erős indulatot, amely az egekig kiált föl: miért, Uram? Miért pusztítható, üldözhető és irtható a vérözön után is nemzetünk színe-virága? Fogd le, Uram, a népirtó kezeket, könyörülj rajtunk, mert nemzetünk gyökerére vettetett a fejsze!

BERCSÉNYI

Adoremus in aeternum – sanctissimum sacraméntum – Laudate Dominum omnes géntes – laudáté éum omnes populi… Ámen.

MIND

Ámen.

ENYEDI

Istenünk, hozd el a mi békességünket, a mi reménységünket a megmaradásban, ámen.

MIND

Ámen.

Az orgonamuzsika fortissimóba erősödik, mindenki a bitófákat nézi.

Lassú függöny.

Harmadik felvonás

Első jelenet

Bodor Péter műterme. Ez a hely eleven színeiben elüt a díszlet egészének komorságától. „A boldogság szigete.” Fontosabb elemei közé tartozik egy ajtóküszöb, amely – ha rálépnek – elindítja a pénzhamisító gépet a pincében, három kagylófotel, asztal, pamlag, spanyolfal, a fal, vagy képzelt mennyezeten a „pénzkiadó” szerkentyű, amely a papírpénzt kiadja vagy „földre hullatja”, mint falevelet.

Amikor a függöny fölmegy, senki sincs a színen. Édes, bukolikus zene, majd egy szál dallam fuvolán előadva.

Bodor, Claudia.

BODOR

Fuvolázva és táncosan robban be a színre, görög kecskepásztornak – a Longosz regényéből ismert Daphnisznak öltözve. Ruházata tunikaszerű, rövid ujjas, övvel leszorítva. Lábán saru. Letáncol egy kört, majd szól, kiált. Hol vagy, oh, hol vagy szerelmem, Chloé, te gyönge pásztorlányka? Újból ugrál, fuvolázik. Hol vagy, oh, hol vagy szerelmem?

CLAUDIA

Váratlanul a még hideg idő szerint öltözve, bundában. Látni sem akarlak! Akit én kihúzok folyton a csávából és szántszándékkal újból vesztébe rohan; látni nem akarom. Mi ez a…?

BODOR

Nem ismered föl a te Daphniszodat, gyönge pásztorlányka? Szerelmem, Chloé! Hűs árnyékban is tűzben ég a testem, vágyik teutánad! Fuvola, ugrabugra, megállás.

CLAUDIA

Magadnak űzd a régi játékunkat, ha vénségedre sem nőtt be a fejed lágya! El a spanyolfal mögé.

BODOR

Fuvola, ugrabugra, hirtelen megállás. Vénségemre? Így mondtad?

CLAUDIA

Hangja. Úgy!

BODOR

Így csak én beszélhetek magamról! Te azt nem mondhatod!

CLAUDIA

Nem a vénséged, hanem a fejed lágya ellen támadt kifogásom!

BODOR

Akkor az más! Fuvola, ugrabugra. Ó, nimfák, segítsetek! Enyhüljön irántam a kecskepásztor-lányka! Úgy szenvedek, majd meghalok, pedig se bárányom, se gidám nem veszett el! Claudia! Nagy meglepetés vár ma tereád! Fuvola. Chloé, Chloé, te muzsikalányka! Mindegyre tovatűnő alakja vágyamnak! Jer elé, hogy megcsókolhassalak! Mit tegyek már? Nem bírok magammal.

CLAUDIA

Hangja. Játssz a fuvoládon!

BODOR

Nélküled nem fuvolázok!

CLAUDIA

Kilép Chloénak öltözve, azaz inkább Chloénak vetkőzve. Hol vagy, te fuvolás kecskepásztor? Ó, Daphnisz!

Zene, fuvola, Claudia tánca.

BODOR

Chloé! Chloé! A szíve megenyhült irántam!

CLAUDIA

Ha majd benő a fejed lágya!

BODOR

Magához kapja. Szép szemei szelídek, mint a gesztenye, haja hullámjáték, arca fehérebb, mint a frissen fejt kecsketej!

CLAUDIA

Ne kecskézz már! Mi a meglepetés?

BODOR

Sort kerítünk reá, de menjünk egyszer végig a három stáción! Csók, ölelés, lefekvés.

CLAUDIA

Türtőztesd magad!

BODOR

Megesküszöm a kecskékre…

CLAUDIA

Már megint a kecskék!

BODOR

Vénusz tüze éget, hevít, és ha csak meglátlak, keresem folyton a szerelmi megnyugvás végső állomását. Derékon kapja.

CLAUDIA

Nincs mászkálás rózsaágyra, fehér liliomra! Eressz!

BODOR

Na! Visszakarattyolást ne halljak!

CLAUDIA

Karattyol a keresztanyád! Ha görög vagy, beszélj szebben! Ne-ne-nene! Nem oda Buda! Mit akarsz?

BODOR

Ha kérded, akkor már tudod! Reménnyel. Gyerünk, gyerünk, amíg nem késő!

CLAUDIA

Futva menjünk?

BODOR

Nincs orvosság, nincs ital, nincs varázs, sem ének, szózat, imádság, amely meggyógyítaná a szerelmi fájdalmat, egyedül a csók, ölelés, meg a harmadik stáció!

CLAUDIA

Nincs orvosság, ital, varázs, ének és szózat…

BODOR

Be szépen beszélsz, míg én szépen cselekednék!

CLAUDIA

Huzakodásban. Estétől reggelig szeressük egymást és ne hunyjuk le szemünket, miként a baglyok?

BODOR

Miként a fülesbaglyok, hu-hu!

CLAUDIA

Uhu! Uhu! Be jó! Szállj le rólam!

BODOR

Szállj le rólam! Ilyet Chloé Daphnisznak nem mondott! Dühösen. Ilyet csak te mondasz! Mert úgy teszel, mintha játszanál, de te nem játszol! Te csalsz! Hazudsz! Képmutatóskodol!

CLAUDIA

Csalok, csalok és képmutatóskodom! Mert minden kedvem összetörted! Rémületbe taszítottál engem! Térdig koptatom érted a lábam, elviselek minden megaláztatást, csak kimentselek valamiképpen, és te mindezt a gőgöddel… Az ostoba büszkeségeddel hiábavalóvá teszed…

BODOR

Elég! Ne folytasd. Bocsáss meg. Bocsáss meg! Tudod, kedvesem, van valami az emberben… mindenkiben, ha gyávaság, hitványság ki nem ölte a lelkéből… van valami, valaki… Az parancsol. Ő az, aki nem hallgat rád… rám se!

CLAUDIA

Fejét keblére vonja. Igen. Nem hallgat az érdekeinkre sem. Ez a magyarok Istene. Fejedben a konokság istene. Tájékozatlan isten. Nincs tudomása a halálról. Nem ismeri. Akár a gyermek. Nem ismeri a tüzet sem. Játszani akar vele.

BODOR

Hosszú hallgatás után. Mi muzsikál itt a szíved táján, te muzsikalányka?

CLAUDIA

Csitt! Megszólalt a kedves. Fecskétől űzött tücsök menekült ide a rétről.

BODOR

Jézusmárjám! Keblébe nyúl. Szabadítsalak meg tőle! A nyavalyás tücsöktől.

CLAUDIA

Ne-ne! Hadd cirpeljen itt nekem!

BODOR

Hallgassam legalább.

CLAUDIA

De csak szép szelíden!

BODOR

Mint a harmathullás. Fejét Claudia keblére hajtja. Halk zene. Nem tücsök ez! Valami más! Valami más. Csönd.

CLAUDIA

Erősen Péternek érzed magad?

BODOR

Erősen és mindörökre Péternek.

CLAUDIA

Én meg anyának.

BODOR

Hogy?

CLAUDIA

Anyának érzem magam.

BODOR

Anyának? Ugrik egyet. Heuréka! Heuréka! Mellét döngetve. Bravó, Bodor Péter szobrász-építész-műszerész-geométra! Ezt ügyesen megszerkesztetted! Bravisszimó!

CLAUDIA

Nevet. Be biztos a dolgában!

BODOR

Mint az Úr a teremtésben! Cirpel még?

CLAUDIA

Már csak növöget.

BODOR

Táncos ugrabugrálásba kezd Claudiával. Nem tücsök a gyermek! Nem tücsök a gyermek! Muzsikások, gyertek! Táncolni kell! Ismétlés, néhány zongoraakkorddal fölerősítve. A játékot Claudia végigneveti, Bodor énekli, közben lerántja a leplet a szoborról. Íme, a meglepetés!

