Rőzse

Amikor telefonon közölték, hogy lánya született, 53 centi és 3 kiló negyven, úgy érezte, hogy feltámadt az anyja.

Nagyon szerette az anyját, és amikor az megbetegedett, egész nap ápolta, végig az ágya mellett ült a kórházban és tudta, hogy minden perc áldás. A temetés után kiürült a világ, benne ő is. Téblábolt a munkahelyén, hazaküldték, táppénzbe vették, rájött, hogy így nem lehet élni, családot kell alapítani. Kényszerítette magát, hogy kiválassza a megfelelő anyának valót, egy jószívű, nagydarab elvált asszonyt kerített magának, aki türelmes volt és helyre is rázta a hormonait. Szeretni ugyan nem szerették egymást, mitől is szerették volna, de ugyanazt akarták kimondatlanul, úgyhogy szerződésük tiszta volt, feddhetetlen és támadhatatlan.

A nő teherbe esett, és így lett meg az 53 centis 3 kiló negyven.

Amikor először látta meg a ráncos, kapálódzó csecsemőt a kórházi ablakon át, rájött, hogy ő most az anyjának lett az apja. Egészen olyan volt a gyerek, mint az anyja az utolsó hónapokban, ráncos, vén, üres tekintetű. Bement a feleségéhez, egy szétfolyó, idegen asszony hevert az ágyon, tésztaszerű volt rajta minden, várta, mikor másznak elő a képéből a giliszták. Nagy nehezen homlokon csókolta, az asszony tűrte. A legszívesebben kiragadta volna a csecsemőt a kórházból és kifutott volna vele a világból. De semmi ilyet nem tett, hanem templomba ment, noha nem volt vallásos, és megfogadta, hogy nem öli meg az asszonyt, a lányát pedig fölneveli, és hálát adott az úrnak, hogy ilyen szépen feltámasztotta az anyját.

Többé a feleségéhez nyúlni nem bírt, a tésztaszerű zsírmassza ezt tudomásul is vette, a nő otthon volt a gyerekkel, ő annyi munkát vállalt, hogy ne kelljen látnia se őket. Időnként utánafordult fiatal, formás nőknek, figyelte magát, megmoccan-e benne valami, de szerencsére nem, ilyenkor hálaimát rebegett, amiért az úr még impotenciával is megáldotta.

Úgy éltek, mint egy szerzetes és egy apáca, közös cellában, a cseperedő gyermek volt a jótékony fal közöttük. Nem árt, ha fal van az emberek között, kultúrnyelveken ezt hívják úgy, hogy privacy, egyéb nyelveken pedig erre nincs is szó. A háztartási tennivalók egyeztetésén kívül szót se kellett vesztegetniük egymásra, a nő hol fogyókúrázott, hol zabált, a gyerek nőtt, nődögélt, sokat aludt, keveset sírt, étvágya megfelelt a szakkönyvek kívánalmainak.

Már vagy egy éve beszélt, csacsogott, fecsegett, feleselt, amikor valami hasmenéses nátha jött rá, kórházba kellett vinni, ott kezelték, mígnem az egyik orvos azt mondta, hogy a gyerek menthetetlen.

Folyton bent volt a gyerek mellett a kórházban, lefizette az orvosokat, a nővéreket, bent is alhatott, új meg új játékokat vitt be neki, a gyereknek közben szépen nyiladozott az értelme, miközben sápadt és fogyott, de minden nap jó volt, háládatos haladék, a gyerek olyan szépen fejlődött, hogy négy éves létére azt is pontosan megértette már, hogy mindjárt meg fog halni, mert látta, hogyan tünedeznek el mellőle a kórteremből a gyerekek és újak jönnek a helyükre, és beszélgetni is lehetett vele a halálról nyíltan és őszintén. A gyereknek ráncos lett az arca, a szemében eluralgott az üresség, és egy napon úgyszólván eltűnt.

A temetésen kevesen voltak, kifizette a sírásókat, és hazament az oldalán egy nagydarab nővel, aki sírdogált, és ugyanabban a lakásban élt, ahol ő. Leültek, a nő tovább sírdogált, furcsa volt, nézte. Úgy érezte, most már ideje volna valamit kitalálni.

Bejárt a munkahelyére, ha részvétet nyilvánítottak, biccentett, sokat dolgozott, csak aludni járt haza, a nagydarab nő ott volt egy darabig, aztán nem volt ott, valamikor eltűnhetett valahová, nem hiányzott, úgyse beszélgettek. Szombaton és vasárnap kijárt a temetőbe a lánya és az anyja sírjához, mert takarékossági okokból és helyszűke miatt a lányát is oda temették. Ücsörgött a sírnál, amikor átfagyott, felállt és járt egyet, aztán visszatért. Kezdte érezni, hogy már közel jár valamihez.

Egyik éjjel, álmában, rájött.

A következő szombaton teli marmonkannát tett egy nagy táskába, hogy ki ne látszódjék, és álcául virágcsokrot is gyömöszölt bele, kiment a temetőbe, megvárta az esti zárást, addig a nagyobb sírkövek mögött bujkált, nem mintha bárki ügyet vetett volna rá. A zárás után még várt egy darabig, körbesétált a holdfényben, de nem látott senkit. Akkor nekiállt rőzsét szedni, a gallyakat a lánya és az anyja sírjának közelében egymásra hajigálta, ezzel elbíbelődött egy ideig, aztán benzinnel lelocsolta és meggyújtotta. Még konstatálhatta, hogy a tűz derekasan el fog harapózni és leég az egész temető.