CLAUDIA

Vénusz! Vénusz! Jó dolgod lesz ott fenn a nap után forogni! Bodor Péter nevét messzire hirdetni! Ó!

Bodor a pánsíppal zenél, Claudia tapssal kíséri. Táncolnak. Erős dörömbölés az ajtón.

CLAUDIA

Ki ez a neveletlen?

BODOR

Miközben a pamlagra veti magát és magához húzza Claudiát is, aki takarót vet magára. A Jebézeusát!

Második jelenet

MAKK

Be nagy sebbel-lobbal, kezében kis virágkoszorú. Adjon Isten!

BODOR

Adjon, mert van neki honnan! Fölkiált. Makk Jóska! De nem kelhet föl a pamlagról.

MAKK

Kolozsvárott kereslek a házsongárdi temetőben, de látom, itt nyugszol. A virágkoszorút a fejére helyezi. Jó hely! Sőt jobb!

BODOR

Nem tagadom! Claudiával egymás koszorúját nézik.

CLAUDIA

Mért nem szóltál nekem, hogy be fog ide vágódni ez a neveletlen ágyúgolyó?

MAKK

Makk József tüzér ezredes vagyok, parancsolatjára!

CLAUDIA

Ád! Pattantyús!

BODOR

Claudia! Kezet kéne fogni!

CLAUDIA

Bodor kezét fogja. Hát nem fogod? És nem fogom?

BODOR

Ezzel az emberrel kéne…

MAKK

Maradj még. Ha muszáj…

CLAUDIA

Kikelve Bodor öléből, s a repkénykoszorút is félretéve. Megbocsátom magának a hiányos öltözékemet.

MAKK

Köszönöm, grófné!

CLAUDIA

Játékos iróniával. Forduljon el, míg ahajt a firhang megé bésírülök.

MAKK

Katonásan. Parancsára, grófnő! Kehrt euch! Hátraarcot csinál.

BODOR

Máris ugrik elébe, s átöleli. Drága barátom! Élsz, hála Istennek!

CLAUDIA

Hirtelen magára vetett köntösben. Ezredes! Ön bizonyára politikai ügyekkel is tele fogja tömni most az uramnak a fejét, amelyben üres hely nemigen akad már.

BODOR

Aki maga is fölkap gyorsan valamilyen ruhadarabot. Ne-te-né!

MAKK

Csak ifjúkori bécsi szép napokkal traktáljuk egymást!

CLAUDIA

Ismeri ön a kettőbe vágott pecsétnyomókat?

MAKK

Természetesen, grófnő.

CLAUDIA

Akkor jegyezze meg, hogy Bodor Péter olyan fél bélyegző, amely csak velem együtt képezhet kerek egészet. Nélkülem tehát használhatatlan. Gyorsan el.

BODOR

Sőt nem is létezik! Grimasz.

Harmadik jelenet

Bodor, Makk.

MAKK

Hm. Csakhogy téged nem fél bélyegzőnek hagyott meg az Isten.

BODOR

Hanem minek? Aradi tizenháromnak? Batthyánynak? Martinovicsnak?

MAKK

Körülkémlelve. Mindent újrakezdünk.

BODOR

Repetát a vérözönből? Meg vagy háborodva?

MAKK

Nem az elveszett harcot kezdjük el újból, hanem egy másikat indítunk a Habsburgok ellen!

BODOR

Kacag. Fenomenális! Nem a réginek folytatása, hanem egy újnak a kezdete! Keserű kacagás. Nem a követ vágjuk a bagolyhoz, hanem a baglyot a kőhöz!

MAKK

Ki kell egyenesednünk!

BODOR

Esmég Talpra magyar! Hol az a bagoly?

MAKK

Mennykövet hajítunk oda, Péter! Istennyilát egy általános népfelkelésben!

BODOR

A felkeléseinket elpackáztuk! A tartalék lázadásainkat is kimerítettük! Én most kiveszem a szabadságomat.

MAKK

Semmi nincsen kimerítve! Rövid időn belül milliós hadsereg vár Kossuth intésére, meg az én parancsomra!

BODOR

A tömegsírokban.

MAKK

Az országon belül és kívül, a hegyekben és az alföldön, titkos rejtekhelyeken.

BODOR

Minden egyes magyar főre kilenc császári katona jut.

MAKK

Nohát annyi kell is!

BODOR

Kell is! Illendő is! Ha nincs elsöprő túlerő a magyarral szemben: orcája pirul a szégyentől. A veszély fölmérése meg egy kis matematika a kirohanásban jeleskedő magyarhoz méltatlan dolog.

MAKK

Ha most nem cselekszünk, örökre lekéstünk.

BODOR

Már megint itt az idő? Már megint most vagy soha?

MAKK

Most vagy soha!

BODOR

Kicsiben és nagyban így megy Mohács óta.

MAKK

Mert lyukas bárkába kerültünk itt, a Kárpát-medencében. Lehetetlenül védtük magunk, mert lehetséges módon sosem lehetett! De most? Bukásunkra kapta fel a fejét Európa. Ezután áll csak mellénk!

BODOR

Mellénk! Hogy lehet egy kidöntött oszlopnak melléje állni? Szerinted az állapotunk vertikális?

MAKK

Katonailag, lelkileg horizontális, de fölegyenesedünk!

BODOR

Föl, föl a bitóra balettozni, spiccelni.

MAKK

Hallgass meg engem, te összehuttyant vitorla. Ülj oda le és hallgass! Bodor leül.

MAKK

Peripatetikusan. Kossuth köztársasági pártja kiépült már az egész országban, fél Európában. Egy magyarra nem fog már kilenc labanc jutni. Az új szabadságharc magja mi leszünk, de velünk együtt ragadnak fegyvert a lengyelek, a románok…

BODOR

Kicsodák?

MAKK

Mondom: románok, szerbek…

BODOR

Na – neee! Fuldoklásig kacag és veti magát a földre. Meghalok. Szünet. Ég, mondd tovább! A szerbek is!

MAKK

Meg a horvátok! És egész Nyugat-Európa. Megmozdul a föld, oly sokan kelnek fel!

BODOR

Megmozdul. Kacag. A nyugati ágyúzástól! Leül a padlóra.

MAKK

Jönnek a franciák!

BODOR

A franciák!

MAKK

Átkelnek a Rajnán, egyesülnek a német seregekkel.

BODOR

A németekkel!

MAKK

Ők felénk tartanak, mi feléjök, aztán egyesülünk.

BODOR

Kacag, fülét a padlóra támasztja. He-he! Hallom az ágyúzást! A Jebézeusát! Be régi vágyak teljesülnek! Akik ellenünk voltak, együtt indulnak a segítségünkre! Ide-oda gurul a padlón, s hallgatózik. Itt is lőnek! Ha! Amott is! A vereségünk fölverte a nyugatiak lelkiismeretét!

MAKK

Kacagjál csak! A Duna-táji népeket fel fogjuk szabadítani.

BODOR

Az oroszok?

MAKK

Azok többet nem mozdulnak.

BODOR

Fölülve, térdére könyökölve. Hát Amerika jön-e?

MAKK

Természetesen.

BODOR

Kína?

MAKK

Ne csúfolkodj!

BODOR

Felkavaró volt, amit mondtál. Hatalmas elgondolás, de marhaságnak sem kicsi.

MAKK

Kossuth elgondolása.

BODOR

Bocsánat, akkor nem így kell mondani.

MAKK

Hanem?

BODOR

A mi nagyálmú kormányzónk újból saját hóna alá dugta a termométert, aztán leolvasta róla a nyugati nemzetek lázas lelkesedését a magyar ügy iránt. Forrpont!

MAKK

Te Péter! Hol gyávultál így el?

BODOR

Mintha megütötték volna. Ezt most visszavonod.

MAKK

Melegen. Bocsáss meg. Ügyünkből kiábrándult, bitóra szánt, űzött barátom, Péter! Nem lehetünk többé eszmetársak?

BODOR

Csak az ábrándozásból ábrándultam ki. Amiért az ágyúinkat megszólaltattuk, abból nem! Kossuthból sem. Mert amit elindított Petőfivel, Széchenyivel: titánok hada sem kezdhette volna jobban. De rosszabbul azután az Isten maga sem folytathatta volna.

MAKK

Nézzük tehát az eget halálra bénultan?

BODOR

Tudom, nem az pusztul el, akit levernek, hanem aki meg se mer moccanni a vereségtől való félelmében!

MAKK

Most meg úgy szólsz, mintha én beszélnék!

BODOR

Köszönöm. Mivel tartozom az elismerésért?

MAKK

Szükségünk lesz a bankóprésedre.

BODOR

Bankóprés?!

MAKK

Bankóprés! Pénz! Pénz, pénz kell! Háromezer koszos piasztert küldött legutóbb is Kossuth.

BODOR

Nincs bankóprés!

MAKK

Kell!

BODOR

Nincs!

MAKK

Szánd meg ügyünket és segíts!

BODOR

Házsongárd, srégvizavi, Szenci Molnár Albert. Ott beszéld meg velem. Itt ugyanis mással vagyok elfoglalva.

MAKK

Dőzsölés a magánélet örömeiben. Mézeshetek…

BODOR

Halt!

MAKK

…násznapok édes óráiban Vénusszal enyelegni?

BODOR

Még egy ilyen sértő szóra negyvenkettős ágyúként úgy lőlek ki innen, hogy Törökországba csapódol be Kossuthnak jelenteni…

MAKK

Mit jelentsek én neki terólad? Hogy nem vagy már az, aki voltál? Hogy az áruló Görgeyvel téged is elveszítettünk?

BODOR

Robbanva. Elég! Nevezd meg a párbajsegédeidet! Válaszd meg a fegyvert is. Pisztolyt, kardot, puskát, ágyút! Mindegy nekem. Végeztem!

MAKK

Nevet. Az ágyút választom.

BODOR

Zavartan. Azt is mondtam?

MAKK

Tüzér vagy.

BODOR

Elhagy már az eszem. Nem vagyok én már a régi legény, Jóska. Konfirmándus lánykák módjára némelykor új, fehér szárnyakat óhajtanék az Istentől. Fogadalommal persze: foltot, Uram, többé nem ejtek rajtuk.

MAKK

A szépen kivasalt szárnyakat nem rakjuk a sifonérba! A szárnyakkal szárnyalni kell, barátom! Jégesőben, hóban, mocskos viharban is!

BODOR

Börtönben is?

MAKK

Bárhol! Mert akinek anyját erőszakolják, míg ő szűzi szárnyacskáival boldogan művészkedik: tudd meg, Péter! az ilyen anyámasszony katonája cégéres gazember, férfiúnak pedig szajha!

BODOR

Szerencséd, hogy ebből semmit sem vehetek magamra.

MAKK

Nem vagy te gutgesinnt magyar! Szünet. Ha győztünk, ne felejtsük majd el!

BODOR

Mit?

MAKK

Felakasztani ezt a városi magisztrátust. Ezeket a hitvány kollaboránsokat! Tehát nincs bizodalmad a Kossuth terveiben?

Claudia jön átöltözve.

BODOR

Mondtam már: hévmérővel nem lehet Európa helyzetét fölmérni.

MAKK

Badarság!

Negyedik jelenet

CLAUDIA

Hallja, ezredes! Szellemileg alultáplált, egye-bugya tajdak töksinek azért ne tekintse az uramat! Ő nem szokott badarságokat beszélni.

BODOR

Egyszemélyes fölmentő seregem! Claudia! Épp most figyelmeztettem magamat: vigyázat, Bodor úr, Makk Jóskára vigyázz! Szó szót húz, aztán behúz és csapdába léptet!

MAKK

Kőhöz legyen mérve! Nevetés.

BODOR

Légy eszednél, Péter! Csak az ostobák kötnek mindent a nyelvük harangjára, mert igaz ugyan: nyelvén akad fenn a hazug, ám ugyanúgy az igazmondó, hiszen azt is úgy fogják, miként a halat: amikor kitátja a száját.

CLAUDIA

Hát akkor úgy vigyázz!

MAKK

Titkot az igaz barátság el nem visel.

CLAUDIA

No-no!

MAKK

Grófnő! Megtisztelő figyelmét kérném. Kossuth Lajosnak e mostani szervezkedése, amelynek élére engem állított: minden idők legeredetibb, gigantikus összeesküvése. Kint léptek zaja. Zsandárok?

BODOR

Járőrök. Mi vagy te, ha kérdik?

MAKK

Bukaresti zsidó kereskedő. Csé vrej domnulé? Nos! Százezrek már a tagjai egy olyan titkos szervezetnek, amelyben egyszerűen nem lehet lebukni.

CLAUDIA

Közülök nemrég hármat akasztottak Marosvásárhelyt.

MAKK

Árulás folytán. A helyi börtönben besúgó rabot raktak közéjük.

BODOR.

Én is köztük voltam. Folytasd.

MAKK

Legyint. Kivételes szerencsétlenség volt. A mi köztársasági pártunkban legföljebb ketten köphetnek egymás ellen, ugyanis tagságunk százezrei közül ki-ki csak egyetlenegy személyt ismer: csak annak a nevét tudja.

CLAUDIA

Tehát senki nem ismer senkit, ezeridegenek alkotnak olyan hadsereget, amely egy emberként rohan csatába.

MAKK

Az Évszaki Rendszer – Kossuth–Mazzini! – a tökéletes személyi biztonság formája. Az esztendő: a láthatatlan kormány; az év tizenkét hónapja: tizenkét földrajzi kerület, ebből három hónap a tietek, ez a Székelyföld. A hónapok hetekre, azaz járásokra, a napok órákra, illetve községekre és falvakra oszlanak, s mindezen belül személyek működnek percek formájában számon tartva – a főparancsnok által.

CLAUDIA

És te, Péter, egyetlen perc leszel e roppant ketyegésben? Bocsánat, ezredes, hogy beléketyegtem…

BODOR

Ez merész és eredeti. Tovább!

MAKK

Ez volt a keret. Mit mond a matematika? A székelyföldi három hónap annyi mint háromszor négy hét, tizenkettő szorozva héttel…

BODOR

Nyolcvannégy nap!

MAKK

Szorozva huszonnéggyel, minden napnak huszonnégy órájával…

BODOR

Kétezer-tizenhat!

MAKK

Szorozva hatvannal…

BODOR

Aki kezd már belemelegedni a matematikai álmodozásba. Százhúszezer-kilencszázhatvan!

MAKK

Csak így? Fejből? Fantasztikus! Grófnő! Ez az ember félelmetes!

CLAUDIA

Egyedül csak tőlem reszket.

BODOR

Mondd a következőt!

MAKK

Az előző végeredményt szorozd meg néggyel. A négy évszakkal!

BODOR

Csak néggyel? Hát az vékonyan számolva félmilliós hadsereg.

MAKK

A nőket nem számítva. Az ő titkos szervezetük: a Flóra nevezetű. Ennek felépítése szerint a nők mint virágszirmok: virágba…

CLAUDIA

Rózsa, bazsalikom…

MAKK

A virágok csokrokba, a csokrok koszorúkba…

CLAUDIA

S a koszorúk a sírjainkra!

MAKK

A győzelem diadaloszlopára, Claudia! Amikor a kivívott szabadság ege alatt felismerik valamennyien egymást az együvé tartozók! Apa a fiára, haragos a haragosára, alperes a felperesére fog rácsodálkozni: hát lehetséges ez? Nem egymásra lőttünk, hanem együtt – a közös ellenségre? Akik most egy kanál vízben megfojtanák egymást, azt fogják kérdezni: hát neked is fényesebb a láncnál a kard? Külön-külön és együtt is újból bizonyítani fogjuk: sem gyáva faj, sem törpe lelkek gyülekezete nem vagyunk! Péter! Kegyelmes asszonyom! Törökországból jövök, a nyomomban csendőrök, császári nyomozók! Minden pillanatban elfoghatnak s menten kivégeznek… ám ha elesnék is, emlékezzetek rám, aki Jézus szavait a haza segélykérő szavaiként fogta föl egész életében: magyarok, ti legüldözöttebb lelkei Európának! Ahol ketten-hárman az én nevemben összegyűltök, ott én is veletek vagyok.

BODOR

Meghatottan. Ne mondd tovább! Sebre sót ne hintsünk magunk is!

CLAUDIA

Szép ösvény ez. Álomösvény. Kár, hogy bitófához vezet.

MAKK

Álom a fészke, kiröptetője minden nagy tettnek!

BODOR

De számoljunk is abban a fészekben!

MAKK

Számoljunk!

BODOR

Félmilliónyi székelyből, a keresztanyámat is beleszámítva, miként varázsoltunk elő félmilliós magyar hadsereget?

MAKK

Mert tévedésből időegységet szoroztunk időegységgel, holott személyeket kellett volna. Ettől az Évszaki Rendszer nem omlik össze! Magam vigyázok rá! És nem leend kegyelem, nem leend irgalom az árulóknak! Megsemmisítem családostul, megöletem, főbe lövetem, felakasztatom, bunkósbottal üttetem le az árulót, koldusbotra juttatom apját, anyját, testvéreit, gyermekeit. Meztelenül kergetem ki az országból! Meztelenül, miként az Isten… Bodorra mutatva. …Ádámot. Claudiára. …és Évát űzte ki a Paradicsomból! Mert az is bűn és honárulás, hogy amidőn ég az ország, hűs lugasban a szerelem fésülködjék, tollászkodjék az ő nemzettársainak jajgatása közepette!

BODOR

Bűn és honárulás a kettőnk részéről?

CLAUDIA

Hogy mer ön árulást emlegetve miránk ujjal mutogatni?

MAKK

A francia forradalmárokkal vallom, asszonyom: nemcsak az árulókat, hanem a közönyösöket is meg kell büntetni!

BODOR

Máris elveszett az ügyed – és az ügyünk!

CLAUDIA

Iszonyatos, amit hallok, ezredes! Elfelejti, hogy az ember mindenekelőtt önmagáé, csak azután bármi másé, legyen az akár oltáriszentség is!

MAKK

Az istentelen áruló is önmagáé? Az országpusztító ellenség is önmagáé?

CLAUDIA

Legyen a törvényé, s az ön forradalmi szigoráé, de ha Respublika és magyar szabadság nevében bármikor leölhető szarvasmarhaként leltározza föl az egyént: kérem, számítson a legfagyosabb közönyünkre!

MAKK

Az elnézés: bűn! Országok vesztek már el a magánközöny és a tömeges élvhajhászat következtében.

CLAUDIA

Magánközöny? Célzás ez?

MAKK

Remélem, találat is.

Cigányzene szólal meg az ablak alatt. Hallgatják.

BODOR

Játékosan. Ezek nem tudják, hogy te férjhez mentél? Később. Azt sem tudják, hogy én megnősültem, és netán kitör belőlem a féltékenység?

CLAUDIA

Égő gyertyával a gyertyatartót ablak elé tartja. Ismeretlen hódolóm! Fogadd meghatottságomat!

BODOR

Kinyitja az ajtót, amely hátravágódik, majd egy virágos kicsi szekér gurul be a műterembe. Hát ez meg micsoda? Agyonütni való gavallér sehol! Becsukja az ajtót. Ezek elfutottak. Kocsizaj, aztán csönd.

MAKK

Boldog város, boldog nép! Romok közt éjjeli zene.

CLAUDIA

Az úr a pokolban is úr!

BODOR

Hát még a Bömböldében! Makkhoz. Claudia ott is kapott egy ökrösszekérnyi virágot.

MAKK

A virágcsokrokat Bodorral együtt fölkapva és Claudiát körülkedveskedve. Grófnő! Ez hatalmas szerelem!

CLAUDIA

Kisebbet el sem fogadnék! Nevetés.

BODOR

Mindent letarolt a kedvedért az a kupcihér!

CLAUDIA

Bőkezű Don Juan!

BODOR

Kitör belőlem a féltékenység!

MAKK

Mi már nem párbajozunk!

CLAUDIA

Uram, Othello, te Maros menti mór! Ölj meg holnap! Hadd élek reggelig! Szentséges Isten!

A virágcsokrok egy fekete koporsót takartak. Fehér betűkkel a felirat: Bodor Péter.

BODOR

Nézd meg, benne vagyok? Kötél után koporsó!

MAKK

A koporsóra tűzött papírlapot olvassa. Bodor Péter erkölcsi halottunk. Elhunyt árulás következtében. Hazafiak egy csoportja. Sötét város ez, nem boldog város.

CLAUDIA

A dühroham előjeleit látva. Péter! Ne vedd a szívedre. Patkányok ezek, nem hazafiak!

MAKK

Nem a nyíltság vakmerő bajnokai!

CLAUDIA

Éjszakai sakálok. Üregi nyulak! Poloskák! Csótányok!

BODOR

Akkor ez most a hányadik halálom?

CLAUDIA

Dögevők! Nem emberek!

BODOR

Semmi sem elég nekik! Utánad nyúlnak, akárhova rejtőznél is a földön, a föld alatt, a tenger fenekén! Az anyád méhéből is kiszakítanak és átváltozhatsz akár teknősbékává: kikényszerítenek a nyugalom s a magány páncélvédelme alól, és torkodat metszik, a véredet veszik, hogy felzabálhassanak!

CLAUDIA

Ideget, haragot ne pazarolj rájuk! Nyugodj meg, Péter!

MAKK

Nem méltó ellenfeleid!

BODOR

Mindegy az, ha a becsületemet megsemmisítik! Nevemet a gyávasággal, besúgással, árulással azonosítják!

CLAUDIA

Senki sem hiszi el! Mindenki tudja, hogy ez a rágalom nem igaz.

BODOR

Nem érted, asszony? Így is végem van! Nem elég, hogy mondják? Még igaz is legyen?

MAKK

Fütyülj rá! Eb ura fakó!

BODOR

Eb ura fakó! Csakhogy az emberek lusták, lajhárok a rágalom hallatán! A legkényelmesebb azt elhinni! Utána nem nézni! A sakál-hazafiak Erdély-szerte fogják szétugatni, hogy Horváth Károlyt és társait Bodor Péter juttatta hóhérkézre!

MAKK

Balavásáron buktak le, gyermekded óvatlanságból!

BODOR

Azt elfelejtik, engem pedig egy életre megnyomorítanak! A rágalomnak egyetlen ellenszere a párbaj, de kit hívjak én ki párbajra? Sötétben nyüzsgő svábbogarakat?

CLAUDIA

Nyugodj meg! Ígérem neked, kézre kerítjük őket!

BODOR

Tudták! Jól tudták a görények, hogy koporsót lenyelni nem lehet, eltitkolni sem lehet, és jő vele a megvetés, a gyűlölet szennyáradata!

CLAUDIA

Ne fess már annyi ördögöt a falra! Visszavágsz nekik!

BODOR

Visszavágok! Bizonyítékkal! Lássa a világ, hogy ki ebben a városban a hitvány, a gyáva! És ki a férfiszajha, Makk ezredes!

MAKK

Rágalmaztalak én?

BODOR

Te is! Állj oda! Lépj a küszöbre! Bekapcsolja a bankóprést. Nem mered! Majd én csinálom! Küszöbnyomás, pénzkidobás. Hát ez az! A mariskás Jebézeusát! Küszöbnyomás, pénzkidobás. Még egy adagot! Olvassa. Utánnyomás tilos! Pénzt nyomok én? Én a küszöböt nyomom! Kinek mi köze hozzá? Szedjed! Szedjed! Hány millió kell? Mennyit kér tőlem a Duna menti népek fölszabadítása?

CLAUDIA

Döbbenten. Neked nem ment el az eszed! Neked nem is volt eszed!

MAKK

Heuréka! Heuréka! Megtaláltuk egymást!

BODOR

Lelkesen. Nűűű? Látod, nyavalyás? Háromezer piasztert küld neked Kossuth!?

MAKK

Pénz beszél, kutya ugat! Ugassanak a csahosaim! Heuréka!

CLAUDIA

Ugráltok! Őrültek! Hát akkor én is! Ének. Nincsen pénzem, de majd lesz! Komolyan. Nincs már férjem, de majd lesz!

MAKK–BODOR

„Nincsen pénzem, de majd lesz! Mikor Pesten vásár lesz. Eladom a feleségem szoknyáját, még az éjjel mind eliszom az árát!”

Ötödik jelenet

Előbbiek, Komisszár, Káplár.

KOMISSZÁR

Be, mögötte a Káplár. Bodor Péter! A törvény nevében letartóztatom!

BODOR

Toldy Zsiga, te meg vagy háborodva?

KOMISSZÁR

Az lehet, de te kezdted!

A szín kis időre elsötétül.

Hatodik jelenet

A bíróság. Amfiteátrális jellegű helyiség, kétoldalt ülőhelyekkel. Emelvényen az asztalnál Pé Venczel, Németh, Mikes, Dózsa, Neumann. Megfelelő helyen, pulpituson szárnyas gyermeket ábrázoló mellszobor, amelynek fél szárnya törött.

Kisebb tömeg a nyílt tárgyaláson. A magisztrátus tagjainak feleségei, Enyedi, Szentgyörgyi, a vádlottak padján Bodor, Claudia, mögöttük fegyveres őrök. A terem több pontján teremőrök.

Trombitaszó három irányból, majd Pé Venczel csönget, csend.

NÉMETH

Nyílt tárgyalás! Bodor Lajos, alias Péter és gróf Rhédey Claudia, Bodor Lajosné ügyében a vádemelés, vádbeszéd elhangzott. Mikes Mihály főügyész úr súlyos tényeit cáfolni nem lehet. Mentő körülményeket Neumann doktor ülnök atyánkfia fog előterjeszteni.

NEUMANN

Mélyen tisztelt királyi táblabíróság! Bodor Lajos, alias Péter elsőrendű vádlott mentségére: a kiváló képességű tizenhetes volt fegyenc, akiből most tizennyolcas lett, súlyos lelki megrázkódtatásnak volt kitéve. Első idegi katasztrófa: Bodor Lajosként Bodor Péter helyett hajszál híján kivégezték. Második idegi katasztrófa: föltehetőleg családi eredetű hajlam folytán a skizofrénia tünetei mutatkoznak rajta. Lajosként némelykor Péternek érzi magát, ilyenkor a néhai 48-as pártütő és felségsértésben elmarasztalható, úgynevezett szabadságharcos tüzér őrnagy büntetését akarja magára venni. Ez a negatív paranoia föltehetőleg sajátos magyar betegség. Megnyilvánulási formája, hogy a beteg a legkegyetlenebb üldöztetésben sem érzi magát üldözöttnek, hanem fordítva: úton-útfélen szembeszalad a halálos veszedelemmel, harsányan követel csuklójára bilincset, bokájára lábvasat, nyakába kötelet. Kedvenc eszméje, hogy neki ehhez joga van, minekünk pedig kötelességünk az óhaját teljesíteni. Bolondok lettünk volna magunk is, ha követeléseinek eleget teszünk. Más a helyzet sajnos, miután a felségsértés bankóhamisítás révén bekövetkezett. Határozottan kérem viszont gróf Rhédey Claudia fölmentését a cinkosság vádja alól.

CLAUDIA

Neumann Samu!

NEUMANN

Sámuel vagyok.

BODOR

Az nem baj, csak egészség legyen!

CLAUDIA

Ne rágalmazzon engem föltételezett cinkossággal, csakis bevallott és bizonyítható szolidaritással.

NEUMANN

Kérem mindkét vádlottnak a fölmentését.

NÉMETH

Vádlott a börtönben minden jel szerint elmebéli károsodást szenvedett. Kérem jegyzőkönyvbe venni!

PÉ VENCZEL

Egyetértünk!

DÓZSA

A főügyész úr vádiratát utasítsuk vissza!

PÉ VENCZEL

Dózsa István ítélőmester előterjesztése megtárgyaltatik.

A bejáratnál kürtszó. Pé intésére a bírók mind felállnak. Komisszár jön kongó léptekkel, mögötte Káplár, Ujfalussy és Zimmermann.

Hetedik jelenet

Előbbiek és Komisszár, Káplár, Ujfalussy, Zimmermann.

PÉ VENCZEL

Mozgó Büntető Bizottmányi elnök-ezredes úr, szeretve tisztelt honfitársunk, Toldy Zsigmond! Jelentem, hogy a vádlottak ügye letárgyaltatott, a testület visszavonul ítéletet hozni. Döntéshozatalunkat tisztelje meg ön részvételével.

KOMISSZÁR

Csak részvételemmel. Aki még nem tudná, figyeljen! Új megbízatásomat Alexander Bach belügyminiszter úr rendeletére vettem át, miután báró Heyerle ezredest országos főhadbíróvá nevezték ki. Feladatkörét én fogom itt betölteni.

Pé Venczel intésére teremőr nyargal máris egy székkel Komisszár felé.

PÉ VENCZEL

Isten áldását kérjük munkájához. Tanúként Ujfalussy Ferencet kell még meghallgatnunk. Börtönparancsnok úr!

UJFALUSSY

Fogságának idején a vádlott különös juharfa madarat fabrikált, amelyet szabadulásakor nem bocsátottam rendelkezésére. Megállapítottam ugyanis, hogy nem sorolható a foglyok úgynevezett művészi alkotásai közé, sőt inkább értelmetlenségnek látszott. Mit mesterkednek általában a rabok? Faragott, rajzolt, festett tárgyak képletes értelmével adják jelét a törvényes hatalom elleni gyűlöletüknek. Bodor faragványa viszont nem képletes, hanem képtelenség! Nem fecseg politikai nézeteiről, a titkát ezért nehéz megfejteni. Alkotójának megrokkant elmebéli állapotáról tanúskodhat, ám lehetséges, hogy gyanús célját épp látszólagos céltalansága hordozza. Tessék megvizsgálni!

KOMISSZÁR

Kérjük a madarat!

NÉMETH

Hol a madár?

ZIMMERMANN

A terem végéből futva jön, hóna alatt a madárral, s átadja Ujfalussynak.

UJFALUSSY

Íme! Felhúzom! Nem énekel, miként a madarak, hanem… A madár megszólal. Ugat.

KOMISSZÁR

Ez a madár kuvasz módra ugat. Tessék újból megfigyelni! Újra megszólaltatja.

UJFALUSSY

Erdélyi kopó? Magyar vizsla?

KOMISSZÁR

Az erdélyi magyar császárgyűlölet kutyája. Távoli, majd egyre közeledő kutyaugatás kintről. Komisszár intésére Ujfalussy a madarat a bírók elé viszi, Pé Venczel veszi át és szólaltatja meg. Hallgatják.

KOMISSZÁR

A fölerősödött és sokirányú kutyaugatás hallatán. Mi ez, kérem? Káplár! Csöndet és rendet teremteni!

PÉ VENCZEL

Őrség! A kutyákat elnémítani!

Káplár után fegyveres őrök is futnak, majd néhány másodperc múlva puskalövések; sebesült kutyák fájdalmas vonítása, nyüszítése, még dühösebb ugatása, Káplár visszatér.

KOMISSZÁR

Káplár! Eleven kutya maradt még?

KÁPLÁR

Magnak való sem, ezredes úr!

KOMISSZÁR

A közönség felől jövő ugatásra. És ez micsoda? Más-más irányból jövő ugatás. Kutyavásár? Az urak döbbenten hallgatják a terem padsoraiból ugató láthatatlan kutyákat. Meredt szemek, riadt arcok. A közönség némán tátogó szájából szabályszerű, ijesztő kutyacsaholás hangzik.

PÉ VENCZEL

Őrség! A kutyákat elnémítani!

A terem közepéből őrök fognak fegyvert a közönségre, ám ettől csak erősödik az ugatás.

KOMISSZÁR

Ruhe, verfluchte Hunde! Kilőni őket!

EGY HANG

Feuer! Sortűz a közönség irányába. Csönd. Az emberek összeszorított szájjal, mozdulatlanul merednek a fegyveresekre. Láthatatlan sebekből csepegő vér fölerősített hangja. A vércsöpögést erős zenei jajhang, sikoly zárja.

KOMISSZÁR

Aki kutyává lett, ne feledje: jő még kutyára dér! Főbíró úr, olvassa föl a madár szárnyára pingált feliratot. Halljuk!

PÉ VENCZEL

Az ugató császár!

KOMISSZÁR

Hangosabban!

PÉ VENCZEL

Az ugató császár.

KOMISSZÁR

Vádlott adjon rá magyarázatot!

MIKES

Vádlott! Hogy kell ezt érteni?

BODOR

Az ugató császármadár!

MIKES

A kettő nem azonos!

BODOR

Nem azonos.

MIKES

Magyarázat?

BODOR

Elfogyott volt a festékem.

MIKES

Főbíró úr! Elfogadható ez?

PÉ VENCZEL

Nem fogadható el.

NEUMANN

Bocsánat! Judicialiter talán elutasítható, ám logice semmiképpen! Leíratik betűvel a szó: császár, az ugatás tényét azonban a madár valósítja meg. Két ártatlan fogalom párhuzamosságát önök megszüntetik, majd erőszakolt kapcsolással bűnténynek minősítik. Tessék kérem az euklidészi párhuzamossági axiómát figyelembe venni!

PÉ VENCZEL

Kérdem akkor: figyelembe vegyük?

KOMISSZÁR

A bíróság teljesítse feladatát!

A szín lassan elsötétül, zene szól, majd amikor újra kivilágosodik, csak a fegyveres őrök láthatók a tárgyalóteremben. Ujfalussy felügyel rájuk.

Nyolcadik jelenet

Őrök, Ujfalussy, Bolond.

BOLOND

Jön, kollégiumi tanárként, osztálynaplóval. Jó reggelt, gyerekek! Üljetek le! Emlékeztek még rám? Horváth Csongor vagyok, professzorotok voltam a református főtanodában. Rég nem láttuk egymást, a nagy viharban mind kiröppentetek a csataterekre. Valamelyikőtök elhagyta Fejéregyházán a honvédsipkáját. Ujfalussyhoz. Nem a tied volt, Ferencke?

UJFALUSSY

Lehetett volna, tanár úr! Elveszi.

BOLOND

Mióta nem láttuk egymást… hogy is mondjam… én a félnótások útját jártam, majd visszatértem a főtanodába, de megint kirúgtak onnan. A sokáig viselt álorca összenő az ember arcával, többé nem tudja levetni. De biztos vagyok benne, hogy emlékeztek még az én igazi arcomra, bár lelkileg elesett vagyok. Milyen nap is van ma?

UJFALUSSY

Ítélethozatali nap, tanár úr!

BOLOND

Ítélethozatal! Szép. Akkor énekkel kezdjük a napot, ahogy régen szoktuk. Gott erhalte helyett Vörösmarty Szózatával. No gyerekek! Kettő-három! Énekli. Hazádnak rendületlenül… Senki nem követi. Istenem! Elfelejtettétek! Szégyen és gyalázat! Elfelejtettétek! Újra kell tanulni! Lássuk, mi a mai lecke? Első őrhöz, majd rendre a többihez. Németh Jánoska? Nem tudod! Szekunda! Pé Venczelke? Ülj le, fiam! Szekunda! Mikes Micike! Te mindig szorgalmas voltál! Hogy leszel te főügyész, ha nem tanulod meg Csokonai Vitéz Mihály versét? Ülj le! Szégyelld magad! Dózsa Pityuka? Miként sóhajtott föl Tempefői Csokonai keserűségével? Nem tudod. Figyelj! Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon! És hogyan vélekednek mások manapság? Az is bolond, aki magyar marad Erdélyben és Magyarországon! Ezek hallatán vigyorog a sátán, ugrándozik örömében a törpeség! Ujfalussy Ferike?

UJFALUSSY

Professzor úr, én készültem volna, de rengeteg a fegyenc, a politikai fogoly, meg az útonálló, sok az akasztás, kevés az idő – tanulásra.

BOLOND

Megnézi hosszan. Nem volt a tied a piros honi védsapka! Hát akkor gyerekek, lássuk, mit tanult mára Bodor Péterke? A szoborhoz lépve. No nézd csak! Hol röpdöstél az éjjel? Letörött a szárnyad! Nem vigyázol a szárnyaidra, gyermekem! Csokonai versének címe? Nagyszerű, nagyszerű! „A magánossághoz.” Meg is tanultad, remélem. Halljam! Halk gyermekhang hegedűkísérettel.

Áldott magánosság jövel! ragadj el

Álmodba most is engemet;

Ha mások elhagyának is, ne hagyj el,

Ringasd öledbe lelkemet.

Nagyszerű! Csodálatos volt ez, kicsi Bodor! Magam is az ölemben ringatnálak lelkemnek társaként! De mondd, fiacskám, miért vagy te ma oly nagyon szomorú? Bántalom ért? Túl messzire ragadott el a képzelet, és magadra maradtál? Ne félj az áldott magánytól! Úgy közelebb vagy az Istenhez. Tűnődés. Mikor tizenkét órától kezdve sötétség lett az egész földön, a keresztre feszített Jézus fölkiáltott az égre: „Éli, éli, lamá sabaktáni!” „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” Mi pedig az ő szavait ismételve mondjuk: miért hagytál el bennünket, akik Hétfájdalmú Szűz Máriának, magyarok Nagyasszonyának ajánlottuk föl szép országunkat? De ha mások elhagynának is, kicsi Bodor Péter, én veled maradok. Ölében a szoborral megy kifelé. Az őrök a Szózat két sorát éneklik. Ehhez csatlakoznak a láthatatlan rabok is.

Áldjon vagy verjen sors keze:

Itt élned és meghalnod kell.

Kétszeri ismétlés.

BOLOND

El.

HANG

Achtung! Urteilsverkündung.

A fegyőrök, teremőrök katonás mozdulatokkal ki.

Kilencedik jelenet

UJFALUSSY

Ítélethirdetés!

Kürtszó. Jön egyik oldalról Pé Venczel, Németh, Mikes, Dózsa, Neumann, ellenkező irányból Komisszár és Káplár. Őrök vezetik Bodort, Claudiát. Közönség kizárva.

PÉ VENCZEL

Föláll, intésére csak Claudia áll föl. Gróf Rhédey Claudia ügyében hozott egyöntetű ítéletünk!

NÉMETH

Fölmentő!

MIKES

Fölmentő!

DÓZSA

Fölmentő!

NEUMANN

Fölmentő!

PÉ VENCZEL

Személyem, Pé Venczel: fölmentő! Bodor Lajos, alias Bodor Péter felségárulási ügyében az ítélet…

NÉMETH

Kötél általi halál!

MIKES

Halál!

DÓZSA

Halál!

NEUMANN

Halál!

PÉ VENCZEL

Személyem, Marosszék főbírója: halál! Az utolsó szó jogán az elítélt szólhat.

Távoli zene. A „Vásárhelyi halastó” néhány foszlánya.

BODOR

Bíró urak! Mostanáig a biblikus idők homályában támadt és tovatűnt látomásnak véltem János apostol sárkányos világát. És látám, hogy a tengerből feljött egy fenevad: tíz szarva és hét feje volt, és mindahány istenkáromlás. De csak az apostol látta vajon? A fenevad itt garázdálkodik közöttünk! És adatott neki hatalom a cselekvésre száz meg száz éven át, minden nyelv és nemzet fölött. Megadatott neki, hogy elborítsa rettegéssel az emberi életet. Felségárulás egy madár ugatása? Akkor miért nem az a patkányok éneke s a félelem temetőbogarainak nyüzsgése az emberi szemekben? Mindezt nem csekély önáltatással a mások szemében láttam, és elteltem szánalommal az emberek iránt, akik nem úgy cselekszenek, ahogy én cselekszem. Látom azonban, hogy magam is szánalomra méltó lettem. Szánalmat kérek tehát ítélőimtől. Feltaláló terveim közé iktattam a páros egyszemély boldogságát ezzel az asszonnyal, életem megmentőjével, akit önök a bűnrészesség vádja alól fölmentettek. Ezt köszönöm. Bizonyos, hogy ha én nem leszek már, általa mégis itt leszek az élők között. Mindazonáltal Őfelségéhez kegyelemért folyamodom. Ha pedig elutasíttatik, vegyék el tőlem a bitófa kínját – golyó által. Az utolsó szó jogán kérem! Golyó által!

PÉ VENCZEL

Ezt inkább a Komisszárnak szánva. Erdeinkben elegendő fa van az ilyen jómadarak számára!

KOMISSZÁR

Lesz bitónak való fa! Lészen elegendő golyó, puskapor az árulóknak! Távozik, Káplár, Ujfalussy követi.

Tizedik jelenet

Előbbiek, Komisszár, Káplár, Ujfalussy nélkül.

BODOR

Azt mondod, főbíró, hogy erdeinkben elegendő fa van a magyarok számára. Mondod ezt magyar létedre, Haynauként, bresciai hiénaként, fölfedve most már igazi arculatodat.

PÉ VENCZEL

A helyzet kényszerében szóltam!

BODOR

Kényszer! Ó, kényszer! Minden gerinctelen csúszómászó mentsége: a helyzet!

PÉ VENCZEL

Nem titkoltad el a törvény előtt magad is nevedet, puszta létedet?

BODOR

Rajtam kívül azzal senki másnak nem ártottam! Istentől adatott jogom kimenteni álmaimat a tűzvészből, a hiúságok vásárának kegyetlen tülekedéséből!

PÉ VENCZEL

A helyzet vaskényszerében szóltam ellened Toldy Zsigmond jelenléte miatt. Szóltam, akár Dániel próféta az oroszlánveremben.

BODOR

Dániel! Nem átallod magad vele párhuzamba vonni!

PÉ VENCZEL

Dániel az oroszlánokkal nem együtt ordibála vala?

BODOR

Együtt ordibála vala, de nem nyala vala! Vadak közt a vadakhoz kell igazodni, nem a madarakhoz. Veremben a verem az úr, nem a csillagos ég!

CLAUDIA

Életem árán is kimentem őt a szakadékból, ahová jóhiszeműség, rágalom és luciferi cselszövés juttatta.

PÉ VENCZEL

Másként szerettünk volna dönteni. A Mozgó Büntető Bizottmány telepedett a nyakunkra. A felségárulást a törvény halállal bünteti. A törvény tisztelete és alkalmazása: császárhűségünk bizonyítéka. A hűségre pedig mindenkor engedékenység a válasz; folyamodványaink megértő kezelése. Azért ítéltünk halálra, hogy életben maradhass.

BODOR

Ó, képmutató szamaritánusok hitvány gyülekezete!

CLAUDIA

Életem árán is megmentem őt a szakadékból, ahová jóhiszeműség, rágalom és luciferi cselszövés taszította!

PÉ VENCZEL

A császár megnősült. A császár meglátogat minket. A császár mézesheteit éli, és kegyelmet fog osztogatni. A császár életadakozó kedvét alattvalói hűséggel táplálni és növelni kell. Papírlapot mutat föl, s olvassa. Én, Bodor Péter, építész-műszerész és szobrász, geométra, Felséged marosvásárhelyi látogatásának alkalmából őszinte rajongással és vezeklésképpen olyan zenélő kutat alkotnék, amely a Gott erhalte zengő hangjaival és kupoláján felséged szobrával magyar népünk királyhűségét, szeretetét hirdetné fennen…

BODOR

És tegyem ezt orcapirulás nélkül? Asszonyom szép arcát cseréljem el a császár pofájával?

PÉ VENCZEL

Egy veszendőbe jutott élet ingyen vissza nem szerezhető. A hűség, a hála és a dicséret borravalója, csúszó-kenőpénze, baksisa, Trinkgeldje feljebbvalóink szívét meglágyíthatja.

BODOR

Ily szégyentelenül apportírozni nem tanulok én meg soha!

CLAUDIA

Segíts magadon és rajtam, Bodor Péter! Az én arcom külsőség! Ami bennünket összeköt, azt semmilyen szobor, sem Énekek Éneke ki nem fejezheti. Dobd oda Vénusz-szobrunkat Őfelségének! Az istenítés éhét csillapítja vele, és mi tovább megyünk ketten Daphnisz és Chloé útján… tücsökcirpelésben.

PÉ VENCZEL

Vesd ki szívedből a hiúságot és gőgöt, Bodor Péter! Az élet és annak megtartása mindenekfölött áll. A halálban, túl jón és rosszon, értelmét veszti minden földi ragaszkodásunk. Mert jobb az élő eb, hogynem a megholt oroszlán.

CLAUDIA

Szánd meg a mi kettőnk szép szándékát, Péter! Az én arcom külsőség. Ami bennünket összeköt: sem szobor, sem Énekek Éneke ki nem fejezheti.

BODOR

Délnek futottam úszó jégtáblán, amely észak felé tart a tengerár törvénye szerint. Mindenható Isten, aki az emberi szívekbe látsz, légy tanúm rá, hogy őszinte és tiszta volt bennem a szándék.

CLAUDIA

Magunkra maradtunk. De mintha sokaság lenne már a páros egyszemély is. A csigaház magányára vágytunk mind a ketten, de te nem szóltál nekem az úszó jégtábláról. Nem szóltál…

Tizenegyedik jelenet

Előbbiek és Komisszár, Káplár, Ujfalussy, aki a fegyveres csendőrök szótlan parancsnoka.

HANGOK

Ijesztő brutalitással, későbben kutyaugatással keverten. Achtung! Achtung! A Mozgó Büntető Bizottmány! A Mozgó Büntető Bizottmány!

A fegyveresek közreveszik a bentlévőket.

KOMISSZÁR

Helyéről senki ne mozduljon! Nincs moccanás! Ha bárki ellenáll, Ujfalussy Ferenc teljesítse kötelességét! Kérem bevezetni Horváth Csongor fizetett bolondot!

UJFALUSSY

Megértettem!

KOMISSZÁR

Nemesnek és becsületesnek vélt magisztrátus! Önök a törvény erejével sújtottak le Bodor Péter, alias Lajos bújtatott elítéltre, a felségárulóra! A kényszerű kötelességteljesítés érvényben marad, a bizánci jellegű képmutatásnak pedig végét vetjük! A monarchia megdöntése végett Kossuth Lajos által szervezett széles körű összeesküvés beigazolódott vádjával önöket letartóztatom. Saját érdekük, hogy semmi ellenállást ne tanúsítsanak! A felségárulás felett ítélkező, bőrüket mentő felségárulók napja lehanyatlott! A Mozgó Büntető Bizottmány pedig teljesíteni fogja kötelességét!

Csönd.

UJFALUSSY

Achtung!

Erős bakancs-csizma dubogás három lépésben; a negyedik a megállás hangja.

KOMISSZÁR

Előbb jön, megáll Pé Venczel előtt. Régóta figyeljük önöket, urak! Bodort, majd újból Pé Venczelt figyelve, annak szeme közé nézve. A párhuzamosok az akasztófán találkoznak.

PÉ VENCZEL

Mély megvetéssel nézi a Komisszárt. Arcul köpi.

A toronyóra tizenkettőt üt.

BODOR

Az én órám eljött, és nappali fényben az éjfélnek idejét jelzi.

CLAUDIA

Bodorhoz lép. Nem lehetséges ez! Nem tűrheti ezt az Isten. Nem! Nem! Nem! Sírva borul Bodorra.

BODOR

Minden lehetséges. Hiába kértem én új fehér szárnyakat az égtől: kések között, szuronyerdőben nem lehet repülni.

CLAUDIA

Kedvesem! Életem lehanyatlott álma! Minekünk szuronyerdőben is szállani kellett volna! Szállani… együtt… Bodor karjában eszméletét veszti.

A szín elsötétül. Csizmadobogás. Vezénylő tisztek hangja: „Tűz! Feuer!” Többször ismétlődik. Mindannyiszor puskaropogás. Kis csönd után asszonyi sikolyból halotti siratóba forduló hang, hömpölygő harangzúgás. Gyászruhás asszonyok vonulása. Elöl Claudia és a magisztrátus tagjainak özvegyei. Minden asszony kezében fehér őszirózsa. Halottak napja.

Kopjafaerdő és gyertyaviláglás a képzeletbeli erdélyi temetőkben. A 90. zsoltár vegyes kórus hangján, orgonakísérettel. „Tebenned bíztunk eleitől fogva.” E vonulás a zsoltár első versszakának végéig tart, majd

függöny.

Jegyzet

A dráma első bemutatójára a gyulai Várszínházban 1993. július 8-án került sor Sík Ferenc rendezésében. További előadások: július 9., 10., 11. Főbb szerepekben: Koncz Gábor (Bodor Péter), Gáspár Imola (Claudia), Ferenczy Csongor (Pé Venczel), Huszár László (Gyernyeszegi Németh János), Mihály Pál (Dózsa István), Keresztes Sándor (Neumann Sámuel), Áron László (Ujfalussy Ferenc), Szokolay Ottó (Mikes Mihály), Sörös Sándor (Makk József), Fonyó István (Szentgyörgyi Ábel), Fülöp Zsigmond (Bolond). Díszlet: Kemény Árpád; jelmez: Pap Judit; koreográfus: Gyalogh László; zene: Bátkay József; közreműködő: a MÉTA Együttes.

A bemutató alkalmából Sütő András az alábbi sorokat írta:

Elrepült egy madár…

a Gyulai Várszínházba, ahol régóta várják Erdély felé szálló testvéri figyelemmel, ragaszkodással és együttérzéssel a közös nemzeti gondokban.

Most, hogy Az ugató madár című színpadi munkám is Gyulán kerül először színpadra, kegyelettel gondolok néhai Havasi Istvánra, a Várszínház apostoli lelkületű igazgatójára; emlékezetem az erdélyi magyar dráma szüntelen mecénásaként őrzi meg őt szeretettel és hálával.

Közeli munkatársa és örököse is a fölvállalt szellemi feladatokban: Sík Ferenc, aki ugyancsak a Gyulai Várszínház ege alatt szólaltatta meg Álomkommandó című drámámat is.

E folyamatos együttműködés jó érzésével készülök Gyulára, újabb drámaröptetés napján.

Isten éltesse, siker dicsérje, akiket egy Katona József az ő Bánk bánjával csak álmaiban láthatott: a drámaröptetőket!

1993 júniusában

Sütő András

A gyulai előadás tapasztalatai nyomán Sütő András drámáját számos vonatkozásban újraírta. Ennek lényeges pontjairól tanulmányban számoltam be a Tiszatáj 1993. novemberi számában („S kezdék nevetni a sírás helyett” címmel), mely Az ugató madár új változatát közölte. (Folytatásokban 1993 őszén a marosvásárhelyi Látó is közreadta.)

A dráma új változatának premierjét 1993. november 19-én tartotta a Nemzeti Színház, Sík Ferenc rendezésében. Az előadás szereposztása a fontosabb személyeket illetően megegyezett a gyulaival; Claudiát Varga Mária, Ujfalussyt Szélyes Imre, Szentgyörgyit Szersén Gyula alakította.

A budapesti előadás alkalmából a szerző az alábbi levelet küldte a társulatnak:

Most, hogy megszólal az ugató madár…

Minden színpadi munkámmal megújuló kérdés: a szerző írjon VALAMIT a műsorfüzetbe. Minek az? – berzenkedik a bemutató előtt már amúgy is megviselt delikvens. Álljon oda kikiáltónak a színdarabja elé? Épp oly haszontalan vállalkozás, amennyire siralmas is. Befejezett állapotában a mű elválik szerzőjétől, aztán vagy megáll a saját lábán, vagy elbukik; segíteni már nem lehet rajta.

Hát akkor mit írjak ide – utólagos magyarázatul a kedves Nagyérdeműnek? Az ugató madár önmagáért beszél, ha beszél: én a születési körülményeiről mondanék egyet-mást.

Amikor első változatával 1985-ben elkészültem, Harag György menten elolvasta, rendezői tervei közé iktatta. Az Új Élet szerkesztőségében hosszú órákon át tárgyaltuk új közös vállalkozásunk esélyeit, a cenzorok átejtésének módozatait. Gyuri oly lelkesen vázolta rendezői elgondolásait, hogy rá se hederített az aggodalmaimra.

Ezek művészi természetűek voltak. De ne gondolja senki, hogy a rendező úr fenntartás nélküli lelkesedése holmi provinciális igénytelenségből fakadt. Az történt ugyanis, hogy Harag György ezúttal sem csapott föl dramaturgnak; nem tanácsolt ilyen-olyan átírást, módosítást. Szuverén természete szerint most is azt mondta: „Majd a színpadon, építkezés közben, a szöveg, a cselekmény életre keltése közben kiderül: melyik az a szerve a műnek, mely nem működik. Akkor aztán keressük rá az orvosságot.”

Álmunk azonban hamar szertefoszlott. Harag Györgyöt korai halála leszólította a színpadról. A világhírnév kapujából szólította vissza fájó emléknek, örök veszteségünknek.

Ekkor egy darabig fiókba zártam a drámát. Később három színháznak is előterjesztettem. Felsőbb pártutasításra mindhárom visszautasította.

Keserűségemmel együtt aztán a kételyeim is túlnőttek a színpadi reménység határán. Két-három év múltán, hogy szövegemet újraolvastam, magányomban, biztató baráti szó nélkül, Harag György bátorító mosolya nélkül, gyanakvó és ellenséges környezetben, egyéb munkáim dolgában is anatéma alá vetetten a drámát halálra ítéltem. El is akartam égetni, de néhány mozzanat, melyet jónak ítéltem, meglágyította a szívemet.

Közben a Főtitkár udvarának ideológiai és művészeti csahosai úgy elhallgattattak engem, olyan híremet keltették, hogy többé senki sem mert írást kérni tőlem.

Nem kérte senki új drámáimat sem.

Mégis történt valami. Vigasztaló és munkára serkentő.

Találkozásunk minden alkalmával új drámát kért-követelt tőlem Ablonczy László és Sík Ferenc: a budapesti Nemzeti Színház igazgatója és főrendezője. Harmadikul kegyelettel sorolom hozzájuk Havasi Istvánt, a Gyulai Várszínház nemrég elhunyt igazgatóját.

Akadt hát színházi ember, törekvéseimmel mindig szolidáris jó barát, alkotó munkatárs, aki pótolta itthoni veszteségeimet; akinek a színház nem üzlet és karrier, hanem hivatás, művészi értelemben fölvállalt szolgálat.

Az említettek baráti biztatásainak hatására kezdtem átdolgozni a dráma első változatát, miközben rájöttem: a külső hívást már legelső jelenetében fölváltotta a Csipkerózsika-álmából ébresztett dráma eleven hangja. Hajnali órában tapasztaltam a halálra ítéltnek legelső moccanásait, majd azután némaságra ítélt hősök – sorsomból és történelmünkből elszólított hőseim – eleven mozdulatait.

Elrendeltem tehát a feltámadásukat, aztán egy kísérleti jellegű gyulai előadás után végleges és törvényes beiktatásukat régebbi drámai hőseim anyakönyvébe.

Most pedig itt szólalnak meg Marosvásárhelyt: szülőföldjükön.

Róluk, hőseimről bővebben szólni nem akarok, nem látom értelmét. Ők fognak helyettem beszélni és cselekedni.

Azt azonban tudnia kell a nézőnek, hogy Ők – én vagyok, s jómagam életemnek, sorsomnak, vágyaimnak és kudarcaimnak, esetleges erényeimnek és kétségtelen bűneimnek terhét osztottam meg velük.

Vajon mitől s mi végett lesz valaki drámaíróvá?

Talán épp azért, hogy amit életében elviselhetetlennek talál: megossza munkáinak hőseivel.

Marosvásárhelyt, 1993 novemberében

Sütő András

Egy héttel a budapesti ősbemutatót követően, november 26-án, Kincses Elemér rendezésében a marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar társulata is bemutatta Az ugató madarat; főszerepben Ferenczy István (Bodor Péter), Kilyén Ilka (Claudia), Tóth Tamás (Pé Venczel), Csergőffy László (Gernyeszegi Németh János), Magyari Gergely (Mikes Mihály), Kárp György (Dózsa István), Nagy István (Neumann Sámuel), Kilyén László (Ujfalussy Ferenc), Gáspárik Attila (Makk József), Tatai Sándor (Szentgyörgyi Ábel), Szélyes Ferenc (Bolond).

Rendező: Kincses Elemér.

Díszlet- és jelmeztervező: Labanci Klára.

Zene: Csíky Csaba m. v.

Koreográfus: Csíki Kinga m. v.

A marosvásárhelyi társulatot a budapesti előadás alkalmából írt szavakkal üdvözölte a szerző.

A kötetben közölt, véglegesnek tekintett szöveg annyiban tér el a Nemzeti Színház előadásától, hogy a harmadik felvonás hatodik és hetedik jelenetét, mely a Tiszatájban (1993/11.) olvasható, a szerző törölte.

Színművek III.

Vidám siratók*

Sütő András beszélgetése Ablonczy Lászlóval

Vidám sirató egy bolyongó porszemért

Színjáték két részben

Első rész

Második rész

1. kép

2. kép

Babilon falai*

Emlékezés egy bolyongó porszemre

Egy színdarab forrástájékáról

Advent a Hargitán

Színjáték két részben

Első rész

Második rész

Advent a Hargitán

Színjáték két részben

A budapesti Nemzeti Színházban előadott változat

Első rész

Második rész

Előszó Az ugató madárhoz

Az ugató madár

Magyarok három felvonásban

Első felvonás

Első jelenet

Második jelenet

Harmadik jelenet

Negyedik jelenet

Ötödik jelenet

Hatodik jelenet

Hetedik jelenet

Nyolcadik jelenet

Második felvonás

Első jelenet

Második jelenet

Harmadik jelenet

Negyedik jelenet

Ötödik jelenet

Hatodik jelenet

Hetedik jelenet

Nyolcadik jelenet

Kilencedik jelenet

Tizedik jelenet

Tizenegyedik jelenet

Tizenkettedik jelenet

Tizenharmadik jelenet

Tizennegyedik jelenet

Harmadik felvonás

Első jelenet

Második jelenet

Harmadik jelenet

Negyedik jelenet

Ötödik jelenet

Hatodik jelenet

Hetedik jelenet

Nyolcadik jelenet

Kilencedik jelenet

Tizedik jelenet

Tizenegyedik jelenet

Vidám siratók^*

Babilon falai^*